Hszien-feng kínai császár
 |
Ennek a szócikknek a címében vagy szövegében a kínai nevek nem a magyar nyelvű Wikipédia átírási irányelve szerint szerepelnek, és/vagy nincs feltüntetve a pinjin és a magyaros alak a {{kínai}}(?) sablon segítségével. Ezeket pótolni, illetve javítani kell. |
| Hszien-feng kínai császár | |
 | |
| Kína császára | |
| Uralkodási ideje | |
| 1850 – 1861 | |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | House of Aisin-Gioro |
| Született | 1831. július 17.[1][2] Régi Nyári Palota |
| Elhunyt | 1861. augusztus 22. (30 évesen) Csengtöi nyári rezidencia |
| Nyughelye | Dingling (Qing dynasty) |
| Édesapja | Tao Kuang |
| Édesanyja | Empress Xiaoquancheng |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa |
|
| Gyermekei |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Hszien-feng kínai császár témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Hszien Feng (Régi nyári palota, 1831. július 17. – Csengtöi nyári rezidencia, 1861. augusztus 22.) kínai császár 1850-től haláláig. Uralkodása alatt a tajping-felkelés és az európai hatalmak agressziója sújtotta Kínát.
Hszien Feng Tao Kuang császár fiaként született, és édesapja halála után lépett a trónra. Néhány hónappal császárrá koronázása után kitört a tajping-felkelés a dél-kínai Huanghszi és Kuangtung tartományban. A császár mandzsu seregei tehetetlennek bizonyultak a felkelőkkel szemben, akik tovább nyomultak észak felé a Jangce folyó völgyéig. 1853-ban bevették Nanking városát, és 1854–1855-ben sikertelenül megpróbálták elfoglalni Pekinget is. A felkelés leverése közben a császárnak rá kellett döbbennie, hogy a mandzsuk katonai ereje gyöngülőben van, és egyre inkább azokra a katonai önkéntes csapatokra hagyatkozott, amelyeket Cseng Kou-fan és más tehetséges kínai vezetők délen toboroztak. Amíg a kormány a déli lázadókkal hadakozott, az 1852–1858-as nien-felkelés káoszba döntötte Kína északi részét.[3]
A másik nagy veszélyt Nagy-Britannia, Franciaország és más nyugati hatalmak jelentették, amelyek megpróbálták rákényszeríteni Kínát az 1842-es nankingi egyezményben foglaltak kiterjesztésére a kereskedők javára. A császár nem volt hajlandó közvetlen tárgyalásokat folytatni az európai követekkel, mire 1857-ben a francia és brit seregek elfoglalták Kantont, és 1858-ban kikényszerítették Kínától a tiencsini egyezmények megkötését. Hszien Feng megtagadta az egyezmények ratifikálását, emiatt a brit–francia csapatok Peking ellen vonultak. A császár nem hitte el, hogy a szövetségesek bevehetik a fővárost, és amikor ez az év októberében mégis bekövetkezett, Hszien Feng menekülésre kényszerült. Jehol városában maradt, amíg miniszterei aláírták a pekingi egyezményt, amelyben Kína elfogadta az 1858-as szerződéseket. A császár szégyenében akkor sem tért vissza Pekingbe, amikor az európai csapatok kinvonultak onnan. Hamarosan 30 éves korában el is hunyt.[3] A trónon fia, Tung Cse követte.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Gran Enciclopèdia Catalana (katalán nyelven). Grup Enciclopèdia
- ↑ a b Uralkodók és dinasztiák, 283. oldal
Források
[szerkesztés]- Uralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 2001. ISBN 963 9075 12 4
Lásd még
[szerkesztés]
| Előző uralkodó: Tao Kuang |
Következő uralkodó: Tung Cse |
.svg)