Ugrás a tartalomhoz

A világ emlékezete program

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A program emblémája
A tagállamok dokumentációs örökségének száma (2005)

Az UNESCO A világ emlékezete programja (Memory of the World Programme) 1992-ben indult és célja a tagországokban fellelhető egyetemes értékkel bíró ritka és veszélyeztetett, írott vagy audiovizuális dokumentumok, gyűjtemények azonosítása, megőrzése (első lépcsőben a nemzetek értékes levéltári gyűjteményeinek és a könyvtárak anyagainak), és a széles körű megismertetése a világörökséghez némileg hasonló A világ emlékezete listán. Ezen a listán szerepel az a dokumentumokban meglévő örökség, amely a Nemzetközi Tanácsadó Bizottság (International Advisory Committee) szerint megfelelt a kiválasztás kritériumainak.

A tanácsadó bizottság a világörökségi státuszt odaítélő bizottsággal ellentétben kétévente ülésezik: 1997 szeptemberében Taskentben, 1999 júniusában Bécsben, 2001 júniusában Dél-Koreában, Cshongdzsuban, 2003 augusztusában Gdańskban, 2005 júniusában a kínai Licsiangban, 2007-ben Pretoriában, 2009-ben Bridgetownban, Barbadoson.

2009-ben 193 dokumentum szerepel a listán.

2005 óta UNESCO kiosztja a Csikcsi-díjat, hogy előmozdítsa A világ emlékezete program célkitűzéseit.

Magyar Világemlékezet Nemzeti Bizottság

[szerkesztés]

A Magyar UNESCO Bizottság kezdeményezésére 2003. január 15-én a Magyar Tudományos Akadémián megalakult a Magyar Világemlékezet Nemzeti Bizottsága. Feladata, hogy szakértői munkájával kiválassza az ide sorolható magyar dokumentumokat és gyűjteményeket, és az előírt regisztrációs eljáráson keresztül felvételre ajánlja azt az UNESCO Világemlékezet Listájára.

A világ emlékezete program eddigi kiválasztottjai

[szerkesztés]

Nemzetközi szervezetek

[szerkesztés]
  • 2007 – A Nemzetközi Vöröskereszt - A Nemzetközi Hadifogoly-képviselet archívuma, 1914-1923
  • 2009 – Nemzeti Levéltárak Szövetsége (1919-1946) (United Nations Office at Geneva, UNOG)
  • 2009 – UNRWA Photo and Film Archives of Palestinian Refugees (United Nations Relief and Works Agency for Palestine Refugees, UNRWA)

Afrika

[szerkesztés]

Benin

  • 1997 – A gyarmati levéltár, Nemzeti Levéltár, Porto Novo

Dél-Afrika

  • 1997 – A Bleek Gyűjtemény, Fokvárosi Egyetem / Dél-afrikai Könyvtár, Fokváros
  • 2007 – a No. 253/1963 számú büntetőper iratai (Állam kontra N. Mandela és társai)
  • 2007 – Liberation Struggle Living Archive Collection

Egyiptom

  • 1997 – A Szuezi-csatorna emlékezete (?), Kulturális Hivatal, Egyiptomi Nagykövetség, Párizs
  • 2005 – Szultánok és hercegek cselekedetei, Egyiptomi Nemzeti Könyvtár és Levéltár
  • 2007 – perzsa illusztrált és illuminált kéziratok, amelyek különböző királyi műhelyekből származnak; a gyűjtemény 71 kézirata illusztrálja a királyi műhelyek 14. és 17. század közötti fejlődését.

Etiópia

  • 1997 – A Nemzeti Levéltár és Könyvtár kincsei, Nemzeti Levéltár és Könyvtár, Addisz-Abeba

Madagaszkár

  • 2009 – Királyi Levéltár (1824-1897)

Namíbia

Szenegál

  • 1997 – Francia Nyugat-Afrika (Afrique occidentale française, AOF), Nemzeti Levéltár, Dakar

Tanzánia

  • 1997 – A Nemzeti Levéltár német jegyzőkönyvei, Nemzeti Levéltár, Dar es-Salaam
  • 2003 – Arab kéziratok és könyvek gyűjteménye, Nemzeti Levéltár

Amerika

[szerkesztés]

Amerikai Egyesült Államok

Argentína

  • 1997 – A Rio de Plata-i alkirályság dokumentumai, Nemzeti Levéltár, Buenos Aires
  • 2007 – Az Emberi Jogok Dokumentációs Alapítványa 1976–1983

Bahama-szigetek

  • 2009 – Farquharson’s Journal

Bahama-szigetek, Belize, Dominika, Jamaica, St Kitts, Trinidad és Tobago és az Egyesült Királyság

  • 2009 – A brit Karib-térség rabszolga-jegyzéke (1817-1834)

Barbados

  • 2003 – A leigázott karibiak dokumentációs öröksége (?), Barbados & Museum Történelmi Társaság gyűjteménye
  • 2009 – A Szövetségi Levéltár anyaga
  • 2009 – A Nita Barrow-gyűjtemény

Brazília

  • 2003 – Császári gyűjtemény: külföldi és brazil fényképek a 19. századból, Brazil Nemzeti Könyvtár

Chile

  • 2003 – Az Emberi Jogok Archívuma
  • 2003 – Amerika jezsuitái, Chilei Nemzeti Levéltár

Dominikai Köztársaság

  • 2009 – Book for the Baptism of Slaves (1636 – 1670)

Holland Antillák

  • 2009 – Catecismo Corticu, az első papiamentu nyelven írt katekizmus

Kanada

  • 2007 – a Hudson-Öböl Társaság archívuma
  • 2007 – a Quebeci Egyházi Gyűjtemény, 1623-1800
  • 2009 – Szomszédok (Neighbours) (1952), Norman McLaren animációs filmje

Kolumbia

  • 2005 – Négerek és rabszolgák archívuma (Negros y Esclavos Archives), Archivo General de la Nación

Kuba

  • 2005 – “José Martí Pérez” Alap
  • 2009 – A Noticiero ICAIC Lationamericano fényképeinek eredeti negatívjai

Latin-Amerika

  • 2007 – Amerikai gyarmati zene, 16-18. század

Mexikó

  • 1997 – Mexikói kódexek gyűjteménye, Antropológiai és Történelmi Nemzeti Könyvtár, Mexikóváros
  • 1997 – A Oaxaca-völgy kódexei, Nemzeti Levéltár, Mexikóváros
  • 1997 – A Techaloyan-kódex Cuajimalpazból, Nemzeti Levéltár, Mexikóváros
  • 2003 – Elhagyottak (Los olvidados), Luis Buñuel filmje, az UNAM filmgyűjteménye, Mexikó
  • 2005 – Biblioteca Palafoxiana, Puebla
  • 2007 – Colección de Lenguas Indígenas (indián nyelvek gyűjteménye)
  • 2009 – A mexikói askenázi közösség dokumentációs és kutatóközpontjának gyűjteménye (16. századtól a 20. századig)

Nicaragua

  • 2007 – a Nemzeti Művelődési Mozgalom archívuma

Paraguay

  • 2009 – A terror archívuma

Saint Lucia

  • 2009 – Sir William Arthur Lewis iratai

Uruguay

  • 2003 – Carlos Gardel eredeti felvételei (1913–1935), Horacio Loriente Collection

Trinidad és Tobago

  • 1997 – A Derek Walcott Gyűjtemény, Main Könyvtár, Nyugat-indiai Egyetem, St. Augustine
  • 1999 – A Eric Williams Gyűjtemény, Main Könyvtár, Nyugat-indiai Egyetem, St. Augustine
  • 2005 – C.L.R. James Gyűjtemény

Venezuela

  • 1997 – Escritos del libertador, Nemzeti Levéltár, Caracas
  • 1997 – 19. századi latin-amerikai fényképek gyűjteménye, Nemzeti Könyvtár, Caracas

Venezuela és Kolumbia

  • 2007 – Generalissimo Francisco de Miranda tábornok levéltára

Ázsia

[szerkesztés]

Azerbajdzsán

  • 2005 – Középkori, orvosi és gyógyszerészeti kéziratok, Azerbajdzsán Tudományos Akadémia Régi Kéziratok Intézete

Banglades

  • 2017 – Mudzsibur Rahmán 1971. március 7-én elhangzott beszéde, amelyben Banglades függetlenségéért szólalt fel milliónyi ember előtt Dakkában[1]

Dél-Korea[2]

  • 1997 – Hunmincsongum kézirat, Kanszong Szépművészeti Múzeum, Szöul
  • 1997 – A Csoszon-dinasztia évkönyvei, Csongdzsokszan, Szagobon, Szöul
  • 2001 – Szungdzsongvon ilgi, A Királyi Titkárság naplói, Kjudzsanggak (규장각) Könyvtár és a Szöuli Nemzetközi Egyetem, Szöul
  • 2001 – Csikcsi (불조직지심체요절 Pulcso csikcsi simcshe jodzsol (vol. II)), A nagy buddhista papok zen tanításai II. kötet, Francia Nemzeti Könyvtár, Párizs
  • 2007 – A Tripitaka Koreana és más buddhista szent iratok nyomdai fadúcai; ez a buddhista kánon szövegének legteljesebb gyűjteménye, a 81 258 fadúcot 1237 és 1248 között vésték ki, s ma a Haeinsa-templomban találhatóak, amely 1995 óta a világörökség része.
  • 2007 – Igve (의궤): A Csoszon-dinasztia királyi előírásai
  • 2009 – Tongi Bogam (동의보감): a keleti gyógyítás elvei és eljárásai
  • 2011 – Az 1980. május 18-i kvangdzsui felkelés archívumai
  • 2011 – Ilszongnok (일성록): a királyi udvar napi eseményeinek naplója
  • 2013 – Nandzsung Ilgi (난중일기): I Szunszin admirális hadinaplója
  • 2013 – Az Új Közösség Mozgalom archívuma

Fülöp-szigetek

  • 1999 – Fülöp-szigeteki régi írások (Hanunoo, Buid, Tagbanua és Pala'wan), Nemzeti Múzeum, Manila
  • 2003 – A Fülöp-szigeteki fegyveres forradalom rádióközvetítése (Radio Broadcast of the Philippine People Power Revolution)
  • 2007 – José Maceda Gyűjtemény

India

Irán

  • 2007 – „Bayasanghori Shâhnâmeh” (A Bayasanghor herceg számára készült Királyok könyve)
  • 2007 – The Deed For Endowment: Rab’ I-Rashidi (Rab I-Rashidi Endowment) 13th Century manuscript
  • 2009 – Astan-e Quds Razavi adminisztrációs dokumentumai a Safavid-dinasztia korából

Kambodzsa

  • 2009 – A Tuol Sleng Genocide Museum levéltára

Kazahsztán

  • 2003 – Khoja Ahmed Yasawi kéziratainak gyűjteménye, Kazahsztáni Nemzeti Könyvtár
  • 2005 – A “Nevada-Szemipalatyinszk” nemzetközi antinukleáris mozgalom audiovizuális dokumentumai, Központi Állami Levéltár és Állami Filmarchívum

Kína

  • 1997 – A hagyományos zene hangarchívuma, Zenekutató Intézet, Kínai Művészeti Akadémia, Peking
  • 1999 – A Qing-dinasztia Nagy Titkárságának jegyzőkönyvei, Kína Első Történelmi Levéltára, Palota Múzeum, Peking
  • 2003 – Régi naxi Dongba irodalmi kéziratok
  • 2005 – A Qing-dinasztia Birodalmi Vizsgáinak Arany Listái, Kína Első Történelmi Levéltára, Palota Múzeum, Peking
  • 2007 – a Qing dinasztia Yangshi Lei levéltára: a Lei család tizenkét tagja, nyolc nemzedéke a 17. század végétől a 20. század elejéig császári paloták egész sorát építette. A paloták ma a világörökség részei, a terveket és építési módok leírásait a Lei család adományozta; Yangshi Lei, azaz Lei-tervek néven része A világ emlékezetének

Libanon

  • 2005 – A Nahr el-Kalb-sztélé, Libanon-hegy
  • 2005 – A föníciai ábécé

Malajzia

  • 2001 – Kedah egykori szultánjának levelezése (18821943), Malajziai Nemzeti Levéltár, Alor Setar
  • 2001 – Hikayat Hang Tuah, Malajziai Nemzeti Könyvtár, Kuala Lumpur
  • 2001 – Sejarah Melayu – a Maláj Évkönyvek, Nyelvi és Irodalmi Intézet, Kuala Lumpur
  • 2009 – Batu Bersurat, Terengganu (Terengganu írott köve)

Mauritius

  • 1997 – Mauritius francia megszállásának jegyzőkönyvei, Mauritiusi Levéltár, Petite Rivière, Port Louis

Örményország

  • 1997 – Mashtots Matenadaran – ősi kéziratok, Régi Kéziratok Mashtots Intézete, Jereván

Pakisztán

Szaúd-Arábia

  • 2003 – Korai iszlám (kufi) feljegyzések

Tádzsikisztán

Thaiföld

  • 2003 – Ram Khamhaeng király feljegyzései
  • 2009 – Chulalongkorn király Sziám átalakításáról szóló levéltári dokumentumai (1868-1910)

Üzbegisztán

  • 1997 – A Othmani Mushaf, a Szent Korán, Üzbegisztáni Muszlim Tanács, Taskent
  • 1997 – A Keleti Tanulmányok Al-Biruni Intézetének gyűjteménye, Tudományos Akadémia, Taskent

Vietnám

  • 2009 – Woodblocks of Nguyen Dynasty

Európa

[szerkesztés]

Albánia

Ausztria

Belgium

Fehéroroszország, Finnország, Litvánia, Lengyelország, Oroszország, Ukrajna

  • 2009 – A Radziwill család levéltára és a Nieśwież könyvtári gyűjtemény

Csehország

  • 2007 – a cseh reformáció középkori kéziratainak gyűjteménye
  • 2007 – Orosz, ukrán és belarusz emigráns folyóiratok gyűjteménye 1918-1945

Dánia

  • 1997 – A dán tengerentúli üzleti társaságok levéltára, Dán Nemzeti Levéltár, Koppenhága
  • 1997 – Linné Gyűjtemény, Dán Nemzeti Tudományos és Orvosi Könyvtár, Koppenhága
  • 1997 – Hans Christian Andersen kéziratai és levelezése, Kézirat részleg, Királyi Könyvtár, Koppenhága
  • 1997 – Søren Kierkegaard Archívum, Kézirat részleg, Királyi Könyvtár,
  • 2007 – El Primer Nueva Coronica y Buen Gobierno
  • 2007 – Sound Toll Registers

Dánia és Izland

  • 2009 – Az Arnamagnæan kézirat-gyűjtemény

Egyesült Királyság

Észtország, Lettország, Litvánia

  • 2009 – Balti lánc − három államot összekötő élőlánc (1989. augusztus 23.)

Finnország

Franciaország

Hollandia

Írország

Lengyelország

Lettország

  • 2001 – Dainu skapis – Cabinet of Folksongs, Lett Néprajzi Archívum, Riga

Luxembourg

Magyarország

Németország

Norvégia

Olaszország

Oroszország

  • 1997 – Arkangyal Evangélium, 1092, Orosz Állami Könyvtár, Moszkva
  • 1997 – Kitrovo Evangélium, Orosz Állami Könyvtár, Moszkva
  • 1997 – 15. századi szláv kiadványok cirill betűs kéziratokban, Orosz Állami Könyvtár, Moszkva
  • 1997 – Újság-gyűjtemény, Orosz Állami Könyvtár, Moszkva
  • 1997 – Az Orosz Birodalom térképeinek gyűjteménye a 18. századból, Orosz Állami Könyvtár, Moszkva
  • 1997 – Orosz plakátok a 19. század végéről és a 20. század elejéről, Orosz Állami Könyvtár, Moszkva
  • 2001 – A szentpétervári Hangfelvétel-archívum történelmi gyűjteménye (1889–1955), Orosz Irodalmi Intézet és Orosz Tudományos Akadémia, Szentpétervár

Portugália

  • 2005 – Pero Vaz de Caminha levele I. Mánuelhez Brazília megalapításáról
  • 2007 – Corpo Cronológico (a portugál felfedezésekről szóló kéziratok gyűjteménye a 15. századból és 16. század elejéről)

Spanyolország

  • 2009 – Santa Fe Capitulations

Svédország

Szerbia

Szlovákia

  • 1997 – Illusztrált kódexek a pozsonyi káptalan könyvtárából, Nemzeti Levéltár, Pozsony
  • 1997 – Iszlám kéziratok gyűjteménye, Egyetemi Könyvtár, Pozsony
  • 2007 – Bányatérképek és a Főkamra tervei, Selmecbánya

Törökország

Ukrajna

  • 2005 – Zsidó népzenei gyűjtemény (19121947)

Oroszország, Szlovénia és Lengyelország

Portugália és Spanyolország

Ausztrália és Óceánia

[szerkesztés]

Ausztrália

  • 2001 – James Cook naplója, Ausztrália Nemzeti Könyvtára, Canberra
  • 2001 – A Mabo-ügy kéziratai, Ausztrália Nemzeti Könyvtára, Canberra
  • 2007 – A Kelly banda története (The Story of the Kelly Gang) 1906, az első egész estét betöltő nagyfilm
  • 2007 – The Convict Records of Australia, fegyencnyilvántartás: írott feljegyzések az 1788 és 1868 közt az Egyesült Királyságból deportált kb. 165 000 fogolyról, akik megalapították a független Ausztráliát
  • 2009 – A queenslandi Munkáspárt kiáltványa Queensland népéhez (1892. szeptember 9.)

Új-Zéland

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. The Historic 7th March Speech of Bangabandhu Sheikh Mujibur Rahman (angol nyelven). UNESCO. (Hozzáférés: 2020. november 14.)
  2. Republic of Korea. UNESCO Memory of the World. (Hozzáférés: 2013. július 22.)

További információk

[szerkesztés]

Magyar dokumentumok

[szerkesztés]