Künoszkephalai csata
| künoszkephalai csata | |||
 | |||
| Az égei világ és a második római–makedón háború csatái | |||
| Konfliktus | második római–makedón háború | ||
| Időpont | i. e. 197. június | ||
| Helyszín | Künoszkephalai-dombság, Thesszália (ma Görögország) | ||
| Eredmény | római–aitól győzelem | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
| Térkép | |||
 künoszkephalai csata
Pozíció Görögország térképén
| |||
 é. sz. 39° 25′ 00″, k. h. 22° 34′ 00″39.416700°N 22.566700°EKoordináták: é. sz. 39° 25′ 00″, k. h. 22° 34′ 00″39.416700°N 22.566700°E | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz künoszkephalai csata témájú médiaállományokat. | |||
A künoszkephalai csata az i. e. 200–197 között zajló második római–makedón háború i. e. 197 júniusában megvívott ütközete volt a thesszáliai Künoszkephalai-dombságnál, amelynek során a Quinctius Flamininus vezette Róma és az Aitól Szövetség megsemmisítő vereséget mért az V. Philipposz vezette makedón seregre. Ezzel az ütközettel dőlt el a második római–makedón háború kimenetele.
Története
[szerkesztés]Az i. e. 200 szeptember közepén kitört második római–makedón háború első két évében a római hadsereget irányító Sulpicius Galba elfoglalta a makedón megszállás alatt álló Dasszarétiát, majd csapatmozgásait III. Pleuratosz illírjeivel és Baton dardánjaival összehangolva feldúlta a nyugat-makedóniai határvidéket.[1] A két ellenfél, a római és a makedón hadsereg első tényleges összecsapására csak i. e. 198 nyarán, az új római parancsnok, Quinctius Flamininus érkezése után került sor Epiruszban, és az ott kibontakozó aóoszi csata a rómaiak győzelmével zárult. Ezt követően a háború hadszíntere alapvetően Thesszáliába helyeződött át.[2]
A két sereg i. e. 197 júniusában a Künoszkephalai-dombság két oldalán vert tábort. A rómaiak csaknem 26 000-es seregét az Aitól Szövetség 6 ezer gyalogosa és 400 lovasa egészítette ki, míg a makedón ellentábor létszáma 25 500 főre rúgott, amelyben ott voltak Philipposz görög és trák szövetségesei és szintén görög szövetségeseinek segédcsapatai. A csata megkezdése előtt a római parancsnok, Quinctius Flamininus azzal tüzelte embereit, hogy nem a világhódító Nagy Sándor makedónjai ellen mennek harcba, hanem azok ellen, akiknek még a barbár dardánoktól is félniük kell.[3] A csata a hajnali órákban indult meg, amikor a két sereg könnyűfegyverzetű gyalogsága csapott össze a künoszkephalai magaslatokon. A légköri viszonyok nem voltak megfelelőek, a sűrű hajnali pára miatt a harcoló felek parancsnokai nem voltak képesek áttekinteni a helyzetet. Napkelte után azonban a feltámadó szél eloszlatta a ködöt, és megindulhatott a tényleges összecsapás. A rómaiak felől lankásabb domboldalon Flamininus könnyűgyalogságból és lovasságból álló balszárnya gyorsan, még a manipulusok előtt feljutott a dombgerincre, de ott a makedónok phalanxokba rendeződött jobbszárnyába ütköztek. A fegyelmezett makedónok jól tartották zárt alakzatukat, és visszaverték a rómaiak támadását, majd sikeresen visszanyomták a manipulusokat is. Ekkor azonban V. Philipposz taktikai hibát követett el: a meredekebb domboldalon küszködő balszárnyának is parancsot adott a támadásra. A terep nehézségei miatt azonban a balszárny csak a phalanx felbomlásával, osztagonként volt képes a magaslatra feljutni, ott viszont a rómaiak nehéz fegyverzetű jobbszárnya, valamint – a római hadviselés történetében első ízben bevetett – harci elefántok várták őket. A makedón balszárny ennek a nyomásnak nem volt képes ellenállni, így a csata egyre inkább a rómaiak győzelmével kecsegtetett. Az arcvonal másik oldalán azonban a makedónok továbbra is nagy nyomást gyakoroltak a rómaiak balszárnyára, így Flamininus kiadta a parancsot, hogy a felmorzsolt phalangiták üldözése helyett a jobbszárny támadja oldalba a makedónok jobbszárnyát. Ez végleg eldöntötte a csata kimenetelét, a római sereg egyesült bal- és jobbszárnya szétszórta a makedón sereget. A csatamezőn nyolcezer makedón maradt holtan, ötezren pedig fogságba estek; ezzel szemben a rómaiak hétszáz embert veszítettek.[4]
Következményei
[szerkesztés]A künoszkephalai csata eldöntötte a második római–makedón háború kimenetelét is. A római szenátus i. e. 196-ban hirdette ki a háborút lezáró béke feltételeit, amelynek alapján a makedón megszállás alatt álló hellén és illír területek visszanyerték szabadságukat, Makedónia flottáját leszerelték, csak belföldön bevethető hadseregének létszámát 5000 főben maximálták, V. Philipposzt pedig 1000 talentum hadisarc megfizetésére kötelezték.[5]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Cabanes 1988 :304–305.; Wilkes 1992 :150.; Ceka 2013 :209–211., 283.
- ↑ Cabanes 1988 :306.; Ceka 2013 :212.; Gilkes 2013 :280.
- ↑ Kertész 1983 :192.; Wilkes 1992 :150.
- ↑ Kertész 1983 :193–194.
- ↑ Kertész 1983 :194–195.; Ceka 2013 :213., 283.
Források
[szerkesztés]- ↑ Cabanes 1988: Pierre Cabanes: Les illyriens de Bardulis à Genthios (IVe–IIe siècles avant J.-C.). Paris: SEDES. 1988. = Regard sur l’histoire, 65. ISBN 2718138416
- ↑ Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467
- ↑ Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698
- ↑ Kertész 1983: Kertész István: A hódító Róma. Budapest: Kossuth. 1983. ISBN 9630922231
- ↑ Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford; Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717
