David Foster Wallace
| David Foster Wallace | |
 | |
| Wallace, konferencia közben | |
| Született | 1962. február 21. Ithaca, New York  USA |
| Elhunyt | 2008. szeptember 12. (46 évesen) Claremont, Kalifornia, USA |
| Állampolgársága | amerikai[1][2][3] |
| Nemzetisége | amerikai |
| Szülei | James D. Wallace |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
| Halál oka | akasztás |
 | |
| David Foster Wallace aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz David Foster Wallace témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
David Foster Wallace (Ithaca, 1962. február 21. – Claremont, 2008. szeptember 12.) amerikai regényíró, novellaíró, esszéíró, valamint az angol és kreatív írás egyetemi professzora. Wallace széles körben ismert 1996-ban megjelent Infinite Jest (Végtelen tréfa) című regényéről, amelyet a Time magazin 1923 és 2005 között a 100 legjobb angol nyelvű regény közé sorolt.[4] Posztumusz regénye, a The Pale King (Sápadt király, 2011) 2012-ben a Pulitzer-díj fikciós díjának döntőse volt. A Los Angeles Timesban David Ulin Wallace-t "az elmúlt húsz év egyik legbefolyásosabb és leginnovatívabb írójának" nevezte.[5]
Wallace Illinoisban nőtt fel, és az Amherst College-ba járt. Angolt tanított az Emerson College-ban, az Illinois State University-n és a Pomona College-ban. 2008-ban 46 évesen öngyilkosságot követett el, miután sok évig küzdött depresszióval.[6]
Fiatalkora és tanulmányai
[szerkesztés]David Foster Wallace a New York állambeli Ithacában született Sally Jean Wallace (született Foster) és James Donald Wallace[7] gyermekeként.[8] A család az illinoisi Champaign-Urbanába költözött, ahol húgával, Amy Wallace-Havensszel együtt nevelkedett.[9] Apja az Illinois Urbana-Champaign Egyetem filozófiaprofesszora volt.[10] Édesanyja angol professzor volt a Parkland College-ban, egy champaigni közösségi főiskolán, amely 1996-ban "Az év professzora" díjjal ismerte el munkáját.[11] Negyedik osztálytól kezdve Wallace családjával Urbanában élt, ahol a Yankee Ridge Elementary Schoolba, a Brookens Junior High Schoolba és az Urbana High Schoolba járt.[12]
Serdülőként regionális rangú junior teniszező volt. Erről az időszakról írt a „Derivative Sport in Tornado Alley” című esszéjében, amely eredetileg a Harper's Magazine-ban jelent meg „Tennis, Trigonometry, Tornadoes” címen. Bár szülei ateisták voltak, Wallace kétszer is megpróbált csatlakozni a katolikus egyházhoz, de "megbukott" a vizsgálódás időszakában. Később egy mennonita gyülekezetbe járt.[13][14][15]
Wallace az Amherst College-ba, apja alma materébe járt, ahol angol és filozófia szakon végzett, és 1985-ben summa cum laude diplomát szerzett. Egyéb tanórán kívüli tevékenységek mellett részt vett a glee clubban[16]; a nővére úgy emlékszik vissza, hogy "gyönyörű énekhangja volt".[9] A filozófia tanulmányozása során Wallace a modális logikát és a matematikát követte, és filozófiáról és modális logikáról szóló vezető szakdolgozatot mutatott be, amelyet Gail Kennedy-emlékdíjjal tüntettek ki, és posztumusz Fate, Time, and Language: An Essay on Free Will (2011) címmel publikáltak.[17][18]
Wallace angol nyelvű kitüntetési tézisét első regénye, a The Broom of the System (1987) kézirataként adaptálta,[19] és elkötelezte magát, hogy író legyen. David Lipskynek azt mondta: "A The Broom of the System-t írva úgy éreztem, hogy 97 százalékot használok ki, míg a filozófia 50 százalékot."[20] Wallace 1987-ben szerzett Master of Fine Arts fokozatot kreatív írásból az Arizonai Egyetemen. Massachusettsbe költözött, hogy a Harvard Egyetem filozófiai posztgraduális iskolájába járjon, de hamarosan otthagyta a programot.
Későbbi élete
[szerkesztés]Az 1990-es évek elején Wallace kapcsolatban állt Mary Karr írónővel.[21] Később Wallace-t megszállottnak írta le, és azt mondta, hogy a kapcsolat ingatag volt: Wallace egyszer hozzávágott egy dohányzóasztalt, egyszer pedig kirakta az autóból, és hagyta, hogy gyalog menjen haza.[22][23] Évekkel később azt mondta, hogy Wallace életrajzírója, D. T. Max zömmel kihagyta Wallace bántalmazásait. Max kapcsolatukról szóló beszámolójában a Twitteren ezt írta: "Ez körülbelül 2%-a annak, ami történt." Mary elmondta, hogy Wallace megrúgta, éjszaka felmászott a háza oldalára, és követte 5 éves fiát haza az iskolából.[24]
2002-ben Wallace megismerkedett Karen L. Green képzőművésszel, akit 2004. december 27-én feleségül vett.[23][25][26]
Wallace depresszióval, alkoholizmussal, kábítószer-függőséggel és öngyilkossági hajlamokkal küszködött, és többször is kórházba került pszichiátriai ellátás miatt. 1989-ben négy hetet töltött a McLean Kórházban – a Massachusetts állambeli belmonti pszichiátriai intézetben, amely a Harvard Medical School-hoz kapcsolódik –, ahol sikeresen elvégzett egy drog- és alkoholméregtelenítő programot. Később azt mondta, hogy az ott töltött idő megváltoztatta az életét.[27]
Wallace számára fontosak voltak a kutyák,[26][28] és arról beszélt, hogy menhelyet nyit a kóborkutyák számára.[28] Barátja, Jonathan Franzen szerint „Előszeretettel viselte a bántalmazott kutyákat, és nem valószínű, hogy találna más gazdát, aki elég türelmes lenne hozzájuk”.[26]
Munkássága
[szerkesztés]Karrier
[szerkesztés]A The Broom of the System (1987) országos figyelmet és kritikai dicséretet váltott ki. A The New York Times-ban Caryn James "mániákus, emberi, hibás extravagánsnak nevezte… amely egyenesen Stanley Elkin The Franchiser, Thomas Pynchon V. és John Irving Garp szerint világ című művének túlzott hagyományaiból fakad."[29]
1991-ben Wallace a bostoni Emerson College adjunktusaként kezdett irodalmat tanítani. A következő évben munkatársa és támogatója, Steven Moore javaslatára állást kapott az Illinois Állami Egyetem angol tanszékén. 1991-ben kezdett dolgozni második regényén, az Infinite Jest-en, és 1993 decemberében benyújtotta a tervezetet szerkesztőjének. Miután 1995-ben megjelentek a részletek, a könyv 1996-ban jelent meg.
1997-ben Wallace MacArthur-ösztöndíjat kapott. Megkapta a The Paris Review szerkesztői által odaítélt Aga Khan-díjat is a Brief Interviews with Hideous Men egyik történetéért, amely a magazinban jelent meg.[30]
2002-ben Wallace a kaliforniai Claremontba költözött, hogy ő legyen az első Roy E. Disney[31] kreatív írás professzor és angol professzor a Pomona College-ban.[32] Félévente egy-két alapképzést tanított, és az írásra koncentrált.
Wallace beszédet mondott a Kenyon College 2005-ös végzős osztályának. A beszédet This Is Water című könyvben 2009-ben adták ki.[33] 2013 májusában a beszéd egyes részeit egy népszerű online videóban használták fel, amely szintén a „This Is Water” címet viselte.[34]
Bonnie Nadell volt Wallace irodalmi ügynöke egész karrierje során.[35] Michael Pietsch volt az Infinite Jest szerkesztője.[36]
Wallace 2008-ban halt meg. 2009 márciusában a Little, Brown and Company bejelentette, hogy kiadja egy befejezetlen regény, a The Pale King kéziratát, amelyen Wallace halála előtt dolgozott. Pietsch Wallace hátrahagyott oldalaiból és jegyzeteiből állította össze a regényt.[37][38] Számos részletet publikáltak a The New Yorkerben és más magazinokban. A The Pale King 2011. április 15-én jelent meg, és általában pozitív kritikákat kapott.[39] Michiko Kakutani, a The New York Times munkatársa azt írta, hogy a The Pale King „bemutatja [Wallace] a folytonosság hiányának ölelését; a meta és a mikroszkopikus, posztmodern pirotechnika és a régimódi történetmesélés iránti rajongása; és folyamatos érdeklődése a kortárs Amerika önkielégítés és szórakoztatás iránti rögeszméje iránt."[40] A könyvet Pulitzer-díjra jelölték.[41]
Pályafutása során Wallace rövid fikciókat publikált olyan folyóiratokban, mint a The New Yorker, a GQ, a Harper's Magazine, a Playboy, a The Paris Review, a Mid-American Review, a Conjunctions, az Esquire, az Open City, a Puerto del Sol és a Timothy McSweeney's Quarterly Concern.
Témák és stílusok
[szerkesztés]Wallace túl akart lépni a posztmodernhez kapcsolódó irónián és metafikción,[42] és fel akart fedezni egy poszt-posztmodern vagy metamodern[43] stílust. Az „E Unibus Pluram: Television and U.S. Fiction” című esszéjében (írva 1990-ben, megjelent 1993-ban)[44][45] azt javasolta, hogy a televízió ironikus hatást gyakoroljon a szépirodalomra, és arra buzdította az irodalmi szerzőket, hogy kerüljék el a tévé sekélyes lázadását:
"Szeretlek meggyőzni arról, hogy az irónia, a pókerarcú hallgatás és a nevetségességtől való félelem jellemzi a kortárs amerikai kultúra azon sajátosságait (amelynek a legmodernebb fikció is része), amelyek bármilyen jelentős kapcsolatban állnak a tévével, amelynek szép keze a nemzedékem torkán van. Érvelni fogok amellett, hogy az irónia és a gúny szórakoztató és hatásos, ugyanakkor az amerikai kultúra nagy kétségbeesésének és megtorpanásának ügynökei, és hogy a törekvő fikcionisták számára rettenetesen bosszantó problémákat okoznak."
Wallace az irónia számos formáját használta, de hajlamos volt arra összpontosítani, hogy a médiával telített társadalomban az egyének továbbra is komoly, öntudatlan tapasztalatokra és kommunikációra vágynak.[46]
Wallace fikciója egyesíti a narratív módokat és a szerzői hangokat, amelyek magukban foglalják a zsargont és a kitalált szókincset, például saját generált rövidítéseket és betűszavakat, hosszú, több tagmondatból álló mondatokat, valamint a magyarázó vég- és lábjegyzetek széles körű használatát, mint az Infinite Jest és az "Octet" című történet. " (összegyűjtve a Brief Interviews with Hideous Men című kötetben), valamint 1996 utáni nem-fikcióinak nagy része. Egy 1997-es Charlie Rose-ról szóló interjúban Wallace azt mondta, hogy a feljegyzések megzavarják a lineáris narratívát, és tükrözik a valóságról alkotott felfogását anélkül, hogy összezavarná narratív struktúrát, és hogy összekeverhette volna a „de akkor senki nem olvassa el” mondatokat.[47]
D. T. Max Wallace munkáját "agyi és forróvérűek szokatlan keverékeként" jellemezte,[48] amely gyakran több főszereplőt is tartalmaz, és egyetlen műben különböző helyszíneket ölel fel. Írása a gondolat töredezettségéről,[49] a boldogság és az unalom kapcsolatáról, valamint az emberi test szépsége és utálatossága közötti pszichológiai feszültségről szól.[50] Wallace szerint „a fikció arról szól, mit jelent kibaszott emberi lénynek lenni”, és azt mondta, hogy „erkölcsileg szenvedélyes, szenvedélyesen morális fikciót” szeretne írni, amely segíthet az olvasónak „kevésbé egyedül lenni belül”.[51] A Kenyon College bevezető beszédében Wallace az emberi állapotot napi válságként és krónikus kiábrándultságként írta le, és óva intett a szolipszizmustól,[52] az együttérzés és a tudatosság egzisztenciális értékeire hivatkozva:
A szabadság igazán fontos fajtája magában foglalja a figyelmet, a tudatosságot, a fegyelmet és az erőfeszítést, valamint azt, hogy képesek vagyunk valóban törődni más emberekkel, és áldozatot hozni értük, minden nap számtalan kicsinyes unszexi módon. ... Az egyetlen dolog, ami a nagybetűs Igaz, az az, hogy te döntöd el, hogyan próbálod meg látni. Tudatosan kell eldöntened, minek van értelme és minek nincs. ... A trükk abban rejlik, hogy az igazságot előtérbe helyezzük a mindennapi tudatban.[53]
Nonfiction
[szerkesztés]Wallace beszámolt John McCain szenátor 2000-es elnökválasztási kampányáról[54] és a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokról a Rolling Stone-nak;[55] tengerjáró hajókról[56] (amely az első ismeretterjesztő könyvének címadó esszéje volt), állami vásárokról és tornádókról a Harper's Magazine számára; a Tennis magazin US Open versenyről; Roger Federer-ről a The New York Times-nak;[57] David Lynch rendezőről és a pornográfiai ágazatról a Première magazin részére; Michael Joyce teniszezőről az Esquire magazin számára, ; a film-speciális effektusok iparágáról a Waterstone magazin számára; a konzervatív talk-rádió műsorvezetőjéről, John Zieglerről a The Atlantic számára[58] és a Gourmet magazin Maine-i homárfesztiválja.[59] Több műfajban is ismertetett könyveket a Los Angeles Times, a The Washington Post, a The New York Times és a The Philadelphia Inquirer számára. A The Atlantic 2007. novemberi számában, amely a magazin 150. évfordulójára emlékezett, Wallace azon szerzők, művészek, politikusok és mások között szerepelt, akik rövid darabokat írtak „az amerikai eszme jövőjéről”.[60]
Ezek és más esszék három gyűjteményben jelennek meg: A Supposedly Fun Thing I'll Never Do Again (Egy állítólag szórakoztató dolog, amit soha többé nem csinálok), Consider the Lobster (Fontold meg a homárt) és a posztumusz Both Flesh and Not, amelyek közül az utolsó Wallace legkorábbi munkáját tartalmazza, köztük első megjelent esszéjét, a "Fictional Futures and the Conspicuously Young".[61] Wallace tenisz témájú írásait a 2016-ban megjelent String Theory: David Foster Wallace on Tennis („Húrelmélet: David Foster Wallace a teniszről”) című kötetben gyűjtötték össze.[62]
Egyes írók szépirodalmának egyes részeit valószínűtlennek találták. Jonathan Franzen azt mondta, hogy szerinte Wallace párbeszédet és incidenseket talált ki: „ezek a dolgok valójában nem történtek meg”.[63] A "Shipping Out" és a "Welcome to the Fair" című esszékről John Cook megjegyezte, hogy
"Wallace tökéletes karakterekkel találkozik, akik komikusan kristályos vonalakat beszélnek, és nevetségesen abszurd helyzetekbe helyezik... Mindkét történetet [újságírás tanítása során] használtam példaként a borotválkozás, a díszítés és a narratívák kitalálásának elkerülhetetlen kísértésére."[64]
Halála
[szerkesztés]Wallace apja azt mondta, hogy David több mint 20 éve súlyos depressziós rendellenességben szenvedett, és az antidepresszáns gyógyszerek lehetővé tették számára, hogy produktív legyen.[25] Súlyos vegyi kölcsönhatást szenvedett el a gyógyszer és az étel között, amelyet egy nap egy étteremben evett,[26][65] és 2007 júniusában orvosa tanácsára abbahagyta a phenelzine, az elsődleges antidepresszáns gyógyszere szedését.[25] A depressziója kiújult, és más kezeléseket is kipróbált, köztük az elektrosokk-terápiát. Végül visszatért a phenelzine-hez, de hatástalannak találta.[26] 2008. szeptember 12-én, 46 évesen Wallace egy privát kétoldalas búcsúlevelet írt feleségének, elrendezte a The Pale King kéziratának egy részét, és felakasztotta magát a kaliforniai Claremontban található házának hátsó verandáján.[6][66]
Az emléküléseket a Pomona College-ban,[32] az Amherst College-ban, az Arizonai Egyetemen, az Illinois Állami Egyetemen és 2008. október 23-án a New York Egyetemen (NYU) tartották. A NYU laudációi között volt nővére, Amy Wallace-Havens; irodalmi ügynöke, Bonnie Nadell; Gerry Howard, első két könyvének szerkesztője; Colin Harrison, a Harper's Magazine szerkesztője; Michael Pietsch, az Infinite Jest és későbbi művek szerkesztője; Deborah Treisman, a The New Yorker magazin fikciós szerkesztője; és az írók Don DeLillo, Zadie Smith, George Saunders, Mark Costello, Donald Antrim és Jonathan Franzen.[67][68][69]
Öröksége
[szerkesztés]2010 márciusában bejelentették, hogy Wallace személyes iratait és archívumát – könyvvázlatokat, történeteket, esszéket, verseket, leveleket és kutatásokat, beleértve az Infinite Jesthez írt kézírásos jegyzeteket is – az austini Texasi Egyetem megvásárolta. Ezeket az egyetem Harry Ransom Centerében tartják.[70]
2011 óta a New Orleans-i Loyola Egyetem angol szemináriumokat kínál Wallace-ról. Hasonló kurzusokat a Harvard Egyetemen is tanítottak.[71] Az első David Foster Wallace konferenciának az Illinois Állami Egyetem Angol Tanszéke adott otthont 2014 májusában; a másodikat 2015 májusában tartották.[72]
2017 januárjában indult a Nemzetközi David Foster Wallace Társaság és a Journal of David Foster Wallace Studies.[73]
Azok az írók, akik Wallace-t befolyásként említették, többek között Dave Eggers,[74] Jonathan Franzen,[75] Rivka Galchen, Matthew Gallaway, David Gordon, John Green,[76] Porochista Khakpour,[77] George Saunders,[78] Michael Schur,[79] Zadie Smith,[80] Darin Strauss,[81] Deb Olin Unferth, Elizabeth Wurtzel[82] és Charles Yu[83].
Adaptációk
[szerkesztés]Film és televízió
[szerkesztés]2009-ben adták ki a Brief Interviews with Hideous Men-ből készült filmadaptációt,[84] amelyet John Krasinski rendezett együttes szereplőkkel, és a Sundance Filmfesztiválon mutatták be.[85]
A Simpson család 23. évadának 19. epizódja, az „A Totally Fun Thing Thing That Bart Will Never Do Again” (2012) lazán Wallace „Shipping Out” című esszéjén alapul 1997-es, A Supposedly Fun Thing I'll Never Do Again című gyűjteményéből. A Simpson család körutazik, és Wallace feltűnik egy jelenet hátterében, szmokingpólóban, miközben a hajó étkezőjében eszik.
A 2015-ös The End of the Tour című film David Lipsky és Wallace közötti beszélgetéseken alapul, amelyeket az Although of Course You End Up Becoming Yourself (2010) címűben átírtak. Jason Segel játszotta Wallace-t, és Jesse Eisenberg Lipskyt. A film a Sarasota Filmfesztiválon elnyerte a legjobb narratív filmnek járó közönségdíjat,[86] és Segelt jelölték az Independent Spirit díjra a legjobb férfi főszereplő kategóriában.
A "Partridge", az NBC Parks and Recreation 5. évadának egyik epizódja, többször is hivatkozik az Infinite Jestre, amelynek a sorozat társalkotója, Michael Schur elismert rajongója. Schur rendezte a The Decemberists „Calamity Song” című klipjét is, amely az Infinite Jest Eschaton játékát mutatja be.[87]
Színpadi és zenei feldolgozások
[szerkesztés]Tizenkét interjú közül Brief Interviews with Hideous Men (Rövid interjúk förtelmes férfiakkal) címmel Dylan McCullough rendezte színpadra 2000-ben. Ez volt Wallace művének első színházi adaptációja. A Hideous Men (Förtelmes férfiak) című darabot szintén McCullough rendezte, és 2000 augusztusában a New York-i Nemzetközi Fringe Fesztiválon mutatták be.[88]
A Brief Interviews-t Marc Caellas rendező is adaptálta színdarabként, a Brief Interviews with Hideous Writers (Rövid interjúk förtelmes írókkal), amelynek premierje a Buenos Aires-i Fundación Tomás Eloy Martinezben volt 2011. november 4-én.[89] 2012-ben Andy Holden művész színdarabjaként adaptálta egy kétéjszakás futásra a londoni ICA-ban.[90]
A "Tri-Stan: I Sold Sissee Nar to Ecko" című novellát Eric Moe zeneszerző[91] adaptálta egy 50 perces operaművé, amelyet kísérő videó vetítésekkel adtak elő.[92] A darabról azt írták, hogy „felforgatóan beírta a klasszikus zenét a popkultúrába”.[93]
Az Infinite Jest egyszer a németországi Hebbel am Ufer kísérleti színház színpadi darabjaként mutatta be. A darabot Berlin különböző helyszínein állították színpadra, és az akció 24 órán keresztül zajlott.[94]
A "Good Old Neon"-t az Oblivion: Stories-ból Ian Forester adaptálta és adta elő a 2011-es Hollywood Fringe Fesztiválon, a producer a Los Angeles-i független színházi társaság, a Needtheater.[95]
A „Surrounded by Heads and Bodies” című dal[96] a The 1975 A Brief Inquiry into Online Relationships című albumáról az Infinite Jest kezdősorából kölcsönözte a címét.[97] Matty Healy, a The 1975 énekese a Pitchforknak adott interjújában elmondta, hogy a regény ihlette meg, miután egy rehabilitációs időszaka alatt elolvasta:[97]
Az Infinite Jestet olvastam, amikor rehabilitáción voltam. Nem volt ott senki. Én és az ápolóim jöttek be és ellenőriztek, aztán Angela [a dal főszereplője] mérföldekkel arrébb. Senki nem vett körül, és a könyv éppen a címlapon volt nyitva, mivel az Infinite Jest legtöbb példánya... senki sem olvassa végig az [Infinite Jest]-t! Mindenkinek korunkban van egy ütött-kopott, negyedolvasott példánya az Infinite Jestből.
Bibliográfia
[szerkesztés]Regények
[szerkesztés]- The Broom of the System (1987). ISBN 9781101153536
- Infinite Jest (1996). ISBN 9780316920049
- The Pale King (2011, posztumusz). ISBN 9780316175296
Novellagyűjtemények
[szerkesztés]- Girl with Curious Hair (1989). ISBN 9780393313963
- Brief Interviews with Hideous Men (1999). ISBN 9780316086899
- Oblivion: Stories (2004). ISBN 9780759511569
Ismeretterjesztő gyűjtemények
[szerkesztés]- A Supposedly Fun Thing I'll Never Do Again (1997). ISBN 9780316090520
- Consider the Lobster (2005). ISBN 9780349119519
- Both Flesh and Not (2012). ISBN 9780316214698 [posztumusz]
Egyéb könyvek
[szerkesztés]- Everything and More: A Compact History of Infinity (2003)
- Fate, Time, and Language: An Essay on Free Will. Columbia University Press, 2010 [1985-ös dolgozat utánnyomása] ISBN 978-0231151573 Esszégyűjtemény
- The David Foster Wallace Reader. ISBN 9780316182393 [posztumusz] Szemelvénygyűjtemény (2014, posztumusz)
- Something to Do with Paying Attention (2022, posztumusz) ISBN 9781946022271 Egy novella részlet a The Pale King-ből.
Magyarul
[szerkesztés]- Végtelen tréfa (Infinite Jest) – Jelenkor, Budapest, 2018 · ISBN 9789636766146 · Fordította: Kemény Lili, Sipos Balázs
- Ez a víz (This Is Water) – Online,[98] 2021 · Fordította: Bán Dénes
Díjak és kitüntetések
[szerkesztés]- Pulitzer Prize nomination for The Pale King, 2012. Abban az évben nem osztottak ki díjat a szépirodalmi kategóriában.
- Inclusion of "Good Old Neon" in The O. Henry Prize Stories 2002
- John D. and Catherine T. MacArthur Alapítvány ösztöndíja, 1997–2002
- Lannan Foundation Residency Fellow, July–August 2000
- Named to Usage Panel, The American Heritage Dictionary of the English Language 4th Ed. et seq., 1999
- Inclusion of "The Depressed Person" in Prize Stories 1999: The O. Henry Awards
- Illinois State University, Kiemelkedő egyetemi kutató, 1998 and 1999[99]
- Aga Khan Prize for Fiction for the story "Brief Interviews with Hideous Men #6", 1997
- Time magazine's Best Books of the Year (Fiction), 1996
- Salon Book Award (Fiction), 1996
- Lannan Literary Award (Fiction), 1996
- Inclusion of "Here and There" in Prize Stories 1989: The O. Henry Awards
- Whiting Award, 1987
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Francia Nemzeti Könyvtár. (Hozzáférés: 2022. június 21.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2022. június 21.)
- ↑ 12639
- ↑ „TIME's Critics Pick the 100 Best Novels, 1923 to Present”, 2005. október 16.. [2007. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]
- ↑ „Writer David Foster Wallace Found Dead”, Los Angeles Times, 2008. szeptember 14.. [2008. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. augusztus 5.)
- ↑ a b Max, D. T.. Every Love Story Is a Ghost Story: A Life of David Foster Wallace, 301. o. (2012). ISBN 978-1-84708-494-1
- ↑ James Donald Wallace (1937. május 21. – 2019. július 7.) amerikai filozófus.
- ↑ Boswell and Burn, eds., p. 94.
- ↑ a b Wallace-Havens, Amy. Anne Strainchamps interjúja.. Amy Wallace-Havens on Her Brother. 2009. augusztus 23. Archivált másolat. [2015. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. február 28.)
- ↑ Curriculum Vitae (James D. Wallace). [2008. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. szeptember 12.)
- ↑ U.S Professor of the Year Awards - 1996 Professors of the Year National Winners, 2018. február 17. [2018. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. március 29.)
- ↑ Every Love Story is a Ghost Story: A Life of David Foster Wallce. London: Granta, 7–9. o. (2012. december 27.)
- ↑ Knox, Malcolm: Everything & More: The Work of David Foster Wallace. The Monthly , 2008. november 1.
- ↑ Arden, Patrick: David Foster Wallace warms up. Book
- ↑ Zahl, David: David Foster Wallace Went to Church Constantly?. Mockingbird , 2012. augusztus 20.
- ↑ A glee club az Egyesült Államokban egy olyan zenei csoport vagy kóruscsoport, amely történelmileg férfi-, de női vagy vegyes hangú is, és amely hagyományosan triók vagy kvartettek rövid dalainak éneklésére specializálódott.
- ↑ Ryerson, James. „Consider the Philosopher”, The New York Times, 2008. december 12. (Hozzáférés: 2010. április 2.)
- ↑ Our Alumni, Amherst College. Amherst College, 2007. november 17. (Hozzáférés: 2011. február 26.)
- ↑ In Memoriam: David Foster Wallace '85, Amherst College. Amherst College, 2008. szeptember 14. [2014. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 26.)
- ↑ Ryerson, James: Philosophical Sweep (angol nyelven). Slate , 2010. december 21. (Hozzáférés: 2022. június 19.)
- ↑ Mary Karr (1955. január 16. –) amerikai költő, esszé- és memoáríró.
- ↑ Hughes, Evan (2011. október 9.). „Just Kids Jeffrey Eugenides insists his new novel is not a roman à clef”. New York.
- ↑ a b Williams, John (2012. szeptember 12.). „God, Mary Karr and Ronald Reagan: D.T. Max on David Foster Wallace”. The New York Times (Arts Beat blog).
- ↑ Wilson, Kristian (May 7, 2018) "Mary Karr Speaks Out About David Foster Wallace Amid Literature's #MeToo Movement." Bustle. (Retrieved March 11, 2019.)
- ↑ a b c Weber, Bruce. „David Foster Wallace, Influential Writer, Dies at 46”, The New York Times, 2008. szeptember 14. (Hozzáférés: 2010. április 2.)
- ↑ a b c d e Lipsky, David. The Lost Years & Last Days of David Foster Wallace (2008. október 30.)
- ↑ Max, D. T.. Every Love Story is a Ghost Story. Granta, 134–135. o. (2012. december 27.). ISBN 9781847084958
- ↑ a b Max, D. T.. The Unfinished (2009. március 9.)
- ↑ James, Caryn. „Wittgenstein Is Dead and Living in Ohio – The Broom of the System”, The New York Times, 1987. március 1. (Hozzáférés: 2017. március 23.)
- ↑ Wallace, David Foster (Fall 1997). „Brief Interviews with Hideous Men”. The Paris Review Fall 1997 (144). (Hozzáférés: 2017. március 23.)
- ↑ Roy Edward Disney (1930. január 10. – 2009. december 16.) amerikai üzletember. Hosszú ideig a The Walt Disney Company felsővezetője volt, amelyet apja, Roy O. Disney és nagybátyja, Walt Disney alapított.
- ↑ a b „David Foster Wallace mourned at Pomona College”, Los Angeles Times, 2008. október 6. (Hozzáférés: 2023. július 28.)
- ↑ Bissell, Tom. „Great and Terrible Truths”, The New York Times, 2009. április 26. (Hozzáférés: 2010. december 8.)
- ↑ McGuinness, William. „David Foster Wallace's Brilliant 'This Is Water' Commencement Address Is Now a Great Short Film”, The Huffington Post, 2013. május 8. (Hozzáférés: 2013. május 9.)
- ↑ Neyfakh, Leon: Remembering David Foster Wallace: 'David Would Never Stop Caring' Says Lifelong Agent. Bay Ledger News Zone, 2008. szeptember 17.
- ↑ Neyfakh, Leon: Infinite Jest Editor Michael Pietsch of Little, Brown on David Foster Wallace. The New York Observer , 2008. szeptember 19. [2008. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Kakutani, Michiko. „Maximized Revenue, Minimized Existence”, The New York Times, 2011. március 31. (Hozzáférés: 2012. április 2.)
- ↑ „Unfinished novel by Wallace coming next year”, USA Today, 2009. március 1. (Hozzáférés: 2012. április 2.)
- ↑ Willa Paskin: David Foster Wallace's The Pale King Gets Thoughtful, Glowing Reviews. New York , 2011. április 5. (Hozzáférés: 2012. április 2.)
- ↑ Kakutani, Michiko. „Maximized Revenue, Minimized Existence”, The New York Times, 2011. március 31.
- ↑ Fiction. The Pulitzer Prizes
- ↑ A metafikció a fikció olyan formája, amely saját narratív struktúráját hangsúlyozza oly' módon, hogy folyamatosan emlékezteti a közönséget arra, hogy egy szépirodalmi művet olvasnak vagy néznek.
- ↑ A metamodernizmus egy olyan kifejezés, amely a művészet, a kultúra és a filozófia számos területén megfigyelhető fejleményekre utal, amelyek a posztmodern utóhatásaiban, nagyjából a 21. század fordulóján jelentek meg.
- ↑ Wallace, David Foster. „E Unibus Pluram: Television and U.S. Fiction”. Review of Contemporary Fiction 13 (2), 151–194. o.
- ↑ E Unibus Pluram: Television and US Fiction. Notting Hill Editions . (Hozzáférés: 2021. március 29.)
- ↑ Dowling, William C.: A Reader's Companion to Infinite Jest. Rutgers University. [2011. április 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 26.)
- ↑ Charlie Rose – Jennifer Harbury & Robert Torricelli / David Foster Wallace. YouTube. [2023. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 26.)
- ↑ Max, D. T.: A Meaningful Life. Untitled Books , 2012. december 1. [2015. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
- ↑ "I Am in Here": Fragmentation and the Individual in David Foster Wallace's Infinite Jest. The Howling Fantods, 2000
- ↑ Feeney, Matt: Infinite Attention – David Foster Wallace and being bored out of your mind. Slate
- ↑ Max, D. T.. David Foster Wallace's Struggle to Surpass Infinite Jest (2009. január 7.)
- ↑ Krajeski, Jenna. This is Water (2008. szeptember 22.)
- ↑ „David Foster Wallace on Life and Work”, The Wall Street Journal, 2008. szeptember 19.
- ↑ Wallace, David Foster. The Weasel, Twelve Monkeys and The Shrub [archivált változat] (2000. április 13.). Hozzáférés ideje: 2023. február 28. [archiválás ideje: 2009. május 19.] "The Weasel, Twelve Monkeys and The Shrub" was parodied in the Salon.com article "David Foster Wallace: Ain't McCain Grand".
- ↑ Wallace, David Foster. 9/11: The View From the Midwest (2001. október 25.)
- ↑ Wallace, David Foster. „Shipping Out” (PDF), Harper's Magazine, 1996. január 1.
- ↑ Wallace, David Foster. „Roger Federer as Religious Experience”, The New York Times, 2006. augusztus 20. (Hozzáférés: 2024. március 4.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ Wallace, David Foster (2005. április 1.). „Host”. The Atlantic Monthly.
- ↑ Wallace, David Foster. Consider the Lobster, 50–64. o. (2004. augusztus 1.)
- ↑ Hoffmann, Lukas. Postirony: The Nonfictional Literature of David Foster Wallace and Dave Eggers. Bielefeld: transcript (2016. december 27.). ISBN 978-3-8376-3661-1
- ↑ Max, D. T.. „D.F.W.'s Nonfiction: Better with Age”, 2012. november 14. (Hozzáférés: 2016. február 21.)
- ↑ Oregonian/OregonLive, Douglas Perry | The: David Foster Wallace's 'String Theory' defines Roger Federer, but that's only the beginning (angol nyelven). oregonlive , 2016. május 2. (Hozzáférés: 2024. március 4.)
- ↑ Dean, Michelle: A Supposedly True Thing Jonathan Franzen Said About David Foster Wallace. The Awl . [2017. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 25.)
- ↑ Cook, John: There Is No Such Thing as a 'Larger Truth': This American Life's Rich History of Embellishment. Gawker , 2012. március 21. (Hozzáférés: 2016. december 25.)
- ↑ Max, D.T.. David Foster Wallace's Struggle to Surpass "Infinite Jest" (amerikai angol nyelven) (2009. február 28.)
- ↑ Writer David Foster Wallace found dead (amerikai angol nyelven). Los Angeles Times , 2008. szeptember 14. (Hozzáférés: 2023. július 14.)
- ↑ Begley, Adam: Jonathan Franzen Remembers David Foster Wallace. The New York Observer , 2008. október 27.
- ↑ Celebrating the Life and Work of David Foster Wallace. Five Dials . Hamish Hamilton. (Hozzáférés: 2013. május 11.)
- ↑ Konigsberg, Eric. „Remembering Writer of 'Infinite Jest'”, The New York Times, 2008. október 24. (Hozzáférés: 2013. május 11.)
- ↑ Cohen, Patricia. „David Foster Wallace Papers Are Bought”, The New York Times, 2010. március 9. (Hozzáférés: 2010. április 2.)
- ↑ David Foster Wallace & Environs. Harvard . (Hozzáférés: 2021. október 26.)
- ↑ David Foster Wallace Conference Program 2015. Illinois State University. [2018. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 23.)
- ↑ DFW Society. DFW Society
- ↑ „Jest Fest”, LA Weekly, 2006. november 14.
- ↑ Franzen, Jonathan: David Foster Wallace: An elegy by Jonathan Franzen. The University of Arizona Poetry Center, 2010. november 30. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
- ↑ IncitingSparks: John Green, Genre Fiction, and the Influence of David Foster Wallace (angol nyelven). Inciting Sparks , 2017. február 6. [2020. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
- ↑ Porochista Khakpour and Flammable Fiction (amerikai angol nyelven). The Arts Fuse , 2008. október 3. (Hozzáférés: 2019. március 13.)
- ↑ Saunders, George: Living in the Memory: A Celebration of the Great Writers Who Died in the Past Decade — David Foster Wallace (1962–2008). The Guardian , 2010. január 2. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
- ↑ Already Great
- ↑ Franklin, Ruth. Reader: Keep Up! The Identity Crisis of Zadie Smith (2012. október 4.)
- ↑ Hayes-Brady, Steve Paulson interviews Clare: David Foster Wallace in the #MeToo Era: A Conversation with Clare Hayes-Brady. Los Angeles Review of Books , 2018. szeptember 10. (Hozzáférés: 2019. március 13.)
- ↑ Wurtzel, Elizabeth. „Elizabeth Wurtzel on Depression and David Foster Wallace”, New York, 2008. szeptember 21. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
- ↑ Walls, Seth Colter. „David Foster Wallace, The Pale King, Roundtable Discussion”, 2011. április 7. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
- ↑ Brief Interviews with Hideous Men (film)
- ↑ Lee, Chris. „John Krasinski, 'Brief Interviews With Hideous Men'”, Los Angeles Times, 2009. január 19. (Hozzáférés: 2012. április 2.)
- ↑ „2015 Sarasota Film Festival Awards”, The Bradenton Herald, 2015. április 19.. [2015. szeptember 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. szeptember 11.)
- ↑ The Decemberists - Calamity Song.
- ↑ FRINGE WATCH: Wallace's Hideous Men Live in NYC Through Aug. 26 | Playbill, 2022. május 27. [2022. május 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. március 29.)
- ↑ Hax, Andrés. „Entrevistas repulsivas en la Fundación Tomás Eloy Martínez”, Clarín, 2011. november 1.. [2016. március 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (spanyol nyelvű)
- ↑ Brief Interviews with Hideous Men (angol nyelven). archive.ica.art . (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)[halott link]
- ↑ Moe, Eric: DFW + Me = An 'Arranged' Marriage of Music and Fiction. Fiction Writers Review , 2011. október 19. (Hozzáférés: 2011. október 19.)
- ↑ Moe, Eric: Tri-Stan. ericmoe.net. [2020. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. február 26.)
- ↑ Midgette, Anne. „A Menu of Familiar Signposts and a One-Woman Opera”, The New York Times, 2005. április 2. (Hozzáférés: 2010. április 2.)
- ↑ Wiener, Aaron: Infinite Jest! Live! On Stage! One Entire Day Only!. Slate , 2012. június 18. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
- ↑ "Hollywood Fringe Festival 2011: 'Deity Clutch,' 'Dumb Waiter,' 'Glint'", LAist.. LAist . [2017. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
- ↑ The 1975 / Surrounded By Heads And Bodies
- ↑ a b The 1975's Matty Healy Dissects Every Song on A Brief Inquiry Into Online Relationships. Pitchfork
- ↑ David Foster Wallace - Ez a víz (magyar nyelven). Preprocessor Blog, 2021. június 5. (Hozzáférés: 2023. május 20.)
- ↑ Pomona College, Faculty Directory, Archived September 2008, last updated October 13, 2005.
További információk
[szerkesztés]- David Foster Wallace az Internet Movie Database oldalon (angolul)
- David Foster Wallace AUDIO PROJECT
- International David Foster Wallace Society
- David Foster Wallace bibliography
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a David Foster Wallace című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
