Ugrás a tartalomhoz

Sony Xperia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Sony Xperia a Sony okostelefon-család és táblagép-sorozat összefoglaló neve. Elsőként 2008-ban jelent meg a telefonok közt, és 2012-ben a táblagépek közt. Az Xperia az angol "experience" (tapasztalat) szó elferdítése. Legelső példánya a Sony Ericsson Xperia X1 volt.

Története

[szerkesztés]

Az Xperia X1 volt a család első tagja, mely 2008-ban jelent meg, nagyfelbontású (311 ppi) kijelzővel, és bevezetésének nem titkolt célja az volt, hogy rivalizáljanak az akkoriban feltörő okostelefon-gyártókkal, mint a HTC és az Apple. A telefon azonban egyáltalán nem lett sikeres, melynek oka főként a lassú és kezelhetetlen Windows Mobile operációs rendszer volt. Utódja, a Sony Ericsson Xperia X2 már 8 megapixeles kamerát és GPS-támogatást is kapott, szoftveres téren pedig a Windows Mobile 6.5-öt. Ekkor jelent meg a hagyományos telefonok tudásával bíró, de az Xperia-sorozatba integrált extravagáns telefon, a teljesen átlátszó kijelzőjű Sony Ericsson Xperia X5 Pureness.

A széria sikerei onnantól kezdődtek, hogy átálltak az Android operációs rendszerre. Az első ilyen telefon a Sony Ericsson Xperia X10 volt, noha sok kritika érte amiatt, hogy kiadásakor a már meglehetősen elavult 1.6-os verziót futtatta. Bár később kapott frissítést, ez a gyártó által áttervezett felület miatt elég későn érkezett. Ugyancsak hiányosság volt a többujjas vezérlés a kezdeti modellekben, de a frissítésekkel ezek is bekerültek. Az X10 kicsinyített verzióival a Sony Ericsson megteremtette a maroktelefonok kategóriáját is.

2012-től már táblagépek is megjelennek Sony néven, a telefonok pedig innentől kezdve már csak Sony név alatt, jellegzetes, könnyen felismerhető dizájnnal. Ennek elemei a szögletes, elnyújtott készülékház, ennek köszönhetően szélesebb alsó és felső kávák, kör alakú alumínium be/kikapcsoló gomb és dedikált kétállású fényképezőgép-gomb, valamint Xperia-felirat a készülék hátoldalán.

Sony Ericsson

[szerkesztés]

Okostelefonok (Windows Mobile)

[szerkesztés]
Kódnév Név Megjelent Windows Mobile
verzió
Processzor RAM ROM Kijelző Súly Akkumulátor Fizikai
billentyűzet
Bluetooth Wi-Fi Kamera Hálózatok
Venus Xperia X1 2008–10 6.1 528 MHz Qualcomm MSM7200A] 256 MB 512 MB 3" WVGA 158g 1500 Van 2.0 + EDR 802.11b/g Hátsó: 3.2 MP
Első: 76800 px
GSM / HSPA
Vulcan Xperia X2 2009–09 6.5 528 MHz Qualcomm MSM7200A 288 MB 512 MB 3.2" WVGA 155g 1500 Van 2.1 + EDR 802.11b/g Hátsó: 8 MP
Első: 0.3 MP
GSM / HSPA

Sony Ericsson Xperia-sorozat (Android)

[szerkesztés]
Kódnév Név Platform Megjelenés Android
verzió
Processzor RAM ROM Kijelző Súly Akkumulátor Fizikai
billentyűzet
Bluetooth Wi-Fi Kamera Hálózatok
Rachel Xperia X10 Es209ra 2010-03 1.6 / 2.1 / 2.3 1 GHz Qualcomm Snapdragon S1 QSD8250 384 MB 1 GB 4" FWVGA 135g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g 8.1 MP GSM / HSPA
Mimmi Xperia X10 mini pro Delta 2010-05 1.6 / 2.1 600 MHz Qualcomm Snapdragon S1 MSM7227 256 MB 256 MB 2.55" QVGA 120g 970 Igen 2.0 + EDR 802.11b/g 5 MP GSM / HSPA
Robyn Xperia X10 mini Delta 2010-05 1.6 / 2.1 600 MHz Qualcomm Snapdragon S1 MSM7227 256 MB 256 MB 2.55" QVGA 88g 950 Nincs 2.0 + EDR 802.11b/g 5 MP GSM / HSPA
Shakira Xperia X8 Delta 2010-09 1.6 / 2.1 600 MHz Qualcomm Snapdragon S1 MSM7227 168 MB 128 MB 3" HVGA 104g 1200 Nincs 2.0 + EDR 802.11b/g 3.2 MP GSM / HSPA
Anzu Xperia arc Mogami 2011-03 2.3 / 4.0 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 1 GB 4.2" FWVGA 117g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 8.1 MP GSM / HSPA
Hallon Xperia neo Mogami 2011-03 2.3 / 4.0 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 1 GB 3.7" FWVGA 126g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n Hátsó: 8.1 MP
Első: 0.3 MP
GSM / HSPA
Zeus Xperia Play Zeus 2011-03 2.3 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 400 MB 4" FWVGA 175g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 5.1 MP HSPA
Zeusc Xperia Play Zeus 2011-05 2.3 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 400 MB 4" FWVGA 175g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 5.1 MP CDMA / EV-DO
Akane Xperia acro Mogami 2011-06 2.3 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8655 512 MB 1 GB 4.2" FWVGA 135g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 8.1 MP CDMA / GSM / EV-DO
Azusa Xperia acro Mogami 2011-06 2.3 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 1 GB 4.2" FWVGA 135g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 8.1 MP GSM / HSPA
Mango Xperia mini pro Mogami 2011-08 2.3 / 4.0 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 1 GB 3" HVGA 136g 1200 Van 2.1 + EDR 802.11b/g/n Hátsó: 5 MP
Első: 0.3 MP
GSM / HSPA
Smultron Xperia mini Mogami 2011-08 2.3 / 4.0 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 1 GB 3" HVGA 99g 1200 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 5 MP GSM / HSPA
Urushi Xperia ray Mogami 2011-08 2.3 / 4.0 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 1 GB 3.3" FWVGA 100g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n Hátsó: 8.1 MP
Első: 0.3 MP
GSM / HSPA
Ayame Xperia arc S Mogami 2011-Q3 2.3 / 4.0 1.4 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 1 GB 4.2" FWVGA 117g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 8.1 MP GSM / HSPA
Haida Xperia neo V Mogami 2011-Q3 2.3 / 4.0 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 1 GB 3.7" FWVGA 126g 1500 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n Hátsó: 5 MP
Első: 0.3 MP
GSM / HSPA
Satsuma Xperia active Mogami 2011-Q3 2.3 / 4.0 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 1 GB 3" HVGA 110.8g 1200 Nincs 2.1 + EDR 802.11b/g/n 5 MP GSM / HSPA
Iyokan Xperia pro Mogami 2011-10 2.3 / 4.0 1 GHz Qualcomm Snapdragon S2 MSM8255 512 MB 1 GB 3.7" FWVGA 142g 1500 Van 2.1 + EDR 802.11b/g/n Hátsó: 8.1 MP
Első: 0.3 MP
GSM / HSPA

Sony Xperia-sorozat

[szerkesztés]