Ugrás a tartalomhoz

Az öt északi tartomány bizottsága

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Dél-Korea által igényelt öt északi tartomány térképe

Az öt északi tartomány bizottsága (hangul: 이북5도위원회Ibuk odo üvonhöhandzsa: 以北五道委員會, RR: Ibuk o-do wiwonhoi?) a dél-koreai Belügyi és Belbiztonsági Minisztérium hatósága alá tartozó állami szerv.

Az 1949-ben alapították a bizottságot abból a célból, hogy egyfajta árnyékkormányként a koreai demilitarizált övezettől északra fekvő öt koreai tartomány igazgatásáért vállaljon felelősséget, mivel a dél-koreai kormány formálisan egész Korea egyetlen legitim kormányának tekinti magát, így Észak-Korea teljes, Dél-Koreánál nagyjából 20%-kal nagyobb területére igényt tart. A dél-koreai kormány nem ismeri el az Észak-Korea által 1948 után végrehajtott jogi változtatásokat, köztük a közigazgatási reformokat sem. Dél-Korea elnöke mind az öt tartományban kormányzót nevez ki, azonban szerepük szimbolikus (hasonlóan a címzetes püspökökhöz), mivel a terület Észak-Korea tényleges joghatósága alá tartozik. A bizottság fő gyakorlati feladata a Dél-Koreában élő észak-koreai disszidensek támogatása, beleértve az észak-koreaiak letelepítésének segítését és a társadalmi események szervezését számukra.[1]

A bizottság neve ellenére nem játszik szerepet az észak-koreai és dél-koreai kapcsolatokban, mivel az Észak-Koreával kapcsolatos ügyeket az Egyesítési Minisztérium intézi. Észak-Korea összeomlása esetén a készenléti tervek szerint új kormányzati szervet kell felállítani az északi országrész igazgatására az egyesítési miniszter vezetésével. Ebben az esetben az öt kormányzónak le kellene mondania, és a bizottságot feloszlatnák.[2]

Tartományok

[szerkesztés]

Az alábbi tartományok kizárólag jogi értelemben léteznek, mellettük a ténylegesen létező, Észak-Korea joghatósága alá tartozó tartományok vannak feltüntetve, amelyek földrajzi területének megközelítőleg megfeleltethető.

név koreaiul handzsa igényelt zászló Észak-Koreában
Észak-Phjongan 평안북도 平安北道 Észak-Phjongan és Csagang
Dél-Phjongan 평안남도 平安南道 Dél-Phjongan
Észak-Hamgjong 함경북도 咸鏡北道 Észak-Hamgjong és Rjanggang
Dél-Hamgjong 함경남도 咸鏡南道 Dél-Hamgjong
Hvanghe 황해도 黃海道 Észak-Hvanghe és Dél-Hvanghe

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. South Korea's Governors of Northern Provinces Don't—And Never Will—Govern”, The Wall Street Journal, 2014. március 17.. [2014. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. április 2.) 
  2. Purpose/Function. The Committee for the Five Northern Korean Provinces. [2014. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 2.)