Download the full version of the ebook at ebookname.

com

Java 7 for Absolute Beginners 1st Edition Jay

Bryant

https://ebookname.com/product/java-7-for-absolute-
beginners-1st-edition-jay-bryant/

OR CLICK BUTTON

DOWNLOAD EBOOK

Download more ebook instantly today at https://ebookname.com

Instant digital products (PDF, ePub, MOBI) available
Download now and explore formats that suit you...

Swift Game Programming for Absolute Beginners 1st Edition

Arjan Egges

https://ebookname.com/product/swift-game-programming-for-absolute-
beginners-1st-edition-arjan-egges/

ebookname.com

JavaScript for Absolute Beginners Getting Started 1st

Edition Terry Mcnavage

https://ebookname.com/product/javascript-for-absolute-beginners-
getting-started-1st-edition-terry-mcnavage/

ebookname.com

Absolute Java 3rd Edition Walter Savitch

https://ebookname.com/product/absolute-java-3rd-edition-walter-
savitch/

ebookname.com

Global Contamination Trends of Persistent Organic

Chemicals 1st Edition Bommanna G. Loganathan

https://ebookname.com/product/global-contamination-trends-of-
persistent-organic-chemicals-1st-edition-bommanna-g-loganathan/

ebookname.com
Medicine as Culture Illness Disease and the Body in
Western Societies 2nd Edition Deborah Lupton

https://ebookname.com/product/medicine-as-culture-illness-disease-and-
the-body-in-western-societies-2nd-edition-deborah-lupton/

ebookname.com

The Cambridge History of British Theatre Volume 3 Since

1895 1st Edition Baz Kershaw (Editor)

https://ebookname.com/product/the-cambridge-history-of-british-
theatre-volume-3-since-1895-1st-edition-baz-kershaw-editor/

ebookname.com

Contemporary culture New Directions in Art and Humanities

Research 1st Edition Robert Zwijnenberg

https://ebookname.com/product/contemporary-culture-new-directions-in-
art-and-humanities-research-1st-edition-robert-zwijnenberg/

ebookname.com

Emergency Airway Management 1st Edition Jonathan Benger

https://ebookname.com/product/emergency-airway-management-1st-edition-
jonathan-benger/

ebookname.com

Twentieth century Space And Astronomy A History of Notable

Research And Discovery 1st Edition Marianne J. Dyson

https://ebookname.com/product/twentieth-century-space-and-astronomy-a-
history-of-notable-research-and-discovery-1st-edition-marianne-j-
dyson/
ebookname.com
Western Political Thought From The Ancient Greeks To
Modern Times 2nd Edition Shefali Jha

https://ebookname.com/product/western-political-thought-from-the-
ancient-greeks-to-modern-times-2nd-edition-shefali-jha/

ebookname.com
 Java 7 for Absolute
Beginners

■■■
Jay Bryant
Java 7 for Absolute Beginners
Copyright © 2012 by Jay Bryant
This work is subject to copyright. All rights are reserved by the Publisher, whether the whole or part of the
material is concerned, specifically the rights of translation, reprinting, reuse of illustrations, recitation,
broadcasting, reproduction on microfilms or in any other physical way, and transmission or information
storage and retrieval, electronic adaptation, computer software, or by similar or dissimilar methodology now
known or hereafter developed. Exempted from this legal reservation are brief excerpts in connection with
reviews or scholarly analysis or material supplied specifically for the purpose of being entered and executed on
a computer system, for exclusive use by the purchaser of the work. Duplication of this publication or parts
thereof is permitted only under the provisions of the Copyright Law of the Publisher's location, in its current
version, and permission for use must always be obtained from Springer. Permissions for use may be obtained
through RightsLink at the Copyright Clearance Center. Violations are liable to prosecution under the respective
Copyright Law.
ISBN-13 (pbk): 978-1-4302-3686-3
ISBN-13 (electronic): 978-1-4302-3687-0
Trademarked names, logos, and images may appear in this book. Rather than use a trademark symbol with
every occurrence of a trademarked name, logo, or image we use the names, logos, and images only in an
editorial fashion and to the benefit of the trademark owner, with no intention of infringement of the trademark.
The use in this publication of trade names, trademarks, service marks, and similar terms, even if they are not
identified as such, is not to be taken as an expression of opinion as to whether or not they are subject to
proprietary rights.
While the advice and information in this book are believed to be true and accurate at the date of publication,
neither the authors nor the editors nor the publisher can accept any legal responsibility for any errors or
omissions that may be made. The publisher makes no warranty, express or implied, with respect to the material
contained herein.
President and Publisher: Paul Manning
Lead Editor: Steve Anglin
Technical Reviewer: Massimo Nardone
Editorial Board: Steve Anglin, Mark Beckner, Ewan Buckingham, Gary Cornell, Morgan Ertel, Jonathan
Gennick, Jonathan Hassell, Robert Hutchinson, Michelle Lowman, James Markham, Matthew Moodie,
Jeff Olson, Jeffrey Pepper, Douglas Pundick, Ben Renow-Clarke, Dominic Shakeshaft, Gwenan
Spearing, Matt Wade, Tom Welsh
Coordinating Editor: Adam Heath
Copy Editor: Chandra Clarke
Production Support: Patrick Cunningham
Indexer: SPi Global
Artist: SPi Global
Cover Designer: Anna Ishchenko
Distributed to the book trade worldwide by Springer Science+Business Media New York, 233 Spring Street, 6th
Floor, New York, NY 10013. Phone 1-800-SPRINGER, fax (201) 348-4505, e-mail [email protected], or
visit www.springeronline.com.
For information on translations, please e-mail [email protected], or visit www.apress.com.
Apress and friends of ED books may be purchased in bulk for academic, corporate, or promotional use. eBook
versions and licenses are also available for most titles. For more information, reference our Special Bulk Sales–
eBook Licensing web page at www.apress.com/bulk-sales.
Any source code or other supplementary materials referenced by the author in this text is available to readers at
www.apress.com. For detailed information about how to locate your book’s source code, go to www.apress.com/
source-code.
Apress and friends of ED books may be purchased in bulk for academic, corporate, or promotional use. eBook
versions and licenses are also available for most titles. For more information, reference our Special Bulk Sales–
eBook Licensing web page at www.apress.com/bulk-sales.
The information in this book is distributed on an “as is” basis, without warranty. Although every precaution has
been taken in the preparation of this work, neither the author(s) nor Apress shall have any liability to any
person or entity with respect to any loss or damage caused or alleged to be caused directly or indirectly by the
information contained in this work.
For Clancey, Kylie, and Philip
–Jay Bryant
 Contents at a Glance

Foreword ................................................................................................................ xiii

About the Author ..................................................................................................... xiv
About the Technical Reviewer .................................................................................. xv
Acknowledgments .................................................................................................. xvi
Introduction ............................................................................................................ xvii

■Chapter 1: Writing Your First Java Program ........................................................... 1

■Chapter 2: Java Syntax.......................................................................................... 15
■Chapter 3: Data Types ........................................................................................... 35
■Chapter 4: Operators ............................................................................................. 51
■Chapter 5: Control Flow, Looping, and Branching ................................................. 77
■Chapter 6: Object-oriented Programming ............................................................. 95
■Chapter 7: Writing a User Interface ..................................................................... 111
■Chapter 8: Writing and Reading Files .................................................................. 151
■Chapter 9: Writing and Reading XML ................................................................... 169
■Chapter 10: Animation ......................................................................................... 185
■Chapter 11: Debugging with Eclipse.................................................................... 205
■Chapter 12: Video Games .................................................................................... 221
■Chapter 13: Garbage Collection ........................................................................... 249

iv
 ■ CONTENTS AT A GLANCE

■Chapter 14: Recursion ......................................................................................... 263

■Chapter 15: Generics and Regular Expressions................................................... 279

Index ....................................................................................................................... 291

v
 Contents

Foreword ................................................................................................................ xiii

About the Author ..................................................................................................... xiv
About the Technical Reviewer .................................................................................. xv
Acknowledgments ................................................................................................... xvi
Introduction ............................................................................................................ xvii

■Chapter 1: Writing Your First Java Program ........................................................... 1

Installing the JDK ............................................................................................................... 1
Installing Eclipse ................................................................................................................ 2
Creating Your First Project ................................................................................................. 2
Creating the Program......................................................................................................... 5
Adding More Functionality ........................................................................................................................ 9
Further Development .............................................................................................................................. 11
About Java Objects ................................................................................................................................. 12
Summary ......................................................................................................................... 12
■Chapter 2: Java Syntax.......................................................................................... 15
An Example ...................................................................................................................... 15
Lines ....................................................................................................................................................... 18
Package Declaration............................................................................................................................... 20
Imports ................................................................................................................................................... 21
Classes ................................................................................................................................................... 22
Fields ...................................................................................................................................................... 23

vi
 ■ CONTENTS

Methods .................................................................................................................................................. 24
Constructors ........................................................................................................................................... 26
Access Modifiers .................................................................................................................................... 27
Interfaces................................................................................................................................................ 27
Exceptions .............................................................................................................................................. 28
Blocks ..................................................................................................................................................... 30
Comments .............................................................................................................................................. 31
Summary ......................................................................................................................... 33
■Chapter 3: Data Types ........................................................................................... 35
Primitive Data Types ........................................................................................................ 35
Integer Primitives ................................................................................................................................... 35
Real Primitives........................................................................................................................................ 36
boolean ................................................................................................................................................... 37
char ........................................................................................................................................................ 37
The Special Type: String ......................................................................................................................... 37
Literals .................................................................................................................................................... 38
Wrapper Classes .............................................................................................................. 41
Arrays .............................................................................................................................. 43
The Non-Existent Type: null ............................................................................................. 44
Enumerations................................................................................................................... 45
Summary ......................................................................................................................... 48
■Chapter 4: Operators ............................................................................................. 51
Operator Precedence .............................................................................................................................. 52
The Missing Operator: Parentheses........................................................................................................ 52
Postfix Operators .................................................................................................................................... 53
Unary Operators...................................................................................................................................... 53
Casting.................................................................................................................................................... 55
Multiplicative Operators ......................................................................................................................... 57

vii
■ CONTENTS

Additive Operators .................................................................................................................................. 57

Shift Operators ....................................................................................................................................... 58
Relational Operators ............................................................................................................................... 60
Equality Operators .................................................................................................................................. 62
Bitwise AND Operator (&) ....................................................................................................................... 63
Bitwise Exclusive OR Operator (^) .......................................................................................................... 63
Bitwise Inclusive OR Operator (|) ............................................................................................................ 64
Logical AND Operator (&&) ..................................................................................................................... 64
Logical OR Operator (||) ........................................................................................................................... 65
Assignment Operators ............................................................................................................................ 66
Comparing and Sorting Objects ....................................................................................... 67
Implementing the equals Method ......................................................................................................... 68
Comparisons for Sorting ......................................................................................................................... 70
Summary ......................................................................................................................... 75
■Chapter 5: Control Flow, Looping, and Branching ................................................. 77
Control Flow..................................................................................................................... 77
if and if-else Statements ........................................................................................................................ 77
switch Statements .................................................................................................................................. 79
Looping ............................................................................................................................ 82
For Loops ................................................................................................................................................ 82
While loops ............................................................................................................................................. 85
Do-while Loops ....................................................................................................................................... 87
Branching ........................................................................................................................ 88
The break Statement .............................................................................................................................. 88
The continue Statement ......................................................................................................................... 89
The return Statement ............................................................................................................................. 91
Summary ......................................................................................................................... 93

viii
 ■ CONTENTS

■Chapter 6: Object-oriented Programming ............................................................. 95

Objects ............................................................................................................................. 95
Encapsulation .................................................................................................................. 96
Inheritance ....................................................................................................................... 96
Multiple Inheritance ................................................................................................................................ 97
Modeling Behavior through Interfaces ................................................................................................... 98
Abstract Classes ..................................................................................................................................... 98
Static Members .................................................................................................................................... 100
Polymorphism ................................................................................................................ 101
Our Animals in Java ....................................................................................................... 102
A Lesson about Granularity ............................................................................................ 106
Pass-by-Reference and Pass-by-Value ......................................................................... 107
Summary ....................................................................................................................... 109
■Chapter 7: Writing a User Interface ..................................................................... 111
Java Swing: The Basics ................................................................................................. 111
A Basic Swing Application .................................................................................................................... 112
A Larger Swing Application ........................................................................................... 119
Summary ....................................................................................................................... 149
■Chapter 8: Writing and Reading Files .................................................................. 151
Working with File Objects .............................................................................................. 151
Opening a File ....................................................................................................................................... 153
Deleting a File ....................................................................................................................................... 154
Working with Temporary Files .............................................................................................................. 155
Creating a Directory .............................................................................................................................. 157
Deleting a Directory .............................................................................................................................. 159
Deleting Multiple Directories ................................................................................................................ 160

ix
■ CONTENTS

Writing and Reading Content ......................................................................................... 161

Merrily Down the Stream...................................................................................................................... 161
Reading a File's Content ....................................................................................................................... 162
Writing a File's Content ........................................................................................................................ 163
Summary ....................................................................................................................... 167
■Chapter 9: Writing and Reading XML ................................................................... 169
The Structure of XML ..................................................................................................... 169
XML and Streams .......................................................................................................... 172
DOM and SAX ................................................................................................................. 173
Writing XML ................................................................................................................... 173
Writing XML with DOM.......................................................................................................................... 174
Writing XML with Strings ...................................................................................................................... 178
Reading XML .................................................................................................................. 179
Reading XML with DOM ........................................................................................................................ 179
Reading XML with SAX ......................................................................................................................... 181
A Word about Factory Classes ....................................................................................... 184
Summary ....................................................................................................................... 184
■Chapter 10: Animation ......................................................................................... 185
Timing Is Everything ...................................................................................................... 185
Animation: A Simple Example ........................................................................................ 186
Animating Multiple Items ............................................................................................... 190
Sprite Animation ............................................................................................................ 196
Summary ....................................................................................................................... 202
■Chapter 11: Debugging with Eclipse.................................................................... 205
The Flow of Debugging .................................................................................................. 206
Debugging without a Debugger ..................................................................................... 207
Starting the Eclipse Debugger ....................................................................................... 207

x
 ■ CONTENTS

Breakpoints and Variables ............................................................................................. 208

Setting a Line Breakpoint ..................................................................................................................... 209
About Scope ......................................................................................................................................... 210
Removing a Line Breakpoint................................................................................................................. 212
Disabling a Line Breakpoint .................................................................................................................. 212
Making a Conditional Breakpoint.......................................................................................................... 213
Debugging Tips and Tricks ............................................................................................ 215
Fixing the Fireworks Program ....................................................................................... 216
Summary ....................................................................................................................... 218
■Chapter 12: Video Games .................................................................................... 221
The Mechanics of a Video Game.................................................................................... 221
The User Interface ................................................................................................................................ 221
The Game Logic .................................................................................................................................... 222
The Game Loop ..................................................................................................................................... 222
The TargetClick Game.................................................................................................... 222
The Shooting Gallery Game ........................................................................................... 230
Expanding the ShootingGallery Game .................................................................................................. 245
A Note about Limitations ...................................................................................................................... 246
Game Design Resources ................................................................................................ 246
Summary ....................................................................................................................... 247
■Chapter 13: Garbage Collection ........................................................................... 249
Understanding Memory Allocation................................................................................. 249
The Java Garbage Collection Algorithm: Marking and Sweeping ......................................................... 251
Understanding Memory Settings .......................................................................................................... 252
Understanding Garbage Collection ................................................................................ 253
Understanding Generations .................................................................................................................. 254
Scavenges and Full Collections ............................................................................................................ 255

xi
■ CONTENTS

Garbage Collection is Event-Driven ...................................................................................................... 255

Understanding Garbage Collection Settings ......................................................................................... 255
Optimizing Garbage Collection....................................................................................... 257
Collection Hints .............................................................................................................. 258
Blocking Garbage Collection .......................................................................................... 259
A New Garbage Collector ............................................................................................... 260
Summary ....................................................................................................................... 261
■Chapter 14: Recursion ......................................................................................... 263
Recursion is Natural ...................................................................................................... 263
Recursion is Common .................................................................................................... 264
Know Your Stop Condition ............................................................................................. 264
When to Avoid Recursion ............................................................................................... 265
When to Use Recursion .................................................................................................. 266
Calculating the Fibonacci Sequence.............................................................................. 267
Calculating Fractals ....................................................................................................... 268
Drawing a Sierpinski Triangle .............................................................................................................. 268
Drawing a Fractal Tree ......................................................................................................................... 273
Summary ....................................................................................................................... 276
■Chapter 15: Generics and Regular Expressions................................................... 279
Generics ......................................................................................................................... 279
Regular Expressions ...................................................................................................... 283
Summary ....................................................................................................................... 290

Index ....................................................................................................................... 291

xii
Foreword

This book happened because the daughter (hi, Kylie) of a friend (hi, Ross) asked me what I do. As it
happened, I had my laptop with me at the time, so I showed her. Kylie was 15 at the time, so she
promptly lost interest. I was working as a web developer (writing middleware and database code rather
than front-end code), so I explained that Facebook worked in a similar way. That got her attention. It
pays to know one's audience.
That experience gave me the idea of writing a book to get young people started on programming.
Later that year, when Apress asked me to write a book, I managed to talk them into writing one for
beginners.
So, if you want to try writing software, this book is for you. It's by no means an exhaustive
explanation of either topic (how it works and how it's written are really two topics), but it's a start. I hope
it's enough of a start that you can have a new hobby: writing software. If you then learn more, you might
even make a career of it someday. I hope some of the people who read this book end up in the
profession, as we need more sharp minds writing software.
If that happens to be you, welcome to the quirky, frustrating, fascinating, and sometimes lucrative
world of software development.

Jay Bryant

xiii
 About the Author

I started as a poet. I discovered that I had no “spark,” though I was good

enough at the mechanics. So I became a teacher. Having gotten two degrees in
English literature while trying to be a poet, I naturally taught English. Starting
in 1986, I also worked part-time writing software manuals.
As it happened, I had taken all the linguistics courses the university
offered, purely because I enjoy concepts such as transformational grammar
and morphology. When I was looking at code over a developer's shoulder, I
said, “I see structure and syntax here. Tell me how it works.” Phil Schlump was
smart enough to not try to explain how C works while I looked over his
shoulder. Instead, he told me to buy The C Programming Language, by Brian
Kernighan and Dennis Ritchie. I read the book and did all the exercises, with a
little coaching from Phil.
That got me started on my journey toward software development. From there, I read many more
books and learned (and have forgotten some) more languages. When the university let me go in 1991, I
continued on as a technical writer who programmed as a hobby until 1998, when I started writing code
as part of my job. I was annoyed with the documentation tools I had, so I started writing some of my
own. After a few years of doing even more programming to make documentation tools, I gave up writing
as part of my job and became a full-time software developer in late 2004. I worked full-time as a Java and
XSLT developer for three years and then full time as a Java Web Application Developer for three years.
By the end of those experiences, I knew enough to write a book about Java. Writing this book has
taught me some more and helped to formalize the knowledge I already had. As ever, the act of teaching
(and writing this kind of book is an exercise in teaching) also teaches the teacher.
Writing this book also reminded me that I really like writing. So I've taken a job that lets me both
write and code. I'm writing API documentation. That is, I explain how software works to software
developers, so that they can get more done in less time. The job title I like best for this sort of work is
Programming Writer, so that's what I call myself these days.
When I'm not writing software and writing about software, I play games of all sorts (not just
computer games), read fantasy and science fiction, and go out with friends. I live with an orange tabby
cat named Oscar who alternates between feline terrorist and snugglemonster.

Jay Bryant

xiv
Exploring the Variety of Random
Documents with Different Content
 – Egyet elnyomtunk közülök; a lova elesett vele, a többi elszelelt,
usgye fóre!
– Hol van az elfogott?
– A hol hozzák ni! Elébb egy kicsit megmosdatták a Dunánál,
hogy rá lehessen ismerni a képes feléről.
– A vörös-köpönyegesek ököllel taszigálva tereltek előre egy
fogoly kuruczlegényt, a kinek az egyenruhája már messziről elárulta,
hogy Ocskay ezredéhez tartozott valaha, csak azoknak volt kurta
piros puliderjük (csipőtül czombig érő úszónadrág forma a feszes
lábszáröltöny fölé húzva).
Mikor odaértek a fogolylyal Ocskay elé, a legény egyszerre
felkapta a fejét, a mit eddig lesütve lógatott. Ocskay ráismert.
Ez volt az a bizonyos «Marczi».
A Tisza Gábor hajdani inasa. Tanuja a csúfos büntetésnek, a
mivel Ocskayt meggyalázták: – utolsó tanuja! Az a pozsonyi fogoly, a
kit ő a felesége könyező szemeiért börtöne penészeiből előhozott, a
ki nála nélkül ott rohadna most is a feledés vermében. Ugyanaz a
katona, a ki rákiáltott, mikor Pálffy bánnal összeölelkezni látta, egy
meggyalázó, fenyegető mondást, s pisztolyát rásüté. Talán épen a
bécsi lázítók egyike, a ki a szörnyeteg hadat ellene csődíté.
A fogoly kurucz daczosan emelé fel a fejét előtte, s a mint
Ocskaynak bajusztalan arczát meglátta, elnevette magát kegyetlenül.
Ez a nevetés oly vérig boszantó, oly őrülésre kergető, oly gyilkos
méregkeverő volt, hogy Ocskay nem birt ura lenni indulatainak,
kirántá pisztolyát a nyeregkápa mellől, s a nevető alakot egy lövéssel
halottá tette.
A körülálló ráczok elszörnyedtek e rémtettre. Tököli uram
handzsárt rántott, s annak a lapjával ütött az Ocskay lovának az
orrára, s leszidta dühösen a kuruczvezért.
 – Czudarság! Disznóság! Pogányság! Agyonlőni egy hadifoglyot.
Megölni egy embert, a kinek a keze meg van kötözve. Rácz nem
tette azt soha, pogány török teszi, annak is a söpredéke. Pfuj az
ilyen magyar vezérre! Foglyot gyilkolni! A ráczoktól elfogott szegény
kuruczvitézt! Pih! Szégyen gyalázat! S még ennek a nyakába
akasztják az aranylánczot! Menjünk a hadi törvényszék elé! Hozzátok
utánam a meggyilkolt foglyot, így összekötözötten, hadd akaszszák
még ezt is oda arra az aranylánczra!
Ocskaynak szerencséje volt, hogy magával hozta a két escadron
dragonyost, különben még lerántották volna a lováról a dühbe hozott
ráczok.
Ő pedig legkisebb lelkiismeretfurdalást sem érzett ez emberölés
miatt. Olybá vette azt, mintha egy dühödt farkast lőtt volna agyon.
A mint Pozsonyba megérkezett, beszállásolta magát, borbélyt
hivatott, megborotválkozott; azután gálába tette magát, úgy ment
fel a várba, a hol Heister lakott. Egyszer visszagondolt még az
agyonlőtt Marczira; ha talán csakugyan feljelentené Tököli uram a
fővezérségnél ezt a semmiséget, hát hiszen majd elmondja Pálffy
bánnak, hogy ez volt az a ficzkó, a ki közénk lőtt, mikor
összeölelkeztünk s azzal el lesz ütve az egész dolog.
Hanem az a baj volt ezuttal, hogy Pálffy bán nem volt
Pozsonyban: az túl a Vágon járt. Mikor Ocskay benyitott a haditanács
termébe, egy hosszú asztalt látott maga előtt, körülülve osztrák
császári és dán királyi tisztekkel. Ránézve idegen arczok. A ki az
asztalfőn ült, Heister tábornagy, arra ráismert az arczképe után, a
többivel ez ideig csak a csatamezőn találkozott s ott nem igen
szokott az ember ismerkedni. De egy ismerőse mégis volt közöttük:
Ritschán. Annak az arczát is csak úgy futólag vette észre.
Ocskay odament Heister elé s megnevezte magát.
– Én vagyok «lovag Ocskay László», császári tábornok.
 Heister olyaformán húzta széjjel a két száj-szegletét, mintha
mosolyogna s odadörmögé a szakállába (neki még volt!)
«funkelnagelneuer General!» Aztán fenhangon mondá:
– Épen jókor jön kegyelmed, együtt ül a haditanács.
Ocskay azt hitte, hogy az annyit jelent, hogy tehát ő is üljön le
közéjük.
Szétnézett, ott látott épen Ritschán mellett egy üres széket,
annak megfogta a támláját s előrehúzta azzal a szándékkal, hogy
majd leteszi rá magát.
Hanem erre Ritschán felugrott helyéről s hevesen kiálta rá:
– Én olyan emberrel egy asztalnál nem ülök, a ki védtelen hadi
foglyot gyilkolt meg!
– Mi sem! Egy becsületes katona sem! Kiabáltak a többi tisztek is,
kirugva maguk alul a székeiket. Ez infámia!
Első fogadásnak ez elég visszariasztó!
Ocskay László csendesen végig nézett rajtuk. Az ő szive nagyon
meg volt már keményedve: még akkor sem tudott megijedni, ha
bűnösnek érezte magát. Pedig háromszorosan félelmes volt rá nézve
minden ember, a ki itt most körülveszi: – ellensége, – vetélytársa, –
és birája.
Szilárd és nyugodt hangon szólalt meg.
– Azon ember, a kit én megöltem, egy olyan veszedelmes
titoknak volt birtokában, a mi ha kipattan, nagyobb veszedelem lesz
egy vesztett ütközetnél. Én nem gyilkosságot követtem el, hanem
itéletet hajtottam rajta végre. Nagy veszedelmet hárítottam el ez
által. Ezt katonai parolámra mondom. Tettemről csak Istennek
számolok.
Zavartalan tekintete, nyugodt szavai hatottak a társaságra.
 – Üljenek helyeikre kegyelmetek! inte Heister a főtiszt uraknak.
Ha Ocskay László tábornok úr azt mondja, hogy ő a hadifogoly
megölése által nagy veszélyt hárított el, s egy gonosz titkot némított
el örökre, s ezt katonai parolájára erősíti, akkor ezt minden
tiszttársának el kell hinnie.
– Vagy megverekednie vele, ha el nem hiszi. Vágott közbe
Ritschán.
– Tábornok úr! horkantott rá Heister, tanulja meg, hogy mikor a
Feldmarschallja beszél, olyankor ne vágjon a szavába!
Mindenkit meglepett, de Ocskayt legjobban, ez a nem várt
pártulfogás a fővezér részéről. Heister külömben nem volt az az
ember, a ki a hadi törvényszék előtt a vádlottakat kisegítse a
hinárból; s Ocskaynak még eddig nagyon kevés érdeme volt arra,
hogy a magas úr rokonszenvét birhassa.
– Én ismerem Ocskay László tábornok urat jól; folytatá a
pártfogói védelmet a fővezér. Tudom, hogy az ő szava mind arany, a
mit kimond. A midőn hűséget esküdött a császárnak, azt meg is
tartja. A császár iránti hűségből lőtte agyon a fogoly kuruczot;
nemde így van, tábornok úr?
Ocskay ráhagyta, hogy úgy van.
– Nos, mit zúgnak fel erre kegyelmetek? mit csörömpöl a
kardjával, Ritschán tábornok úr? Ocskay László tábornok hűségéről
én felelek!
Ennél tovább nem lehetett menni.
– Igenis, Ritschán tábornok úr, igenis. Erősködik Heister. Én
bizonyos vagyok felőle, hogy Ocskay László tábornok úr, a ki mintha
csak hivásra jelent volna meg e perczben közöttünk, nem fog
visszariadni attól a nehéz feladattól, a mit kegyelmed egész mereven
visszautasított. Ő nem fog visszarettenni semmi embertől, semmi
ördögtől. Úgy-e bár, Ocskay László tábornok úr?
 Ez annyi volt, mint a kevélység dæmonának feltenni a koronát a
fejére.
Ocskay elhagyta magát ragadtatni kevélységétől s kérkedő
pathosszal esküdözék: «hitemre és lovagi szavamra fogadom, hogy
nincs az a veszély, a mitől visszarettenjek!» Küldjenek a
legelátkozottabb helyre, odamegyek. A mit ember végrehajthat, én
végrehajtom.
– Ocskay! Kiálta rá Ritschán s az emberi jószivűség
visszatarthatatlan ösztönével megragadta Ocskaynak azt a kezét, a
mit esküvésre akart felemelni, de Ocskay kirántotta a kezét s
magasra emelte azért is.
– Esküszöm rá!
– No, látják kegyelmetek! Mondá Heister diadalmas
elégültséggel. Ez az igazi katona! Nem kérdi elébb, mi a feladat, a
mit rábiznak? Azt mondja «végrehajtom! esküszöm rá.» Nem
mondogatja azt: «hja ez nekem nagyon meleg, ez nekem nagyon
hideg!» hanem, ha tűzbe, ha jégbe küldik, közé megy!
Ez mind Ritschánnak látszott szólni: Heister egyenesen ő rá
nézett e szavak alatt; ő volt az a válogatós katona, a kinek ez a
példálózás szólt. Le is nézte őt Ocskay, vitéz lelke egész fensőbbségi
tudatával; a míg Ritschán megfoghatatlan módon sem
szégyenkedést nem mutatott az arczán, sem irigykedést Ocskay
ellen, a ki az ő feladatát elvállalni kész, hanem a helyett valami mély
szánalommal és keserűséggel nézett a szeme közé.
– Pedig hát a feladat nem kivihetetlen, folytatá Heister. Nem
kellenek hozzá se táltosok, se tündérlovagok: csak ember kell hozzá,
a kinek nem olvadozik a szive. Üljön le kegyelmed, Ocskay László
tábornok úr, s vegyen részt a haditanácsban, épen az ordre de
bataillet állapítjuk meg.
Most aztán Ritschán maga igazítá oda Ocskay számára a
támlásszéket s jó nagy helyet adott neki, hogy szétvethesse a lábait.
Ő
Ő maga az arczát az öklére támasztva, úgy figyelte Ocskay
arczvonásait az alatt, a míg Heister beszélt.
– Az urak előtt már elmondtam, a most érkezett tábornok úr
kedvéért még egyszer elmondom a hadjárat ez idő szerinti
körülményeit. Rákóczy hadi operatiói jelenleg nagyobbrészt a
Dunántúlra szorítkoznak. Ebből az országrészből a császári seregeket
kiverni, s Érsekujvárt az ostrom alól felszabadítani: erre irányul
minden erőfeszítésük. Bercsényi, Eszterházy, Vak Bottyán minden
hadi erejüket ide vonták össze. Károlyi Sándor ez operatióval
egyetértésben, Erdélyt és az Alföldet szorongatja. Meg kell vallanom,
hogy a kuruczvezérek újabb hadviselési módja fölöttébb sikeresnek
bizonyult be. Ők nem ereszkednek velünk nyilt csatába, hanem azt
teszik, hogy a merre a mi seregünk előrehalad, portyázó hadaikkal
előtte, utána, körülötte minden várost, falut, tanyát fölégetnek, úgy,
hogy mi nem találunk mást, mint kormos falakat, pernyébe omlott
kazalokat, és behányt kutakat napi járó földre.
Legközelebb én magam szereztem ilyen tapasztalatot a magam
kárával: egész Veszprémig hatoltam, a nélkül, hogy valaki ellenállt
volna s onnan gyors futásban kellett visszamenekülnöm Komáromig,
a nélkül, hogy valaki kergetett volna: a kuruczok nem hagytak
körülöttem sem egy harapás kenyeret, sem egy ép háztetőt. Most
aztán itt jön a tél. Nekünk mindenütt a Duna átjáratait kell őriznünk,
hogy ha a jég beáll, vagy Komáromot, vagy Esztergomot, vagy
Pozsonyt meg ne lephessék. Rákóczynak pedig az a szándéka, hogy
a míg a császári hadsereget a Dunántúl és Erdélyben foglalkoztatja,
az alatt szép csendességben egy új hadsereget gyűjt össze a
bányavárosokban és azoknak a környékén, s e végből szét vannak
küldözve a hadfogadó alvezérei, kinek-kinek utasításul kiadva, hogy
mely városban üsse fel a téli szállását, a honnan aztán tavaszra mind
valamennyien összeröffennek majd Egerbe, a hol a fejedelem maga
vár reájuk. Ennek a hadsereg-gyűjtésnek a megakadályozása azon
feladat, a melyről épen beszéltem, s a melyet Ritschán tábornok
úrnak scrupulusai vannak elvállalni.
 Ocskay az asztalra ütött az öklével s valami nagy szóra nyitotta a
száját. Azonban Heister intett neki, hogy csak hallgasson: «Most én
beszélek.»
– A hogy Ocskay László tábornok úr előre is paroláját adta, nem
kételkedem rajta, hogy ezt a feladatot, a mit most már ő rá fogok
ruházni, pontosan és erélyesen végre is hajtandja. E végből egy
egész combinált dandár fog rendelkezése alá bocsáttatni, a saját
ezredén kívül még az a dragonyos zászlóalj is, a melyet Bécsből
magával hozott, és a Tököli harámbasa vezérlette ráczcsapatok.
Azonkivül a kiket még a császár meghatalmazásából második
ezredéhez toborzani fog.
Ocskaynak még most is egyre büszkeségtől ragyogott az arcza.
Csak az ütötte meg a fülét, hogy ő most egyszerre dandár-vezető
tábornokká emelkedik fel! A mint körülhordozta a tekintetét a
mindenünnen feléje fordított arczokon, azt vélte látni, hogy csupa
merő irigység sandalog felé.
– Most tehát hallgassa meg kegyelmed a feladatát, folytatá a
fővezér. Ezzel a dandárral rögtön útnak indul kegyelmed a körülirt
vidék felé s mindazon városokat, a mik a kuruczok téli szállásaiul
vannak kiszemelve, porig leégeti kegyelmed. Egy kunyhót, egy
kastélyt épen nem hágy, a mi a kurucznak szállást adhasson télire;
elkezdi e munkát Léva városánál s aztán föl egész Sáros-Patakig…
… Hajh! Hogy elenyészett egyszerre a dicsőségaranyozta
mosolygás erről az arczról! Hogy váltotta fel rajta a halálsápadás
Hyppocrates-lárvája a hiú kérkedést ennél a szónál. A halálitélet nem
hangzott volna ennél kegyetlenebben! Csak bámult maga elé
kőmerev szemekkel; az átellenben ülők arczai, mint az apocalypsis
csodái meredeztek feléje. A testét vesztett lélek, az új halott, láthatja
így maga előtt a túlvilági aræopagot, az előtte elhunytak társaságát,
a kik azt kérdik tőle: mért jöttél közénk?
Leégetni Lévát és vidékét s valamennyi magyar várost a
környékén tíz mértföldnyire!
 Ez volt az a feladat, a mit visszautasított Ritschán, a mire azt
mondá: «nem! én harczolok karddal, pisztolylyal, férfiak, vitézek
ellen; de nem üszökkel, csóvával, asszonyok, fegyvertelenek ellen!
Erre nem leszek jó!»
Ritschán mondhatta ezt; mert ő német, idegen! de te nem
mondhatod! Te! A Rákóczy villáma. Ha bérbe szegődtél, oda kell
leütnöd, a hová sújtanak, templomok tornyába, paraszt gunyhójába,
saját édes anyád ős lakóházába!
Most világosodott fel egyszerre előtte, mily rettenetes játékot
űzött vele Heister, mikor pártját fogta, szépen kimentette, hűségét
felmagasztalta, valamennyi hadvezető fölé emelte! Ez a küldetés volt
neki szánva!
Mit szóljon most? Odarohanjon-e Heisterhez? leboruljon előtte?
átkarolja a térdeit? megragadja a kezét és csókjaival elhalmozza, és
könyörögjön előtte, sirva, mint egy gyermek: «óh uram, ne küldj
engem oda! hisz ott engem minden ember szeret: úgy szeretnek,
mint apát, testvért, szabadítót. Ott van az anyám háza s benne lakik
az a jó teremtés, a ki nekem annyi bűnömet megbocsátotta. Küldj
ádáz csatába, emberirtó ágyútűzbe, rohantass meg velem
bevehetlen várakat, állíts a legfélelmesebb ellenséggel szembe, csak
Léva városát elpusztítani ne küldj engem!?» Vagy pedig letépje
nyakából a tábornoki szalagot és az arany lánczot, s odadobja
kardjával együtt az asztalra, s aztán odatartsa a két kezét, hogy
verjék békóba s tartsanak fölötte haditörvényszéket? Oh be
nyomorult volt!
Egy szónak, egy mozdulatnak nem volt ura, ezek a ránéző arczok
álomhalottá tették; oly tehetetlen volt, mint a kit egy rossz álomlátás
lidércze nyomott meg.
Heister gyönyörködött áldozata halálsápadt arczának galvanicus
vonaglásában.
– No lássák, kegyelmességtek, tábornok uraim. Ilyen az igazi
katona! A ki nem præmeditál, nem philosophál, nem philantropisál;
hanem hallgat és cselekszik; engedelmeskedik és végrehajtja, a mit
rábíztak. Ilyen én előttem a mustrája az igazi katonának.
Ocskay érezte, hogy most mindjárt kitör valami körülötte. Ha
csak egy felsóhajtása, ha egy szemében megjelenő könycsepp
elárulja azt a kínt, a mi szivét összefacsarja, az egész asztaltársaság
hahotája fog rá felhangzani s ez a hahota lesz halálitélete, ez lesz a
temetése! Felállt a székéről, s száraz, kemény hangon mondá
Heisternek:
– Végre fogom ezt hajtani!
Mind fölkeltek erre; bámulat, vagy elszörnyedés hangzott a
zűrzavaros mormogásban, csak Ritschán suttogó szavát értheté meg
Ocskay: «vas a szived.» Voltak, a kik gúnyosan üdvözölték.
Azután elhagyták a termet a tábornokok; Ocskayt visszatartá
Heister.
És azután egy teljes óráig közölte vele az utasításokat, hol
kezdje, hol végezze a rábizott munkát? rettenetes részleteket. S
mikor mindazzal készen volt, akkor megszorítá a kezét és elbocsátá
maga elől, ironicus tiszteletadással hajtogatva magát előtte.
Hogy talált haza a szállására Ocskay, azt maga sem tudja. Künn
tiszta idő volt, de a lelkében volt a köd.
Gépileg végezte a teendőit. Menni kell nagy hadjáratra. Ahogy
szokta. Vezetni egy egész dandárt, ellenség földére; rontani,
pusztítani, égetni. Régi mestersége. Csakhogy ebből most nem
Morvában, nem Ausztriában kell letenni a remeket; hanem itthon
Magyarországon, ez a kis külömbség!
Azért csak ugyanegy munka ez.
Jó katona az ilyen munka előtt mindig maga szokta megtölteni a
pisztolyait, a karabélyát, azt nem bízza más kezére. Az egyik
pisztolya ki volt lőve; azt újra kellett tölteni; ez volt az a végzetes
cső, mely a hű cseléd életét kioltá. Hogy visszafecskendett rá a vére!
A lelkéig égette magát. Mikor annak a haláladó csőnek a sötét
üregébe benézett, az a gondolat szállta meg, hogy most csak egy
kicsiny kis nyomás kellene annak a ravaszára s mindjárt meg volna
oldva az élet minden talánya; mindjárt le volna fizetve minden
adóssága, összetörve minden láncza!
Sokáig beszélgetett azzal a vasszájú jó baráttal. Belefújt, s az
süvöltő hangot adott vissza. Milyen furcsa hangszer!
Ejh! Nincs visszatérés! Előre kell menni.
Leereszté a pisztoly sárkányát s visszatette azt a nyeregkápájába.
– Küldtek. Jöttem. Hívnak. Megyek.
 AZ ANYAI HÁZ.
– Csigavér! Mondá magában Ocskay, mikor hideg észszel
végiggondolt a rábizott feladaton. Ugyan nagy dolog. Egy csoport
szalmás viskót fölégetni. Majd fölépülnek megint. Nincsenek
porczellánból. Jobb, ha én hajtom végre ezt a hadi tényt, mint ha
Tököli uramra bizták volna; mert én legalább nem engedem a
lakosságot lemészároltatni. A kuruczvezérek is épen ezt követik. Ők
adják a példát, hogyan kell az ellenfél elől felperzselni a városokat, a
mikben az meg akar pihenni. Vas helyett tűz végzi a csatát. Jobb, ha
romok maradnak utána, mint tetemhalmok. Hadviselés ez!
Egynehány város tető nélkül marad a télire. Addig van!
De hát az anyai ház? Tiszáné nagyasszony kastélya!
Az iránt is könnyen megnyugtathatja a lelkét, a ki felül tudott
emelkedni a gyermekes érzékenykedésen s hadvezéri magas
álláspontról tudja áttekinteni a ködös világot. Biz annak a kastélynak
is áldozatul kell esni. Szép is volna, ha azt mondanák Ocskay László
felől: mindenki iránt kellő szigort alkalmazott, hanem az anyósának a
házát megkimélte!
Okos észszel el lehet ezt intézni.
Levelet fog irni Tiszáné nagyasszonynak, a miben előre tudatja
vele az elháríthatlan veszedelmet, a levél vételétől még egy egész
heti ideje marad a nagyasszonynak szekérre rakatni minden házi
szereit, butorait, s lábas jószágaival együtt átköltözni a Nyirségre, a
hol szép birtoka s ősi lakóháza is van. A mi kára aztán az épületben
fog esni, azt mind megtéríti neki bőségesen Ocskay László! Állja a
császár pénztára!
 Ezt mind megmagyarázta Ocskay a napához irt epistolájában.
Mikor készen volt a levele, még csak az a nehéz kérdés állt
előtte, hogy mi módon küldje azt el Lévára? Mert levelet az ország
egyik részéből a másikba küldözgetni nagyon koczkáztatott kisérlet
volt. A mellett még nem csak attól lehetett tartani a levélküldőnek,
hogy a futárját a kuruczok fogják el, hanem attól is, hogy a
császáriak motozzák meg, s ha megértik Ocskaynak a leveléből,
hogy ő Heisternek a haditervét előre megjelenti Lévára a napának, a
ki a kuruczokkal jó barátságban van, ez neki legmagasabb fokú
árulásul fog beszámíttatni. Tehát erre a czélra nagyon megbizható
embert kellett kiszemelni. Akadt olyan. Volt a ráczoknál egy macedó
eredetű görög, a ki, ha akarta, rácz volt, ha akarta magyar volt. Ezt
használták izenethordásra. A görög annyival örömestebb vállalkozott
Lévára Tiszáné nagyasszonyomnak levelet vinni Ocskaytól, mert már
egy másik levél is volt a tarsolyában ugyanoda czímezve.
Az a lövés, a mivel Ocskay a palóczot másvilágra küldé,
mindenképen végzetes volt ő reá nézve. Mikor a ráczok a holt
kuruczot eltemették, a ruhái közt találtak egy bepecsételt levelet, a
mire kivülről ez volt irva: «A ki ezen levelemet nemzetes Tisza
Istvánné nagyasszonyomnak általadja, ötven tallér üti érte a
markát.» A görög kezébe került a levél, az eldugta azt a csizma-
szárába s nagyon viszketett a tenyere azok után az ötven tallérok
után. És így egészen kedvére való megbizatásnak vette azt, hogy
Ocskaytól is levelet vigyen a lévai kastélyba. El is vitte mind a kettőt,
szerencsésen át is adta a leveleket Tiszáné nagyasszonyomnak, meg
is kapta értük, nem az ötven tallért, hanem az ötven botot. A
nagyasszony tudniillik deresre huzatta a jámbort az udvar közepén s
jó sort veretett rá.
– Mert hallott-e már ilyen istentelenséget ember valaha? Nézze
csak kegyelmed Tormássy László urambátyám! Valami gonosz
akaróm ilyen két levelet külde hozzám! Az egyiket a vőm, a másikat
a szolgám nevében praktikálták. Bolond az első is; de hát még a
másik. A mit a Marczi nevében irtak, azt mondja, hogy szegény
lelkem fiamnak, Gábornak, Ocskay László volt a megölő gyilkosa!
Már, hogy tudott ilyen istentelenséget kigondolni valami rossz szivű
szószátyár?
Ezen aztán elévelődött a két öreg. Nem volt már a
nagyasszonynak más pártfogója a háznál, mint az öreg nagybátyja, a
ki a lábába furódott golyó miatt nem mehetett többé a háboruba.
A nagyasszony nem mozdult meg a házából; nem hitte el, a mi
abban a két levélben volt irva. Azt már tudta, hogy Ocskay
labanczczá lett; de azt is tudta, hogy sok méltatlanság történt vele a
fejedelmi udvarnál, utoljára is, a leányának a férjét tekintette benne,
fájt a szive miatta; de megtanulta őt mentegetni maga előtt. Hajh,
az asszony szivbe nem lehet annyi özön keserüséget önteni, hogy a
mi egyszer édes volt, keresztül ne érezzék rajta.
Ocskay pedig közeledett nagy csendesen Léva felé: lassú
haladással, hogy a nagyasszonynak elég időt engedjen a
tovaköltözködésre.
Olybá vette, mint bizonyost, hogy már csak a köztük támadt
harag miatt is, de meg a labanczczá létel gyülöletéből, Tiszáné úgy
elmegy onnan, a hová Ocskay közeledik, hogy soha egymást meg
nem látják többet.
Képzelte, hogy szidja, átkozza most! De hát azt ő mind nem
hallja. Olyan közel ők nem jutnak egymáshoz ez életben többet,
hogy szavaikkal egymás lelkén sebeket verjenek.
Útközben már kezdte azt észrevenni Ocskay, hogy milyen
elátkozott provinciát kapott a fővezértől. Eleinte diadalnak látszott
előtte, hogy a rácz vezért az ő parancsnoksága alá rendelik. Az nagy
garral futott Ocskayt bevádolni a hadi tanácsnál s azt nyerte vele,
hogy annak a parancsolatjára adták. Ocskay nem is állhatta meg,
hogy az első szembetalálkozásnál azzal a szóval ne boszantsa Tököly
uramat, hogy «no hát: kaptál piros csizmát?» Hanem aztán nagy
hamar észrevette, hogy Danausok ajándéka neki az a rácz
harámbasa. Ez egyébért sincs itt a gallérjához varrva, mint hogy ő
utána kémkedjék, s minden intézkedését rovásra szedje és gyanuval
kisérje. Ez az ő felügyelője, hogyha netalán gyöngén akarná
végrehajtani azt, a mit Heister rábizott, a mint hogy az is volt a
szándéka Ocskaynak. És a mellett folyvást gúnyolódott Ocskayval.
Minden embert minden apróságért Ocskayhoz küldött. «Ott a
gyenyerális! Ő parancsol minden embernek. Én nem parancsolok. Én
csak harámbasa vagyok. Én nem tudok semmit, a gyenyerális úr tud
mindent. Az az okos ember, az a hatalmas ember, a gyenyerális!»
Mikor Léva alá megérkezett Ocskay a dandárával, beizent a
városbiróhoz, hogy doboltassa ki a lakosságot a városból,
hurczolkodjanak el az ingó holmijokkal, mert ő a várost a fővezér
parancsából fel fogja gyújtatni. Ellenállásra ne gondoljanak; mert a
várőrség kapitányostól meg van már véve, a vár kapitulált,
haszontalan vérontás lenne minden fegyverhez kapkodás.
Tormássy László megtudva ezt a vészhirt, rögtön vágtatott ki
Tiszáné nagyasszony kastélyába.
– Vége a világnak, édes hugomasszony. Itt van Ocskay László, az
átkozott! Beizent Léva városába, hogy takarodjék ki minden népség,
mert a várost leégeti. Magam szemeivel láttam, olvastam a levelet.
Nincs itt segedelem. Fussunk, a merre szabad az út.
– Nem lehet! Nem hiszem! Szólt az erős lelkű asszony. Ha mind a
négy evangelista állítja is, még sem hiszem el! Hogy Ocskay László,
az én fiam, ide jöhessen, felgyújthassa az én városomat, az én ősi
kastélyomat, labanczvezér parancsolatjára! Álom ez! nem valóság.
– Nem álom biz ez, édes asszonyhugom. Nézzen ki csak az
ablakán. Ott láthatja a vártornyon lebegni a császári zászlót.
Megvette Ocskay a várőrséget pénzen, a várost is tőbül kiforgatja.
Ott jönnek már az országúton a portyázói.
– No hát jöjjenek! De én előlük el nem futok. Jöjjön maga is
Ocskay László. Hadd nézzek a szemébe, hadd halljam, mit beszél?
Gyujtsa rám a házat, nem futok el belőle, megvárom, míg rám
szakad a tető. Ha kiszabta Isten életem végét, minek nyujtogatnám,
minek toldogatnám? Bevárom halálom. Elég volt az élet.
 S nem mozdult a házból Tiszáné nagyasszony, akárhogy jöttek
nagy zsivajgással ráczok és labanczok a kastélya felé. Ő maga kiállt a
tornáczajtóba.
Ocskay László bizton hitte, hogy üresen fogja már találni a Tisza-
kastélyt, a többi úri házakból is elfutott már mindenki. Ő maga akart
oda telepedni a városon kivül, míg a munka bevégződik, s utoljára
hagyni a kastélyt.
Hogy megdöbbent aztán, mikor a tornáczban ott találta maga
előtt Tiszáné nagyasszonyt, belső cselédjeivel és Tormássy Lászlóval,
fogadására készen.
Nehéz volt ráismerni Ocskay arczára. A külső elváltozás is sokat
tett, még többet a lélek belső tükre.
Nem ilyennek szokta őt látni Tiszáné nagyasszony.
A jóság, a szelidség mosolygó tekintete párosulva jár a hősi
bátorsággal, a kegyetlen vad indulatokkal társul a félelem kapkodó
tekingetése.
– Nem vette kegyelmed a levelemet, a melyet előre küldtem?
kérdé Tiszánétól. (Még ő volt a neheztelő fél!)
– De igen is kaptam egy levelet, egy csalótól, a ki a te nevedben,
édes fiam, azt a bolondságot irta, hogy menjek innen futvást, mert
te idejösz s felgyújtogatod az én házamat, meg az egész várost! A
levélhozót megcsapattam, a levelet összetéptem. Nem te irtad azt,
én tudom. Hozott az Isten! Szállj nálam!
Ocskay sápadt és fázott. Megfogadta, hogy keményszivű lesz.
– Azt a levelet én irtam; mondá kemény, érzelemtagadó hangon.
– Te irtad? Kiálta fel Tiszáné nagyasszony. Te! Ocskay László? Az
én vőm? A magyar nép bálványa? S te megtudod azt tenni, a mit
abban irtál? Hogy saját hazádat végigpusztítod? Hogy leégeted a
fejünk fölül a városokat? Földönfutóvá teszed saját honfitársaidat? S
te megtudod ezt tenni? Igaz ez?
– Meg fogom ezt tenni. Igaz.
Tiszáné nagyasszonynak tűzlángban égett az arcza; kinyújtá a
kezét Ocskay felé, úgy, hogy a mutató újja hegyével csaknem a
homlokát érte, mintha valamit irna fel arra, s halkan suttogá:
– Akkor hát az is igaz, hogy te voltál az, a ki a Gábor fiamat
megölted, átkozott!
Ocskay László megrettenve tántorgott hátra! Hát nem temette el
még elég jól ezt a titkot?
Az anya két keze lassú reszketéssel emelkedett fel a magasba,
mintha fel akarná ébreszteni a mélyen alvó sorsot, hogy hallja meg,
a mit mondani fog, s akkor fájdalomtól felmagasztalt arczát az égnek
emelve, könyező szemeivel Istent keresve, suttogá (nem kiáltott) ezt
a szive mély keserűségében fogamzott sóhajtást:
– Oh te mindenható Isten! ne engedd, hogy ennek az embernek
a fiai férfikort érjenek!
– Hah! ordítá fel Ocskay, kezeit a fejéhez kapva, hogy ne hallja
ezt a szót, s aztán, mint a halálra sebzett vad, rohant ki a tornáczból,
összecsikorgatott fogai közé fojtva el zokogását.
Miért átkozta meg ez az asszony a gyermekeit? A nagyanya az
unokáit! Hogy ne érjék meg a férfikort! Tetőtől-talpig érczbe volt
öltözve teste-lelke, ez az egy sebhető része volt: és ezt találták el!
Rohant, mint az őrült, a paripájához, a nyeregbe vetette magát s
úgy elrohant, hogy vissza se nézett.
– Mit is látott volna? Egy összeroskadó nőt, a ki érzi, hogy a szive
most mindjárt meg fogja ölni. Oh az a sziv olyan hatalmas ellenség,
hogy a legnagyobb hőst is meg tudja ölni. Ez ellen nincsen harcz.
Cselédjei felfogták az összeroskadót.
 – Ne ágyba: koporsóba tegyetek engem. Itt van a halálom. –
Érzem. – «Elvégeztetett.»
Tormássy László biztatni akarta. Hajszolta a cselédeket, hidegért,
melegért, eczetért, kámforért.
– Semmi se kell nekem. Túl vagyok mindenen. Én érzem, hogy
meghalok. Nem is teheti Isten azt a kegyetlenséget velem, hogy
tovább éltessen. Hiszen csak a Krisztusnak a vállára engedett
sulyosabb keresztet tenni, mint a milyent elbirt. Hagyjatok
meghalnom. Sietnem kell vele. Sietnem kell a szemeimet lehunyni
örökre, hogy meg ne lássák azt, a mi a pokolnál rettenetesebb. – Ki
féljen még a pokoltól, mikor itt van ezen a világon Ocskay László! Ne
lamentáljatok. – Szegezzétek össze hevenyén a koporsómat,
gyalulatlan deszkából; – varrjátok össze a halotti köntösömet, durva
vászonból, hogy ki ne rabolják siromat miatta Ocskay martalóczai.
Csak azt a megtépett mellényt, az én szerette jó fiam Gáborom
köntösét, azt tegyétek oda a szivemre, széthasogassátok, úgy
tegyétek oda. Oh édes jó fiam! Hol van az a te erős kezed? A kit
kinyujtasz még a sirodból is, s lesújtod vele azt, a ki a tieiddel
kegyetlenül bánik! Alszol, kedves fiam! Mindjárt jön az anyád és
fölébreszt!
Oda kellett hordani eléje a deszkákat és ott ácsolni össze a
szeme láttára a durva koporsót. A szürke vásznat is ott szabatta fel
maga előtt halotti köntösnek.
– Aztán ne tegyetek engem a kriptába. Azt fel fogják dúlni a
rablók. Ássatok gödröt a számomra a kertben, oda temessetek.
Semmiféle fejfát a siromhoz. Minek mondaná az: itt nyugszik az
Urban! Nem nyugszom. Hazajárok – kisértő léleknek.
Majd meg elhallgatott: az arcza mutatta, mily kinokkal vivódik, de
nem nyögött, nem jajgatott; száját összefogta.
Tormássy László kinyitotta az ablakot, hogy friss levegőt
ereszszen be. Azon az ablakon át épen ráláthatott a haldokló
fekhelyéről Léva városára.
 Egyszer aztán a csendes háztömeg közepéből egy gomolyó
füstoszlop tolakodott föl az égre, azt megkapta a forgószél, s
körülcsavargatva, beszórta égő tűzcsillagokkal a várost.
Erre a látványra nagyot sikoltott a haldokló nő, végső erejével
fölvetve magát fektéből, mind a két kezével a szivéhez kapott s
aztán visszaesett, arczát lefelé fordítva. Ez a rémlátás megölte.
Megszakadt a szive.
Ocskay László pedig ott állt főtiszteivel együtt azon a dombon, a
melyről hajdanában vezényelte Lévavár első ostromát – Ilonka
szeme láttára. Hogy imádkozott akkor két szerető szív érette oly
buzgón!
Onnan nézte végig, hogyan teljesítik parancsait egész
pontossággal. A nap lement már, de az ég világolt, boltozata egy égő
város lángját verte vissza.
Jöttek hozzá könyörgő küldöttségek a városból. Előkelők, papok;
maga elé sem bocsátá őket. Menjenek, a merre látnak: nem segíthet
rajtuk. Nyughatatlan szívét, mint az üldöző farkast, úgy kapatta háta
mögé eldobált konczokkal: «engem is bántottak, életemre törtek,
meg akartak gyalázni, ők tettek azzá, a mi vagyok. – Sirjanak
miatta».
A város közepéből fel-felgomolygott egy ujabb tűzittas füstoszlop.
– Most a Csáky-palota ég! Most a Szentiványi kastély gyuladt ki! – Az
ott a gymnásium lángja! – Most a katholikus templom lobog fel! –
Olyan az égő tornya, mint egy égre tartott fáklya! – Most a
református templomba kap a tűz!… Aztán recsegve tör ki a láng a
vár minden ormán, s egymásba vegyül a közepén. A szőlőhegyeken
minden kolna, minden mulatólak lángol szerteszéjjel.
– No ez a munka derekasan lett bevégezve! Hallja Ocskay
dörmögni a háta mögött a harámbasát. Minden ház fel van perzselve
az utolsó egyig.
 Ocskay László csak erre a suttogó szóra tekinte a háta mögé. Ott
állt a Tisza-kastély. Ő háttal volt fordulva felé.
Most oda tekinte.
– Az utolsó egy! Ez volt az. Még épen állt.
Megértette a gúnyt.
Hirtelen haraggal fordult oda a harámbasához.
– Hát az a ház mért nem ég ott?
– Mert nincs meggyújtva.
– Én megparancsoltam kegyelmednek, hogy gyújtassa fel a
ráczaival.
– Én is megparancsoltam a ráczaimnak, de a ráczaim nem
akarják felgyújtani.
– Miért nem?
– Mert bolondok. A tornáczban egy halott fekszik kiterítve, úgy
hiszem, a ház asszonya; – s az én ráczaim babonások: nincs az a
kincs a világon, a miért egy házat felgyújtsanak, a melyikben halott
fekszik. Azt hiszik, hogy abból prikulics lesz, csuma lesz, s az hozza
rájuk a pestist. – Talán a kegyelmed magyar vitézei
felvilágosodottabbak? Azok megtehetik. – Parancsolja meg nekik
kegyelmed. Hiszen kegyelmed a gyenyerális.
Ocskay nem szólt többet a harámbasához, hanem odalovagolt a
háta mögött fölállított huszárszakaszhoz.
– Kókány Laczi! mondá a szélső káplárnak. Végy magadhoz
három rótát. Czafoljatok ahhoz a kastélyhoz ott és gyujtsátok fel.
Kókány Laczi az az ember volt, a ki sok ilyen parancsot hajtott
már végre – Morvában, Ausztriában.
 Ocskay aztán ismét visszalovagolt a dombra, s nézte hátat
fordítva a kastélynak, hogy milyen szépen ég a vár.
Jó idő vártatva megint hallja a csufondáros suttogást a háta
mögött.
– Kókány Laczi bizonyosan nem találja a tűzszerszámát.
Visszatekint. A Tisza-kastély, körül bevilágítva az égés fénye által,
még mindig áll. Ellenben a kiküldött huszárok szétszórt csoportban
száguldanak viszafelé: legelől Kókány Laczi.
Ocskay eléjük nyargalt.
– Hát titeket mi lelt? Ti is megijedtetek?
– Nagyon. Rebegé a káplár, s még az álla is reszketett
rémületében.
– Mitől?
– Kisértet van ott.
– Egy halott?
– Nem! Egy élő!
– Miféle kisértet?
– Azt én meg nem mondom, ha kettőbe vágnak is.
– Gyáva kákompillik! Jöjjetek utánam! Majd én szemébe nézek
annak a mumusnak!
– Jó lesz; generális uram.
Ocskay László maga vezette vissza a mordályégetőket a Tisza-
kastélyhoz. Az udvarba érve, leugrott lováról, kirántotta kardját s
maga csörtetett fel elől a lépcsőkön.
A tornáczban ott volt a koporsóba fektetve a megholt anya,
mellette Tormássy László, s a kálvinista pap. Végezték a búcsúztatót
épen. Rá sem néztek a mellettük elrobogó alakra.
Futva ment át a tornáczon Ocskay László; de az az egy futó
pillantás is örökre lelkébe égette azt a képet: a hogy egy dicsőült
arczú halott ott fekszik egy durva deszka koporsóban, két keze
összetéve keblén, s azok alatt egy himzett bársony-mellény.
Rohant onnan. Be a belsőszobába.
Ott látták a huszárok a czimerteremben a kisértetet, a kinek a
nevét nem akarja senki megvallani.
Ocskay betaszítá maga előtt az ajtót, s betoppant a terembe,
öklébe szorítva kivont kardját.
Rémülten torpant vissza. Térdei megrogytak alatta.
Ki az ott? Az a kisértet! A ki előtte áll!
Pokol ördöge iszonytatóbb rémalakot nem ölthet magára, hogy őt
megrettentse, mint ez a tünemény ott!
Ez ő saját maga! Ocskay László, a régi, a hajdani! A diadalmas
hős! A nemzet bálványa! A haza oszlopa! A hír kegyencze! Ez a
ragyogó arcz; e dalia-termet, egyik kezében a kivont kard, a
másikban a «libertas» zászló: ez jön most ellene. Ocskay László, a
hős, jön megütközni Ocskay Lászlóval, a pribékkel!
… Csak egy festett kép az: egy vászonra kent alak. Maga Ocskay
készíttette azt egyszer olasz művész által anyósa számára, de ez a
festett rém, ez élettelen kisértet mégis megverte az elevent. S az ő
szellemkardja kiüté ennek a kezéből az igazi vasat.
Reszketett, rázkódott minden ize, tagja. Önmagára ismert;
önmagától megrettent, elbódult.
– Ki vagy te? Mit akarsz? Ne közelgj! Ne nézz rám! Minden
halottja a fekete földnek, a kit kezem megölt, jöjjön elém, csak te ne
támadj fel! Jöjjenek halotti lepedőikben, csontváz koponyákkal, üres
szemodukkal reám vigyorogva, csak te ne jöjj elém! – Mind
valamennyivel megverekszem ujra! meztelen oda állok fegyvereik
elé; csak te ne támadj rám! Távozz! távozz! távozz!
Az ablakon át belobogó tűzfény úgy lebegteté a rémalakot,
mintha mozogna, előre jönne, orczái haragra gyuladva égnének,
szemei szikráznának, mintha megszólalna, kezét kinyujtaná,
kardjával sújtana.
Egyszerre új fényözön támadt. Léva fellegvára légberepült, a
lőporos-torony magasra lövelő lángoszlopai vakító fénynyel áraszták
el az éjszakát. S e fénykitörésnél úgy tetszett, mintha az a rémkép
egészen közelbe rohanna az élő képmáshoz, arczot arczhoz tüzve,
mellet mellnek vetve.
– Ördög és pokol, ordítá Ocskay, kárhozatos dühvel, s felkapva
földre ejtett kardját, mint a kit a rémület megőrjített, az ijedtség
veszett haragjával rohant a szembeálló rémnek, s kardjával
összevissza kaszabolta – azt a festett képet: – egy rongyot nem
hagyott meg belőle a rámában.
A halálos veriték csorgott végig egész testén e szörnyű torna
után. Egy élő párharcza saját rémképével.
– Jöhettek! hörgé rekedten a kívül maradt katonáknak. Nincs már
kisértet a házban. Végezzétek a többit.
Azzal rohanni akart kifelé a házból.
De türtőztetnie kellett sietését, mert épen akkor vitték ki az
ajtón, le a tornáczlépcsőkön azt a gyalulatlan deszkakoporsót, a
minek még szemfedője sem volt: azt be kellett várni. Halottvivő
cselédek, a lelkész, meg Tormássy László énekelték a halottkisérő
zsolozsmát:
 «Menj el a nyugalom Csendes éjjelébe!
A gyászos sirhalom Megnyilt kebelébe:
Köz anyánk ölébe».

Végig kellett várni, míg a gyászmenet elvonul.

És még azután is ott kellett neki állni azon a tornáczon, a hol
egykor a topolyfa veszszőt (a kegyelem fáját) Ilonkának adta, és
kellett neki hallgatni, hogy dübörög a hant a koporsón, a mit ott a
házi kertben elsirolnak.
És még aztán is ott kellett neki állni és hallgatni, a hogy a lelkész
elzokogja a végszavakat: «Isten adjon neki örök nyugodalmat».
Utána akarta rebegni, hogy «ámen» s nem jött ki az ajkán.
És még azután is ott kellett neki állni, mikor már senki sem volt
körülötte és látni egyedül magára, maradva, egy egész felgyújtott
világot, s hallgatni a távolból felmorajló zugását ezernyi ezer
kétségbeesett szónak: «verje meg az Isten, a ki ezt tehette»!
 KÉT KINCS KÖZÜL AZ EGYIKET!
Ez a kisértetes jelenet a Tisza-kastélyban természetesen nem
maradt titokban; Kókány meg a többi huszárok tanui voltak annak,
hisz első sorban őket rémíté agyon az élethű arczképe Ocskay
Lászlónak, ők hitték azt, hogy valami rémkép, a ki szembe jő rájuk,
számot kérni a fertelmes árulásért; s aztán visszatérett elhistórizálták
a pajtásoknak, milyen kegyetlenül elbánt a generális azzal az ijesztő
csodával! – Ebből aztán nagy tréfa lett a tiszt urak között. – Mert
hiszen nem veszik ám az ilyen kis executiót olyan tragikusan, mint a
hogy le van irva. Egy leégett város nem a világ! Csak éjjel borzasztó
az, mikor a lángja vereslik, reggel már csak a füstje látszik. Aztán
egy csepp vér sem folyt el; a lakosság elmenekülhetett, s magával
vihette, a mi a szekerére és hátára fért. A Tisza-kastélyból is elébb
kihordtak a labanczok minden butort, retyemutyát: nem törtek össze
semmit, el sem suvasztottak, a derék becsületes emberek, csak
aztán gyújtották fel a tetőt. – Ocskay László a rábizott feladatot a
milyen lelkiismeretes szigorral, épen olyan humanus kimélettel
hajtotta végre. Ezt meg kellett neki adni.
– No, hanem azt szerettem volna látni, mikor a saját portréddal
megduelláltál! évődék Ocskayval Tökölyi uram, mikor, végzett munka
után, ott az erdősátorban «fecerunt magnum áldomás». – Nagyokat
vágtál rá? Keresztben, hosszában? Az nagyon derék lehetett. Ennek
híre lesz az országban, hogy Ocskay László maga-magát is kész
levágni, ha utját állja.
Ocskay türte a tréfát s se nem haragudott érte, se bele nem
vegyült a mulatság tréfás zajába. – Tiszttársai ezt csendes
lelkifurdalásul magyarázták s Tökölyi uram most már úgy beszélt
hozzá, mint a ki megszomorodott szivű czimboráját jóakarólag
vigasztalgatja.
– Fel se vedd ezt az egész dolgot, édes gyenerálisom. Láttál te
már ilyen fájerverket többször is. Piszliczárság az egész! Kérdezd
meg csak a Léva vári kapitányt, micsoda parancsolatja volt neki
Bercsényitől? Előadja. Egy hét óta a zsebében volt már a rendelet a
kurucz táborból, hogyha a császári sereg közelít Lévához, ő gyújtsa
fel a várost. Te csak megelőzted benne a kuruczokat. – Azoknál is az
a hadi praktika, hogy minden várost felpörköljenek, a hova a
császáriak le akarnak telepedni. Ott van Korpona: ők maguk
gyújtották fel. Ott van Zólyom; Andrássy tábornok az első gyanus
csapat közeledésére felgyújtotta, leégette a várat, a várost; pedig
nem is császári lovasok voltak, hanem kuruczok, a kiket jönni látott.
Ők is csak azt teszik, a mit mi teszünk. S nem fáj érte a szivük. Te se
légy olyan érzékeny. Nádaltasd meg a szivedet a kovácsnál, ha még
lágy; lásd, az enyém milyen kemény. Megállj, még majd vért is kell
ontanod, magyar vért. De hát attól se hökölj meg. Hát a kuruczok
nem ontották a te magyarjaid vérét? Mikor Vajda Bandi megrohanta
Unyimnál a te Blaskovichodat, bekergette a faluba, a te szegény
huszárjaid bújtak volna szalmába, szénába, házhiúba, de a tótság
oda hurczolta őket Vajda elé s azt kiabálta: «zabi panye! zabi!
précsoszom zosztál!»1) s Vajda levágatta őket sorba. A szegény Vas
Andris hadnagyodat, a Benger Boldizsár zászlótartódat, a Krupics
Jancsi strázsamesteredet. Te se sajnáld őket! Az a szép, mikor a
magyar vágja a magyart. Majd nő helyébe más. «Terem az ember,
mint a subagallér!» Legyen olyan kemény szived, mint nekem.
(«Megállj csak, mondogatá magában Ocskay, míg arczáról
leovashatlan volt, a mit most gondol. Majd megválik nem sokára,
hogy melyikünknek a szive keményebb?»)
Mikor Heister Pozsonyból utnak ereszté Ocskayt, akkor élőszóval
azt a hadjárati tervet adta neki utasításba, hogy a bars- és
nógrádmegyei városokat égesse fel. Ez azonban csak próba volt
Ocskay «új hűségére» nézve. Még azon az éjszakán, a melyen e
próba első feladatát olyan fényesen bevégezte, átadott neki a
dragonyosok őrnagya Ebermont egy zárt levelet a fővezértől, a mit
eddig a tarsolyában tartogatott. Így szokták a tengernagyokat is zárt
utasításokkal ellátni, a miket csak a magas tengeren szabad
felbontaniok.
Ebből a lepecsételt utasításból aztán megértette Ocskay, hogy
egészen más feladat vár reá, mint a mit szóval elmondtak előtte.
Heister Pálffy bánnak Árvavár elfoglalását parancsolta meg. Azt a
vidéket Czelder Orbán, kurucz vezér tartotta megszállva, maga is
leghivebb német vezére Rákóczynak, a csapatjai is a legderekabb
német és tót gyalogok. Ez ellen küldte Heister Pálffy bánt, Ocskay
Lászlót és Ebergényit. El kellett dőlni, hogy melyik harczol
vitézebbül: a császár magyarjai, vagy a Rákóczy fejedelem németjei?
Már ezt a küldetést gyönyörüség volt elfogadni Ocskay Lászlónak.
Az egész haditerv, a mit Heister és a táborkar bölcsei nagy
tudományosan kifundáltak otthon a szobában a földabroszon,
határos volt a lehetetlenséggel, azok előtt, a kik azt a vidéket
ismerik. Könnyű ám Heister uramnak az ujja hegyével a mappán alá
s felsétálni, de a ki valaha a Kis-Fátra meg a Nagy-Fátra hegyeit
beutazta, az tudni fogja, hogy az ilyen séta kemény télben nem
embernek való.
Épen azért szerette azt meg Ocskay László. Azért mondta
magában, hogy majd megválik, melyikünknek a szive szorult rá,
hogy a kovácshoz vigyék megnádaltatásra?
Déltájon egy erős zápor, fellegszakadással kezdődő, egyszerre
eloltá az égő város tüzét; délután a zápor hóesésbe ment át s estére
fehér volt a tájék, a kormos falak, a leégett tetők be voltak takarva
szépen, csak a csonka tornyok mutatták, hogy egy leégett város áll
ott a távolban.
Innen tovább kellett menni: sárban, hóban.
 Ettől a naptól kezdve aztán hetekig havazott, soha egy nap meg
nem szünt a hóesés. Krónika nem emlékezik ily kegyetlen télre, mint
ez az utolsó tele volt a Rákóczy-hadjáratnak. A magyar hadvezérek
tétlenül, mozdulatlanul kényszerültek a Duna két partján vesztegelni
hadseregeikkel; azt hitték, hogy a csikorgó hideg, a házmagas
hófuvatok a császári seregeket is gátolják a hadviselésben.
A három magyar császári generális pedig ebben a rémületes
harczban, «mintha zsinórra vették volna»2), oly pontosan hajtotta
végre a hadműveletet. Ez az emberek harcza volt az istenek ellen, a
hó, a jég, a szél istenségei ellen: – harcz, lövöldözés, kardcsattogás
nélkül, s mégis több halottat, sebesültet hátrahagyó a leggyilkolóbb
ütközetnél.
Ocskay Lászlónak jutott a feladat Turócz vármegyén keresztül a
hátába kerülni Czelder Orbánnak, ki a párniczai kurucz sánczot
védelmezte Pálffy János ellen. Franczia védmű volt az, faltörő
ágyúkkal is megostromolhatlan.
Ocskay nem válogatott az útban. A merre egyenes! Nem kellett
hidnak kerülnie, minden folyam be volt fagyva; s szekeret, ágyut
nem hordott magával a dandárja. Ha találtak valamit enni, jó volt;
ha nem, koplaltak. Egy napot nem engedett a pihenésre: sietős volt
az út. Ő maga a huszárezredével képezte az előhadat, középen jött
Tökölyi uram rácz gyalogsága; a hátvéd volt a dragonyos lovasság.
Eleget szabódott most már Tökölyi uram Ocskaynak, hogy ne
fogja a dolgot olyan keményen, mind kidől a ráczság, azok nincsenek
szokva ilyen irgalmatlan télhez. Otthon soha sincs tél; mind odafagy
a vitéznép.
– Fel se vedd az egész dolgot. Mondá neki Ocskay. Holnap még
hidegebb lesz, még nagyobb hónak megyünk neki. Közeledik
Muszkaország. Szokjuk meg a klimáját, ha olyan nagyon szeretjük.
– Nem birom elhallgatni a bajtársaim jajgatását!
 – Nádaltasd meg a szivedet a kovácsnál, ha olyan lágy. Ha én
nem fáztam meg a lévai nagy tűztől, te ne izzadj meg a túróczi nagy
hótól.
Ott kezdődött még csak az igazi! Mikor a Nagy-Fátra gombási
szorosán át kellett törtetni. Ocskay László ezerével hajtotta maga
előtt a tótságot a mély hegy-vágásokban havat lapátolni, ember
fölötti munkával vágatva utat csapatjai számára; a hol lehetetlen volt
a völgyben előrehatolni, az erdőkön keresztül új utczát töretett
favágóival; mégis előre haladt; éjt, napot egygyé tett, pihenőt nem
adott; mégis ott volt napjára a végponton, a hová a fővezér elküldte.
Ott állt Czelder Orbán háta mögött.
S erre, a mint Ocskay őrtüzei kigyuladtak a Fátra tetején, a
kurucz vezérnek sietve kellett odahagyni a megostromolhatatlannak
hirdetett párniczai sánczot s futvást menekülni Rózsahegyre s onnan
Liptó-Szent-Miklósra; veszendőbe hagyni Árva várát.
Ocskay Lászlóé volt az oroszlánrész ebben a diadalban.
De micsoda áron?
A mit rábízott a fővezér, azt ugyan keresztül is vitte, de az egész
dandárából nem maradt meg több embere háromszáz hajdani kurucz
huszárjánál. Ezek kiállották maguk is, lovuk is ezt a gyilkos járatot;
hanem a sok szép, istállóhoz szokott dragonyos-paripa mind ott
maradt az útfélen, s a vitéz ráczságból csak Tökölyi uram került meg
tizenkét lovas szerezsánjával; a többit betakarta a hó.
Mikor Kralovánnál összejött a három dandár: Pálffy, Ocskay,
Ebergényi zászlói alatt, a három alig tett egyet. A többi megfagyott.
Hanem a győzelem tökéletes volt.
Itt került még egyszer össze Tökölyi uram Ocskayval: hat hét óta
először fűtött szobában, poharazó asztal mellett. A diadal áldomását
itták. Vegyítve volt az édes bor közé a nagy ormótlan veszteségek
fölötti keserűség ürömcseppje. Tökölyi uramnak a könyei hullottak a
poharába. Mind odalett a sok szép vitéze!
 – Soh se sirdogálj te rajtuk. Vigasztalá őt Ocskay. Keményítsd
meg a szívedet. «Terem az ember, mint a subagallér!»
– De átkozom én azt az órát, a melyen veled egy úton
elindultam!

A lietavai várat is körülzárolta a kegyetlen erős tél. A mély utakat

úgy betemette a hó, hogy minden szomszédba járás megszünt. A
falukon a házereszéig ért a hó, s a lakosok folyosókat vágtak benne,
hogy egyik házból a másikba járhassanak. Medve, farkas úgy
elszaporodott, hogy fényes nappal betörtek az aklokba, onnan
ragadozták ki a házi állatokat, éjjelenként olyan üvöltést míveltek a
vár körül, hogy alig tudott tőlük aludni az ember.
Azért hát nem is tudtak itten semmit mindarról, a mi odakünn a
világban történik: hírmondó sem jött sehonnan a várba.
A borongós rövid napokat, a hosszú estéket mind a kandalló
mellett töltötték, s a két asszony csak úgy a képzelete után mesézett
egymásnak, hol jár most Ocskay László? Mindent kitaláltak róla, a mi
csak lehetséges volt; csak azt nem, a mi valóság.
A mint megint a télutó beköszönt, egyszerre ismét olyan meleg
napok jöttek, hogy minden hó olvadásnak indult. Ekkor meg aztán
épen vége volt minden közlekedésnek az egész országban. Minden
folyam kiáradt, tengerré lett; árvíz öntötte ki még a hegyek lakóit is;
a hidakat elhordta a jégzajlás, a Vág vize itt-amott új medret ásott
magának s oda rakta a partot, a hová senki se kivánta. Februárban
mennydörgéssel járó zivatarok voltak, s az erdőkben megszólalt a
kakuk: a miből mindenki nagy csodák bekövetkezését jósolta.
A nagy árvíznek az az egy haszna volt, hogy azon a kis lietavai
patakon most tutajjal lehetett járni, s így eshetett meg, hogy mikor a
feneketlen utak miatt csak ökrös szekérrel lehetett járni, Lengyelné
nagyasszonynak a liptói kasznárja a tutajos tótok által egy egész
táska levelet küldhetett, a mi a nagy hó miatt ott rekedt nála.
Lengyel Magdolna maga szokta mindig elolvasni a leveleit; azt nem
bízta az iródeákra.
A mint Ilonkának tudtára esett, hogy levelei érkeztek a házi
asszonynak, mindjárt odasietett hozzá, azt remélve, hogy talán az ő
számára is lesz azok között valami levél a kedves urától.
Nagyon különös munkában találta Magdolna asszonyt. Arról a
sokat megénekelt arczképről tépte le a koszorúkat. A mit a kezével el
nem ért, azt a parázskaparó vassal szakgatta le.
– Gyere csak! kiálta a bámultában elzsibbadt belépőnek. Segíts te
is benne!
Ilonka gyors észszel kitalálta, hogy mi történt. Ez volt az ő
rettegéseinek állandó kútfeje: ettől a gondolattól volt ő régóta beteg,
Ocskay bizonyosan áttért a császáriakhoz.
– Pribék lett! Hazaáruló lett! lihegé dühtől fulladozva Magdolna
asszony. Olvasd ezt a levelet. Csajághy Márton irja. Átlopta az
ezredét a labanczokhoz, maga fölment Bécsbe; hűséget esküdött;
megtagadta a nemzetét.
Ilonka a veszedelemérzet tudnivágyával olvasta végig azokat a
rettentő sorokat, a mik férje árulását bizonyíták.
Ez alatt Magdolna asszony egyenkint hajigálá a koszorúkat a
kandallóba, hozzákiáltva a szalagra hímzett neveket: «Nesze
tiszabecsi diadal! – Te is korponai győzelem! – Utána zólyomi
hőstett! – Égj velük bécsi fölverés! – Hát te szomolyáni dicsőség? –
Hamuba vele! – No vsetinvári csodatett! Te voltál a legutolsó; te
menj legfölül».
Mikor aztán, mint a máglya égett mind, beledugta a tűz közé azt
a kétágú vasvillát, a mivel a targalyat szokás a tűzre rakni, míg
izzóvá lett.