Ugrás a tartalomhoz

ISZ–2

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
ISZ–2
Szovjet gyártmányú ISZ–2 nehéz harckocsi a Kubinkai Harckocsimúzeumban
Szovjet gyártmányú ISZ–2 nehéz harckocsi a Kubinkai Harckocsimúzeumban

Típusnehéz harckocsi
Fejlesztő ország Szovjetunió
Harctéri alkalmazás
GyártóCseljabinszki Kirov Gyár
Gyártási időszak1943. november-1945. március
Gyártási darabszám3395
Általános tulajdonságok
Személyzet4 fő
Hosszúság9,83 m
Szélesség3,07 m
Magasság2,73 m
Tömeg46 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat30-110 mm
Elsődleges fegyverzet1 db D–25T 122 mm-es löveg
Másodlagos fegyverzet3 db DT típusú golyószóró
1 db DSK típusú géppuska
Műszaki adatok
MotorV-2-ISZ típusú 12 hengeres, dízelmotor
Teljesítmény384,75 kW (513 LE)
Felfüggesztéstorziós rugós
Sebesség37 (közúton)
19 (terepen) km/h
Fajlagos teljesítmény11,3 kW/t
Hatótávolság295 (közúton)km[1]
178 (terepen) km
A Wikimédia Commons tartalmaz ISZ–2 témájú médiaállományokat.

A ISZ–2 (oroszul: ИС – Иосиф Сталин /Joszif Sztálin) harckocsi az 1943 végén elkészült ISZ–1 harckocsik továbbfejlesztett változata, a második világháború egyik legerősebb szovjet nehéz harckocsija volt. 1944-ben mutatták be a szovjet hadvezetésnek.

Története

[szerkesztés]

A kurszki csata egyértelműen bebizonyította, hogy a szovjet páncélosok tűzerő és páncélzat terén is egyaránt hátrányba kerültek a német páncélosok következő generációját képviselő Panzer V Párduc és a Panzer VI Tigris harckocsikkal szemben. Felmerült tehát az igény egy nagyobb tűzerővel rendelkező szovjet nehéz páncélos megépítésére, amely sikerrel veheti fel a versenyt az újabb német közepes és nehéz harckocsikkal. 1943-ban a szovjetek egy Tigert zsákmányoltak, ami alapján a toronygyűrűt kiszélesítették, és egy 122 mm-es ágyút helyeztek el a toronyban. A német fenyegetés miatt a fejlesztési munkálatokat és a teszteket a lehető legrövidebb időn belül el kellett végezni, ezért a szovjet mérnökök a ISZ–1-es harckocsi továbbfejlesztése mellett döntöttek.

Fegyverzet

[szerkesztés]

A ISZ–1-es harckocsikat kezdetben D-5T jelű 85 mm-es löveggel szerelték fel, ám ez a fegyver nem volt igazán hatékony az erősebb páncélzattal ellátott német harckocsikkal szemben. A nagyobb rombolóerő elérése végett erősebb páncéltörő lövegre volt szükség. Zsozef Jakovlevics Kotyin tervezőmérnök azzal a javaslattal állt elő hogy a ISZ–1 harckocsikat fegyverezzék át a nagyobb kaliberű M1931/37-es mintájú 122 mm-es lövegre, mivel a kurszki csatában ez bizonyult a leghatékonyabb páncéltörő fegyvernek a Tigris I-es harckocsik ellen. A 9-es számú gyár mérnökei hasonló következtetésre jutottak, ezért hozzáláttak a D-25-ös páncéltörő ágyú megtervezéséhez.

Az új fegyverhez az A-19-es lövegcsövét és a 122 mm-es M1938-as tüzérségi ágyú zárszerkezetét használták fel. A tűzpróbákat 1943 novemberében végezték el a 122 mm-es A-19 és a 100 mm-es D-10 löveggel, és bár a kisebb kaliberű fegyver jobb páncéltörő képességgel rendelkezett, gyakorlati megfontolásokból végül mégis az A-19-es beépítése mellett döntöttek. A D-10 ugyanis ekkor még viszonylag új fegyvernek számított szemben a 122 mm-es löveggel amely kellő mennyiségben állt rendelkezésre.

Bár az A-19-es löveg páncéltörő gránátja kevésbé volt hatékony, jóval nagyobb rombolóerőt képviselt mint a 100 mm-es űrméretű vetélytársa, ami egy nehéz áttörő harckocsi feladatköreihez jobban illett. Megjegyzendő továbbá, hogy az ISZ-2 későbbi továbbfejlesztésénél is inkább a 122 mm-es űrméretű ágyút választották a páncélos fő fegyverzetének, pedig ekkor már a 100 mm-es űrméretű löveg is egyre inkább elterjedt. Vagyis ez sokkal inkább nevezhető tudatos döntésnek mint kényszer megoldásnak (lényegében még a T-10 harckocsi is az ISZ-2 ágyújának egy tovább fejlesztett változatát használta).

Hátrány ként említhető a 122 mm-es ágyú nagy méretű osztott lőszere, amelyből mindössze 28 darabot lehetett bemálházni. A lőszert csak két fázisban lehetett betölteni, először a lövedéket, majd ezt követően külön a hajtótöltetet. A lövedék és a hajtótöltet együttes 25 kg-os tömegének köszönhetően körülményes volt a löveg kezelése és újra töltése. Mindez a tűzgyorsaságot 1-1,5 lövés/percre korlátozta, ami a harckocsik elleni harc során komoly hátránynak bizonyult.

Ezért 1944-ben bevezették a hatékonyabb zárszerkezettel ellátott D-25T típusú löveget, amely 2-3&nbsplövés/percre javította fel a szovjet páncélos tűzgyorsaságát. A 9T-17 típusú periszkóp további problémák tárgyát képezte, mivel a megfigyelés és a célzás is igen csak kényelmetlen volt vele. Nyilvánvaló hibái ellenére, a ISz–2-es lövege még így is igen hatékony fegyvernek bizonyult. 1000 m-es távolságból a több mint 120 mm-es 60 fokban döntött páncélzatot is képes volt átlőni.

A ISZ–2-es lövegét kezdetben T alakú csőszájfékkel látták el, ami a Moszkvai katonai tesztek során felrobbant és kis híján megölte Vorosilov marsallt. A baleset után a csőszájfék áttervezése mellett döntöttek, amelyet két kamrás kivitelűre cseréltek. Ez hasonlított a németek 8,8 cm-es lövegéhez használt változathoz. Végül 1944 elejétől a TsAKB által áttervezett csőszájféket rendszeresítették.

A harckocsi másodlagos fegyverzetét 3 darab 7,62 mm-es DP golyószóró és egy 12,7 mm-es DSK nehéz géppuska alkotta. A DT-k közül egy a homlokpáncélba, egy a lövegcsővel párhuzamosítva, egy pedig a torony hátsó részében volt beépítve, míg a DSK-t a parancsnoki kupola tetejére szerelték – ezt elsősorban légvédelmi feladatokra szánták, de jó szolgálatot tett a gyalogság és a páncélozatlan járművek ellen is.

Páncélzat

[szerkesztés]
ISZ-2-es harckocsi, 1945. Budapest

A lövegtorony és a páncéltest öntött, hegesztett technológiával készült. Eredetileg a harckocsi tornyának páncélzatát is meg akarták erősíteni, de a 122 mm-es löveg megbontotta annak egyensúlyát. Az időkeretek és a költségvetés szűkössége miatt így végül elálltak a torony újratervezésétől. A homlokpáncél 120 milliméter vastag acéllemezből állt, a páncéltest teteje pedig 30 milliméter vastag páncélborítással volt ellátva. A korábbi ISZ változatok lépcsőzetes homlokpáncélzatát, valamint a sebezhetőbb oldalpáncélt döntött falú acélpáncélra cserélték (de erre csak az ISZ-2m változattól kezdődően került sor), amely kisebb, a homlok páncélzatnál 100 mm-es falvastagság mellett is hatékonyabb védelmet biztosított. A módosításoknak köszönhetően az ISZ–2 frontpáncélja képes volt ellenállni a német KwK 36 8,8 cm-es L/56 űrmérethosszú páncéltörő löveg 1000 m-ről leadott lövéseinek. A páncélzat minőségével azonban komoly gondok adódtak, mivel találat következtében a páncéltest belső oldalán fémszilánkok váltak le, megsebesítve ezáltal a legénységet.

Mozgékonyság

[szerkesztés]

A ISZ–2-es erőátviteli rendszere, az alváz és a felfüggesztési rendszer nem sokat változott az előd ISZ–1-es harckocsihoz képest. Az oldalanként hat közepes és három támasztó görgőből álló felfüggesztést megtartották. A harcjármű mozgatásáról egy V-2-JSz típusú 520 lóerő teljesítményű dízelmotor gondoskodott, amely országúton 37 km/h míg terepen 19 km/h-s sebességre gyorsította fel a 46 tonnás harckocsit. A gyakorlatban a harckocsik zöme azonban ennél valamivel lassabban haladt, a maximális végsebesség kihasználására csak ritkán akadt példa. A 71. önálló gárda-nehézharckocsiezred jelentése szerint az országúton elért átlagsebesség körülbelül 20–25 km/h, míg terepen kb 10–15 km/h, harci körülmények között pedig 8 és 12 km/h között alakult.

Harci alkalmazás

[szerkesztés]

A ISZ–2-esket 1944 elejétől kezdve gárda-nehézharckocsiezredekbe osztották be. Minden egyes nehézharckocsi-ezredhez 21 szovjet nehéz páncélos tartozott. A típus első bevetésére a Korszun-Sevcsenkovszkij csatában került sor, ahol a 11. önálló gárda-nehézharckocsidandár nehéz páncélosai is kivették a részüket a harcból. A 20 napos küzdelem mérlege a 72. önálló gárda-harckocsiezred részéről mindössze 8 db elveszített ISZ–2-es nehéz harckocsi 41 megsemmisített német páncélos – főként StuG III-as rohamlöveg – ellenében.

Az ISZ–2-esek egyik legjelentősebb összecsapására 1944 augusztusában a sandomierzi hídfő közelében került sor. Ez volt az első eset, hogy a típus szembe került a hírhedt Tiger B nehéz harckocsival. A harc 71. önálló nehézharckocsiezred 11 db ISZ–2-ese és a német 501. nehézharckocsi-osztály 14 db Tiger B között zajlott le. A szovjetek 600 m-es távolságból a támadó Királytigrisek közül négyet kilőttek, további hetet pedig megrongáltak. Ez igen jó eredménynek számított, habár a későbbi elemzések kimutatták, hogy az ISZ–2 páncélzata 1000 m-es tűzharcon belül igen csak sebezhető az öntési hibák miatt.

Források

[szerkesztés]
Commons:Category:IS-2
A Wikimédia Commons tartalmaz ISZ–2 témájú médiaállományokat.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. "Panther and its Variants" by Walter Spielberger 269. oldal