Stagfláció
A stagfláció közgazdasági fogalom: olyan magas infláció (áremelkedési ütem), amely lassú gazdasági növekedéssel vagy akár recesszióval, illetve magas munkanélküliséggel párosul.
A szókép magyarázata
szerkesztésA szó maga a „stagnálás” és az "„infláció” szavak összevonása.[1]
Gazdasági jelentősége
szerkesztésHa egy gazdaság stagflációba lép, ezt problémának szokták tartani, mert egy ilyen helyzet megnehezíti a költségvetési politika és a monetáris politika hagyományos eszközeinek az alkalmazását, amelyek általában arra a logikára épülnek, hogy a gazdasági növekedés lelassítása alacsonyabb, felgyorsulása magasabb inflációval jár. Stagflációs helyzetben, amikor a növekedés alacsony, az infláció pedig magas, az egyik probléma orvoslása a másik súlyosbításához vezethet és ez áttételes hatásokon keresztül negatív módon visszahathat az orvosoltnak hitt problémára is.
Nemzeti jegybanki reakciók
szerkesztésA jegybankok stagflációs helyzetben csak két olyan politika közül választhatnak, amelyek negatív hatásokhoz vezetnek:
- A pénzkínálat (adott időpontban a gazdaságban rendelkezésre álló szabad pénzmennyiség, pontosítva[2]) emelésével ösztönzik a gazdaságot, ami felgyorsíthatja az amúgy is magas inflációt.A II. világháború alatt ez volt a törekvése Harmadik Birodalom politikusainak az angol gazdaság tönkretétele érdekében.[3]
- Az infláció csökkentése érdekében szigoríthatják a monetáris politikát (aminek fő eszköze a kamatok emelése lehet), ez azonban még magasabb munkanélküliséget és még lassabb gazdasági növekedést okozhat.
Költségvetési hatása
szerkesztésAz állami költségvetésre ennél bonyolultabbak lehetnek a stagfláció hatásai. A magasabb infláció, ha minden egyéb változatlan, megemelheti az állam bevételeit és kiadásait is, és mind a bevételek, mind a kiadások csökkenhetnek, ha lassul a gazdasági növekedés. Az egyik közgazdasági gondolkodás szerint a helyes politikai keverék stagflációs helyzetben, ha a kormányzat ösztönzi a növekedést a kiadások emelésével vagy az adók csökkentésével, míg a jegybank kamatai emelésével küzd az infláció ellen. A más-más stagflációs helyzetekből azonban más-más gazdaságpolitikai keverék jelentheti a kiutat.
Érdekesség
szerkesztésA stagflációs hatásokat a két világháború között erősítették a különböző devizák hamisításával összefüggő nemzetközi bűncselekmények, mint a frankhamisítási botrány és utóhatása a jegyzetben hivatkozottak szerint.[4] "
- A frankhamisítási botrány, 1925–1926 36.oldaltól
- A frankhamisítási ügy egy lehetséges utójátéka – hamis dínárok a Vajdaságban, 1928–1929 47. oldaltól"
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Bakos Ferenc.szerk.: Fábián Pál, Zigány Judit, Ármósné Eisenbarth Magda, Bödey József: Idegen szavak és kifejezések szótára. Budapest: Akadémiai Kiadó, 777. o. [1986]. ISBN 963-05-4262-5
- ↑ Közgazdaságtan alapjai Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet A pénzpiac és ..."A pénzkínálat a bankrendszer által a gazdaság rendelkezésére bocsátott pénzmennyiséget, a pénzkereslet pedig a gazdasági szereplők által tartani kívánt pénzmennyiséget jelenti.
- ↑ Grandiózus fonthamisítás"A németek második világháborús font- és dollárhamisító hadművelete a történelem legnagyobb ilyen célú akciója volt. És olyannyira sikerrel kecsegtetett, hogy komolyan felmerült a Bank of England valamennyi bankjegyének bevonása. Az Anglia elleni invázió előkészítését szolgáló terv lényege az volt, hogy az ötfontos és annál értékesebb pénzjegyeket szétszórják a kontinensen, ..." Szerkesztő megjegyzése: pénzkínálat emelése pénzhamisítás[1] útján, tulajdonképpen láthatatlan deflációt is előidézhet, ami egy háborús szükség gazdálkodási helyzetben beláthatatlan mértékű pszichikai nyomást jelentett volna a gazdasági károkozás mellett.Végső soron a háború alatti érthetetlen gazdagodás nyilván területileg fellépő gazdasági jelenségek miatt is lehetséges volt. Az egy másik dolog, hogy valószínűleg súrolták a tisztesség határát a gazdagodók.
- ↑ Kántás Balázs:Hamis pénzzel...Sorozatszerkesztő–szaklektor:Dr. Zsávolya Zoltán, Felelős kiadó a HORTHY-KORSZAK TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSÁÉRT TÁRSASÁG, Budapest, 2021ISBN 978-615-6250-19-3