PTSZ

A PTSZ (oroszul: ПТС – Плавающий транспортёр средний / Plavajuscsij trasnzportyor szrednyij, magyarul: közepes úszó szállító jármű) a Szovjetunióban gyártott közepes lánctalpas úszó gépjármű. Modernizált változata a PTSZ–M. Továbbfejlesztett, nagyobb teljesítményű, az MT–T tüzérségi vontatón alapuló változata a PTSZ–2. A típus a Magyar Néphadseregben is rendszeresítve volt, és a Magyar Honvédség műszaki alakulatainál még napjainkban is rendszerben áll. A magyar honvédcsapatoknál nem hivatalos beceneve a Táltos. Magyarországon a Katasztrófavédelmi Igazgatóság tulajdonában is van ilyen jármű.^[1] A magyarországi árvizeknél rendszeresen bevetették mentő járműként.

Története

A PTSZ alapjául A K–61 úszó jármű szolgált. Az erőátviteli berendezések az ATSZ–59 tüzérségi vontatóból és a T–54-es harckocsiból származnak. Elődjétől eltérően ezt a járművet már zárt vezetőfülkével látták el. Maximális terhelése 10 tonna vagy 70 katona. Szárazföldön 5 tonna terheléssel max. 40 km/h sebességgel, 10 tonna terheléssel 20 km/h-val haladhatott, vízen 10 km/h volt a sebessége. 1965-ben rendszeresítették. Ezzel a vízi átkelési képességeket prioritásként kezelő Szovjet Hadseregben a gépesített szárazföldi egységeknél az úszóképes harcjárművek mellett a szállító alakulatok is nagy teljesítményű úszóképes járművekhez jutottak.

Műszaki jellemzői

A PTSZ–M-be gázolaj tüzelésű kályhát építettek, amellyel a vezetőfülke és a rakodótér is fűthető volt. Így téli üzemeltetésnél el lehetett kerülni, hogy a rakodótér felületére fagyjon a víz. A ponyvával lefedhető rakodótér elülső részébe egy csörlőt építettek be. A rakodótéren a Szovjet Hadseregben rendszeresített tipikus tehergépkocsikból (pl. Ural–469, vagy Ural–4320) egy darab helyezhető el, teher nélkül.

A teherszállító képesség növelésére kifejlesztették a járműhöz a PKP kétkerekes, úszóképes utánfutót. A stabilitás növelésére az utánfutóra két kihajtható úszótestet szereltek.

Fegyverzete nincs. A kétfős, nem páncélozott vezetőfülke hermetikusan zárható, ABV-fegyverek elleni védelemmel (szűrőberendezéssel) van ellátva. A fülke tetején két búvónyílás található. A járműbe R–113 vagy R–123 típusú harckocsirádiót építettek.

A járműnek leereszthető a hátsó része, mely egyúttal a rakodás során rámpaként is szolgál. A V–54P típusú, V12 hengerelrendezésű, 262 kW teljesítményű dízelmotor a jármű közepén, a rakodótér alatt kapott helyet. A motorból a kipufogógázokat a jármű két oldalán található kipufogónyílásokon keresztül vezetik ki. A jármű hatótávolsága a szárazföldön 380 km.

Továbbfejlesztett változatát, a T–64-es harckocsi futóművén és erőátviteli rendszerén alapuló PTSZ–2-est 1973-ban rendszeresítették a Szovjet Hadseregben. A teherbíró-képességet 12 tonnára növelték, és sebessége szárazföldön elérheti a 60 km/h-t.