Python For Data Analysis 3rd Edition by Wes McKinney ISBN 9781098103989 109810398X PDF Download
Python For Data Analysis 3rd Edition by Wes McKinney ISBN 9781098103989 109810398X PDF Download
_____ Follow the link below to get your download now _____
https://ebookball.com/product/python-for-data-analysis-3rd-
edition-by-wes-mckinney-isbn-9781098103989-109810398x-15690/
https://ebookball.com/product/econometric-analysis-of-panel-data-3rd-
edition-by-badi-h-baltagi-isbn-0470014563-9780470014561-10880/
https://ebookball.com/product/data-structures-and-algorithm-analysis-
in-c-3rd-edition-by-clifford-shaffer-
isbn-048648582x-978-0486485829-16486/
https://ebookball.com/product/data-structures-and-algorithm-analysis-
in-javatm-3rd-edition-by-mark-weiss-9780133465013-0133465012-18710/
https://ebookball.com/product/a-practical-introduction-to-data-
structures-and-algorithm-analysis-3rd-edition-by-clifford-
shaffer-15310/
https://ebookball.com/product/starting-out-with-python-3rd-edition-by-
tony-gaddis-isbn-1292065508-9781292065502-15558/
Wes McKinney
www.it-ebooks.info
Python for Data Analysis
by Wes McKinney
Published by O’Reilly Media, Inc., 1005 Gravenstein Highway North, Sebastopol, CA 95472.
O’Reilly books may be purchased for educational, business, or sales promotional use. Online editions
are also available for most titles (http://my.safaribooksonline.com). For more information, contact our
corporate/institutional sales department: 800-998-9938 or [email protected].
Editors: Julie Steele and Meghan Blanchette Indexer: BIM Publishing Services
Production Editor: Melanie Yarbrough Cover Designer: Karen Montgomery
Copyeditor: Teresa Exley Interior Designer: David Futato
Proofreader: BIM Publishing Services Illustrator: Rebecca Demarest
Nutshell Handbook, the Nutshell Handbook logo, and the O’Reilly logo are registered trademarks of
O’Reilly Media, Inc. Python for Data Analysis, the cover image of a golden-tailed tree shrew, and related
trade dress are trademarks of O’Reilly Media, Inc.
Many of the designations used by manufacturers and sellers to distinguish their products are claimed as
trademarks. Where those designations appear in this book, and O’Reilly Media, Inc., was aware of a
trademark claim, the designations have been printed in caps or initial caps.
While every precaution has been taken in the preparation of this book, the publisher and author assume
no responsibility for errors or omissions, or for damages resulting from the use of the information con-
tained herein.
ISBN: 978-1-449-31979-3
[LSI]
1349356084
www.it-ebooks.info
Table of Contents
Preface . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . xi
1. Preliminaries . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1
What Is This Book About? 1
Why Python for Data Analysis? 2
Python as Glue 2
Solving the “Two-Language” Problem 2
Why Not Python? 3
Essential Python Libraries 3
NumPy 4
pandas 4
matplotlib 5
IPython 5
SciPy 6
Installation and Setup 6
Windows 7
Apple OS X 9
GNU/Linux 10
Python 2 and Python 3 11
Integrated Development Environments (IDEs) 11
Community and Conferences 12
Navigating This Book 12
Code Examples 13
Data for Examples 13
Import Conventions 13
Jargon 13
Acknowledgements 14
2. Introductory Examples . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17
1.usa.gov data from bit.ly 17
Counting Time Zones in Pure Python 19
iii
www.it-ebooks.info
Counting Time Zones with pandas 21
MovieLens 1M Data Set 26
Measuring rating disagreement 30
US Baby Names 1880-2010 32
Analyzing Naming Trends 36
Conclusions and The Path Ahead 43
iv | Table of Contents
www.it-ebooks.info
Operations between Arrays and Scalars 85
Basic Indexing and Slicing 86
Boolean Indexing 89
Fancy Indexing 92
Transposing Arrays and Swapping Axes 93
Universal Functions: Fast Element-wise Array Functions 95
Data Processing Using Arrays 97
Expressing Conditional Logic as Array Operations 98
Mathematical and Statistical Methods 100
Methods for Boolean Arrays 101
Sorting 101
Unique and Other Set Logic 102
File Input and Output with Arrays 103
Storing Arrays on Disk in Binary Format 103
Saving and Loading Text Files 104
Linear Algebra 105
Random Number Generation 106
Example: Random Walks 108
Simulating Many Random Walks at Once 109
Table of Contents | v
www.it-ebooks.info
Other pandas Topics 151
Integer Indexing 151
Panel Data 152
vi | Table of Contents
www.it-ebooks.info
8. Plotting and Visualization . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 219
A Brief matplotlib API Primer 219
Figures and Subplots 220
Colors, Markers, and Line Styles 224
Ticks, Labels, and Legends 225
Annotations and Drawing on a Subplot 228
Saving Plots to File 231
matplotlib Configuration 231
Plotting Functions in pandas 232
Line Plots 232
Bar Plots 235
Histograms and Density Plots 238
Scatter Plots 239
Plotting Maps: Visualizing Haiti Earthquake Crisis Data 241
Python Visualization Tool Ecosystem 247
Chaco 248
mayavi 248
Other Packages 248
The Future of Visualization Tools? 249
www.it-ebooks.info
10. Time Series . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 289
Date and Time Data Types and Tools 290
Converting between string and datetime 291
Time Series Basics 293
Indexing, Selection, Subsetting 294
Time Series with Duplicate Indices 296
Date Ranges, Frequencies, and Shifting 297
Generating Date Ranges 298
Frequencies and Date Offsets 299
Shifting (Leading and Lagging) Data 301
Time Zone Handling 303
Localization and Conversion 304
Operations with Time Zone−aware Timestamp Objects 305
Operations between Different Time Zones 306
Periods and Period Arithmetic 307
Period Frequency Conversion 308
Quarterly Period Frequencies 309
Converting Timestamps to Periods (and Back) 311
Creating a PeriodIndex from Arrays 312
Resampling and Frequency Conversion 312
Downsampling 314
Upsampling and Interpolation 316
Resampling with Periods 318
Time Series Plotting 319
Moving Window Functions 320
Exponentially-weighted functions 324
Binary Moving Window Functions 324
User-Defined Moving Window Functions 326
Performance and Memory Usage Notes 327
www.it-ebooks.info
Rolling Correlation and Linear Regression 350
Index . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 433
Table of Contents | ix
www.it-ebooks.info
www.it-ebooks.info
Preface
The scientific Python ecosystem of open source libraries has grown substantially over
the last 10 years. By late 2011, I had long felt that the lack of centralized learning
resources for data analysis and statistical applications was a stumbling block for new
Python programmers engaged in such work. Key projects for data analysis (especially
NumPy, IPython, matplotlib, and pandas) had also matured enough that a book written
about them would likely not go out-of-date very quickly. Thus, I mustered the nerve
to embark on this writing project. This is the book that I wish existed when I started
using Python for data analysis in 2007. I hope you find it useful and are able to apply
these tools productively in your work.
xi
www.it-ebooks.info
This icon indicates a warning or caution.
xii | Preface
www.it-ebooks.info
How to Contact Us
Please address comments and questions concerning this book to the publisher:
O’Reilly Media, Inc.
1005 Gravenstein Highway North
Sebastopol, CA 95472
800-998-9938 (in the United States or Canada)
707-829-0515 (international or local)
707-829-0104 (fax)
We have a web page for this book, where we list errata, examples, and any additional
information. You can access this page at http://oreil.ly/python_for_data_analysis.
To comment or ask technical questions about this book, send email to
[email protected].
For more information about our books, courses, conferences, and news, see our website
at http://www.oreilly.com.
Find us on Facebook: http://facebook.com/oreilly
Follow us on Twitter: http://twitter.com/oreillymedia
Watch us on YouTube: http://www.youtube.com/oreillymedia
Preface | xiii
www.it-ebooks.info
Other documents randomly have
different content
A HÁROMÉLŰ DÁKOS.
Ezután a nagy veszteség után rohanva szállt alá Ocskay László
csillaga.
Hogy feleségét, gyermekeit nem találhatta meg, hogy Ozmondát
megutálta, nem maradt egyéb világa, mint a harcz és tivornya.
Azok se váltak már be nála, a dáridóban fejébe ment a bor, s a
harczban hullott fejéről a babér.
Katonái szöktek tőle, s a kik vele maradtak, azoknál is elmult
minden erkölcs. Verekedni sem tudtak már. A császári fővezérek
kezdték nem sokra becsülni, se vitézségét, se hadi tudományát.
Még ez az «egy» nemesebb érzés ébren maradt szivében. A többi
téli álmát aludta már, mint a lárvabáb.
A hír, a dicsvágy melegét kereste.
Haditervet csinált; merészet, nagyszerüt. A hadjárat tűzgócza
akkor Érsekujvár vala, a hol Csajághy parancsolt. Ocskay László ilyen
tervvel járul a fővezér elé:
Két nap egymásután a Tormás-szigetből ki fognak száguldani
Ocskay László hadnagyai a csikós csapatokkal az ujvári sánczok
legszélső ravelinja felé, a hol a várbeliek vágómarhái legelésznek,
mintha azokból akarnának elkapkodni. A kuruczok erre
természetesen kirohannak a sánczból a maguk lovasságával s
összecsetepatéznak, mire a hadnagyok visszavonulnak a szigetbe. A
harmadik napon azonban a portyázók csapatja nyomában maga ront
elő Ocskay László az egész huszárságával, a mit még akkor ezrednek
nevezett s komoly harczba keveredik a kuruczlovassággal, azt
visszaveti, összekeveredik vele, úgy, hogy kuruczok és Ocskayék
egyszerre jutnak be a ravelinba. Ott aztán hirtelen neki fordítják az
elfoglalt ágyúkat a várbelieknek, mire azokat Heister és Pálffy
minden oldalról megtámadja. Ilyenformán foglalták el egykor a
kuruczok is ezt a nevezetes várat a császáriaktól, miért ne
sikerülhetne ugyanaz a hadifortély másodszor is?
A fővezér elfogadta Ocskay László tervét, s ahhoz mérten tette
meg az intézkedéseit. Ha Ocskay László betörése sikerül a ravelinba,
akkor egy rohammal el van foglalva Érsekujvár.
Egy ilyen fényes sikerre nagy szüksége volt Heisternek, de még
nagyobb Ocskaynak.
Hogy a merész csapás annál jobban sikerüljön, de hogy a
katonáiba is bátor lelket ébreszszen, azt tette Ocskay, hogy magát az
előcsapatot vezette ő maga személyesen, a harmadik napon. – Pedig
már akkor tudta azt, hogy négy hajdani bajtársa összeesküdött
ellene, hogy őt élve elfogják. Egy népballada maradt abból a korból,
a miben ezt megéneklik, s azt Ocskaynak is meghozták
nyomtatásban.
Mikor a csikós gúnyába öltöztetett portyázó csapatjával kicsapott
a rekettyésből, a ravelin kapuján egyszerre szemberohant rá egy
kurucz csapat. Ráismert messziről a vezérükre, Rácz Miskára.
Az egyenesen Ocskaynak rugaszkodott, jobb kezében egy
összegöngyölt pányvát tartva; nyilván azzal a szándékkal, hogy azzal
lerántsa Ocskayt a lováról.
Ocskay László bevárta a kurucz vezért csendes nyugalommal, s
mikor az közel ért hozzá, egy pisztolylövéssel úgy főbe találta a
lovát, hogy az hanyatt bukott, a lovasát maga alá teperve. Rácz
Miska kitörte a lábát.
– No, fogod-e már Ocskay Lászlót? Rácz Miska! Kiálta az
elbukottra a győztes ellenfél, s azzal kirántva a kardját, neki vágott a
kurucz csapatnak, a ki nagyhamar tapasztalá, hogy nem a tegnapi
csikós hordával van ezuttal dolga, s futott visszafelé.
Nagyhamar azonban segítségére jött a szorongatottaknak a
ravelinból öt század Bercsényi-huszár; rendes, vezényszóra
bontakozó sereg; egy ezredes vezénylete alatt. – De ugyanakkor
előrobogott Ocskay László ezrede is a fűzfaerdő mögül, s ekkor aztán
ő vette át maga annak a vezetését.
A két lovas-ezred szép rendes zárt sorban robogott egymásra
szemközt; messze a csapatok előtt a két ellenséges vezér: egymást
keresve a lovagi találkozásra, a hogy vezetőkhöz illik.
Ez időben mind a két félen, a rendes könnyű lovasság is hegyes
csúcsú vas sisakot viselt, hátul réteges nyakvédővel, elől pedig egy,
az ernyőről harántul lenyuló keskeny arczvédővel, mely csak az orrot
és az ajkat takarta, de a mely miatt mégis az arcz ismerhetlenné
vált.
Mikor a két vezér összetalálkozott, egyszerre vágott a másikhoz
mind a kettő. Nem volt szokás a parirozgatás. A kurucz vezér kardja
nagyot csattant Ocskay László mellén, de nem tett benne kárt a
pánczéling miatt; Ocskay ellenben a maga fortélyával visszakézzel
csapott az ellenfele fejére úgy, hogy attól az ütéstől a sisak hátulról
előre bukva, leesett annak a fejéről.
Ráismert azután. – A testvére volt, Ocskay Sándor.
Két ilyen nehéz ütésre, ha vér nem eredt is utána, kell néhány
pillanat, hogy kábulatából egyik is, másik is összeszedje magát és a
mint a vágtató paripák egymás mellett rohanva elvitték az
összecsapókat, ismét szemközt fordítsa a lovát az ellenfelére.
Ocskay Sándor, észrevéve, hogy ellenfele pánczélinget visel,
változtatta a fegyvert. A kengyelvasába tűzve ott volt jobb keze
ügyében a dákos. Az az öt láb hosszú, háromélű fegyver, a minek
«pánczéltörő» a neve; azt ragadta kézbe. – Ocskay László pedig
csak bámult elmeredve, s rémülten tekinte testvére arczába. Az
egész ég, az egész harczmező ezt a szót dörgé a fülébe: «a testvér
dákosa megtalálja sebhető részedet!» Azt is elfeledte, hogy
megvédje magát, hogy kezében a kard, és az arra való, hogy a
dákos döfését elhárítsa vele.
Ocskay Sándor pedig nem ismert rá a bátyjára. Azt gondolta: ki
ez a német? bajusztalan?
Csak akkor ordított fel Ocskay László, mikor a döfést megkapta.
Nem volt az halálos, nem is volt nagyon mély, a pánczél lánczszemei
nem engedik a tőrt messze behatolni, de mégis eltemető szúrás volt
az. A testvér adta.
Ocskay László rémülten fordított hátat ellenfelének, s lovát
sarkantyúba kapva, lélekvesztett kétségbeeséssel rohant árkon-
bokron keresztül; folyvást testvérének haragos lihegését vélve
hallani a háta mögött, s mikor egyszer a háta mögé mert tekinteni,
olyan messze volt már a csatatértől, hogy se kuruczot, se labanczot
nem látott sehol.
Üldözőjének a lova valahol elbukott egy árokban. Ha az nem
történik, Ocskay László hátulról kapott sebben esik el testvére
kezétől.
Ez a rémjelenet az utolsó erőt is elvette lelkéből. Nem volt vitéz
többé. – Kerülte a harczot. – Nem is bízták reá. – Úgy bántak vele,
mint egy leszámolt emberrel.
EGÉSZ A FENÉKEN.
Nehezen gyógyult be az a seb, a mit Ocskay a testvérétől kapott,
s mikor már egészen begyógyult is, akkor is egyre fájt.
A dicsőségről hazudó álmai szétfoszlottak. Maga a hadjárat, a mi
azután folyt, egészen elvesztette addigi lovagias jellemét; mind a két
fél úgy harczolt egymással, mint a kinek nem a győzelem a czélja, de
a boszúállás, nem saját haditervének végrehajtása, csak az
ellenfélének összekúszálása. Nehéz sohajjal jövünk ki a történetiró
múzeumából, s nincs kedvünk az emlékekre visszagondolni.
Ocskay Lászlót egyre keményebben üldözte a balsors. Hajdani
hadnagyjai rá-rácsaptak az ezredére, s kudarczot vallattak vele. –
Bittse alatt (hol ő maga Ilonka szeme láttára egykor oly hősileg
harczolt), Vajda levágta egy egész századát Ocskaynak, s az akkor
épen ott volt Ritschánt is elfogta, nehéz sebekkel elborítva. Hajdani
kurucz ezrede apránkint mind átszökdösött a fejedelemhez, úgy,
hogy vége felé nagyobb volt az Ocskay-ezred a kurucz részen, mint
a labanczoknál; s Rákóczy a visszatért ezrednek épen Ocskay
Sándort tette meg parancsnokává.
Ocskay László most már kerülte a harczot. Olyan volt már a lelke,
mint a gyűrű, a miből a drágakő kihullott, csak a veszteségre
emlékeztet. A hajdani dicsőség mezején csak a szégyen tarlója
maradt.
A késő bánatot (az eb-gondolatot), a visszasiró emlékezetet csak
a bor tudta elaltatni. Nem is portyázott már, csak kóborolt. Nem
kereste a harczot, csak a tivornyát.
Eltékozolt egy esztendőt, alászállva minden becsületben.
Az új tél is beállt. A hadak mindkét részről téli szállásaikra tértek.
Ocskay Losonczon volt ezredével.
Egy deczemberi napon szabadságot kért az altábornagyától, hogy
a harczszünet alatt meglátogathassa – a feleségét, gyermekeit.
«Valaki» tudtára adta, hogy hol vannak!
Az pedig senki sem volt más, mint Jávorka.
Ocskay megkapta a kért szabadságot, s azzal ötven huszárját,
két leghívebb czimborájával, Trencséni István és Szeredi Pál
hadnagyaival, maga mellé véve, megindult kora hajnalban.
Olyan nagy hajtást tett, hogy Jávorka alig birt a nyomában
maradni. Neki csak harmincz lovas kurucz vitéze volt.
Jávorka maga is csak nem rég gyógyult fel a nehéz sebéből, a
mit a mocsonoki csatában kapott. Akkor ismét utána látott nagy
fogadásának: Ocskay Lászlót élve elfogni.
Vakmerő kaland volt. Keresztül-kasul a császáriaktól megszállott
vármegyében, egy maroknyi kurucz csapattal, bujkálva, rejtőzködve,
nyomban kisérni a leghívebb vitézeitől környezett vezért, nappal a
berkekben, erdőkben meghuzódni, tarisznyában hozott száraz
kenyéren bőjtölni s éjszaka a falvak alatt, a városok mellett
nesztelen elsurranni, mint egy farkas-falka, s aztán a befagyott
folyókon, a hómezőkön keresztül toronyirányában megint megkerülni
a jó előre haladt áldozatot s lesni az alkalmat, mikor arra kapóra
lecsaphat.
Ocskay László pedig – dehogy ment a feleségét keresni.
Egészen másfelé vette az útját: fel a Dodvág mentén, ocskói
kastélyába. Mióta a császári pártra állt, visszakapta a kastélyt; – ha
nem is oly ősi pompával ellátva, mint régen volt, de férfitanyának
elég kényelemmel.
Környékbeli víg czimborák, kortyondi fráterek, híva és hivatlan ott
termettek s folyt a dinom-dánom, mintha éj és nap összeragadt
volna.
E félreugrás miatt Jávorka elveszté a nyomát.
Ő abban a hitben, hogy Ocskay csakugyan a felesége után megy,
Vágujhely táján leskődött rá, s hogy azután egy hétig sem tudott
felőle hirt kapni: nagy elbúsúltan visszaügetett megint Érsekujvárra.
Volt Jávorkának egy czigány kéme, a kinek legnagyobb virtusa
volt a lábaiban. Ez versenyt tudott gyalogolni akármiféle lovassal.
Jávorka rendeletéből a czigány kémnek egyedül kellett mindenütt
kisérni Ocskay csapatját gyalog, úgy, hogy soha szem elől el ne
veszítse. S ha azután egy helyen megtelepedni látja, ismerve
Ocskaynak azt a szokását, hogy onnan egyhamar ki nem mozdul,
vissza kellett térni a czigánynak Érsekujvárra, a hirrel.
Deczember 29-én jött vissza a czigány azzal a tudósítással, hogy
Ocskay László Ocskón ül és tivornyázik.
Jávorka rögtön lóra ülteté az embereit és megindult.
Mikor Szluha Ferencz, a fejedelem hadipénztárnokának az ablaka
előtt elléptetett, az azt kérdé tőle: Hová ilyen korán?
– Madarat fogni megyek. Ujesztendőre elhozom Ocskay Lászlót.
– No, ha azt a derék madarat elfogja kegyelmed, jó egynéhány
aranyat adok.
Most aztán éjjel-nappal előre! Sűrű ködök ültek a tájon. Csak
kurucz lovas utazhatik ilyen időben. Most már a torony iránya sem
vezette őket. Folyamok mentéhez tartották magukat, a jégen
haladtak fölfelé, az olyan út, a melyikről nem lehet letévedni. Mint a
vak ember a sötétben, úgy haladtak előre, puszta tájékozás után.
Kerülniök kellett a járt országutat, s különösen vigyázniok, hogy a
lipótvári császári seregre rá ne bukkanjanak, vagy a kostoláni
labancz-hadakba ne üssék a fejüket. – Majd meg egy
végeszakadatlan hosszú lapályos erdőségbe kerültek, a hol szálfán
és bozóton kívül napijáróra nem találni semmit: se falu, se szállás.
Jávorka jól ismerte azt a vidéket. Ez a Vág és Dodvág közötti hosszú
lapály: a falvak mind a tulsó két parton vannak, itt közbül az erdő.
Itt már csak a compass volt az útirányzó, mint a sík tengeren.
Harmadnap reggelén ott voltak Ocskó alatt.
Mint a gyakorlott tengerész, oly biztosan vezette át a ködülte
tájon Jávorka a csapatját.
Maguk ott maradtak az erdőben. Jávorka beküldte a czigányt a
kastélyba hirt hozni.
A czigány visszatért azzal a hirrel, hogy Ocskay nincs már
Ocskón: mind csapatostól átment még karácsony napján a szomszéd
Verbóra, ott isznak nagyban a báróék kastélyában.
A verbói bárók maguk is olyan víg czimborák voltak!
Karácsony reggelén, mikor épen templomba kellett volna menni:
kapott egy levelet Verbóról Ocskay, melyben meghíják a bárók, hogy
menjen át az ünnepekre ő hozzájuk.
Hiszen ráért volna a meghivásnak mise után is eleget tenni, ha a
meghivó után még egy pár sor női kézzel oda nem lett volna írva:
«Itt vagyok!
Deliancsa.»
Erre a névre, még a mi kis esze volt, azt is elveszté.
Nem ment már a misére, még az Istenét is elfelejté. Rögtön
nyergeltetett, s karácsony délelőtt átrobogott Verbóra s nagy
üdvlövöldözéssel jelenté megérkeztét. – Azóta ott dőzsöl. – Nincs
szünete a tivornyának. – A verbói asszonyok, leányok híresek a
szépségükről; – a verbói kastélyban oly orgiák folynak, a mik
kétségbeejtik a verbói anyákat, férjeket. – Ocskay László még itt is
meg akarja érdemelni a «Nero» nevet, a mivel a német krónikairók
felruházták.
Jávorka nem akart hinni a hirnek.
Ilyen mély sülyedést nem bírt elképzelni.
Hogy azok után, a mik e férfi és e nő között történtek, ezek még
egyszer összejöhessenek egymással, az öröm poharának a fenekén
maradt seprűjét kiinni.
Ez már undorító!
Nem birta elhinni, pedig bizonyos hirét hozták a Verbóról
panaszra, átkozódásra szétfutott anyák.
Vakmerő kisérletre adta a fejét. Kolduló czigánynak álczázta
magát; maga előre ment egyedül Verbóra, a harmincz vitézét
elrejtőzteté a Verbó melletti erdőben; ő maga egyedül ment fel a
kastélyba.
Reggel volt már, új esztendő napja. Ocskayéknál még mindig
tartott az ó-esztendő éjszakája. A tivornya terme még gyertyákkal
volt kivilágítva.
A hir igazat mondott. Jávorka egymás mellett ülve találta őket a
féktelen orgia közepett.
Odament hozzájok nagy alázatosan, boldog új esztendőt kivánni,
czigányos hálálkodással mindenféle válogatott jókat árasztva a
boldog vőlegény, meg az ő szerelmetes menyasszonya fejére.
Ocskay olyan ittas volt, hogy rá nem ismert Jávorkára.
– No czigány, ha tudsz hozzá, szólt nevetve, hát mondj
szerencsét a menyasszonyomnak, mikor tartjuk meg a lakodalmat?
Jávorka a tenyere után nyult Deliancsának s belenézett.
– Jaj, te drágalátos herczegasszony, neked nagy szerencse áll.
Generális vesz el. Még ezen a héten. El is visz magával, úgy, hogy
soha sem veszt el.
– Hát hova visz magával? mondá Deliancsa.
– Azt akkor mondom meg, ha ő méltósága aranyos tenyerét
meglátom.
Ocskay odanyújtá neki a tenyerét.
– Jaj te neked nagy győzelem áll! Beveszed Érsekujvárt
hamarább, mint hinnéd, oda viszed a gyönyörűséges szép mátkádat.
– Nesze czigány! mondá Ocskay, odadobva neki egy tallért a
hizelkedő jövendőmondásért s aztán átkarolta Deliancsa vállát, a
fülébe súgva.
Javorkának elég volt, a mit látott.
Sorba üdvözölve a nagyságos urakat és asszonyságokat, a kik
mind nagy tréfát csináltak belőle, elkotródott a kastélyból, s aztán
sietett vissza az erdőben hagyott társaihoz.
Ocskay és czimborái belefáradtak a hosszú tivornyába, s új
esztendő délutánján felkerekedtek a verbói kastélyból, visszatérni
Ocskóra.
Bortól hevült fővel még azt a bolondságot is megtette Ocskay,
valami különös hősködést akarva fitogtatni a szép szemek előtt, hogy
a saját harczi paripája helyett egy egészen tanulatlan mént
vezettetett elő a verbói bárók istállójából, a mi még nem volt nyereg
alatt; arra ült fel. Legénykedett vele, hogy ő azt is megbirja fékezni,
akármennyit vesztegetett is eszéből, erejéből.
Aztán még lóhátról is ittak egy búcsúpoharat, még a nyeregből is
váltottak egy búcsúcsókot.
– No már most még egy üdvlövést a szép Deliancsa tiszteletére.
S azzal mind kilövöldözték a pisztolyaikat, mordályaikat a
levegőbe… és elfeledték újra megtölteni. Kitől féltek volna itten? A
császári tábortól elfoglalt területen, messze a kuruczok minden
seregétől.
Úgy keltek aztán útra, vad danákat kurjongatva, a mik közé a
meggyalázott férjek, anyák átkozódása vegyült.
A mint a dalt rikácsoló ittas csapat a verbói fenyves előtt
végighaladt, kirohant reája Jávorka a harmincz kurucz vitézzel.
– Itt a kurucz! Ill a berek, nádak, erek! ordítá a megrémült had, s
szétrobbant Ocskay mellől, futva, a merre nyitva a világ, s se a
maga, se a vezére védelmére még csak nem is gondolt.
Ocskay mámorködtől fátyolozott szemeivel egy ismerős arczú
lovagot látott maga felé vágtatni.
Megrettent tőle. Ez az ő egykori kedvencze: Jávorka.
Sarkantyúba kapta a paripáját, hogy elfusson előle.
Érzé, hogy ez a nemesis lovagja.
Hanem a tanulatlan paripa nem akart a sarkantyúnak engedni: a
helyett, hogy elfutott volna, csak ágaskodott és egy helyben forogva
toporzékolt.
Ocskay a mordályához kapott s ráfogta azt Jávorkára. Már
elfeledte, hogy nincs az megtöltve, ki lett lőve Deliancsa
búcsuüdvözletére. A fegyver nem dördült, csak csettent.
Jávorka már ott volt mellette, s a kardjával a fejéhez sújtott.
Ocskay a mordálylyal hárítá el a csapást, de a kard hegye mégis
az arczát érte s vérrel borítá el; egy második csapás a kezét sebesíté
meg, akkor aztán Jávorka a balkezében tartott fokossal úgy sújtá
főbe, hogy Ocskay kábultan rogyott le lováról.
Mire magához tért, a sebei be voltak kötözve, s ő maga egy ló
hátára szíjjal odakötve. Vitték a csendes, laktalan erdők közé.
A mint a legelső tisztáson pihenőt tartottak, Jávorka az őrtűz
mellett egy levelet írt Ilonkához.
«Holtig tisztelt édes szent asszonyom.
Igéretem szerint tudatom kegyelmeddel, hogy a mai szent
napon, újesztendő napján, Isten ő felsége kezemre adta Ocskay
Lászlót. – Mától fogva imádva borulok le Isten előtt. – Az volt a
szándékom, hogy ha elfoghatom Ocskay Lászlót: nem bántom; a
kegyelmed szíve fájdalmáról irgalmazok neki: elviszem egy
kolostorba, oda bezáratom; azt mondom neki: «barát voltál, légy
megint barát; szabadítsd meg a lánczaidtól azt a dicső teremtést, a
kire nem vagy méltó, s aztán imádkozd le magad a bűneidet, ne lopd
meg egy szentnek az imádságait!» Ez volt a szándékom. Van Isten:
ő tanum, ő látta ezt a gondolatot a szivemben. – De van ördög is, s
ez meg azt súgta Ocskay László szivének, hogy ne a hű hitvesét,
őrangyalát menjen felkeresni, visszakönyörögni, hanem menjen
találkozni még egyszer azzal a dæmonnal, a kinek száz neve van, de
előttem egy sincs. – Nem hittem a mások szavának: odamentem,
hogy a magam szemével lássak.
A mit láttam, soha el nem mondom. – De most már halálra adom
Ocskayt! – Tegyen meg kegyelmed minden próbát, a mit hűséges
asszonyszív véghezvinni képes, megszabadítására; mert kell, hogy a
kegyelmed lelke nyugodt legyen abban, hogy még a lehetetlent is
megkisérté miatta, de én bizonynyal mondom kegyelmednek, hogy
Ocskay László meg fog halni, meg kell neki halni!
örök tisztelője:
Jávorka Ádám.»
Ezzel a levéllel utnak indítá Jávorka Ocskaynak egyik foglyul esett
lovászát Vöröskővár felé.
É
Maga pedig vágtatva sietett vissza éjnek idején Érsekújvárra. Oly
sebesen futottak, hogy másnap délben már ott voltak Érsekújváron.
Mikor Jávorka a fogoly Ocskay Lászlóval bevonult a városba, a
nép reá lázadt, s szét akarta tépni a foglyot; kővel, sárral hajigálták:
Jávorka vitézeinek a testükkel kellett őt fedezni, hogy agyon ne
kövezzék.
Csajághy, a várparancsnok, az összes várbeli főtisztekkel épen
ebédnél ült, ott volt Ocskay Sándor is közöttük, a midőn Jávorka
megérkezett a sebesült, megkötözött, megalázott Ocskay Lászlóval.
A kurucz vezérek nagy riadallal ugráltak fel az asztaltól.
– Ah itt van a drága császármadár! kiáltá Csajághy.
Csak Ocskay Sándor fordult félre, a bátyját megsiratni.
– Mit gúnyolódik kegyelmed? szólt Ocskay; jobb, ha borbélyt
hivat, a ki sebeim bekötözze s meggyógyítsa.
– Majd hivatok én neked olyan borbélyt, a ki úgy meggyógyít, –
semmid sem fáj többé.
A lakomázó asztalt azonnal elhordták, fehér abrosz helyett fekete
posztóval leterítették, feszületet, halálfőt, égő gyertyákat raktak fel
rá, s Ocskay Lászlóra rögtön törvényt láttak.
A hosszas vallatás egész késő éjszakáig tartott.
Mikor bevégezték, azt kérdé Csajághy a rabtól:
– Mit tettél ember?
– Mit tettem? Álmodtam! Rettentő álmom volt. Most ébredtem
fel. Utálom magamat. Gyűlölöm az embert, a ki tegnap voltam. –
Nem kérek egyebet, csak azt engedjétek, hogy én ölhessem meg a
tegnapi Ocskay Lászlót. Válaszszátok ki a halál nemét, a mit
végrehajtsak rajta. Tűzmáglyára lépek, szisszenés nélkül fekszem
rajta. De legjobban szeretnék még egyszer karddal kezemben
odarohanni azokra, a kik ily nyomorulttá tettek, s izekre vagdaltatni
magamat, és visszavágni rájuk.
– Késő már Ocskay László! Nem hisz már senki annak, a mit te
mondasz. Ellenben a mit én mondtam, az megáll: «ha te valaha ezt
a hazát elárulod; ha te földi angyalodhoz hűtelen lészsz: – én leszek
a megölő hóhérod.» – Eredj börtönödbe s készülj halálodra.
Hajh, a földi angyal, – ha most közel lett volna, tán még
meglágyította volna a haragos itélő-birák kemény szivét.
A VÉGSŐ KISÉRLET.
A mint Ilonka megkapta a rémhírt férje elfogatása felől, azonnal
kocsira ült s éjnek éjszakáján utra indult Pozsonynak.
Ott volt Heister főhadiszállása.
Ilonkának megsugta a szív ösztöne, hogy itt kell keresni a
védelmet Ocskay László számára. A kuruczokhoz hiába menne
könyörögni; azok őtet is elfognák: hisz ő is ellenség! Heister még
segíthet.
Elég korán reggel érkezett meg a pozsonyi várba. Rögtön sietett
fel a fővezérhez.
Az előszobában azt mondták neki, hogy várjon. A tábornagy
nincs még felöltözve, nem fogadhat el asszonyságokat.
Várt nagy szívdobogások közt.
Elmult egy óra, kettő, három, még sem mondták neki, hogy
szabad a bemenetel. Jöttek az alatt sokan utána: mindnek várni
kellett.
Ekkor ismét nyilik az ajtó, s Ilonka egy selyemtől suhogó
divathölgyet lát belépni; tollas barettal a hajporozott fején, szépség-
legyecskékkel a kifestett arczán, magas aranyozott sarku czipőiben
kevélyen lépegetve, mint a páva.
Ez is ugyan siethetett, hogy olyan jókor meg tudott érkezni
Verbóról s átalakulni Deliancsából Ozmonda grófnővé! – A
komédiásnők gyorsan tudnak átöltözni.
Ilonka kitalálta, hogy miért jött ez.
Angyali jó szive közel volt hozzá, hogy kiengesztelődjék iránta.
Elfeledte, hogy mit vétett ellene ez az asszony, csak az jutott eszébe,
hogy ez most megmenthetné Ocskay Lászlót. Eléje sietett és
megszólítá:
– Óh asszonyom. Elfogták Ocskay Lászlót.
Ozmanda gúnyos hidegséggel viszonzá németül:
– Madame, ich verstehe kein Türkisch!
Igaz. Itt nem szabad törökül beszélni! Németre fordítá a szavát.
– Elfogták Ocskay Lászlót. Óh könyörögjön mellette a fővezér
urnál.
Összetett kézzel esengett előtte.
A grófnő pedig magasra emelve a fejét, kevély elutasítással
mondá:
– Asszonyom, ilyesmit nem szokás egy urhölgynek a szemébe
mondani! Mi közöm hozzá? Ki nekem az az ur?
Ekkor a tábornagy hadsegéde kilépett az ajtón, s azt mondá:
– Melyik az az urhölgy, a ki Ocskay László felől akar ő
excellentiájával beszélni?
Ozmonda nem szólt semmit, csak megindult az ajtó felé, a mit az
udvaroncz készséggel tárt föl előtte.
Erre elhagyta Ilonkát vértanui türelme, megkapta Ozmonda
ruháján a bouffant s olyat rántott rajta vissza, hogy csak úgy
ropogott a selyem, s azzal indulatosan kiálta fel:
– Ha szabad a szeretőjének könyörögni érte, akkor nekem elébb
szabad: a feleségének!
S azzal félretaszítva erős kezével maga elől az ajtóban álló
udvaronczot, berontott erőszakoson a tábornagyhoz.
Heister az ablaknak háttal állt; az árnyéktól még sötétebb volt az
arcza, mint egyébkor.
Ilonka odarohant hozzá és térdre esett előtte.
– Én vagyok Ocskay Lászlóné. Férjemet elfogták. Óh szabadítsa
meg kegyelmességed! Ne engedje, hogy megöljék.
Heister haragos volt.
– No, hát mit akartok? Hogy elfogták Ocskay Lászlót? Tudom.
Elébb tudtam, mint ti. Kellenek nekem ide sápitozó asszonyok, hogy
megmondják, mit cselekedjem? Már megtettem, a mit kellett. Három
órával ezelőtt elküldtem már a gyorsfutárt peremptorius levelemmel
Érsekujvárra Csajághyhoz, a kurucz vezérhez, Ocskay dolgában.
Azzal hátrakapta mind a két kezét, nehogy megcsókolja
valamelyiket a háládatos asszony.
Ilonka pedig még ott maradt térden állva, s összetett kezeit
ajkaihoz emelve, úgy nézett fel a fővezérre, mintha ki akarná csalni
annak az ajkaiból még azt a vigasztaló felvilágosítást is, hogy mit
tett Ocskay László érdekében?
– Igenis. Dörmögé a vezér. Én nem vagyok a sok beszéd embere:
én tenni szoktam. Megirtam Csajághy Mártonnak, hogy ha ő foglyul
ejté Ocskay Lászlót nekem meg három kurucz-vezér esett a
kezembe: Fodor László, brigadéros, Volfárt ezredes és Palkovics
Ferencz főstrázsamester.
Hármat egyért! Fényes csere! Ilonka ismerte mind a hármat;
férjének jó barátjai voltak. Az érsekujvári napok alatt sokszor
találkozott velük. Ez a három bizony-bizony ér annyit együtt, mint az
egy Ocskay László.
A szemei örömtől tündököltek Ilonkának.
Heister megsajnálta ezt az örömét az asszonynak. Nem járt ő
abban, hogy valakinek örömöt csináljon.
– No hát – ha azok odaát Ocskay Lászlónak levágják a fejét: én
cserében ezt a három kuruczvezért nyakaztatom le.
Az ijedtség elvette Ilonkának a szavát.
Rettenetes gondolat! Nem hogy megmentsék Ocskay Lászlót,
hanem arról van szó, hogy ha őt megölik ott, emitt megölnek
helyette viszontorlásul három derék jó hazafit, három hajdani
jóbarátot.
Fölkelt a térdéről, támolyogva, ingadozva ment ki a szobából.
Ott az ajtóban még egyszer találkozott azzal a másik nővel.
Most az ragadta meg az ő kezét s ezt suttogá a fülébe:
«Özvegy vagy már…»
Ilonka kitántorgott a várból. Lelkének minden gondolatja össze
volt kuszálva. Merre forduljon most? Kit próbáljon még meg?
Egy vakmerő gondolatja támadt. – Oda fog menni Csajághyhoz;
– vagy kikönyörgi tőle a férjét, vagy osztozik annak a halálában.
«Hajts Érsekújvár felé!» mondá a kocsisnak.
Senki sem kisérte, senki sem tartóztatta.
Aznap korán reggel már a haditörvényszék előtt állt Ocskay
László.
Künn a piaczon a hajduság, a népség lázongva gyülekezett, s
ordítva követelte rettentő halálát.
A legszörnyűbb halál nemével kell neki meghalni, a mivel csak
országos gonosztevőket szoktak kivégezni.
Hasztalan volt már Ocskay Lászlónak a fölébredése, hasztalan
mondta el a vérbirák előtt, mi végzetes lánczolata az eseményeknek
sodorta alá ebbe a mélységbe; hasztalan esküdött, hogy ha még
egyszer kezébe adják a kardját, minden vétkét lerója hűségével!
Késő volt már. Kimondták rá a halált, a legszégyenteljesebb, a
legirtóztatóbb halált: a karóba huzatást.
Ekkor a testvére, Sándor, odaborult Csajághy lábaihoz, s
könnyeivel áztatva annak a kezeit, könyörgött kegyelmet
szerencsétlen bátyja számára; saját érdemeit, hűségét, szenvedését
a hazáért mind fölemlegette. Elfeledkezett róla, hogy az elitéltnek
ellensége, el arról is, hogy birája, el arról, hogy ő a szegény letiprott
magyar, ez meg a vérében gázló hitszegő: – csak az jutott eszébe,
hogy testvére.
Csajághy szive nem lágyult meg; de igazságot tartott.
A mérlegre tette az öccs érdemeit, szeretetét, hűségét a bátyja
vétkei, hűtlensége mellé: s megkegyelmezé Ocskay Lászlót a
szégyenteljes haláltól a nemes embereket megillető pallos-halálra. Az
is nagy kegyelem volt.
De meg kell neki halni!
Mikor az itélet kimondatott, nagy trombitaszóval érkezék meg a
piaczra Heister levelével a gyorsfutár.
Csajághy átvette a levelet, s felbontá azt a törvényszék előtt.
– Heister azzal fenyeget bennünket, hogy ha mi kivégeztetjük
Ocskay Lászlót, ő meg lefejezteti a tőlünk elfogott három vezért. –
No hát feleljük neki ezt: – «ha kegyelmed levágat az egy Ocskay
Lászlóért három kurucz főtisztet, – akkor mi megöletünk hét császári
fogolytisztet; köztük Illert, Schenket, Zichyt, Ritschánt, a kik kezeink
között vannak! Ez a mi válaszunk!
Ezzel bocsátá vissza Csajághy Márton a küldönczöt.
S ezt határozva, kettétöré a fekete pálczát, s odadobá Ocskay
László lábaihoz.
Csak annyi időt hagytak még neki, hogy végrendeletet irhasson.
Azt Ocskay László elvégzé olyan nyugalommal, mint a ki sorsával
leszámolt s hazamegy pihenni.
Öcscse Sándor egy pillanatra sem hagyta el többé.
Mikor készen volt a végrendeletével, azt mondá öcscsének:
– Meg van még nálad az a levelem, a mit egykor azzal a szóval
adtam át, hogy bontsd fel majd akkor, ha meghalok.
– Nálam van.
– No hát bontsd fel.
– Bátyám!
– Bontsd fel, itt az ideje. Akarom, hogy most olvasd el.
A levélben ez állt:
«Te szeretted Ilonkát, mielőtt én elvettem. Bocsáss meg, hogy
megfosztottalak boldogságodtól. Ha én elvesztem, tedd őt boldoggá.
Ugy légy áldva, a hogy ezt tenni fogod.
Bátyád: László.»
Sándor meg volt zavarodva, hogy titkát elárulva látta.
– Neki is megirtam ezt. Levelemet te fogod neki átküldeni,
végrendeletemmel együtt. Én e szegény nőnek a szivét darabokra
törtem: alkosd még egyszer egészszé. Az ő anyja megátkozta (az én
bűnömért) az ő gyermekeit, légy nekik atyjuk, s fordítsd el róluk az
átkot. Most hagyj magamra; – Istennel akarok kibékülni.
Azzal megölelték, megcsókolták egymást, László azt súgta
Sándornak még egyszer: «Légy atyja gyermekeimnek».
Alig hagyta el Ocskay Sándor bátyja börtönét, midőn egy
porlepte lovas jött vágtatva az utczán, őt keresve.
Ilonka küldte ezt hozzá, azzal a kéréssel levelében, hogy
engedjék őt bejönni a kurucztábor elővédein keresztül. Őt magát
Sempténél tartóztatták fel.
Odakünn már verték a dobokon a gyászchamadeot. A vérpad fel
volt már állítva a piacz közepén.
Ilonka könyörgéseivel még egyszer csodát mívelt. Rábirta a
kurucz előhad semptei parancsnokát, hogy őt keresztül bocsássa a
hadvonalon. Ha jókor érkezik Érsekújvárra, bizony kiimádkozza őt
még a hóhértól is, mikor az már a pallosát emeli föléje.
Szegény nő, hogy néz ki folyvást a hintó ablakából, epekedő
arczczal, ha nem jön-e már Érsekójvár?
Végre feltünt előtte a láthatáron a síkon kiemelkedő bajorsáncz.
Azon a sánczhatáron meredt föl egy magas árboczfa. S ennek a
hegyén volt valami gömb. Az alkonyég sápadásában oly rémletes
volt ez az égremeredő sötét jel.
«Mi lehet ez a sötét jel?» kérdezé magában borzadozva a
kétségbeesett nő.
Mielőtt oda érkezett volna, egy lovag jött vágtatva eléje. Ocskay
Sándor volt.
– Vissza! vissza! – kiáltá a lovag, a mint Ilonkát felismerte, s
feltartóztatta erőszakosan a robogó lovakat.
Ilonka kiszökött a hintóból s odafutott Ocskay Sándorhoz.
– Mi az ott? Mi az ott? kérdezé arra a rémjelre mutatva ott a
sötét sánczorom felett, megragadva kezeivel Sándor karját.
– Óh ne kérdezd! ne nézz oda! Fordulj vissza! rebegé Ocskay
Sándor, keservesen zokogva.
A testben, lélekben összetört nő eszméletlenül rogyott össze.
Az a rémjel ott a távolban – az egykor legbálványozottabb
férfinak a feje volt, árboczhegyre tűzve.
POROK ÉS HAMVAK.
Heister szavának állt. A mivel fenyegetőzött, betölté. A kivégzett
Ocskay Lászlóért lefejeztetett három kurucz vezért.
Erre aztán megint a kurucz-vezér itéltette halálra a hét fogoly
osztrák vezértisztet, azok között Ritschánt.
A vak lövések 1
A fehér barát 11
A budetini borz 21
Az édes otthon 47
Idegen háznál 60
Circe 70
A rák «fordulóban» 77
A kik a holdra esküsznek 87
A feltalált régi jó barát 90
O du liber Augustin 105
A két kereszt 121
A Krethi és Plethi 126
Rákóczy villáma a császár előtt 140
A végzetes golyó 153
Az anyai ház 164
Két kincs közül az egyiket 176
Életre-halálra 193
Elvesztve örökre 208
Háromélű dákos 217
Egész a fenéken 221
A végső kisérlet 230
Porok és hamvak 236
Javítások.
Updated editions will replace the previous one—the old editions will
be renamed.
1.D. The copyright laws of the place where you are located also
govern what you can do with this work. Copyright laws in most
countries are in a constant state of change. If you are outside the
United States, check the laws of your country in addition to the
terms of this agreement before downloading, copying, displaying,
performing, distributing or creating derivative works based on this
work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes
no representations concerning the copyright status of any work in
any country other than the United States.
Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.
ebookball.com