Halley-üstökös
| 1P/Halley | |
 | |
| A Halley-üstökös | |
| Felfedezése | |
| Felfedező | Edmond Halley után nevezték el |
| Felfedezés ideje | 1758 |
| Névadó | Edmond Halley |
| Alternatív név | Halley-üstökös, 1P |
| Pályaadatok | |
| Epocha | 2449400,5 (1994. február 17.) |
| Aphélium távolsága | 35,1 CsE (2023. december 9.) |
| Perihélium távolsága | 0,586 CsE |
| Fél nagytengely | 17,8 CsE |
| Pálya excentricitása | 0,967 |
| Orbitális periódus |
|
| Keringési periódus | 75,3 év |
| Közepes anomália |
|
| Inklináció | 162,3° |
| Felszálló csomó hossza |
|
| Központi égitest | Nap |
| Fizikai tulajdonságok | |
| Átlagos átmérő | 11 km |
| Tömeg | 220 teragramm |
| Átlagos sűrűség | 850 kilogramm per köbméter |
| Albedó | 0,04 |
| Abszolút fényesség | 5,5 |
 A Wikimédia Commons tartalmaz 1P/Halley témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Halley-üstökös (kiejtése /ˈhælɪ/ (IPA)) (hivatalos nevén 1P/Halley) (Edmond Halley (1656–1742) angol csillagászról kapta nevét) a Kuiper-övből származó, rövid keringési idejű üstökös, amelyet minden 75-76. évben lehet megfigyelni bolygónk felszínéről. A Halley-üstökös az egyetlen olyan ismert rövid keringési idejű üstökös, melyet rendszeres időközönként lehet szabad szemmel látni, és az egyetlen olyan, amelyet egy átlagos emberi élet alatt akár kétszer is. A Halley-üstökös legutóbb 1986-ban jelent meg a Naprendszer belső terében és legközelebb 2061 közepén lesz ismét megfigyelhető.
A Halley-üstökös megjelenéseit Naprendszerünk belső terében számos alkalommal megfigyelték, és feljegyezték az írott történelem során, már időszámításunk előtt 240-től kezdve. Egyértelműen üstökösökről szóló feljegyzések kerültek elő az ókori kínaiak, babilóniaiak írásai közt, a középkori Európa történetíróinak krónikáiból, azonban nem azonosítható egyértelműen a dátumok alapján, hogy erről az üstökösről van-e szó ezekben. A Halley-üstökös azonos időközönként való felbukkanására 1705-ben (23 évvel az 1682-es legutóbbi ilyen esemény után) jött rá Edmond Halley angol csillagász, akiről az égitest nevét is kapta. Halley kiszámította pályáját, elsőként a periodikus üstökösök közül (innen az 1/P jelölés).
1986-ban ez volt az első üstökös, melyet egy űrhajó fedélzetéről is megfigyeltek, aminek köszönhetően részletesebb adatokkal gazdagodtak ismereteink az üstökös magját, illetve szerkezeti felépítését illetően, valamint a csóva és az üstökös magja körül kialakuló köd, illetve páraréteg kialakulásával kapcsolatban. Ezen megfigyelések szolgálnak alapjául számos hosszútávú feltevésnek az üstökösök felépítésével kapcsolatban, például a Fred Whipple által közzétett piszkos hógolyó elméletnek, amely igazoltan előrevetítette, hogy a Halley-üstökös magjának anyaga illékony jég – mely vízből, szén-dioxidból és ammóniából, valamint porszemcsékből áll. Napjainkban már tudjuk azt is, hogy az üstökös anyaga csak kisebb mértékben áll illékony jégből, felszínének nagyobb része nem illékony anyagokból áll.
Keringési idejének kiszámítása
[szerkesztés]A Halley volt az első üstökös, amelynél megállapították, hogy rendszeres időközönként visszatér. A reneszánszig bezárólag az volt a konszenzus a filozófusok között, hogy az üstökösök a Föld atmoszférájának zavarai, amit még Arisztotelész mondott ki az ókorban. 1577-ben Tycho Brahe parallaxis méréseket hajtott végre, és ráébredt arra, hogy vannak üstökösök, melyek pályája jóval a Hold távolságán túl nyúlik.
Története
[szerkesztés]Edmond Halley angol csillagász úgy vélte, hogy az 1531-es, 1607-es és az 1682-es fényjelenségek egy olyan üstökösnek tulajdoníthatók, amely 76 éves periódussal kering a Nap körül, és tagja a Naprendszernek. Számításai alapján az égitestnek 1758 karácsonyán kellett újból feltűnnie. Tudta, hogy akkor ő már valószínűleg nem él, ezért megkérte a csillagászokat: keressék meg az üstököst, és emlékezzenek meg arról az emberről, aki megjósolta annak visszatérését. A kérése teljesült.
1758 karácsonyán Johann Georg Palitzsch amatőr csillagász fedezte fel a már szabad szemmel is látható üstököst. Charles Messier, aki fontosnak tartotta az üstökösök kutatását, már másfél éve sikertelenül pásztázta az eget a Halley által megjósolt üstökös után kutatva, és végül csak Palitzsch felfedezése után egy hónappal vette észre.
Keringése és eredete
[szerkesztés]A Halley-üstökös keringési ideje az elmúlt három évszázad során 75-76 év körül alakult, ugyanakkor időszámításunk előtt 240 óta előfordult már, hogy 74, illetve 79 év volt a keringési ideje. Az üstökös pályája a Nap körül erősen elliptikus, keringési excentritása 0,967 (mely értéknél a 0 jelenti a kört, míg az 1 parabolikus pályát jelent). Az üstökös napközelben 0,6 CSE távolságban közelíti meg Naprendszerünk központi csillagát, amely a Merkúr és a Vénusz bolygók pályavonala közé esik. Naptávolban, azaz akkor, amikor az üstökös a legtávolabbra kerül pályáján a Naptól, akkor 35 csillagászati egység távolságra van, ami durván a Pluto távolságának felel meg. Naprendszerünkben szokatlan módon a Halley-üstökös retrográd irányban mozog, azaz a Napot a bolygók mozgásához viszonyítva épp fordított irányban kerüli meg. Az üstököspálya és az ekliptika 18°-os szöget zár be, azonban a retrográd mozgás miatt az inklináció 162°.[1] 1910-es megjelenésekor relatív sebessége 70,56 km/s volt, ami 254 016 km/h sebességnek felel meg.[2] Mivel keringése során két alkalommal is megközelíti bolygónkat, ezért összefüggésbe szokták hozni a május elején felbukkanó akvarida meteorrajjal, illetve az október végén jelentkező orionida meteorrajjal is.[3] A Halley-üstökös az orionidák származási helye. A Halley-üstökös 1986-os megfigyelése során az akvarida meteorraj erősödését figyelték meg, amit szintén a Halley-üstökös jelenlétének tudnak be.[4]
A Halley-üstököst a rövid keringési idejű üstökösök közé sorolják, melyek periódusa a definíció szerint 200 évnél nem több. Az ennél hosszabb keringési idejű üstökösöké a néhány száz évtől akár a több ezer évig is terjedhet. Az úgynevezett Halley-típusú üstökösökről azt feltételezik a tudósok, hogy ezek mind hosszú keringési idejű üstökösök voltak, ám óriásbolygók gravitációja eltérítette őket eredeti pályájukról, és a Naprendszer belső részei felé módosult pályájuk. A Halley-üstökös régen hosszú keringési idejű üstökös volt, amely feltételezhetően az Oort-felhő térségéből származik, melynek tagjai mintegy 20-50 000 csillagászati egység távolságnyira vannak tőlünk. A Jupiter-típusú üstökösök feltételezett kiindulási pontja a Kuiper-övben található, amely a Neptunusz bolygó pályája közelében található terület, ahol jeges törmelék lebeg az űrben. 2008-ban fedezték fel a 2008 KV42 kategóriajelű objektumot, mely egy Neptunuszon túli objektum, amelynek a Halley-üstököshöz hasonlóan szintén retrográd irányú keringése van. Lehetséges, hogy ezen újonnan felfedezett üstökös a Naprendszer kis tömegű égitesteinek új tagjai közé tartozik, amely a Halley-típusú üstökösök egyik forrása is lehet.[5] A Halley-üstökös jelenlegi pályáján már mintegy 16–200 ezer év óta kering. Pályáját módosíthatta az, hogy a Naprendszer belső területeire érve magjából gázkitörések szabadulnak fel, melyek hatására kis mértékben módosulhat a pályája.[6] A Halley-üstökös várható élettartama akár 10 millió év is lehet, azonban egyes feltételezések szerint az üstökös magja a következő néhány tízezer évben elképzelhető, hogy kettéválik, vagy elpárolog, ám az is előfordulhat, hogy végül annyira elnyúlik pályája, hogy elszakad a Naprendszertől, és többé nem fog visszatérni.
Jelentős megfigyelések
[szerkesztés]I. e. 466
[szerkesztés]Az üstökös első ismert észlelése i. e. 466-ban volt – feltehetőleg ennek az üstökösnek van a leghosszabb ismert előtörténete.[7]
A februári perihélium-átmenet (napközelpont-átmenet) után márciusban öt űrszonda vizsgálta a Halley-üstököst, ebből két japán (Suisei és Sakigake szondák) és két szovjet (Vega–1 és Vega–2 szondák), valamint az Európai Űrügynökség (ESA) Giotto nevű űrszondája. A Vega-1 8 900, a Vega-2 8 000, míg a Giotto 600 km-re közelítette meg az üstökös magját. A mérések szerint a mag főként vízjég, 53 óránként fordul meg a tengelye körül, és vékony, sötét kéreg borítja. A fényvisszaverő képessége (albedója) csupán 2%.
Hiedelmek az üstökös befolyásáról a történelemre
[szerkesztés]A kb. 76 évenként visszatérő üstökös megjelenését számos baljós eseménnyel kapcsolták össze a következő századokban. Ezekre nincs tudományos magyarázat.
- i. e. 1046 – A kínai Sang-dinasztia bukása az első feljegyzett katasztrófa, amelyet azzal hoztak összefüggésbe, hogy a Halley-üstökös a Föld közelébe ért.
- i. e. 240 – Hatalmas áradások pusztítanak Kínában.
- i. e. 164 – Európában fekete himlő-járvány söpör végig.
- i. sz. 66 – Az üstökös éppen megjelenik, amikor a zsidók felkelést indítanak a római uralom ellen. A háború egymillió ember életét követeli, és négy év múltán Jeruzsálem pusztulásával végződik.
- 374 – A hunok elözönlik Európát.
- 451 – Attila hun király betör Galliába, de a döntetlenül végződő catalaunumi csata 30 ezer harcosa elveszítésével jár.
- 684 – A Nürnbergi Krónika megörökíti az üstökös képét. Európában és Ázsiában három hónapon keresztül esik az eső, a vetés tönkremegy, és az ezt követő éhínségben milliók pusztulnak el.
- 1066 – Hódító Vilmos megtámadja Angliát; I. Harold angol király, aki rossz óment látott az üstökösben, elesik a hastingsi csata folyamán. A híres bayeux-i kárpit, amely az eseménysort megörökíti, olyan fényesnek ábrázolja az üstököst, mintha telihold lett volna.
- 1222 – A mongolok, élükön Dzsingisz mongol nagykánnal, betörnek az Orosz Birodalomba. Rómában – állítólag – véreső hullik, és Európa-szerte földrengéseket észlelnek. A következő esztendőben meghal II. Fülöp Ágost francia király.
- 1456 – Az Oszmán Birodalom bekebelezi Athént. Nápolyban 35 ezer halottja van a földrengésnek. Számos feljegyzés szól torz állatok, Down-kóros gyerekek születéséről, földrengésekről, betegségekről, titokzatos eredetű vörös esőkről. (A Szahara felkapott finom homokja manapság is okoz ilyet néha.)
- 1682 – Földrengés az angliai Doncasterben. Halley csillagász ekkor figyeli meg a később róla elnevezett üstököst.
- 1759 – Az üstökös újra felbukkan az égen, pont amikorra Halley megjósolta. Meghal VI. Ferdinánd spanyol király. Világszerte földrengések, szélviharok pusztítanak, mindenfelé vulkánkitöréseket észlelnek, többek között a Vezúvét is Itáliában.
- 1835 – Egyiptomban milliókat pusztít el a döghalál. Chilében és Itáliában földrengések, Japánban szökőár, Floridában hurrikán pusztít, Nicaraguában több tűzhányó is kitör.
- 1910 – VII. Eduárd brit király meghal. Butrosz Gáli Pasa egyiptomi miniszterelnököt meggyilkolják. Az általános világvége-hangulatban öngyilkossági hullám söpörvégig Európán és Amerikán. Európa egyes részein és Kínában hatalmas áradások pusztítanak. Kínában és Indiában milliók esnek áldozatául a bubópestisnek.
- 1986 áprilisában bekövetkezik a csernobili atomerőmű-baleset. Olof Palme svéd miniszterelnököt meggyilkolják. Ferdinand Marcos elnök kénytelen elmenekülni a Fülöp-szigetekről, Jean-Claude Duvalier (Baby Doc) pedig Haitiből.
Külső hivatkozások
[szerkesztés]Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Halley's Comet című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ S. Nakano: OAA computing sectioncircular. Oriental Astronomical Association, 2001 (Hozzáférés: 2007. május 15.)
- ↑ NEO Close-Approaches Between 1900 and 2200 (sorted by relative velocity). NASA/JPL Near-Earth Object Program. [2011. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 5.)
- ↑ Meteor Streams. Jet Propulsion Laboratory. (Hozzáférés: 2007. március 15.)
- ↑ Umasankar Mitra (1987. november 23.). „An Investigation Into the Association Between Eta-Aquarid Meteor Shower and Halley's Comet”. Bulletin of the Astronomical Society of India 15, 23. o.
- ↑ B. Gladman (2009. november 23.). „Discovery of the first retrograde transneptunian object”. The Astrophysical Journal 697 (2), L91–L94. o. DOI:10.1088/0004-637X/697/2/L91.
- ↑ Donald K. Yeomans. Comets: A Chronological History of Observation, Science, Myth, and Folklore. Wiley and Sons, 260–261. o. (1991. november 23.). ISBN 0-471-61011-9
- ↑ Csillagászat, szerkesztő Marik Miklós, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-05-4657-4, 316. oldal
Ajánlott cikkek
[szerkesztés]
