Maurice Maeterlinck

Maurice Maeterlinck
Született	Maurice Polydore Marie Bernard Maeterlinck 1862. augusztus 29. Gent, Belgium
Elhunyt	1949. május 6. (86 évesen) Nizza, Franciaország
Állampolgársága	belga
Nemzetisége	belga
Házastársa	Renée Dahon (1919. február 15. – )
Élettársa	Georgette Leblanc
Foglalkozása	költő, író, drámaíró
Tisztsége	elnök (1947–1949, Nemzetközi PEN Club)
Iskolái	Genti Egyetem Jézus Társasága Sint-Barbaracollege
Kitüntetései	Irodalmi Nobel-díj (1911)
Sírhelye	Palais Maeterlinck
Maurice Maeterlinck aláírása
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Maurice Maeterlinck témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Maurice Maeterlinck (1905)

Maurice Polydore Marie Bernard Maeterlinck gróf (Gent, 1862. augusztus 29. – Nizza, 1949. május 6.) irodalmi Nobel-díjas belga flamand származású francia nyelvű drámaíró, költő, esszéíró. Műveiben kiemelt szerepet kap a halál, illetve az élet jelentése. Színpadi darabjai a szimbolizmus fontos mérföldkövei.

Élete

Fiatalkora

Maeterlinck módos genti polgárcsaládba született, akik flamand származásuk ellenére franciául beszéltek. Apja, Polydore, közjegyző volt, aki a család birtokain lévő üvegházakkal szeretett foglalkozni, növénynemesítők körében máig ismert a „Polydore-szőlő” és a „Maeterlinck-őszibarack” révén. Anyja, Mathilde, igen gazdag családból származott.

1874 szeptemberében beíratták a Sainte-Barbe jezsuita kollégiumba. Az intézmény vallásos szellemének megfelelően a francia romantika alkotásait kigúnyolták, az iskola falain belül csak vallásos tárgyú darabokat lehetett előadni. Itteni élményei mély nyomot hagytak Maeterlinckben, ezt követően mély ellenérzés alakult ki benne a római katolikus egyházzal és általában minden szervezett vallással szemben. Az iskolában ismerkedett meg Charles Van Lerberghe-gel és Grégoire le Roy-val, akikkel együtt kezdték írói pályafutásukat. Közösen fizettek elő a Jeune Belgique című belga szimbolista folyóiratra is.

Már tanulmányai alatt is verseket és rövid regényeket írt, de apja nyomására jogi tanulmányokat folytatott. A Genti Egyetem jogi karán 1885-ben szerzett diplomát, majd pár hónapot Párizsban töltött. Itt találkozott a szimbolita mozgalom képviselőivel, mint pl. Auguste de Villiers de L’Isle Adammal, aki később nagy befolyást gyakorolt Maerlinck műveire.

Pályafutásának kezdete

1886-ban jelent meg az első verseskötete, az Üvegházak (Serres chaudes ), majd 1889-ben anyja támogatásával első színpadi darabja, a Maleine hercegnő (Princess Maleine). Maeterlinck akkor került a rivaldafénybe, amikor a Maleine hercegnő lelkes, kissé túlzó kritikát kapott a párizsi Le Figaro tekintélyes irodalomkritikusától, Octave Mirbeau-tól, 1890 augusztusában. A shakespeare-i hatásokat mutató darabot Mirbeau rendkívül felmagasztalja, míg Maeterlinck származását elhallgatja (ami nem meglepő: akkoriban Belgiumot Németország szövetségesének, a belgák franciáját pedig hibásnak tartották).

A rákövetkező években számos szimbolista darabot írt, amelyeket elsősorban a fatalizmus és a miszticizmus jellemzett, ilyen volt a Hívatlan vendég (L'Intruse, 1890), A vakok (Les Aveugles, 1890), A hét hercegnő (Les Sept Princesses, 1891) és Pelléas és Mélisande (Pelléas et Mélisande, 1892). Ezt követően három, általa marionettdrámaként meghatározott színdarab következett: Alladine és Palomides (Alladine et Palomides), Családi kör (Intérieur ), Tintagiles halála (La Mort de Tintagiles, mindhárom 1894) közreadása után, amikor némileg lecsendesedni látszik az iránta táplált kezdeti hév, kiadja A szegények (vagy alázatosak) kincse (Le Trésor des humbles, 1896) című első esszékötetét, amelyben azóta is sokat idézett drámaelmélete (Mindennapi tragikum) mellett a csöndről, a lélek mélységeiről, a láthatatlanról értekezik.

1895-ben kezdett viszonyt Georgette Leblanc francia énekes és színésznővel, aki 1918-ig nagy hatással volt munkájára. Aglavaine és Sélysette (Aglavaine et Sélysette, 1895) darabjával kezdődően olyan nőalakokat alkotott, akik kezükbe veszik sorsukat. A színpadon Leblanc játszotta ezeket a szerepeket. Bár a miszticizmus és a metafizikai egész karrierje során befolyásolta munkáit, darabjaiban az egzisztencializmus lassanként felváltotta a szimbolizmust.

1895-ben, szülei rosszallása ellenére, összeköltözött Leblanc-nal és Párizs Passy kerületébe költöztek. Leblanc már férjnél volt, és a katolikus egyház nem volt hajlandó felbontani első házasságát. Ennek ellenére élénk társadalmi életet éltek, rendszeres vendég volt náluk Mirbeau, Jean Lorrain, Paul Fort. Ebben az időszakban született a Tizenkét dal (Douze chansons, 1896) verseskötet, A szegények kincse (1896), A méhek életéről (La Vie des abeilles, 1901) szóló esszé, illetve az Ariane és Kékszakáll (Ariane et Barbe-bleue, 1902) darab. 1903-ban Maeterlinck a belga kormánytól irodalmi kitüntetést kap (Triennial Prize for Dramatic Literature), amelyet 1893-ban már egyszer odaítéltek neki, de akkor visszautasította.

Az első sikerek után

1906-ban Maerlinck és Leblanc Grasse-ba költöztek, ahol napjai nagy részét meditációval és sétákkal töltötte. Érzelmileg kezdett eltávolodni Leblanc-tól, ami depressziót váltott ki nála, nyugalmat keresve kibérelte a normandiai St. Wandrille-apátságot. Ekkor írta A virágok bölcsessége (L'Intelligence des fleurs, 1907) esszéjét, amelyben a korabeli politikáról értekezett és szocialista ideákat hirdetett. Ebben az időszakban született talán legnagyobb hatású műve is, A kék madár (L'Oiseau bleu, 1908). A Marie-Victoire (1907) és Mária Magdaléna (Marie-Magdeleine, 1910) darabok viszont nem kaptak jó fogadtatást, a kritikusok nem dicsérték a műveket és már nem tartották olyan inspiráló hatásúnak, mint pályája leglelején. Bár Leblanc megszervezte, hogy St. Wandrille-ben szabadtéri előadásokat tartsanak műveiből, Maeterlinck inkább csak azt érezte, hogy magánéletét megzavarják a betolakodók. Anyja 1910-es halála tovább súlyosbította depresszióját.

1910-ben a Kék madár próbái során találkozott a 18 éves Renée Dahon színésznővel, aki aztán társául szegődött (Leblanc-nal együtt hármasban éltek, 1918-ig). 1911-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat 1913-ra már nyíltan hangoztatta szocialista nézeteit, és egy belgiumi sztrájk során a munkások pártját fogta az egyházzal szemben. A miszticizmus tanulmányozása mellett a katolikus egyházat ostorozó esszéket írt, és a világtörténelem meghamisításával vádolta a katolikus egyházat. 1914-ben opera omniája felkerült az Index Librorum Prohibitorumra, a tiltott művek listájára.

Amikor 1914-ben Németország megszállta Belgiumot, Maeterlinck jelentkezett a francia idegenlégióba, de kora miatt elutasították. Ekkor Leblanc-nal együtt egy Nizza melletti villába költöztek, ahol élete következő évtizedét töltötte. Nizzában számos beszédet mondott, amelyekben a belga nép bátorságát dicsérte és a németek kollektív felelősségét hangoztatta. 1918-ban írta Stilmonde polgármestere (Le Bourgmestre de Stilmonde) című, élesen németellenes darabját, amelyet az amerikai sajtó a „nagy háború darabjának” kiáltott ki. 1922-ben megírta a Kék madár folytatását, Az eljegyzés (Les Fiançailles) darabot, amelyben a hősnő már egyáltalán nem hasonlít Leblanc-ra.

1919. február 15-én feleségül vette Dahont, majd meghívták az Amerikai Egyesült Államokba. Samuel Goldwyn felkérte, hogy írjon néhány forgatókönyv-vázlatot, ezek közül csak kettő maradt fenn. Az egyiket „A méhek élete” ihlette és amikor Goldwyn elolvasta az első pár oldalt, magából kikelve rohant ki az irodájából: „Atyavilág, a főhős egy méh!”.

Az 1920-as években Maeterlinck egyre kevésbé volt összehangban korával, a korszakban írt drámái és esszéi (A holtak hatalma – La Puissance des morts, 1926; A nagy titok – Le grande secret, Berniquel, 1926) nyomtalanul eltűntek. 1925-ben Dahonnal közös gyermekük halva született.

Munkássága

Bár drámái nagy sikert értek el, a korabeli kritika talán túlzó elragadtatással is fogadva, Shakespeare-t túlszárnyaló műként ítélve például a Melanie hercegnő-t, ezzel szemben Szerb Antal így értékeli: „A szecessziós édeskésség, túlzó finomkodás, felesleges lelki élet Maeterlinckben olyan arányokat ölt, hogy olvasása közben néha azt hisszük, egy Maeterlinck-paródiát olvasunk”.

A darabok témája a lélek titokzatos mélysége, a kiismerhetetlen sors, melyet meseszerű keretbe ágyaz. Igen gyakran megjelenik a hallucináció, vízió motívuma is.

Első darabja, a Maleine hercegnő (La princesse Maleine, 1889) óriási siker: Octave Mirbeau, akinek semmi se tetszett, azt írja: „költőiségben eléri, sőt – merjem-e leírni – felülmúlja Shakespeare-nek legszebb sorait”. Hevesi Sándor úgy véli, a shakespeare-i „öntudatlan jellemek” drámája után a „homályos tudatú alakok drámáját teremtette meg”.

Ezutáni darabjainak középpontjában a halál, mint misztikus erő áll. A hívatlan vendég-ben (L'intruse, 1890) egy szülő anya életéért aggódnak a családtagok, s egyedül a vak nagyapa képes érzékelni „egy láthatatlan látogatót”, a Halált. A vakok-ban (Les aveugles, 1890) is megjelenik ez a motívum: „vak jobban lát, mint az élő, mert felfogja egy Magasabb Rendű jelenlétét.” Egy lelkész kiviszi sétálni az intézet vakjait, és pihenésük közben meghal. A vakok lépteket hallanak, s az egyetlen látót, a csecsemőt felemelik, hogy lássa a közeledőket. A léptek közéjük érnek, aztán semmi. A darab méltatói ma az abszurd dráma előfutárát látják benne.

Következő darabjaiban (Les sept princesses – 1890, Alladine et Palomides – 1892, Pelléas et Mélisande – 1892) már egyre több a kissé nehézkes elvonatkoztatás: a szereplők tudati szintjeinek a várkastélyok emeletei, földszintjei, pincéi felelnek meg. A Családi kör (Intérieur, 1892) ebből a szempontból szinte hibátlan: nincsenek zavaró elvonatkoztatások (ódon várkastélyok, kicsiny barikák, liliomok és nárciszok, rejtélyes államügyek stb.), amelyek valami magasabbrendűt jelentenek. A Pelléas-t Claude Debussy operája tette világhírűvé. Schönberg és Sibelius szimfóniát írtak belőle. A Tintagiles halálá-ban (La mort du Tintagiles, 1894) egy titokzatos, meg se jelenő királyné megfojtja unokáját. A királyné a darab misztikus-irracionális olvasatában maga a Halál.

Az Aglavaine és Sélysette (Aglavaine et Sélysette, 1896) a korábbiakhoz képest új témát hoz, a magasabb rendű szerelemét. Méléander és sógornője, Aglavaine egymásba szeretnek és azt képzelik, hogy kitalálták a magasabb rendű szerelmet. Méléander felesége, Sélysette, mivel úgy látja, Aglavaine jobban illik Méléanderhez, mint ő, öngyilkos lesz, hogy ne zavarja őket. Így sikerül boldogtalanná tennie a szerelmeseket, „s ez csak a szépség és boldogság e világra nem valóságát példázza Maeterlinck szerint.”

Ezt követően drámái, ahogy Lukács megállapítja, egyre inkább közelítenek az operához. Az 1901-es Ariane és Kékszakállú (Ariane et le Barbe-Bleue) és Beatrice nővér (Soeur Béatrice) című műveivel kapcsolatban ő maga mondta, hogy elsősorban operaszövegkönyvnek készültek és senki se keressen bennük mélyebb tendenciákat. Ady Endre, aki nem ezeket, hanem a Monna Vanna című színpadi művet (1902) ismerte hamarabb, jogosan jegyzi meg, hogy „Monna Vannával az a baj, hogy nem csak lealkuvás Maeterlinck értékéből, hanem annak teljes megtagadása”. A Joyzelle (1903) neoromantikus regényes színmű, amely véget nem érő párjelenetekből áll. Modern korszatíra a Szent Antal csudája (Le miracle de Saint-Antoine, 1909): Szent Antal megjelenik a Földön a 20. század elején, és feltámaszt egy halott nőt, de megnémítja, hogy ne tudjon beszámolni a túlvilágról, a nő rokonai ezért rendőrt hívnak. A szentnek egyedül az öreg szolgáló, Virginie adja meg a tiszteletet. A kék madár (L'oiseau bleu, 1909) sokat vitatott mesejáték: többen Maeterlinck pályája zenitjének tartják, Kosztolányi Dezső viszont gyengébb darabnak. A darab filozófiai mondanivalója a Fausttal és a Peer Gynttel rokon: a valóság és igazság szembeállítása, a dolgok igazibb lényegének felidézése, az érzéki és az intellektuális önállósulása. A kék madár után következő színművek már nem az igaziak: Mária Magdolna (Marie Madeleine, 1910), Judas de Kheriath (1937), Le bourgmaistre de Stilmonde (1918), Berniquel (1929) .

Művei

Verseskötetei

• Melegházak vagy Melegházi virágok (1889)
• Tizenkét dal (1896)
• Tizenöt dal (1947)

Drámái

• La Princesse Maleine (1889)
• L'Intruse (1890)
• Les Aveugles ('1890)
• Les Sept Princesses (1891)
• Pelléas and Mélisande (1892)
• Alladine et Palomides (1894)
• Intérieur (1895)
• La Mort de Tintagiles (1894)
• Aglavaine et Sélysette (1896)
• Ariane et Barbe-bleue (1899)
• Soeur Béatrice (1901)
• Monna Vanna (1902)
• Joyzelle (1903)
• Le Miracle de saint Antoine (1904)
• L'Oiseau bleu (A kék madár) (ősbemutató 1909. szeptember 30-án)
• Marie-Magdeleine (1913) (először német nyelven adták elő 1910-ben)
• Le Bourgmestre de Stilmonde (1919, az ősbemutatóra 1918-ban Buenos Aires-ben került sor)
• Les Fiançailles (1922)
• Le Malheur passe (1925)
• La Puissance des morts (1926)
• Berniquel (1926)
• Marie-Victoire (1927)
• Judas de Kerioth (1929)
• La Princess Isabelle (1935)
• L'Autre Monde ou le cadran stellaire(1941)
• Jeanne d'Arc (1943)

Magyar fordításban

• Monna Vanna (1902)
• A hívatlan vendég, A vakok (1902)
• Joyzelle (190?)
• Szent Antal csodája (1910, 1926)
• A kék madár (1911, 1961, 1987, 1991, 2000)
• Aglavaine és Sélysette (1911)
• Családi kör (1911)
• A vakok (1921)
• Mária Magdolna (1922[?])
• Tintagiles halála (1923 [1922])
• Pelléas és Mélisande. Válogatott drámák (1999)

Tudományos munkái

• A méhek élete (1912)
• A termeszek élete (1927, 1944)
• A hangyák élete (1930)

További alkotások, esszék

• Az eltemetett templom (Le temple enseveli, 1910)
• A kék buborékok
• A bölcsesség és a végzet (La sagesté et la déstine)
• A szegények kincse (Les traisors des humbles, 1919)
• A magas misztérium vagy A nagy titok (Le grande secret)

Magyarul, önálló kötetek

1919-ig

• Monna Vanna. Dráma; ford. Ábrányi Emil; Lampel, Bp., 1902 (Magyar könyvtár)
• A hívatlan vendég / A vakok. Két színdarab; ford. Marquis Géza; Lampel, Bp., 1902
• Joyzelle. Színjáték; ford. Ábrányi Emil; Lampel, Bp., 1904 (Magyar könyvtár)
• Szent Antal csodája. Kétfelvonásos szatirikus legenda; ford. Cholnoky Viktor; Politzer, Bp., 1910 (Modern könyvtár)
• Aglavaine és Sélysette; ford. Bárdos Artúr; Athenaeum, Bp., 1911 (Modern könyvtár)
• A kék madár. Tündérjáték; ford. Adorján Géza; Nyugat, Bp., 1911 (Nyugat könyvtár)
• Szent Antal csudája; ford. Adorján Andor; Lampel, Bp., 1911 (Fővárosi színházak műsora)
• A kék madár. Mesejáték; ford. Benedek Marcell; Lampel, Bp., 1911 (Magyar könyvtár)
• Mária Magdolna. Színmű; ford. Adorján Andor; Lampel, Bp., 1911 (Fővárosi színházak műsora)
• A szegények kincse; ford. Bölöni György; Révai, Bp., 1912 (Világkönyvtár)
• A méhek élete; ford. Binder Jenő; Franklin, Bp., 1912 (Olcsó könyvtár)
• A halál; ford. Fehér Sándor; Tevan, Békéscsaba, 1919 (Tevan-könyvtár)
• A halál. Regény; ford. Maksziányi Dezső; Világirodalom Ny., Bp., 1919

1920–1944

• Az eltemetett templom; ford. Zolnai Béla; Világirodalom, Bp., 1920 (Világirodalom könyvtár)
• Egy kis kutya halálára. Az eredeti szöveg és hű fordítása; ford. Lányi Sarolta; Lantos, Bp., 1920 (Kétnyelvű klasszikus könyvtár)
• A vakok; ford. Marquis Géza; Pánc, Bp., 1921
• Családi kör. Intérieur; bev. Maeterlinckné Georgette Leblanc, ford. Rózsa Géza; Lampel, Bp., 1921 (Magyar könyvtár)
• A nagy titok; ford. Rózsa Géza; Kultúra, Bp., 1922 (Az okkultizmus könyvei)
  • (A magas misztérium címen is)
• Az életnek kettős kertje; ford. Karl Lajos; Újságüzem Ny., Bp., 1923 (Világirodalom könyvtár. Új sorozat)
• Tintagiles halála; ford. Keleti Arthur; Sacelláry, Bp., 1923
• A bölcsesség és a végzet; ford. Karl Lajos; Világirodalom, Bp., 1924
• A termeszek élete; ford. Szolchányi Károly, Dick, Bp., 1927
• A tér élete; ford. Kovács Rezső, bev. Strém Géza; Révai, Bp., 1929 (Világkönyvtár)
• A kék madár. Maurice Maeterlinck költői mesejátékának színes filmváltozata; filmregényre átültette Kálmán Jenő; Sztár, Bp., 1940
• A kék madár. Maurice Maeterlinck filmmeséje; szöveg Altay Margit; Palladis, Bp., 1941

1945-től

• A kék madár. Mesejáték; ford. Vas István, utószó Nagy Péter; Magyar Helikon, Bp., 1961
• A kék madár; feldolg. Tarbay Ede; Móra, Bp., 1987
• A halál; ford. Fekete Sándor; Karel, Bp., 1993
• A magas misztérium; ford. Rózsa Géza; Farkas L. I., Bp., 1994
  • (A nagy titok címen is)
• Pelléas és Mélisande. Válogatott drámák; ford. Bárdos Miklós, Lackfi János, utószó Lackfi János; Széphalom Könyvműhely, Bp., 1999 (Magyar napló könyvek)

Operaszövegkönyvek

• Debussy: Pelléas és Mélisandeja; szöveg Maurice Maeterlinck, ford., utószó Keresztury Dezső, Keresztury Mária, bev. Kodály Zoltán, Bartha Dénes, szerk. Keresztury Dezső; Zeneműkiadó, Bp., 1964
• Monna Vanna; zene ifj. Ábrányi Emil, szöveg Maeterlinck drámája nyomán Ábrányi Emil, szöveg és zene népszerű alakban ismertetése Vaszilievits Emil; Nádor, Bp., 1907 (Vaszilievits Emil népszerű operai útmutatója)
• Beat Furrer: A vakok. Opera Maurice Maeterlinck A vakok, Platon Barlanghasonlat, Friedrich Hölderlin és Arthur Rimbaud szövegeire; ford. Jánosy István et al.; s.n., s.l., 1997

Magyar fordítói

• Kosztolányi Dezső, Bölöni György, Ábrányi Emil, Bárdos Vilmos, Lackfi János

Irodalom

• Lukács György: A modern dráma fejlődésének története. XII. fejezet: Materlinck és a dekoratív stilizálás. Bp., 1967
• Kosztolányi: Lángelmék. Budapest, 1941
• Egri P. : Törésvonalak. 121. o. – 138. o. Gondolat, 1983
• Almási Miklós: A modern dráma útjain. Gondolat, 1968
• Szondi, Peter: A modern dráma elmélete. 4. fejezet. Gondolat, 2003

További információk

• Maeterlinck a Világirodalom Arcképcsarnokában
• Maeterlinck pályája, belga honlapon
• Életrajza a Nobel-díj honlapján
• literatura.hu – Nobel-díjasok
• nobeldijasok.lap.hu

Kapcsolódó szócikkek

• Híres belgák listája
• Belgium kulturális élete