Sátán

A sátán. Gustave Doré illusztrációja John Milton Elveszett paradicsomához

Limbourg testvérek: A pokol (Très Riches Heures du Duc de Berry kódex)

A sátán vallási kifejezés a rosszra csábító kisértésre, melyet a bukott angyalok fejedelme személyesít meg. Ő a lázadó, a bukott angyal, aki Isten és az emberiség ellensége. A kereszténység modern irányzatai szerint nem valóságos személy, hanem a szívünkben lakó gonoszság szimbóluma. Végső célja az emberiség testi, lelki elpusztítása. Megtalálható a Bibliában, a Koránban és egyes apokrif iratokban. Az Ószövetségben legtöbbet emlegetett képe a kigyó, amely az Isten által tiltott fáról kínálta a gyümölcsöt Ádám és Évának.

Etimológia

A sátán (héberül שָׂטָן szátán, eredeti jelentése vádló; görögül σαταν szatan, latinul satanas; arabul شيطانsajtán) a zsidó, keresztény és muzulmán vallásban szereplő alak.

A sátán szó ebben az alakjában a magyar nyelvben jövevény, eredetileg azonban két magyar, vagy magyarral rokon szóból alkotott összetétel lehet. A sémi nyelvekbe feltehetően a hatti/hettita Estan napisten nevének hatására került. A területet elfoglaló sémiták az ellenség istenéből kreálták a sátán alakját. Mivel a sémi írások a magánhangzókat nem jelölték, a név hangalakjaból csak az stn váz maradt változatlan.

A nevét egyes keresztény egyházak szóhasználatában névelő nélkül, személynévként használják, például: Sátán Isten ellensége.

Jelentése, névváltozatai

A Biblia szerint ő személyesíti meg a Kísértőt, aki a rossz útra csábít. Legelső megjelenése ebben a Szentírásban az Ádám és Évát bűn elkövetásáre csábító kigyó képében jelenik meg. Azután más névváltozatokkal is találkozhatunk, a Bibliában gyakran nevezik Kísértőnek, a Gonosznak, e világ istenének, hazugságok atyjának, a sötétség fejedelmének is. A sátán azonos a ,ai névhasználatban gyakrabban használt „Ördöggel” (avagy az ördögök fejedelmével). A középkor óta gyakran azonosítják Azazellel, Belzebubbal, Beliállal, Samaellel, Mefisztóval, Luciferrel és a Bibliában vagy a pogány mitológiákban szereplő más démonokkal.

A sátán a Bibliában

A sátán kilétéről a Biblia több helyen is ad tájékoztatást, azonban különféle neveken. Annak azonban, hogy a különféle helyek egyazon személyre, vagy különböző lényekre utalnak-e, meglehetősen változó a megítélése. Ezt súlyosbítja, hogy a (többnyire helytelen) magyar fordításokból adódóan a témában igen komoly fogalmi zűrzavar uralkodik. Bár nem tartozik szorosan véve a témához, de fontos megemlíteni, hogy a magyarban ezen témában lélekként szerepeltetett szavak (pl. gonosz lelkek), az eredetiben minden esetben szellem-et, értsd: szellemi lény-t jelölnek.

A sátán (lehetséges) nevei a Bibliában

• Az ószövetségi héber sátán név az Újszövetségben, valamint a Septuagintában is szerepel görög betűkre átírt formában. Az újszövetségben 36-szor található meg ebben a formában, a Septuagintában csak egy-két esetben. Határozott névelő nélkül általános értelemben jelöl ellenséget: 1Kir. 11:14,23,25-ben Salamon politikai ellenfeleit jelenti, a MTörv. 22:22-ben az Úr angyalát, aki ellenkezett Bálámmal, a Zsolt. 109:6-ban emberi vádolót. Határozott névelővel, „az Ellenség" formában személynévvé válik és a gonoszság fejedelmét jelöli. A Septuaginta azonban a legtöbb esetben diabolosznak fordítja, melynek jelentése vádló, rágalmazó. Az Újszövetség 33 esetben jelöli ezzel a szóval, ilyenkor határozott névelővel - a Vádló.

• Ördög - A magyar Bibliák elsősorban így fordítják a diabolosz szót, ezen kívül a görög daimonion (daimon) szót is. Az utóbbit többes számban is, ekkor gonosz seregeket jelöl. A daimonion vagy daimon eredetileg istenséget, természetfeletti lényt jelent. Az Újszövetség csak negatív értelemben, gonosz szellemeket jelölve alkalmazza. Szókratész viszont pozitív értelemben a lelkiismeret jelölésére használta. Az Ószövetségben a héber שֵד séd, ‏‏שֵׁדִים sédim szó szolgál a gonosz szellem, szellemek jelölésére (MTörv. 32:17, Zsolt. 106:37).

• Beliál – A név héber eredetű, jelentése: értéktelen, haszontalan, gonosz. Nem személynév, ám idővel alkalmassá vált a sátán személyének jelölésére, mivel bajt okozóként (Zsolt. 41:9) vagy Isten ellenfeleként jelenik meg. Utóbbi Náhum könyvében szerepel: "gonoszságot forral az Úr ellen". Gyakran „fiai”, „gyermekei” hozzátétellel (1Sám. 2:12) együtt olvashatjuk. A Septuaginta gyakran diabolosznak fordítja a héber beliált, ami jelzi, hogy az ókori fordítók is a sátán egyik nevének tekintették. Az Újszövetségben a 2Kor. 6:15-ben található a kifejezés.

• Belzebub – A név csak az Újszövetségben fordul elő Beelzelbul formában (Mt. 12:24-27). A szó héber eredetű, a pogány istenség Baál-Zebub (szó szerint: (a) Legy(ek) Ura) után, amely Ekron filiszteus városnak volt az istene (2Kir. 1:2,3,6,16). A pogány isten neve idővel a sátán egyik nevévé vált a zsidóságban, ezt támasztja alá az evangéliumi szöveg is.

• Azazel – Csak a Leviták könyvében (Mózes harmadik könyve) fordul elő (Lev. 16:8,10,26). Az engesztelés napján a pap saját és népe bűnét átruházza egy bakra, melyet kivittek a pusztába Azazelnek, a puszta démonának, általa jelképezve a bűntől való szabadulást. Az apokrif Énok könyvében (i. e. 2-1. század) a lázadó angyalok vezére. Más forrásokban viszont nem azonosítják a Sátánnal vagy az Ördöggel hanem önálló alakként a 'Bosszúállás angyalaként' vagy a Bosszúállóként említik és mutatják be.

• Lucifer – szó szerint hajnalcsillag vagy fényhozó (latin: lux, 'fény' és fero, 'hordozni, vinni' szavakból: 'fényhozó, fényt hordozó') , Ézsaiás könyvének (Ézs 14:12) latin fordításban szerepel, ahol Babilon királyának jelzője. (Károlinál: Miként estél alá az égrõl fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!) Később személynév lett belőle, Lucifert az Isten ellen lázadó, és büntetésül az égből alávetett legfőbb angyalnak képzelték, és a Sátánnal azonosították. A mai bibliafordításokban általában nem szerepel a Lucifer név, egyszerű jelzőként fordítják. Illetve „Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből.” (Lk 10,18)

• a világ fejedelme

• e világ istene

• az Isten hegyéről levetett kerub – Ezékiel könyve 28:12-19

A sátán az Ószövetségben

A sátán, mint kisértő, a rosszra csábító

Legelőszőr a Bibliában a kígyó képében jelenik meg. Ádám és Éva a Paradicsom minden fájáról ehet, kivéve egyről nem, mert ha igen akkor Isten elpusztítja őket. De a ravasz kigyó elhiteti velük, hogy semmiképp nem fogja Isten elpusztítani őket, hiszen akkor miért teremtette volna őket? Ádám és Éva elhitte azt, hogy Isten nem fogjy elpusztítani őket, ezért ettek belőle. A Biblia evvel a képpel sok mindent megmagyaráz, például azt miért halunk meg, miért nem élhetünk örökké. Illetve ízelítőt ad a kísértő végső céljáról

A sátán mint vádló

Jób könyvének első két fejezetében ő az egyik főszereplő. Az eredeti héber szövegben a neve itt nem személynévként, hanem köznévként szerepel, mint „a vádló” (ha-szátán). A többi angyallal együtt ő is a mennyei kar tagja, Isten szolgája, és egyben tanácsadója és kéme az emberek között, aki „szerte bolyong a földön”. Istennel polemizálva azt a lehetőséget kapja, hogy többször is megkísértse, és ezzel próbára tegye Jóbot. Jób könyvében a sátánnak nincs független hatalma, Istentől kap fölhatalmazást a próbák végrehajtására.

A sátán ugyanebben a vádló szerepben a Biblia még egy helyén megjelenik. Zakariás könyvében (Zak. 3:1-2) a mennyei ítélőszék előtt a megvizsgálandó Józsué főpap jobb oldalán áll, hogy vádbeszédet mondjon ellene, de az Úr angyala megparancsolja neki, hogy hallgasson.

A sátán, mint az ember ellenfele

Ezen kívül az Ószövetség még két helyen említi a sátán nevét.

A Krónikák könyvében (1Krón. 21,1) a sátán mint Izráel népének ellensége, ráveszi Dávid királyt, hogy megszámlálja a népét. Dávid ezzel kivívja Isten haragját, aki dögvésszel sújtja Izráelt. A krónikás (az i. e. 3. században) a sátánt önállóan cselekvő lénynek ábrázolja. Ezzel szemben Sámuel könyvében (2Sám. 24,1), ahonnan a történetet vette, maga Isten manipulálja Dávidot. A sátánról alkotott elképzelések megváltozása valószínűleg a zoroasztrianizmus, a jóság és a gonoszság két istene küzdelmét tanító perzsa vallás hatása.

A katolikus és ortodox kánonban szereplő Bölcsességek könyvében szerepel a következő megállapítás: „A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.” (Bölcs. 2:24)

A sátán az Újszövetségben

Az evangéliumokban Jézus, a levelekben pedig az apostolok többször is említik a sátán nevét. Jézus negyven napig a pusztában böjtöl, hogy megküzdjön az ördög kísértésével, akit sátánnak nevez (Mt. 4:10). Egy alkalommal ugyanakkor a tanítványához Péterhez szól, hogy "Távozz tőlem Sátán!" (Mk. 8:33) Ezt azért mondja, mert a Sátán megkísérti Pétert, hogy Isten tervét megváltoztassa. Máskor Belzebubról, az ördögök fejedelméről (Mt. 12:27), illetve az ördögről és az ő angyalairól (Mt. 25:41) beszél.

A sátán személyének kilétéről az Újszövetség két helyen ad némi információt. Pál apostol a korintusiaknak írt második levelében azt mondja, hogy „a sátán a világosság angyalának tetteti magát” (11:14). A Jelenések könyvében pedig János apostol az Édenkertben Ádámot és Évát bűnre csábító kígyóval azonosítja a sátánt: „Levetették a nagy sárkányt, ama régi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.” (12:9)

A bukott angyalokról említés található két apostoli levélben is (Péter második levele 2:4 és Júdás levele 1:6).

A sátán a rabbinikus irodalomban

A Misna és a Talmud legkorábbi bejegyzései azt mutatják, hogy a sátán csak igen kis szerepet játszott a zsidó teológiában. A zsidó vallás később átvette a népszerű közel-keleti (perzsa eredetű) nézeteket a sátánról és nagyobb szerepet tulajdonított neki. Minél később íródott egy rabbinikus mű, annál több említés esik benne a sátánról és az általa megszálltakról.

Például a kígyó a klasszikus zsidó vallás szerint a szó szoros értelmében csak kígyó volt, míg a későbbi zsidó teológiában a gonosz által megszállt lény lett, hiszen a bűnbeesés történetében beszélt, pedig a kígyó erre nem képes önmagától. (A Midrás már odáig megy, hogy a kígyó, mielőtt megátkozták, felegyenesedve járt és tudott beszélni.)

Az i. sz. 450 körül íródott Palesztinai Talmud még igen tartózkodó a sátánnal kapcsolatban. A Babilóniai Talmud szerint (Bava Bathra 16a) a jécer hára (a gonosz hajlam), a halál angyala és a sátán azonosak. A Talmud a Samael nevet is megemlíti, akiről sokan úgy vélik, hogy egy másik démonnak a neve, de abban egyetértenek, hogy gonoszt jelöl.

A későbbi rabbinikus irodalom jó néhány művében és sok rabbi szerint a sátán minden gonoszság megtestesítője, és minden erejét az ember elpusztítására fordítja. E nézet szerint óriási hatalma van az emberek minden munkája felett, de a tudása korlátozott, és a Jom Kippur (engesztelőnap) ünnepén elveszti hatalmát.

Egyes rabbik úgy gondolták, hogy sátán a jelenben is ugyanolyan aktívan tevékenykedik, mint a múltban, amikor ő volt Izsák feláldoztatása, Ézsau csalása, Mózes halála, Dávid Betshabéval való paráználkodása, Vasti királynő halála és a zsidóellenes háborúk előmozdítója.

A sátán a Koránban

Az iszlám Iblísz (إبليس ) néven is ismeri. Úgy gondolják, hogy a neme szerint a dzsinnek (جن) rendjébe tartozik, akik olyan spirituális, szellemi lények, amelyek tűzből vannak. A Korán szerint korábban az angyalok (fényből lévő szellemi lények) vezetője volt, de nem volt hajlandó az embert elöljárójaként elismerni, azaz leborulni előtte.

A sátán alakja a keresztény világban és felekezetekben

A sátán bukása

A sátán alakja mindig kiemelkedő szerepet töltött be a keresztény teológiában. Egyes korai keresztény egyházatyák imádkoztak a sátán „bűnbánatáért”.^[forrás?]

A középkorban a sátán ábrázolását gyakran használták arra, hogy riogassák és félelemben tartsák az írástudatlan embereket, fegyelmezzék a gyerekeket. Kecskebak alakúnak, szarvakkal és villa alakú farokkal is ábrázolták, amint egy háromágú vasvillát tart. Ezek a rajzok nem a Biblián alapultak, hanem Pán és Dionüszosz ókori görög istenek hasonmásai voltak, illetve a különféle pogány állatmaszkos szertartások hagyományaiból táplálkoztak.

Számos középkori irodalmi műben – így például Dante Isteni színjátékában – a sátán neve Lucifer volt. Ennek alapja az Ószövetségben szereplő történet a Hajnalcsillag (héber הילל Hélél, latin Lucifer) bukásáról (Ézsaiás könyve 14:12), akit a sátánnal azonosítottak.

John Milton Elveszett Paradicsom című verses elbeszélő költeményében (17. század) úgy értelmezi a sátánt, mint aki már az ember létezése előtt szembeszállt Istennel.

A sátán ábrázolása

Egyik legjellemzőbb ábrázolt alakja az őskígyó, amely rávette Évát, hogy fogyasszon a tiltott gyümölcsből. Egyes Biblia-fordításoknál már a Genezisből kiderül, hogy a sátán a kígyó, de egyértelműen ezt csak az Újszövetség részét képező Jelenések (20:2) könyvéből tudhatjuk meg.

Másik népszerű ábrázolása a görög Pán (görög istenek) istenség mitologikus alakjából származik, mely kecskeszerű, patákkal és szarvakkal, és egy háromágú szigonnyal. Mára sokkal emberszerűbbé vált az ábrázolása: sötét, rosszakaratú ember, kis kecskeszakállal. Néha megjelenik bűnre csábító formában - szakácsként, jóképű férfiként - is, de női ábrázolások is léteznek.

Gyakran használják ezt a jelképet politikai közszereplők jellemzésére, vagy szexuális beállítottság és szokások sokatmondó metaforájaként. Másik alkalmazási módja az ember gyengeségének és bűnösségének hangsúlyozási módja.

Alakját leginkább a horrorfilmek használják, tulajdonságait megtestesült vagy átvitt értelemben a leginkább. Például Williem Peter Blatty könyve, a The Exorcist (Az ördögűző), mellyel célja az volt, hogy a gonoszság létezését bemutatva arra vezesse az olvasót, hogy léteznie kell a végső jónak, egy Istennek.

A sátán alakja a művészetekben

A sátán tipikus ábrázolása, melyen megfigyelhető a kecskeszerű jelleg

Az újkori irodalomban a sátán, mint semleges vagy pozitív figura is megjelent. Madách Imre műve, Az ember tragédiája az isteni és emberi világrend hideg, velejéig racionális és cinikus kritikusának ábrázolja a sátánt (Lucifer), akinek lázadása azonban kezdettől fogva szerepel az isteni tervben, és a tervben való állandó kételkedése is csak előbbre viszi a világot a terv beteljesülése felé.

Mihail Bulgakov regényében, Mester és Margaritában a Woland professzor néven bemutatkozó sátán „a világ szemetének őre és ura”. Míg Isten a fény és jóság birodalmának irányítója, addig a sátán a maga külön világán uralkodik (inkább ennek része a földi világ is), a sötétségen, mágián és bűnön. A bűn azonban alapvetően nem tőle származik, sőt az ő feladata ítélni és büntetni a nála gyakran sokkal sátánibb, szabad akaratukból gonosz embereket, különösen azok halála után.

Megjelenése a kultúrában

A sátánt egy multinacionális ügyvédi iroda irányítója testesíti meg Az ördög ügyvédje című filmben (Al Pacino alakítása).

A sátán megidézése több horrorfilm témája. Roman Polański például két ilyen témájú filmet is készített. A Rosemary gyermeke című film főhősnője (Mia Farrow) gyermekét a sátántól szüli és az annak szolgájává válik. Ugyancsak Polanski filmje A kilencedik kapu, amelynek főhőse a sátán megidézésére alkalmas könyvet kutat. A Constantine, a démonvadász című filmben a sátán emberi alakot ölt.

Az Ómen illetve az Ördögűző sorozat központi szereplője is a sátán (bár előbbi inkább az Antikrisztus kissé eltérő szerepét állítja középpontba). A sátán fontos szereplője a Supernatural című sorozatnak ahol Lucifer néven az apokalipszis eljövetelét akarja végrehajtani. A sátán a South Park című rajzfilmsorozatban is visszatérő szereplő.

A Doctor Who című sci-fi sorozat "The Impossible Planet", és a "The Satan Pit" című epizódjaiban is a Sátán a főellenség.

A Mel Gibson rendezte A passió című filmben a sátán többször is megjelenik. Bőre fehér, arca szőrtelen, s a kornak megfelelő, egyszerű sötét öltözéke van.

A Letaszítva című filmben a sátánt Azazelként mutatják be mint a testek között vándorolni képes gonosz szellemet.

Sátánizmus

A sátánt tisztelő (vagy imádó) vallásokat és szektákat nevezik sátánistának. Hivatalosan elismert sátánista egyház a Sátán Egyháza, de nem hivatalos, úgynevezett földalatti csoportokból számtalan létezik (legtöbbük a keresztény kultúra területén). A sátán fogalma csoportonként jelentősen különbözik, ahogyan az is, hogy imádatot igénylő istenségnek vagy mindössze szimbólumnak tartják-e. Legfontosabb jellemzői az individualizmus és a kereszténységgel (néha júdaizmussal vagy iszlámmal) szembeni ellenséges viszony.

Lásd még

• Lucifer
• Pokol

Források

További források

• Pagels, Elaine, 1995. The Origin of Satan, 214pp, ISBN 0-679-72232-7
• Catholic Encyclopedia
• Jewish Encyclopedia
• Columbia Encyclopedia

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Sátán témájú médiaállományokat.

• Ördög.lap.hu - linkgyűjtemény
• Varga Géza: Közszavak és istennevek