Mazsola
A mazsola legfeljebb egymagvú,de leginkább magtalan szőlőfajták aszalt, illetve megaszalódott bogyója. Nedvességtartalma a friss gyümölcsének körülbelül a negyede. Az 1930-as évekbeli Magyarországon a mazsolakereskedés monopóliuma a „Lenz Testvérek” gyarmatáru nagykereskedő cég kezében volt, amelyet Lenz József (1897–1965) kereskedelmi tanácsos, földbirtokos fejlesztett. Ez a cég (több más mellett) már 1896 óta foglalkozott a mazsola behozatalával.[1]
Előállítása
[szerkesztés]Legolcsóbb módja a késői szüret, ami előtt a szőlőszemek már a tőkén összetöppednek, de a bogyókat gyakran — részben vagy teljesen — különféle aszaló berendezésekben szárítják ki. A szőlőt óvatosan szüretelik és válogatják, hogy a szemeken lehetőleg ne maradjanak kocsánycsonkok. Ezután hideg vízzel mossák, majd szárítják és osztályozzák. Nedvességtartalmát gőzöléssel állítják be. A terméket préselve csomagolják.
A hagyományos begyűjtésnek köszönhetően kiváló minőségéről híres az afgán mazsola. A szovjet–afgán háború kitörése előtt, az 1970-es évek végén Afganisztán a világ mazsolapiacának hatvan százalékát adta. A konfliktus évei jelentősen csökkentették a mezőgazdasági termelést.[2] Ma Afganisztánban az élelmiszerellátás bizonytalan, világpiaci részesedése jelentéktelen.
A világ mazsolatermelése 1995-ben 1,1 millió tonna volt. A legnagyobb termelők:
- Törökország,
- Görögország,
- Oroszország,
- Azerbajdzsán,
- Grúzia,
- Örményország,
- Ausztrália,
- Irán,
- USA Kalifornia.
Magyar iratokban először a 16. században említették.
Felhasználása
[szerkesztés]Közvetlenül is ehető, csemegének illetve bor- avagy sörkorcsolyának gyakran (sózott) olajos magvakkal keverik. Gyakorta használják különböző cukrászati készítményekben (süteményekben, tortákban, fagylaltokban stb.) és csemegeborok készítéséhez is.
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 827–828. o. ISBN 963-9257-07-9