Ugrás a tartalomhoz

Felsőmiholjác

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Felsőmiholjác (Gornji Miholjac)
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeVerőce-Drávamente
KözségSzalatnok
Jogállásfalu
Irányítószám33520
Körzethívószám(+385) 33
Népesség
Teljes népesség214 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság110 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 46′, k. h. 17° 39′45.766667°N 17.650000°EKoordináták: é. sz. 45° 46′, k. h. 17° 39′45.766667°N 17.650000°E
SablonWikidataSegítség

Felsőmiholjác (korábban Rácz-Miholjácz, középkori magyar neve Szentmihály, majd Miholánc, horvátul: Gornji Miholjac) falu Horvátországban Verőce-Drávamente megyében. Közigazgatásilag Szalatnokhoz tartozik.

Fekvése

[szerkesztés]

Verőcétől légvonalban 22, közúton 26 km-re keletre, községközpontjától 8 km-re északnyugatra, Nyugat-Szlavóniában, a Drávamenti-síkságon, Španat és Bakić között fekszik.

Története

[szerkesztés]

A falu Szentmihály néven már a középkorban is létezett. Neve a közeli Novákkal együtt 1231-ben tűnik fel először a Szent Sír Kanonokrend birtokaként „villa Sancti Michaelis” alakban. Valószínűleg nem sokkal előbb II. András király adományaként került a rend birtokába. A rendnek itt háza volt, melyet IV. Béla király 1255-ös, a rendet Novák birtokában megerősítő oklevele igazol, melyben „villam Sancti Mychaelis, que est villa Domus Sancti Sepulcri” alakban említik. A faluban a 14. század első felében már állt a Szent Mihály tiszteletére szentelt plébániatemplom, mely az 1332 és 1337 között kelt pápai tizedjegyzékben mint „ecclesia sancti Mychaelis cruciferorum” (azaz a keresztesek Szent Mihály egyháza) szerepel. Bizonyos, hogy ennek a templomnak az alapfalait találták meg a Skorićeva utca 46. szám alatti ház kertjében gödörásás során, ahol emberi csontok is előkerültek. A templom is a rend irányítása alatt állt, melyet az is bizonyít, hogy 1430-ban Domonkos nevű plébánosát Miklós glogoncai prépost nevezte ki. Ez a tény még évszázadokkal később is a köztudatban volt, melynek fényes bizonyítéka, hogy a plébániákat 1660-ban összeíró egyházi vizitátor az itteni egyházközséget még mindig a keresztesek Szent Mihály egyházaként említi („Miholiancz s. Michaelis Cruciferorum”), noha ekkor a rend már régen nem volt jelen a településen. A szentsír lovagok rendháza valószínűleg valahol a templom mellett állt. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell említeni, hogy a falutól északkeletre, a mai temető közelében fekvő dűlőt „Gradec”nek nevezik, ami általában várhelyre utal. Azt, hogy milyen vár állt itt, illetve köze volt-e a lovagrendhez csak egy régészeti feltárás tisztázhatná. Közben a település neve Szentmihályról Miholáncra változott. Ilyen alakban szerepel 1501-ben, amikor Benedek nevű plébánosát említik („Benedictus plebanus de Miholancz”). A középkori település az 1543-as török hódítás során pusztult el. A templom viszont átvészelte a nehéz időket, mivel 1660-ban az egyházi vizitáció is említi és a korabeli források alapján csak a 19. században bontották le.

A falu a török uralom idején a Pozsegai szandzsákhoz tartozott. A 17. században feltehetően a környező földek megművelésére Boszniából pravoszláv szerbeket telepítettek be. Ez a szerb lakosság azután is helyben maradt, miután a térség 1684-ben felszabadult a török uralom alól olyannyira, hogy neve előtt a szerbeket jelölő „Rácz-” előtagot használták. Az első katonai felmérés térképén „Dorf Racz Miholacz” néven találjuk. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Rácz-Miholacz” néven szerepel.[2] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Miholácz (Rátz-)” néven 70 házzal, 15 katolikus és 421 ortdox vallású lakossal az oppidumok között szerepel.[3]

Verőce vármegye Szalatnoki járásának része volt. 1857-ben 716, 1910-ben 860 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 62%-a szerb, 36%-a horvát anyanyelvű volt. Az I. világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 52%-a horvát, 43%-a szerb nemzetiségű volt. 2011-ben a településnek 304 lakosa volt.

Lakossága

[szerkesztés]
Lakosság változása[4][5]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
716 672 729 844 821 860 882 969 840 816 742 577 455 399 307 304

Nevezetességei

[szerkesztés]
  • Mihály arkangyal tiszteletére szentelt középkori plébániatemplomának alapfalai a pravoszláv templomtól 200 méterre a Škorićeva utca 46. szám alatti lakóház udvarán a föld alatt találhatók. A templomot a 19. században bontották le. A helye is gyorsan feledésbe merült, mivel a telek tulajdonosa az alapfalakra véletlenül, gödörásás közben bukkan rá. Körülötte egykor temető volt, amint azt az itt kiásott emberi csontok is bizonyítják.
  • A Szentháromság tiszteletére szentelt pravoszláv parochiális temploma[6] 1793-ban épült. A II. világháború idején a teljes templombelső megsemmisült és katolikus templommá építették át. 1957-ben a pravoszláv hívek hozzájárulásával felújították. Utolsó, részbeni felújítására a horvát kulturális minisztérium anyagi támogatásával az 1990-es években került sor. Egyhajós, keletelt épület félköríves ablakokkal. A barokk toronysisakkal fedett karcsú harangtorony a nyugati homlokzat előtt áll. A templomot kőből épített kerítés övezi.
  • A felsőmiholjáci magtár épülete egy tágas, neogótikus stílusban épült mezőgazdasági épület.[7] Egykor a Višnjica-puszta szerves része volt. Mezőgazdasági ingatlan illetve a Višnjica-puszta 1846-ban szerepel először egy dokumentumban, amelyben Pejácsevich grófok eladták a birtokot a német Schaumburg-Lippe hercegi családnak. Később a Drašković család lett a tulajdonosa, amely a birtokot rövid idő alatt Szlavónia ezen részének egyik leggazdagabb és legfejlettebb gazdaságává változtatta. A 20. század második felében az ingatlant az IPK Eszék igazgatta, majd 2005 elején magántulajdonba került, de magtár továbbra is Szalatnok város tulajdona maradt. A magtár épülete kétszintes, elnyújtott téglalap alaprajzú épület. Téglából épült, fából készült nyeregtetővel. A homlokzatok nem vakoltak, hanem a téglából lépcsőzetesen kirakott épületdíszekkel, talapzattal és oszlopfővel ellátott pilaszterekkel, valamint neogótikus csúcsívekkel díszítettek. Minden emelet belseje egyedi kialakítású. A mennyezetek fagerendákból készültek, amelyeket megfelelően elhelyezett, ágakkal ellátott faoszlopok támasztanak alá.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]