Ugrás a tartalomhoz

Bibinje

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bibinje
Bibinje kikötőjének látképe
Bibinje kikötőjének látképe
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeZára
KözségBibinje
Jogállásfalu
PolgármesterNino Šimunić
Irányítószám23205
Körzethívószám(+385) 023
Népesség
Teljes népesség3962 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság8 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 44° 04′ 18″, k. h. 15° 17′ 16″44.071667°N 15.287778°EKoordináták: é. sz. 44° 04′ 18″, k. h. 15° 17′ 16″44.071667°N 15.287778°E
Bibinje weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Bibinje témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Bibinje (olaszul: Bibigne) falu és község Horvátországban Zára megyében.

Fekvése

[szerkesztés]

Zára központjától légvonalban 6 km-re, közúton 8 km-re délkeletre, Dalmácia északi részén, a Velebit-csatorna partján fekszik.

Története

[szerkesztés]

Bibinje története a 11. századig vezethető vissza, amikor „Tochinia” néven királyi birtok volt. Erről IV. Krešimir horvát király 1066-ban kibocsátott adománylevele tanúskodik, melyben a zárai bencés kolostor alapítása alkalmából a bibinjei birtokot adományozza a čiki apátságnak.[2] Ebben az időben a bibinjeiek még a zárai nagybirtokosok jobbágyai voltak. Bibinjét mai nevén 1214-ben említik először „Bibanum” néven, mely nevet egy Vibius nevű római veteránról kapta, akinek egykor a mai bibinjei félszigeten villagazdasága (villa rustica) volt.[2] Bibinje keletkezéséről nem maradt fenn írásos dokumentum, de a népi hagyomány szerint eredetileg a mai település feletti magaslaton (pontosabban a dombokkal övezett bibinjei mezőn) állt. Ennek a területnek a központját ma Petrinának nevezik, mely nevet a 8. században épített Szent Péter templomáról kapta.[2] A 15. századtól megkezdődtek a török támadások és a település lakóira nagyon nehéz időszak következett. A török támadásokat megelőzően már pestisjárvány is szedte áldozatait, mely elől az akkori Stomorin, a mai Petrina lakói arra a félszigetre húzódtak, amelyen a mai bibinjei ófalu áll.[2] A török elleni védelem céljából 1468-ban a velencei hatóságok tornyokkal megerősített védőfalat emeltek a félszigetnek az északi, Jaz-öböl és Kaštelić felőli oldalára. A ciprusi és a kandiai háború idején Bibinjét felgyújtották és lerombolták. Az 1527-es összeírás szerint a település két részből, Velike- és Male Bibinjéből állt. Velike Bibinje a 42 lakossal a félsziget végében (a mai Puntán) feküdt. Legrégibb része a biogradi bencések által épített Keresztelő Szent János templom körül alakult ki. Male Bibinje a főként Petrinából érkezett 49 lakossal a járványok és éhség védőszentjének Szent Rókusnak szentelt templom körül fejlődött.[2][3] A török elleni harcok helyi hőse Stipan Sorić bibinjei plébános volt, aki nemcsak a zárai térség, hanem egész Dalmácia és Lika török alóli felszabadításának szentelte életét és aki a likai Ribniknél halt hősi halált 1648-ban. Bibinjéről több pap és szerzetes is származik, akik sikerrel őrizték a hitet a nemzettudatot a nép körében. Közülük néhányan az újabb időkből is ismertek, mint Ante Fuzul, Miho Levali, Petar Spanić és Marko Sikirić atyák.[2] Bibinje 1797-ig a Velencei Köztársaság része volt, majd miután a francia seregek felszámolták a Velencei Köztársaságot osztrák csapatok szállták meg. 1809-ben az Első Francia Császárság Illír Tartományának része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta, amely a Dalmát Királyság részeként Zárából igazgatta 1918-ig. A településnek 1880-ban 375, 1910-ben 629 lakosa volt. Az első világháborút követően előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 2011-ben 3985 lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal, állattenyésztéssel és turizmussal foglalkoztak.[3]

Lakosság

[szerkesztés]
Lakosság változása[4][5]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
426 485 538 659 738 357 1.100 1.158 1.530 1.684 2.053 2.590 3.065 3.777 3.923 3.985

Nevezetességei

[szerkesztés]
  • Szent Rókus tiszteletére szentelt temploma,[6] amely a település fő jelképének is mondható a 16. században épült a félsziget déli szegletében közvetlenül a falak mellett. A népi emlékezet máig megőrizte, hogy az egykori szörnyű járványok idején építették, hogy megvédje a település lakóit. Érdekessége a nemesi sírhelyek belső elrendezése.[7] A templom egyhajós épület sekrestyével és három oltárral. A főoltár képe a Szűzanyát ábrázolja Szent Rókus és Szent Simon társaságában. A falmélyedésekben a Lourdes-i Szűzanya, Szent Rókus, Jézus szíve, Szent József és Szent Antal szobrai láthatók. A homlokzat feletti harangépítményben két harang látható.[3]
  • A Sasavac-hegy lábánál található az új nagy temető. Itt építették fel 1995-ben a Szentlélek-templomot. A templom apszisában kőoltár áll, melynek elülső oldalán jellegzetes horvát fonatos díszítésű kereszt látható.[7]
  • A Keresztelő Szent János templomot a 15. század elején építették akkori lakói a bibinjei félsziget közepén, mely köré temetkeztek. 1995-ben az épületet felújították és egyházi tárgyakból rendeztek be itt kiállítást.[7] A fából faragott felújított oltárán középen a Szűzanya gyermekével, oldalt Szent Péter és Szent János látható.
  • A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt új plébániatemplomot két kísérlet után (1940 és 1966) végül 1985-ben sikerült felépíteni. Öt harangját 1988-ban vásárolták.[7] Egyhajós épület sekrestyével, kriptával, atombiztos óvóhellyel. Oltára kőből készült, a szentélyben a Nagyboldogasszony szobra látható, a szentségtartó intarziája Milan Nadinić alkotása P. Ker atya ajándéka.[3]
  • A puntai Keresztelő Szent János vértanúsága tiszteletére szentelt templom egyhajós épület, félköríves apszissal. A biogragi bencések építették a 12. században, a bibinjeiek 1990-ben újították fel.[7]
  • A térség legrégibb temploma a 8. századi petrinai Szent Péter templom maradványait a zárai régészeti múzeum munkatársai tárták fel Miro Jurić vezetésével. A megmaradt rossz állagú falakat konzerválták. A templom a török korban pusztult el. A falu lakói a mai Bibinje területére menekültek. Az 1920-as években az olaszok a templom apszisában betonbunkert építettek, mely a maradványok további pusztulásához vezetett.[8]
  • A Biba-Jader (Vrána-Zára) római akvadukt maradványai a Lonić településrészen.[9]

További információk

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]