Download the full version of the testbank or

solution manual at testbankbell.com

Solution manual for Design of Machinery: An

Introduction to the Synthesis and Analysis of
Mechanisms and Machines Norton 5th Edition

http://testbankbell.com/product/solution-manual-
for-design-of-machinery-an-introduction-to-the-
synthesis-and-analysis-of-mechanisms-and-machines-
norton-5th-edition/

Explore and download more testbank or solution manual

at https://testbankbell.com
 Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.

Solution Manual for Languages and Machines: An

Introduction to the Theory of Computer Science, 3/E 3rd
Edition : 0321322215
http://testbankbell.com/product/solution-manual-for-languages-and-
machines-an-introduction-to-the-theory-of-computer-science-3-e-3rd-
edition-0321322215/
testbankbell.com

Solution Manual for Introduction to the Design and

Analysis of Algorithms, 3/E 3rd Edition Anany Levitin

http://testbankbell.com/product/solution-manual-for-introduction-to-
the-design-and-analysis-of-algorithms-3-e-3rd-edition-anany-levitin/

testbankbell.com

Solution Manual for The World of the Counselor An

Introduction to the Counseling Profession, 5th Edition

http://testbankbell.com/product/solution-manual-for-the-world-of-the-
counselor-an-introduction-to-the-counseling-profession-5th-edition/

testbankbell.com

Test Bank Introductory Maternity Pediatric Nursing 3rd

Edition Hatfield

http://testbankbell.com/product/test-bank-introductory-maternity-
pediatric-nursing-3rd-edition-hatfield/

testbankbell.com
Solution Manual for Personal Finance 11th Edition E Thomas
Garman

http://testbankbell.com/product/solution-manual-for-personal-
finance-11th-edition-e-thomas-garman/

testbankbell.com

Test Bank for STAT2, 2nd Edition, Ann Cannon, George W.

Cobb, Bradley A. Hartlaub, Julie M. Legler, Robin H. Lock
Thomas L. Moore Allan J. Rossman Jeffrey A. Witmer
http://testbankbell.com/product/test-bank-for-stat2-2nd-edition-ann-
cannon-george-w-cobb-bradley-a-hartlaub-julie-m-legler-robin-h-lock-
thomas-l-moore-allan-j-rossman-jeffrey-a-witmer/
testbankbell.com

Modern Control Systems 13th Edition Dorf Solutions Manual

http://testbankbell.com/product/modern-control-systems-13th-edition-
dorf-solutions-manual/

testbankbell.com

Test Bank for Macroeconomics, 2nd Edition : Hubbard

http://testbankbell.com/product/test-bank-for-macroeconomics-2nd-
edition-hubbard/

testbankbell.com

Test Bank for Employment Law for Human Resource Practice

6th Edition David J. Walsh

http://testbankbell.com/product/test-bank-for-employment-law-for-
human-resource-practice-6th-edition-david-j-walsh/

testbankbell.com
Fundamentals of Anatomy and Physiology 10th Edition
Martini Solutions Manual

http://testbankbell.com/product/fundamentals-of-anatomy-and-
physiology-10th-edition-martini-solutions-manual/

testbankbell.com
 DESIGN OF MACHINERY - 5th Ed SOLUTION MANUAL 2-1-1

Design of Machinery: An Introduction to the

Synthesis and Analysis of Mechanisms and
Machines Norton 5th

Full chapter download at: https://testbankbell.com/product/solution-manual-for-design-

of-machinery-an-introduction-to-the-synthesis-and-analysis-of-mechanisms-and-machines-
norton-5th-edition/

Table of Contents
Part I Kinematics of Mechanisms
1 Introduction
2 Kinematics Fundamentals
3 Graphical Linkage Synthesis
4 Position Analysis
5 Analytical Linkage Synthesis
6 Velocity Analysis
7 Acceleration Analysis
8 Cam Design
9 Gear Trains
Part II Dynamics of Machinery
10 Dynamics Fundamentals
11 Dynamic Force Analysis
12 Balancing
13 Engine Dynamics
14 Multicylinder Engines
15 Cam Dynamics
16 Cam-and Servo-Driven Mechanisms

PROBLEM 2-1
Statement: Find three (or other number as assigned) of the following common devices. Sketch
careful kinematic diagrams and find their total degrees of freedom.
a. An automobile hood hinge mechanism
b. An automobile hatchback lift
mechanism c. An electric can opener
d. A folding ironing
board e. A folding card
table
f. A folding beach
chair g. A baby swing
h. A folding baby walker
i. A fancy corkscrew as shown in Figure
P2-9 j. A windshield wiper mechanism
k. A dump-truck dump mechanism
DESIGN OF MACHINERY - 5th Ed SOLUTION MANUAL 2-1-2
l. A trash truck dumpster
mechanism m. A pickup tailgate
mechanism
n. An automobile jack
o. A collapsible auto radio antenna

Solution: See Mathcad file P0201.

Equation 2.1c is used to calculate the mobility (DOF) of each of the models
below. a. An automobile hood hinge mechanism.
The hood (3) is linked to the body (1) through two rocker links (2 and
4).
HOOD
Number of links L  4
3
Number of full joints J1  4
2 4
Number of half joints J2  0

M  3(L  1)  2J1  J2 1
M 1 BODY

b. An automobile hatchback lift mechanism.

The hatch (2) is pivoted on the body (1) and is linked to the body by the lift arm, which can be modeled as
two links (3 and 4) connected through a translating slider joint.
Number of links L  4 HATCH

Number of full joints J1  4

2
Number of half joints J2  0 3
1
M  3(L  1)  2J1 
4
J2
1
M 1 BODY

c. An electric can opener has 2 DOF.

d. A folding ironing board.

The board (1) itself has one pivot (full) joint and one pin-in-slot sliding (half) joint. The two legs (2 and 3)
hav a common pivot. One leg connects to the pivot joint on the board and the other to the slider joint.
DESIGN OF MACHINERY - 5th Ed SOLUTION MANUAL 2-1-3

Number of links L 
3 1

Number of full joints J1 

2

Number of half joints J2  1 3 2

M  3(L  1)  2J1  J2

M 1

e. A folding card table has 7 DOF: One for each leg, 2 for location in xy space, and one for angular

orientation. f. A folding beach chair.

The seat (3) and the arms (6) are ternary links. The seat is linked to the front leg(2), the back (5) and a
coupling
link (4). The arms are linked to the front leg (2), the rear leg (1), and the back (5). Links 1, 2, 4, and 5 are
bina links. The analysis below is appropriate when the chair is not fully opened. When fully opened, one
or more links are prevented from moving by a stop. Subtract 1 DOF when forced against the stop.

Number of links L  6 5
6
Number of full joints J1  7
Number of half joints J2  0 4
1 2
M  3(L  1)  2J1  J2 3

M 1

g. A baby swing has 4 DOF: One for the angular orientation of the swing with respect to the frame, and 3
for the location and orientation of the frame with respect to a 2-D frame.

h. A folding baby walker has 4 DOF: One for the degree to which it is unfolded, and 3 for the location
and orientation of the walker with respect to a 2-D frame.

i. A fancy corkscrew has 2 DOF: The screw can be rotated and the arms rotate to translate the screw.

j. A windshield wiper mechanism has 1 DOF: The position of the wiper blades is defined by a single input.

k. A dump-truck dump mechanism has 1 DOF: The angle of the dump body is determined by the length of
the hydraulic cylinder that links it to the body of the truck.

l. A trash truck dumpster mechanism has 2 DOF: These are generally a rotation and a

translation. m. A pickup tailgate mechanism has 1 DOF:

n. An automobile jack has 4 DOF: One is the height of the jack and the other 3 are the position and
orientation o the jack with respect to a 2-D frame.

o. A collapsible auto radio antenna has as many DOF as there are sections, less one.
Exploring the Variety of Random
Documents with Different Content
szürcsölik az emberek. A holdvilág kidugja nagy bolond fejét az
eperfák mögött, a legvénebb ember is csókra, szerelemre gondol.
Nincsen olyan drága halott, akinek emlékezetét el ne
homályosítaná az idő. A borét is és a szerelmét is.
 EGY RÉGI EMBER VALLOMÁSA.

Az áhitattól csaknem keresztet vetek, mint ama régi tavaszon,

amikor férfi lettem, midőn ismét érzem az ákácfa mézes-mázos
szagát a fasorban. Most is, mint minden évszak változásakor, érzem,
hogy titkos természetimádó vagyok: sajnos, csak negyvenesztendős
korában ismeri meg önmagát az ember, mikor nem lehet többé
segíteni a dolgokon.
A kóborló cigányleány szoknyája csak azért tetszik, mert a
pipacshoz hasonlít. A nők dús haja csupán azért érdemel figyelmet,
mert a vadfüvek, hosszúszárú parti növények bőségét vonja az
emlékezetbe. Carmen észvesztő szemében a pusztaságban lobogó
lidércláng vonz, míg Tatjána tekintete szőke, mint a korai nyári
hajnal, amikor kocsin utazunk a harmattól nedves homokos
országúton és a falu tornya úgy eltünedezik, mint a hátrahagyott
élet. Mindig bölcs voltam fiatalkoromban, a lakodalomnak nem
tudtam szívből örvendezni, temetésen nem búsultam, mert sokat
csavarogtam szabad mezőkön, magányos rekettyésben, bozóttal
benőtt határárkok mélyében, erdőkben megkerestem a pázsitot, hol
ember nem hagyott nyomot, ligetben a legsűrűbb bokrot, ahová arc-
távolságnyira szállott le az énekes madár; és így pontosan tudtam a
természet életét, a falomb lehullását, az ér vizének színeváltozását, a
legszebb virágok elhervadását. S így bizonyos tudomásom volt arról,
hogy a leghosszabb táncnak is vége van, megvénül a csalfa lány,
formáját veszti a kívánatos menyecske, gyászruhaját leveti az
öregasszony; s ugyanezért nem ugrottam kútba sohasem szerelem
miatt. Ha nagyon fájt a szívem: sétapálcákat kezdtem gyűjteni, hogy
felejtsek; kitakarítottam a padlás évtizedes lim-lomját, lombok közé
ültem a legmagasabb fákra és örvendeztem a szélnek, amely oly
szűzen, tisztán, üdén zúgott, mint a forrás, midőn a sziklából
kibuggyan; liszteszsákot hordtam a régi szélmalom körül, vagy
elmentem vadászni egy hű eb társaságában és napokig bujkáltam a
nyíri holtvizek között. Ilyenformán nem igen bírtak velem a nők,
bármilyen ruhát vagy kalapot vettek magukra, nyelvükre mézet, a
hangjukba puskaport, tűzkő szikráját a szemükbe. Igen,
megvetettem azokat az embereket, akik szerelem miatt szenvednek,
a borral az asztalra írnak leánynevet, elmerülve mennek a kocsiúton,
hogy a szekér csaknem elgázolja őket, a falra másznak és
felporozzák a piszkot, midőn egyedül vannak. Képtelen voltam egy
szerelmes regényt vagy verset elolvasni. Földhöz vágtam Anyégint.
Sipulusz és Mark Twain voltak az olvasmányaim; előbbinek pesti
házmesterei megkacagtattak, míg az utóbbi cirkuszi humora
felvidított. A színdarabokban az intrikus színész imponált. Az ország
nevezetességei közül Pletényi Pál földbirtokos, aki húsz esztendeje
nem látta a lábát a hasától és Parád fürdőn töltötte a nyarat, mert
ott tudtak kedvére főzni.
*
A legbölcsebb fiatalkor után következik a bolond férfikor.
Későbben beláttam, hogy az öregasszonyoknak, akik fejemet
tapogatták bütykös ujjaikkal, ebben is igazuk volt, mint a piócázás
hasznosságában. Hányszor küldtek leányok elcsábítására, hányszor
biztattak kikapós menyecskék után s uszítottak révülten nevető
özvegyek felé, akiknek az alsó ajka furcsán remegett, amikor
fiatalember mellett ültek. Általában úgy emlékszem, hogy a
szerelmet senki sem vélte tragédiának vagy mennykőcsapásnak,
inkább egy mindennapi természeti tüneménynek, mint a szivárványt,
a háziállatok tavaszi táncát, a mének nyerítését idegen kocsik után, a
bika támadását a csordában. A gyermek sem rettent meg az éji
lepkétől a szérűn vagy a ház körül; a fosztókák, batyubálok,
majálisok, táncestélyek természetszerűleg arra voltak rendezve, hogy
a férfiak és nők megismerkedjenek egymással. Bölcs berendezkedés
volt az, hogy az öregasszonyok és öregemberek, akik már kiégtek,
felejtettek és fájdalomra, örömre többé képtelenek voltak, nevelték
az ifjúságot. A lány vagy asszony nem égi angyal, elérhetetlen sugár,
férfit evő, agyvelőt és szívet marcangoló tünemény, hanem emberi
lény, akinek nincsenek rejtett titkai, érzései, mondanivalói. Nincsen
olyan nő, aki meg ne hallgatna, ha kellő időben lépsz a sarkára.
Nincsen olyan leány, akinek hazudni ne lehetne. Ne félj, légy bátor, a
vakmerőség erény a nők körül, légy erőszakos, rabold a csókot,
használd fel izmaidat – és aztán ne gondolj az elmult szerelemről
többet, mint egy szerencsés kirándulásról.
Igy mondogatták az öregek. Nevettek, tréfáltak, mert ők már
tudták az élet értéktelenségét.
Be kár, hogy nem hallgattam reájuk életem végéig!
 ANGYALOS BANKÓ.

Ebből a képeskönyvből, amely a háború előtti régi

Magyarországot írja le, mint az egykori hírlapíró a Kis Tükörbe, nem
maradhat ki a bankó, amelynek olyan jelentősége volt, mint akár a
szerelemnek vagy az egészségnek.
„Krajcárból lesz a forint“, szólt a régi közmondás és valóban éltek
nevezetes emberek a régi Magyarországon, akik takarékosságuk,
mindenről való lemondásuk, aszkéta életmódjuk révén végül
meggazdagodtak. A harisnyák, a kebelben viselt zacskók, az egész
életen át szolgáló, rongyos bőrbugyellárisok a megmondhatói, hogy
mily hangyatürelemmel hordták össze a dolgos kezek az első
százast, majd az ezrest; mily emberi testből való test volt a hosszú
életen át melengetett, szalmazsákba varrt, szekrény titkos fiókjába,
máskor föld alá ásott bankó!
A régi bankó valóban részese volt az emberi életnek, a százasok,
ezresek papirosaiért annyit szolgáltak az emberek, mint Jákob
Rebekáért. A megfeszített munkának, a virrasztott éjszakának, a
fukarságnak és az önkéntes nélkülözésnek várva-várt gyümölcse volt
a régi ötvenforintoson helyet foglaló arató-pár, a százforintos pufók
asszonyfeje, az ezerforintos bankó halovány narancsszíne és
kéttenyérnyi terjedelme. De még az ötös elnyújtott lábbal üldögélő,
kalászos párkái is jelentékeny jutalmat jelentenek, míg az
egyforintos, kékesszürke papiros már elegendő volt ahhoz, hogy az
ember egy napra biztosítsa az élelmezését. Szinte megcsalva érezte
magát a régi magyar, midőn jó forintosai helyett Wekerle kivereti
Körmöcbányán az ezüstkoronákat. Úgy vélte, hogy a pénzegység
kisebbedésével szegényedik Magyarország, új milliomosok, új gazdag
emberek lettek, amint a pengő helyett koronákban kezdtünk
beszélni. Eleinte azonban az élet olcsóbbodását jelentette a korona-
rendszer. Bizonyos nyugati gazdagság volt érezhető az országban. A
forint idejében arra voltunk büszkék, hogy pénzünk csaknem kétszer
többet ér, mint a francia pénz. Míg a koronák megérkezésével a régi
gazdag emberek váltig azt akarták elhitetni, hogy a korona
megközelíti a régi forint értékét. Csak a muzsikos cigányok, koldusok
és egyéb vagabundok érezték magukat kijátszva Wekerle koronáival.
*
Milyen előkelőség volt egy régi százas!
Emléke úgy suhan tova mai pénzes pénztelenségünkben, mint
egy előkelő, dús, nemes lovagnak az árnyképe, aki az embereket
uraságra, gavallérságra tanította. A százas már a grand seigneurök
osztályához tartozott, felváltása, elköltése, esetleges eltékozlása nem
történt minden lelkiismeretfurdalás nélkül. A szegény ember kezében
vagyonka, amelyen tehenet, házat, sorsboldogságot lehet vásárolni.
Vigyáztak is reá az emberek. Rongyos százforintos bankóval nem
igen lehetett találkozni, mint manapság méltatlan, foszladozó, meg
nem becsült unokával, levasalatlan százkoronással. A százast már a
bugyelláris felső rekeszében őrizte mindenki és inkább lemondott
apró és nagy élevezetről a tulajdonos, ha az százasa felváltásába
került volna. Százforinttal zsebében Pestre, Bécsbe, fürdőhelyre
utazott az élnivágyó gavallér. Gondtalan heteket lehetett rajta
vásárolni, kiélvezni a vakáció napjait, regényeket lehetett szőni.
Esetleg megházasodni is lehetett százforintra. Grófnők és kokottok
bepárfőmözték és csak a vadonatújat kedvelték belőle. A férjember
zsebében szivarszaga volt. De meg lehetett ismerni a faluról városba
került bankót is.
Ha egyszer elindulnának a régi bankók (ha el nem égették őket)
és meglátogatnák Magyarországot, mily furcsa tapasztalatokat
gyűjtenének. Elmennének a régi bugyellárisokba, harisnyákba,
kezekbe, ahol oly jól érezték magukat, mint fecske a fészkében:
verébtojásokat találnának a régi kedves helyeken. A régi birtokosok,
akik egykor a bankók tulajdonában emelt fővel, gondtalan szívvel és
repkedő kedvvel élték életüket, házra, földbirtokra alkudoztak, nem
féltek a holnap bizonytalanságától, még a betegségtől sem,
manapság oly ijedt, bizonytalan és takarékosság nélküli emberek,
mintha egy gonosz varázsló elbűvölte volna őket. Többé senki sem
vasalja ki szeretettel a bankókat, mert nem érdemes e
futóvendégekkel bibelődni. Nem őrzik már harisnyában, fehérnemű
között a színes papirosokat, ahonnan alkalomadtán oly
meggondoltan vétettek elő, mint az ereklye; gyakran évekig
hevernek elbujtatva fiókokban és ünnepnaponkint megolvastattak, a
számjegyeik feljegyeztettek, gyűrődéseik kisimítattak és olyan
nehezen válnak meg a házból, mint az élet legdrágább java. A fukar
többé nem rendezgeti őket magányos éjjeleken, midőn attól remeg,
hogy ásni kezdik a ház falát. Az uzsorás liszteszsákját ölelgeti.
Céda leány lett az új bankó. Ma itt, holnap ott ver tanyát, sehol
sem tartogatják szívesen és eltávozása még csak annyi gondot sem
okoz, mint egy futó kaland. Jön és megy, mint a bolygó zsidó.
Vándorlásában elrongyosodik, szemétté foszlik, elmorzsolódik a
mohón kapkodó emberi kezek között. A háború szennye, vére,
gonoszsága van ragadva minden egyes darabhoz, mint a bűnjel a
gyilkosok ruházatán. Ő itthon ölt, mint a bacillus nagy tömegével.
Elválásunk tőle nem lesz fájdalmas, hanem megkönnyebbítő.
Menjenek el a háború bankói, hogy többé soha se lássuk őket.
 JÚNIUSI ALKONY.

Nemcsak szerelemből élt az ember.

Habár azok voltak a legboldogabb emberek, akik éjjel-nappal
nőkön gondolkoztak. Elképzelték őket olyannak, mint a búza, a bor
vagy az egészség. Folyton maguk előtt láttak hosszúszárú
vadfüvekhez hasonlatos női hajzatokat, amelyeket a szél lenget;
térdkalácsokat, amelyek olyan fehérek, mint a madárlátta cipó;
derekakat, vállakat, kebleket, bugyborékoló hangokat, sarkokat,
nyakszirteket, tenyéren gödröcskéket, anyajegyet a másnak
láthatatlan helyen, testi rózsákat és bűbájos völgyeket… Ők voltak a
boldogok, akik a napnak, éjnek bármely percében hevülékenyen
gondoltak nőkre, holdfényben lesbe álltak a kert végében, lyukat
fúrtak az úszóházra, babonás gyökeret vásároltak a
cigányasszonyoktól és ebéd után nem húnyhatták le a szemüket,
anélkül hogy valamely női alak talpig veres trikóban meg ne jelenjen
a képzeletükben. Néha késői vénségükig nem tudnak megszabadulni
a látományoktól, asszonyhangoktól, elképzelt üdvöktől. A különböző
nőket gyümölcstől illatos almafa lombján hintáztatták maguk előtt a
zordon öregségben.
De nem válhatott mindenki idővel száraz lóbőrré, összeszáradt
vadásztarisznyává, sem zörgő dohányszitává (amilyenek az öregek
voltak, akik még az ebédjüket is abbahagyták, ha szoknya lengett az
udvaron); a nemzet oszlopos része, a tetőket tartó gerendák, az
ország talpkövei evéssel és ivással gyűjtöttek erőt a hosszadalmas
élethez.
Az ebédezésen és vacsorázáson kívül leginkább a reggeli órában,
útrakelés vagy gazdasági munka előtt szerettek enni az emberek
Magyarországon. De jóétvágyuk volt alkonyattal is.
A délutáni pincézés azokon a vidékeken volt divatban, ahol görbe
az országút és a föld háta: a hegyoldal önként kívánkozik, hogy
hűvös barlangot ásson az ember, ahol a nyári hő elől szabályszerűen
behűtött folyadékok társaságában meg lehet húzódni. A hold
hűségesen megmutatta az utat hazafelé, a hársak és ecetfák az
éjben bólongatva, nyugodtan hallgatták meg az ilyenkor szokásos
dalokat, egyházi és politikai vitákat. Pincézés után füstölt kolbász- és
sódarszaga volt egy pár napig az embereknek.
Míg feljebb, a hegyek között, ahol sziklás a vidék, kőágyából
elmenekült a gyönge venyige, borozás helyett szőke sert ittak
kancsókból azok, akik már szakítottak a szerelemmel, vagy pedig
merő okosságból hiába várni hagyták a leánykát a városon kívül, a
régi bástya alatt. Kriglik, csizmák, önfedelű poharak töltettek meg a
hordó csapjáról, amelyet a híres Anton egyetlen kézmozdulattal
emelt helyére, a publikum állandó bámulata közepette. Némely
ember regényeket ír, a másik a trapézon táncol; Anton megelégedett
az élet dicsőségeiből a sereshordó emelésével.
Pesten, Késmárkon, Bécsben (ahol eleget megfordultam) mindig
azt tapasztaltam, hogy az élet legnagyobb kellemetlenségei
közepette is vigasztalást lelhet az ember, ha pontosan tudja, hol és
mikor csapolják a legjobb sert a városban. A mai embernek a nyála
csuroghat azon „udvari“ és „márciusi“ serekért, amelyeket ősei (a
háború előtt) olcsó pénzért bőven ittak alkonyattal meghitt
korcsmákban, ahol kezet kellett fogni a sermérővel, mert oly jó
ennivalókat adott az ital mellé. E fentemlített városokban alkonyattal
tizenöt-húsz pohár sert megivott az egykedvű polgár, míg a távolból
elmosódva hangzott a térzene, mint a céltalanul mozgalmas élet. A
híres sörözők többnyire lelkileg is ártatlan emberek voltak.
Évtizedekig mondták ugyanazon vicceket, megpotrohosodtak és
váratlan meglepetés nem igen érte őket haláluk órájáig.
Az alföldi városokban a júniusi bolond ákác alatt a kuglizást
láttam gyakorolni alkonyattal oly szenvedélyességgel, hogy abban
kimerülhetett minden energia. Szerették e helyeken a foghagymás
pirítóskenyeret, kedvelték a vöröshagymás szafaládét, a liptói túrót
és a juhsajtot. Szerettek a saját bicskájukkal enni az emberek.
Szerettek hosszadalmasan elbeszélgetni kerti bor és szolyvai víz
társaságában. Szerették a verset és vitézi hazugságokat. Hosszú
életkort értek a kuglizók.
Nemde, csak a bolond töltötte az idejét azzal, hogy nő miatt
lehajtsa a fejét?
 SZENTIVÁN.

Álmimban néha egy halott nő szokott meglátogatni, aki nyurga

lábaival nem érinti a szőnyeget, fehér, lenge köntösén mégis úgy
világítanak át formái, mint az éji mécs lángja. Bejárja a szobát, hol
egyik, hol a másik székben foglal helyet, de sohasem kíváncsi a
fehérneműs szekrényre, ahol találna pedig tenni valót; figyelmesen,
hosszant nézi az arcomat árnyékba borult tekintetével, mintha én
volnék a halott; köd-legyezővel takarja el arcát, hogy véglegesen
soha reá ne ismerhessek, gondolhassam őt jónak, szépnek,
egyetlennek: a felejthetetlennek; majd feláll, mielőtt a kakas
kukorékolni kezdene az utca túlsó során, az artistaszállodában, a
delejesnőnél, akinek közelében megállnak az óramutatók a
gavallérok mellényzsebében, feláll a kísértetek és álmok elröppenő
lengésével és búcsúzó kutatást rendez az íróasztalon, levelek és
könyvek között. (Ezért is gondolom, hogy nő a látogató, aki egykor
kíváncsi volt és lelki problémával nézte a felbontatlan leveleket.) – A
nők úgy végzik kutatásaikat, mint Lecoque úr titkos rendőrei a régi
francia regényekben. Bizonyosan megtalálná az éjféli látogató a
kompromittáló írást. De az ágyban fekvő, álmos halott már fiatal
korában óvatos volt és a piros lángnak áldozta fel (gondtalanul) a
legszentebb ereklyéket; mintha előre tudta volna, hogy egykor
megvénül és kénytelen önmaga előtt színpadra lépni, magányos,
önámító estéket rendezni tovaszállott nők ittfelejtett lim-lomjaival. A
halott tehát bízvást mozdulatlan maradhat keserves párnáin, amíg a
kísértet a hervadt virágcserepek alá rejtett régi számlákat mohón
keresgéli, hervadt névjegyek és meghívók jelentőségén töri a fejét,
levelekkel bibelődik, amelyeket ő előtte nem olvasott el senki,
gyanakodva csap le egy felhasználatlan színházi jegyre és
csodálkozik fotografiákon, amelyeken csupán gyermekkorukban
örökítették meg magukat nagyhajú, játékpuskás fiúk és
fehérharisnyás leánykák.
*
De a kísértet nem nyugszik.
Kékes fényű kezeivel turkál az asztal ócskaságai között. Fából
faragott szivarszipkák csörrennek, amelyekre hol Adelsberg, hol
Jeruzsálem neve van vésve, egy sötétkék kődarab elhengeredik régi
helyéről, a dohányszita, a mely a hét sovány esztendő korát éli,
meglódul. Lúdtoll és acéltoll, elzöldült kalamáris, régi báli keztyű, a
prophylactor üvegecskéje, vénségtől elgörbült ceruzák, lepréselt
virágok és ifjúkori lovaglóvessző elhagyják helyüket. Pezsgődugó,
amelynek hasára megtüzesített hajtűvel dátum van égetve, egy kis
levélmérleg, amelynek súlyozói elvesztek, arcképnélküli keret, –
vajjon ki volt egykor a keretben? – az atya pártecédulája, az
égbeszállott nővér hímzett óratartója, piros papucsa egy falombbá
válott nőnek, évek óta lezárt üres skatulya japán madarakkal, a
nagyatya ezüstgyertyakoppantója és a lámpás, amely annyit
világított reménytelen éjszakákon: vajjon kit érdekelhetnek, miután a
francia ágyban végleg lehúnyta a szemét az álmodozó és a
halottkém látogatása után jegyzékbe foglalják a hamutartó
bronzbagolyát és egyéb kincseket, amelyeket életében
összegyűjtött? Legfeljebb egy törpe, pápaszemes antikvárius lapozza
majd fel a megfülezett könyveket, amelyek a halott mindennapi
társalgói voltak, akikhez úgy ment haza, mint a polgár családjához, a
tiszt szeretőjéhez, a mozgópostás feleségéhez. A szentiváni halott
felesége Pickwick úr volt, akinek kalandjai, furcsaságai esténkint egy
pár pillanatig elmulattatták. (Mert rendetlen életű volt a halott és
egyetlen vágyódása volt, hogy egy óráig, egy napig életében
nyárspolgár lehessen.)
Ámde az árnyból, fehér sírvirágból és képzelemből szőtt asszony
nem hiába motozott a halott szobájában. A fürge ujjak, amelyek
annyit kötöttek és bontottak, amíg elevenek voltak, kitartó munka
után fölfedeztek valamit, amit a halott még önmaga előtt is
rejtegetett az elmult években, évtizedekben. Ami úgy tartózkodott a
szobában, mint a kígyó a lezárt kofferben; mint a veszett patkány a
fal vakolata alatt; mint a mérges pók hálójában a plafond sarkában,
ahonnan egyszer majd leereszkedik a halálos szúrásra; mint az
ismeretlen gyilkos fekete köpenyegében a behavazott küszöbön lesi,
míg odabent elalszik a világosság.
Egy megfeketedett kötél volt az elrejtett, óvakodva őrzött kincs,
amelynek az lett volna a hivatása, hogy megszabadítsa gazdáját az
élettől midőn az a körülmények folytán elviselhetetlenné válik.
Midőn a kínzó betegség, a reménytelen nyomor, a csüggedt
vénség, a felépíthetetlen rommá égett szív, a tekintet
elhályogosodása, az elpusztult fantázia és az elakadozó lélegzet: azt
tanácsolja, hogy többé keresni való nincs az emberek között, a négy
falon túl, a zajgó életben.
Ezt a mentőövet találta meg az asszony.
És miután egyebet nem tudott értékesnek a halott vagyonában, a
kötelet magával vitte, miután a félholdfejű artista kakasa egyet
kiáltott az utca túlsó során.
 NYÁRI FÉNY.

Ha egy napon megjelennének a régi fürdővendégek a magyar

fürdőkön, akik évtizedekig, néha egy emberéletig jártak ide nyár
elején.
Egy alkonyattal megérkezne a delizsánc és multszázadbeli,
fehérnadrágos gavallérok, battyus vándorszínészek, utazgató költők
ereszkednének le a kocsiból a fürdőház előtt; vikleres asszonyságok,
fejkötőben vagy kis kalapkában, férjhezmenendő hajadonok és
kerekszemű gyermekek érkeznének meg a multból, akik itt nyaranta
boldogan és vidáman tanyáztak, fürödtek és regényeket szőttek! –
Nem igen ismernék meg régi helyeiket az egykori fürdővendégek, új
embereket találnának, akiket azelőtt senki sem látott, más hangok
hallatszanak a fák alatt, még a hangászok is kicserélődtek. A magyar
fürdők a háború alatti nyarakon olyant változtak, amilyent száz
esztendő alatt sem.
Az Anna-bál deli táncosai messzi temetőkben feküsznek, miután
harcosok lettek hosszú, békés évtizedek után és a táncosnők
gavallérok hiányában otthon maradtanak. A tó és az erdő, egy pár
régi épület, a csizmahúzó és az evőeszköz talán nem változott, de az
ebédre és a vacsorára, – a régi magyar bőségre és olcsóságra már
nem lehet többé ráismerni. A kis tanítónő, aki megtakarított
forintocskáiból néhány hetet énekelve töltött a kárpáti kies
fürdőhelyen, a hivatalnok, aki boldogan várta a balatoni nyarat, a
turista, aki takarékosságból és egészségi szempontból gyalógszerrel
kóborolt a hegyek között, a nyári vakációját élvező tanár, diák, akit
„szupplikáns“-nak is hívtak: a régi magyar nyár figurái végleg
elvonultak az emlékezésbe és az anekdótákba. A napsugár
hevesebb, mint valaha, de csak a nagyon kiválasztottak engedhetik
meg maguknak a nyári ferdőzést, amelyhez valamikor elég volt száz
forint a mellényzsebben.
Tehát jön a delizsánc, a furmányos szekér, a falusi bricska és
hozza visszafelé a mult időkből a régi furcsa vendégeket, széles
csizmaszárú öregurakat, akik együtt töltötték itt a nyarat az
emeletmagasságba nőtt tölgyekkel; ahány karikája volt a fának,
annyi esztendeje látogatják vala a fürdőhelyet; szűzdohányt, otthoni
bort, kisüstönfőttet, esetleg szalonnát hoznak magukkal, mert az
idegenben sem akarnak nélkülözni. A furmányos szekeren a
tekintetes asszony egy kamrára való elemózsiát hoz magával,
drágalátos befőtteket, hideg és füstölt pecsenyéket, kenyérnek való
lánglisztet. A kényesebb menyecske magával hozta az ágyneműjét,
mosdóját, fürdőkádját; a vénkisasszony macskáját és madarát. Egy-
egy régi fürdői fogadóban nem egyszer kakas kukorékolt hajnalban,
amelyet messzi földről hozott magával a fürdővendég, mert az órák
nem mindig megbízhatók.
Parád, Füred, Palics, Bikszád, Sóstó: a régi magyarországbeli
fürdőhelyek, ahol boldog, gondtalan nyarat töltöttek eleink,
korántsem arravaló helyek voltak, hogy ott fogadós, kellner vagy
bárki meggazdagodjék a vendégek pénzén. Bár kártyánál, cigánynál,
majálisnál mélyen benyúlt a bugyellárisába a fürdővendég: általában
takarékosság jellemezte az életmódot. Jaj lett volna annak a
fogadósnak, aki emelni merte volna a rostélyos árát negyven
krajcárról, de perbefogják azt is, aki nem dúsan és bőven főzet vala
a messzi földről idegenbe került magyaroknak.
Lisznyai, Tóth Kálmán, Náray Iván, Bartók Lajos, Komócsy József,
akik majdnem egycsapáson jártak a vándorszínészekkel, tárt
karokkal fogadtatnak mindenütt nyári unalomban. A poétázgató
ember bízvást elindulhatott utazási tőke nélkül a régi
Magyarországba. A honfiak és honleányok diadalkapukat állítottak. A
női szívek fennen dobogtak. A jókedvű urak összegyűltek a
környékről. Az öregasszonyok nyomban Petőfivel álmodtak, ha egy
vándorköltő ment keresztül a falun.
 *
Már régen nem járnak postakocsik és íme, a ferdőzőközönség
ismét úgy utazik, mint nagyanyánk korában. Elemózsiával
megrakodva indul el otthonából az útra, mert az útszéli fogadók,
korcsmák, csárdák olyan üresen ásítanak, mintha tatárjárás utáni
időt mutatna a kalendáriom. Liszteszsákok, oldalosok,
zsírosbödönök, nyugalomba vonult pincetokok, cselédkenyerek,
tejespalackok, savanyúvizek, evőeszközök, esetleg egy tojótyúk s
egyéb baromfi utaznak a gőzvasúton, amelynek ablakából néhány év
előtt gúnyosan mosolyogtunk a régi szokásokhoz ragaszkodó, maradi
falusiakon, akik a töltés mellett szekereztek. Császárhúst, füstölt
kolbászt, kávét, teát cipelnek a gavallérok, akik hölgyük
meglátogatására máskor egy szál virággal vágtak neki az útnak.
Vajjon él-e még a szerelem e bús időkben, amelynél zordabbakról
még nem álmodott költő?
Csókolóznak még a régi padokon, amelyekbe szívek és betűk
vannak vésve? Miről susognak holdfényben a platánok és mit
mormog a tó éjfélfelé?
Bakkecske módjára mekeg az epekedés az elmult ifjúság, a régi
szép idők után. Úgy látszik, hogy már nem is lesznek
Magyarországon többé boldog emberek.
 ÚJ KENYÉR.

A régi krónikás-vers szerint: „a földi Kánaán, Európa Édene“:

Magyarország olyan boldog ország volt, hogy benne élni
gyönyörűség volt. Sok századok előtt írta a verset valamely
vándorénekes, amikor még érdemes volt dalolni a hazáról és benne
lévő földi jókról a füleknek és szíveknek. Ma idegenül hangzik a szó.
Megállunk fölötte. Miért földi Kánaán az ország? Az igazi Kánaánt
csak a bibliából tudjuk, a térképen hiába keressük helyét. Lehet,
hogy így vagyunk a másik Kánaánnal is, amelyről a lantos dalolt.
*
Emlékeztek a nyárra, midőn nem volt elég zsák Magyarországon,
az őszre, midőn nem volt hordó s a bort vermekbe eresztettük, a
télre, midőn mindenki sódart evett, a harmadnapos hideglelésre, a
gyomortágulásra, a kenőasszonyra, a piócára és az emésztést
elősegítő folyadékokra? Emlékeztek, mikor mindenki elzsírosodásban,
emésztési zavarokban kereste betegségét? Mindenki húst evett és
bort ivott s mégis oly szerencsétlennek éreztük magunkat, hogy
honfi-bú nélkül még lakodalomban sem lehetett résztvenni. Amikor a
nyári tüzek, a biztosító-társaság rovására létrejött tüzek korszakát
éltük. Gabonaraktárak, szénaboglyák, megtelt csűrök, dús termések
égtek el, – s a biztosító gyanakodva fizetett. Midőn lábon eladta
termését a földesuraság, krumplit a tótnak meg a sertésnek termett
a föld, ingyen adták a gyümölcsöt, eldobott kenyérrel voltak
megrakva a mértföldmutató kövek, a földeket nem aratták le az
utolsó szemig, szőlőt a venyigén felejtettek, tejen nevelték a csirkét
és a téli országúton is talált ennivalót a cinke! A tengeri a dülőutat
szegélyezte és arra való volt, hogy a delelő nyulat kiugrassza belőle
a kopó. Minden ló zabot kapott és a vadak, ürgék, hörcsögök
meghíztak a learatott mezőkön! Sertést azért is kellett tartani a ház
körül, hogy egyen, ami megegye a sok fölösleget. A faluvégi cigány
malaca épen úgy hízóvá lett, mint a földesuraságé. A tehénke
mindenütt talált ennivalót, hogy teje legyen. Az eperfa gyümölcséből
egyformán táplálkozott gyerek és baromfi. Kacsa és liba felnőtt a ház
körül, hogy a gazda észre sem vette. A méhek mézet termeltek és
csikó, borjú jött a világra. Fehérlő gulyák, világos mezőkként vonuló
nyájak, földi göröngy sűrűségű kondák és nádlábú, karcsú ménesek
országa: hová lettél?
*
Boldog ember volt az arató, mert magának is aratott.
Reménykedve várta a molnár a gabonászsákokat, mert neki is jutott.
Az új kenyérnek áldott illata volt, amelyet szakértelemmel
kóstolgattak az öregek, összehasonlítván a kenyér ízét, minőségét a
tavalyival vagy még régebbi esztendőkével. Mindig emlékeztek egy
olyan esztendőre, amikor több és jobb volt a kenyér. De akármilyen
kevés termett, mindenkinek jutott belőle. Nem halt éhen senki
Magyarországon. A szárazmalom körül, a szélmalom dombján, az
olajszagú, titokzatos szerkezetű gőzmalmok udvarán elhullott annyi
mag, mint kalász a földeken, abból megélhetett a szegény, ha
összegyűjtötte a maradékot. Kinek jutott volna eszébe, hogy nem
lesz kenyere Magyarországon? A falusi koldusnak szívesebben adtak
karéj kenyeret, mint rézkrajcárt. Összeszáradt a kenyér, mert nagyon
sok volt. Ínyesek, különösségkedvelők a katonaprófuntot dícsérték a
cipó rovására.
Júliusnak e napjaiban a gondos háziasszony asztalán már új
kenyér fogadta a kedves vendéget. A mezőkön még az aratók éneke
hangzik, a vadvirágok illatát veszik fel a földeken dolgozó asszonyok
és leányok, barnapirosra sülnek az arcok az országban, a nagybeteg
is kimászik ágyából, amint az új kenyeret várja.
Milyen a kenyér?
 Milyen a termés?
A politika, szerelem, családi baj, anyagi gond, testi és lelki
nyavalya, örömtelen vénség és fájdalmaskodó kultúra-szomjúság
július elején leválik a magyarokról, mint a csigáról az elhasznált
házikó. Megújhodik, felfrissül, reményteljes életre ébred az
esztendős balsorsban elfáradt ország. Élénkség, jókedv, életvágy,
remény jön az új kenyérrel, mint az Úr testével. Felejtjük régi
bűneinket, mulasztásainkat, elhibázott életünket: új élet kezdődik a
régi helyén.
Vajjon milyen lesz az új kenyér ez évben Magyarországon?
Elhozza-e magával az új életet, amelyre mindnyájan vágyakozunk?
 BODEGA.

Nemcsak kenyérrel élt az ember, ámbátor a fehér cipót, amelyet

lacipecsenyével lehetett kapni a vásárokon, halála napjáig nem felejti
el, aki kóstolta: ugyanígy az emlékben és tovább a sósperec, amely
ropogott a déli sernél, valamint a különböző zsemlyék, a császár, a
vajas, a vizes, amelyek mind az ember szolgálatára voltak; és a
kenyérnek keménymagos illata volt.
A leveles csárdán, a duttyánon kívül olykor az úgynevezett
bodegákat is felkereste a férfinép, ahol fehérkötényes, kívánatos
fehérszemélyek mosollyal fogadták a vendéget és a hátulsó kis
szobába tessékelték. Hívták az ilyen helyet ízlelítőnek is, falatozónak
is; a mostani fővárosi büffék szomorú, szegényes maradékai a régi
dús bodegának.
A bolt-előrészekben szétnézett a vendég és mindent felhalmozva
talált ott, ami „szem-szájnak ingere.“
Jégen várta az osztriga, hogy feltörjék házikóját, miközben a
citrom cseppent és a vajaskenyérszelet fehérlett. De ott pirult a
mindenféle inycsiklandozó dolgokkal töltött tengeri rák, a különböző
mártások alig várták, hogy leönthessék. Voltak csigák, amelyeket
egyszerre lehetett lenyelni és dobozaikban a rákok a táncosnőket, a
ballet ifjú hölgyeit juttatták az ember eszébe, mert a régi világban a
táncosnők vacsorája rákkal kezdődött, amint Catulle Mendès
elbeszéléseiből tudjuk.
Nagyon régi lehet az az adoma, amelyben a vidéki ember a
fogaival akarta feltörni az osztriga kagylóját. A legkisebb magyar
városban is volt delikáteszkereskedés, amelynek tengerentúli kincseit
Á
mindenki olcsó pénzért megismerhette. Ámde a fűszeresboltokban is
többféle hal várta a vevőt, mint amennyinek manapság a nevét
tudjuk. Edényeikben hagyma-salátáik alatt savanyodtak az angolnák
és a különböző heringek. A kelet-tengeriből a tejest kedvelik a
vevők, míg a kisebbfajta halak közül mindegyik megteszi a magáét.
A füstölt, a pácolt, a tekercsbe kötött. A francia szardinia, amely
néha meglepően nagy és ízletes, ha Cannon úr cégérét viseli; az
olajos pisztráng, de még az úgynevezett ringli is csak étvágyat fokoz.
A különböző kaviárok, a nagyszemű orsovai, a szürkésbarna
amszterdámi, az orosz-ázsiai folyókból való ikrák néhány hatosért
megszerezhetők s elfogyaszthatók a bodegában. De ez még mindig
csak eleje az étkezésnek. Hol vannak még a többi gyönyörök,
amelyek a kis szoba vendégét olcsó pénzért elmulattatják.
Igy: a lúd- és vadpástétom, a hideg vesepecsenyék, angol és
debreceni szalonnák, kassai, prágai és magyar sódarok, amelyek oly
ízletesek voltak, mint az ifjúság. – Kassán, korai nyári reggeleken a
Tátra-vonat utasait két hatosért várta egy tányér tormássódar,
Prágából vagonszámra jött a rózsaszínű, kis malacsonkát vett
minden okos ember, de a csülkök, sonkacsontok, sonkaszalonnák is
jó táplálékul szolgáltak a vékony erszényűeknek. Ott voltak a nyári
és téli szalámik, amelyek ízletesség dolgában felülmulták a
mortadellát vagy a veronai nagy szalámit. Kolbászok, szafaládék,
csontos sertéshúsok, tormás malacaprólékok, körmök, fülek, meleg
oldalasok inkább a szegényebb néposztály számára voltak a
hentesboltokban. Míg a tejen hízlalt steier kappanok, az Andrássy-úti
boltos híres libái, a hideg kacsacombok, a tarka fácánok, kövér
fürjek, inyenc fajdok, foglyok és galambok már akkor is az arany
szolgálatában állottak. De nem kellett mindenkinek a fecskefészek-
leves vagy a szalonka guanója. Úgy is lehetett élni Magyarországon,
hogy egy forintot költött el a gavallér a hentesboltban vagy a
bodegában és pompás, egészséges eledeleket kapott. A párizsi
ecettel és hagymával, a rántott szafaládé, a tojásételeknek
sokfélesége, a sajtoknak, túróknak eldorádója, a kitünő
cukrászsütemények, kék dobozba préselt fügék, jószagú narancsok,
szőlők, almák, mindenkinek pótolta a korcsmai étlapot. Az agglegény
gondtalanul sétált vacsorája felől, bizonyos volt benne, hogy néhány
hatosért bármely boltban megszerezheti. A kereskedő mosolygott,
ha beléptél hozzá. Tiszta fiatal nők, kívánatos menyecskék pakolták
a kis csomagot és hosszú alászolgáját mondott a személyzet.
Ha vacsora után történetesen a sert kedvelted, válogathattál
márciusi, udvari, kiviteli serekben, amelyek palackban és hordóban
voltak kaphatók. De volt raktáron pilseni, bajor és spatenbräu
sörünk. Ihattál fekete angol sört, vagy édeskés münchenit tavasszal
a barátok főztjéből. Raktáron álltak a borok a kereskedőknél;
spanyol, francia, német, magyar palackok kacsintgattak rád a
polcokról. Pipázhattál szűzdohányt, havannaszivart, egyiptomi
cigarettát, virzsiniát, médiát, ami épen eszedbe jutott. És ha mégis
meguntad az életedet, olcsó pénzen vehettél egy revolvert.
*
A régi Pest, a háború előtti Pest, amelyre manapság már
majdnem úgy emlékezünk, mint a negyvenesévekbeli fővárosra,
amikor még megélt a szegény tanuló, lateiner, hivatalnok, tanár,
skribler a maga szegénységéből, telve volt olcsó és jóízű
korcsmákkal és boltokkal. A belváros, a serházak és kiskorcsmák
negyede, minden jóval megtraktálta az esti sétálgatót. A Kis piszkos,
a Mátyás, az Apostolok, a Zenélő, a Svetz, Kriszt Feri és ki tudná
elsorolni valamennyit, kitünő söröket és borokat mértek, valamint
pompás vacsorával is szolgáltak. De nem járt rosszul a józsefvárosi
polgár sem, hol minden utcasarkon kedélyes borház várt. Az egykori
Budáról, az ottani korcsmákról tán nem is lehet egy szuszra
elmondani mindazt, ami az olvasó és író szívét nyomja.