Shëngjin (Lezha)
| Shëngjin | |
 | |
| Shëngjin kikötője | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Albánia |
| megye | Lezha |
| község | Lezha |
| alközség | Shëngjin |
| Irányítószám | 4503 |
| Testvérvárosok | Lista |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 8091 fő (2011)[1] |
| – elővárosokkal | 8091 fő |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 0 m |
| Időzóna | CET (UTC+1) CEST (UTC+2) |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 41° 48′ 49″, k. h. 19° 35′ 38″41.813611°N 19.593889°EKoordináták: é. sz. 41° 48′ 49″, k. h. 19° 35′ 38″41.813611°N 19.593889°E | |
| Shëngjin weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Shëngjin témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Shëngjin (római Nymphaeum; olasz San Giovanni di Medua) kisváros Északnyugat-Albániában, Lezha városától légvonalban 6 kilométerre északnyugatra, az Adriai-tenger partján, a Drin torkolatvidékén, Lezha megyében. Shëngjin alközség központja; utóbbi közigazgatási egység további települései Ishull Lezha, Ishull Shëngjin, Kodër Mulliria, Mali-Rencit és Mali-Shëngjin. A 2011-es népszámlálás alapján az alközség népessége 8091 fő.[2] Hajdan Albánia fontos kikötője volt, a 21. században inkább tengerparti üdülőhelyként nevezetes.
A város nevének jelentése ’Szent János’.
Története
[szerkesztés]Hajdan Albánia legészakibb kikötővárosa volt.[3] A kikötőt a rómaiak létesítették az i. e. 2. században Nymphaeum néven mint a közeli Lissus kikötőjét (neve később Caesarea lett).[4] Marcus Antonius i. e. 48 itt szállt partra, hogy a Pompeius ellen harcoló Iulius Caesar segítségére siessen.[5]
Az újkor évszázadaiban bár településként nem volt jelentős, a 30 kilométerre északra fekvő Shkodra – korának legnépesebb albán városa – kikötőjeként funkcionált, ezzel fontos szerepet töltött be Észak-Albánia gazdaságában.[6] A 17. században a dalmáciai ferencesek albán földön itt, San Giovanni de Meduában kezdték meg missziós tevékenységüket.[7]
Az első Balkán-háború során, 1912. november 16-án Shëngjin kikötőjét az északról Albániára törő montenegrói hadsereg foglalta el, éppen megelőzve a Lezha felé előrenyomuló szerb sereget.[8] Később, a háborút rendező londoni nagyköveti konferencia tárgyalásain felmerült ugyan, hogy a kikötőt Szerbia kereskedelmi céllal használhatja,[9] az 1914. május 30-ai londoni egyezmény azonban mégis Albániának ítélte Shëngjint. Az 1915-ben megkötött titkos londoni egyezményben az antant hatalmak a várost (Dubrovnikkal együtt) Montenegrónak ígérték.
Az első világháború során előbb a szerbek vonultak be ismét Shëngjinbe, majd 1916. január 25-én az Osztrák–Magyar Monarchia foglalta el a várost.[10] A világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak 1920. január 14-én úgy döntöttek, hogy Shëngjin partvidéke speciális jogokkal rendelkező autonóm terület lesz, amelyet egy kereskedelmi vasútvonal köthet össze Szerbiával.[11] Végül azonban a város kiürítéséről rendelkeztek, amely 1920. június 3-án ismét Albánia része lett.[12] 1921 novemberében rövid időre szerb irreguláris csapatok foglalták el ismét a várost.[13]
Amikor a második világháború előestéjén, 1939. április 7-én Olaszország lerohanta Albániát, hadseregük öt ponton szállt partra az országban. Ezek egyike Shëngjin volt, ahol a megszálló hadsereg 179 alakulatából 28-at tettek itt partra, és még aznap át is vették a kikötő feletti ellenőrzést.[14]
A második világháború végén mindössze egy vámház állt a településen.[15] Később modernizálták, tengerjáró hajók fogadására is alkalmassá tették kikötőjét, valamint a kikötői munkások számára nagyobb lakótelepet építettek a parton.[16]
Nevezetességei
[szerkesztés]A város történelmi nevezetességekkel nem szolgál, fő nevezetessége a tengerparti strand. A víz minőségének azonban nem tesz jót a kikötő közelsége.[17]
Shëngjintől 10 kilométerre délre folyik a Drin az Adriai-tengerbe. Lagúnákkal tagolt mocsaras torkolatvidéke a 20. század során a zogista, majd kommunista politikai elit kedvelt vadászóhelye volt.[18] Napjainkban szálláshelyekkel és éttermekkel rendelkező kirándulóhely, valamint itt, a gazdag vízimadár-faunának otthont adó Merxhani-lagúna környékén található a 2300 hektáros Kune-Vain-Tale természetvédelmi terület.[19] 1995 januárjában 15 ezer egyedet számláltak össze a területen, amely többek között kanalasgémek, nagy és kis kárókatonák fészkelőhelye, de az üstökös-, a kerce-, a csörgő, a fütyülő és a nyílfarkú récének, valamint a bütykös ásólúdnak is nagy populációi telelnek itt át.[20]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ http://www.instat.gov.al/media/195832/9__lezhe.pdf
- ↑ Censusi i popullsisë dhe banesave / Population and housing census: Lezhë 2011. Tiranë: Instituti i Statistikës. 2013. 84. o.
- ↑ Réti 1991 89; Dienes 2005 122; Gloyer 2012 190
- ↑ Réti 1991 89
- ↑ Réti 1991 89
- ↑ Csaplár 2010 87
- ↑ Csaplár 2010 67
- ↑ Pearson 2004 31; Csaplár 2010 255
- ↑ Pearson 2004 36; Csaplár 2010 294
- ↑ Pearson 2004 96
- ↑ Pearson 2004 136
- ↑ Pearson 2004 145
- ↑ Pearson 2004 176
- ↑ Pearson 2005 444, 447
- ↑ Réti 1991 89
- ↑ Réti 1991 89–90
- ↑ Gloyer 2012 193
- ↑ Dienes 2005 122
- ↑ Gloyer 2012 190, 193
- ↑ Gloyer 2012 193–195
Források
[szerkesztés]- ↑ Csaplár 2010: Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 978-963-284-176-2
- ↑ Dienes 2005: Dienes Tibor: Albánia: Útikönyv. Budapest: Hibernia. [2005]. = Varázslatos Tájak, ISBN 9638646713
- ↑ Gloyer 2012: Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012. ISBN 978-1841623870
- ↑ Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137
- ↑ Pearson 2005: Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145
- ↑ Réti 1991: Réti György: Albánia. Budapest: Panoráma. 1991. = Panoráma Külföldi Útikönyvek, ISBN 9632433890