Immediate download JAVA Illuminated An Active Learning Approach 5th Edition Julie Anderson ebooks 2024
Immediate download JAVA Illuminated An Active Learning Approach 5th Edition Julie Anderson ebooks 2024
Immediate download JAVA Illuminated An Active Learning Approach 5th Edition Julie Anderson ebooks 2024
https://ebookgate.com/product/introductory-chemistry-an-active-
learning-approach-3rd-edition-mark-s-cracolice/
ebookgate.com
https://ebookgate.com/product/analysis-of-algorithms-an-active-
learning-approach-1st-edition-jeffrey-j-mcconnell/
ebookgate.com
https://ebookgate.com/product/learning-java-5th-edition-marc-loy/
ebookgate.com
https://ebookgate.com/product/public-policymaking-an-introduction-5th-
edition-james-e-anderson/
ebookgate.com
Java Studio Creator Field Guide Anderson
https://ebookgate.com/product/java-studio-creator-field-guide-
anderson/
ebookgate.com
https://ebookgate.com/product/core-java-an-integrated-approach-2nd-
edition-r-nageswara-rao/
ebookgate.com
https://ebookgate.com/product/active-skills-for-reading-2-3rd-edition-
neil-j-anderson/
ebookgate.com
https://ebookgate.com/product/value-base-of-social-work-and-social-
care-an-active-learning-handbook-1st-edition-adam-barnard/
ebookgate.com
https://ebookgate.com/product/learning-java-4th-edition-patrick-
niemeyer/
ebookgate.com
™
JAVA
Illuminated
An Active Learning Approach
FIFTH EDITION
Julie Anderson
Rollins College
Hervé Franceschi
Loyola University Maryland
JONES BARTLETT
LEARNING
World Headquarters
Jones & Bartlett Learning
5 Wall Street
Burlington, MA 01803
978-443-5000
[email protected]
www.jblearning.com
23993-5
Production Credits
Director of Product Management: Matthew Kane
Product Manager: Laura Pagluica
Product Assistant: Rebecca Feeney
Production Manager: Carolyn Pershouse
Production Manager: Dan Stone
VP, Manufacturing and Inventory Control: Therese
Connell
Media Development Editor: Shannon Sheehan
Rights & Media Specialist: Thais Miller
Cover & Title Page Design: Kristin E. Parker
Cover Image (Title Page, Part Opener, Chapter
Opener): © itsskin/Getty Images
Printing and Binding: LSC Communications
Cover Printing: LSC Communications
Library of Congress Cataloging-in-Publication
Data
ISBN13: 978-1-284-23993-5
Application submitted.
6048
Chapter 13 Recursion
13.1 Simple Recursion: Identifying the General
and Base Cases
13.2 Recursion with a Return Value
13.2.1 Computing the Factorial of a
Number
13.2.2 Computing the Greatest Common
Divisor
13.3 Recursion with Two Base Cases
13.4 Programming Activity 1: Checking for a
Palindrome
Instructions
Task Instructions
Troubleshooting
13.5 Binary Search: A Recursive Solution
13.6 Programming Activity 2: The Towers of
Hanoi
Instructions
Task Instructions
Troubleshooting
13.7 Recursion Versus Iteration
13.8 Chapter Summary
13.9 Exercises, Problems, and Projects
13.9.1 Multiple Choice Exercises
13.9.2 Reading and Understanding Code
13.9.3 Fill In the Code
13.9.4 Identifying Errors in Code
13.9.5 Debugging Area—Using Messages
from the Java Compiler and Java
JVM
13.9.6 Write a Short Program
13.9.7 Programming Projects
13.9.8 Technical Writing
13.9.9 Group Projects (for a group of 1, 2,
or 3 students)
Index
Preface
Purpose of This Text and Its Audience
Java Illuminated, Fifth Edition, covers all of the material
required for the successful completion of an introductory
course in Java. While the focus is on the material required for
the Computer Science I (CS1) and Computer Science II (CS2)
curricula, students enrolled in Information Systems,
Information Technology, or self-directed study courses will find
the text useful as well. It has been written to provide
introductory computer science students with a comprehensive
overview of the fundamentals of programming using Java as
the teaching language. In addition, the text presents other
topics of interest, including graphical user interfaces (GUI),
data structures, file input and output, and graphical
applications.
Adél
Az erkély szük volt és keskeny; a két fekvőszék csak éppen elfért
rajta. A két fekvőszéken ketten feküdtek, nyakig betakarva, arccal a
szikrázó napfénynek fordulva. Az egyik fekvőszék körül könyvek
hevertek az erkély fenyőfa-padlózatán. A takarón is könyvek,
kinyitva, becsukva, félig felvágva, még egészen érintetlenül. A másik
takarón csak egy levél. A takaró alól néha kinyult egy finom fehér
kéz és felvette a levelet. Aztán visszatette gondosan, gyengéden.
A két beteg magasra párnáztatta a fejét, hogy keresztül lásson az
erkély párkányán. Bár mind a ketten jól ismerték a látnivalót. Zöld
ágak tengere, a fenyők haragos-szin teteje, aztán fehér hó tengere,
a havas mezők és a Királyhegy naptól ragyogó gleccser-mezeje és
mind a kettő fölött a kék tenger, az ég, rajta az égő aranytányér, a
nap.
A két beteg magasra párnáztatta a fejét, hogy kilásson, ha nézni
akar. De nem akart nézni egyikük sem. Nem telt már örömük a
vakmerően és valószinütlenül gyönyörü szinekben, a forróságban,
melylyel a nap pörkölte őket, noha köröskörül mindent hó és jég
takart, feküdtek és sóhajtottak néha egyet-egyet, aztán
beszélgettek, aztán megint hallgattak.
Az egyik olvasott, a másik lehunyt szemmel gondolkodott.
Már több mint három hete feküdtek igy egymás mellett Adél és
itt-szerzett uj barátnője, Kaczvinszky Viktória doktorkisasszony, a
széplaki szanatórium egyik erkélyén.
Együvé ugy kerültek, hogy egyszer, mikor még mind a ketten a
közös földszinti terraszon tartották a kurát s a véletlen aznap délelőtt
egymás mellé fektette őket, a doktorkisasszony átszólt Adélhez:
– Ne sirjon, édes nagysád, ne sirjon!
Adél szinte megijedt a hirtelen megszólitástól:
– Bocsánat, – mondta halkan – nem sirok.
– De igen, ön sir. Már tegnap láttam, hogy sir. Azt nem szabad.
– Erős a napfény, bántja a szememet.
– Ne tessék ezt mondani. Nincs az a napfény, ami a sárga
szemüvegen át bántaná a szemet. De már tegnap láttam, hogyan
folyik a szemüveg mögül a könnye. Sirni tilos. Az árt.
– Mi árthat még nekem?
– Nekünk – mondta Viktória – minden árt, ami a lélekből jön,
vagy odamegy. Nekünk most csak testünk van. Nem szabad, hogy
lelkünk legyen. Az egyik zavarja a másikat. Nekem elhiheti, én orvos
vagyok.
Adél arra forditotta a fejét, hogy megnézze az orvost.
Hegyesorru, keskeny arcocska volt. Adél visszaemlékezett rá, hogy
ez az arc egy kissé görbehátu apró testhez tartozik, melyet már
többször látott csendesen közlekedni a folyosókon. Igazán nem
nézte ki belőle az orvost.
A doktorkisasszony folytatta a beszélgetést.
– Ne haragudjon, hogy megszólitottam.
– Nem haragszom.
– … De itt hizlalnak, napfénynyel fürösztenek, borogatnak és
levegővel tömnek bennünket. Két napi munkájukat tönkreteszi egy
félórai sirás.
– Ön nem sir.
– De ha látom önt, ahogy némán bugyognak ki a könnyei, akkor
végül én is sirok. Látja, önzésből szóltam.
– Istenem… néha olyan jól esik.
– Ez az a luxus, amit szintén nem engedélyezhetünk magunknak.
Hiszen annyi el sirni valója volna az embernek, hogy akkor kevés
lenne a nap huszonnégy órája.
– Önnek is van? – kérdezte Adél, inkább részvétből, mint
érdeklődésből.
– Van. Hogyne volna. Kinek nincs itt?
A doktorkisasszony felkönyökölt, ugy beszélt Adélhoz.
– Tessék megnézni engem. Doktor Kaczvinszky Viktória. Hét
esztendeig jártam az egyetemet, hét évig tanultam és tanitottam,
tanultam és koplaltam, tanultam és lelkesedtem. Mig elkészültem.
Most aztán készen vagyok. Egészen.
– Most kezdett volna élni… – mondta Adél.
A doktorkisasszony hegyes orra alá szomoru, de kedves mosoly
telepedett.
– Bizony. És most kezdek meghalni.
– Én is… – mondta Adél.
– Ön nem tudhatja.
– Ugy érzem.
– Ha megengedi, este megvizsgálom.
– Vizsgáltak eleget.
– De azért engedje meg, hogy én is meg vizsgáljam.
És félénken hozzátette:
– Feltéve, hogy tudni akarja…
– Mit? – kérdezte Adél.
– Hogy lehet-e még…
– Az ember sohasem tudja, hogy akarja-e tudni. Néha szeretnék
egészen biztos lenni benne, néha meg kikergetek a fejemből minden
határozott gondolatot. Nem akarom tudni.
– Akkor nem vizsgálom meg. Még nem barátkozott meg vele.
– Mivel?
– Azzal, hogy…
Abbahagyta, aztán neki kezdett:
– Nem fél a szótól?
– Nem.
– Akkor kimondom: még nem barátkozott meg a halállal.
– Lehet-e megbarátkozni vele?
– Lehet.
Adél rázta a fejét. A doktorkisasszony erősitgette:
– Lehet. Kell is. Vagy kellene. De rosszul nevelik az embereket.
– Kik?
– A vallások. Mind az életre nevelik az embert, ami fölösleges.
– Élni is tudni kell.
– De azt ugyis megtanulja az ember, az élet ösztönénél fogva. S
aki nem tudná, azt a praktikus intézmények megtanitják rá. De a
halálra a vallásnak kellene oktatni. Csak arra, semmi egyébre.
– Hogyan lehetne?
– Oktatni, szoktatni. Nemcsak azt kell megmondani az embernek,
hogy minden ember halandó, hanem azt is, hogy minden ember
meghal, tényleg meghal.
– De hiszen tudjuk.
– Ó, dehogy tudjuk! Nem hiszünk benne. Az életben, amely rövid
és bizonytalan, mind hiszünk. A halálban, amely hosszu és biztos,
senki sem hisz, aki él. Pedig csak el kellene gondolni, hogy nem
mindenki születik meg, aki születhetnék, ellenben mindenki meghal,
aki született.
– Tudjuk – ismételte Adél.
– Nem. Minden nemzedék magára nézve abban reménykedik,
hogy vele ér véget a halál. Eddig volt, ezentul nem lesz. Minden
nemzedéknek ez a magára nézve való hite adta az általános
halhatatlanság gondolatát. Attól nem tudnak meghalni az emberek.
– Hát nem vagyunk halhatatlanok? – kérdezte Adél, aki erről még
sohasem gondolkodott.
A doktorkisasszony megint felkönyökölt és mosolygott:
– Tessék körülnézni ezen a terraszon.
Aztán még sokáig beszélgettek. És összebarátkoztak. Adél kivette
a doktorkisasszony szavaiból, hogy a pénze fogyatékán van, s hogy a
jövő héten már el kellene mennie haza Pestre. Mivel másképen nem
ajánlhatta fel neki a segitséget, megkérte, költözzék át a szobájába,
legyen az ápolónője. Viktória beleegyezett.
Azóta együtt laktak s nem jártak le a terraszra feküdni. Az
erkélyükön feküdtek s jobban eltelt az idejük is.
A doktorkisasszony, bár ő is volt olyan gyenge és lázas, mint
Adél, nagyon lelkiismeretesen fogta fel az ápolónői tisztet, mérte és
jegyezte mind a kettőjük lázát, megmondta mit egyék, mit ne egyék
meg Adél azokból az ételekből, amiket elébük adtak, este
megigazgatta Adél mellén a borogatást, ő maga csak aztán ment
ágyba s tette föl a maga priznicét.
Egy éjszaka, mikor Adél, mint rendesen, már órák hosszat
forgolódott ágyán anélkül, hogy el tudott volna aludni s a villanyt is
felgyujtotta, hogy olvasson, Viktória felébredt.
– Mért nem alszol? – kérdezte a beteg a betegét.
– Mert nem tudok.
– Megint bánkódol?
– Mindig bánkódom.
– Szoktál altatót szedni?
– Nem.
– Akkor jó volna valami.
– Itt nem adnak.
– Persze nem. Itt mindenkit pausáléban kezelnek. Mert általában
nem jó nekünk, ha porokat szedünk, hát soha senkise kap. Pedig
aludni kell. Anélkül nincs élet. Hogy’ volna meggyógyulás? Holnap
irok veronált és elhozatjuk a patikából.
– Köszönöm – felelte rá Adél és örült a veronálnak, hogy aludni
fog.
Sőt maga ez a gondolat is elaltatta. Másnap megkapta a porokat
s aztán mindig engedélyt kért rá Viktóriától, hogy bevegyen egyet,
ha érezte, hogy ismét álmatlan éjszakája következik.
S valahányszor Jánostól levelet kapott, vagy olvasott róla valamit
valamelyik lapban, mindig álmatlannak igérkezett az éjszakája.
*
Adél rettenetesen tusakodott önmagával.
Mindaddig, amig Pestről legutóbb el nem jött, világosan látta, mit
akar, minden cselekedetét egy szándék kormányozta, egyik lépést a
másik után tette meg okosan és céltudatosan, láncszemeket kapcsolt
egymás mellé és a keze sohasem reszketett, noha mindig a halálra
gondolt.
Most már hetek óta küzdött s közben nem irt Jánosnak, mert
valami vadul ösztökélte rá, hogy máskép irjon, mint ahogy eddig irt.
Mást akart akarni, mint amit eddig akart. Ezért voltak
gyötrelmesek az éjszakái s ezért volt hiába a kúra, a nap, a levegő, a
nyugalom, ezért ment a láza napról-napra följebb. A lelke kinozta. És
milyen fájdalmasan kinozta!
Január harmadikán vagy negyedikén Adél reggel ezt mondta a
doktorkisasszonynak:
– Viki, ma lemegyünk Kassára.
– Mi? Minek?
– Csak. Nekem oda kell mennem.
– De egyikünk sincs olyan állapotban, hogy utazhatna.
– Az mindegy.
– Nem is engednek bennünket.
– Nem kérdezzük. Ugy teszünk, mintha csak sétálni mennénk és
megszökünk a villamossal Poprádra, onnan a gyorsvonattal Kassára,
estére vissza is jövünk. Vagy nem akarsz velem jönni?
– De Adél, hogyne mennék, ha akarod. De gondold meg: muszáj
menned?
– Muszáj.
– Akkor gyerünk.
Elindultak a villamos felé. Az országutra érve sifutók keresztezték
őket, akik az ugratósáncról csusztak le szélsebesen és messziről
kiabáltak:
– Ujujuju! Utból, vigyázni!
Egy pillanat mulva az egész csoport tul volt az országuton. Hogy
lecsusszanak Gerlachfalvára és onnan lovakkal huzassák fel
magukat.
Adél megállt és nézett utánuk.
– Ilyen az élet – mondta csendesen.
– Ilyen sikos? – kérdezte mosolyogva a doktorkisasszony.
– Ilyen sebes – felelte Adél. – Csak az a kár, hogy aki lent van a
völgyben, nem jöhet fel többé.
– Ki tudja?
– Én tudom.
– Siessünk! – szólt Viktória – mert még lemaradunk a villamosról.
Beültek a fütött kocsiba és Adél kibámult az ablakon. Eszébe
jutott, hogy egyszer milyen boldogan tette meg ezt az utat lefelé.
Akkor.
Milyen régen volt. Pedig még egy esztendeje sincs egészen. A
tájék most is olyan, mint akkor volt. A hó épp olyan mereven fehér, a
fenyők épp olyan zordonan zöldek, a hegyeken a jég épp oly
feszesen csillog. Semmi sem változott.
És minden megváltozott.
Lent a völgyben, a nagyszalóki állomás táján, sok-sok varju
kerengett a hó felett. Aztán leszálltak és egy darabon feketére
változtatták a fehér mező szinét.
– Varjak – mondta Adél, vagy inkább csak fennhangon
gondolkozott. És hozzátette: – feketék, mint a gyász. Minden fekete.
Viktória csodálkozva nézett rá:
– Minden fehér – javitotta ki Adélt.
De Adél mégegyszer elmondta maga elé:
– Minden fekete.
A jegyváltást Kassára Viktória vállalta. Mig a leány a pénztárnál
járt, Adél leült a petróleumszagu váróteremben. A padló linóleummal
volt fedve, azt mosták végig petróleummal minden reggel. A levegőt
szinte nehéz volt a tüdőbe szivni.
Ahogy ott ült a kemény fakerevet sarkában, Adél érezte, hogyan
süti át egész testét a láz. Nem lesz hasznos ez a mai kirándulás. De
nem törődött vele. Csak a doktorkisasszonyt sajnálta.
– Különben… – gondolta magában – annak is mindegy.
Kassán a Kossuth Lajos-uccán az ékszerészhez vitte be Viktóriát
Adél. A lány elcsodálkozott.
– Ezért jöttünk?
– Ezért.
– Ékszer miatt?
– Ékszer miatt.
– Adélkám, az lehetetlen.
– Mi volna lehetetlen?
– Hogy te, ékszer miatt ebben az állapotban eljőjj onnan ide…
– És, hogy téged is magammal hurcollak, ugy-e?
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade
Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.
ebookgate.com