Mannheim Károly

Mannheim Károly, Karl Mannheim (Budapest, 1893. március 27. – London, 1947. január 9.) szociológus, pedagógus, filozófus, a tudásszociológia egyik elindítója.

"Ha létrejön a kultúra fogalma, akkor a kultúra egy bizonyos megélése már elsüllyedt: megszűnt a létkultúra szerves növekedése. Míg azelőtt a műveket természetiként élték meg, most már a szerves, akaratlan növekedésű kulturális valóságokat (mint a nyelvet, az erkölcsöket stb.) is művekként élik át. A kultúra ott lesz érték, ahol megszűnt létként létezni; és ezért elkerülhetetlen visszavetítés, amikor a szerves kultúrákat is értékre irányultnak tartjuk." (Mannheim Károly: A gondolkodás struktúrái; Atlantisz, 1995. 29. l.)

Pályafutása

Mannheim Károly élete és munkássága három különböző életszakaszra osztható: a magyarországi- (1919-ig), a németországi- (1919-1933) és az angliai korszakra (1933-47). Tudományos életére az alábbi személyek voltak kiemelkedő hatással: Lukács György, Jászi Oszkár, Georg Simmel, Martin Heidegger, Edmunk Husserl, Karl Marx, Alfred és Max Weber, Max Scheler és Wilhelm Dilthey. Munkásságában Mannheim arra törekedett, hogy szintetizálja a német historicizmus, a marxizmus, a fenomenológia, a szociológia és az angolszász pragmatizmus elemeit.

Magyarországi korszak (-1919)

1911-től a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti karán folytatott német–francia nyelvi és irodalmi, valamint filozófiai tanulmányokat, 1916-ban szerezte meg diplomáját. Éveken át a Vas utcai Felsőkereskedelmi Iskola tanára volt. Az 1910-es évek második felében a Lukács György vezette Vasárnapi Körhöz tartozott. Első Hegel-fordításai 1911-ben jelentek meg a Szellem c. folyóiratban. 1912-től a Galilei Kör tagja. A Szellemi Tudományok Szabadiskoláján, 1917 őszén mutatkozott be Lélek és kultúra c. előadásával. 1917-től tagja a Magyar Filozófiai Társaságnak. Bölcsészdoktori értekezése, „Az ismeretelmélet szerkezeti elemzése”, 1918-ban jelent meg. A Tanácsköztársaság idején kinevezték a Bölcsészeti kar Tanárképző Főiskolájának filozófiai előadójává.

Németországi korszak (1919-1933)

1919 őszén Bécsbe emigrált, ahonnan először Freiburgba ment, majd Heidelbergbe költözött. 1920-tól rendszeresen jelentek meg filozófiai és ismeretelméleti tárgyú tanulmányai német folyóiratokban. Érdeklődésének középpontjában ezekben az években a világnézeti szintézis, a gondolkodási típusok, a hisztoricizmus, a folyamat megismerési különböző problémái álltak. 1926-ban a heidelbergi egyetem magántanára. Néhány éven át főleg az ideológia- és utópiakritika, a tudás- és kultúrszociológia problémái foglalkoztatták. 1930-ban kinevezték a frankfurti egyetem szociológia és közgazdaságtudományi tanszékének professzorává. Évekig szerkeztője volt a Schriften zur Philosophie und Soziologie c. sorozatnak. Németországi alkotó periódusában keletkezett két legnevezetesebb munkája, az Ideologie und Utopie (1929) és a Wissenssoziologie (1931). Az 1930-as évektől kezdve már úgy tartották számon, mint a polgári tudásszociológia egyik legjelentősebb képviselőjét. 1933-ban a fasizmus hatalomra jutása után Angliába emigrált.

Angliai korszak (1933-1947)

Néhány évig a London School of Economics szociológia-professzora, majd 1946-tól az University of London akkor létrehozott oktatásszociológiai tanszékének a vezetője. Az 1930-as évek második felétől kezdve elsősorban a polgári társadalom megreformálása foglalkoztatta; ezzel összefüggésben a tömegdemokráciának, a közvélemény formálásának, a pedagógia korszerűsítésének és megnövekedett társadalmi szerepének megértése és kérdései. E témákban keletkezett elméleti munkáinak jelentős része már csak halála után jelent meg. Az emigráció éveiben sem szűnt meg teljesen a kapcsolata a magyar polgári liberális és radikális szellemi élettel. Az 1930-as években részt vett a Cobden Szövetség vitáiban, és publikációit közölte a Szép Szó c folyóirat is. 1943-ban megindította és haláláig szerkeztette a The International Library of Sociology and Social Reconstruction c. sorozatot, amelynek keretében több gyűjteményes munkája jelent meg. „A gondolkodás létbeágyazottságáról”, „a szabadon lebegő értelmiség”, „a szellemi elit” elhivatottságáról és társadalmi szerepéről, „a fundamentálisan megtervezett (polgári) társadalomról” vallott nézetei a megfogalmazás pillanatától kezdve élénk vita tárgyát képezték a marxista és nem marxista gondolkodók körében. 1946-ban nevezték ki az Egyesült Nemzetek Szervezete Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) európai tagozatának igazgatójává, s még ugyanez év végén meghívták a Budapesti Egyetem bölcsészeti kara, szociológiai tanszékének élére. Hazatérését halála akadályozta meg.

Megjelent művei

• Lélek és kultúra (Budapest, 1918);
• Az ismeretelmélet szerkezeti elemzése (Athenaeum, 1918);
• Das konservative Denken (Arch. für Sozialwissenschaft und Sozialpolitik, 1927);
• Das Problem der Generationen (Kölner Vierteljahrshefte, 1928; magyarul: A nemzedéki probléma, Ifjúságszociológia, Budapest, 1969);
• Ideologie und Utopie (Bonn, 1929);
• Wissenssoziologie (Handwörterbuch der Soziologie, Stuttgart, 1931);
• Die Gegenwartsaufgaben der Soziologie (Tübingen, 1932; magyarul: A szociológia jelenkori feladatai, Bp., 1945);
• Mensch und Gesellschaft im Zeitalter des Umbaus (Leiden, 1935);
• Diagnosis of our Time (London, 1943);
• Freedom, Power and Democratic Planning (London, 1951);
• Essay on the Sociology of Knowledge (London, 1953);
• Essay on Sociology and Social Psychology (London, 1953);
• Essay on the Sociology of Culture (London, 1956);
• Systematic Sociology (London, 1957);
• An Introduction to the Sociology of Education (London, 1962).

Források

• Magyar virtuális enciklopédia
• Roth Endre: Mannheim Károly és a budapesti társadalom-tudósok Világosság, 2007/7–8.

További információ

• Mannheim Károly és a demokrácia problémája a „tömegtársadalom korszakában” (Politikatudományi Szemle)