Makk József (tüzér)
| Makk József | |
| Született | 1810 körül Buda |
| Meghalt | 1868. augusztus 27. Észak-Karolina |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Rendfokozata | tüzérezredes |
Makk József (1848-ig Mack) (Buda, 1810 körül – Észak-Karolina, USA, 1868. augusztus 27.) magyar tüzérezredes az 1848-49-es szabadságharcban. A magyar, az olasz és az amerikai szabadságért harcolt.
Élete
[szerkesztés]Előbb a császári ausztriai hadseregben szolgált az ötödik tüzérezredben mint tüzéraltiszt Pesten. Mivel Galíciában a lengyel fölkelés alkalmával a népre lőni nem akart, 18 évig maradt bombászkari tüzér, és a tüzér-iskolában alkalmazták.
1848-ban a magyar kormány megalakulásakor azonnal felajánlotta szolgálatát; 1848. június 19-én kinevezték hadnagynak és még osztrák katonai egyenruhában lóháton a pesti Újépületben tanította és gyakoroltatta a honvéd-tüzéreket. Részt vett 1848. szeptember 28-án a pákozdi csatában, ahol tüzérei döntötték el az ütközetet, ezért Móga János a helyszínen századossá nevezte ki. Legnagyobb dicséretet Velencénél aratta: amikor egy Makk által irányzott ágyúlövéssel Jellacsics adjutánsának jobb lábát ellőtték, Jellacsics azt mondta tüzéreinkről, hogy ezek francia tüzérek, olyan jól lőnek. Schwechatnál Makk őrnagy lett.
1849-ben Kossuth a gyenge Majthényi István báró komáromi várparancsnok helyett Török Ignácot nevezte ki várparancsnoknak, mellé adván Makkot mint tüzérfőparancsnokot. 1849. január 1-jén kiadta Pesten rövid proklamációját és álruhában február elején jutott be a várba s megindította a Komáromi Értesítő című napilapot, amely barátja Rózsafy Mátyás szerkesztésében orgánuma volt. Itt közölte lelkesítő cikkeit, amelyekkel a honvédség szeretetét csakhamar megnyerte; azonban a felsőbb körökben sok ellensége támadt, áskálódtak ellene, végül a március 31-ei ostrom alkalmával árulással vádolták és Puky Miklós kormánybiztos elzáratta. Kossuth minden felszólalása ellenére is (aki alezredessé, majd ezredessé nevezte ki), fogva maradt augusztus 23-áig. Makk szabadon engedése után a várban maradt és részt vett a Klapka elleni összeesküvésben. A kapituláció alkalmával nőül vette a budai származású Peter Alojziát (ez nem követte őt külföldre, de ő volt az első, ki a honvédalapból segélyben részesült 1867-ben). Makk azután Erdélyben akart összeesküvést szőni s az országot föllázítani (felhívását a székelyekhez Makk eredeti kéziratából közli a Hazánk II. 1884. 206. l.), de elfogták, majd kiszabadulván 1851-ben Kiutahiában Kossuthtól «Felhatalmazást» nyert, mellyel ismét Erdélybe jött, de csak néhány emberre hozott szerencsétlenséget. (Lásd: Makk-féle összeesküvés).
Makk, Rózsaffy és Thaly Zsigmond is Londonba kerültek, Makk innen az Egyesült Államokba ment, majd visszajött harcolni az olasz szabadságért a Magyar Légióba. A villafrancai béke után visszatért Amerikába, s mint tüzér kapitány vett részt az amerikai polgárháborúban az északiak oldalán. (50. éve körül járt már ekkor, nehezebben vették fel, mert már öregnek számított.)
Rózsafy Mátyással szomszédos volt a farmjuk, ott is halt meg Rózsafy Mátyás karjai közt sárgalázban 1868. augusztus 27-én Észak-Karolinában.
Proklamációja
[szerkesztés]- Mack Józsefnek Nyílt levele az ideiglenes hadügyminiszter úrhoz. Felhívás valamennyi katonai tehetséghez, kik e haza fiai rangkülönbség nélkül. Felhívás Budapest nemzetőreihez. Kérelem tisztelt elöljáróim, bajtársaim s a cs. kir. tüzérhad valamennyi tagjához. Pest (1848), ívrét egy levélen. (Németül is Uo.)
Források
[szerkesztés]- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I–XIV. Budapest: Hornyánszky. 1891–1914.
További információk
[szerkesztés]- Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49. 2. jav., bőv. kiad. Bp., Zrínyi Katonai Kiadó, 1987.; 3. átdolg., jav. kiad. Bp., Heraldika Kiadó, 2000.
- Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. ill.
- Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
- Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 433–434. o. ISBN 963-547-414-8
