Sóskút
| Sóskút | |||
 | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Magyarország | ||
| Régió | Közép-Magyarország | ||
| Vármegye | Pest | ||
| Járás | Érdi | ||
| Jogállás | község | ||
| Polgármester | Mészáros József (Sóskúti Civil Kör)[1] | ||
| Irányítószám | 2038 | ||
| Körzethívószám | 23 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 3665 fő (2024. jan. 1.)[2] | ||
| Népsűrűség | 114,85 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 27,67 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 47° 24′ 23″, k. h. 18° 49′ 43″47.406260°N 18.828490°EKoordináták: é. sz. 47° 24′ 23″, k. h. 18° 49′ 43″47.406260°N 18.828490°E | |||
 Sóskút
Pozíció Pest vármegye térképén
| |||
| Sóskút weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sóskút témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
Sóskút község Pest vármegyében, az Érdi járásban, a budapesti agglomerációban.
Fekvése
[szerkesztés]Az egykoron Fejér vármegyéhez tartozott Sóskút a jelenlegi közigazgatási beosztás szerint Pest vármegyében fekszik, Budapest központjától 30 kilométerre, a fővárostól délnyugati irányban. Az Érd-Sóskúti-fennsík és az Etyeki-dombság találkozásánál terül el, a Benta-patak völgyében, Biatorbágy és Tárnok között félúton.
Vályi András így jellemzi a települést: "elegyes falu Fejér Várm. földes Ura a’ Fejérvári Káptalanbéli Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Mányhoz, Bitskéhez 3/4 mértföldnyire; határja jeles termésű, vagyonnyai külömbfélék" (Magyar Országnak leírása, 1799).[3]
Fényes Elek szerint: "tót falu, Székes Fejér vmegyében, Pest vmegye szélén, 1397 kath. , 8 zsidó lak. Kath. paroch. szentegyházzal. Határa hegyes, erdős; van hires bort termő szőlőhegye, erdeje, vizimalma, s igen jó kőbányája. F. u. a fejérvári káptalan. Utolsó postája Buda" (Magyarország geographiai szótára, 1851).[4]
Két irányból közelíthető meg: Budapestről az M7-es autópályán, a 7-es főúton Diósd–Érd érintésével, illetve Biatorbágy felől az M1-es autópályán vagy az 1-es főúton gépkocsival vagy autóbusszal (722-es, 724-es, 761-es és 762-es buszok). Mindkét említett irányból a 8104-es út halad végig a településen; a pusztazámori (közigazgatásilag tárnoki területen található) M7-csomóponttól a sóskúti ipari parkig a 8107-es út vezet, Pusztazámor lakott területeire pedig a 81 107-es számú mellékút vezet Sóskút központjából.
A központtól mintegy 2 km-re, a település külterületén található az Öreg-hegy (szőlő, gyümölcsösök, lovastanyák, zártkertek). A község és az Öreg-hegy között terül el egy több évszázados múltra visszatekintő kőbánya, a sóskúti kőfejtő.
Története
[szerkesztés]A 13. század eleji, Anonymus-féle Gesta Hungarorumban is szerepel a település. Árpád vezér honfoglalási manővereit leírva ezt olvashatjuk: "Ezután Árpád vezér meg nemesei a sereg harmadik részével Ecilburgból kivonulva a sóskút mezeje mellett szálltak táborba. Majd innen ellovagolva a Bodajk-hegyhez értek. Árpád vezér pedig innen kelet felé Elődnek, Szabolcs apjának nagy erdőt adott, melyet most Vértesnek hívnak a németek otthagyott vértjeiről."[5]
A településről 1730 körül Bél Mátyás írta: „dombok veszik körül, de van sík napsütéses rétje is, ahol jó széna terem, főleg a déli részeken. Itt vannak a bőven termő szántóföldek is”. Az első ismert, írott forrás, amely Sóskutat említi, II. András király 1233-ban kiadott birtokadományozó oklevele. 1233-ig a honfoglalás kori Tétény nemzetség birtoka, amelynek legfőbb központja a közeli Budatétény volt. A Tétény nemzetség birtokából királyi vásárlás útján került a Nána–Beszter nemzetséghez.
1266-ban Nána özvegye belépett a domonkosrendi apácák rendjébe és Sóskutat az apácáknak adományozta. Emiatt perbe keveredett saját rokonságával, de a hosszas pereskedés végén, 1276-ban oklevélben is rögzítették, hogy a Nyulak-szigeti apácák megkapják Sóskút földjét. Ezt a tényt IV. László is megerősítette, de a békétlenség továbbra is fennmaradt. 1300 körül a budai káptalan igazoló oklevele szerint Berky Mihály fia Tamás Sóskút földjét 15 márkáért megvásárolta az apácáktól. A feljegyzések csak Sóskút földjéről tettek említést, magát a falut egy 1292 körül keltezett oklevél említi először.
A török hódoltság idején, 1546-ban volt az első népszámlálás. Sóskút teljes lakosságága 65–70 személy lehetett. A későbbi, ugyancsak török összeírások szerint ez a szám csökkent, és 1590 táján már csak 55–60 ember lakhatta. A török elleni háborúk idején a falvak nagyrészt elpusztultak. Csernovics Arzén ipeki pátriárka vezetésével 1695-ben szerbek települtek Sóskútra, Tárnokra és Százhalombattára, akik 1748-ig mint jobbágyok művelték a földeket. 1748-ban a sóskúti szerb pópát rablásban való cinkosság miatt elfogták és kerékbe törték, sőt papjuk bűne miatt a sóskúti szerbeket is elűzték. Helyükbe katolikus szlovákokat telepítettek, akiknek késői utódai még ma is a községben élnek.
Fényes Elek Magyarország geographiai szótára (1851) szerint: Sóskut, tót falu, Székes Fejér vmegyében, Pest vmegye szélén, 1397 kath. , 8 zsidó lak. Kath. paroch. szentegyházzal. Határa hegyes, erdős; van hires bort termő szőlőhegye, erdeje, vizimalma, s igen jó kőbányája. F. u. a fejérvári káptalan. Utolsó postája Buda.
Sóskút területén már a legősibb kultúrák nyomai is megtalálhatók. Az első leletek a kőkorszakból maradtak ránk. Az előkerült leletek alapján a Kálvária-hegyen keresztül római hadiút húzódott. Árpád fejedelem a seregeivel Sóskút térségében készült a Dunántúl meghódítására. Ebben az időben a mai Sóskút helyén található települést „Ad Fontein Salsum”-nak nevezték. Csáki Miklós végrendelete az első okmány, amely a település történelméből fellelhető, 1231-ből. 1330-ban már Róbert Károly kezében találjuk Sóskutat.
A török hódoltság idején Sóskút fejlődésnek indult, a kitermelt kövekből a környező városokban dzsámikat – fürdőket – építettek. 1777-ben Bécsben Mária Terézia a birtokot a Székesfehérvári Püspökség és Káptalan számára adományozta. 1747-ben szlovákokat, német ajkúakat telepítettek Sóskútra. 1930-ban népszámlálást végeztek és a lakosság számát 2698 lélekben állapították meg. Ez különböző nemzetiségekre lebontva: magyar 1000, német 1698 (a szlovákajkúakat feltehetően politikai okok miatt a németekhez sorolták).
Ez idő tájt az egyesületek, ipari társulások és szövetkezetek közül kiemelkedő volt a kőbánya, melynek bérlője az olasz származású Andreetti Károly (1878–1949) országgyűlési képviselő, a Képzőművészeti Főiskola rektora volt.[6] A sóskúti mészkő felhasználásával épült nevezetesebb épületek: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Vigadó, Operaház, Szent István-bazilika, Országház, Budavári Palota, Citadella, Lánchíd, krasznahorkai Andrássy-síremlék, temesvári és bécsi színházak.
Az 1930-as évek egyik kimagasló politikusa, itteni országgyűlési képviselője volt dr. Griger Miklós, a község akkori katolikus apát-plébánosa.
A II. világháború utáni áttelepítések során szlovák családokat telepítettek ki a községből, helyükre pedig sok család költözött Csehszlovákiából és az ország más részeiből.
A kőbánya
[szerkesztés]Sóskút lakói a természeti adottságokat kihasználva mindig is leginkább mezőgazdaságból és kőbányászatból éltek. A község kőbányászata és kőfelhasználása közel 400 éves múltra tekint vissza. Írott emlékek vannak arról, hogy 1765-ben Sóskúton nagyarányú bányászat folyt, amit már a betelepítettek kezdtek művelni. A székesfehérvári káptalan tulajdonát képező területen számos kőfejtőt nyitottak meg és mélyítettek a kőbányászat jogát bérlő magánszemélyek. Ipartörténeti emlékhelyek a felhagyott lelőhelyek, mint a Káldor-bánya, a Sebek-bánya, a Partli-bánya és az Antal-bánya.
Magyarország helyzetének konszolidálása a 19. század közepén a gazdasági élet fellendülésével járt, ami lehetővé tette a nagyarányú építkezéseket. Ez egyszersmind Sóskút gazdasági felvirágzását is hozta: "Egy 1927/28-ban végzett helytörténeti adatgyűjtés szerint a bánya valamikor a község lakosságának egyharmad részét foglalkoztatta; volt idő, hogy 400 munkás is megélhetést talált ott." (…) "Fejér megye alispánjának 1875. évi jelentéséből tudjuk, hogy a jelzett évben Sóskúton kb. 120-300 munkás dolgozott. 1887 januárjából származó adat, hogy a sóskúti kőbányászok száma 800-1400 között mozog."[7]
"A bányában volt egy kisvasúti mozdony. Ennek az volt a feladata, hogy a bánya területéről a meddő kőzetet és a kőtörmeléket csillékben a hányóra szállítsa. (…) Ha a mozdony nem győzte a törmelékszállítást, lóval is vontatták a csilléket a munkahelyek és a hányók vége között." Az Öregbánya területén pedig vasúti alagút is épült.
A kibányászott kőanyag elszállításának megkönnyítését szolgáló vasút létesítésének gondolata már az 1860-as évek elején megszületett: "A székesfehérvári káptalan Tárnokból, mely a déli vaspályán Budától 3 mérföldnyire van, a birtokában levő sóskúti kőbányákhoz külön mellék-vasútszárnyat építtet e bánya termesztményeinek szállítására."[8] A vaspálya azonban csak 1870-ben valósult meg, módosított formában.
A budapesti és a vidéki építkezésekhez igen nagy mennyiségű követ használtak fel, amelynek jelentős részét innét ("Sóskúti Kőbánya-részvénytársulat") szállították. A sóskúti bányákban készültek a millenniumi létesítményekhez a kőépítő és szobrász elemek. Innen szállítottak követ a budapesti és a bécsi operaház, a Lánchíd, az Országház, a Bazilika és a Budai várnegyed építkezéseihez.
A korabeli újsághirdetések szerint:
- A Budától 2 1/2 órányi távolságban levő, s a budapesti lánczhid, buda-gellérthegyi várda, pesti dunaparti rakhely, és számos nevezetes építkezések által országos jelességü és hírű sóskúti fehér homokkőbányák f. évi april hó 24-töl fogva a tulajdonos uradalom által fogván kezeltetni; – felhivatnak a t. cz. épitetö hatóságok és urak, hogy bárminő nagyszámú és kiterjedésű megrendeléseiket a fennkitett napon túl egyenesen a székesfehérvári káptalani uradalom igazgatóságához Székesfehérvárra bérmentve intézni szíveskedjenek." ("Sóskúti kőbányák iránti hirdetés", 1856)[9]
- A budapesti lánczhid-oszlopok, budai alagút kapuzata, pesti dunai rakpart, Gellérthegyi váracs, szegedi vasúti hidfő, tiszai zsilipek, pesti redoute-épület és egyéb számos nagyszerű építkezések által hírnevessé lett sóskúti kőbánya a Buda-Pragerhofi vaspálya megnyitása által képessé lett a legnagyobb mérvű megrendeléseket is igen gyorsan teljesíteni és a kivánt helyre szállítani. ("Kőbányai értesítés", 1861)[10]
Ebben az időben számos olasz kőfaragó család telepedett le Sóskúton. Legjelentősebb bányaépítő és bányatulajdonos az Andreetti család volt. A család férfi tagjai maguk is kitűnő kőfaragó mesterek voltak. Andreetti Antal és családja az észak-olaszországi tavak vidékéről, Lainóból érkezett. Őket is, mint társaikat, a faluban kínálkozó munkalehetőség, a táj varázslatos szépsége, természeti adottsága, a ma Budapest nevet viselő főváros közelsége vonzotta ide, s késztette letelepedésre. A sóskúti iskola Andreetti Károlyról kapta a nevét.[11]
A sóskúti mészkő
[szerkesztés]"Haszonköve a miocén szarmata emeletében képződött durvamészkő. (…) Sárgásszürke barnás árnyalatú, durvaszövetű, helyenként porózus és limonitos, változó agyag- és homoktartalmú kőzet. (…) A kőzet megjelenési módja általában tömeges, rétegzetlen. A mészkő agyagtartalma szeszélyesen (felhősen) változik. Így az építési blokk termelésnél az erősen agyagos – blokkelőállításra alkalmatlan – mészkő kikerülésére nincs lehetőség. A széteső agyagos blokkok építőkő szempontból meddőnek minősülnek." Testsűrűsége 1750 kg/m3, az agyagtartalomtól függően változóan fagyálló.[12] Kora mintegy 12-13 millió év.
A régi szabvány szerinti, nyolc és fél téglaegység nagyságú, sóskúti üledékes mészkő falazóblokk 20x22x40 cm-es, súlya nagyjából 28 kg (1977-ben egy apróhirdetésben 12 forintért kínálták, a TÜZÉP-telepeken 5 forint volt darabja). Egy családi ház felépítéséhez kb. 700-800 db mészkőhasábra volt szükség.
"A blokkvágógépek 19x22x39 centiméteres kőtéglákká darabolják a hegyet. Hófehér blokkokká. A majd méter átmérőjű korongok éles fűrészfogai mint a vajba, hatolnak bele a kőbe."
"A sóskúti követ szívesen használták fel a magyar építők, (…) elsősorban az épületek burkolásához. A forcugot, a kemény követ. (…)" A sóskúti kőlapokból "Tízezer négyzetméterek mentek el. A forcug lényegében aztán elfogyott, meg a süttői kő mindenképpen keményebb, ezért például az Országházhoz most már a süttőit használják."[13]
Korabeli (1976-os) sajtóhírek szerint "A Pestvidéki Kőbánya Vállalat sóskúti üzemében néhány hete új gépek dolgoznak. A Szovjetuniótól vásárolt hat darab nagy teljesítményű blokkvágó fűrészgépből kettő már elkezdte a termelést. Műszakonként 800 darab kőkockát vágnak. Az idén kétmillió darab mészkőblokkot fognak kitermelni."
Egy 1977-es újságcikk szerint "A sóskúti kőbányát idén kétmillió 300 ezer darab blokk hagyja el. Ez a mennyiség valamivel több, mint háromezer családi ház felépítéséhez elegendő. Még a kitermeléskor keletkező törmeléket is feldolgozzák. Évente 75 ezer tonna szemcsés őrleményt szállítanak a környékbeli tsz-ek szikes talajainak feljavítására és majdnem húszezer tonna kőport az ország szinte minden tájára a házak vakolásához."[14]
A sóskúti lóvasút
[szerkesztés]Ipartörténeti érdekesség, hogy 1870-től a kőbánya kiszolgálására több mint 40 éven át széles nyomtávú lóvasút üzemelt a község területén, melynek működése az I. világháború idején szűnt meg, a síneket pedig az 1920-as évek elején szedték föl. A "lóvonatú vaspálya" kivitelezése 1869-ben indult, s ennek kapcsán a Sóskúti Kőbánya Társaság, amelynek tagja volt a neves székesfehérvári születésű építész, Ybl Miklós is, Sóskúti Kőbánya- és Vasúttársasággá alakult át. A lóvasút a meredek lejtők leküzdését lehetővé tevő "Lo Presti-féle[15] vaspálya egyes elemeit felhasználva épült."[16] A művelési terület "egy Lo Presti féle vaspálya által van a tárnoki vasúti állomással összekötve, esése a kőbányától ezen állomásig 14 öl [26,6 m], s ez teszi lehetővé, hogy a bányában alkalmazott s nagyon előnyösnek bizonyult gőzkörfűrész által kimetszett nagyobb terhű kövek is könnyedén elszállíttathatnak".[7]
"A sóskúti kőbánya és Tárnok vasút-állomás között közlekedő lóvasút a közvélekedéssel ellentétben nem kisvasút, hanem szabványos nyomtávolságú (1435 mm) vasút volt. A keskeny nyomtávolság nem is lett volna alkalmas a nagyméretű és hatalmas súlyú kövek szállítására. A korábban is már népszerű sóskúti mészkő szállítása eddig két vagy négy ló vontatta, erősen vasalt szekerekkel, ún. 'gerendás birfás' kocsikkal történt feldolgozás céljából a fővárosi kőfaragó telephelyekre, vagy a hajóállomásra, illetve közvetlenül az építkezés helyszínére."[16] A sóskúti lóvasút hossza mintegy 10 km volt, 10 db kéttengelyű kocsival rendelkezett.
Egy 1872-es jegyzőkönyvből tudható, hogy "az egyvágányú vasútnak három elágazása volt, éspedig Ötháznál, Sóskúton és a felső kőbányánál. Az alsó kőbányánál két csonkavágányt létesítettek. Az üres kocsikat felfelé lovak vontatták, lefelé pedig a 3-6 kocsiból álló szerelvények a 20% esésű lejtőn önmaguktól szaladtak le Sóskút alsó végéig, ahonnan lovak húzták azokat a tárnoki állomásig. " Nagy gondot okoztak a községen át szabadon futó, balesetveszélyes, olykor halálos áldozatokat is követelő szerelvények. Ezt elkerülendő számos rendszabályt hoztak.
- "A vonatok kizárólag világos nappal közlekedhettek és menetsebességük nem lehetett nagyobb az óránkénti egy mérföldnél (7,59 km/óra). A közlekedés rendjét, biztonságát szolgálta az az előírás is, hogy az útátjáróknál, Sóskút községben és azokon a helyeken, ahol a kilátás korlátozott volt, a sebességet úgy kellett mérsékelni, hogy a vonat 10 ölnyi (18,96 m) távolságon belül megállítható legyen a minden második kocsin elhelyezett dörzsfékkel, amelyet egy-egy gyakorlott, a terepet jól ismerő fékező kezelt a 4, kivételes esetben 6 kocsiból álló szerelvényeken. Az első kocsi fékezőjét jelzőkürttel szerelték fel, amellyel az induláskor, minden átjárónál és minden pályán látható akadály esetén jelt kellett adnia. Az esetben pedig, ha a fékek felmondanák a szolgálatot, a vonatonként elhelyezett két kerékrúddal írták elő megállítani a szerelvényt. (…) Az útátjáróknál figyelmeztető táblákat állítottak fel és a menetrendet ezeken is kifüggesztették. A munkahelyekre vezető elágazásoknál jelzőket helyeztek el, éspedig úgy, hogy azok a szomszédos elágazásokból is láthatók legyenek. A közlekedésbiztonság további fokozása céljából az alsó kőbányánál levő váltó előtt, a vasúti kocsik eliramodása ellen, a vágány elzárására egy erős kapu felállítását rendelték el, továbbá a bizottság a tizenegy gyalogos átjáróból csak egy, biztonsági kapuval ellátott átkelőhely fenntartását javasolta. "[17]
Közélete
[szerkesztés]Polgármesterei
[szerkesztés]- 1990–1994: Kummer János (FKgP-KDNP-MDF)[18]
- 1994–1998: Kummer János (FKgP-KDNP-MDF)[19]
- 1998–2002: Kummer János (Együtt Sóskútért Közéleti Egyesület)[20]
- 2002–2006: Kőnig Ferenc (független)[21]
- 2006–2010: Kőnig Ferenc (független)[22]
- 2010–2014: König Ferenc (független)[23]
- 2014–2019: König Ferenc (független)[24]
- 2019–2024: König Ferenc (független)[25]
- 2024–: Mészáros József (Sóskúti Civil Kör Egyesület)[1]
Népesség
[szerkesztés]A település népességének változása:
| Lakosok száma | 3100 | 3157 | 3329 | 3540 | 3690 | 3597 | 3665 |
| 2013 | 2014 | 2018 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84,5%-a magyarnak, 0,5% cigánynak, 0,2% lengyelnek, 1% németnek, 0,9% románnak, 3,7% szlováknak mondta magát (15,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 44,8%, református 7,9%, evangélikus 0,7%, görögkatolikus 0,5%, felekezeten kívüli 16,9% (27,1% nem nyilatkozott). [26]
2022-ben a lakosság 87,6%-a vallotta magát magyarnak, 4,2% szlováknak, 1,3% németnek, 0,5% románnak, 0,4% cigánynak, 0,1-0,1% szerbnek, szlovénnek, lengyelnek, görögnek, ukránnak, horvátnak és örménynek, 3,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 27,5% volt római katolikus, 6,8% református, 1,4% evangélikus, 0,8% görög katolikus, 0,1% izraelita, 1,9% egyéb keresztény, 0,3% egyéb katolikus, 16,9% felekezeten kívüli (44,1% nem válaszolt).[27]
Híres személyek
[szerkesztés]- Itt született 1883-ban Rajnay Károly, a "láthatatlan tábornok".[28]
- Itt él családjával Habsburg György.
- Itt született 1931. március 30-án Jozef Paulík szlovák régész, történész, muzeológus, a Bényi éremkincslelet megtalálója.
Nevezetességei[29]
[szerkesztés]- Itt bányásszák az úgynevezett sóskúti mészkövet.
- Innen bányászták az M0-s autóúthoz felhasznált nagy mennyiségű feltöltő anyagot.
- Itt található a Habsburg-kastély, ami az utóbbi években épült. 2000 óta itt él Habsburg György és családja.
- Keleti határában található a PAX liget, amely Budapest felé haladva az M7 autópálya 27. kilométerétől is jól látható (a betűk "magassága" mintegy 120 m, az 1970-es években telepítették).
- A Zelezna Baba-barlang.
- Műemlékek
- Római katolikus templom: Búzás János komáromi jezsuita házfőnök által 1772–1779 között építtetett egyszerű provinciális barokk épület, Kisboldogasszony-templom. Oltárképét Jakobej osztrák udvari festő készítette a 19. század második felében.[30] Értékes a Veronese után készült, keresztre feszített Krisztust ábrázoló festménye is. Orgonája a 20. század elején készült.
- Kálvária-hegy: A területen 14 bronz domborműves stáció és kőkereszt maradványa található.
- Közterületeit számos kultúr- és vallástörténeti szobor díszíti.
Képek
[szerkesztés]-
A sóskúti mészkő egyik lelőhelye -
Jellegzetes pince az Öreghegyen -
Jellegzetes pince az Öreghegyen -
Szent Orbán szobra az Öreghegyen -
Forrás az Öreghegyen, az Egres utca közelében
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Sóskút települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2024. június 9. (Hozzáférés: 2024. szeptember 24.)
- ↑ Magyarország helységnévtára (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2024. szeptember 23. (Hozzáférés: 2024. szeptember 23.)
- ↑ http://mek.oszk.hu/14500/14515/pdf/14515_3.pdf
- ↑ https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/ValyiFenyes-orszagleirasok-81A15/fenyes-elek-magyarorszag-geographiai-szotara-84F88/s-8725F/soskut-873CC/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJNVSI6IFsiTkZPX0tPTllfVmFseWlGZW55ZXNfODFBMTUiXX0sICJxdWVyeSI6ICJzXHUwMGYzc2tcdTAwZmF0In0
- ↑ Pannónia elpusztítása, fordította Pais Dezső
- ↑ https://iskola.soskut.hu/?module=news&action=show&nid=5858
- ↑ a b Kovács János: Adalékok a tárnok-sóskúti lóvasút történetéhez (1985)
- ↑ Politikai Ujdonságok, 1862/25., 392. old.
- ↑ Budapesti Hírlap, 1856. ápr. 13.
- ↑ Politikai Ujdonságok, 1861/44., 708. old.
- ↑ Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskola. iskola.soskut.hu. (Hozzáférés: 2021. február 24.)
- ↑ Klespitz János: Az egykori állami kőbányák kőzeteinek építőkő, díszítőkő hasznosítási lehetőségei
- ↑ Deregán Gábor: Hófehér kőtömbök; in: Pest megyei Hírlap, 1972. nov. 6., 10. old.
- ↑ Berkó Pál: Bányászok - napszemüvegben. Ahol a szikla oroszlánokat termett; in: Pest megyei Hírlap, 1977. jún. 12., 5. old.
- ↑ Lo Presti Lajos Álmos - Névpont 2020 (magyar nyelven). Névpont.hu. (Hozzáférés: 2020. december 25.)
- ↑ a b http://helyekestortenetek.blogspot.com/2014/04/elfelejtett-kokereszt7.html
- ↑ https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_KOZL_Evkonyv_1983_1984/?pg=264&layout=s
- ↑ Sóskút települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Nemzeti Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
- ↑ Sóskút települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2020. február 3.)
- ↑ Sóskút települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
- ↑ Sóskút települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
- ↑ Sóskút települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
- ↑ Sóskút települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2012. január 21.)
- ↑ Sóskút települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2020. február 3.)
- ↑ Sóskút települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2024. június 8.)
- ↑ Sóskút Helységnévtár
- ↑ Sóskút Helységnévtár
- ↑ Jelen, Magyar: Nehéz korszakokban példamutató élet (magyar nyelven). Magyar Jelen, 2024. szeptember 21. (Hozzáférés: 2024. szeptember 28.)
- ↑ https://tervlap.hu/cikk-nezet/erd-kornyeke-3-resz-soskut-ii-2
- ↑ https://miserend.hu/templom/316
További információk
[szerkesztés]- Sóskút az utazom. com honlapján
- Kovács János: Adalékok a tárnok-sóskúti lóvasút történetéhez; in: A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983–1984 (1985), 257-267. old.
- Keresztes Csaba: Sóskút rövid története. A kezdetektől 1990-ig; s. n. , Sóskút, 2006
- Keresztes Csaba: A Sóskúti Katolikus Munkás Énekkar működése 1946–1950 között; s. n. , Sóskút, 2008 (Fejezetek Sóskút község történetéből)
- Ábel Julianna: Sóskút a 18. századig; Griger Miklós Emlékére Sóskút Községért Közhasznú Alapítvány, Sóskút, 2010 (Sóskúti füzetek)
- Keresztes Csaba: A láthatatlan tábornok. Rajnay Károly címzetes vezérőrnagy élete; Griger Miklós Emlékére Sóskút Községért Közhasznú Alapítvány, Sóskút, 2011 (Sóskúti füzetek)
- Ujházi Katalin: Szülőföldem, Sóskút. Versek, visszaemlékezések; vál. , összeál. Ábel Julianna; Griger Miklós Emlékére Sóskút Községért Közhasznú Alapítvány, Sóskút, 2013 (Sóskúti füzetek)
- Kaszás Sándor: Hangjegyek Sóskútról, szeretettel. . . Pillanatok egy zenekar életéből; Szt. Gellért, Budapest, 2014
- Ábel Julianna: Sóskút a II. világháború előtt; Griger M. Emlékére Sóskút Községért Közhasznú Alapítvány, Sóskút, 2015 (Sóskúti füzetek)
- Mátrai Sándor: Dombok ölelésében. Sóskút; Önkormányzat, Sóskút, 2017
- Sóskút képes krónikája; Önkormányzat, Sóskút, 2017
- Szabóné Pányi Zsuzsanna–llyés Zsuzsanna: Sóskútközség települési örökségvédelmi hatástanulmánya (2018)
- Németh Józsefné: Gyermekkertek, tanodák Sóskúton és Pusztazámoron; Andreeti Károly Emlékére Nemesen Érző Szív a Gyermekekért Alapítvány, Sóskút, 2019
- Griger Miklós feljegyzései; szerk. , bev. , jegyz. Mózessy Gergely; Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, Székesfehérvár, 2022 (Források a Székesfehérvári Egyházmegye történetéből)
