Ugrás a tartalomhoz

Panzerfaust

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Panzerfaust
Panzerfaust
Panzerfaust
Gyártási adatok
TípusHordozható Páncéltörő fegyver
Ország Harmadik Birodalom
TervezőHasag
GyártóHasag
Alkalmazás
Alkalmazás ideje1942–1945
Alkalmazó ország Finnország
 Harmadik Birodalom
Magyarország Magyar Királyság
 Románia
Háborús alkalmazásmásodik világháború
Műszaki adatok
Tömeg6,1 kg t
Fegyver hossza1 mm
Csőtorkolati sebesség45 m/s
Hatásos lőtávolság30 (Panzerfaust 60) m
Max. lőtávolság60 (Panzerfaust 60) m

A Panzerfaust (magyarul: „páncélököl”) a német hadsereg legnagyobb számban gyártott, egyszer használatos páncélromboló fegyvere volt a második világháború idején. Leggyakrabban mégsem páncélozott járművek, hanem épületek, gyalogság és géppuskafészkek ellen használták. A háború alatt nagy hírnévre tett szert, mert azon kevés német hadieszközök egyike, amely egyszerre bírt kielégítő teljesítménnyel, és egyúttal kis költséggel volt gyártható, ezért a német haderőnek elegendő mennyiség állt rendelkezésére. Rendszeresítését követően hat változatban gyártották, a Magyar Királyi Honvédség is rendszeresítette, Magyarországon is gyártották hasonló kialakítással.

Fejlesztés és változatok

[szerkesztés]

A második világháborúban a rohamosan fejlődő páncélosnem ellen egyszerűen a gyalogságnak nem volt hatásos ellenszere. A páncélelhárító ágyúkat nehézkes volt szállítani, a kézi aknák pedig csak közvetlen közelről működtek.

1942-ben a lipcsei HASAG[1] cég a saját szakállára fejlesztésekbe kezdett Dr. Heinrich Langweiler vezetésével. Egy kézből indítható, hátrasiklás nélküli páncéltörő-gránátvetőt kívántak megalkotni, ez lett a család első tagja, a Faustpatrone klein.

A töltet egy kumulatív gránát volt, mely rézből vagy más fémből készült tölcsérformából és az ezt körülvevő robbanóanyagból állt. A robbanás összepréselte a kúpot és előre lökte, amely így „átszúrta” a páncélt. A tankba hatoló olvadt fém hőhatással megölte a legénységet vagy a teljes tank megsemmisült a belső lőszerkészlet berobbanásától.

Panzerfaust 30

[szerkesztés]

A fegyver legelső verziója a Panzerfaust 30 volt. A fegyver egy 80 cm hosszú, és 3,3 cm átmérőjű csőből állt, ami 54 g nitro-cellulóz töltetet tartalmazott. A vége egy papírkupakkal le volt fedve, hogy ne tömíthesse el szennyeződés. Az elejében lévő harci fej 36 cm hosszú, és 10 cm átmérőjű volt, ami 400 g robbanótöltetet tartalmazott. A töltet 53-4% RDX és 46-7% TNT volt.[2] Ez 140 mm-es páncélt volt képes átégetni. A fej 28 m/s sebességgel hagyta el a csövet, ami 30 m-es lőtávolságot tett lehetővé. A hajtótöltet már azelőtt kiégett, hogy a csövet elhagyta volna, ezért az indításkor kijutott forró égésgázok sok balesetet okoztak a fegyver használóinak. Az 5,1 kilós fegyver egy elég kezdetleges célzórendszert kapott. Kibiztosítás után a ravaszt fedő kart fel kellett hajtani, aminek a teteje, valamint a fej teteje a céllal egy vonalba kellett essen. A faustpatroné-nak sok hiányossága volt, így hamarosan több változtatást is végeztek rajta. A fej a formája miatt könnyen lepattant a célpontról, így szélesebb, 14 cm lett, és 39,5 cm hosszú. A töltet tömegét 800 g-ra növelték, így 200 mm-re nőtt az átütőereje. A cső is szélesebb, 4,4 cm lett, valamint a lőpor mennyiségét is 95 g-ra növelték. A laposabb és nehezebb fej miatt, a majd kétszer akkora töltet ellenére, szintén csak 30 m/s-ra volt képes, ami 30 m-re volt elegendő. Ezenkívül a célzáson is fejlesztettek, mivel a korábbi erre szolgáló kallantyúra három jelet tettek, ami különböző távolságban lévő célpontok ellen segített (20, 30 és 40 m) bemérni a távolságot. Ezt azonban már nem faustpatroné-nak, hanem Panzerfaust 30-nak hívták, utalva a lőtávolságra. Ennek a gyártását 1943 szeptemberében kezdték meg. Azonban legfőbb probléma azaz a csekély lőtáv megoldatlan maradt.

Panzerfaust 60

[szerkesztés]

Ez volt a legelterjedtebb verzió, amelynek gyártása 1944 augusztusában kezdődött. A csekély hatótávolság miatt az indítócsövet 4,4-ről 5 cm-re vastagították, és a lőpor mennyiségét 134 g-ra növelték. Ez 45 m/s-ra gyorsította, és 60 méterre repítette az új Panzerfaust 60-at. A nagyobb lőtávolság miatt módosították a célzórendszert, amivel 80 m-ig lehetett vele célozni. A fegyver tömege 6,1 kg-ra emelkedett.

Panzerfaust 100

[szerkesztés]

Ez az utolsó fegyvermódosítás, amely 1944 novemberétől jutott a csapatokhoz. Az indítócső átmérőjét 60 mm-re emelték és 35 cm-rel meghosszabbították. Ennek a lőportöltete már egy két részből álló 190 g-os töltet volt. A célzórendszert 150 m-ig módosították amelyek 30, 60, 80 és 150 méterre voltak kalibrálva.

Panzerfaust 150 és 250

[szerkesztés]

1945 januárjában kezdték fejleszteni a Panzerfaust 150-et. A töltetet 56 cm-hosszú kúpos formára alakították, aminek köszönhetően kisebb töltettel is tartotta a 200 mm-es átütőerőt. Az indítócső már nem eldobható volt, hanem 10 lövésre volt használható. A harci fej 85 m/s-os sebességgel, 150 m-re volt képes elrepülni. Csak márciusban kezdték a gyártását, így mindössze néhány került ki a csapatokhoz. A Panzerfaust 250 fejlesztését 1945 szeptemberére fejezték volna be, de a fejlesztést nem tudták befejezni mert közben vége lett a háborúnak.

Finn katonák Panzerfausttal egy kilőtt szovjet T-34-es mellett a tali-ihantalai csatában

Használata

[szerkesztés]

Kis lőtávolsága miatt használata nagy személyes bátorságot igényelt. A használót nem csak a célpont harckocsi veszélyeztette, hanem az ellenséges gyalogság tüze, a fegyver hajtósugara is könnyen okozott égési sérüléseket és a harckocsi megsemmisülésekor szétrepülő fémdarabok is komoly sérüléseket okozhattak. Leginkább városi harcban használták sikeresen, illetve az 1944-es normandiai csatározásokban, ahol a sövényfalak között jól használhatónak bizonyult.

A fegyver használat úgy nézett ki, hogy egy bonyolult, 8 lépésből álló élesítési folyamat során az elsütő szerkezetet berakták a fej és a rakétatest közé. Ezután a ravaszt fedő kart fel kellett hajtani, aminek a teteje, valamint a fej teteje a céllal egy vonalba kellett essen. A elsütőbillentyű megnyomása után beindult a rakétatest. A becsapódó lövedék csapódó gyújtója pedig indította a kumulatív gránátot.

A panzerfaust legfőbb erénye az olcsósága volt, darabja nagyjából 15 birodalmi márkába került. Az 5%-os selejt arány ellenére népszerű fegyver volt és a háború után a megmaradt példányokat sokáig hadrendben tartották amíg új páncélöklöket fejlesztettek ki.

Műszaki adatok

[szerkesztés]
A Panzerfaust-család műszaki-taktikai adatai
Típus Panzerfaust
klein
Panzerfaust
groß
Panzerfaust
60 m
Panzerfaust
100 m
Panzerfaust
150 m
Panzerfaust
250 m
Kivetőcső kaliber (mm) 28-33 44 44 44 ? ?
Kivetőcső hossza (cm) 80 80 80 115 115 60
Lövedék kaliber (mm) 100 150 150 150 ? ?
Páncél átütőképesség (mm) 140 220 220 200 360 ?
A kivetőtöltet tömege (g) 56 95 140 190-200 ? ?
A lövedék tömege (kg) 1,3 2,9 2,9 ? ? ?
Össztömeg (kg) 3,25 5,1 6,1 6,8 ? ?
A lövedék kezdősebessége (m/s) 25-8 30 48 60 85 150
Eredményes lőtávolság (m) 30 30 60 100 150 250

Galéria

[szerkesztés]

Lásd még

[szerkesztés]

Irodalom

[szerkesztés]
  • OKW : D 560/2 rendelet a panzerfaust kezelésére, 1943.
  • Gordon L. Rottman: A II. Világháború gyalogsági tank-elhárító taktikái. Osprey Publishing, 2005, 47. oldal, ISBN 978-1-84176-842-7 . (67 oldal online PDF) (Memento 2018. május 15-től az internetes archívumban).
  • T. J. Gander, A német hadsereg harci rakétái 1939-45, Almark Publishing Co. Ltd. Wealdstone, Middlesex 1972, ISBN 0855240849

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Hugo Schneider Action Geselischaft
  2. T. J. Gander, Field Rocket Equipment of the German Army 1939-45, Almark Publishing Co. Ltd. Wealdstone, Middlesex 1972, ISBN 0855240849