Ugrás a tartalomhoz

1972-es amerikai elnökválasztás

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

47. elnökválasztás az Egyesült Államokban
Részvétel 55,2%Csökkenés
Párt

Republikánus Párt

Demokrata Párt

Richard Nixon George McGovern
Elnökjelölt Richard Nixon George McGovern
Állam Kalifornia Dél-Dakota
Alelnökjelölt Spiro Agnew Sargent Shriver

Elektorok 520 17
Szavazatok 47 168 710
60,7% 		29 173 222
37,5%


Az elnökválasztó elektorok száma az USA tagállamai szerint

A Wikimédia Commons tartalmaz 1972-es amerikai elnökválasztás témájú médiaállományokat.

Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1972. november 7-én, kedden az országban elnökválasztást tartottak. A Republikánus Párt jelöltje, Richard Nixon hivatalban lévő elnök legyőzte a Demokrata Párt jelöltjét, George McGovern-t. Az 1984-es választásig ez volt a republikánusok legnagyobb győzelmi aránya az elektori kollégiumban és máig ez a két legnagyobb a republikánus elnökjelöltek által elért eredmény. Ez az első alkalom, hogy Kaliforniának több elektori szavazata volt, mint New Yorknak.

Nixon könnyedén félresöpörte két republikánus kongresszusi képviselő kihívását az 1972-es republikánus előválasztáson, hogy megnyerje az újra jelölést. McGovern mozgósította a vietnámi háború ellenes mozgalmat és más liberális támogatókat, hogy megnyerjék pártja jelölését. Az általa legyőzött jelöltek között ott volt az 1968-as demokrata elnökjelölt, Hubert Humphrey és Shirley Chisholm képviselőnő, az első afroamerikai, aki indult a párt elnökjelöltségéért.

Nixon hangsúlyozta az erős gazdaságot és a külügyekben elért sikereit, míg McGovern a vietnámi háború azonnali befejezését és a garantált minimáljövedelem intézményét követelte. Nixon a közvélemény-kutatásokban végig nagy előnnyel vezetett. Nixon újraválasztási bizottsága titokban betört a Watergate-irodaházba, hogy lehallgassák a Demokrata Nemzeti Bizottság központját, amiből lett később a Watergate néven elhíresült botrány. McGovern kampányát súlyosan sértette az, miszerint alelnökjelöltje, Thomas Eagleton elektrokonvulzív terápián esett át depressziójának kezelése érdekében. Eagletont az alelnökjelöltségen Sargent Shriver váltotta.

Nixon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a választáson, a szavazatok 60,7%-át szerezte meg és az ötvenből csak egy államot, Massachusettset és Kolumbia Kerületet nem vitte magával. Ő az első republikánus, aki délen végig söpört. McGovern a szavazatok mindössze 37,5%-át szerezte meg, míg az Amerikai Független Párt jelöltje, John G. Schmitz pedig 1,4%-át. Nixon majdnem 18 millióval több szavazatot kapott, mint McGovern és ő tartja a második világháború utáni amerikai elnökválasztásokon a rekordot a legnagyobb szavazati arányokban. Az 1972-es választás volt az első a 26. alkotmánymódosítás óta, amely 21 évről 18 évre csökkentette a választási korhatárt. A választást követő két éven belül Nixon elnök és Spiro Agnew alelnök is lemondott tisztségéről: Nixon 1974 augusztusában az előbb említett Watergate-botrány, míg Agnew 1973 októberében egy korrupciós vád miatt. Gerald Ford követte Agnewet alelnökként, majd a következő évben pedig Nixont az elnöki poszton, így ő volt az egyetlen amerikai elnök a történelemben, akit sem alelnöknek, sem elnöknek nem választották meg.

Máig ez az utolsó alkalom, hogy Minnesota republikánusra szavazott az elnökválasztáson és azóta csak egyszer tette ezt Rhode Island és Hawaii, amikor Ronald Reaganre szavaztak 1984-ben. Ez a legutóbbi elnökválasztás is, amelyen az egész Középnyugatot egyetlen jelölt nyerte meg.

Annak ellenére, hogy ez a választás Nixon legnagyobb diadalát hozta, később ezt írta emlékirataiban: „Ez volt az egyik legelkeserítőbb és sok szempontból a legkevésbé kielégítő az összes közül”.[1]

Jelölések

[szerkesztés]

Republikánus Párt

[szerkesztés]
A Republikánus Párt jelöltjei, 1972
Richard Nixon Spiro Agnew
elnökjelölt alelnökjelölt
Az Egyesült Államok elnöke
(1969–1974) 		Az Egyesült Államok alelnöke
(1969–1973)

Republikánus jelöltek az elnökjelöltségért:

Richard Nixon elnök 1972-ben igen nagy népszerűségnek örvendett, mivel ugyanebben az évben tett külföldi látogatásaival enyhítette a Kínai Népköztársasággal és a Szovjetunióval való kapcsolatokat is. A közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy Nixon erős előnnyel vezet a republikánus előválasztáson. Két jelölt hívta ki, a liberális és háborúellenes Pete McCloskey és a konzervatív John Ashbrook, aki ellenezte Nixon a Szovjetunióval és Kínával kapcsán folytatott politikáját. A New Hampshire-i előválasztáson Nixon a szavazatok 67,6%-át, McCloskey 19,8%-át, míg Ashbrook 9,7%-át nyerte el.[2] Nixon a Republikánus Nemzeti Konvenció 1324 küldöttjéből 1323 szavazatát kapta meg, McCloskeyre voksolt egy új-mexikói küldött. Spiro Agnewet is újra jelölték az alelnöki posztra, azonban a párt mérsékelt szárnya inkább Nelson Rockefellert, míg Nixon John Connally texasi kormányzót részesítette előnyben futótársként. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy egy ilyen fellépés túl nagy kockázatot jelent Agnew konzervatív támogatóinak elvesztésére.

A republikánus előválasztás eredményei:[3]

  • Richard Nixon – 5,378,704 (86.92%)
  • John Ashbrook – 311,543 (5.03%)
  • Pete McCloskey – 132,731 (2.15%)

A háborúellenes vietnámi veteránok hét tagját a bíróság vád alá helyezte, mert összeesküdtek a republikánus konvenció megzavarására, azonban az esküdtszék felmentette őket.[4]

Demokrata Párt

[szerkesztés]
A Demokrata Párt jelöltjei, 1972
George McGovern Sargent Shriver
elnökjelölt alelnökjelölt
Dél-Dakota szenátora
(1963–1981) 		Franciaország volt amerikai nagykövete
(1968–1970)

Demokrata jelöltek az elnökjelöltségért:[5]

Kezdetben a legesélyesebb az 1972-es elnökjelöltség elnyerésére az Edward Kennedy szenátusi többségi vezető volt, ám bejelentette, hogy nem akar pályázni az elnökségért.[6] Ezután a demokrata jelöltség favoritja Edmund Muskie szenátor lett,[4] az 1968-as választás alelnökjelöltje.[7] Muskie lendülete azonban a New Hampshire-i előválasztás előtt összeomlott, amikor a New Hampshire Union Leader napilap közzétette a Canuck-levelet. A levél valójában egy hamisítvány, Nixon „piszkos trükkjei” közé tartozik, azt állította, hogy Muskie megalázó megjegyzéseket tett a francia-kanadaiakra, amely megjegyzés valószínűleg sérti Muskie támogatását a francia-amerikai lakosságú Új-Angliában. Ezt követően a lap támadást tett közzé Muskie felesége, Jane személyisége ellen és arról számolt be, hogy sokat ivott és illemtelenül viselkedett a kampány során.

Közel két évvel a választások előtt George McGovern szenátor háborúellenes és progresszív jelöltként jelentette be indulását. McGovern képes volt összefogni a háborúellenes mozgalmat és más támogatottságot, hogy megnyerje a jelölést. 1972. január 25-én Shirley Chisholm képviselő is bejelentette, hogy indul, így ő lett az első afroamerikai nő, aki indult bármely nagy párt elnökjelöltségéért. Hawaii képviselője, Patsy Mink is indult, ezzel ő lett az első ázsiai-amerikai, aki indult a jelöltségéért.

Április 25-én George McGovern nyerte a massachusettsi előválasztást. Két nappal később Robert Novak újságíró egy „demokrata szenátorról” idézett – akiről később kiderült, hogy Thomas Eagleton – kimondja, hogy az emberek nem tudják, hogy amnesztiát, abortuszt és a fű legalizálását írja elő és ha Közép-Amerika – különösen a katolikus Közép-Amerika – ezt megtudja, abba belehalhat. Az idézet azonban McGovernre ragadott és az „amnesztia, az abortusz és a kábítószer” jelöltjeként vált ismertté. Hubert Humphrey, a párt 1968-as elnökjelöltje szembe szállt a jelöltségért a nebraskai előválasztáson McGovern megállítása érdekében.[8]

A szegregációt támogató George Wallace alabamai kormányzó jól teljesített Délen, a floridai előválasztáson például majdnem minden megyét megnyert, de jól szerepelt még Északon is.[9] Wallace erőteljes hadjárata azonban hamarosan véget ért, amikor május 15-én Arthur Bremer bűnöző merényletet követett el ellene. Wallace-t öt golyótalálat érte és deréktól lefelé lebénult. Egy nappal a merényletkísérlet után Wallace megnyerte a michigani és marylandi előválasztást, de a sérülése gyakorlatilag véget vetett kampányának és júliusban kénytelen volt visszalépni.

Végül a jelölést McGovern nyerte el. Az 1968-as megosztó jelölési küzdelem és konvenció után egy bizottságot hozott létre a demokrata jelölési rendszer újjászervezésére. Az új szabályok azonban sok prominens demokratát feldühített és ezek a politikusok nem voltak hajlandóak McGovernt támogatni (néhányan inkább Nixont támogatták), így ez McGovern kampányának jelentős finanszírozási hátrányt jelentett. A McGovern-bizottság néhány alapelve minden későbbi jelölési versenyben kitartott.

Az előválasztás eredményei:[10]

Hubert Humphrey, 4 121 372 (25,77%) · George McGovern: 4 053 451 (25,34%) · George Wallace: 3 755 424 (23,48%) · Edmund Muskie: 1 840 217 (11,51%) · Eugene McCarthy: 553 990 (3,46%) · Henry M. Jackson: 505 198 (3,16%) · Shirley Chisholm: 430 703 (2,69%) · Terry Sanford: 331 415 (2,07%) · John Lindsay: 196 406 (1,23%) · Samuel Yorty: 79 446 (0,50%) · Wilbur Mills: 37 401 (0,23%) · Walter E. Fauntroy: 21 217 (0,13%) · Ted Kennedy: 16 693 (0,10%) · Vance Hartke: 11 798 (0,07%) · Patsy Mink: 8 286 (0,05%) · Egyik sem: 6 269 (0,04%)

Az 1968-as Demokrata Nemzeti Konvenció eredményei
Elnökjelölt Alelnökjelölt
George McGovern 1864,95 Thomas Eagleton 1,742 Cesar Chavez 5 Hoyt P. Taylor 2 Patricia Harris 1
Henry M. Jackson 525 Frances Farenthold 405 Wilbur Mills 5 Leonard Woodcock 2 Jim Hunt 1
George Wallace 381,7 Mike Gravel 226 Wendell Anderson 4 Bruno Agnoli 2 Daniel Inouye 1
Shirley Chisholm 151,95 Endicott Peabody 108 Stanley Arnold 4 Ernest Albright 1 Henry M. Jackson 1
Terry Sanford 77,5 Clay Smothers 74 Ron Dellums 4 William A. Barrett 1 Robert Kariss 1
Hubert Humphrey 66,7 Birch Bayh 62 John J. Houlihan 4 Daniel Berrigan 1 Allard K. Lowenstein 1
Wilbur Mills 33,8 Peter W. Rodino 57 Roberto Mondragón 4 Philip Berrigan 1 Mao Ce-tung 1
Edmund Muskie 24,3 Jimmy Carter 30 Reubin Askew 3 Julian Bond 1 Eleanor McGovern 1
Edward Kennedy 12,7 Shirley Chisholm 20 Herman Badillo 3 Skipper Bowles 1 Martha Mitchell 1
Sam Yorty 10 Moon Landrieu 19 Eugene McCarthy 3 Archie Bunker 1 Ralph Nader 1
Wayne Hays 5 Ned Breathitt 18 Claiborne Pell 3 Phillip Burton 1 George Norcross 1
John Lindsay 5 Edward Kennedy 15 Terry Sanford 3 Bill Chappell 1 Jerry Rubin 1
Fred R. Harris 2 Fred R. Harris 14 Ramsey Clark 2 Lawton Chiles 1 Fred Seaman 1
Eugene McCarthy 2 Richard G. Hatcher 11 Richard J. Daley 2 Frank Church 1 Joseph F. Smith 1
Walter Mondale 2 Harold Hughes 10 John DeCarlo 2 Robert Drinan 1 Benjamin Spock 1
Ramsey Clark 1 Joseph Montoya 9 Ernest Gruening 2 Nick Galifianakis 1 Patrick Tavolacci 1
Walter Fauntroy 1 William L. Guy 8 Roger Mudd 2 John Z. Goodrich 1 George Wallace 1
Vance Hartke 1 Adlai Stevenson 8 Edmund Muskie 2 Michael Griffin 1
Harold Hughes 1 Robert Bergland 5 Claude Pepper 2 Martha Griffiths 1
Patsy Mink 1 Hodding Carter 5 Abraham A. Ribicoff 2 Charles Hamilton 1

A legtöbb közvélemény-kutatás szerint McGovern jóval Richard Nixon elnök mögött futott, kivéve, amikor McGovernt Edward Kennedy szenátorral párosították. McGovern és kampánya erősen próbálta meggyőzni Kennedyt, hogy legyen McGovern futótársa, de ő folyamatosan elutasította, maga helyett inkább Wilbur Mills képviselőt vagy Kevin White bostoni polgármestert javasolta. Ezután ajánlatot tettek a posztra Hubert Humphrey-nak, Abraham Ribicoff és Walter Mondale szenátoroknak is, akik mind visszautasították. Végül az alelnökijelölést Thomas Eagleton missouri szenátornak ajánlották fel, aki elfogadta az ajánlatot.[11]

Mivel több száz küldött elégedetlen volt McGovernnel, az Eagleton jelölésének megerősítéséről szóló szavazás kaotikus volt, a szavazatok szétszóródtak 70 jelölt között.[12] Az Eagleton kiszorítására tett kísérlet Frances Farenthold texasi képviselő javára jelentős vonzóerőre tett szert, de végül nem tudta megváltoztatni a szavazás eredményét.[13]

Az alelnöki szavazás olyan sokáig tartott, hogy McGovern és Eagleton kénytelenek voltak helyi idő szerint hajnali 2 óra körül elkezdeni az elfogadó beszédeket.

Miután a konvenció véget ért, kiderült, hogy Eagleton pszichiátriai elektrosokk-terápián esett át depressziójának kezelése érdekében és ezt eltitkolta McGovern elől. A Time magazin akkori felmérése szerint a válaszadók 77%-a azt mondta, hogy „Eagleton orvosi nyilvántartása nem befolyásolna a szavazatukat”. Ennek ellenére a sajtó gyakran hivatkozott sokkterápiájára és McGovern attól tartott, hogy ez rontja győzelmi esélyeit.[14] McGovern ezt követően bizalmasan konzultált kiváló pszichiáterekkel, köztük Eagleton saját orvosaival, akik azt mondták neki, hogy Eagleton depressziójának megismétlődése lehetséges és veszélyeztetheti az országot, ha alelnök lenne. McGovern eredetileg azt állította, hogy „1000 százalékig” támogatja Eagletont, csakhogy három nappal később megkérte, hogy vonuljon vissza. Ez a vélt meggyőződés, hogy ki fog tartani futótársa mellett, katasztrofális volt a McGovern-kampány szempontjából.

McGovern később hat különböző prominens demokratához fordult, hogy induljanak az alelnöki posztért: Edward Kennedy, Edmund Muskie, Hubert Humphrey, Abraham Ribicoff, Larry O'Brien és Reubin Askew. Mind a hatan elutasították. Sargent Shriver, John, Robert és Edward Kennedy sógora, volt franciaországi nagykövet és a Békehadtest korábbi igazgatója később elfogadta.[15] Hivatalosan a Demokrata Nemzeti Bizottság rendkívüli ülésén jelölték. Ekkorra McGovern támogatottsága a közvélemény-kutatás szerint 41-ről 24%-ra zuhant.

Harmadik pártjelölt

[szerkesztés]

Az egyetlen jelentős harmadik pártjelölt az 1972-es választáson John G. Schmitz konzervatív republikánus képviselő volt, aki az Amerikai Független Párt jelöltjeként indult, annak a pártnak, amelynek jelöltjeként indult George Wallace az 1968-as elnökválasztáson. 32 államnak volta szavazólapján és 1 099 482 szavazatot kapott. Wallace-al ellentétben azonban egyetlen államban sem szerezte meg a leadott szavazatok többségét és nem kapott elektori szavazatokat. Schmitz az idahoi Jefferson megyében teljesített a legjobban.

John Hospers és Tonie Nathan az újonnan alakult Libertárius Párt csak Coloradoban és Washingtonban szerepelt a szavazólapon és ugyan nem vittek magukkal egy államot sem, azonban egy virginiai republikánus küldött Hospersre szavazott az elektori kollégiumban. Hospers futótársa, Tonie Nathan lett az első zsidó és az első nő az USA történetében, aki megkapta az elektori kollégium szavazatát.[16]

A választás

[szerkesztés]

Kampány

[szerkesztés]
Nixon kampányol, 1972

McGovern egy olyan platformon futott, miszerint azonnal véget kell vetni a vietnámi háborúnak és garantált minimális jövedelmet kell biztosítani a szegényeknek. Kampányának ártott az előválasztás során az a felfogás (amely sok erős demokratát is elidegenített), hogy külpolitikája túl szélsőséges és Eagleton összeomlása. Mivel McGovern kampányát ezek a tényezők gyengítették, a republikánusok sikeresen ábrázolták őt radikális baloldali szélsőségesként, aki alkalmatlan az elnöki posztra. Nixon az egész kampány során nagy fölénnyel vezetett a közvélemény-kutatásokban. A nagy gyűlésekre és a beszédekre összpontosított, így a kiskereskedelmi kampányt Agnew alelnök vezette.

Eredmények

[szerkesztés]
John Hospers, aki egy elektori szavazatot kapott egy hitetlen virginiai republikánustól

Nixon 49 államot vitt magával, beleértve McGovern hazáját, Dél-Dakotát is. Csak egyetlen állam, Massachusetts és Kolumbia Kerület szavazatát nem kapta meg. McGovern a szavazatok csak 37,5%-át szerezte, ami a legalacsonyabb arány, amelyet a Demokrata Párt jelöltje kapott John W. Davis óta, aki az 1924-es választáson 28,8%-kal végzett. 1972 óta az egyetlen nagy pártjelölt, aki a szavazatok kevesebb mint 40%-át szerezte meg, az a republikánus George H. W. Bush elnök volt, aki a szavazatok 37,4%-át szerezte meg 1992-ben.[17]

Még csökkentette McGovern győzelmi esélyeit az, miszerint az új huszonhatodik alkotmánymódosítás értelmében a szavazási korhatárt 21-ről 18-ra csökkentették és a fiatalság nagy része Nixonra szavazott.[18] Ez az első választás az amerikai történelemben, ahol egy republikánus jelölt minden déli államot vitt, folytatva a régió demokratáról republikánussá való átalakítását. A déli Arkansast egy évszázad óta vitte először magával egy republikánus elnökjelölt. Massachusetts lett az egyetlen állam, amelyet Nixon nem vállalt a három elnökválasztás egyikén sem, amelyeken indult.

Az az első olyan elnökválasztás 1808 óta, amelyen nem New York rendelkezett a legtöbb elektori szavazattal, a vezetést Kalifornia vette át 45 elektorral, míg New Yorknak csak 41 volt. Emellett 2020-ig ez az utolsó, amelyen Minnesotát a republikánus jelölt vitte magával.[19]

McGovern 130 megye szavazatát nyerte meg, ami a leggyengébb eredmény bármely nagy párt elnökjelöltjei közül. 19 államban McGovern egyetlen megyét sem tudott magával vinni, a többi államban is igen kevés megyével rendelkezett. A választással Nixon második ciklusba iktatták be és ezzel ő lett a második korábbi alelnök, akit második elnöki ciklusra is megválasztották, Thomas Jefferson volt az első, akit 1804-ben választották második terminusra.

Nixonnak sikerült megnyernie az afroamerikai szavazatok 18%-át (Gerald Ford 1976-ban 16%-ot kapott). Ő az egyetlen republikánus, aki lecsapott a dél-texasi demokrata központokra: ez az utolsó választás, amikor a republikánusok megnyerték Hidalgo és Dimmit megyéket, az egyetlen alkalom 1900 és 2020 között, amikor megnyerték La Salle megyét és 1904 óta az első, amikor Presidio megye rájuk szavazott.

Nixon a demokraták szavazatainak 36%-át szerezte meg. Ez több mint a kétszerese azoknak a szavazóknak, akik jellemzően pártjukból disszidálnak az elnökválasztáson. Nixon lett az első republikánus elnökjelölt az amerikai történelemben, aki megnyerte a római katolikus (53-46%) és a kékgalléros szavazást. McGovern szűken nyerte meg a szakszervezeti (50-48%) és az ifjúsági, azaz a 18 és 24 év közöttiek szavazatát (52-46%). A McGovern-kampány jelentősen túlbecsülte a választáson szavazó fiatalok számát is, azt jósolták, hogy összesen 18 millión szavaznak majd, de a tényleges szám körülbelül 12 millió volt. McGovern nagy előnnyel nyerte mind az afroamerikai és a zsidó szavazást, de a demokrata jelölt számára a szokásnál valamivel kisebb különbséggel.

Választási eredmények
Elnökjelölt Párt Állam Szavazatok Elektor

szavazat

Futótárs
Szavazat szám Százalék Alelnökjelölt Állam
Richard Milhous Nixon Republikánus Párt Kalifornia 47 168 710 60,67% 520 Spiro Theodore Agnew Maryland
George Stanley McGovern Demokrata Párt Dél-Dakota 29 173 222 37,52% 17 Robert Sargent Shriver Maryland
John George Schmitz Amerikai Független Párt Kalifornia 1 100 868 1,42% 0 Thomas Jefferson Anderson Tennessee
Linda Jenness Szocialista Munkások Pártja Georgia 83 380 0,11% 0 Cleve Andrew Pulley Illinois
Benjamin McLane Spock Néppárt Kalifornia 78 759 0,10% 0 Julius Wilson Hobson Kolumbia Kerület
Louis Fisher Szocialista Munkáspárt Illinois 53 814 0,07% 0 Genevieve Gunderson Minnesota
Gus Hall Kommunista Párt New York 25 598 0,03% 0 Jarvis Tyner Pennsylvania
Evelyn Reed Szocialista Munkások Pártja New York 13 878 0,02% 0 Clifton DeBerry Illinois
Earle Harold Munn Tilalom Párt Michigan 13 497 0,02% 0 Marshall Uncapher Kansas
John Hospers Libertárius Párt Kalifornia 3 674 0,00% 1 Theodora Nathalia Nathan Oregon
John Mahalchik Első Amerika New Jersey 1 743 0,00% 0 Irving Homer Pennsylvania
Egyéb 26 859 0,04% 0
Teljes 77 744 030 100% 538
Ennyi szükséges a győzelemhez 270

Eredmények térképen

[szerkesztés]
Eredmények államonként
Eredmények államonként
Eredmények megyénként
Eredmények megyénként

Eredmények államonként

[szerkesztés]
Nixon/Agnew
McGovern/Shriver
Zászló Richard Nixon
Republikánus 		George McGovern
Demokrata 		John Hospers
Libertárius 		Teljes
Állam elektorok # % elektorok # % elektorok # % elektorok #
Alabama 9 728 701 72,43 9 256 923 25,54 1 006 093
Alaszka 3 55 349 58,13 3 32 967 34,62 95 219
Arizona 6 402 812 61,64 6 198 540 30,38 653 505
Arkansas 6 445 751 68,82 6 198 899 30,71 647 666
Colorado 7 597 189 62,61 7 329 980 34,59 1 111 0,12 953 884
Connecticut 8 810 763 58,57 8 555 498 40,13 1 384 277
Delaware 3 140 357 59,60 3 92 283 39,18 235 516
Dél-Dakota 4 166 476 54,15 4 139 945 45,52 307 415
Dél-Karolina 8 478 427 70,58 8 189 270 27,92 677 880
Észak-Dakota 3 174 109 62,07 3 100 384 35,79 280 514
Észak-Karolina 13 1 054 889 69,46 13 438 705 28,89 1 518 612
Florida 17 1 857 759 71,91 17 718 117 27,80 2 583 283
Georgia 12 881 496 75,04 12 289 529 24,65 1 174 772
Hawaii 4 168 865 62,48 4 101 409 37,52 270 274
Idaho 4 199 384 64,24 4 80 826 26,04 310 379
Illinois 26 2 788 179 59,03 26 1 913 472 40,51 4 723 236
Indiana 13 1 405 154 66,11 13 708 568 33,34 2 125 529
Iowa 8 706 207 57,61 8 496 206 40,48 1 225 944
Kalifornia 45 4 602 096 55,00 45 3 475 847 41,54 980 0,01 8 367 862
Kansas 7 619 812 67,66 7 270 287 29,50 916 095
Kentucky 9 676 446 63,37 9 371 159 34,77 1 067 499
Kolumbia Kerület 3 35 226 21,56 127 627 78,10 3 163 421
Louisiana 10 686 852 65,32 10 298 142 28,35 1 051 491
Maine 2 256 458 61,46 2 160 584 38,48 1 0,00 417 271
Maine 1-es körzet 1 135 388 61,42 1 85 028 38,58 220 416
Maine 2-es körzet 1 121 120 61,58 1 75 556 38,42 196 676
Maryland 10 829 305 61,26 10 505 781 37,36 1 353 812
Massachusetts 14 1 112 078 45,23 1 332 540 54,20 14 43 0,00 2 458 756
Michigan 21 1 961 721 56,20 21 1 459 435 41,81 3 490 325
Minnesota 10 898 269 51,58 10 802 346 46,07 1 741 652
Mississippi 7 505 125 78,20 7 126 782 19,63 645 963
Missouri 12 1 154 058 62,29 12 698 531 37,71 1 852 589
Montana 4 183 976 57,93 4 120 197 37,85 317 603
Nebraska 5 406 298 70,50 5 169 991 29,50 576 289
Nevada 3 115 750 63,68 3 66 016 36,32 181 766
New Hampshire 4 213 724 63,98 4 116 435 34,86 334 055
New Jersey 17 1 845 502 61,57 17 1 102 211 36,77 2 997 229
New York 41 4 192 778 58,54 41 2 951 084 41,21 7 161 830
Nyugat-Virginia 6 484 964 63,61 6 277 435 36,39 762 399
Ohio 25 2 441 827 59,63 25 1 558 889 38,07 4 094 787
Oklahoma 8 759 025 73,70 8 247 147 24,00 1 029 900
Oregon 6 486 686 52,45 6 392 760 42,33 927 946
Pennsylvania 27 2 714 521 59,11 27 1 796 951 39,13 4 592 105
Rhode Island 4 220 383 53,00 4 194 645 46,81 2 0,00 415 808
Tennessee 10 813 147 67,70 10 357 293 29,75 1 201 182
Texas 26 2 298 896 66,20 26 1 154 291 33,24 3 472 714
Utah 4 323 643 67,64 4 126 284 26,39 478 476
Új-Mexikó 4 235 606 61,05 4 141 084 36,56 385 931
Vermont 3 117 149 62,66 3 68 174 36,47 186 947
Virginia 12 988 493 67,84 11 438 887 30,12 1 1 457 019
Washington 9 837 135 56,92 9 568 334 38,64 1 537 0,10 1 470 847
Wisconsin 11 989 430 53,40 11 810 174 43,72 1 852 890
Wyoming 3 100 464 69,01 3 44 358 30,47 145 570

Szoros eredmények

[szerkesztés]

A különbség 5% és 10% között volt:

  1. Minnesota, 5,51% (95 923 szavazat)
  2. Rhode Island, 6,19% (25 738 szavazat)
  3. Dél-Dakota, 8,63% (26 531 szavazat)
  4. Massachusetts, 8,97% (220 462 szavazat)
  5. Wisconsin, 9,67% (179 256 szavazat)

Statisztika

[szerkesztés]

A republikánusok legmagasabb szavazati arányú megyéi:

  1. Dade megye (Georgia) 93,45%
  2. Glascock megye (Georgia) 93,38%
  3. George megye (Mississippi) 92,90%
  4. Holmes megye (Florida) 92,51%
  5. Smith megye (Mississippi) 92,35%

A demokraták legmagasabb szavazati arányú megyéi:

  1. Duval megye (Texas) 85,68%
  2. Kolumbia Kerület 78,10%
  3. Shannon megye (Dél-Dakota) 77,34%
  4. Greene megye (Alabama) 68,32%
  5. Charles City megye (Virginia) 67,84%

Választás utáni vizsgálatok a Watergate-betörés ügyében

[szerkesztés]

1972. június 17-én, öt hónappal a választások előtt, öt férfi betört a Demokrata Nemzeti Bizottság székházába, a washingtoni Watergate-hotelbe. Az ebből eredő vizsgálatok a Nixon-kormányon belüli betörési kísérletek leleplezéséhez vezetett. Az ebből eredő Watergate-botrány meggyengítette az elnök támogatottságát és 1974. augusztus 9-én lemondott, a Képviselőház felelősségre vonásának és a Szenátus által a hivatalból való eltávolításának lehetősége miatt.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Emig, David: My Morris Moment » (amerikai angol nyelven), 2009. november 7. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  2. ↑ New Hampshire Primary historical past election results. 2008 Democrat & Republican past results. John McCain, Hillary Clinton winners.. web.archive.org, 2011. július 15. [2011. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  3. ↑ Our Campaigns - US President - R Primaries Race - Mar 07, 1972. www.ourcampaigns.com. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  4. ↑ a b David Frum: How we got here : the 70's, the decade that brought you modern life (for better or worse). Internet Archive. 2000. ISBN 978-0-465-04195-4 Hozzáférés: 2021. augusztus 26.  
  5. ↑ CQ Almanac Online Edition. library.cqpress.com. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  6. ↑ The Free Lance-Star - Google News Archive Search. news.google.com. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  7. ↑ Bioguide Search. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  8. ↑ Robert D. Novak: The Prince of Darkness: 50 Years Reporting in Washington. 2008–09. ISBN 978-1-4000-5200-4 Hozzáférés: 2021. augusztus 26.  
  9. ↑ U.S. presidential election of 1972 | Candidates, Results, & Facts (angol nyelven). Encyclopedia Britannica. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  10. ↑ Our Campaigns - US President - D Primaries Race - Mar 07, 1972. www.ourcampaigns.com. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  11. ↑ „THE CONVENTION: Introducing... the McGovern Machine”, Time, 1972. július 24. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.) (amerikai angol nyelvű) 
  12. ↑ AllPolitics - 1996 GOP NRC - All The Votes...Really. edition.cnn.com. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  13. ↑ Farenthold, Frances (Frances Tarlton): Frances Tarlton Farenthold Papers, 1913-2016 (angol nyelven). legacy.lib.utexas.edu. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  14. ↑ Garofoli, Joe: Obama bounces back - speech seemed to help (amerikai angol nyelven). SFGATE, 2008. március 26. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  15. ↑ Louis Liebovich: Richard Nixon, Watergate, and the press. Internet Archive. 2003. ISBN 978-0-275-97915-7 Hozzáférés: 2021. augusztus 26.  
  16. ↑ Eugene Register-Guard - Google News Archive Search. news.google.com. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  17. ↑ Donald Trump Could Be On Way To Worst Major Party Candidate Popular Vote Percentage Since William Howard Taft In 1912 And John W. Davis In 1924! | The Progressive Professor (amerikai angol nyelven), 2016. szeptember 3. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  18. ↑ The Age of Nixon (amerikai angol nyelven). Reason.com, 2008. június 10. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)
  19. ↑ How the red and blue map evolved over the past century (angol nyelven). America Magazine, 2016. június 29. (Hozzáférés: 2021. augusztus 26.)

Források

[szerkesztés]

Külső linkek

[szerkesztés]
  • USA USA-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=1972-es_amerikai_elnökválasztás&oldid=27090737”