Download the full version of the textbook now at textbookfull.

com

The Climate Crisis Democracy and Governance

Transition in Ten Steps Action Points for
Governments Eric Ponthieu

https://textbookfull.com/product/the-climate-
crisis-democracy-and-governance-transition-in-ten-
steps-action-points-for-governments-eric-ponthieu/

Explore and download more textbook at https://textbookfull.com

 Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.

Climate and Energy Governance for the UK Low Carbon

Transition The Climate Change Act 2008 Thomas L Muinzer

https://textbookfull.com/product/climate-and-energy-governance-for-
the-uk-low-carbon-transition-the-climate-change-act-2008-thomas-l-
muinzer/
textbookfull.com

Climate crisis and the democratic prospect. Participatory

governance in sustainable communities 1st Edition Fischer

https://textbookfull.com/product/climate-crisis-and-the-democratic-
prospect-participatory-governance-in-sustainable-communities-1st-
edition-fischer/
textbookfull.com

Transformative Climate Governance: A Capacities

Perspective to Systematise, Evaluate and Guide Climate
Action Katharina Hölscher
https://textbookfull.com/product/transformative-climate-governance-a-
capacities-perspective-to-systematise-evaluate-and-guide-climate-
action-katharina-holscher/
textbookfull.com

Practice-Relevant Accrual Accounting for the Public

Sector: Producers’ and Users’ Perspectives Hassan Ouda

https://textbookfull.com/product/practice-relevant-accrual-accounting-
for-the-public-sector-producers-and-users-perspectives-hassan-ouda/

textbookfull.com
Historic firsts : how symbolic empowerment changes U.S.
politics 1st Edition Chisholm

https://textbookfull.com/product/historic-firsts-how-symbolic-
empowerment-changes-u-s-politics-1st-edition-chisholm/

textbookfull.com

Let It Bang A Young Black Man s Reluctant Odyssey into

Guns Rj Young

https://textbookfull.com/product/let-it-bang-a-young-black-man-s-
reluctant-odyssey-into-guns-rj-young/

textbookfull.com

Europe in Prisons: Assessing the Impact of European

Institutions on National Prison Systems 1st Edition Tom
Daems
https://textbookfull.com/product/europe-in-prisons-assessing-the-
impact-of-european-institutions-on-national-prison-systems-1st-
edition-tom-daems/
textbookfull.com

Selected Cases from the Supreme People’s Court of the

People’s Republic of China: Volume 1 China Institute Of
Applied Jurisprudence
https://textbookfull.com/product/selected-cases-from-the-supreme-
peoples-court-of-the-peoples-republic-of-china-volume-1-china-
institute-of-applied-jurisprudence/
textbookfull.com

Guide to JCT Minor Works Building Contract 2016 1st

Edition Sarah Lupton (Author)

https://textbookfull.com/product/guide-to-jct-minor-works-building-
contract-2016-1st-edition-sarah-lupton-author/

textbookfull.com
Practical Social Engineering: A Primer for the Ethical
Hacker 1st Edition Joe Gray

https://textbookfull.com/product/practical-social-engineering-a-
primer-for-the-ethical-hacker-1st-edition-joe-gray/

textbookfull.com
SPRINGER BRIEFS IN CLIMATE STUDIES

Eric Ponthieu

The Climate Crisis,

Democracy and
Governance
Transition in Ten
Steps: Action Points
for Governments
123
SpringerBriefs in Climate Studies
SpringerBriefs in Climate Studies present concise summaries of cutting-edge
research and practical applications. The series focuses on interdisciplinary aspects
of Climate Science, including regional climate, climate monitoring and modeling,
palaeoclimatology, as well as vulnerability, mitigation and adaptation to climate
change. Featuring compact volumes of 50 to 125 pages (approx. 20,000- 70,000
words), the series covers a range of content from professional to academic such as:
a timely reports of state-of-the art analytical techniques, literature reviews, in-depth
case studies, bridges between new research results, snapshots of hot and/or
emerging topics Author Benefits: SpringerBriefs in Climate Studies allow authors
to present their ideas and readers to absorb them with minimal time investment.
Books in this series will be published as part of Springer’s eBook collection, with
millions of users worldwide. In addition, Briefs will be available for individual print
and electronic purchase. SpringerBriefs books are characterized by fast, global
electronic dissemination and standard publishing contracts. Books in the program
will benefit from easy-to-use manuscript preparation and formatting guidelines, and
expedited production schedules. Both solicited and unsolicited manuscripts are
considered for publication in this series. Projects will be submitted to editorial
review by editorial advisory boards and/or publishing editors. For a proposal
document please contact the Publisher.

More information about this series at http://www.springer.com/series/11581

Eric Ponthieu

The Climate Crisis,

Democracy and Governance
Transition in Ten Steps: Action Points
for Governments

123
Eric Ponthieu
Section for Agriculture, Rural Development
and the Environment—Sustainable
Development Observatory
European Economic and Social Committee
Brussels, Belgium

ISSN 2213-784X ISSN 2213-7858 (electronic)

SpringerBriefs in Climate Studies
ISBN 978-3-030-58129-9 ISBN 978-3-030-58127-5 (eBook)
https://doi.org/10.1007/978-3-030-58127-5

© The Author(s), under exclusive license to Springer Nature Switzerland AG 2020

This work is subject to copyright. All rights are solely and exclusively licensed by the Publisher, whether
the whole or part of the material is concerned, specifically the rights of translation, reprinting, reuse of
illustrations, recitation, broadcasting, reproduction on microfilms or in any other physical way, and
transmission or information storage and retrieval, electronic adaptation, computer software, or by similar
or dissimilar methodology now known or hereafter developed.
The use of general descriptive names, registered names, trademarks, service marks, etc. in this
publication does not imply, even in the absence of a specific statement, that such names are exempt from
the relevant protective laws and regulations and therefore free for general use.
The publisher, the authors and the editors are safe to assume that the advice and information in this
book are believed to be true and accurate at the date of publication. Neither the publisher nor the
authors or the editors give a warranty, expressed or implied, with respect to the material contained
herein or for any errors or omissions that may have been made. The publisher remains neutral with regard
to jurisdictional claims in published maps and institutional affiliations.

Disclaimer: The author of this publication is acting in his own name. The viewpoints he defends are in no
way reflecting the opinion of the European Economic and Social Committee and of other EU institutions.

This Springer imprint is published by the registered company Springer Nature Switzerland AG
The registered company address is: Gewerbestrasse 11, 6330 Cham, Switzerland
Change will not come if we wait for some
other person, or if we wait for some other
time.
We are the ones we’ve been waiting for.
We are the change that we seek.
Barack Obama
Forewords

Climate change policies have been discussed globally for many decades now, most
visibly starting in 1992. Without any doubt, much has changed since then: after the
first careful steps in Kyoto (1997), a failed summit in Copenhagen (2009) then
towards the groundbreaking summit in Paris (2015). But at the same time, our
societies have, rightfully so, become impatient with policy-makers. Globally, the
Fridays for Future strikes are calling us to finally convert the words into real climate
action, something extra and effective that can achieve the targets that were estab-
lished in the Paris Agreement.
As a Member of the European Parliament, I have been part of EU governance for
more than 10 years. I have seen the debate changing, from fighting to be more
ambitious in our 2020 targets to now, where the current European Commission has
put the Green Deal centre stage for all of its policies. A huge shift in ambition, but
again, words still need to be translated into real action. The very critical reactions of
society on the Climate Law proposed by the European Commission show that the
increased ambition is not yet fully converted into proposed action.
The gap between what science tells us, what society expects from us and what
policy-makers are delivering is still huge. The Green Deal is an attempt to close that
gap, but clearly, we are not there yet. While we understand the climate system better
and better, it seems that less attention has been paid to understanding our gover-
nance system and why policy-making is lagging behind the needed and desired
action. This book is aimed at filling in that gap: a necessary analysis of why
policy-making is not delivering the actions that are so desperately needed and why
it is so difficult to change the political system in order to mitigate the climate
emergency.
For everyone interested in preventing further climate change, this book is a
highly recommended to read, providing further insights into the complexities of our
political system. It challenges complacency and provides a roadmap for how we can
get change in our politics. This is the change we have been asking for during all
those decades while climate science steadily progressed, showing that more delays
in climate action will only make things worse. There is no planet B; let there be a
political plan B.

vii
viii Forewords

Bas Eickhout, Vice-President of the European Greens/EFA, Member of European

Parliament since 2009, Brussels, Belgium.
-o-
Climate change, climate crisis, existential crisis etc.: it sounds radical, but it is not.
For decades, we have built a society addicted to fossil fuels, ruled by short-term
policies and based on inequality.
These pillars that our system stands on are collapsing, and it is time to build new
ones. Lots of world leaders have been trying to fix the system, instead of replacing
the pillars. They have been fighting symptoms of a disease that they never really
treated.
Although governments and politicians hold the prime responsibility to show
ambition and bravery, they have been shamed by children who, in the last year,
have sacrificed their education to protest against the world’s inaction. Last
September 2019, over 7.5 million people across the globe took to the streets,
demanding to unite behind the science and provide a safe future.
Our rapidly disappearing carbon budget is our ultimate bottom line, revealed by
the best available climate science. Scientists have written hundreds of reports,
solutions and roadmaps to change the system and to fight for humanity and human
equality.
In a world distracted by fake news, backroom politics and mainstream trivia,
knowledge is key. While the world is facing huge challenges, many people are only
aware of a little bit of what is happening. Even politicians are often lost in the dark.
This is why more books like this one are absolutely necessary to educate people and
equip them to fight for their right and what is needed. Also this book points to the
responsibility of politicians and shows them there is a way ahead. No more empty
words.
When people realise there is a way, they will fight for it. When they join us in
this fight, things will change and frankly that is all everyone really needs. The world
demands action. For things to change,
Anuna De Wever, Young Climate Activist, Mortsel, Belgium.
-o-
This is the book the next President of the USA needs to read, and also, the
respective Presidents of the European Council and Commission, and also, political
leaders of all countries where young climate activists have challenged their leaders
to become climate leaders, And also, business executives who want to be able to
look their children into their eyes in 2050, when the world must have reached
carbon neutrality to respect the 1.5 °C warming limit. Last but not least, this is the
book that must be read by climate-aware citizens who want to transform their anger
into hope and then into action.
This is their handbook on how to address the climate change challenge. It is
different from many ‘how to save climate’ books. Indeed, it focusses on the political
leadership required to move the world economy in the direction needed.
Forewords ix

Eric Ponthieu starting point is clear: ‘Young people are perfectly right to shake
existing governments’.
This book explains how public authorities can become climate leaders. How a
new narrative that speaks to both the mind and the heart is needed. How we can use
lessons from the handling of the COVID-19 crisis. How representative democracy
can benefit from complementary deliberative approaches such as citizen’s assem-
blies. How these approaches can help enshrine the long-term vision which is so
often lacking in the political process. Eric Ponthieu pleads for improving the sci-
ence–policy dialogue around tackling climate change, inspired by what happened
during the COVID-19 crisis. He points to the importance of business having a
long-term vision rooted in deliberations with its own employees and with civil
society. He explains how sustainable consumption can be made mainstream and
fashionable with the right government measures, reform of economic policies and
support to local climate action aligned with national plans. Finally, he explains how
all this could be funded, especially in Europe.
Eric Ponthieu warns the reader: civil disobedience due to mounting frustration in
the face of climate inaction by governments is likely to increase. It has been
non-violent up to now, but it is high time for real climate action to address youth
and citizens’ concerns. I agree.
Political leaders and business executives are human beings. They share our
planet with almost 8 billion people. They often have children who will experience
in their flesh the consequences of climate change and biodiversity loss in the
coming decades. As the world economy will slowly restart after COVID-19, as
huge amounts of money will be injected into the ‘recovery’, they have a unique
chance to make a difference. They can recycle the old recipes, or reinvent a better
world, cleaner and fairer, where the young people of today will be happy to live in.
This book will inspire them.
Jean-Pascal van Ypersele, Professor, UCLouvain, Former IPCC Vice-chair,
Louvain-la-Neuve, Belgium.
-o-
We are at a critical juncture for the climate crisis. COVID has exposed the fragility
of many decision-making processes and much ‘conventional wisdom’ about the
march of globalisation. And the recession is bringing the need for a ‘fair’ transition
into sharp relief. COVID has also shown, however, how behaviours can change
overnight. Amidst this disruption, the need to galvanise all sides to tackle climate
change could not be greater.
This book provides a call to action and comprehensive set of steps for gov-
ernments, businesses and communities to forge a new social contract. It explores
how this can be shaped by ongoing deliberative engagement between people and
decision-makers, including at a local level, in a way that looks for synergies and
balanced outcomes. The implications of this go beyond climate to how to reconnect
politics with long-term public interests.
x Forewords

Technological barriers to decarbonisation are small compared to the institutional,

cultural and behavioural issues that need to be addressed. The book identifies the
transformations in governance, partnerships and communications that can do this. It
emphasises the importance of developing an inspirational narrative to help all sides
understand that caring for the climate is good for the economy and society—as well
as the natural world. Ensuring jobs and co-benefits resonate with local communities
and making change easy and fun, so that people have a sense of agency and believe
a positive future is possible, are essential for public acceptability.
Some companies are already considering what their ‘Licence to Operate’ means
in a net zero world. However, there is more to do to ensure such changes shape all
business models and core processes. The book poses important questions about the
macroeconomic reforms that need to be discussed ‘openly and without taboo’ to
create the frameworks for transformative change to be mainstreamed. How to
measure well-being and internalise environmental costs into pricing—in a way that
minimises the distributional impacts on those least able to pay—is key. A new set
of principles for ‘regulating for sustainability’, including recognising the benefits of
diversity and systems thinking, are needed.
The Youth Climate Movement has shown that creativity and different perspec-
tives can unlock stale arguments and hold governments to account. With capacity
building, the convening skills and soft power of NGOs can navigate complex,
interconnected systems. The local networks, knowledge and partnership expertise
of community groups are essential to enact the change we need to see.
COVID has taught us that the time for collaboration is now that we all have a
role to play to ensure social—and natural—resilience. Climate change, like the
pandemic, is far too important to leave to someone else to sort out. This book shows
the way.
Sharon Darcy, Director, Sustainability First, London, UK.
Visit https://textbookfull.com
now to explore a rich
collection of eBooks, textbook
and enjoy exciting offers!
Preface

Just as a generation of young people was taking to the streets to demand radical
change on climate policies, the highways of Europe—and around the world—fell
silent in response to the scourge of COVID-19. At every level, the extensive
interventions being taken because of the life-threatening urgency of the pandemic
contrast strongly with the uncertain and lethargic response of most governments
towards climate change.
This book argues that at a time when the world is facing economic and social
upheaval from a threat with the potential to affect everyone, there are vital lessons
to be learned about our approach to the longer term but ultimately greater threat of
climate change. In the latter case, the political establishment has been unwilling to
listen and slow to act. Many of the actions taken to combat the spread and effects of
coronavirus have required actions by governments and citizens unimaginable only a
few months previously. Our democratic system itself has been willing to place
safety and security ahead of some personal freedoms when it comes to public
health. The response to COVID-19 has shown that if governments take a radical
and progressive lead in making changes—imposing them if necessary—by creating
a virtuous circle of positive and negative actions, there will be a hope of slowing,
stopping and then reversing our global climate catastrophe. A ten-point manifesto
explains how this can be done and how we can have hope for the future.
For the last 26 years, I have worked within the institutions of the European
Union and seen concern about climate and the sustainability of our economic
system steadily rise up the agendas of the European Parliament, Council and
Commission. This concern has resulted in many attempts to equip the EU to face a
different world—a world where the past arguments over, for example, energy,
agriculture, transport or technology will be overtaken by one dominant question—
by the end of this century will our planet be sustainable for humanity?
The response to the public health crisis of COVID-19 has reinforced my view
that we do have, under certain circumstances, the technical, political and financial
capacity to deal with pressing existential crises. I am much less confident about
whether our collective understanding of climate change is adequate and therefore
whether those steering our political processes will find the courage to take the

xi
xii Preface

necessary action to deal with an emergency wrongly perceived to have a much

longer time span to deal with it. The global response to COVID-19 gives some
grounds for both optimism and pessimism. However, it indicates that action can be
taken urgently and at scale once risks are understood. Therefore, this book focuses
on the necessary political leadership required, not least from the European Union
itself, to follow up action on the pandemic with equally resolute action on the
climate crisis.
Like the COVID-19 crisis, the climate crisis requires action by everyone. The
book provides a realistic assessment of the support needed from society as a whole
if leaders are to find the resolve to take action. Governments must lead and coor-
dinate action domestically and globally but need the support of their citizens and the
cooperation of business. We need massive social and economic change requiring
collaborative effort, highlighting the benefits and sharing the burdens, because we
face serious dangers. Our cohesion as a society is at risk as generations are dif-
ferentially affected. COVID-19 might create a situation where climate issues could
be shelved for some years as the world’s economies try to return to business as
usual. This cannot be allowed to happen.
This book is written for:
• Decision-makers and influencers in or connected with European governments,
legislatures and political parties, at all institutional levels,
• Institutional, corporate and non-governmental stakeholders who are or
should be in the process of defining their response to the climate crisis,
• Individuals, whether as consumers or climate warriors, young or old, nationalist
or globalist,
• Media and communication channels of all types which will play a vital part in
conveying the urgency and necessity of climate action.
This book proposes a ten-point manifesto of actions which will change the state
of affairs and bring new life to climate governance and democracy. Starting with a
long-term and integrated vision, it sets out steps to change our political and eco-
nomic thinking through leadership, communication, partnership, dedicated institu-
tions, local action, new economic models, lean consumption and cultural change.
While there has never been such a pressing necessity for a ‘third way’, the book
is an urgent call to governments to reform their way of deciding and implementing
climate policies. It complements many essays on the technical measures and
policies needed to reduce emissions. It addresses those frequently neglected
political processes that lead to our democracies favouring the election of politicians
prepared to take radical economic, social and political action on behalf of the
planet. Its main message to everyone is, ‘Don’t despair, there is hope!’ The success
of the transition to a sustainable world depends on governments leading with a
programme of long-term, comprehensive, integrated policies which are enthusias-
tically supported by the civil society as a whole.

Brussels, Belgium Eric Ponthieu

Acknowledgements

This book is the result of many years of conversations, meetings and reading. Many
of my colleagues and friends have unconsciously fed the internal reflection process
that led me to start gathering facts and figures and sketch the early ideas. But what
drove me to organise, shape and express this wealth of material was the admirable
way young people from all continents defended the common cause of climate
protection and the lack of effective response from politicians to this call. At all
stages of the book’s development, I constantly returned to those faces of young
people in the street to keep me motivated in realising this project. I want to pay
homage to the dignity with which they are defending a cause that ought to be the
cause of everyone and that ought to become the central goal of policy-makers in the
next decades.
My closest inspirers are from the academic world, universities and research
centres alike. The list of those who gave me the initial impetus or forced me to
reflect differently on an issue that is now mainstream in the media is long. However,
I particularly want to warmly thank Dr. Sander Chan, Senior Researcher at the
German Development Institute, Prof. Seiji Ikkatai from Musashino University,
Prof. Izumi Inasawa from Ritsumeikan University and Eamon O’Hara, Executive
Director of ECOLISE.
To this incomplete list, I want to add one person who has been the main provider
of inspiration and motivation, Richard Adams, whose career has spanned many
activities which have tried to make the world a better place and who was a former
member of the European Economic and Social Committee. Without Richard’s help,
this book would not have become real. His experience in publishing and in
developing systemic thinking on emerging issues has been instrumental to my
completion of the writing. With his current responsibilities in the fair trade
movement and the care of older people he brought very beneficial and comple-
mentary perspectives to my own thinking. The outcome of this last year’s com-
panionship with Richard will not be limited to one supplementary book on the
shelves of central libraries but also to the start of a long-lasting friendship.

xiii
xiv Acknowledgements

Last but not least, I want to thank those who have spent considerable time in
reading and commenting on intermediary drafts, and in particular, my friends
Georgios Amanatidis, Sébastien Occhipenti, Ovidiu Romosan and Frederic Sgarbi.
And my last words are for my family, my spouse, Danielle, and my children,
Coline, Valentin and Arthur, who all supported me in their own way to finalise a
project they felt was very important to me.

Eric Ponthieu
Supportive Statements

“This book is for everyone who is searching for a visionary and yet pragmatic guide
to overcoming the economic, political and cultural barriers to action on the climate
crisis. Acknowledging the various interests at stake, Dr. Eric Ponthieu maps out
how to get all the different stakeholders to unite for the shared purpose of striving
for a climate-neutral society. The reader should feel encouraged to draw from the
elaborated holistic and cross-sectoral measures for transformation, to help co-create
the envisioned future that honours climate justice and seeks to enable the well-being
and inclusion of all.”
—Amelie Krug, Youth Climate Activist, Student of Cultural Anthropology and
Social Sciences at Humboldt University of Berlin.
“Displaying the inability of the current political system to tackle the upcoming
challenges, Dr. Eric Ponthieu’s book highlights the critical necessity of a collective
action for transforming our current society, it’s economic and political heritage.
While calling for a strong governmental leadership, the book draws on the inspi-
ration from community-led actions and astutely recognises the importance of
empowering local communities.”
—Alisa Sidorenko, council member of ECOLISE (European metanetwork of
community-led initiatives on climate change and sustainability), board member of
Suderbyn Permaculture Ecovillage, Sweden.
“Dr. Eric Ponthieu’s call for a democratic transformation comes particularly timely.
As governments deal with multiple crises, including a global health emergency,
accelerating and dangerous climate change and an economic recession, new and
radical governance approaches need to break with incrementalism and respond to

xv
xvi Supportive Statements

the calls for action by a new generation. By highlighting action by governments,

Eric Ponthieu refocuses on the critical role of public authorities in driving demo-
cratic change.”
—Dr. Sander Chan, Senior Researcher at the German Development Institute/
Deutsches Institut für Entwicklungspolitik (DIE); Adjunct Assistant Professor at
Copernicus Institute of Sustainable Development, Utrecht University.
“This book, in focusing on the important role of public authorities in dealing with
climate change and a move to a low carbon economy, is a call to action at a critical
juncture. Local councils can play a key role in consensus building in their
respective communities. In my own town awareness and action has come about as a
result of our sustainability action plan, declaring a climate emergency, promoting
improved biodiversity and encouraging the community as a whole to adopt a more
sustainable intergenerational approach.”
—Robert Hull, Mayor of Hexham, Northumberland, UK, former Director,
European Economic and Social Committee, Head, Environment Policy Division,
European Commission.
Structure of This Book

This book is an address to policy-makers and decision-makers in the form of a

manifesto. Made up of the ten most necessary changes in the way to decide and
apply climate action (defined as climate governance), it starts first with a summary
of the ten key action points which is then followed by chapters which set the
contemporary scene relating to the climate crisis, the demand for radical changes
coming from young people and civil society and the EU developing policy plans.
Then the ten action points are fully expanded with reference to this context. This
layout enables the readers to either decide to immediately access the full description
of key points at the end or go through the entire contextual details for fully grasping
the relevance of the ten action points.

xvii
Contents

1 A Transition Manifesto: 10 Action Points for

Governments . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ..... 1
Action Point Summaries . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ..... 2
Ambitious States in the Driving Seat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ..... 2
Turning Climate Protection into a Consensual Transformation
of Society . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ..... 2
Partnering with Civil Society and Citizens to Co-elaborate
and Co-implement Policies . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ..... 3
Developing Capacity to Deliver the Long-Term Vision . . . . . . ..... 3
Developing Integrated and Holistic Approaches Underpinning
the Long-Term Vision . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4
Mobilising the Business World . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4
Financing the Transition . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5
Acting Effectively at the Local Level . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5
Paving the Way for a Reform of Economic Policies . . . . . . . . . . . . . 5
Making Sustainable Consumption Mainstream and Popular . . . . . . . . 6
Endangered Climate—Endangered Humanity . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6
Climate Protection in the Shadow of the COVID-19 Pandemic . . . . . . . 10
Are People Fully Aware of the Implications of Climate Change? . . . . . 13
References . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16
2 The European Green Deal and Other Climate Plans . . . . . . . . . . . . 17
Climate Protection as the Central Policy Goal? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22
Acting for the Climate Is Acting for Society as a Whole . . . . . . . . . . . . 23
People Are Becoming Concerned—And Active . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26
Civil Society in Action . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30
The Emergence of Civil Disobedience . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33
References . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36
3 The Paris Agreement—Getting People’s Buy-in Now! . . . . . . . . . . . 37
A Collective Effort by Ambitious Governments . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41
What Governments Must Do . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45

xix
xx Contents

Climate Policies . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46
The Barriers to Effective Climate Governance . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50
What People Must Do . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53
Consumption Is the Hardest Nut to Crack . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 55
References . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 60
4 Ten Measures to Make Climate Governance Fit for Purpose . . . . .. 61
Ambitious States in the Driving Seat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .. 62
Turning Climate Protection into a Consensual Transformation
of Society . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .. 66
Partnering with Civil Society and Citizens to Develop and Implement
Policies . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .. 69
Developing Capacity to Implement a Long-Term Vision . . . . . . . . . . .. 75
Developing Integrated and Holistic Approaches to Underpinning
the Longterm Vision . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78
Mobilising the Business World . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 82
Financing the Transition . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89
Acting Effectively at the Local Level . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94
Paving the Way to a Reform of Economic Policies . . . . . . . . . . . . . . . . 98
Making Sustainable Consumption Mainstream and Popular . . . . . . . . . . 106
Conclusions . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111
References . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111
Chapter 1
A Transition Manifesto: 10 Action Points
for Governments

The world as we have created it is a process of our thinking. It

cannot be changed without changing our thinking.
Albert Einstein

Abstract Not only is climate change a fast-growing issue that affects the ecosystem
and its capacity to deliver services, it is starting to weigh heavily on the very founda-
tions of society. Although the general public remain largely under- and ill-informed
scientific evidence is accumulating and the more aware in civil society increasingly
feel worried about the impacts of climate change. All governments, whatever their
past credentials on green issues, are facing increasing pressure to place climate action
at the centre of their programme. Yet there has been very little practical action, a stark
contrast with the speed and substance of decisions taken to respond to the COVID-19
pandemic.

The world is in transition—but to what? If, at the end of this century, humanity is in a
secure position, with hope for the future, it will look back at the period between 2020
and 2050 and see that this was a time when the world changed course to deal with
existential problems. This book focuses on the climate threat but the massive global
response to a life-threatening virus already has shown the strengths and weaknesses
of government action and public response. It is likely that those future generations
will call these three decades the Transition, a term that has become common currency
amongst those recognising the need for change. This can only be done with the active
engagement of citizens who understand that a new social and economic contract is
required. Effective political leadership is vital. Governments—the governments at
different institutional levels and of Europe in particular—are therefore requested to
take full account of the following ten proposals which are aimed at substantially
enhancing climate governance in their developing climate and economic plans and
making the Transition a reality.

© The Author(s), under exclusive license to Springer Nature Switzerland AG 2020 1

E. Ponthieu, The Climate Crisis, Democracy and Governance,
SpringerBriefs in Climate Studies,
https://doi.org/10.1007/978-3-030-58127-5_1
Visit https://textbookfull.com
now to explore a rich
collection of eBooks, textbook
and enjoy exciting offers!
2 1 A Transition Manifesto: 10 Action Points for Governments

Action Point Summaries

Ambitious States in the Driving Seat

Protecting Mother Earth, just as protecting citizens from the threat of a novel, highly
contagious virus, requires governments to assume strong and ambitious leadership.
They will need to place climate mitigation and adaptation at the centre of their policy
and their action. Governments’ leadership must take different forms. Listening to
scientists and the concern from the streets, they must unroll the necessary measures
for an environmentally sustainable transformation of society that generates positive
responses from its social and economic constituents.
Instead of modestly attenuating the negative impacts of market driven economies,
they must seize the initiative and establish a new economic system in the form of a
well-being economy that brings benefits to all. At the heart of the required political
decisions is the obligation to change lifestyles in a way that is relatively painless and
positively socially endorsed. Decisions on setting limits must be fair and balanced,
and governments cannot shy away from taking regulatory measures to limit the most
unsustainable practices. They must incentivise climate action domestically, with the
challenging task of engaging all sections of society and must also do so internationally
by stimulating the take up of equally ambitious measures elsewhere.
A climate leader will be someone who can embrace all these challenging tasks at
once and turn them into positive and coherent political action.

Turning Climate Protection into a Consensual Transformation

of Society

Changing mind sets and turning apathy into enthusiasm to act for the climate needs a
new narrative that speaks to both the mind and the heart. Unlike the immediate threat
from COVID-19 the climate crisis, though as real and ultimately more devastating,
seems less urgent. Taking inspiration from the European Commission proposal for a
Climate Pact, a massive, decade-long communication campaign has to be launched
without delay. The European Green Deal (EGD) summarises its proposed benefits as
cleaner air, water, soil and energy with more charging points for e-cars; reusable or
recyclable packaging and less waste; better public transport alternatives; renovated
homes, schools and hospitals; less pesticides and fertilisers; healthier food and more
environmentally-friendly products in our shops; and better health for current and
future generations. All these positive features need to be re-packaged into targeted
messages and their urgency and necessity emphasised by reference to the failure to
prevent the pandemic taking hold and its subsequent devastation, even though such
an event was recognised as probable.
Climate action ambassadors, selected from civil society for their reaching-out
potential, will have to explain, promote and enrich the simple and more substantial
Action Point Summaries 3

daily gestures that reduce carbon footprints. Social media should be the main vector
of diffusion of this Transition narrative. This communication campaign must be a
cross-party endeavour that is robust enough to deal with legitimate political challenge
as well as the propaganda of the climate change deniers. The core messages of the
campaign should inspire all to act positively for the climate. Turning fear or passivity
into enthusiasm should not be the exclusive responsibility of the ambassadors and
politicians. All business, organisations and indeed every stakeholder in society should
be encouraged to play their part.

Partnering with Civil Society and Citizens to Co-elaborate

and Co-implement Policies

All organisations of civil society (public and private organisations, non-governmental

organisations, religious organisations etc.) must be engaged in the collective
endeavour to salvage and restore Mother Earth. The ability to mobilise civil society
has already been clearly demonstrated in response to the pandemic. Citizens will do
more themselves if their voice really counts in supplementary democratic processes
between elections. Representative democracy must be complemented with delib-
erative approaches such as citizens’ assemblies in order to enlarge the scope of
popular perspectives, solutions and to co-design policies. Those governments intro-
ducing new life to the democratic processes will reap almost immediate results: more
endorsed policies, more effective reductions of carbon emissions and a reduced soci-
etal cost for the region or the country. More public deliberations are also a means
to prevent social polarisation which could limit the capacity of society to make a
unified stand for climate protection.

Developing Capacity to Deliver the Long-Term Vision

Precedence must be given to a long-term vision for a sustainable, pro-climate trans-

formation of society. This vision should prevail over the sectoral policies that may
emerge during the journey. Even if pressed by climate urgency, good climate gover-
nance means giving enough time to formulate and elaborate efficient policies that
recognise and resolve potential problems such as stranded assets, redundant workers
and neglected regions. The long-term vision should be backed by a wide political
consensus and even be enshrined into the primary law of countries. Citizens must
be encouraged, inspired and educated to give this long-term vision the required
importance when voting at elections. There will be natural links to be made with the
numerous supportive and remedial actions being taken in the postcorona world, and
these can be used to stimulate engagement by civil society.
4 1 A Transition Manifesto: 10 Action Points for Governments

Developing Integrated and Holistic Approaches Underpinning

the Long-Term Vision

Besides developing a long-term vision, governments have to develop the capacity to

optimise the climate response by activating a large range of sectoral policies. The
horizon of possible policy combinations and synergies can be expanded by creating
dialogues with citizens and representative organisations from the different sectors
involved. A closer science-policy relationship is needed to address the additional
complexity derived from elaborating integrated policy approaches. The scienceled
strategies used to tackle the COVID-19 outbreak have strengthened the place and
importance of evidence-based action. In accordance with action point 2, holistic
policy-making has to be properly communicated to all concerned to assure that the
complexity of the political proposal does not blur the clarity of the joint endeavour.

Mobilising the Business World

The corporate sector has a key role to play in partnership with government and civil
society and its response to the numerous challenges of the pandemic showed that
such a focus on the public good is possible. The time has come to work hand in hand
with the business sector to accelerate the climate efforts, moving away from incre-
mental change to transformational change. The most forward-looking companies
already know they do not have a secure future beyond 2050. Private organisations
have to apply to themselves the good governance principles of developing long term,
integrated pro-climate visions based on civil society deliberations and engagement.
This means going beyond an ambitious programme of corporate social responsibility
(CSR) and Responsible Business Conduct (RBC), by implementing a fundamental
change in business models and processes, notably via a special focus on Environ-
mental, Social and Governance (ESG) factors. In this way the private sector could
be one of the main winners from the substantial changes in the offer and demand
for climate friendly products and services. The main drivers here are the sustainable
economic models such as the circular economy, the sharing economy and the trans-
formation of a product-based economy to a service-based economy. People, not only
as citizens but specifically as employees, should be closely involved with the prepara-
tion and implementation of new climate-friendly business approaches. Governments
have to incentivise, through regulation, norms and sector-specific accompanying
measures, the internalisation of climate protection within corporate affairs. It is also
necessary that the extensive aid given to the corporate sector in response to COVID-
19 is linked to a new global social contract based on clear, measurable, corporate
standards of conduct.
Action Point Summaries 5

Financing the Transition

As the pandemic has shown, an existential crisis requires a lot of money to deal with it
and the good news is that this money exists. The creation of a European climate bank
may enable the financing of the transformation required by the Paris Agreement. It
has to be supported by EU governments and its creation has to be fast-tracked. The
private sector, financial investors, fundraising companies and charities have to be
incentivised through regulation to redirect their funds to climate protection. The new
EU taxonomy to qualify “green funds” and the recourse to environmental, social and
governance (ESG) factors should reduce greenwashing attempts and give an extra
boost to sustainable investment funds that are already steeply rising. Fund raising
and “climaction” campaigns should also serve to widely communicate the multiple
gains that a society can reap from caring for future generations.

Acting Effectively at the Local Level

The vital nature of local networks and community response will already have proved
themselves in the solidarity and effectiveness of the response to the covid public
health threat. Marshalling the whole of society behind the collective endeavour of
positive climate action can be best realised by engaging stakeholders at the local level,
where the reality of climate change impacts and the benefits of action can be directly
observed. To ensure effective action at the local level, climate governance must be
both multi-level and multi-stakeholder. The different governmental levels (central,
regional, local) have to create propitious conditions for local climate action to be
aligned with national plans. Governments and regions also have to support local
and sub-local multi-stakeholder networks bringing together communities, citizens
and civil society. They have to encourage the vanguard regions, cities and local
communities who go faster than central governments towards climate neutrality.

Paving the Way for a Reform of Economic Policies

Today’s economic system based on GDP (Gross Domestic Product) has to be replaced
by a new environmental and social macroeconomics. COVID-19 may possibly have
rewritten the rules but it has certainly made us ask what rules are the most important.
We have the opportunity to radically re-think the unsustainable and unequal global
growth model and replace it with an emphasis on well-being, sustainability and
equity. By providing a much wider picture of the state of development of countries,
the new macroeconomics will enable governments to take full account of the climate
threat in the design of the entire policy spectrum. To orient policies towards more
inclusive and qualitative prosperity, governments must dare to regulate the excesses
6 1 A Transition Manifesto: 10 Action Points for Governments

of the market, both supply and demand. Major corporations of all types have an
understandable tendency to equate their own interests with that of the common good
when this is not necessarily so. The business of the near future can only be legitimized
to function by the state when its objectives align with the values and requirements of
the society in which it operates. Economic policy reform must de-legitimise exces-
sive and unequal wealth accumulation through a wide range of taxation measures,
notably income tax progressivity Greater social and economic equity is the founda-
tion for greater collective climate action. At global level, particularly in the context
of international trade, travel and tourism, products and services must have their full
external environmental cost included, with additional and progressive disincentives
on carbon hungry activities.

Making Sustainable Consumption Mainstream and Popular

Helped by the large communication campaign under action 2 of the manifesto,

governments have to review their entire regulatory arsenal to give preference to the
consumption of products and services that are produced in a sustainable manner. To
prevent unsustainable consumption from continuing to proliferate, governments have
to set clear limits that dissuade this form of unethical and irresponsible consump-
tion and this will go hand-in-hand with the new attitudes needed in deal with the
outcome of the global pandemic. Governments have to move away from assuming
that efficiency gains deriving from product innovation will lower the overall energy
consumption without looking at the changes in the way people consume these prod-
ucts. The rebound effect must be addressed through renewed behavioural, legal and
economic instruments, and in particular through a fair energy taxation that does not
penalise low income households.

Endangered Climate—Endangered Humanity

Climate change must be seen as a truly global issue that weighs heavily on
every aspect of social life and whose pressure will not be reduced by current
approaches. The “act now or pay more later” refrain has been heard for years
but either we have not believed the science or we have decided to pass the bill
to future generations …
Every day, there is someone, somewhere, saying that climate change is going to be
the biggest challenge ever faced by humanity. Even when faced with other existential
challenges, the Executive Secretary of the United Nations Framework Convention on
Climate Change (UNFCCC) Patricia Espinosa warned when announcing the post-
ponement of the November 2020 climate change summit (COP26)1 in Glasgow:

1 Conference of the Parties.

Random documents with unrelated
content Scribd suggests to you:
 Asszonyok, gyerekek egyre több ágat és gallyat hordtak Szürke
Hód elé. Világos, hogy most készül valami. Fehér Agyar oly közel
ment, hogy orra Szürke Hód térdét érintette, kiváncsisága
elfelejttette vele, hogy Szürke Hód a rettenetes ember-állat, akitől
félnie kell. Hirtelen valami különös, ködhöz hasonló dolog emelkedett
ki a Szürke Hód keze ügyében levő gally és moha közül. Azután, a
gallyak között, valami eleven lény jelent meg, kigyózva, csavarodva;
a szine olyan volt, mint az égen járó napé. Fehér Agyar semmit sem
tudott a tüzről. A tüz ugy vonzotta őt most, mint kis kölyökkorában a
világosság a barlang nyilásánál. Egy pár lépésnyit csuszott a tüz felé.
Hallotta maga fölött Szürke Hód elfojtott kuncogását és tudta, hogy
ez a hang sem ellenséges. Aztán orra megérintette a lángot s abban
a pillanatban nyelvét is kinyujtotta a láng felé.
Egy pillanatig mozdulatlanul, lenyügözve maradt. Az ismeretlen,
az ágak és moha közepén rejtőzve, vadul megragadta őt orránál
fogva. Visszafelé csuszott, a siránkozás és üvöltés meglepett
kitöréseit hallatva. Erre a hangra Kiche horkantva ugrott előre,
amennyire pányvája engedte és rettentően dühöngött, amiért nem
siethetett a fia segitségére. Szürke Hód röhögött, oldalát veregette
és az egész tábornak elmondotta, mi történt, mig csak az egész
tábor nem röhögött együtt vele. Fehér Agyar hátsó lábaira ült, sirt és
üvöltött, elveszett, sajnálatra méltó kis teremtés az ember-állatok
közepette.
Még sohse érzett ilyen fájdalmat. Orrát, nyelvét megpörkölte az a
napszinü, eleven valami, ami Szürke Hód kezéből született. Sirt, sirt
szakadatlanul s fájdalmának minden ujabb kitörése ujabb röhögésre
késztette az ember-állatokat. Megpróbálta nyelvével hűsiteni égő
orrát, de mikor két sebes testrésze érintkezett, még nagyobb
fájdalmat érzett s ekkor még keservesebben, nyomorultabban sirt,
mint valaha.
Aztán elszégyelte magát. Tudta, mi a nevetés és tudta, hogy mit
jelent az. Nem tudhatjuk, honnan ismeri némelyik állat a nevetést s
honnan tudja, hogy kinevetik. De az biztos, hogy Fehér Agyar
minderről tudott. Szégyelte, hogy az ember-állatok nevetnek rajta.
Megfordult és elmenekült, nem a tüz, hanem a nevetés elől, mely
jobban égette a tüznél, mert nem a testét, hanem a lelkét sértette
meg. Kichéhez menekült, Kichéhez, aki őrjöngve dühöngött pányvája
végén, az egyetlen teremtéshez a földön, aki őt nem nevette ki.
Szürkült, majd leszállt az éj és Fehér Agyar még mindig ott
feküdt anyja oldalánál. Orra, nyelve még mindig fájt, de nem ez volt
az ő legnagyobb baja. Honvágya volt. Valami ürességet érzett
magában, vágyat a folyó és sziklabarlang csendje és nyugalma után.
Az élet a táborban tulságosan népes volt. Oly rengeteg sok ember-
állat élt itt: férfiak, asszonyok, gyerekek, mind lármát, bajt,
nyugtalanságot csinálva. Aztán itt voltak a kutyák, harapósak,
veszekedősek, őrült lármát csapnak és növelik a zürzavart. A
magános élet nyugalmas csöndje végleg elmult. Itt a levegő is szinte
lüktetett az élettől. Zsongott-bongott szakadatlanul. Ez a folyton
változó lárma, mely hol elhalkult, hol felharsant, megzavarta Fehér
Agyar idegeit és érzékeit, idegessé és nyugtalanná tette valami
történendő veszedelem örökös fenyegetése.
Figyelte a táborban jövő-menő ember-állatok tevés-vevését. A
mód, ahogy Fehér Agyar nézte az embereket, távolról hasonló volt
ahhoz, ahogy az ember föltekint isteneire. Az emberek magasabb
teremtmények, istenek. Fehér Agyar homályos felfogása szerint az
emberek több csodának voltak szülői, mint az istenek az emberek
szemében. Az emberek uralkodtak elevenek és holtak fölött,
engedelmességet parancsoltak az élőnek és mozdulatot varázsoltak
a holt tárgyakba, ismeretlen erők urai voltak és életet teremtettek,
napszinü, fájdalmat okozó életet, mely száraz mohából és fából
születik. Tüzcsinálók voltak! Istenek voltak.

II. FEJEZET.
A szolgaság.
 A következő napokban Fehér Agyar csőstül szerezte a
tapasztalatokat. Mig Kiche ki volt pányvázva, ő elkalandozott a
táborban, keresve, kutatva, tanulva. Az ember-állatok életmódját
nagyrészt hamar megismerte, de a közelebbi ismeretség alapján sem
nézhette le az embereket. Minél jobban ismerte, annál jobban
bámulta felsőbbségüket, minél jobban elárulták titokzatos
hatalmukat, annál nyilvánvalóbb lett istenséghez hasonló voltuk.
Az embert gyakran érheti az a fájdalom, hogy megéri istenei
alkonyát és oltárainak rombadültét. A farkast és vadkutyát, ha
egyszer odahasalt az ember elé, sohasem érheti ilyen kiábrándulás.
Eltérően az embertől, kinek istenei láthatatlanok és
megfejthetetlenek, a fantázia gőzei és ködei, melyek lehányják
magukról a valóság ruházatát, vándorló kisértetei az áhitott jóságnak
és hatalomnak, az én érinthetetlen kivetülései a kisértetek világába;
eltérően az embertől, a farkas és a vadkutya, melyek
odasompolyogtak a tüzhöz, megtalálták eleven husból való
istenségüket, mely tapintható, melynek térre és időre van szüksége,
hogy élhesse életét és teljesithesse feladatát.
A hitnek semmiféle erőfeszitésre nincs szüksége, hogy hihessen
ilyen istenben, az akarat semmiféle erőlködése nem tagadhat meg
ilyen istent. Ettől az istentől nem lehet szabadulni. Itt áll, két hátsó
lábán, bottal kezében, határtalanul hatalmasan, szenvedélyesen,
szeretve és haragosan, istenség, titokzatosság, erő, husba
öltözötten, husba, mely vérzik a tépő fogak alatt, husba, mely épp
oly jóizü és kivánatos, mint akármilyen más ennivaló!
Igy gondolkozott Fehér Agyar. Az ember-állat isten volt,
félreismerhetetlen és olyan, akitől nem lehet megszabadulni. Amint
anyja, Kiche, nevének puszta kimondására is megalázkodott előttük,
ugy kezdett ő is alázatos lenni. Ugy kullogott a nyomukban, mint
akiket megillet a diszkiséret. Ha az emberek jöttek-mentek, kitért
előlük. Ha hivták, odaszaladt. Ha fenyegették, a földre lapult. Ha
elkergették, eliramodott. Mert minden kivánság és parancs mögött
ott sejtette a kényszeritő hatalmat, mely sebezni tud, a hatalmat,
melynek eszköze az ütés és a bot, repülő kövek és a korbács csipős
ütései.
Fehér Agyar az embereké volt, mint ahogy minden kutya az
embereké. Övék volt minden mozdulata. Övék volt a teste, hogy
elpáholhassák, hogy megrugdossák, vagy eltürjék maguk mellett. Ezt
a leckét nagyon hamar megtanulta.
A lecke nem volt könnyü, mert ellenkezett sok mindennel, ami
természetében erős és uralkodó volt, de, mialatt kedve ellenére
megtanulta e leckét, a tanulság öntudatlanul is mind kedvesebb lett
előtte. E leckét megtanulni annyi volt, mint végzetét mások kezébe
tenni le, életéért való felelősséget a más vállára rakni át. Ez már
magában véve is nagy jutalom volt, mert könnyebb másra
támaszkodni, mint megállni egyedül.
De ez nem történt rövid idő alatt, nem egyhamar tudta testét-
lelkét átadni az ember-állatoknak. Nem tudta egy-kettőre elfelejteni
ősei szabadságának és a Vadonnak kisértő emlékét. Voltak napok,
mikor odalopódzott az erdő széléhez, megállt s hallgatta azt a
hangot, mely huzta, csalogatta a messzeségbe. Valahányszor innen
visszatért, nyugtalan volt, vigasztalhatatlan s halkan és sóváran
vinnyogott Kiche oldalánál és mohó, fürkésző vággyal nyalogatta
anyja arcát.
Fehér Agyar hamar megösmerte a tábor életét. Tudta, hogy az
öreg kutyák, ha hust, vagy halat dobnak oda nekik az etetésnél,
rablók és igazságtalanok. Rájött arra, hogy a férfiak a
legigazságosabbak, a gyermekek a legkegyetlenebbek s az indián-
asszonyok a legjobb szivüek, ha arról van szó, hogy egy falatka hust
vagy egy darab csontot dobjanak neki. A félig felnőtt kölyökkutyák
anyjával való szerencsétlen esetei után Fehér Agyar megtanulta,
hogy legjobb békén hagyni a kutyaanyákat, legjobb kitérni utjukból
és eliramodni, ha azok közeledni találnak.
Lip-lip volt életének átka. Nagyobb, erősebb, öregebb lévén, mint
Fehér Agyar, Lip-lip Fehér Agyart választotta üldözése tárgyául. Fehér
Agyar szivesen szállt vele harcba, de nem győzte erővel. Ellensége
felülmulta őt. Lip-lip valóságos üldöző szörnyeteggé változott rá
nézve. Ha elmerészkedett anyja oldala mellől, ez a rém rögtön a
sarkában volt, horkantott rá, leselkedett rá, alkalomra várva, mikor
ember-állat nem volt a közelben, hogy ráugorhasson s párviadalra
kényszeritse. Mivel mindig Lip-lip volt a győztes, természetesen
tetszett neki ez a játék. Lip-lip életének ez volt a főöröme, mint
ahogy Fehér Agyar életének ez volt a legnagyobb szenvedése.
De Fehér Agyart ez a szenvedés nem törte meg. Noha sok sebet
kapott s mindig ő volt a legyőzetett, szelleme töretlen maradt. A
folytonos üldöztetésnek mégis lett valami rossz hatása. Komor lett és
rosszindulatu. Vérmérséklete vad volt születésétől fogva s most még
vadabb lett a folytonos üldöztetés következtében. Lényének lelkes,
játékos, gyermekies része kevéssé mutatkozhatott. Sohse játszott,
ugrándozott a tábor többi kölykeivel együtt. Lip-lip nem engedte
volna meg. Amely percben Fehér Agyar a többiek közt megjelent,
Lip-lip nekirohant, kinozta, harapta, harcra kényszeritette, vagy
megfutamitotta.
E bánásmód hatása alatt Fehér Agyar elvesztette
gyermekiességét és ugy viselkedett, mint valami öreg. Megfosztatva
attól, hogy fölös energiáját játékban vezethesse le, magábavonult és
gondolkozott. Az esze kiélesedett; volt elég ideje arra, hogy kitaláljon
mindenféle csalafintaságot. Mivel abban is megakadályozták, hogy a
többi kutyákkal együtt ő is kivegye a részét a közös etetésből, ravasz
tolvajjá lett. Magának kellett zsákmány után látnia és ezt meg is
tette s valóságos csapássá, veszedelemmé lett az indián asszonyok
szemében. Megtanulta, hogyan ólálkodjék szerte az egész táborban,
hogyan kell ravaszkodnia, megtanulta, mi történik itt, ott, mindenütt,
megtanulta, hogyan kell a körülményekhez alkalmazkodnia s hogyan
kerülje el örökké dühös ellenfelét.
Üldöztetésének legelején történt, hogy eljátszotta legravaszabb
játékát és megkóstolta a bosszu édes izét. Mint ahogy valamikor az
anyja, Kiche, pusztulásba csábitotta a kutyákat az emberek tüze
mellől, most Fehér Agyar hasonló módon csábitotta Lip-lipet Kiche
bosszuálló agyarainak közelébe. Menekülve Lip-lip elől, Fehér Agyar
kanyargós uton futott ide-oda az indián-kunyhók körül. Fehér Agyar
kitünő futó volt, gyorsabb, mint a vele egyivásu kölykök bármelyike,
gyorsabb Lip-lipnél magánál is. De most nem futott teljes erejéből.
Csak megtartotta az egyugrásnyi távolságot közte és üldözője
között.
Lip-lip, izgatottan a vadászat hevétől s áldozatának állandó
közellététől, elfeledkezett minden óvatosságról s arról, hogy hová
jutottak. Mikor ez eszébe jutott, már késő volt. Inaszakadtából
rohanva egy kunyhó körül, teljes sebességgel futott a pányvája
végén fekvő Kichének. A rémület kiáltását hallatta, de hiába. A
bünhődést osztogató fogak már összezárultak. Kiche meg volt kötve,
mégse lehetett tőle könnyen szabadulni. Kiche leteperte Lip-lipet,
hátára döntötte, ugy hogy nem tudott elfutni s harapta, tépte
agyaraival.
Mikor aztán végre kiszabadult, lábra állott, összekuszálva,
testben-lélekben összetörve. Szőre borzas csomókban állott össze,
ahol Kiche megtépte. Megállt ott, ahol összeszedelőzködött,
kinyitotta száját s rákezdett hosszu, keserves kölyökjajgatására. De
még ezt sem fejezhette be. Jajgatása kellős közepén Fehér Agyar
nekirontott s belevágta fogát Lip-lip hátsó lábába. Lip-lipben nem
maradt egy csepp harci kedv sem, szégyen nélkül megfordult és
elfutott, sarkában eddigi áldozatával, aki hazakergette őt egészen
gazdája kunyhójáig. Itt az indián asszonyok a menekülő segitségére
siettek, de Fehér Agyart, aki dühöngő démonná változott, csak a
feléje dobált kövek valóságos zápora tudta eltávolitani.
Eljött az a nap is, mikor Szürke Hód, belátva, hogy Kiche
szökésének valószinüsége már elmult, eleresztette Kichét. Fehér
Agyart boldoggá tette Kiche szabadsága. Vidáman kisérte anyját
szerte a táborban s amig szorosan az oldala mellett volt, Lip-lip
biztos távolban maradt. Fehér Agyar még kihivóan, szőreborzadtan
nézett rá, peckesen lépett, ha meglátta, de Lip-lip ugy tett, mintha
észre se vette volna e kihivó magaviseletet. Nem volt bolond, hogy
ilyenkor szálljon harcba s ha bosszut akart állni, ő várhatott, mig
ismét egyedül találja Fehér Agyart.
Később ezen a napon Kiche és Fehér Agyar a tábort környező
erdő szélére tévedtek. Fehér Agyar vezette anyját ide lépésről-
lépésre és mikor az erdő szélén Kiche megállt, Fehér Agyar beljebb
akarta csalogatni. A folyó, a barlang, a csöndes erdő hivta Fehér
Agyart s Fehér Agyar hivta az anyját. Előrefutott egy pár lépést,
megállt és visszanézett. Kiche nem mozdult. Fehér Agyar
rábeszélően nyihogott és játékosan rohant ki s be a bozót alól.
Odafutott anyjához, megnyalta arcát, megint elszaladt. Kiche mégse
mozdult. Fehér Agyar megállt és nézte anyját feszült és mohó
figyelemmel, melynek kifejezése lassan halt el arcáról, mikor anyja
elforditotta fejét és a táborra meredt. Valami hivta őt a szabadba. Az
anyja is hallotta ezt a hivó szózatot. De Kiche hallott egy másik,
hangosabb szózatot is, a tüz és az ember szavát, a szózatot, melyet
csak a farkas hallhat meg, a farkas és a vadkutya, akik testvérek.
Kiche megfordult és lassan ügetett a tábor felé. A kötélnél és
botnál jobban leigázta őt a tábor. Titokzatos módon és láthatatlanul
az istenek lenyügözték hatalmukkal és nem eresztették el. Fehér
Agyar leült egy nyirfa tövébe és keservesen vinnyogott. A fenyő erős
szaga érzett és az erdő finom illatával telt meg a levegő, mindez a
régi életre emlékeztetett, a szabadságra a szolgaság napjai előtt. De
hiszen még csak süldő kölyök volt és az ember és a Vadon szavánál
is erősebb volt anyjának hivó szava. Rövidke életének minden
órájában anyjától függött. Függetlenségének ideje még távol volt;
fölkelt és bánatosan ügetett vissza a táborba, szünetet tartva
egyszer-kétszer, hogy leüljön és nyihogjon és hallgassa azt a
szózatot, mely még egyre szólt hozzá az erdők mélyéről.
A Vadonban az anya nemsokáig tarthatja maga mellett kicsinyét;
az ember uralma alatt ez az idő sokszor még rövidebb. Igy történt
Fehér Agyarral is. Szürke Hód adósa volt Három Sasnak. Három Sas
indulóban volt fölfelé a Mackenzie-folyón a Nagy Rabszolga-tóhoz.
Egy rőfnyi biborszövet, egy medvebőr, husz töltény és Kiche kifizette
Szürke Hód adósságát. Fehér Agyar látta, mint teszik Kichét Három
Sas csónakába s utána ment. Három Sas egy rugással visszakergette
a szárazra. A csónak elindult. Fehér Agyar a vizbe ugrott s a csónak
után uszott, mitsem törődve Szürke Hód éles kiáltásaival, melyek
visszatérést parancsoltak neki. Még egy ember-állattal, egy istennel
sem törődött Fehér Agyar, olyan félelmet érzett, ha arra gondolt,
hogy anyját elveszitheti.
De az istenek hozzászoktak ahhoz, hogy engedelmeskedjenek
nekik s Szürke Hód dühöngve inditott utána egy csónakot. Mikor
utólérte Fehér Agyart, kiemelte a vizből nyakánál fogva, de nem
dobta mindjárt a csónak fenekére. Egyik kezével magasra tartva,
másik kezével alaposan elverte a kis állatot. Ez volt aztán a verés.
Szürke Hód keze sulyos kéz volt. Minden ütést ugy adott, hogy minél
jobban fájjon s az ütések egész záporát osztogatta.
Az ütések zápora alatt, melyek most jobbról, most balról hullottak
reá, Fehér Agyar mint egy megbomlott, ugráló inga ide-oda
himbálódzott. Különböző érzések rohanták meg. Először
meglepődött. Aztán egy pillanatnyi félelem következett, mikor a
kéznek minden ütésére fölorditott. Aztán hirtelen elfogta a düh.
Korlátot nem ismerő természete kitört s Fehér Agyar vicsorgatta a
fogát s félelem nélkül horkantott a dühöngő isten arcába. A verés
gyorsabb, hevesebb és fájdalmasabb lett.
Szürke Hód egyre ütlegelt, Fehér Agyar egyre horkantott. De ez
nem tarthatott igy örökké. Egyiknek föl kellett a játszmát adnia s aki
hamarabb feladta, az Fehér Agyar volt. Megint félelem szállta meg.
Most először került igazán ember kezébe. Az a pár ütés, az a néhány
kődobás, ami eddig érte, cirógatás számba mehetett ehhez a
veréshez képest. Letört. Sirni és jajgatni kezdett. Egy ideig akkor
jajgatott, ha ütés érte, de a félelem borzadállyá változott és
jajgatása szünös-szüntelen lett s nem volt semmi összefüggésben a
rázuhanó ütések ritmusával.
Szürke Hód keze végre elpihent. Fehér Agyar elgyötörten, függve
a levegőben, még egyre jajongott. Ez, ugy látszott, kielégitette
gazdáját, aki durván lelökte a csónak ölébe. Ezalatt a csónak siklott
lefelé a folyó mentén. Szürke Hód felkapta az evezőket. Fehér Agyar
az utjában volt. Lábával vadul odább rugta. Ebben a pillanatban
Fehér Agyar természete ujra fellángolt és fogát mélyen belevágta a
mokasszinba bujtatott lábba.
A verés, amit az imént kapott, semmi sem volt ahhoz képest, ami
most érte. Szürke Hód dühe oly határtalan volt, mint Fehér Agyar
félelme. Nemcsak a kezével verte Szürke Hód: a fából való evezőket
is használatba vette; mikor Fehér Agyar megint visszakerült a csónak
mélyére, kis teste sebbel, zuzódással volt tele. Szürke Hód
szántszándékkal rugott rajta egyet. Fehér Agyar ezuttal nem próbált
a lábába harapni. Szolgasága ujabb leckét adott neki. Soha,
semmiféle körülmények között sem szabad megharapnia az
istenséget, aki ura és parancsolója neki; az ur és parancsoló teste
szent, nem az ő fajtájabeliek fogára való. Az istent megharapni a
bűnök bűne, az egyetlen vétek, melyet nem bocsátanak meg és nem
néznek el soha.
Mikor a csónak partot ért, Fehér Agyar vinnyogva és
mozdulatlanul feküdt, Szürke Hód parancsát várva. Szürke Hód azt
akarta, hogy ő a partra menjen, mert kihajitotta a csónakból a
partra, ahol keservesen megütötte oldalát és frissen ütött sebeit.
Reszketve állott lábra és vinnyogva állt a parton. Lip-lip, aki megleste
az egész történetet a partról, rárohant, leütötte és husába vágta a
fogait. Fehér Agyar nagyon is tehetetlen volt ahhoz, hogy megvédje
magát és ugyancsak megjárta volna, ha Szürke Hód egy rugással a
levegőbe nem hajitja Lip-lipet, ugy hogy tőlük vagy tizenkét lábnyira
esett a földre. Ilyen volt az ember-állat igazságszolgáltatása és Fehér
Agyaron, még mostani szánalmas állapotában is, hálás elragadtatás
borzongott végig. Szürke Hód sarkában sántikált végig a falun, egész
a kunyhóig. Igy tanulta meg Fehér Agyar, hogy a büntetés joga az
istenségnek fenntartott örökös szabadalom, melyre az olyan alantas
teremtményeknek, mint amilyen ő is volt, semmiféle jussuk nem
lehet.
Ezen az éjjelen, mikor már minden elnyugodott, Fehér Agyarnak
eszébe jutott anyja és keservesen bánkódott miatta. Nagyon is
hangosan bánkódott, felébresztette Szürke Hódot, aki megint
megverte. Ezután, ha istenek voltak közelében, csak magában
bánkódott, de néha, mikor elvetődött az erdőszélre egyedül, eszébe
jutott árvasága s ekkor hangos nyögéssel és nyihogással hangot
adott keserves bánatának.
Ebben az időben, ha hallgat a barlang, a folyó csalogató
emlékeire, visszafuthatott volna a Vadonba. De anyja emléke fogva
tartotta. Ahogy a vadászgató ember-állatok jöttek-mentek, az ő
anyja is visszajöhet még a faluba. Megmaradt a szolgaságban és
várta anyját.
De szolgaságában nem is volt egészen boldogtalan. Sok minden
érdekelte. Mindig történt valami. Vége-hossza nem volt azoknak a
különös dolgoknak, amit ezek az istenek tettek s Fehér Agyar
mindenre érdeklődéssel figyelt. Most már azt is tudta, hogy kell
Szürke Hóddal szemben viselkednie. Engedelmesség, kemény,
hajlithatatlan engedelmesség volt az, amit követelt tőle, ennek
ellenében elkerülte az ütéseket és megtűrte jelenlétét.
Azután meg Szürke Hód néha saját kezével vetett neki egy-egy
darab hust és elkergette a többi kutyákat, ha az ő falatjára rohantak.
Az ilyen darab hus sokat ért. Hogyan, hogyan nem, többet ért, mint
husz másik falat, amelyet egy indián asszony vetett volna neki.
Szürke Hód sohasem dédelgette, nem simogatta. Talán kezének
sulya, talán igazságos volta, talán hatalmának puszta tudata, talán
mindezek együttvéve nagy hatással votlak Fehér Agyarra. A
ragaszkodásnak némi köteléke fonódott közöttük.
Alattomban, homályos uton-módon, de épp oly biztosan, mintha
bottal és kötéllel pányvázták volna ki, körülfonták Fehér Agyart a
szolgaság bilincsei. Fajának tulajdonságai, melyek hajdan lehetővé
tették, hogy a farkas letelepedjék az ember tüze mellett, olyan
tulajdonságok voltak, melyekben a fejlődés csirája volt. E
tulajdonságok kifejlődtek Fehér Agyarban és a tábori élet, telve
nyomorusággal, titokban mind drágább és drágább lett szivének.
Fehér Agyar nem tudta ezt. Csak azt tudta, hogy a szive fáj Kichéért,
hogy várja anyját és sóvárog régi szabad élete után.

III. FEJEZET.
A számüzött.
Lip-lip annyira elsötétitette Fehér Agyar életét, hogy Fehér Agyar
gonoszabb és szilajabb lett, mint természeténél fogva kellett volna
lennie. A vadság természetének lényegéhez tartozott, de az a
vadság, mely kifejlődött benne, felülmulta veleszületett sajátságait.
Az ember-állatok közt hire volt gonoszságának. Ha valami baj történt
a táborban, ha veszekedés, civakodás volt, vagy az indián asszonyok
visongattak egy-egy darab ellopott hus miatt, biztos volt, hogy Fehér
Agyar benn volt a bajkeverők között, sőt leggyakrabban övé volt a
vezetőszerep. Sohsem kutatta senki, mi lehet viselkedésének az oka.
Csak a következményeket látták s e következmények bizony rosszak
voltak. Fehér Agyar volt az alattomos tolvaj, a bajcsináló, a zavart
okozó, a civakodást kezdő; dühöngő indián asszonyok kiáltották a
szemébe, mialatt ő élénken figyelte arcukat s kész volt gyors
szökkenéssel félreugrani valami hirtelen feléje dobott kő elől,
szemébe kiáltották, hogy farkas, semmirevaló és még rossz véget ér.
Számüzött volt a népes tábor közepette. A fiatal kutyák mind Lip-
lip követői voltak. Fehér Agyar közt és közöttük legyőzhetetlen
különbség volt. Talán megérezték rajta az őserdőbeli származást és
ösztönszerü ellenszenvük az az ellenszenv volt, amit a megszeliditett
kutya érez a farkas iránt.
De akárhogy volt is, a fiatal kutyák Lip-lip példájára folyton
üldözték Fehér Agyart. Egyszer ellenségként állva vele szemben,
örökös ellenségévé lettek. Igaz, hogy egyik a másik után mind érezte
Fehér Agyar fogának erejét; és Fehér Agyar, becsületére legyen
mondva, mindig többet adott, mint amennyit kapott. Az egyivásu
kölykök legtöbbjét le tudta volna győzni páros harcban. De egyik
sem állt ki vele párviadalra. Ha ki is állt egy-egy kutyával, az ilyen
viaskodás mintegy jel volt arra nézve, hogy a tábor minden kutyája
rárohanjon.
A falka folytonos üldözéséből két fontos tanulságot vont le;
hogyan vigyázzon magára a tömeggel vivott harcban és magános
kutya létére hogyan osztogathat minél több és fájóbb csapást a
lehető legrövidebb idő alatt. Ha meg tud állni négy lábán a
marakodó tömeg közepette, ezzel megmenti életét, ezt tudta jól.
Olyan ügyesen állt talpra mindig, mint valami macska. Nagy kutyák
nekimehettek hátulról, vagy oldalról, fellökhették testük nehéz
sulyával, Fehér Agyar ilyenkor jobbra, vagy balra, vagy hátra
hemperedett meg, de lábait mindig maga alatt tartotta, talpával esve
az anyaföldre.
A kutyáknak, marakodás előtt, megvan a maguk szokásos
készülődése, szőrük borzad, morognak, peckesen járnak. Fehér
Agyar korán leszokott az efféle készülődésről. A késlekedés ránézve
az egész falka nekirohanását jelentette. Neki gyorsan kellett
végeznie s aztán odébb állnia. Megtanulta, hogy semmiféle jellel ne
árulja el szándékát. Nekirohant ellenfelének, tépett, harapott
egyszerre, figyelmeztetés nélkül, mielőtt ellensége készülhetett volna
a támadásra. Igy tanulta meg, hogyan sebezzen hirtelen és
sulyosan. Ösmerte a meglepetés értékét is. Ha nekiment óvatlan
pillanatban egy kutyának, felszakithatta a vállát, rongyokra téphette
a fülét, mielőtt a kutya magához tért volna a meglepetéstől.
Azután meg a meglepett kutyákat könnyü volt felforditani. A
felfordult kutya egy pillanatra mindig védtelenül hagyja nyakának
alsó, lágy részét, azt a sebezhető részt, melynél életét lehet venni.
Fehér Agyar jól ismerte ezt a sebezhető részt. Olyan tudománya volt
ez, mely egyenesen örökségképpen szállt le reá a zsákmányra
vadászó farkasok számtalan ivadékáról. És igy Fehér Agyar módszere
a támadásnál a következő volt: először várt olyan fiatal kutyát,
amelyik a kölyökhadtól elcsavargott, aztán meglepetéssel rajtaütött,
leverte a lábáról, harmadszor pedig mélyen a torkába vágta fogait.
 Mivel még csak kölyök volt, fogai nem voltak eléggé nagyok
ahhoz, hogy harapása halálos legyen, de sok fiatal kölyök szaladgált
a táborban Fehér Agyar fogainak emlékével és bősz szándékainak
nyomaival sebzett nyakán. Egy napon, egyedül találván egyik
ellenségét az erdő szélén, többszörös támadással, harapással sikerült
neki felszakitania a nagy nyaki eret s megölni ellenfelét. Ezen az
éjszakán nagy zürzavar volt a táborban. Fehér Agyart meglesték s
megvitték a hirt a kimult kutya gazdájának. Az indián asszonyoknak
is eszükbe jutott minden falatka ellopott hus és Szürke Hódot
rengeteg dühös szóval illették. De Szürke Hód becsukta kunyhója
ajtaját, melyben a bűnös rejtőzködött és nem engedte törzse
népének, hogy bosszut álljon az ő jószágján.
Fehér Agyart gyülölte ember és állat egyaránt. Fejlődésének eme
szakában nem érzett egy percnyi biztonságot sem. Minden kutya
foga, minden ember keze őt fenyegette. Horkantással fogadták saját
atyafiai, kővel és káromkodásokkal az istenei. Örökös feszültségben
élt. Idegei felajzottan készültek támadásra, vagy várták a támadást.
Félszemmel mindig a hirtelen és váratlan kőhajigálásokat leste.
Mindig készen volt hidegvérü és gyors cselekedetekre, kész volt
hirtelen harapással ráugrani az ellenségre és kész volt félreugrani
dühös, fenyegető horkantással.
Ami a horkantást illeti, rettenetesebben horkantott, mint
akármelyik öreg vagy fiatal kutya a táborban. A horkantás arra való,
hogy figyelmeztessen, vagy megfélemlitsen és tudni kell, hogy mikor
alkalmazható. Fehér Agyar tudta, hogy mikor és hogyan hatásos ez a
fenyegetés. Horkantásában benn volt minden, ami lényében gonosz,
rosszindulatu és borzasztó volt. Ha orra remegett a folytonos
feszültségtől, szőre visszájára borzadt, nyelve kilógott, mint valami
vörös kigyó, majd megint visszahuzódott, ha szája felhuzódott,
nyáladzva, fogát mutogatva, szeme fénylett a gyülölettől, minden
ellenfelét megdermesztette egy percre. Ez az egy óvatlan szünet,
mikor ellenfele vigyázatlanná vált, volt a döntő pillanat, mikor Fehér
Agyar átgondolta és elhatározta, mit kell tennie. De az a harci szünet
sokszor oly sokáig tartott, hogy félbeszakitotta és megszüntette az
egész támadást. Fehér Agyar nem egy felnőtt kutyával való harcát
fejezhette be – hála e horkantásnak – tisztességes visszavonulással.
Feltünően biztos és kegyetlen módszerének köszönhette, hogy –
dacára számüzött voltának – visszafizethette a kölyökhad
kegyetlenségeit. Ő maga nem futhatván együtt a kölyökfalkával, a
dolgok sajátságos állása ugy hozta magával, hogy a kölyökhadból
sem hagyhatta el a falkát egyetlenegy kutya sem. Fehér Agyar nem
engedte meg. Az ő leselkedő orvtámadása miatt a fiatal kutyák féltek
elhagyni a falkát. Lip-lip kivételével csapatba verődve kellett járniok,
hogy kölcsönösen védelmezhessék egymást az ádáz ellenséggel
szemben. Egy kölyökkutya a folyó partján megölt kutyát jelentett,
vagy kutyát, mely fölveri az egész tábort megrettent jajgatásával,
amint az őt orvul megtámadó farkaskölyök elől menekül.
De Fehér Agyar bosszuja akkor sem szünetelt, mikor a kölykök
megtanulták, hogy nem szabad a falkától elszakadniok. Fehér Agyar
megtámadta azt a kölyköt, amelyiket sikerült kiszakitania a falkából,
a kutyák támadták őt, ha csapatostul voltak. Elég volt, ha
megpillantották, hogy rárohanjanak. Ilyenkor csak a gyorsasága
mentette meg Fehér Agyart. De jaj volt annak a kutyának, amelyik
üldözés közben nagyon is elhagyta maga mögött társait. Fehér Agyar
visszafordult, rávetette magát a magános üldözőre, sulyos sebet
ejtett rajta, mielőtt a falka utólérhette volna. Ilyen bosszut gyakran
állhatott Fehér Agyar, mert a kutyák a vadászat hevében
megfeledkeztek az elővigyázatról, amiről Fehér Agyar soha meg nem
feledkezett. Loppal vetett oldalpillantások közben rohant előre,
minden percben készen arra, hogy megforduljon és rávesse magát
valamelyik tulbuzgó üldözőjére.
A kölyökkutyák mindig játékosak s az indián-tábor kutyái
kényszerüségből mindig háborusdit játszottak. Fehér Agyarra való
vadászatuk kedvenc és főjátékukká változott, játékká, mely néha
életre-halálra ment, de ami mindig szomoruan végződött. Fehér
Agyar, a leggyorsabb lábu, nem félt semminemü veszedelemtől.
Ebben az időben, mialatt egyre várta anyját, a játékok során
számtalanszor csalta maga után a falkát a környező erdőkbe, ahol
mindig nyoma veszett. A falkát mindig elárulta a kölykök lármája,
kiáltozása. Ő maga pedig, apja és anyja módjára, bársonytalpon,
nesz nélkül futott, mint mozgó árnyék a fák árnyékában. A kölykök
nem ismerték a Vadont, ő igen; ösmerte a Vadon titkait és
módszereit. Kedvenc csele volt, ha elveszithette nyomát a
folyóvizben s aztán kipihenhette magát a közeli sürüségben,
hallgatva az üldözők falkájának csaholását.
Gyülöltetve saját fajától és az emberektől, örökösen harcra
ingerelve és örökösen hadat viselve, rettenthetetlenül, fejlődése
gyors volt és egyoldalu. Szivében nem hajtott ki sem a jóság, sem a
szeretet. Ilyen érzelmekről halvány sejtelme sem volt. Egy törvényt
tanult csak: engedelmeskedni az erősnek és leigázni a gyengét.
Szürke Hód isten volt és erős. Ezért Fehér Agyar engedelmeskedett
neki. A fiatalabb vagy kisebb kutya gyengébb volt, mint ő, tehát arra
való, hogy elpusztitsa. Fejlődése is az erő kegyetlen törvényét
igazolta. Miután folytonosan szembenézett a sebesülés és
elpusztulás állandó veszedelmével, kegyetlen támadó és elszánt
védekező tulajdonságai rendkivüli módon kifejlődtek. Mozdulatai
gyorsabbak voltak, mint a többi kutyák mozdulatai. Gyorsabb lábu
lett, erősebb, veszedelmesebb, hajlékonyabb. Ösztövérebb volt,
acélerejü izmokkal és inakkal, kitartóbb, kegyetlenebb, vadabb és
eszesebb. Ilyenné kellett lennie, különben nem élhetett volna meg
ellenséges környezetében.
 IV. FEJEZET.
Az istenek nyomán.
Ősz felé, mikor a nappalok már rövidülni kezdtek s a fagy csipése
már érzett a levegőben, Fehér Agyar közel volt ahhoz, hogy
megszabaduljon ettől a környezettől. Már napok óta nagy zsibongás
volt a faluban. A nyári tábort leszerelték s a törzs, minden
cókmókjával együtt, készülődött, hogy elinduljon a nagy őszi
vadászatra. Fehér Agyar mohón figyelt s mikor a kunyhókat
szétszedték s a partra kötött csónakokat megrakták, megértett
mindent. A csónakok megindultak s egy pár már el is tünt a folyón
lefelé haladtában.
Fehér Agyar meggondolta magát és elhatározta, hogy
hátramarad. Csak alkalomra várt s kiosont a táborból az erdőbe. Itt,
a rohanó folyóban, ahol a jég már kezdett zajlani, elvesztették
nyomát. Innen az erdő sürüjébe vette be magát és várt. Az idő mult.
Fehér Agyar aludt órákon át. Szürke Hód szava riasztotta fel. De
mások hangját is hallotta. Szürke Hód feleségét is hallotta, aki részt
vett a keresésben, épp ugy, mint Mit-sah, Szürke Hód fia.
Fehér Agyar reszketett a félelemtől s noha ösztönözte valami,
hogy bujjék ki rejtekhelyéből, ellenállt és maradt. A hangok
nemsokára elhaltak és egy kis idő mulva Fehér Agyar előjött a
sürüből, hogy örvendezzen merész vállalkozásának. Sötétség volt
alászállóban. Egy darabig Fehér Agyar a fák alatt játszadozott és
boldogan élvezte szabadságát. Aztán, egyszerre csak tudatára jött
annak, hogy egyedül van, egyes-egyedül. Leült, hogy fontolóra
vegye ezt. Az erdő csöndje megzavarta. Az, hogy semmi sem
mozdult, egy hang sem hallatszott, vészteljesnek tetszett előtte.
Valami rejtőzködő, láthatatlan, érthetetlen veszélyt sejtett.
Gyanakodott a fák terjengő tömegére s a sötét árnyékokra, mint
amelyek különös, veszedelmes dolgokat rejtegethetnek.
 Hideg volt. Hiányzott az indián-kunyhó meleg oldala, amihez
odafurakodhatott volna. A hideg elzsibbasztotta lábát és Fehér Agyar
hol egyik, hol a másik mellső lábát emelte a levegőbe. Bozontos
farkával próbálta melengetni a lábait s ebben a pillanatban látomást
látott. Nem volt ebben semmi különös. Belső, lelki látása előtt az
emlékképeknek egész sora vonult végig. Maga előtt látta a tábort, a
kunyhókat, a lobogó tüzeket. Hallotta az asszonyok sipitozását, a
férfiak mogorva, mély hangját, a kutyák marakodását. Éhes volt és
eszébe jutott az a darab hus vagy hal, amit vetni szoktak neki. Itt
nem volt hus, itt semmi sem volt. Csak fenyegető és nem ehető
csend.
A szolgaság elvett valamit természetének keménységéből. A
felelőtlenség gyengévé tette. Elfelejtette, hogyan segithetne magán.
Az éj ott ásitozott körülötte. Érzékeit, melyek hozzászoktak a tábor
örökös zsongás-bongásához, a hangok és látományok
keveredéséhez, most nem foglalkoztatta semmi sem. Nem
csinálhattak semmit. Nem láttak, nem hallottak semmit. Azt
szerették volna, ha a természet csendje és mozdulatlansága
megtörik. Elernyedtek a tétlenségtől és valami szörnyü veszedelemre
való várakozástól.
Fehér Agyar az ijedelemtől őrülten ugrott félre. Óriási, formátlan
valami rohant egyenesen neki. Árnyék volt, melyet egy fa a fellegek
alól kiszabaduló hold világa elé vetett. Mikor megnyugodott Fehér
Agyar, csöndesen vinnyogott; de félelme nemsokára elnyomta a
vinnyogást, mely idecsalhatta volna a sötétben rejtőző veszedelmet.
Épp fölötte egy fa, összehuzódva az éjszakai hidegben,
megreccsent. Fehér Agyar üvöltött félelmében. Borzalom lepte meg s
inaszakadtából rohant a falu felé. Legyőzhetetlen vágyat érzett
magában az ember védelme és társasága után. Orrában ott volt a
tábor füstjének szaga. Fülében ott zajogtak a tábor hangjai és
kiáltásai. Keresztülvágott az erdőn a holdfény világitotta tisztásig,
ahol nem volt sem sötétség, sem árnyék. De a falut nem látta sehol.
Elfelejtette. A falu felkerekedett és odébb vonult.
 Hirtelen megakadt vad futása. Hová menekült volna? Elveszetten
sompolygott végig az elhagyott táborhelyen, szeméthalmokat s az
istenek eldobált ringy-rongyait szagolgatva. Boldog lett volna, ha
dühös indián asszonyok kövekkel dobálják, boldog lett volna, ha
lesujt rá dühödten Szürke Hód nehéz keze; boldog lett volna, ha
rárohan Lip-lip és az egész csaholó, gyáva falka.
Odaért, ahol Szürke Hód kunyhója állt. A kunyhó helyének
közepén leült. Orrát a hold felé szögezte. Torka görcsbe szorult,
kinyitotta száját és szivszakadva tört ki belőle a fájdalom kiáltása,
Kichéért való bánata, az elszenvedett és eljövendő fájdalom és
veszedelem és félelem kiáltása. A hosszu, teletüdőből való
farkasüvöltés volt ez, az első gyászos üvöltés, melyet életében
hallatott.
A felkelő nap eloszlatta félelmét, de csak jobban megvilágitotta
egyedülvalóságát. A kopár föld is, mely nemrégiben még oly népes
volt, csak elhagyatottságára emlékeztette. Nem sokáig gondolkozott
azon, hogy mit tegyen. Bevetette magát az erdőbe és futott lefelé a
folyó partja mentén. Egész nap futott. Sehol meg nem pihent.
Mintha arra született volna, hogy fusson örökké, szüntelenül.
Acélizmu teste nem ismerte a fáradtságot. S mikor megjött a
fáradtság, öröklött kitartása végnélküli igyekezettel fegyverezte fel és
tovább hajszolta s fenntartotta szenvedő testét.
Mikor a folyó szakadékos lejtők közé jutott, megmászta a
magaslatokat. Patakok és csermelyek ömlöttek a folyóba. Ezeket
átuszta vagy átgázolta. Gyakran lépett vékony, frissen képződött
jégrétegre, mely beszakadt alatta s ilyenkor ugyancsak küzdött
életéért a jeges áradatban. Mindig az istenek nyomát kutatta: hol
hagyhatták el a folyó partját, hogy az erdőségbe hatoljanak.
Fehér Agyar eszesebb volt, mint fajának más állata, de szellemi
látóköre már nem terjedt ki a Mackenzie folyó tulsó partjáig. Mi
történt volna, ha istenei átkelnek a tulsó partra? Ez sohse ötlött az
eszébe. Később, mikor már sok földet bejárt, öregebb és bölcsebb
lett, már többet tudott a folyókról és nyomokról, akkor felfogta volna
ezt a másik eshetőséget is. De értelmének ilyen fejlettségét még
nem érte el. Most még vakon rohant, a Mackenzie folyónak csak
egyik partját véve számitásba.
Egész éjjel rohant, a sötétben tévelygett, bukdácsolt. Akadályok
álltak utjába, melyek késleltették, de el nem tántoritották. A második
nap közepéig összesen harminc órát futott egyfolytában s izmainak
vasereje csökkenőben volt. Eztán már csak elméjének kitartása
tartotta benne a lelket. Nem evett negyven órája s az éhség
elgyöngitette. A jeges viz alá való merüléseknek is meg volt a
hatásuk. Szép bundája csupa cafat, csupa sár. Széles talpa feltört és
vérzett. Sántikált és sántitása óráról-órára erősebb lett. Tetejébe
még az ég is elborult. Hó esett. Nyirkos, nedves, olvadó, tapadó hó,
melytől csuszós lett a föld, mely elrejtette a tájat, melyen áthaladt s
amelyik kitöltötte a talaj egyenetlenségeit, még kinosabbá,
nehezebbé téve az utat.
Szürke Hód ezen az éjszakán a Mackenzie tulsó partján akart
táborozni, mert arrafelé volt a vadászterületük. De az innenső
oldalon, a sötétség beállta előtt, egy jávorszarvas jött a folyóra inni,
amit Klu-kucs, Szürke Hód felesége, meglesett. No már most, ha a
jávorszarvas nem jött volna le a folyóra inni, ha Mit-sah nem
kormányzott volna erre a hó miatt, ha Klu-kucs nem látta volna meg
a jávorszarvast, és ha Szürke Hód nem ölte volna meg a
jávorszarvast egy puskalövéssel, minden következő dolog máskép
történt volna. Szürke Hód nem ütött volna tanyát a Mackenzie
innenső partján és Fehér Agyar elment volna mellettük vissza az
őserdőbe, hogy meghaljon, vagy megtalálja vad testvéreit és
olyanná legyen, mint azok: farkassá élete végeztéig.
Az éj leszállt. A hó még sürübben hullott és Fehér Agyar, amint
magában gyengén vinnyogott és sántikálva bukdácsolt, friss nyomra
akadt. Oly friss volt a nyom, hogy Fehér Agyar egyszeribe megtudott
mindent. Mohó vinnyogással hagyta el a folyó partját s ment a fák
közé. Táborhangok ütötték meg a fülét. Látta a tüz lobogását, látta
Klu-kucsot főzni és látta Szürke Hódot kuksolni combjain, rágódva
egy vastag, nyers faggyuszeleten. Friss hushoz jutott a tábor!
 Fehér Agyar elkészült az ütlegelésre. Lehasalt és szőre borzadt
erre a gondolatra. Aztán megint előre ment. Nem szerette a verést,
amiről tudta, hogy biztosan megkapja. De azt is tudta, hogy verés
után melegedhetik a tüznél, tudta, hogy az istenség védelmébe veszi
és – hogy kutyák között lehet, igaz, hogy ellenséges társaságban, de
mégis társaságban, mely kielégiti társas ösztöneit.
Csuszva-mászva közeledett a tüzhöz. Szürke Hód meglátta és
abbahagyta az evést. Fehér Agyar lassan kuszott elébe,
megalázkodva, csuszva-mászva alávetettségében. Egyenesen Szürke
Hód felé tartott s haladása mindig lassubb és keservesebb lett.
Végre ott feküdt gazdája lábánál, akinek ime most hatalmába adta
testét-lelkét saját jószántából. Saját jószántából jött ide, hogy
uralkodjék rajta az ember, hogy megmelegedhessék a gazdája
tüzénél. Fehér Agyar reszketett s várta a lecsapó ütlegeket. A kéz
felemelkedett s Fehér Agyar önkéntelenül megvonaglott a várt
csapás alatt. De a csapás nem hullott le rá. Lopva egy pillantást
vetett fölfelé. Szürke Hód kettétörte a faggyüszeletet. Szürke Hód
egy darab faggyut adott neki! Szeliden és egy kicsit gyanakodva
megszagolta a faggyut, aztán enni kezdett. Szürke Hód
megparancsolta, hogy hust hozzanak neki és elkergette a többi
kutyákat, mialatt Fehér Agyar evett. Ezután, hálásan és elégedetten,
Fehér Agyar lefeküdt Szürke Hód lábához, a tüzre meredt, melynek
melege át meg átjárta, pislogott, szundikált abban a biztos tudatban,
hogy a következő reggel nem zord erdőségekben elveszetten
vándorolva, hanem az ember-állatok tanyáján találja, az istenek
mellett, akiknek átadta magát kényre-kegyre s akiktől ezután függ
élete minden órájában.

V. FEJEZET.
A szerződés.
Mikor már jól bent voltak decemberben, Szürke Hód utnak indult
a Mackenzie mentén fölfelé. Mit-sah és Klu-kucs ment vele. Két
szánnal voltak. Az egyik előtt Szürke Hód maga hajtotta azokat a
kutyákat, melyeket szánkóhuzásra nevelt, vagy kölcsön kapott. A
második, kisebb szánkót, melybe kölyökkutyákat fogtak, Mit-sah
hajtotta. Az egész fogat inkább csak játékszer számba ment, de Mit-
sah majd kibujt a bőréből, hogy végre ő is a felnőtt emberek dolgát
végezheti. Mialatt a fiatal kutyákat hámba törték, Mit-sah is
megtanulhatta, hogy kell a szánkóhuzó kutyákat tanitni és hajtani.
Ezen a célon kivül még hasznos szolgálatot is teljesitett a szán, mert
közel kétszáz fontnyi felszerelést és ennivalót vitt magával.
Fehér Agyar látta, hogy a táborban élő kutyáknak ez a sorsa és
azért nem sok ellenkezést mutatott, mikor először fölszerszámozták.
Nyakára mohával bélelt örv került, ezt az örvet két oldalszij erősitette
a hámhoz, mely a szügyén és a hátán keresztben szaladt végig,
ehhez a hámhoz erősitették hozzá a kötelet, amelynél fogva a kutya
huzta a szánt.
Hét kölyköt fogtak a szánba. Fehér Agyar csak nyolc hónapos
volt, a többiek az év korábbi szakában születvén, már kilenc, tiz
hónaposak voltak. Minden kutyát külön kötél kötött a szánhoz és
minden kötél különböző hosszuságu volt, s minden kötél között
legalább egy kutyahossznyi volt a különbség. A kötelek végét a
szánkó orrára erősitett gyürübe kötözték. A szánnak, nyirfakéregből
készült toboggan lévén, nem volt talpa. Fölfelé kunkorodott orra arra
való volt, hogy letiporja maga előtt a havat. Ezzel a szerkezettel
elérték, hogy a szán sulya s a szánra rakott teher a lehető
legnagyobb hóterületen oszoljék meg, mert a hó igen lágy volt s
olyan, mint a kristályos por. Szem előtt tartva a sulyelosztás elvét, a
kutyákat is ugy fogták be, hogy a kutyák a különböző hosszuságu
kötelek miatt legyező alakulatban állottak fel a szánkó orra előtt s
egyik kutya sem léphetett a másik nyomába.
A legyezőformációnak még egy előnye volt. A különböző
hoszuságu kötelek nem engedték, hogy a kutyák hátulról támadják
meg az előttük futót. Hogy egyik kutya megtámadhassa a másikat,
ahhoz vissza kellett volna fordulnia a rövidebb kötelü kutyához,
amely esetben szemben találta volna magát a megtámadottal és a
szánkóhajtó korbácsával. De a legnagyobb előnye a legyezőmódra
való befogásnak mégis abban rejlett, hogy ha egy kutya meg akarta
támadni az előtte futót, gyorsabban kellett huznia, s minél
gyorsabban futott a szán, annál gyorsabban kellett a megtámadott
kutyának menekülni. A hátrább futó kutya sohse tudta az előtte futót
elfogni. Minél gyorsabban futott a támadó, annál gyorsabban futott
az üldözött, annál gyorsabban futott minden kutya. Annál
gyorsabban futott a szán is és igy, ügyes mesterkedéssel, az ember
megkétszerezhette az állatok fölött való hatalmát.
Mit-sah hasonlitott apjához, akinek sok bölcs fogását leste el. Már
régtől fogva megfigyelte, hogyan üldözte Lip-lip Fehér Agyart; de
ebben az időben Lip-lip még a más kutyája volt és Mit-sah nem
merészelt Lip-lip ellen egyebet elkövetni, mint hogy egy-egy
őrizetlen pillanatban köveket dobált reá. De most Lip-lip az ő kutyája
volt és bosszut állhatott rajta azzal, hogy a leghosszabb kötél végére
kötötte. Ezzel Lip-lipet tette vezetővé, ami látszólag kitüntetés
számba ment, de a valóságban minden volt ez, csak kitüntetés nem
s most, ahelyett hogy ő lett volna a falka réme és ura, az egész falka
üldözöttje lett.
Mivel ő futott a leghosszabb kötél végén, a kutyák mindig mint
menekvőt látták futni maguk előtt. Minden, amit láttak belőle, az
bozontos farka és menekülő hátsó lába volt, ami épen nem volt
olyan megfélemlitő látvány, mint felborzadt szőre és ragyogó
agyarai. Aztán meg a kutyák már ugy vannak alkotva, hogy a futó
látványa felbátoritja őket s azt a kivánságot kelti fel bennük, hogy
még gyorsabban utána fussanak.
Abban a pillanatban, mikor a szánkó megindult, hajrá! a fogat
hajszolta Lip-lipet s ez igy tartott az egész napon át, Kezdetben Lip-
lip vissza-visszafordult üldözői felé, dühösen, méltóságára, vezéri
voltára féltékenyen; de ilyenkor Mit-sah nekieresztette harminc
lábnyi hosszu rénszarvasbél ostorát, arcába vágott vele s
kényszeritette, hogy forduljon meg s rohanjon tovább. Lip-lip
szembeszállt volna a falkával, de nem mert szembeszállni az ostorral
s minden, amit tehetett, annyi volt, hogy megfeszitette a kötelét,
hogy minél távolabb tartsa hátsó részeitől üldözőinek fogait.
De az indián agy rekesztékeiben még ennél különb csalafintaság
is lakott. Hogy még jobban meggyülöljék a kutyák az előlfutót, Mit-
sah különös kegyeivel tüntette ki Lip-lipet. E kitüntetés miatt a
kutyák dühe és féltékenysége csak fokozódott. Mit-sah a szemük
láttára etette Lip-lipet – és csakis őt. A kutyák őrjöngtek a dühtől s
ott zavarogtak Lip-lip körül, de csak ostortávolságnyira, mert Mit-sah
védte a kutyát, mialatt az elfogyasztotta az odavetett számfölötti
falatokat. Ha nem volt ennivaló, Mit-sah akkor is ugy tett, mintha
etetné Lip-lipet.
Fehér Agyar derekasan nekifeküdt a munkának. Messze földet
bejárt, hogy ujra az istenek akaratának vesse magát alá és jobban
tudta minden más kutyánál, hogy az istenek akarata ellen hasztalan
minden kapálódzás. Az üldözés, amiben a falka eddig részesitette,
megtanitotta, hogy kevésre becsülje a falkát és nagyra tartsa az
embereket. Nem keresett saját fajtájánál társaságot. Kichéről már
csaknem megfeledkezett; lelke csak egyféle módon tudott
megnyilatkozni: ha kimutatja alattvalói hűségét az istenek iránt, kiket
uraiul fogadott. Ép ezért keményen dolgozott, fegyelmezett volt és
engedelmes. Munkájában hű volt és készséges. E tulajdonság a
háziállattá szelidült farkas és vadkutya erénye s e két erény
szokatlan mérvben megvolt Fehér Agyarban.
Fehér Agyar és a kutyák közt volt valamelyes társas viszony, de
csak a háborus ellenfelek, az ellenség viszonya. Fehér Agyar nem
tanulta meg soha, hogy kell kutyatestvéreivel játszani. Csak azt
tanulta meg, hogy kell harcolni velük s harcolt is, százszor
visszaadva minden döfést, harapást, melyet abban az időben kapott,
mikor Lip-lip volt a falka vezetője. De Lip-lip most már nem volt
vezér, kivéve, mikor kötele végén a szánkó előtt rohant. A táborban
Lip-lip mindig Szürke Hód, Mit-sah, vagy Klu-kucs mellett volt. Nem
mert elmenni az istenek mellől, mert most minden kutya rá
agyarkodott s most megkóstolhatta ő is, mint Fehér Agyar valamikor,
az üldözés italának keserü csöppjeit.
 Lip-lip bukása után Fehér Agyar könnyüszerrel lehetett volna a
falka vezetője, de erre nagyon is mogorva és magános lélek volt.
Legföljebb elbánt fogatbeli társaival, ezenkivül nem akart róluk
semmit sem tudni. Minden kutya kitért utjából s egyik sem merte
elrabolni a neki odadobott halat, még a magukét is sietve ették meg,
nehogy Fehér Agyar elkapja előlük. Fehér Agyar ismerte jól a
törvényt: elnyomni a gyengét, engedelmeskedni az erősnek. Megette
a maga részét egy-kettőre s jaj volt annak a kutyának, amelyik még
nem kapta be a porcióját. Egy morgás, a fehér agyarak egy villanása
és a kutya elvonithatta bánatát a közömbös csillagoknak, mialatt
Fehér Agyar megette helyette is a vacsoráját.
Néha-néha egy-egy kutya mégis ellenállt, s ezt Fehér Agyar
hamarosan leteperte. Igy nem felejtette el harci tudományát.
Féltékenyen őrizte elszigeteltségét, melyet meg tudott tartani a falka
közepette, ha kellett, harcok árán is. Az ilyen harcok egy-kettőre
lefolytak. Fehér Agyar nagyon gyorsan végzett ellenfelével. Az
ellenfél, mielőtt tisztában lett volna, hányadán van, már vérzett s le
volt győzve, mielőtt megkezdte volna a harcot.
Amilyen kegyetlen az istenek szánkóhuzásra való fegyelme, olyan
kegyetlen fegyelmet tartott fenn Fehér Agyar is társai között. Nem
adott semmiféle engedményt. Kényszeritette társait, hogy tiszteljék
akaratát. A kutyák tehettek egymás között, amit akartak. Ezzel nem
törődött. De azzal már törődött, hogy hagyják őt egyedül
elszigeteltségében, térjenek ki az utjából, ha neki ugy tetszett, hogy
közöttük sétáljon, és ismerjék el mindenkor az ő akaratát. Ha
peckesen járó kutyát, felvont ajkat, felborzalt szőrt látott, egy
pillanat alatt támadott, kegyetlenül és irgalmatlanul, s ez minden
magyarázatnál jobban észre téritette a vele szembeszállót.
Rettenetes zsarnoka volt népének. Uralma kemény volt, mint az
acél. Dühös megátalkodottsággal nyomta el a gyengét. Nem hiába
volt kitéve az élet könyörtelen küzdelmeinek apró kölyökkorában,
mikor anyja, meg ő, egyedül, segitség nélkül, küzdöttek s megálltak
a lábukon a kegyetlen Vadon ellenséges környezetében. Nem hiába
tanulta meg azt sem, hogyan lapuljon meg s hogy járjon
bársonytalpakon, ha hatalmasabb erőt érzett a közelében. Fehér
Agyar elnyomta a gyengét, de tisztelte az erőt. S mig Szürke Hód
hosszu utazása tartott, Fehér Agyar halkan, észrevétlenül lépdelt az
idegen ember-állatok táborában élő felnőtt kutyák között, melyekkel
találkoztak az utazás alatt.
A hónapok multak. Szürke Hód utazása még egyre tartott. Fehér
Agyar ereje nőttön-nőtt a hosszu órák alatt megtett utak és a
szánkóhuzás alatt; azt lehetett volna mondani, hogy értelmi
fejlődése csaknem befejeződött. Keresztül-kasul ismerte azt a
világot, melyben élt. Felfogása zord volt és anyagias. A világ, amint ő
látta, kegyetlen és erőszakos; világ, melyben nincs melegség, világ,
melyben nincs gyöngédség, nincs érzés, melyben a szellemnek nincs
édes, derült oldala.
Nem szerette Szürke Hódot. Igaz, Szürke Hód isten volt, de
nagyon vad, kegyetlen isten. Fehér Agyar szivesen elismerte Szürke
Hód felsőbbségét, de ez a felsőbbség pusztán a magasabb értelmen
és a durva erőn alapult. Volt valami Fehér Agyar rostjaiban, ami
kivánatossá tette számára ezt az uralkodást, különben nem jött volna
vissza a Vadonból, hogy urának alávesse magát. Voltak olyan
mélységek lelkében, melyek sohsem szólaltak meg. Szürke Hódnak
egy gyöngéd szava, hizelgő simogatása megszólaltathatta volna e
mélységeket; de Szürke Hód nem hizelgett és nem mondott gyöngéd
szavakat. Nem ilyen volt az ő uralkodása. Felsőbbsége vad volt és
vadul is uralkodott. Bottal szolgáltatott igazságot, ütleggel büntetett
és az érdemet nem jósággal, hanem az ütleg elengedésével
jutalmazta.
Igy Fehér Agyar nem tudott meg semmit arról a menyországról,
melyet egy simogató kéz fedezhetett volna fel előtte. Amellett nem is
hitt az ember-állatok kezében. Gyanakodott rá. Igaz, hogy ez a kéz
adott neki néha hust, de ez a kéz bántalmazta is. A kéz olyasvalami
volt, amit jó volt messze elkerülni. A kéz dobta a követ, forgatta a
botot, pálcát, ostort, adta az ütleget, a pofont, s ha hozzáért, csipett,
rántott, tépett, gyötört. Idegen falvakban találkozott gyerekekkel és
megtanulta, hogy ezek elég kegyetlenek arra, hogy megkinozzák.
Nemrégiben egy totyogó indiánkisded csaknem kivájta az egyik
szemét. E tapasztalatok gyanakvóvá tették a gyermekekkel szemben.
Nem tudta elviselni őket. Ha közeledtek felé bajtcsináló kezükkel,
Fehér Agyar felkelt és odébb állott.
Egyik Nagy Rabszolga-Tó melletti faluban történt, hogy
visszautasitva egy ember-állat kezéből jövő bántalmakat,
módositania kellett azt a törvényt, amit Szürke Hód mellett tanult:
nevezetesen azt, amelyik megbocsáthatatlan bűnnek tartja az
istenek bántalmazását. Ebben a faluban, minden kutyának minden
falubeli szokása szerint, Fehér Agyar ennivaló után kóborolt. Egy fiu
megfagyott jávorszarvashust darabolt fejszével s a hus apró
szilánkjai szerteszét hullottak a hóba. Fehér Agyar arra
sompolyogtában, megállt s kezdte bekapni a husszilánkokat. Látta,
hogy a fiu leteszi a fejszét s felvesz egy jókora botot. Fehér Agyar
elugrott, épp idejében, hogy elkerülje az ütleget. A fiu üldözte s
Fehér Agyar, mint a faluban idegen, két kunyhó közé menekült,
melyek közt magas földhányás zárta el az utját. Fehér Agyar
kutyaszoritóba jutott. Egy utja volt a menekülésre s azt a fiu állta el.
Ütésre emelve botját, a fiu odalépett a sarokba szoritott áldozathoz.
Fehér Agyar dühöngött. Szembeszállt a fiuval, morogva,
szőreborzadtan, igazságérzetében felháborodva. Ismerte ő a
zsákmányolás törvényeit. Minden hushulladék, mint amilyen a
megfagyott husdarabka is, azé a kutyáé, amelyik megtalálja. Nem
tett semmi rosszat, nem szegte meg a törvényt és ez a fiu most
mégis meg akarja verni. Fehér Agyar maga is alig tudta, mi történt.
Amit tett, haragjában tette. És olyan gyorsan tette, hogy a fiu se
igen tudott róla. Amit a fiu tudott, az annyi volt, hogy ismeretlen
módon felfordult s a hóra esett és botot tartó kezét Fehér Agyar foga
felszakitotta.
De Fehér Agyar tudta, hogy megszegte az isteni törvényt. Fogát
egy isten szent husába mélyesztette s nem várhat egyebet, mint a
legborzasztóbb büntetést. Szürke Hódhoz menekült, az ő lábai alá
feküdt, mikor a megharapott fiu és a fiu egész családja eljött és
bosszuért kiáltozott. Szürke Hód megvédte Fehér Agyart. Igy tett
Mit-sah és Klu-kucs is. Fehér Agyar, hallgatva a szóbeli harcot és
megfigyelve a dühös mozdulatokat, tudta, hogy eljárását urai jóvá
hagyták. Igy tanulta meg, hogy vannak istenek és istenek. Egyik
oldalon vannak az ő istenei, a másikon a többi istenek és a kétfajta
istenség közt nagy a különbség. Igazságot, vagy jogtalanságot
egyformán el kell fogadnia a saját isteneitől, de nem kell eltürnie
semmiféle igazságtalanságot az idegen istenektől. Ezt szabad
megbosszulnia a fogaival. Mert ez is az istenek törvénye.
Mielőtt elmult volna a nap, Fehér Agyar alaposabban megtanulta
ezt a törvényt. Mit-sah, tüzrevaló fát gyüjtve az erdőben, egyedül
volt, mikor találkozott a fiuval, akit Fehér Agyar megharapott. A fiu
sokadmagával volt. Dühös szavak hallatszottak, a fiuk megtámadták
Mit-saht. Mit-sah rosszul járhatott volna. Az ütlegek csak ugy
hullottak rája. Fehér Agyar eleinte csak figyelt. Ez az istenek dolga,
mi köze neki hozzá? Aztán eszébe jutott, hogy Mit-sah, egyik saját
külön istene az, akit bántalmaznak. Nem sokat okoskodott azon,
amit aztán cselekedett. A düh őrült rohamában rávetette magát a
harcolókra. Öt perccel később a tájék tele volt menekülő fiukkal, akik
közül nem egy vérét hullatta a hóba, emlékéül annak, hogy Fehér
Agyar foga megtette a magáét. Mikor Mit-sah elbeszélte ezt a
történetet a táborban, Szürke Hód megparancsolta, hogy Fehér
Agyarnak hust adjanak. Azt parancsolta, hogy sok hust adjanak és
Fehér Agyar, tele hassal szunyókálva a tüz mellett, tudta, hogy
törvénye szentesittetett.
Ezen mód tanulta meg Fehér Agyar a tulajdon törvényét és a
tulajdon megvédésének kötelességét is. Istene testének
megvédésétől, istene vagyonának megvédéséig már csak egy lépés
választotta el és Fehér Agyar ezt a lépést is megtette. Ami istenéé,
azt meg kell védenie az egész világ ellen, – még akkor is, ha idegen
isteneket kellene megharapnia. Ez a cselekedet nemcsak hogy
szentségtörés már magában véve, hanem telve van veszéllyel is. Az
istenek hatalmasok és a kutyáknak semmi sikerre nincs kilátásuk
velük szemben; de Fehér Agyar mégis megtanulta, hogy szálljon
szembe velük kegyetlenül, harciasan, félelmetlenül. A kötelesség
legyőzte a félelmet és a tolvaj istenek megtanulták békén hagyni
Szürke Hód tulajdonát.
Azt is megtanulta ezzel összeköttetésben Fehér Agyar, hogy a
tolvaj isten rendszerint gyáva isten és hajlandó elfutni a fellármázás
első hangjaira. Azt is megtanulta, hogy a lármahangra rövidesen
megjelenik Szürke Hód és segitségére siet. Megtanulta, hogy nem
tőle, hanem Szürke Hódtól való félelmében ugrik meg a tolvaj. Fehér
Agyar nem ugatással lármázta fel a gazdáját. Sohasem ugatott.
Egyenesen nekirohant a belopódzónak s ha tehette, belevágta a
fogait. Mivel mogorva és magános volt, s nem barátkozó természetü,
szokatlanul alkalmas volt a gazdája vagyonának őrzésére. Szürke
Hód még növelte benne e tulajdonságokat és Fehér Agyar még
kegyetlenebb, félelmetlenebb és még magánosabb lett.
A hónapok egyre multak s szorosabbra-szorosabbra füzték az
ember és állat között kötött frigyet. Az ősfrigy megujitása volt ez,
melyet az első farkas kötött az emberrel, mikor elhagyta érte a
Vadont. És, mint minden sorban következő farkas és vadkutya, Fehér
Agyar is kidolgozta a maga számára ezt a szerződést. A föltételek
egyszerüek voltak. Egy husból és vérből való isten birhatásáért Fehér
Agyar elcserélte saját szabadságát. Élelem, tüz, védelem, társaság
volt az, amit cserében istenétől kapott. S ő viszonzásul őrizte istene
tulajdonát, megvédte személyét, dolgozott és engedelmeskedett
neki.
Akinek istene van, annak szolgálnia kell. Fehér Agyar szolgálta
istenét kötelességből és félelemből, de nem szeretetből. Nem tudta,
mi a szeretet. Sohse érzett szeretetet. Kiche távoli emlék volt
csupán. Mikor a Vadont és saját faját elhagyta, hogy sorsát az ember
kezébe tegye, a frigykötés feltételeiben az is benne volt, hogyha
találkozik is valaha Kichével megint, nem hagyhatja el istenét
Kichéért. Az emberhez való tartozás törvénye erősebbnek tetszett
előtte, mint a szabadság, a fajtájának vagy a családjának szeretete.
 VI. FEJEZET.
Az éhinség.
Tavasz felé járt az idő, mikor Szürke Hód bevégezte hosszu utját.
Április volt és Fehér Agyar épen betöltötte esztendejét, mikor a
szánnal befutott falujába s Mit-sah leszedte róla a szerszámot. Bár
még távolról sem érte el teljes nagyságát, Fehér Agyar, Lip-lip után,
a legnagyobb egyéves kutya volt a faluban. Apjától, a farkastól, és
Kichétől hatalmas termetet és erőt örökölt s máris olyan hosszu volt,
mint bármelyik a felnőtt kutyák közül. Nem volt zömök. Teste
nyulánk és hajlékony s ereje inkább a rugalmasságban, mint a
tömörségben volt. Bundája igazi farkas-szürke bunda s látszatra ő
maga sem volt más, mint farkas. Az a negyedrész kutyavér, amit
Kichétől örökölt, testileg nem hagyott nyomot rajta; bár nagy
szerepet játszott szellemi fejlődésében.
Szertekóborolt a faluban, nyugodt elégedettséggel szemlélve az
isteneket, akiket ösmert még hosszu utazása előtt. Aztán itt voltak a
kutyák, a kölykök, kifejlődve, akárcsak ő maga, a felnőtt kutyák,
melyek már nem látszottak oly nagyoknak és borzalmasoknak, mint
ahogy emlékezetének tükrében eddig fel-feltünedeztek. Ő maga sem
félt már olyan nagyon az öreg kutyáktól, mint azelőtt, büszkén járt-
kelt közöttük olyan gondtalansággal, mely rá nézve uj és egyben
örömteljes is volt.
Ehol van Baseek, őszes öreg legény, akinek egyszeri vicsoritása
elég volt, hogy a kis kölyöknyi Fehér Agyar vinnyogva takarodjék el
az utjából. Baseekhoz mérte Fehér Agyar mindig a maga
jelentéktelenségét, kicsiségét, és most Baseektól tanulhatja meg,
mennyire megváltozott azóta a világ. Baseek kora haladtával
gyöngébb, Fehér Agyar erősebb lett.
Egy frissen ejtett jávorszarvas szétdarabolásánál jött rá Fehér
Agyar arra, hogy milyen más helyzete van a kutyavilágban, mint
azelőtt. Egy lábszárcsontot kapott, melyhez még elég szép darab hus
tapadt. Visszavonulva a kapzsira eresztett kutyák marakodásától,
minden szemtől távol egy sürüségbe huzódott és ép azon volt, hogy
elfogyassza zsákmányát, mikor Baseek rátört. Mielőtt meggondolta
volna, mit cselekszik, kétszer odakapott a tolakodóhoz, aztán
elugrott. Baseek, meglepődve a támadás vakmerőségétől és
gyorsaságától, megállt, bután rámeredve Fehér Agyarra. A nyers,
vörös sipcsont ott hevert kettőjük között.
Baseek vén volt és megtanulta, hogy azok a kutyák, kiknek
hajdan a réme volt, ma már jóval erősebbek, mint ő. Keserü
tanulság volt ez, melyet lenyelt valahogy s ha meg akart a kutyákkal
küzdeni, minden régi tudományát össze kellett szednie. A régi időben
a jogos harag dühével rontott volna Fehér Agyarra. De hanyatló erői
mást parancsoltak neki. Fölborzadt szőrrel, fenyegetően meredt
Fehér Agyarra a sipcsonton keresztül. Fehér Agyaron mintha erőt
vett volna a régi félelem, ugy látszott, megalázkodik és kicsinnyé
zsugorodik ellenfele előtt s azon gondolkozik, mint vonulhatna vissza
szégyenkezés nélkül.
Baseek ezen a ponton tévedett. Ha megelégedett volna annyival,
hogy kegyetlenül és vésztjóslóan néz ellenfelére, minden jól ment
volna. Fehér Agyar, a visszavonulást forgatva eszében, visszavonult
volna. De Baseek nem várt. Azt hitte, a győzelem máris az övé s
előre lépett. Mikor gondtalanul lehajtotta a fejét, hogy megszagolja a
hust, Fehér Agyar szőre könnyedén felborzolódott. Még most sem
volt késő arra, hogy Baseek megnyerje a csatát. Ha tovább is ott
marad állva a hus fölött, fejét felfelé tartva, haragosan nézve, Fehér
Agyar végtére is megfutamodott volna. De a friss hus izgatta Baseek
orrát és a mohóság arra ösztökélte, hogy harapjon bele.
Ezt a látványt Fehér Agyar nem birta el. Még alig mult le róla
kiskirálysága, minden izében érezve még fogatbeli társai fölött való
uralkodását, nem tudta tétlenül nézni, hogy más falja fel azt a darab
hust, ami őt jogosan megilleti. Baseeknak ugrott, szokása szerint
figyelmeztetés nélkül. Az első harapásra rongyokká szakadt Baseek
jobb füle. Baseek nem tudott hova lenni a csodálkozástól, de még
más, fájdalmasabb dolog is történt. Fehér Agyar feldöntötte
Baseeket ép oly gyorsan, amily gyorsan rongyokká szaggatta a fülét.