Ugrás a tartalomhoz

Korpás Éva

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Korpás Éva
Született1971. május 18. (53 éves)
Komárom
Foglalkozásanépdalénekes
Iskolái
KitüntetéseiFonogram díj (2010)
A Wikimédia Commons tartalmaz Korpás Éva témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Korpás Éva (Komárom, 1971. május 18.) népdalénekes, előadóművész.

Élete

[szerkesztés]

1989-ben Komáromban a Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett.[1] Ezt követően a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett alsó tagozatos tanítói diplomát.

Népdalénekesi pályafutását a komáromi Hajós Néptáncegyüttes szólóénekeseként kezdte. A pozsonyi Ifjú Szivek Táncegyüttesben is közreműködött, majd tizennégy éven át a budapesti Tükrös Zenekar énekese lett. Ennek eredménye 6 lemez volt, s 2001-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet.

2005-ben Balogh Kálmán cimbalomművésszel készített közös albumot, 2009-ben Berecz András mesemondó-énekes lemezén működött közre. 2007-től világzenével is foglalkozik. Malek Andreával 2012-ben megjelent közös lemezükön („Az ördögfióka és a tündér”) gyermekeknek szóló megzenésített verseket énekelt. A Rév Zenekar és a Ritka Magyar Folkband szólóénekese. 2013-ban, három kategóriában is elnyerte a Harmónia Díjat.

Elismerései

[szerkesztés]
  • 2001 Népművészet Ifjú Mestere
  • 2010 Fonogram díj (Tükrös)
  • 2011 Fonogram díj (Rendhagyó Prímástalálkozó)
  • 2013 Fonogram díj
  • 2013 Harmónia Díj
  • 2014 Mikola Anikó-díj
  • 2017 Tehetségnagykövet (Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége)
  • 2018 Külhoni magyarságért-díj

Művei (albumok)

[szerkesztés]
  • A mi Mezőségünk. (Tükrös Zenekar)
  • 2005 Hajnalodik (RÉV zenekar)
  • 2005 Ó, szép fényes hajnalcsillag – Magyar népi karácsonyi énekek
  • 2007 Csalogató
  • 2008 BrácsaTánc (RÉV zenekar)
  • 2010 Szerelem, szerelem
  • 2011 Szól a kakas, szól
  • 2012 Az ördögfióka és a tündér
  • 2015 A pozsonyi sétatéren
  • 2015 Fecském
  • 2018 Libidaridom

Források

[szerkesztés]
  1. Fónad Ilona 2005: Emlékkönyv a komáromi gimnáziumi oktatás 355. iskolaévében a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium fennállásának 55. évében. p. 191.