Ugrás a tartalomhoz

Kaplai János

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kaplai János
A Rátót nemzetség címere
A Rátót nemzetség címere
Magyar Királyság országbírója
Hivatali idő
1385. október – 1385. december
UralkodóMária magyar királynő
ElődSzentgyörgyi Tamás
UtódBebek Imre
Magyar Királyság országbírója
Hivatali idő
1392 – 1395
UralkodóZsigmond magyar király
ElődBebek Imre
UtódSzécsényi Simon

Született1350
nem ismert
Elhunyt1404 (53-54 évesen)[1]

Foglalkozáspolitikus

A serkei előnévvel említett Kaplai János a Rátót nemzetségből származott (apja, Rátót Dezső 12831307 között gömöri és borsodi főispán volt). Egyes történészek szerint az ő öccse volt Demeter esztergomi érsek, ezt a nézetet azonban idővel megcáfolták.[2]

Pályafutása

[szerkesztés]

Születésének és halálának időpontjára csak következtetni tudunk abból, hogy a történeti forrásokban 1350–1403 között szerepel. Udvari lovagként 1365-ben szabadispánságot kapott Nagy Lajos magyar királytól. A király 1378-ban barsi ispánná és egyúttal Léva várnagyává nevezte ki, majd három ízben (1379–1380, 1382–1383 és 1386-ban) volt Lajos, illetve utóda, Mária királynő uralkodása alatt halicsi vajda. E meglehetősen rövid ciklusok között volt 1385. március–októberében horvát–dalmát bán.

Nagy Lajos halála (1382) után az özvegy Erzsébet anyakirálynő hívéül szegődött, és két hónapra (Kis Károly megkoronázásáig) az országbíró tisztére emelkedett. Mártia második uralkodása alatt, 1387-ben lett diósgyőri várnagy és a királyválasztó liga tagja. Zsigmond megkoronázása után 1388–1390-ben szörényi bán volt.

Zsigmond neki adományozta (valamikor 1392 előtt) a Trencsén vármegyei Beszterce és (1387-ben) a Bihar vármegyei Sólyomkő várát (és uradalmát), de ezeket 1397-ben a temesvári végzésekre hivatkozva visszavette tőle.

Utódai

[szerkesztés]

Fia, Kaplai Loránd lett a Loránffy család őse.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2024. augusztus 26., PIM172299
  2. Magyar katolikus lexikon II. (Bor–Éhe). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1996.  

Források

[szerkesztés]