Munkáspárt (Hollandia)
Munkáspárt | |
Mottó: Samen vooruit! (Együtt előre!) | |
Adatok | |
Elnök | Esther-Mirjam Sent |
Alelnök | Nelleke Vedelaar |
Alapítva | 1946. február 9. |
Eredeti név | Partij van de Arbeid |
Elődpárt | Holland Szociáldemokrata Munkáspárt Szabadelvű Demokratikus Liga Kereszténydemokrata Unió |
Székház | Partijbureau PvdA Herengracht 54 Amszterdam, Hollandia |
Tagok száma | 45,040 |
Ideológia | Szociáldemokrácia |
Politikai elhelyezkedés | Balközép |
Parlamenti jelenlét | Képviselőház: 12 / 150 Szenátus: 7 / 75 Királyi Megbízottak: 3 / 12 Tartományi képviselők: 53 / 570 |
Európai parlamenti jelenlét | 4 / 31 |
Nemzetközi szövetségek | Progresszív Szövetség |
Európai párt | Európai Szocialisták Pártja |
EP-frakció | Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége |
Hivatalos színei | vörös |
Hollandia politikai élete | |
Weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Munkáspárt témájú médiaállományokat. |
A Munkáspárt (hollandul Partij van de Arbeid, rövidítve PvdA) 1946-ban alapított szociáldemokrata[1] párt Hollandiában. Hagyományosan az egyik legerősebb holland párt, amely három alkalommal volt kormányon az elmúlt hét évtizedben.
A PvdA 2015. november 5. és 2017. október 26. között koalícióban kormányzott a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért párttal, (ld. második Rutte-kormány )[2] ekkor helyét a 66-os Demokraták, és a Keresztény Unió vette át. Habár ekkor kiesett a koalícióból, azóta a párt népszerűsége ismét növekedni kezdett, a 2019-es holland Európai Parlamenti választásokon a szavazatok 19%-ával a legerősebb párt lett.[3]
Története
[szerkesztés]1946–1965
[szerkesztés]A második világháborúban a németek megszállták Hollandiát. A német hatóságok túszként internálták a demokratikus ideológiák hollandiai követőit, a túlélők a háború után 1945-ben megalapították a Holland Népi Mozgalmat (NVB), ami csupán egy politikai szervezet volt, nem párt. Egyetértettek abban, hogy a holland politikai élet háború előtti széttöredezettségét nem szabad visszahozni. Az új mozgalom segítségével jött létre 1946. február 9-én a Munkáspárt, három másik tömörülés egyesülésével: a szociáldemokrata Holland Szociáldemokrata Munkáspárt (SDAP), a szociálliberális Szabadelvű Demokratikus Liga (VDB) és a progresszív-protestáns Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt ez a három párt.[4] A PvdA alapítói széles körű pártot akartak létrehozni, mely egyesítette a szocialistákat a liberális demokratákkal és a haladó keresztényekkel.[5] 1948-ban néhány liberálisabb nézeteket valló tag, köztük a VDB korábbi vezetője, Pieter Oud elhagyta a PvdA-t, miután megállapították, hogy a Munkáspárt nem illik az ő ideológiájukhoz. Oud vezetésével ők megalapították a jobboldali konzervatív liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) pártot.
1946 és 1958 között a PvdA koalíciós kormányokat vezetett, melyeknek tagja volt a Katolikus Néppárt (KVP) a Forradalomellenes Párt (ARP) és a Keresztény Történelmi Unió (CHU). A miniszterelnök a munkáspárti Willem Drees volt, aki ezalatt a 10 év alatt vezette a szociáldemokratákat. Vezetése alatt Hollandia felépült a háború utáni káoszból, megkezdte jóléti államának felépítését és Indonézia függetlenné vált.
Az 1958-as kormányválság után a PvdA-t a VVD váltotta fel. A PvdA egészen 1965-ig ellenzékben politizált. A PvdA támogatása csökkenni kezdett.
1965–1989
[szerkesztés]1965-ben a KVP-ARP-CHU-VVD koalícióban kialakult konfliktus lehetetlenné tette a kormány folytatását. A három vallásos, keresztény befolyással rendelkező párt a Munkáspárt felé fordult. Tervük az volt, hogy a Munkáspárt támogassa a KVP miniszterelnök-jelöltjét, Jo Cals-t. Így is lett, de ez a kabinet is rövid életű volt, a koalíció nem működött. Eközben egy fiatalabb generáció megpróbálta megszerezni az irányítást a PvdA felett. Egy fiatal PvdA-tagokból álló csoport, akik Új Baloldalnak hívják magukat, megváltoztatták a pártot. Az Új Baloldal úgy vélte, hogy a pártnak az új társadalmi mozgalmakra kell orientálódnia, elfogadva az új stratégiáikat és kérdéseiket, például a nők felszabadítását, a környezetvédelmet és a harmadik világ fejlődését. A kiemelkedő új baloldal tagjai: Jan Nagel, André van der Louw és Bram Peper. Ennek hatására az idősebb tagok létrehozták az Új Jobboldalt, kiszorítva a fiatalokat a Munkáspártból. 1971-ben a PvdA tagja lett az első Biesheuvel-kormánynak, a Forradalomellenes Párt (ARP) és a 70'-es Szociáldemokraták (DS'70) mellett. A miniszterelnök az ARP-s Barend Biesheuvel lett.
Az 1972-es választásokon sem a PvdA és szövetségesei, sem a KVP és szövetségesei nem tudtak többséget szerezni. A két fél arra kényszerült, hogy együtt dolgozzon. Mivel a Munkáspárt lett az első a szavazatok 27.34%-ával, ők adták az új miniszterelnököt, Joop den Uyl-t. A kabinet megkísérelte radikálisan megreformálni a kormányt, a társadalmat és a gazdaságot, és hivatali ideje alatt számos progresszív társadalmi reformot hajtottak végre, ilyen például a jóléti kifizetések jelentős emelése, az ellátások és a minimálbér indexálása a megélhetési költségekhez.[6]
Ugyanakkor szembe kellett nézniük a gazdasági hanyatlással. Különösen kritikus volt Joop den Uyl és Dries van Agt katolikus vezető viszonya. Az 1977-es választáson a KVP nyert, így Dries van Agt lett a miniszterelnök. 1980-ban a három nagy vallásos párt egyesülésével létrejött a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a Munkáspárt ellenzékbe került. 1981-től a CDA ismét a Munkáspárttal és a VVD-vel kormányzott. 1986-ban a PvdA ismét ellenzékbe került, ekkor den Uyl lemondott a párt elnökségéről, utódja Wim Kok lett.
1989–2010
[szerkesztés]Az 1989-es általános választások után a PvdA visszatért a kabinetbe, a CDA-val együtt. Kok lett a miniszterelnök, a kereszténydemokrata Ruud Lubbers helyettese. A Munkáspárt elfogadta Lubbers korábbi kormányában végrehajtott fő gazdasági reformokat, ideértve az állami vállalatok privatizációját és a jóléti állam reformját. Folytatták tehát ezeket a politikákat ebben a kormányban is. Az 1994-es általános választásokon a PvdA és a CDA koalíció elvesztette többségét a parlamentben. A PvdA azonban a legnagyobb párt lett, Wim Kok alakíthatott tehát kormányt a VVD-vel, és a szociálliberális 66-os Demokratákkal. (D66). Az első Kok-kormány folytatta a Lubbers-kori gazdasági reformokat, de ezt az etikai kérdések fokozatos kilátásaival és a politikai reform ígéretével kombinálta. Kok nagyon népszerű miniszterelnök lett; nem volt pártalak, de a sikeres technokrata politikát egyesítette egy nemzeti vezető karizmájával. Az 1998. évi általános választásokon a kabinet nagyon sikeres volt. A PvdA és a VVD növelte helyeit, a D66 veszített; megalakult a második Kok-kormány.
Eleinte úgy tűnt, hogy a Munkáspárt nyeri majd a 2002-es választásokat is, de Wim Kok nem sokkal korábban bejelentette: lemond a párt elnökségéről, és nyugdíjba vonul. A PvdA a közkedvelt Kok nélkül gyengének bizonyult. A választás előtt megjelent egy új párt is: a jobboldali populista Pim Fortuyn Listája (LPF) amelyet Pim Fortuyn alapított. Az LPF a közvélemény-kutatásokat mind vezette, de kilenc nappal a választások előtt Fortuyn-t meggyilkolták. A vezetőjét vesztett LPF így is a második lett, de a voksolás győztese a CDA lett, a miniszterelnök pedig Jan Peter Balkenende. Az így létrejött kormánykoalíció nagyon hamar szétesett, az LPF a második választáson megbukott, és nemsokára meg is szűnt. A CDA kormányon maradt.
2002-től 2010-ig Wouter Bos volt a Munkáspárt elnöke.
2010–
[szerkesztés]A 2010-es választáson a szavazatok 19.63%-át szerezte meg. A korábbi CDA-s szavazók ekkor tömegesen szavaztak át a VVD-re, így az lett az első, a miniszterelnök pedig Mark Rutte. A párt új vezetője az akkori amszterdami főpolgármester, Job Cohen lett. Cohen 2012 februárjában lemondott pozíciójáról.[7] A 2012-es általános választásokon a Munkáspárt 38 helyet nyert, ebből 8 újat, tehát megcáfolta azokat a közvélemény-kutatásokat, amik azt jósolták, hogy a Szocialista Párt (SP) legyőzi majd őket. A második Rutte-kormányban a munkáspárti Lodewijk Asscher lett a miniszterelnök-helyettes, akit 2016-ban a párt elnökévé választottak.
A PvdA népszerűsége lassan visszaesett, és a 2017-es általános választáson a Munkáspárt nagyot bukott: mindössze kilenc helyet nyert a Képviselőházban, kiesett a koalícióból, helyét a D66 és a Keresztény Unió (CU) vette át.
A párt népszerűsége azonban nem sokkal később ismét emelkedni kezdett, és ez sokak szerint annak köszönhető, hogy a PvdA a bevándorlási szabályok szigorítása mellett állt ki.[8] A 2019-es hollandiai Európai Parlamenti választásokat a Munkáspárt nyerte meg a szavazatok 19%-ával, első európai parlamenti képviselőjük Frans Timmermans lett, aki az Európai Bizottság alelnöke is egyben.[3]
Ideológiája
[szerkesztés]A PvdA hagyományos szociáldemokrata szellemiségű pártként működött, támogatta a jóléti állam létrehozását. Az 1970-es években a párt szót emelt a nők jogairól, környezetvédelemről és a harmadik világ országainak fejlesztéséről. 1990-es években mérsékeltebb politikát folytatva a jóléti állam reformját, állami cégek privatizálását szorgalmazta. 2005-ben a párt balközép szellemiségűvé vált, fontosnak tartották, hogy több pénzt fektessenek a közoktatásba, egészségügybe és a közbiztonságba.
Választói
[szerkesztés]A párt hagyományosan a munkásosztály körében volt népszerű. Korábban sok török és marokkói bevándorló is szavazott a pártra, de 2016 óta ők a Denk pártra szavaztak át.[9] A szavazói ma a jövedelemcsoportok között egyenlően oszlanak meg: a szavazóinak 33%-a alacsony, 35%-a átlagos és 32%-uk magas jövedelemmel rendelkezik.[10]
A fő szavazók ma a (főleg EU-s) bevándorlók, köztisztviselők és az idős dolgozók. Földrajzilag a párt Amszterdamban és Rotterdamban népszerű, emellett Groningen, Frízföld és Drenthe tartományok a fellegvárai a pártnak.
Választási eredményei
[szerkesztés]Staten-Generaal (parlament)
[szerkesztés]Év | Képviselőház | Státusz | |||
---|---|---|---|---|---|
Szavazatok | % | Mandátumok | +/– | ||
1977 | 2,813,793 | 33.83 (#1) | 53 / 150
|
10 | ellenzék |
1981 | 2,458,452 | 28.29 (#2) | 44 / 150
|
9 | ellenzék |
1982 | 2,503,517 | 30.4 (#1) | 47 / 150
|
3 | ellenzék |
1986 | 3,051,678 | 33.3 (#2) | 52 / 150
|
5 | ellenzék |
1989 | 2,835,251 | 31.9 (#2) | 49 / 150
|
3 | kormánykoalíció |
1994 | 2,153,135 | 24.0 (#1) | 37 / 150
|
12 | kormánykoalíció |
1998 | 2,494,555 | 29.0 (#1) | 45 / 150
|
8 | kormánykoalíció |
2002 | 1,436,023 | 15.1 (#4) | 23 / 150
|
22 | ellenzék |
2003 | 2,631,363 | 27.2 (#2) | 42 / 150
|
19 | ellenzék |
2006 | 2,085,077 | 21.2 (#2) | 33 / 150
|
9 | kormánykoalíció |
2010 | 1,848,805 | 19.6 (#2) | 30 / 150
|
3 | ellenzék |
2012 | 2,340,750 | 24.8 (#2) | 38 / 150
|
8 | kormánykoalíció |
2017 | 599,699 | 5.7 (#7) | 9 / 150
|
29 | ellenzék |
2021 | 595,799 | 5.7 (#6) | 9 / 150
|
0 | ellenzék |
2023 | 1,643,073
(A Baloldali Zöldekkel közösen) |
15.8 (#2) | 12 / 150
|
3 | ellenzék |
Év | Szavazatok | % | Mandátumok | +/– |
---|---|---|---|---|
1979 | 1,722,240 | 30.4 (#2) | 9 / 25
|
|
1984 | 1,785,165 | 33.7 (#1) | 9 / 25
|
0 |
1989 | 1,609,408 | 30.7 (#2) | 8 / 25
|
1 |
1994 | 945,843 | 22.9 (#2) | 8 / 31
|
0 |
1999 | 712,929 | 20.1 (#2) | 6 / 31
|
2 |
2004 | 1,124,549 | 23.6 (#2) | 7 / 27
|
1 |
2009 | 548,691 | 12.1 (#3) | 3 / 25
|
4 |
2014 | 444,388 | 9.4 (#6) | 3 / 26
|
0 |
2019 | 1,045,274 | 19.0 (#1) | 6 / 26
|
3 |
2024 | 1,314,428 | 21.09 (#1) | 4 / 31
|
2 |
Pártelnökök
[szerkesztés]Partelnök | Hivatali ideje |
---|---|
Koos Vorrink (1891–1955) | 1946 – 1955 |
Hein Vos (1903–1972) | 1953 – 1955 |
Evert Vermeer (1910–1960) | 1955 – 1960 |
Hein Vos (1903–1972) | 1960 – 1961 |
Ko Suurhoff (1905–1967) | 1961 – 1965 |
Sjeng Tans (1912–1993) | 1965 – 1969 |
Anne Vondeling (1916–1979) | 1969 – 1971 |
André van der Louw (1933–2005) | 1971 – 1974 |
Ien van den Heuve l(1927–2010) | 1974 – 1979 |
Max van den Berg (1946) | 1979 – 1986 |
Stan Poppe (1924–2000) | 1986 – 1987 |
Marjanne Sint (1949) | 1987 – 1991 |
Frits Castricum (1947–2011) | 1991 – 1992 |
Felix Rottenberg (1957) | 1992 – 1997 (társelnökök) |
Ruud Vreeman (1947) | |
Karin Adelmund (1949–2005) | 1997 – 1998 |
Ruud Vreeman (1947) | 1998 – 1999 |
Marijke van Hees (1961) | 1999 – 2000 |
Mariëtte Hamer (1958) | 2000 – 2001 |
Ruud Koole (1953) | 2001 – 2005 |
Michiel van Hulten (1969) | 2005 – 2007 |
Ruud Koole (1953) | 2007 – 2007 |
Lilianne Ploumen (1962) | 2007 – 2012 |
Hans Spekman (1966) | 2012 – 2017 |
Nelleke Vedelaar (1977) | 2017 – 2021 |
Esther-Mirjam Sent (1967) | 2021 – |
Pártvezetők
[szerkesztés]- Willem Drees 1946–1958
- Jaap Burger 1958–1962
- Anne Vondeling 1962–1966
- Joop den Uyl 1966–1986
- Wim Kok 1986–2001
- Ad Melkert 2001–2002
- Wouter Bos 2002–2010
- Job Cohen 2010–2012
- Diederik Samsom 2012–2016
- Lodewijk Asscher 2016–2021
- Lilianne Ploumen 2021–2022
- Attje Kuiken 2022–2023
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A PvdA széles körben szociáldemokrata pártként ismert:
- Andeweg, R. B.. Governance and politics of the Netherlands. Basingstoke: Palgrave Macmillan, 51. o. (2002). ISBN 0-333-96157-9
- Merkel, Wolfgang. Social Democracy in Power: the capacity to reform. London: Taylor & Francis (2008). ISBN 0-415-43820-9
- Government Formation. Taylor & Francis, 147. o. (2011. április 5.). ISBN 978-1-134-23972-6. Hozzáférés ideje: 2012. augusztus 20.
- A Re-Definition of Belonging?: Language and Integration Tests in Europe. BRILL, 60. o. (2010. június 30.). ISBN 978-90-04-17506-8. Hozzáférés ideje: 2012. augusztus 20.
- Barbara Wejnert. Democratic Paths and Trends. Emerald Group Publishing, 28. o. (2010. július 26.). ISBN 978-0-85724-091-0. Hozzáférés ideje: 2012. augusztus 20.
- Dimitri Almeida. The Impact of European Integration on Political Parties: Beyond the Permissive Consensus. CRC Press, 71. o. (2012. április 27.). ISBN 978-1-136-34039-0. Hozzáférés ideje: 2013. július 14.
- ↑ Beiktatták az új holland kormányt (magyar nyelven). euronews, 2017. október 26. (Hozzáférés: 2019. szeptember 21.)
- ↑ a b Gergely, Koroknai: Timmermans Munkáspártja csodát tett Hollandiában (magyar nyelven). index.hu, 2019. május 27. (Hozzáférés: 2019. szeptember 21.)
- ↑ Die Niederlande und Deutschland : einander kennen und verstehen. Moldenhauer, Gebhard, 1939-–Vis, J. C. P. M. (Jan C. P. M.). 2001. ISBN 3893257470 Hozzáférés: 2019. november 4.
- ↑ Social democracy and monetary union. Notermans, Ton. 2001. ISBN 1571818065 Hozzáférés: 2019. november 4.
- ↑ Recasting European welfare states. Ferrera, Maurizio–Rhodes, Martin. 2000. ISBN 0714651036 Hozzáférés: 2019. november 4.
- ↑ Dutch Labour Party leader resigns | Radio Netherlands Worldwide. web.archive.org, 2014. augusztus 8. [2014. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 4.)
- ↑ Maurice de Hond: 'Deense aanpak' immigratie en integratie kan PvdA winst opleveren (nl-NL nyelven). ThePostOnline, 2019. június 16. (Hozzáférés: 2019. november 4.)
- ↑ Ethnic minorities desert Labour, turn to Denk ahead of March vote (brit angol nyelven). DutchNews.nl, 2017. február 6. (Hozzáférés: 2019. november 4.)
- ↑ Partijvoorkeuren naar inkomen. [2012. február 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 4.)
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Labour Party (Netherlands) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.