Download the full version of the ebook at

https://ebookgate.com

Felting The Complete Guide Jane Davis

https://ebookgate.com/product/felting-the-
complete-guide-jane-davis/

Explore and download more ebook at https://ebookgate.com

 Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.

Horse Safe A Complete Guide to Equine Safety 1st Edition

Jane Myers

https://ebookgate.com/product/horse-safe-a-complete-guide-to-equine-
safety-1st-edition-jane-myers/

ebookgate.com

Colloquial Arabic Egypt The complete course for beginners

3rd Edition Jane Wightwick

https://ebookgate.com/product/colloquial-arabic-egypt-the-complete-
course-for-beginners-3rd-edition-jane-wightwick/

ebookgate.com

Knots The Complete Visual Guide Dk

https://ebookgate.com/product/knots-the-complete-visual-guide-dk/

ebookgate.com

Good Fiction Guide First Edition Jane Rogers

https://ebookgate.com/product/good-fiction-guide-first-edition-jane-
rogers/

ebookgate.com
Protocol The Complete Handbook of Diplomatic Official
Social Usage 25 Anniversary Edition Mary Jane Mccaffree

https://ebookgate.com/product/protocol-the-complete-handbook-of-
diplomatic-official-social-usage-25-anniversary-edition-mary-jane-
mccaffree/
ebookgate.com

Dragon Age II The Complete Official Guide Piggyback

https://ebookgate.com/product/dragon-age-ii-the-complete-official-
guide-piggyback/

ebookgate.com

Davis s drug guide for nurses Fourteenth Edition Deglin

https://ebookgate.com/product/davis-s-drug-guide-for-nurses-
fourteenth-edition-deglin/

ebookgate.com

The Complete Guide to the Gap Year Kristin M. White

https://ebookgate.com/product/the-complete-guide-to-the-gap-year-
kristin-m-white/

ebookgate.com

NYSTCE The Complete Preparation Guide 1st Edition

Learningexpress Editors

https://ebookgate.com/product/nystce-the-complete-preparation-
guide-1st-edition-learningexpress-editors/

ebookgate.com
 Felting
NEEDLECRAFTS

The Complete Guide

Felting
The Complete Guide
YOUR ONESTOP RESOURCE FOR ALL THINGS FELTING! Felting: The Complete Guide

Felting
• covers a full range of techniques,
including wet felting, needle
felting and even knitted and
The Complete Guide crocheted items

• features 36 step-by-step, beginning

Combine painting and sculpture, wrap it up in the
to advanced projects—from felt
delightful texture of wool, and you have felting! Here’s
beads, holiday ornaments and pretty
your chance to try your hand at this popular craft without
scarves to one-of-a-kind fashion
a big investment of time or money. This MUST-HAVE
accessories, rugs, landscape paintings
complete guide covers everything from the basics of felting,
and three-dimensional figurines
to a range of projects that illustrate the warm and whimsical
things you can do with it. • includes a general overview
of materials, tools and terms
Everything you need to know to felt fabulous items—
even if you’ve never played with wool before—is right here • provides tons of step-by-step photos
at your fingertips! that make learning fun and easy

Davis
US $29.99
Looking for more great craft ideas? Visit Z1479 CAN $32.99
ISBN 13: 978-0-89689-590-4
W W W. M YC R A FTI V IT Y.COM ISBN 10: 0-89689-590-4
Connect. Create. Explore.
52999

9 780896 895904
Jane Davis

Z1479_c_FeltingTCG-newspecs.indd1 1 12/3/08 11:31:48 AM

 Felting
The Complete Guide

Jane Davis

cincinnati, ohio
mycraftivity.com
connect. create. explore.

Z1479_i_FM.indd 1 10/14/08 10:51:31 AM

 Felting The Complete Guide. Copyright © 2009 by Jane Davis. Manufactured
in China. All rights reserved. The patterns and drawings in this book are for the
personal use of the reader. By permission of the author and publisher, they may be
either hand-traced or photocopied to make single copies, but under no circum-
stances may they be resold or republished. It is permissible for the purchaser to
make the projects contained herein and sell them at fairs, bazaars and craft shows.
No other part of this book may be reproduced in any form or by any electronic or
mechanical means including information storage and retrieval systems without
permission in writing from the publisher, except by a reviewer who may quote
brief passages in a review. Published by Krause Publications, an imprint of F+W
Media, Inc., 4700 East Galbraith Road, Cincinnati, Ohio, 45236. (800) 289-0963.
First Edition.

Other fine Krause Publications craft books are available from

your local bookstore, craft supply store or direct from the
publisher at www.fwmedia.com.

13 12 11 10 09 5 4 3 2 1

Library of Congress Cataloging in Publication Data

Davis, Jane
Felting : the complete guide / Jane Davis.
p. cm.
Includes index.
ISBN 978-0-89689-590-4 (alk. paper)
1. Felt work. 2. Felting. I. Title.
TT849.5.D38 2008
746’.0463--dc22

DISTRIBUTED IN CANADA BY FRASER DIRECT

100 Armstrong Avenue
Georgetown, ON, Canada L7G 5S4
Tel: (905) 877-4411

DISTRIBUTED IN THE U.K. AND EUROPE BY DAVID & CHARLES

Brunel House, Newton Abbot, Devon, TQ12 4PU, England
Tel: (+44) 1626 323200, Fax: (+44) 1626 323319
Email: [email protected]

DISTRIBUTED IN AUSTRALIA BY CAPRICORN LINK

P.O. Box 704, S. Windsor NSW, 2756 Australia
Tel: (02) 4577-3555

Editor: Jennifer Claydon

Designer: Michelle Thompson
Production coordinator: Matt Wagner
Photographers: Jane Davis and Tim Grondin

Z1479_i_FM.indd 2 10/14/08 10:51:35 AM

 Acknowledgments
With each book I’ve worked on over the years, many people
have contributed to the process along the way, some in direct
ways, and others in more subtle ways. I’d like to thank the
many people who have helped to get this book completed.
Many thanks to Candy Wiza, for seeing that covering the
many aspects of felting could make a great book. Thank you
to my wonderful editor, Jennifer Claydon, for the deadlines
that always help so much in getting a book to print, and for
your patience in me getting the material to you. Thank you
to the art department for your beautiful work on this layout
and all the wonderful project photos that I didn’t have to take.
Thanks to Jonathan for being my hand model, so I could take
the how-to photos.
Thank you to my students whom I learn from as much as
they learn from me. Thank you to Lois Varga of Anacapa Fine
Yarns in Ventura, California, for your encouragement with my
teaching and getting me to finally set up a Web page.
And as always, thank you to my family, Rich, Jeff, Andrew
and Jonathan. You complain, but you live with it, and there’s
an opening in this pile where I can still get through to climb
out from under the yarn—at least once in a while.

Z1479_i_FM.indd 3 10/14/08 10:51:39 AM

Z1479_i_FM.indd 4 10/14/08 10:51:40 AM
 Contents

Introduction 

Chapter One
Felting Basics  10
What is Felting?  12
Fiber, Yarn and Fabric  13
Tools  18
Terms  25
Felting Methods  28
Tips for Success  31

Chapter Two
Wet Felting  32
The Basics of Wet Felting  34
Additional Felting Factors and Techniques  36
Flat Felting, Step by Step  42
Dimensional Felting  48
Tips for Success  51
Easy Ball  52
Beaded Bauble  56
Beaded Tassel  60
Christmas Cookie Ornament  64
Easy First Scarf  68
Storm at Sea Scarf  72
Shaped Lady’s Hat  76
Cross-Section Posy  80
Millefiori Beads  84
Knotted Netting Scarf  90
Nuno Scarf  94
Ruched Nuno Tunic  98

Z1479_i_FM.indd 5 10/14/08 10:51:44 AM

 Chapter Three
Needle Felting  102
The Basics of Needle Felting  104
Step-by-Step Faces  116
Tips for Success  121
Floral Tote Bag  122
Lamb Tote Bag  126
Pedestal Pin Cushion  130
Fish Bowl Felting Needle Holder  134
Landscape Painting  138
Itty Bitty Kitty  142
Olde World Santa  146

Chapter Four
Fulling Knitted & Crocheted Fabric  152
Hand Fulling, Step by Step  154
Machine Fulling, Step by Step  156
Tips for Success  159
Reversible Striped Bag  160
Twisted Handle Satchel  164
Sock Knitting Needle Roll  168
Fedora Hat  172
Slipper Socks  176
Decorative Rose  182
Colorwork Bag  188
Colorwork Coin Purse  192
Crochet Hook Case  196
Bowl with Handles  200
Zippered Vest  204
Openwork Rug  210

Z1479_i_FM.indd 6 10/14/08 10:51:50 AM

 Chapter Five
Multi-Technique Projects  222
Poinsettia Mat  224
Oak Leaves Wall Banner  228
Meandering Leaves Container  232
Ocean in a Basket  236
Friendly Wizard  240

Glossary 

Resources 

Index 

Z1479_i_FM.indd 7 10/14/08 10:52:00 AM

Z1479_i_FM.indd 8 10/14/08 10:52:10 AM
 Introduction
The first time you witness loose fibers felting together is an
extraordinary experience. Knit or crochet a big, floppy bag
or hat, then throw it in the wash and watch it magically
transform into a fuzzy, dense creation. You can arrange fibers
and agitate them with hot soapy water to mat them together
into a wonderful new material. There’s also needle felting—my
new passion—which is painting and sculpture wrapped up
with the fabulous texture and color of wool.
It never ceases to amaze me that people have discovered
so many fascinating uses for animal hair. The more I explore
felting, the more artists and craftspeople I find who are
experimenting to create new arts and crafts never seen before.
However, these expansions on the art of felting start with a
craft that is as old as the domestication of sheep.
Today, felt is all around us, and not just in crafts. From
dampers on piano keys to washers in car parts, you can find
felt in surprising places. And most felt products today are still
made from sheep’s wool.
This book is about all things felting. We’ll begin with a
general felting overview, including basic processes, materials,
tools and terms. Over the next several chapters, different
felting techniques will be covered in detail, starting with
techniques and ending with a variety of projects using the
featured technique. Then, we’ll combine several techniques
into a variety of projects to show how the techniques can be
used together.
I hope the projects and techniques in this book will inspire
you to strike out on your own felt adventures. Have fun and go
felt something!

Introduction 9

Z1479_i_FM.indd 9 10/14/08 10:52:11 AM

Z1479_i_Ch 1.indd 10 10/14/08 10:46:30 AM
 Chapter One

Felting Basics
This overview will introduce you to the tools and
materials used in felting and to the many different
methods used to felt. For more detailed information
on each felting technique, be sure to see the following
chapters. There you will find step-by-step instructions, as
well as beautiful projects, that will help you expand your
felting knowledge.

Chapter One: Felting Basics 11

Z1479_i_Ch 1.indd 11 10/14/08 10:46:33 AM

 What is Felting?
The actual process of felting is simply the tangling together
of animal fibers and locking them together permanently. This
process takes place because of the unique characteristics
of wool fibers, which have scales covering their surface. The
scales relax when warmed, opening away from the shaft
of the wool fiber. If fibers tangle together while the scales are
open, they will lock together permanently when the scales
close back down to the shaft.
The felting process can happen in several ways. Over time,
fibers that are constantly rubbed through day-to-day usage
can felt together; this often happens to wool sweaters,
especially at the underarms, where there is a lot of movement.
A combination of heat, moisture and friction is the quickest
way to make felting occur. Fibers can also be forced to lock
together without heat or moisture by using barbed needles,
called felting needles, to cause friction between fibers.

Z1479_i_Ch 1.indd 12 10/14/08 10:46:34 AM

 Fiber, Yarn and Fabric
There aren’t many supplies needed to create felt. The most
basic materials are animal fibers and a tool to agitate and
tangle the fibers. However, talented felt artists have come up
with many creative new ways to felt, including combining
animal fibers with fabric, yarn and other materials. These
emerging ideas open up a host of possibilities for felters to be
even more creative. The following materials can be used alone
or in combination as the base of your felted creations.

Fiber
Almost any animal fiber can be used to create felt. Some types
of animal fiber will felt more easily than others, although the
method used to felt will also affect how fast felting occurs.
A good rule of thumb is that the finer the fiber, the more
quickly it will felt. The most common ways to measure wool
are thickness (micron count) and by a calculation of the
number of yards of yarn that can be spun from a pound of
wool (spinning count or Bradford count). Most wool sold
for felting is a merino blend that is 24 to 28 microns, which is
equal to a Bradford count of 56 to 60; this is the type of wool
used for all of the projects in this book. However, there are
many other fibers available to felters; make sure to have fun
and experiment!

Fiber, Yarn and Fabric 13

Z1479_i_Ch 1.indd 13 10/14/08 10:46:35 AM

 Wool for felting is widely available in three forms: worsted
preparation, woolen preparation and locks. In a worsted
preparation, the fibers have been combed so that short fibers
are removed and the remaining fibers lie parallel to each other.
Crossing worsted fibers over each other in different directions
during felting helps the fibers tangle together more easily.
In woolen preparation, the fibers have been carded instead
of combed and retain the shorter fibers. This fiber preparation
felts easily because of the mingling of the short fibers with
A sampling of the long fibers. Woolen preparation is ideal for needle felting
wool fibers because the fibers mat together quickly from the needling
From left to action. However, it can be difficult to achieve smooth, clean
right: worsted lines in a design because of the short fibers.
merino, woolen The last form of fiber that is commonly used in felting is
merino cross blend, locks. Locks are often used as accents in abstract art, or as hair
Lincoln/Romney, for figures or animals. The wool for locks is carefully cut and
Shetland, Cotswold, washed so that the locks remain intact, without being altered.
Leicester Longwool,
Longwool locks

Z1479_i_Ch 1.indd 14 10/14/08 10:46:36 AM

 In addition to natural colors, fibers for felting are available
in a rainbow of dyed colors. Dyed fiber samplers provide a
fabulous palette for creative work with felt. You can purchase
several different samplers and blend the colors for unlimited
color possibilities. A dyed fiber sampler
Felting kits are another product available to crafters; from
needle felting to wet felting, a growing number of products
provide the essentials to try out a project or technique. Kits
can be very convenient because you can try a technique
without worrying about choosing the right supplies. Many kits
provide instructions in addition to tools and materials.
A great time saver for felt artists is prefelt, a sheet of wool
fibers that are lightly felted together in a fragile fabric. Prefelt
can still felt to other fibers, making it a great material to cut
into shapes and then felt to other fibers

A felting kit

Prefelt in a variety of colors

Fiber, Yarn and Fabric 15

Z1479_i_Ch 1.indd 15 10/14/08 10:46:37 AM

 Single-ply yarns felt
well and also work
well with needle felting
without showing a lot Yarn
of the needle holes. Yarn is composed of fibers that have been twisted, or spun,
together into a continuous strand. In order to felt, a yarn
must be composed of at least thirty percent feltable wool.
Don’t choose washable yarns for felting projects; they have
been treated with a coating that keeps the tiny scales from
locking together.
Yarn can be a wonderful addition to felt projects. Yarn
can be wet felted by hand, or a washing machine can be
used to full yarn after it is woven, knitted or crocheted. For a
These two-ply yarns felt dimensional effect, needle felt yarn onto felted items or fabric.
easily, though the plies Yarn can also be sandwiched between layers of fiber for an
show needle holes from interesting effect in laminated felting.
needle felting more than
a single-ply yarn would.

Z1479_i_Ch 1.indd 16 10/14/08 10:46:40 AM

 Fabric
Any fabric that wool fibers can migrate through can be used in
felting. Loosely woven fabrics make the process much quicker
and easier, and fabrics that contain feltable wool are an even
better choice because a stronger bond will be formed with
the felted embellishments. However, you can successfully felt
through fine fabrics that have no wool content at all.
A scarf blank is a great base for a felting project. Since the
fabric is already hemmed, you only have to felt it and then you
have a beautiful finished item.

Scarf blanks for

felting projects

Fiber, Yarn and Fabric 17

Z1479_i_Ch 1.indd 17 10/14/08 10:46:42 AM

 Tools
The tools you need for a felting project will depend on the
technique you plan to use and whether you are using loose
fibers or yarn. Needle felting requires few tools and no water. A
knitted or crocheted item can be thrown in the washer, and
therefore requires few tools. However, you may find that you
will end up combining techniques when you felt, so it is good
to have a reference of all the items you might need. Following
are the tools you will need to use for every technique
throughout the book.

Z1479_i_Ch 1.indd 18 10/14/08 10:46:44 AM

 Bamboo mats are used for wet felting
by hand. The project is rolled up in
the mat, then the coiled mat is rolled
back and forth to create friction to felt
the fibers together. A sushi mat works
well for small items, and a bamboo
shade like the one shown is great for a
large item.

Beading supplies, such as beads,

needles and thread, are sometimes used
to embellish felt projects. Containers to
hold beads when working and to store
beads when not in use are also handy.

Bubble wrap can be used instead of a

bamboo mat for wet felting by hand.
Use bubble wrap with bubbles that
are ¼"–½" (6mm–13mm) wide. Blue
pool-cover bubble wrap is best for
repeated use because it is sturdier than
packing bubble wrap.

Tools 19

Z1479_i_Ch 1.indd 19 10/14/08 10:46:45 AM

Another random document with
no related content on Scribd:
 – Nem. Bagno-művészek.
– Bagno?… Mi az a bagno?
– Egy amerikai hangszer, nagyságos asszony. Olyan, mint a
gitár… Parancsol egy vegyes gyümölcsöt?
Az étterem megtelt félszeg szerelmes párokkal, diákokkal,
hajóstisztekkel, bonneokkal, színésznőkkel, ünneplőbe öltözött
polgáremberekkel. A sarokban a zenekar a Boulanger-indulót
zendítette rá. Szemben az orosz milliomos elpusztíthatatlan
nyugalommal gyujtott rá egy ökölnyi széles szivarra.
– Vajjon tudnak-e valami magyar nótát? – kérdezte May.
– Rögtön intézkedni fogok, nagyságos asszony. – felelte a pincér
és elrobogott.
Egy perc mulva a Boulanger-induló abbamaradt és a zenekar a
„Kőrösi lányt“ játszotta.
May ájtatosan hallgatta a hazai hangokat, aztán körüljártatta
szemét a füstbeboruló aranyozott termen és így szólt.
– Lássa, Dénes… ettől az orosztól tulajdonképp szép, hogy
mindenhova lépten-nyomon követ. Ki tudja, milyen kötelezettségei
vagy üzletei vannak, amelyeket mind elhanyagol a kedvemért,
anélkül, hogy csak egy mosollyal is megjutalmaznám. Mondja,
Dénes, képes lenne maga rá, hogy ismeretlenül végig kísérjen a
világon egy asszonyt?
Illésfalvy mosolygott.
– Magát mindenesetre, – felelt a közhelyekkel megtömött
környezethez alkalmazkodva.
May jóváhagyólag bólintott fejével.
– És boldog lenne, ha egyszer megengedném a kezemet
csókolni?
 – Igen.
– És tudna órák hosszat az ablakom alatt sétálni, meg tudna
értem feledkezni a kötelességeiről?
A kötelességekről… Illésfalvy szeme előtt a füstben egyszerre
megjelent a gyászruhás asszony képe, aki egész életét, ifjúságát,
boldogságát föláldozta hitvesi és anyai föladatainak, a
kötelességeinek, amelyekben rideg vigaszt akart találni… Szegény
asszony, most már ott ül a Zöld Faluban, beteg férje oldalán és
aggódó szemmel nézi a hőmérő szigorúan ítélő rovátkáit, amelyek
életet és halált jelentenek.
– Nos nem felel? – kérdezte May duzzogva.
– Természetes, hogy mindenről meg tudnék feledkezni, –
válaszolt Illésfalvy elkomolyodva. – Hiszen szeretem magát, – tette
lassan hozzá.
– Oh, milyen csunyán mondja ezt, hogy „szeretem“ –
bigyesztette föl ajkát az asszony. – Hogy lehessen a szavainak hinni,
ha így beszél?
Dénes szivarra gyujtott és sűrü füstfelhőt fújt maga elé. A szürke
kárpít egyszerre eltakarta előle a Zöld Falu képét s a férfi
mosolyogva szorította meg May apró kezét.
– Szeretem, nagyon szeretem – mondta keményen és tekintetét
mohón vetette May finom arcára.
Az asszony teljes szépségében ragyogott az éles villamos fényben
s a férfi vérén boldogan futott át a tudat, hogy ez a napsugaras
homlok, ez a csillogó szem, ez a gyűrüktől csillogó, hófehér kéz, ez a
gúnyos, apró száj mind, mind az övé s e pillanatban senki se veheti
el tőle.
May mosolyogva viszonozta Illésfalvy tekintetét, azután így szólt.
 – Még egy kérésemet kell ma teljesítenie… De igérje meg, hogy
nem fog ellenkezni.
Dénes megszorította barátnője kezét.
– Menjünk egy félórára csónakázni az Alsteren… – szólt félénken
az asszony.
Illésfalvy nevetett.
– Tudja-e, hogy csak kereskedősegédek eveznek ilyenkor a
pavillon körül?
– Tudom… – bólintott May. – Mindegyik magával viszi a kedvesét,
aztán eloltják a lampiont és diákdalokat énekelnek… Ha már benne
vagyunk ebben a hangulatban, élvezzük ki végig, – igen?
Fizettek és kikocsiztak az Alsterhez. A széles öbölben, a csendes
őszi éjszakában, már százával uszkáltak a tarkalámpás, fölvirágozott
hajók; itt is, ott is vígan szólt a harmónika s a liget felől lassu, régies
kardal hallatszott.
May boldog mosollyal ült a kormányhoz, Illésfalvy pedig az
evezésnek látott. Eleintén a csónak bizonytalanul ingott jobbra balra,
azután Dénes visszanyerte régi evezős érzékét és erős csapásokkal
hajtotta előre a bambuszalkotmányt. A friss szellő a távol tenger sós
levegőjét csapta arcukba.
– Milyen kellemes éjszaka, – szólt May letéve kalapját s a vízbe
lökte a csónak farán himbálódzó tűzvörös japán lampiont.
Illésfalvy egy percre behuzta az evezőket; a ladik most lassan
rezgett a csillagok visszfényében.
A villasor partja mellett voltak. A sűrü fák közt föl-fölvillant egy
kivilágított ablak, egy villamos ívlámpa, de a tulsó parton már
koromsötétség honolt a gyárak közt. Puskalövésnyire tőlük, egy
széles, ócska tutajon, a Barcarolát énekelték hegedüszó mellett.
 Az asszony lassan fölkelt a padról, odasimult Illésfalvyhoz és
gyöngéden megcsókolta a homlokát.
– Nem fél, hogy a vízbe esünk? – kérdezte a férfi, végigsímítva
May haját.
– Nem félek semmitől, – felelte az asszony lassan.
 V.

A késő ősz meleg napsugárral, kék égbolttal borította be a komor

Hanza-várost. Mintha új tavasz akart volna jönni; a tenger felől
illatos fuvalat szállott a kormosfalu házak közé, az esték nyugodtak,
csillagosak voltak. Minden hajón késő éjszakáig vígan szólt a
harmónika.
Illésfalvy pár nap alatt megfiatalodott, és lelke, amely már
túlhaladt a nyár forrólélekzetü útjain, ismét tele volt színekkel,
hangulatokkal, nagy gyöngédséggel. May, ha akarta, mindig le tudta
volt bilincselni a férfit, különösen most, amikor egyszerűségével és
közvetlenségével próbált hatni reá. Illésfalvy boldogan engedte
magát át az új képnek, neki inkább tetszettek az egyszerü, tompább
szinezetü, magukat boldogan alárendelő és álmodozó lelkek.
Szerette, ha a nők mentől távolabb járnak a való élet ridegségétől,
ha bensejük elüt a hétköznapi szabályoktól, ha komoly és szomoru
érzéseik között első helyen áll az odaadó, nem számoló, nem
gondolkodó szerelem. Ha a multban gyakran megesett, hogy
Mayban nem tudta feltalálni az igazi nőt, ha megriadt
gondolkodásától: az ok az volt, hogy az asszonyban felösmerte a
hiúságot, az üres pompakeresést, a könnyü gondolkodást, amely
nem tulajdonított több jelentőséget az érzelmi világnak, mint a külső
eseményeknek. May a szerelemben is csak fényűzést, érdekes
színeket látott, a nagy érzéseket messziről megcsodálta, de igazán
átérezni, átérteni nem volt képes. Most, hogy az asszony új,
egyszerü, érthető alakban állott a férfi előtt, a régebbi benyomások
eltompultak, elkoptak, s helyet adtak egy új, titokzatos, meleg
képnek, amely hasonlatos volt ahhoz a nemes érzéshez, amelyet
bennünk egy szép hangulat meglátása és megértése okoz.
 Az a pár hét, amelyet együtt töltöttek el, zavartalanul, kölcsönös
megértésben repült el. A színházakat, mulatóhelyeket az első
kirándulás után ritkán keresték fel, inkább elbolyongtak az Alster-
parton vagy hajóra ültek és kimentek a tengerparthoz, órák hosszat
nézve el az új világba induló emberek komor készülődését, a
hullámok játékát, a partvidék hamvas színeit. Beszélgetésük tárgya
távol járt a köznapi élettől, többnyire lelki és érzelmi dogokról
cserélték ki nézeteiket, önmagukkal foglakoztak és a multba
kalandoztak vissza. A jövő csak a fiatalemberek agyát izgatja és
foglalkoztatja; a meglett férfi szerelme a jelennél vagy a letünt
időknél tartózkodik, hangulatai megnemesednek, lecsillapodnak,
benső tartalomban meggazdagodnak, mint a valóban értékes
műkincsek, amelyeknek az idő ád melegséget.
Illésfalvy nehezen tudott elszakadni az új Maytól. Akárhányszor
elhatározta is volt, hogy este visszautazik birtokára, ahol számos
apró teendő várt reá, reggelre meggondolta magát és Hamburgban
maradt.
Ott tartózkodását azután egy váratlan eset miatt még továbbra
kellett kiterjeszteni. Egy délután kirándultak a tengerpartra,
útközben azonban meglepte őket az eső és teljesen átázva vetődtek
vissza a városba. Másnap reggel Illésfalvy lázas volt, estére pedig
ágyba kellett feküdnie. Az orvos könnyebb tüdőgyulladást állapított
meg és szobafogságra ítélte a férfit.
Illésfalvy soha se volt még beteg. Edzett ember létére irtózott a
szobalevegőtől és boldogtalannak érezte magát, ha napjában nem
tölthetett öt-hat órát a szabadban. Most az ágyhoz volt láncolva és
függetlensége egy időre megszünt. Ez az érzés nagyon lehangolta és
eszébe juttatta az élet telét, amikor sorra köszöntenek ránk a
nyomorúságok és testi szenvedések. Ha elgondolta, hogy némely
embernek esztendőket kell szobában, matrác-sírban töltenie,
megborzongott és megdöbbenve nézett vigasz után.
A vigasztalás nem késett. May egész napját ott töltötte oldala
mellett, fölolvasott neki, szórakoztatta és odaadással ápolta. A
nagyvilági nő mintha egészen kiveszett volna belőle; szürke
köntösében csöndesen, félénken járt-kelt a szobában, maga főzte a
teát, maga fűtötte a lakást és aggódva leste az orvos véleményét.
May igen jól hegedült és a hangja is szép volt. Azelőtt e két
tulajdonságát Illésfalvy előtt nem igen érvényesítette, most azonban,
kifogyva az olvasásból és beszélgetési tárgyakból, gyakran elővette
hegedűjét és tovaűzte vele a lomhán haladó időt. Illésfalvy nagyon
szerette a zenét és különös gyönyörűséget talált az ó-francia
románcokban, amelyek csöndes hangulatukkal nemesen illeszkedtek
az ablaktáblákon átszűrődő őszi szinekhez. Amint így kettesben,
távol a világtól, az élettől, távol minden hétköznapiságtól egymás
mellett voltak, a férfi úgy érezte hogy nagyon meg tudják egymást
érteni és nincs szükségük az emberekre, azok tömérdek
csinálmányaira, gondolkodására, társaságára. Dénes lelkének
mélyéből egyre jobban emelkedett ki éveken át féltve őrzött kincse,
nagy érzése, amely életének vezető eleme volt, amely bensejét
nemessé, tisztává, férfiassá tette és elsősorban a szép, a művészi
szép egyik gyönyörü virágának kultuszát jelentette.
Egy késő őszi estén – Illésfalvy már jobban érezte magát és
elhagyta az ágyat – ketten beziguet játszottak. Az ablakokat szilaj
eső verte, a tengerpart felől néha bömbölés hallatszott, mintha
valami titokzatos állat fel-felordítana dühében. Illésfalvy egyszerre
letette a kártyákat és kezébe vette az asszony hófehér ujjait.
– May, – szólt komolyan, – legyen a feleségem.
Az asszony megrezzent.
– Legyen a feleségem, – ismételte Dénes, szembenézve
barátnőjével. – Azt hiszem, meg fogjuk egymást érteni, a lelkem
vágyódik a magáé után.
May elgondolkodott.
– Nem voltam erre a kérdésre elkészülve, – felelte azután. –
Engedje meg, hogy előbb önmagammal számoljak.
 – Nem, nem, – tiltakozott a férfi, – most válaszoljon, kell, hogy
most rögtön választ adjon! Ha szeret, akkor a felelet nem lehet
tagadó és holnapig se változhat meg; ha idegent lát bennem, akkor
jobb, ha rögtön megtudom.
– Idegent? – mosolygott May szomorúan. – Miért lennék akkor
itt? Hiszi, hogy valami érdek fűz össze bennünket?
Illésfalvy elröstelte magát.
– Bocsássa meg tapintatlanságomat, – szólt megcsókolva
barátnője kezét és tisztelettel, ragaszkodással nézett fel Mayra.
Az asszony végigsimított homlokán, azután az ablakhoz ment s a
hideg táblához szorította fejét. Egy ideig mély csönd honolt a
szobában.
Illésfalvy fölkelt és May mellé lépett.
– Beleegyezik? – kérdezte halkan.
Az asszony már visszanyerte nyugalmát; ugyanaz az okos,
világos, határozott nő volt, mint a multban százszor és százszor, ha
fontos lépés előtt állott. Alakja megnőtt, megerősödött a férfié
mellett, aki idegesen és türelmetlenül várta a feleletet.
– Dénes, – vette fel a szót May, – őszintén fogok beszélni és
szeretném, ha maga is őszintén, higgadtan ítélné meg a helyzetet.
Illésfalvy nyugtalanul nézett barátnőjére, aki azonban komolyan,
határozottan folytatta.
– Mindaketten túl vagyunk azon a koron, Dénes, amikor az
embernek öröme telik benne, ha bolondságot követhet el. A mi
szemünk, tekintetünk és ítéletünk meghiggadt, a lelkületünk is
nyugodtabb lett. Nem vagyok rajongó és talán sosem voltam
fellengős, nem igen becsültem túl, de nem is néztem le a lelkem
világát. Jól ösmerem magamat és meg tudom bírálni hangulataimat,
indulataimat. Keresztülmentem sok olyan dolgon, amely más
asszonyt még álmában sem környékez meg, az életben tömérdek
színnel, eseménnyel, emberrel, fölfogással ismerkedtem meg,
bizonyára sok örömem és gyönyörűségem is volt. Mindez érzésekből
egy emelkedett ki határozottan, egy uralkodott a többiek felett: a
szabadságé, a függetlenségé. Soha senkinek nem akartam, nem
tudtam magamat alárendelni, soha lépéseimről senkinek nem adtam
számot s gyönyörűségem telt benne, hogy emberektől, nézetektől,
talán hangulatoktól is befolyásolatlanul járhattam a földgolyón.
Őszintén beszélek, Dénes: – én a függetlenségemet senki kedvéért
nem tudnám feláldozni.
Illésfalvy elkomorodva nézett az asszonyra.
– És a szerelem nem volna több, mint a szabadság? Kettőnk lelki
közössége nem kárpótolná az elvesztett függetlenségért?
– A szerelem az én szememben ma már nem féktelen szenvedély,
nem vadregényes táj, avagy mindeneket elsöprő elem, – ezek a
színek megtompultak, megcsöndesedtek és megszelidültek
lelkemben. Az ember tulajdonképp csak egyszer szeret igazán,
odaadóan, ostobán és mégis boldogan: amikor fiatal s amikor
először ismeri meg ezt az érzést. Ennek az ideje rég elmult, s talán
jobb is így, mert csak tömérdek szenvedést, gondot, megalázkodást
jelent, – legalább nekem… nekem nem adott mást.
Illésfalvy összeharapta ajkait. A benseje idegesen zúgott,
vergődött: mintha a féltve őrizett, drága csecsebecsékkel, finom
műtárgyakkal, holdvilággal szőtt képekkel teli világba egyszerre
beférkőzött volna a nyers észak havas, piszkos szélvihara és
szertedobálta, bemocskolta volna mindazt a gyönyörü fehérséget,
kristályos hangulatot, amely verőfényes napsugárban csillogva
nemesítette meg lelkét és szívét.
– Akkor… tehát nem szeret? – kérdezte a férfi tétován, még
mindig reménykedve, hogy csak rossz álommal áll szemben.
May barátjára nézett.
 – Dénes, – mondta nyugodtan, – én mindig becsültem magát,
ragaszkodtam önhöz és szerettem is… de a magam érzése szerint.
Boldog voltam, hogy egy okos, jólnevelt, képzett ember
társaságában lehetek és szívemnek jól esett az a meleg érzés, amely
önt hozzám fűzte. Borzadok tőle, ezt a barátságot tönkretenni azzal,
hogy örökre egymáshoz kapcsoljuk magunkat, amikor ösmerem a
lelkem nyugtalanságát, hiúságát, kiszámíthatatlanságát. Valóságos
csapás lenne, ha ön engem elvenne feleségül, mindkettőnkre csak
tömérdek bánat és kellemetlenség háramolna belőle. Ez
lehetetlenség, sőt annál is több: ostobaság. Maradjunk meg a régi
barátoknak, akik minden hónapban, minden negyedévben látjuk
egymást és friss hangulatokkal, a távollét által megerősödött
érzéssel közelednek egymáshoz, s amikor észreveszik, hogy alakjuk
kölcsönösen megszokottá, hétköznapivá kezd válni, ismét búcsút
mondanak egymásnak és a köztük lévő kapcsot nem hagyják
megrozsdásodni, elkopni… elszakadni.
Illésfalvy megrázta a fejét.
– Nem, nem, – szólt nyugtalanul, – ez lehetetlen, ez hazugság,
megalkuvás, amelybe sosem törődöm bele. Félszerelmet nem akarok
ösmerni, ahogy félig igazat se tudnék mondani.
Csönd lett.
– Most megvet, – vette föl egy kis keserűséggel a szót az
asszony, – megvet, mert igazat mondtam. Ha hazudtam volna, talán
minden rendben lenne és a lelkében az első helyet foglalnám el.
Illésfalvy nem válaszolt, a lelke tele volt keserűséggel,
szomorúsággal és megsértett hiúsággal. Azt hitte volt, ha szívének
legbensőbb ajtaját kinyitja és föltárja féltve őrizett oltári szentségét,
a hivők le fognak borulni előtte, tisztelni, imádni fogják, mint ő
maga, aki rajongva tekintett föl ez érzésekre, és most, ime, a
templomba surrant pogányok hidegen, okosan és kegyetlenül
mosolyognak a szentségre, amely fájdalmában megborzong és
szomorúan sötétedik el.
 A férfi kicserepesedett ajakkal, leverten, nyugtalanul állt az
ablaknál.
May végigsímította haját és elborultan nézte az üvegtáblákon
végigfutó esőt.
 VI.

Illésfalvy másnap reggel összecsomagolt és búcsút vett Maytól.

Az a titkos reménye, hogy az asszony utolsó percben meggondolja a
dolgot, félredobja az álarcot és igazi, szerető, nem számoló, nem
gondolkodó nővé változik, aki meleg szeretettel borul nyakába
annak, aki őt a világon minden fölé helyezi, füstté vált. A búcsúnál
May szemében könnycsepp csillogott, de azért az asszony nyugodt
és okos maradt.
– Maga túlbecsül engem, és… és talán önmagát is, – ez volt May
utolsó szava, amikor a férfi beszállt a D.-vonatba.
Berlinig Illésfalvy komoran, sötét gondolatokkal eltelve ült
fülkéjében. Emlékezése vissza-visszatért Mayhoz, akinek alakja üdén,
karcsún, frissen csillogott a kikötőváros fekete környezetében. A
személyes csalódásnál a férfinak jobban fájt a félreösmerés, érzelmi
világának, rajongásának ez az önkéntelen lebecsülése, amelyben
May részesítette. Mint sok ember, aki bensejének él s annak
becsesebb megnyilatkozásait istenségként tiszteli, Illésfalvy is
bizonyos mértékben önző volt, jóllehet ezt maga nem vette észre.
Dénes azt hitte, hogy az érzelmi világ tisztelése, a szerelemnek, a
nemes gyönyöröknek, az odaadó indulatoknak imádása a lelki
vonások közt az első helyen áll, s nem akarta belátni, hogy ez
tulajdonképp az önzés egy finomabb, csiszoltabb formáju
megnyilatkozása, amely csak a magunk szempontjából lehet
indokolt. Érzékenységének, férfihiúságának fájt, hogy May nem
értette meg e sajátszerü, finoman rajzolt, szines virágokkal ékesített
lelkivilágot, amelynek rejtett mélyén forró megnyilatkozások,
gyöngéd hangulatok, őszinte ragaszkodás és meg nem értett vágyak
lappangtak.
Berlinben Dénes egy napot töltött, azután eszébe jutott, hogy az
ügynöke ismételten fölhívta volt figyelmét a botyáni birtokra, egy
régi felsőmagyarországi gazdaságra, amely jutányos föltételek
mellett várt vevőre. Miután úgyis Zsolnán át vitte az útja, Illésfalvy
elhatározta, hogy két napot rászán a birtok megtekintésére. Annál
jobb, ha nem tudják, hogy odaérkezik, legalább pongyolában látja a
gazdaságot.
Egy vasárnapi gyorsan alkonyodó délután Illésfalvy fölült a
magyar vonatra. A szakaszban sajátságos találkozása volt: fekete
ruhájában, csöndesen, szerényen ott ült az ismeretlen nő, akivel
annak idején Berlinig utazott volt. Az asszony az ablak felé fordulva
foglalt helyet, de a férfi rögtön megösmerte karcsu termetéről,
kékesen csillogó fekete hajáról.
Dénes úgy érezte, mintha régi barátjával találkozott volna össze.
Az asszony modorában csupa rokonszenves vonás volt, amelyek
észrevétlenül, finoman vonzották magukhoz a férfiakat s mégis
tiszteletet tudtak ébreszteni. Modorában, amely minden ízében finom
volt, nem lehetett keresett vagy követelő vonást fölfedezni,
ellenkezőleg, messziről meglátszott rajta, hogy egy összetört, a
sorstól megviselt asszony, aki ennek dacára emelt fővel, csillogó
homlokkal jár a világban s erős elhatározással teljesíti kötelességét.
Ez ellentétes színek nemessé, emelkedetté, kristálytisztává tették
szép arcát, amelyen csak itt-ott mutatkoztak a gondok szarkalábai.
A Zöld Faluban nem volt különös ujság. Hogy az ősz esővel, hóval
beköszöntött, a férj valamivel rosszabbul érezte volt magát, de az
orvos azt mondotta, hogy mindez csak átmeneti jellegü és az
asszony megnyugodott benne.
– Ha nem veszi rossz néven, – kérdezte a férfi, mikor a vonat
berobogott a fenyvesek árnyékába, – engedje megtudnom a nevét.
Nem követek el tiszteletlenséget?
 Az utitárs elgondolkodott.
– Okvetlenül szükséges ez? – mondotta azután.
– Ahogy gondolja.
Az asszony elővett kézitáskájából egy ezüst ceruzát, azután
határozott, egyenes betükkel írta föl: „Bogdány Vera“.
A vonat kerekei elkezdték csattogni: „Bogdány Vera, Bogdány
Vera“.
– És… és hová utazik? – kérdezte tovább a férfi.
Vera ijedt tekintetet vetett Illésfalvyra, de Dénes olyan
nyugodtan, egyszerüen nézett reá, hogy az asszony leküzdötte
idegenkedését és lassan odaírta a név mellé ezt, hogy „Füzesér“.
A vonat pillanatra kiért a fenyőkből. A domboldal tetején fehéren,
komolyan, fűzfáktól körülvéve jelent meg a Zöld Falu ködövezte
képe. Vera lehajtotta fejét és lecsukta szemét. Amint arcán a
szomorúság végiglebbent, homloka még jobban csillogott.
Illésfalvyt megérintette ez a kép.
– Talán tapintatlanságnak fogja minősíteni, – szólalt meg, – de
meg kell mondanom, hogy ön egyike a legrokonszenvesebb
asszonyoknak, akikkel találkoztam. Nem bántja ez a közhely? Elhiszi,
hogy ezt őszintén mondtam?
– Elhiszem, – felelte félénken Vera és újra nyugtalanul nézett
Illésfalvyra.
A férfi tovább folytatta.
– Azt is meg tudom mondani, honnét ered ez az érzésem. Az ön
mozdulatai, a tekintete, a hangja nagyon hasonlítanak megboldogult
édesanyáméra.
Vera megnyugodott. A szeme hálásan csillogott.
 – Köszönöm, – felelte önkénytelenül.
Illésfalvy most hamburgi utazásáról kezdett beszélni s elmondta,
hogy két hétig betegen feküdt.
– És… és egyedül volt az idegenben? – kérdezte az asszony, aki
női ösztönnel megérezte a távoljáró Mayt.
Dénes egy ideig gondolkodott, azután őszintén nézett rá Verára.
– Nem, – válaszolta lassan, – egy asszony volt mellettem, egy
asszony, akiről azt hittem, hogy szeret, hogy meg tud érteni, de
akiben nagyon csalódtam.
Bogdány Vera kinézett az ablakon. A párás üvegtáblák mögött
csatakos mezők, ázott országútak repültek el.
– Talán nem értette meg önt, – szólt az asszony, mintha a kopott
fáknak és cserjéknek beszélne. – Azt hiszem… a legtöbb ember
félremagyarázhatja önt.
– Miből következteti ezt?
– Megmondom nyiltan. A megjelenése, a modora, a külseje azt a
benyomást keltik, mintha sokat látott, tapasztalt világfi lenne, egy
kissé könnyelmü, gyorsan élő és keveset gondolkodó. És alapjában
ön… talán jó és becsületes ember.
– Milyen sajátságosan fejezi ki magát, – gondolta el Illésfalvy.
– Azt hiszem, – folytatta tovább az asszony, – hogy az a férfi,
akinek az édesanyja lebeg a szeme előtt, nem lehet rossz.
– Csak szerencsétlen. Hiszen többnyire olyankor jut a szülőnk az
eszünkbe.
– Meglehet. Én már gyermekkoromban elvesztettem az
édesanyámat és apámat, ez az érzés tulajdonképp ösmeretlen
előttem. A szenvedésben korán volt részem és talán ez teszi, hogy
megszoktam az életet komolynak és felelősségekkel telinek látni.
Örömben ritkán volt részem, s ha mosolyogtam is, mindig úgy
éreztem, hogy egy titkos hatalom állandóan mögöttem áll és
bármely pillanatban lecsaphat rám. Éppen azért bizalmatlan voltam a
sorshoz, az emberekhez és gyáván jártam a földön. Lehet, hogy igazi
boldogság nincs is a halandók között, vagy legalább is kevesen
vannak, akiket erre az égben kiválasztottak.
Illésfalvy előtt lassan egy új világ nyílt meg, egy csöndes,
szomoru és mégis érzésekkel teli ország, amely merőben elütött
azoktól a képektől, amelyeket eddig, földi pályája tarka fordulatai
közben, megpillantott. Amerre ő járt, mindenütt a szerencsét, a
boldogságot, a napfényt hajszolták, a szenvedések fekete
örvényekként tüntek föl, amelyekben az ostobán kegyetlen sors az
életet akarja megfojtani. Aki tehette, menekült e sötét környezetből,
elkergette oldala mellől az árnyakat, kétségbeesve viaskodott a kék
égboltért, a szinek csillogó országáért, a zavartalan boldogságért. Ez
az asszony pedig csöndesen megadta magát a végzetnek,
beletörődött a szomorúságba, azt mintegy az élet tartozékának
tekintette és törékeny termetével, gyönge kezével megbirkózott az
árnyakkal. Milyen más világ volt ez, mint az övé, milyen nyomott,
mennyi szenvedéssel teli, mily messze tőle áll a felvidéki kis ház,
ahol Vera csöndesen él a gyermekének, a bánatának, a
kötelességének.
Beesteledett. Az asszony kimerülten hajtotta oldalt fejét és
mialatt Illésfalvy tovább beszélt élményeiről, a tengerparton
látottakról, az élet nyomorúságáról, Vera lassan elaludt. Mikor
lehunyta szemét, arcán elsimultak a gondok ráncai, ajkáról eltünt a
fáradt, szenvedő vonás.
Dénes kiment a folyosóra s szivarozva sétált föl-alá.
Amikor közel jártak Zsolnához, a férfi halkan belopózott a
podgyászáért. Akármilyen csöndesen szedte le azonban holmiját,
Vera mégis fölébredt és csodálkozva, álmosan nézett Illésfalvyra.
– Kiszáll? – kérdezte megdörzsölve szemét. – Hol vagyunk?
 – Két állomással Zsolna előtt. Ne zavartassa magát. Aludjon
tovább.
Vera megint levetette a keztyűjét, mint első találkozásukkor és
odanyujtotta kezét Illésfalvynak.
– Viszontlátásra, – mondotta nyugodtan, – viszontlátásra, ha
ugyan még összevetődnek utaink.
A férfi egy percig gondolkodott, azután rávetette tekintetét az
asszonyra.
– Engedje meg, hogy néha érdeklődhessem iránta, hogyan van,
hogyan telnek a napjai… Megengedi?
Vera félénken nézett Dénesre.
– Nem, nem, ez nem lehetséges… – felelte ijedten.
– Akkor hát Isten önnel. Kívánom, hogy minden jóra forduljon.
Illésfalvy kiszállt. Amikor elhaladt a kocsi előtt, az ablakban ott
állt az asszony és kinézett a párás táblákon. A tompa keretben alakja
egy régi, nemes képre hasonlított, amelynek vonásain évszázadok
elfojtott bánata ömlik el.
 VII.

A kis állomásról Illésfalvynak egy rossz bricskán félnap hosszat

kellett kocsikáznia, míg eljutott az eladó birtokra. Botyán vidéke
meglehetősen szomoru volt. A keskeny mezei út birkalegelők, sivár
dombok közt húzódott el, amelyek tele voltak ágyugolyónyi fehér
kövekkel. Az ember azt hihette volna, hogy a szikladarabok
nyomtatéknak vannak rárakva a sovány libapázsitra, nehogy a szél
hirtelen gondolatában az egész mindenséget elvigye. Falu csak
nagyritkán akadt az útvonalban: koromszagu, fekete tót fészkek,
amelyeknek fatornya félénken lapult meg a girbe-gurba szilvafák
közt. Egy-egy fordulónál gyors hegyipatak bukkant föl; az apró
hullámok türelmetlenül rázták a beléjük hajló fűzágakat.
Este volt, mikor végre bevetődtek a botyáni portára. Egy öreg
kuvasz fáradt csaholással köszöntötte őket; egyéb élet nem igen
mutatkozott az oszlopos épület körül. A Zsolnán fölvett tót fuvaros
leszállt a bakról, bement a kuriába és nagysokára Szeberényi
urammal, egy magyarruhás, nagyot halló gazdatiszttel tért vissza.
– Bocsánatot kérek, – szólt a szittya tisztelettel hajolva meg a
látogató előtt, – de már éppen lefeküdni készültem. Ilyenkor, őszfelé,
nem sok dolog akad, a máriást pedig elunja az ember. Tessék
beljebb fáradni! Héj, Anka!
A cselédházból egy lompos, tót cseléd mászott elő.
– Fütsetek be az uriházba és hozzatok gyertyát! – intézkedett a
magyarruhás, megcsörrentve kulcsait.
 – A régi gazda nincs már itt? – trombitálta Illésfalvy Szeberényi
uram fülébe.
– Nem, nem, – felelte az öreg fontoskodó szomorúsággal. – Nem
akarja látni, hogy költözködik új úr a portára! Tessék beljebb kerülni!
Az ócska ház ajtaja éles csikorgással nyilt meg. A szobákból
kripta-szag csapódott ki. A gyertya táncoló világánál egy széles,
meszelt falu, pipatóriumszerü helyiségbe léptek, amely tele volt
csibukszárakkal, dohánytartókkal, pipaszurkálókkal. A szögletekben
apró, kényelmetlen ripszbútorok állottak. A falon acélnyomatok
lógtak: Petőfi búcsúja és Napoleon a Bellerophon fedélzetén. A zajra
egy dongó légy fölébredt és haragos zümmögéssel csapódott neki az
ablaktábláknak.
Illésfalvy kellemetlenül érezte magát. Hirtelen eszébe jutottak
Schümann bizalmas apró szobái a hamburgi, márványfalu Heine-
házban, a nesztelenül lépő, komolyarcu pincérek, az élesen csiszolt
poharak, a csillogó ezüsttálak és a szőnyeges falak közt kavargó
könnyü, illatos szivarfüst.
A szolgáló nagy csomó fával a kötényében lépett be és telerakta
a cserépkályhát, amelynek egyik oldalán menten vékony csikban tört
ki a füst.
– A nagyságos úr már vacsorázott? – szólalt meg a szittya, aki
még a legegyszerűbb szavakat is sajátos ünnepélyességgel
hangsúlyozta és felkiáltójelezte.
– Nem vagyok éhes.
– Egy pohár savanyubort?
– Köszönöm, – harsogta Dénes mosolyogva.
Csönd lett.
– Milyen tulajdonképp a birtok? – kérdezte Illésfalvy a tűzhöz
telepedve.
 – A birtok? Biz’ az kissé el van hanyagolva, nagyságos uram! Az
én jó gazdám sora az utolsó időben meglehetősen rosszul ment!
Nem lévén készpénzünk, a fundus instruktust kellett megtámadnunk.
Éppen ez okból a gazdaság nincs prima állapotban.
A beszélgetés szünetelt.
– Mi az a fehér épület a kertben? – kérdezte a vendég egy a
kertben álló apróhomloku, lépcsős, vasajtós házra mutatva.
– Az a családi kripta! – felelte az öreg.
Megint elhallgattak. A süket gazdatiszt békésen nézegetett maga
elé és az üstökét simogatta. Semmi kötelezettséget se érzett
magában, hogy csevegjen, és türelmesen várta, hogy Dénes végre
jóéjt mondjon neki.
– Hol fogok aludni? – kérdezte egy idő mulva Illésfalvy.
– Az ágyas ház a szomszéd szobából nyílik, nagyságos uram, –
felelte Szeberényi predikátori hangon. – Ott is befüttettem.
– Nincs valami olvasni valója, bátyám uram?
– De igen. Az ágyasházban, az almáriumban, sokféle könyvet
talál nagyságod. Ott van a „Honderü“ is, és az „Életképek“ minden
évfolyama! Az öreg nagyságos úr mindig ezeket olvasgatta, mígnem
a szél megütötte. Nyugodjék békével, türelmes és emberséges úr
vala!
Illésfalvy elszítt egy szivart, aztán nyugovóra tért. A
mennyezetes, Rákóczi-ágyban feküdve, a tört zsalugátereken át
kilátott a kertbe, amelynek hervadt kőrisfái között csöndesen,
komolyan húzódott meg a kripta. Minden néma és ócska volt: a
megroppant fák, a bozótos cserjék, a roskatag padok, a félkaru,
megzöldült szobrok, a veteményes kert földig hajló kerítése, a
begyöpösödött, bedőlt filagóriák. Szinte lehetetlennek látszott, hogy
hajdan más élet járt erre, hogy az istállókban fiatal paripák
ficánkodtak, a tölgyek alatt jókedvü urak poharaztak és a kerti
utakon szép asszonyok, fiatal leányok sétálgattak, palotásról,
gavallérokról, boldogságról beszélve.
Dénes nem tudott aludni. A szobában lengő kriptaszag a mellére
nehezedett, ki kellett nyitnia az ablakot. Egy ideig az „Életképeket“
olvasgatta, azután a párkányra támaszkodva kinézett az éjszakába. A
kuvasz néha rekedten vakkantott egyet, hébe-korba egy, az
időszámolásból kivénült kakas kukorékolt. Éjfél után fölbukkant a
hold és a messzeségből, ólmos vonásokkal megrajzolva széles
mocsár emelkedett ki, amelynek nádja – a csöndben a házig lehetett
hallani – lassan zizegett.
Reggel Illésfalvy körülkocsizta a birtokot. Miként a porta, a
szántóföldek, szőlők, erdők is el voltak hanyagolva. A gazdatiszti
lakások, bevert ablakkal, üresen állottak, a szőlőket gaz lepte el, a
vetemények magba szaladtak. Embert alig lehetett valahol látni, csak
a mocsárnál lézengett egy tót, aki báránytürelemmel halászgatott a
piszkos lében.
Fele úton szapora, hideg felvidéki eső kezdett hullani, oly erősen,
hogy Dénesnek másfél órára egy bedült présházba kellett
menekülnie. A vidék most egész komor lett. A földek lucsokká áztak,
a fák kopasz galyairól csurgott a víz; a varjuk lomha
szárnycsapásokkal vándoroltak ide s tova. Kelet felől köd ereszkedett
le, amely megnagyobbította az ákácok púpjait és az árokparti
cserjéket.
Illésfalvyra egyszerre ráborult az egyedüllét árnya. A fuvaros
békén elaludt pihenő szekerén, a lovak közömbösen nézték a
gyorsan növekvő sarat s nyilván azon gondolkodtak, mint lehetne a
kátyu megkerülésével egyenesen az istállóba repülni. De ha nem
lehet, az se baj; ilyen az élet, dolgozni és izzadni kell a szénáért…
Dénes rosszkedvében rágyujtott, de még a szivar is csapnivaló volt,
sercegve égett és hirtelen megszenesedett.
A présházban csípős hideg honolt. Illésfalvy egy ideig föl s alá
járt, tornázott, a karjait csapkodta, de, hiába, a nátha már megfogta.
Az idő lassan telt, kint egyre szaporábban kopogott az eső. A világ
mintha ezer és ezer mértföldekre lett volna tőle, elsáncolva
mocsarakkal, sűrű ákácokkal, járhatatlan, sáros hegyoldalakkal. A
nedvesfalú kalyibában ácsorogva, a férfi egyszerre undorodni kezdett
az átázott földektől, zörgő kukoricásoktól, ködös mocsaraktól, és
emberek, élő lények, melegség és szinek után vágyódott. A szomoru
hangulat ránehezedett a lelkére és azt is fakónak, kopottnak
mutatta: sehol egy barátságos szöglet, egy nyugodt emlék, sehol
senki, aki meg tudná érteni ezt a megnyilatkozni kívánó meleg
érzést, amely szíve mélyén, félreösmerve, lealázva húzódik meg.
Évek óta most látta először, milyen egyedül van, személye milyen
közömbös az emberek millióinak, milyen sivár módon telnek üres
napjai.
Dénes kedvetlenül ült le egy ócska hordóra és visszagondolt a
hamburgi napokra. A mocsarak ködjéből lassan, üde vonalakban
lépett ki May alakja, homloka sugárzott, szép csillogó szeme
belevilágított a salétromfalú présházba, elkergetve onnét az unalom
és meghasonlás szürke árnyait.
– Oh, ha itt lenne, – szólt magában a férfi, de a következő
percben ismét úrrá lett gondolatai fölött: fölkelt és fölrázta a kocsist.
– Menjünk haza, – kiáltott rá az álmos legényre, aki
rosszkedvüen engedelmeskedett, a lovak közé vágott és nagy
zökkenésekkel vezette le a hegyről ócska alkotmányát.
A botyáni kuria a szokott némaságba burkolózott, az
alacsonyhomloku ház komolyan nézett az esőfelhőkbe, amelyek
lassu hullámokként követték egymást. Szeberényi uram ki akart
tenni magáért és ünnepi ebéddel, – malaccal, nyúlpecsenyével,
kürtös kaláccsal – várta a vendéget. Az ebédlőben a facsillár volt
fölgyujtva; az asztalon – buzavirág-kék vázában – nagy csokor
őszirózsa pompázott. A kandallóban teljes lánggal lobogott a tűz.
Illésfalvynak ma se volt étvágya. Alig evett valamit és
szórakozottan hallgatta a süket kasznár fejtegetéseit a régi balpárt
csodálatos tevékenységéről. Az öreg úr egy ideig elfecsegett a
hatvanas, hetvenes évek politikájáról, azután a szegénylegényekre
tér át, majd néhány sajátságos vadászkalandot mesélt el, de utóbb
belátta, hogy a vendégnek nincs kedve csevegni s azért elhallgatott,
nyugodtan kvaterkázott és csak néha sóhajtott föl.
Ebéd után Illésfalvy leült a tűz mellé és elaludt. Késő este volt,
mikor fölébredt, rosszkedvüen és azzal az érzéssel, hogy, kialudva
lévén, ismét álmatlanul fogja az éjszakát tölteni. Az unalom
kétségbeejtően borult rá az ódon kuriára. A gazdatiszt már lefeküdt
volt, a házban csak a tót cseléd volt még ébren, az is el-elbóbiskolt a
hideg tornácon, ahová a vén szittya ültette volt, hogy ha a
vendégnek valamire szüksége volna, kéznél legyen.
Az eső kissé elállt s Illésfalvy kiment egyet sétálni. Az utak tele
voltak sárga levelekkel, a fák közt rothadt szag terjengett. Dénes
végigbotorkázott párszor a kerten, aztán a sötétben beléütődött egy
ócska gipszvázába – a belvederi Apolló orr nélküli utánzatába, –
amely eldőlt és összetört. Pár perc mulva újra szakadni kezdett az
eső és a sétát félbe kellett hagyni.
Az éjszaka, mintha sohase akart volna véget érni. Illésfalvy egy
ideig olvasgatott, aztán föl s alá járt, teát főzött magának,
végignézte a pipákat, az ócska rézmetszeteket, az évszázados
bútorokat, a buzogányos, rókaprémes, szögletes és komoly
arcképeket, a falakon elhelyezett rozsdás fegyvereket, agár-
billikomokat, szarvasagancsokat. Közbe el-elszundított a
karosszékben, de a régi szekrények pattogására untalan fölébredt és
újra kedvetlenül kezdte járni a szobákat. Hajnalra kialudt a tűz és a
lakás egész kihült.
– És vannak, akik évtizedeken át így tudnak élni, – gondolta el a
férfi, – minden nemesebb indulat, akarat, tehetség nélkül, állati
módon tengődve egyik napról a másikra. Vannak emberek, akiknek
elég, ha reggel végigjárják a csatakos földeket, kiveszekszik magukat
a béreseikkel, ebéd után elszívják a pipájukat, elolvassák a
kalendáriumot, megexeciroztatják a vizslájukat s azzal befordulnak
az ágyba és tovább álmodják mindazt, amit nappal cselekedtek: a
kvaterkát, a pipát, a vizslát, a kalendáriumot! Ez volna az élet?
Egyszerre nagy türelmetlenség fogta el. Azt szerette volna, ha
már reggel lenne, befogathatna és vad hajszában menekülhetne ez
átkozott vidékről, amelynek elmaradottsága, köde, ridegsége úgy
rákapaszkodott a lelkére, mint a botyáni feneketlen útak sara a
kocsikerékre. El innen, el, egy melegebb, szebb vidékre, ahol színek,
érzések, hangulatok laknak, ahol vér lüktet, ahol a lélek s a benne
rejlő elemek meg tudnak nyilatkozni, megértésre találnak, ahol
világosság és levegő van, éltető levegő, amely kacagva cáfol rá a
dohos kriptaszagra, a rothadó falevelekre, a fűzfák közt elhúzódó
nyirkos mocsarakra!
Mint odakint a présházban, szeme előtt egyszerre újra
fölelevenedett May alakja, szebben, ingerlőbben, mint valaha. Az
asszony finom ajka körül titokzatos mosoly játszott, tekintete kérdőn,
puhán tapadt Dénesre. A látomás oly élénk volt, hogy Dénes
belérázkódott. Vadul érezte, hogy vissza kell térnie Mayhez.
Kint szürkülni kezdett. A ház előtt álló fák csillogtak az esővíztől.
Illésfalvy lement az istállóba és felköltötte a fuvarost.
– Készülj! – kiáltott rá türelmetlenül. – Vigyél a vasuthoz!
A nap akkor bukott föl a pajták mögött. A keleti nádas
vörhenyesen csillogott, aztán megtört a sugarak ereje. A botyáni
portának csak bizonytalan szürkeség jutott, amely összefonta a
cserjék, ákácok, meggörnyedt szilvafák fáradt körvonalait.
Pár óra mulva Dénest ismét Németország felé vitte a vonat.
 VIII.

A hosszu úton Illésfalvy elgondolkodott a történteken. Érezte,

hogy amit cselekszik, föltétlen, szomoru megalázkodás és nem illik
bele az érzelmi világról való régi gondolkodásába. Ha visszatér
Hamburgba, ezt csak önérzete föláldozása árán teheti meg, és May
egyszer s mindenkorra úrrá lesz benső élete fölött. Egy-egy percre a
férfi összeszedte magát és elhatározta, hogy a következő állomáson
kiszáll és visszatér Sámsonba. E pillanatokban, mintegy
villámfénynél, tisztán látta, mily dőreséget akart elkövetni. Az
akarata, a józansága tiltakozott, de aztán eléje állott May
napsugaras, mosolygó alakja és könnyü kézzel simított végig
számadásain. Illésfalvy lelkén végigrezgett a tudat, hogy e bűvös
hatalommal szemben tehetetlen, és csüggedten, mégis boldogan
engedte át magát e sajátos érzésnek.
– Ki tudja, – elmélkedett Dénes, – talán éppen ez az igazi
szerelem, amely elüt a hétköznapi élet szabályaitól, amely föléje
kerekedik a kétszer kettő négynek? Az iskolai szabályok szerinti
szerelem, nagy megértéssel, példás összhanggal, kifogástalan
megnyilatkozásokkal csak az óragépre járó embereket elégítheti ki és
ki kell, hogy merüljön a megszokásban. Az igazi szerelem
megérthetetlen, megfejthetetlen, titokzatos, mint maga az élet,
amelynek legcsodálatosabb megnyilatkozása.
Mindez csak vigasz volt, de Illésfalvynak nem volt sok kedve,
hogy önmagának ellentmondjon. Lassanként belényugodott a
helyzetbe, s a vágy, hogy újra karjaiba zárhatja a szép asszonyt,
hogy visszavarázsolja a meghitt napokat, diadalt aratott fölötte. A
dolgokat, melyek kiszakadtak körünkből, kisiklottak kezünk közül, az
ősember hajlandóságával mindig jobban szeretjük, mint azokat,
amelyek sajátjaink; ez az egyszerü szabály sikerrel tud megbirkózni a
legacélosabb izom, a legfegyelmezettebb elme erejével. Az
egészségünk értékét csak akkor ismerjük meg, mikor azt
elvesztettük, a boldogság is mint emlék ragyog legnemesebb
fényben.
A Hotel zu den Vier Jahreszeiten portása sajnálkozva hajlott meg
Dénes előtt.
– Ő nagysága tegnap utazott el, – mondta a jó borravalót adó
vendéget megillető tisztelettel.
– Nem mondta meg, hová?
– A címét nem méltóztatott hátrahagyni. Megparancsolta, hogy
esetleg ideérkező leveleit tartsuk vissza.
– Azt sem mondta meg, mennyi időre utazik el?
– Ő nagysága csak azt közölte velünk, hogy hosszabb időre
távozik el.
Illésfalvy összeharapta ajkait. Tehát May fölégette maga mögött a
hídakat: nem akarta, hogy Dénes megtudja, merre ment, a leveleire,
sürgönyeire se volt kíváncsi. A férfi lelkét újra a csalódás és
megsértett férfiui hiúság érzése járta át.
A portás tisztelgett s egy másik utassal állt szóba, aki a gőzfürdő
után tudakozódott.
Dénes fölhajtotta a kabátja gallérját és végigsétált az Alster
partján. Borús, szeles idő volt, a tenger felől haragos felhők
tolakodtak a barna rajzu, keskeny homloku házak felé. A kis vízmenti
pavillonban, ahol annyi kellemes órát töltöttek el, alig egy-két ember
lézengett, a pincérek ásítva nézegették a pohárszék tengeri rákjait.
Mikor a férfi a Lloyd épülete elé ért, egy kockásruháju kocsis
mélyen leemelte előtte kalapját. Schmiedt volt, az Oppenheimer
legjobb fiakkerese, aki hamburgi tartózkodása alatt nap-nap után
kiszolgálta Illésfalvyt.
Dénes megállott; tekintete megcsillant. A szerelmes ember
minden követ megmozgat. Hátha a szemfüles legény tud valamit
Mayról?
– Nos, hogy van, Schmiedt? – kérdezte szokott jóindulatával. – Mi
ujság Hamburgban?
– Oh, nem sok, – felelte a kocsis mosolyogva. – Tegnap a vasutra
vittem a nagyságos asszonyt…
– Berlinbe utazott, nemde? – vetette oda, közömbösséget
tettetve Dénes.
– Igenis. A nagyságos aszony a D.-vonattal utazott el.
Szolgálhatok talán a nagyságos úrnak?
– Köszönöm. A legközelebbi vonattal magam is megyek.
– Akkor talán máskor… – emelte meg vadászkalapját a kocsis.
– Talán máskor, – válaszolta Dénes, akinek gondolatai már
másutt kalandoztak.
A D.-vonatnak Hamburg és Berlin között csak egy nagyobb
állomása van: Wittenberga. Valószínü, hogy May nem ide ment; –
nem szerette a csöndes és unalmas helyeket – így tehát nem állhat
más föltevés, minthogy az asszony a porosz fővárosba utazott.
Illésfalvy gyorsan visszatért a szállodába, s egy óra múlva már Berlin
felé tartott.
Dénes jól emlékezett rá, hogy May a multban egyszer-kétszer
sürgönyzött volt neki a porosz fővárosból, s olyankor címéül mindig a
Bristol-szállodát jelölte meg. Berlinbe érkezve tehát Illésfalvy a
Bristolhoz hajtatott.
A portás emlékezett Mayra, aki nem fukarkodott a borravalókkal
és mindig a legjobb szobákat kérte.
 – A nagyságos asszony ezelőtt nyolc héttel lakott nálunk, –
felelte, – azóta, sajnos, nem volt szerencsénk hozzá.
– Volna-e mód rá, – kérdezte a férfi, – megtudni, hogy a
nagyságos asszony, ha tényleg Berlinben van, melyik hotelben szállt
meg?
– Hogyne volna. Meg fogom bízni egyik idegenvezetőnket, aki
ügyes ember, fürkéssze ki a címet. Pár óra mulva nagyságod választ
fog kapni.
Illésfalvy átöltözködött, aztán lement az Unter den Lindenre.
Egész Berlin, főképp az idegenek, napjában legalább egyszer
megfordulnak a hársfák alatt; ha a sors kegyes, gondolta el a férfi,
talán már itt ráakad az eltünt barátnőre. Dénes másfél óra hosszat
türelmesen járkált az emberáradatban, lökdöstette magát a
járókelőktől, benézett minden üzlethelyiségbe, de hiába, az asszony
finom alakja nem akart a hullámokból fölbukkanni.
Illésfalvy még egy kísérletet tett a Friedrichstrassen, majd lesétált
a vöröslombu fákkal telitüzdelt Thiergarten felé. Sehol semmi. Ha
messziről egy angolosan öltözött, karcsu nőt látott, a férfi szíve
megdobbant, és Mayt sejtette benne, de csakhamar kiderült, hogy
csalódott és Illésfalvy pár percig rosszkedvűen, de aztán ujuló
reményre kapva, folytatta útját. Valami azt súgta neki, találkozni fog
vele; szinte követelte a sorstól, hogy rábukkanjon az asszonyra,
akinek közelségét titokzatos hangulatban érezte. De hasztalan, egyik
perc a másik, egyik negyedóra a másik után pergett le, és May
könnyü körvonalai nem akartak kibontakozni a vidáman, lázasan
nyüzsgő tömegből.
Dénes végre is föladta a harcot és fáradtan tért a szálloda
halljába. A kapus fülkéjében egy szürke pofaszakállas, feketekabátos
férfi várt reá és mély tisztelettel hajlott meg előtte.
– Ez az az ember, – szólt a portás diszkréten.
Illésfalvy fölhívta szobájába az idegenvezetőt.
 A pofaszakállas tényleg nagyon ügyes ember lehetett, alig két óra
alatt kifürkészte a következőket: May tegnap Berlinben járt, a
Carlton-szállóban vett lakást, s délután négyig nem mozdult ki a
házból. Uzsonna előtt automobilt rendelt, kikocsizott a Thiergartenbe
s onnét hétkor hazatért. Ekkor levelet írt, fodrászt hivatott, átöltözött
és elment a Lessing-színházba Wallensteinhoz. Reggel a „hölgy“
elutazott és pedig Franciaország felé.
Dénes arca elborult.
– A címét nem hagyta hátra? – kérdezte nyugtalanul.
– Nem. Őnagysága megjegyezte, hogy nem vár leveleket.
– Köszönöm.
Illésfalvy a zsebébe nyult és ötven márkát adott az
idegenvezetőnek. A pofaszakállas mélyen meghajlott, azután távozni
készült. Mikor az ajtóhoz ért, Dénesnek eszébe jutott valami. Az
asszonynak Berlinben élt egy nőrokona, egy gyáros özvegye, akit
futólag ő is ismert Magyarországból, s akinek különcségeiről May
gyakran beszélt neki. Az özvegy Pozsonyban született, a férje annak
idején Németországban a legjobb faredőnyöket készítette. Hátha itt
akadna nyom?
– Várjon egy percig, – szólt Illésfalvy. – Talán megtudhatja, nem
volt-e a nagyságos asszony egy magas, kissé őszülő hölgy
társaságában a színházban?
A pofaszakállas tagadólag intett.
– Ő nagysága, – felelte jegyzőkönyvébe tekintve, – egész berlini
tartózkodása alatt csak egy látogatót fogadott, egy feketeszakállas,
orosz urat, aki prémes bundában járt. Az illető nevét azonban,
tekintettel az idő rövidségére, nem sikerült megtudnom.
Illésfalvy visszahőkölt. Mintha úri társaságban, tisztességes,
művelt emberek közt járva, egyszerre valaki komiszul, orozva,
hátulról fejbe verte volna. Mintha a villamfényes tiszta szobából, a
kifogástalan szőnyegről egyszerre a lápba került volna, amelynek
moszatja besározza a kabátját, a tiszta gallérját, a lelkét.
– Igaz ez? – kérdezte nyersen az idegenvezetőtől.
– Méltóztassék adataimat ellenőrizni, nagyságos uram. A Carlton
portása is megerősítheti őket.
– Köszönöm. Legyen szíves és hagyjon magamra.
A pofaszakállas szertartásosan meghajlott és eltávozott.
Illésfalvy egy-kétszer föl s alá járt a szobában, aztán leült egy
karosszékbe és tágranyílt szemmel nézett a kandalló tüzébe. Egy
ideig érzéketlen volt, nem hallott, nem látott, azután lassan
föleszmélt és a lelke megtelt undorral. Az erős, az okos férfi eltünt, a
szobában csak a kijátszott, lebecsült ember maradt, akinek a keze
lassan, önkénytelenül ökölbe szorult. Lelke sajogva érezte, milyen
nevetségessé vált benső világa, nemes érzése, s arcán a szégyen
pírja szaladt végig. Ime, ennek a nőnek ajánlotta tehát fel szíve
kristálytiszta, becsületes kincseit, ezt a nőt szerette, ebben a nőben
akarta megtalálni a világ fölött álló, mindent lebíró nagy érzést, ez a
nő jelentette volna neki az életet és a halált?… Oh, mily utálatos
mindez, mily megalázó ez a pofon, amely a lelkét érte!
– El, el! – riadt föl benne egy hang. – Elég volt!
Dénes az órájára nézett. Még volt annyi ideje, hogy a magyar
vonatot elérje. Gyorsan összeszedte podgyászát, és kihajtatott a
vasutra. A vonat éppen indult. Félóra mulva Berlin tűzvarázsa lassan
beleveszett a fenyvesek fekete árnyába.
– Vége van, – mondta Dénes magában és erős, okos iparkodott
lenni. – Vége van.