Caius Calpurnius Piso (praetor)
Caius Calpurnius Piso | |
Született | i. e. 251[1] ókori Róma |
Elhunyt | i. e. 208 után nem ismert |
Állampolgársága | római |
Gyermekei |
|
Szülei | nem ismert Gaius Calpurnius |
Foglalkozása |
|
Tisztsége |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Caius Calpurnius Piso (? – Kr. e. 209 után) római politikus, a plebeius Calpurniusok nemzetségének tagja, a Piso família első ismert képviselője volt.
A második pun háború során, Kr. e. 216-ban részt vett a vesztes cannaei csatában, ahol fogságba esett. Két másik fogoly társaságában követségbe küldték a senatus elé, hogy tárgyaljon a római foglyok szabadon bocsátásáról, azonban a testület elzárkózott a dolog elől. Kr. e. 211-ben praetor urbanus lett, Kr. e. 210-ben propraetori rangban Etruria védelmére küldték, de Quintus Fulvius Flaccus dictator a capuai sereg élére irányította át. Kr. e. 209-ben ismét Etruria parancsnoka lett.
Praetori éve alatt javasolta, hogy ismételjék meg az előző évben Apollo tiszteletére tartott játékokat (ludi Apollinares), amit a senatus elfogadott, sőt határozatban rögzítette, hogy azontúl évente meg kell tartani a rendezvényt. Emiatt a későbbi Pisók által veretett pénzérmék között gyakran találkozni a versenyekre és Apollóra utaló veretekkel.
Fia, Caius Kr. e. 180-ban consuli rangra jutott.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Digital Prosopography of the Roman Republic (angol nyelven). (Hozzáférés: 2021. június 29.)
Források
[szerkesztés]- Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology. Szerk.: William Smith. Boston, C. Little & J. Brown, 1867.
Elérhető a Michigani Egyetem Könyvtárának honlapján: I. kötet (A–D); II. kötet (E–N); III. kötet (O–Z).