Dékánváltás a Gazdaságtudományi Karon

2022.09.29.
Dékánváltás a Gazdaságtudományi Karon
2021. augusztus 1-jén a Gazdálkodástudományi Intézet karrá alakult. Első dékánja Andor György egyetemi tanár lett, aki bő egy év után most távozik a posztról. Utódja október 1-jétől Margitay Tihamér egyetemi tanár. Andor Györgyöt a dékánváltás hátteréről kérdeztük.

Dékáni kinevezéséből még évek voltak hátra, miért e gyors távozás?
Az ELTE-n a dékánt alapvetően a karán választják meg. Amikor pályáztam erre a pozícióra, kollégáimnak azt ígértem, hogy befejezem az ELTE gazdaságtudományi területű új karának építkezési munkáit, ebbe minden erőmet beleadom, de ez várhatóan rövidebb ideig tart majd, és rövidebb ideig is bírható csak. Eddig tartott.

A kar építése persze nem bő egy éve kezdődött, ha úgy tetszik 2017 óta, de mondhatnék akár 2015-öt vagy még korábbi időpontot is. Azóta az építkezők csapatának magja alig változott, a modern, értelmes és minőségi felsőoktatás megteremthetőségében hívők tágabb köre is régóta együtt van már. A GTK kollektívája, vezetése igen összetartó, együttműködő, mindnyájan a szervezet alapvető érdekeit tartjuk szem előtt. E mostani döntésnél is.

A GTK felépült, és most egy új életszakaszba lép. Ezt egy új, friss erőket hozó vezetővel kell megtennie, miközben egyébként a vezetői csapat többi tagja megmaradt a pozíciójában.

Hogy érti azt, hogy „felépült a GTK”?
Az ELTE GTK jogelődjének 2017 őszéig csak egyetlen munkatársa volt – éppen én. 2018 őszéig nem volt hallgatónk. 2020-ig nem volt kampuszépületünk. Mára százfős oktatói gárda; mintegy 6000 hallgató; doktori iskola; bár még szűkös, de szép és modern kampuszkörnyezet vesz körül minket, vizsgaközponttal és videótárral. Mindezekkel együtt

mára számos hallgatói mutató szerint az ország vezető kara vagyunk

– nem csak a gazdaságtudományok területét tekintve. Ez a felfutás páratlan a hazai felsőoktatás történetében, még csak hasonló sem történt eddig.

2022-re kiforrott a kari stratégia, kialakult a GTK szervezeti és működési szabályzata. Elkészült az oktatói feladatokat leíró szabályrendszer, az oktatói teljesítmények értékelési rendszere, és úgy érzem, egyenként is rendeztük kollégáink szervezeti helyét, szerepét és egzisztenciális elemeit is. Működési és oktatási rendszerünk ráadásul számos egyedi megoldással, korszerű és innovatív részlettel teletűzdelt.

Az előzőek mögött persze messze nemcsak az én munkám húzódik meg, hanem Ormos Mihályé, aki az elődszervezet GTI-t vezette, a stratégiai bizottság tagjaié, dékánhelyetteseké, igazgatóké, tanszékvezetőké, tanulmányi, gazdasági és dékáni hivatalok vezetőié, és még hosszan sorolhatnám, köztük sok karon kívüli vezetőt és támogatót is említve. 

Mennyiben kezdődik új szakasz az ELTE GTK életében?
A fentieket úgy is mondhatnám, hogy a GTK idén leérettségizett. Erre évekig keményen készült, ami szép eredményekben csúcsosodott ki. Ahogy viszont egy ember is csak egyszer szokott érettségizni, egy szervezet is.

Új szakasz jön, más kihívásokkal, veszélyekkel, célokkal és konfliktusokkal.

Sok mindent már nem kiépíteni, hanem megvédeni, működtetni, javítgatni kell. Eddig sokszor a semmiből kellett létrehozni valamit, innentől a kérdés az, hogy mit kell megtartani és mit kell megváltoztatni. Sokkal több már a vesztenivaló is. 

Mivel fog ön foglalkozni ezután?
Természetesen megmaradok egyetemi oktatónak. Mivel a legtöbbet oktató kollégák között vagyok, ráadásul fel is halmozódtak elmaradásaim, bőven akad majd dolgom. Formális vezetői feladataim most nem lesznek, eltekintve persze az új dékán, Margitay Tihamér munkájának – legalábbis az átmeneti időre szóló – támogatásától. Egy-két olyan ügyet viszek még, amelyek összetettebb szálait nem lenne most célszerű másoknak átvenni, mint például az új GTK kampuszépület ügye, és esetleg néhány aktuális felsőoktatáspolitikai ügy lezáró fázisa. Azt hiszem jól fog esni olyan más dolgokkal többet foglalkoznom majd, amelyre az elmúlt években nem igazán jutott időm. 

Dékánná választásakor készült interjúnkat Andor Györggyel ITT olvashatja.