Donji Lapac
| Donji Lapac | |
 | |
| A szerb pravoszláv templom. | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Lika-Zengg |
| Község | Donji Lapac |
| Jogállás | falu |
| Polgármester | Ilija Obradović |
| Irányítószám | 53250 |
| Körzethívószám | +385 053 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 1366 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 586 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 44° 33′, k. h. 15° 58′44.550000°N 15.966667°EKoordináták: é. sz. 44° 33′, k. h. 15° 58′44.550000°N 15.966667°E | |
| Donji Lapac weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Donji Lapac témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Donji Lapac falu és község Horvátországban, Lika-Zengg megyében. Közigazgatásilag Birovača, Boričevac, Brezovac Dobroselski, Bušević, Dnopolje, Dobroselo, Doljani, Donji Štrbci, Gajine, Gornji Lapac, Gornji Štrbci, Kestenovac, Kruge, Melinovac, Mišljenovac, Nebljusi és Oraovac települések tartoznak hozzá.
Fekvése
[szerkesztés]Korenicától légvonalban 29 km-re, közúton 37 km-re délkeletre, Lika keleti részén, a Plješivica-hegység lábánál fekvő Lapaci-mezőn, a bosnyák határ közelében fekszik.
Története
[szerkesztés]Területe már ősidők óta lakott. Az itt talált vaskori leletek tanúsága szerint közelében már a rómaiak előtt és a római korban is település állt. A középkorban Donji Lapac a Korbávia részét képező ősi lapaci zsupánság központja, majd 1449-ben a Frangepánok uralma alá került. Lapac ősi vára a mai településtől délre, a Lapaci mező fölé emelkedő 666 méter magas Obljaj-hegyen állt. 1527-ben amikor Likával együtt Lapac is török kézre került, horvát lakossága elmenekült. A török uralom idején a klisszai szandzsák egyik náhijéjának (Boričevac) a területéhez tartozott. A 16. század közepén az Oszmán Birodalom már régebben megszállt területeiről előbb pravoszláv vallású vlachok, majd szerbek és muzulmánok érkeztek az elűzött lakosság helyére. A muzulmánok főként az erődített települések közelében telepedtek le, ahol földműveléssel, kézművességgel és kereskedelemmel foglalkoztak, míg a vlachok a települések közötti tágasabb területre települtek, hogy hagyományos megélhetésüket az állattartást folytathassák, háború idején pedig martalócokként szolgáltak. Az 1577-es török összeírás a boričevaci náhijében 70 lovast és 1100 gyalogost, a szomszédos ostrovicaiban 60 lovast és 1150 gyalogos katonát számlált.[2]
1689-ben Lika területéről kiűzték a törököt, de Lapac még egészen 1791-ig a szvistovi békéig török kézen maradt. Ekkor mint a térség központja az osztrák katonai határőrvidék része lett. A stratégiailag fontos övezetben azután újabb lakosságcsere ment végbe. A korábban nagy arányú muzulmán lakosság az Una túloldalára, a petrovaci és a bjelaji mezőre, a krupai, a bihácsi és a cazini járásokba menekült és velük ment némi szerb lakosság is. A maradék szerbek a korábban is művelt földjeiken maradtak és a határőrvidék katonai hatóságainak szolgálatába szegődtek. Az üresen maradt területekre a mezőgazdaságból élő falvakból, főként Lika közelebbi részeiről hoztak új lakosságot. Így Lapac vidékére a korábbi szerb lakosság mellé újabb szerbek és horvátok települtek, akik kezdetben még nagyobb számban voltak. A szerbek Donji és Gornji Lapac, Oraovac és Dnopolje, azután Kruge és Nebljusi falvakba, a horvátok főként Boričevacra, kisebb számban Lapacra és Oraovacra települtek be. Az 1795-ös elhatárolás alkalmával Donji Lapacon 60 házat számláltak, amellyel akkoriban a mai község területén fekvő ún. Unai körzet a „Ličko Pounje” (magyarul Likai Unamente) legnagyobb települése volt.[2] A terület katonai jelentősége és a létbizonytalanság miatt a terület gazdasága azonban csak nagyon lassan, a 19. század második felében kezdett fejlődni. 1800-ban a katonai közigazgatás megszervezése során a területet két századra (a 2. Srbi és a 3. Dobroseloi) osztva Likai ezredhez csatolták. Az 1809-es török támadás megsemmisítette Donji- és Gornji Lapac, valamint Boričevac és Oraovac településeket. Az újjáépítés gyors ütemben zajlott, 1834-ben már 103 ház állt a településen 1086 lakossal. Közülük 1029 görögkeleti és csak 57 római katolikus volt.[2]
A terület újabb közigazgatási átrendezése során 1826-ban a századparancsnokságot Dobroseloról Donji Lapacra helyezték át. Ettől kezdve a település tipikus katonai központként fejlődött. A katonai közigazgatás megszűnte (1873) után 1886-tól Donji Lapac az Udbinai járás egyik községközpontja, majd 1892-től Lika-Korbava vármegye egyik járási székhelye lett. A falunak 1857-ben 104 háza és 1237 lakosa volt, közülük 1177 görögkeleti és 60 római katolikus vallású.[2] Lapacnak ekkor az iskolán és a parókián kívül postahivatala is volt és itt volt a likai ezred 3. századának parancsnoksága is. 1910-ben 1140 lakosa volt. A trianoni békeszerződést követően előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A II. világháború során a település egész központja megsemmisült. Horvát lakosságát elüldözték. 1991-ben lakosságának 97 százaléka szerb nemzetiségű volt. A honvédő háború után nagy számú betelepülő érkezett Horvátország és Bosznia-Hercegovina területéről. A falunak 2011-ben 946 lakosa volt.
Lakosság
[szerkesztés]| Lakosság változása[3][4] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 1.237 | 1.475 | 1.466 | 1.142 | 1.102 | 1.140 | 1.014 | 1.008 | 667 | 726 | 1.001 | 1.286 | 1.590 | 1.791 | 812 | 946 |
Nevezetességei
[szerkesztés]- A Szentlélek Eljövetele tiszteletére szentelt szerb pravoszláv temploma 1789-ben épült, a II. világháború után lebontották, hogy újat építsenek helyette. Parókiájához Praovac és Dnopolje települések tartoztak.
- A pravoszláv templom közelében állt egykor Ibrahim pasa tornya a török határvédelmi rendszer része, melyet 1689-ben elfoglaltak a Stojan Janković vezette horvát felkelők és ez alkalommal felgyújtották a szomszédos Boričevacot is.
- Donji Lapacról Korbavába a Plješivica-hegységen át, az 1172 méter magas Kuk csúcs alatt vezet az út. A kanyargós útról gyönyörű kilátás nyílik az erdős hegyekre. 1834-ben Franz Julius Fras osztrák topográfus sáncok maradványait látta, melyeket határőrök építettek az 1788-1791-es török háború idején. Itt áll az az emlékmű, melyet a likai ezred parancsnoka Vjekoslav Widmayer építtetett I. Ferenc császár és felesége Karolina tiszteletére 1808. június 15-én az Una völgyében tett látogatása emlékére. Az emlékmű két latin nyelvű feliratot tartalmaz. A nyugati oldalán "Francisco I. Austriae imperatori et Carolinae imp. augustissimis, oras Ottomanicas hac ex specula lustrantibus die 15. Junii anni 1808", a keleti oldalon "Posteris in memoriam Liccanae legiomis tribuno Aloysio Franc. equite Widmayer auspice erectum" felirat olvasható.[5]
- A régi Ozeblin szálloda épülete[6] a falu központjában, két közlekedési út metszéspontjában található. 1912-ben épült, részben alagsoros, egyemeletes saroképület, szecessziós stílusjegyekkel. Az épület külső palástfalát a bejárati, és az ablaknyílásokkal tagolt három tengely alkotja. A sarkot felül lekerekített tetőtér zárja. Az épület középtengelyét a konzolokon található erkély emeli ki, míg az oldalsó tengelyek kissé emelkednek ki.
Források
[szerkesztés]- Donji Lapac község hivatalos oldala (horvátul)
- Lika kronológiája (horvátul)
- A felsőkárolyvárosi pravoszláv eparchátus honlapja (szerbül)
- Rudolf Horvat: Lika i Krbava (horvátul)
- Krešimir Matijević: Naseljenje Like (horvátul)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ a b c d O Donjem Lapcu - Povijest (Donji Lapac története) Archiválva 2014. december 8-i dátummal a Wayback Machine-ben (horvátul)
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
- ↑ F. J. Fras: Merkwürdigkeiten oder historisch-statistisch-topographische Beschreibung der Karlstaedter Militärgrenze Karlstadt, 1830, pp. 86-87. (németül)
- ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-6574.
