Dél-Szudán hadereje
Dél-Szudán hadereje | |
Dátum | 2011– |
Ország | Dél-Szudán |
Személyzet | kb. 40 000 fő |
Parancsnokok | |
Jelenlegi parancsnok | Salva Kiir Mayardit |
Jelenlegi parancsnokhelyettes | Paulino Matip Nhial |
A Wikimédia Commons tartalmaz Dél-Szudán hadereje témájú médiaállományokat. |
Dél-Szudán hadereje az ország 2011. június 9-i függetlenné válása után jött létre a korábban működő Szudáni Népi Felszabadítás Hadseregből (SPLA), amely a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom katonai szárnya volt, és jelenleg a reguláris hadsereggé szervezés folyamata zajlik. A haderő feladatát Dél-Szudán alkotmánya határozza meg, amelyek a következőek: az alkotmány fenntartása, az ország szuverenitásának és lakosainak védelme, az ország területi integritásának megőrzése, Dél-Szudán védelme a külső agressziótól és fenyegetésektől és katasztrófaelhárításban való részvétel.
Története
[szerkesztés]A hadsereg elődjét, a Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereget 1983-ban alapította John Garang, a második szudáni polgárháború dél-szudáni hőse. A szervezet kezdetben 500 elégedetlenkedő katonából állt, ám 1991-re tagja száma az 50 000-ret is elérte. 1996-ban az Egyesült Államok juttatott el 20 millió dollár értékű felszerelést, köztük rádiókat, sátrakat és egyenruhákat a régóta harcoló szervezetnek. Mivel egyik fél sem tudott felülkerekedni a másikon, 2002-ben béketárgyalások kezdődtek, és 2005-ben kötötték meg a békét.[1]
Dél-Szudán legalább hét fegyveres csoporttal áll harcban, amelyet súlyosbítanak a törzsi összecsapások is. Az ENSZ becslései alapján eddig 800-an haltak meg az országban a harcok során, amelyek az ország 10-ből 9 államára kiterjednek.[2] Az SPLA a lázadók elleni harc során többször égetett fel falvakat, becstelenített meg nőket és lányokat, illetve kínzott meg és végzett ki civileket.[3]
Felszerelés
[szerkesztés]A haderő a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg fegyverzetét örökölte meg, amelyeknek legnagyobb részét Ugandán és Etiópián keresztül csempészték be. Az ország gyalogsági fegyvereken kívül harckocsik és tüzérség beszerzésére is kísérletet tett 2008-ban, amikor Ukrajnától vásárolt 32 darab T–72-es tankot, 150 gránátvetőt és 6 légvédelmi fegyvert. Ezeket egy ukrán hajó igyekezett becsempészni az országba Kenyán keresztül, ám előbb szomáliai kalózok foglalták el, később pedig a kenyai hatóságok foglalták le a rakományt, amelyet azóta is visszatartanak. Habár eredetileg amerikai kérésre saját vételként állították be a fegyverszállítmányt, a George W. Bush adminisztráció leváltása után kiderült az igazság.[4]
Gyalogsági fegyverek
[szerkesztés]Név | Típus | Kaliber | Származási hely | Megjegyezések |
---|---|---|---|---|
AK–47[5] | gépkarabély | 7.62 mm | Oroszország | Az országban széles körben elérhető, többek között a pásztorok és a kormányellenes gerillák is használják.[6][7] |
56-os típus | gépkarabély | 7.62 mm | Kína | |
Heckler & Koch G3 | gépkarabély | 7.62 mm | Németország vagy Szudán | |
Galil | gépkarabély | 5.56 mm | Izrael | |
M1918 BAR | könnyűgéppuska | .30 | USA | |
Dragunov SZVD | mesterlövészpuska | 7.62 mm | Oroszország | |
RPG–7[8] | rakétavető | Oroszország | ||
PKM | könnyűgéppuska | 7.62 mm | Oroszország |
Járművek
[szerkesztés]Név | Típus | Darab | Származási hely | Megjegyzések |
---|---|---|---|---|
T–72 | harckocsi | 110[9] | Oroszország Ukrajna |
Az ország Ukrajnától vásárolt típusaiból 32 darabot csempésző hajót előbb a szomáliai kalózok fogták el, majd a kenyai hatóságok foglalták le. A tankok azóta is Kenyában vannak.[4] |
2SZ1 | önjáró tarack | 12[9] | Oroszország | |
2SZ3 | önjáró tarack | 12[9] | Oroszország | |
BM–21 Grad | rakéta sorozatvető | 15[9] | Oroszország |
Légierő
[szerkesztés]Név | Típus | Darab | Változat | Származási hely | Megjegyzések |
---|---|---|---|---|---|
Beechcraft 1900 | szállítógép | 1[10][9] | USA | ||
Mi–17 | többfeladatú és szállítóhelikopter | 10[9] | 9 db Mi–17V-5, 1 db Mi–172 | Oroszország | Négy darab érkezett meg a tíz megrendeltből 2010 augusztusában.[11] |
Vezetőség
[szerkesztés]A Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg vezetői:
- Salva Kiir Mayardit vezérezredes, főparancsnok
- Paulino Matip Nhial altábornagy, főparancsnok-helyettes
- Nhial Deng Nhial altábornagy, SPLA-ügyek minisztere
- James Hoth altábornagy, vezérkari főnök
Források
[szerkesztés]- ↑ Sudan People's Liberation Army (SPLA). (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
- ↑ „South Sudan army kills fighters in clashes”, Al Jazeera English, 2011. április 24. (Hozzáférés: 2011. április 26.)
- ↑ „Sudan: Transcending tribe”, Al Jazeera English (Hozzáférés: 2011. április 30.)
- ↑ a b T-72s Were Indeed Being Sent to Sudan Rebel Army. DefenseTech, 2010. december 9. [2011. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
- ↑ Guns in Africa: Out of control. Economist, 2009. szeptember 10. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
- ↑ Peace Keeping and Reconciliation. South Sudan Institute. [2012. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
- ↑ SSLM/A Condemns Unity State Gov’t For Planting Anti-Personnel Mines. South Sudan News Agency, 2011. szeptember 6. [2011. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
- ↑ Kenya 'Conduit' of Weapons As South 'Arms Race' Begins, 2010. január 31. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
- ↑ a b c d e f International Institute for Strategic Studies (IISS). The Military Balance 2013. London: IISS (2013)
- ↑ Factbox: How Sudan and South Sudan shape up militarily. reuters, 2012. április 17. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 29.)
- ↑ Creation of the South Sudan Air Force, 2011. január 9. [2011. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
További információk
[szerkesztés]- Dél-szudáni rangjelzések. armyrecognition.com. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
- Kenya dispatches military experts to train South Sudan army. sudantribune.com, 2009. augusztus 31. [2011. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)
- Dél-Szudán: a hatalom lélektana itt sem különbözik, 2011. július 4. [2011. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 11.)