Ostorménfa

Az ostorménfa vagy ostorménbangita (Viburnum lantana) a bangita (Viburnum) nemzetségbe tartozó növényfaj, mely egyike a Magyarországon is honos két bangitafajnak; a másik a kányabangita (Viburnum opulus).

Ostorménfa
Terméseit érlelő példány a Schwetzingen melletti Schwetzinger Hardt területén Németországban
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots) Csoport: Core eudicots Csoport: Superasteridae Csoport: Asteridae Csoport: Euasterids II Rend: Mácsonyavirágúak (Dipsacales) Család: Pézsmaboglárfélék (Adoxaceae) Nemzetség: Bangita (Viburnum) Faj: V. lantana
Tudományos név
Viburnum lantana L., 1753
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Ostorménfa témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Ostorménfa témájú médiaállományokat és Ostorménfa témájú kategóriát.

Elnevezése

Az ostornyélfa elnevezés tévedésből ostorménfaként rögzült a köznyelvben. További magyar nevei: bőrzsinór, ebcseresznye, gánya, hurok, kányosfa, molnárcseresznye, ostorfa, pepenyefa.

Földrajzi elterjedése, élőhelye

Európa enyhe telű részein (az Atlanti-óceán melegebb vidéke, mint például Dél-Anglia, a Földközi-tenger vidéke, Délkelet-Európa, Közép-Európa melegebb vidékei, Oroszország délnyugati része), Észak-Afrika mediterrán éghajlatú területein és Kis-Ázsiában őshonos. Szubmediterrán jellegű növényfaj.

Meleg- és fényigényes növény, de a mérsékelt árnyékot is eltűri, szárazságtűrő. A talajt illetően mészkedvelő, illetve sziklás lejtőkön is megtalálható. Az Alpokban 1400 m tengerszint feletti magasságig is felhatol a dombvidéki övből. Magyarországon tölgyerdők (főleg molyhos tölgyesek) szegélyén, tisztásain, mészkedvelő erdeifenyvesekben, karsztbokorerdőkben és száraz cserjésekben fordul elő, gyakran a meleg, délies lejtőkön. E növényfaj előfordul a Bükk-vidéken.

Megjelenése

Lombhullató, fás szárú növény, legtöbbször 2–4 m magas cserje, de akár 6 m magas kis fává is megnőhet; növekedése gyors. Ágai felfelé állnak. Fiatal hajtásai (vesszői) a rajtuk sűrűn álló szőröktől molyhosak és sárgásszürkés színezetűek. Kérge fiatalon érdes, később hosszirányban repedezetté válik és parásodik, színe pedig szürkésbarnává sötétedik.

Levelei a száron átellenesen állnak, nyelük rövid, legfeljebb 1,5 cm hosszú és nemezesen szőrös; a levélváll szíves vagy lekerekített; a levéllemez 5–12 cm hosszú, tojásdad-elliptikus alakú, vastag, puha, a színén sötétzöld színű, a bemélyedt levélerek miatt mélyen ráncolt, kissé érdesen szőrös, a visszáján csillagszőröktől szürkésen molyhos, nemezes, itt a levélerek kiemelkednek, s egészen a levélszélig követhetők; a levélszél egyenlőtlenül fűrészes vagy sűrűn szabályosan fogazott; a levélcsúcs tompa vagy kihegyezett. Pálhái nincsenek.

A bimbózva még piros futtatású, kinyílva már krémfehér színű virágai illatosak, aprók, hasonló méretűek, és 6–12 cm átmérőjű sátorozó bogernyő virágzatba csoportosulnak; a virágzat tömött, végálló, lapos vagy kissé kidomborodó, virágai Magyarországon május és június folyamán nyílnak. Mind a virágzati tengely, mind a kocsányok szőröktől sűrűn molyhosak, nemezesek. Virágzatában minden virág kétivarú, egyik sem meddő. Virágai 5 tagúak; az öt csészelevél összenőve rövid csövet alkot, mely öt rövid cimpában végződik; az öt sziromlevél szintén összenőve alkotja a harang alakú pártát, melynek ugyancsak rövid, mintegy 8 mm széles cimpái vannak; az egyes pártacimpák között nőtt rá a pártára az öt porzó, melyek portokjai belülről nyílnak; a termőben a bibe rövid és 3 karéjú, a magház alsó állású.

A beporzást követően csontár áltermések (álcsontárok) fejlődnek: a borsónyi méretű, kissé ovális alakú, a bogyóterméshez csak alakjában hasonlító áltermések eleinte zöldek, majd pirosak, éretten fénylő feketék, s végükön az elszáradt csésze pereme mindig visszamarad. Mivel többnyire egyenlőtlenül érnek, így a különféle színű bogyók sokszor egyszerre láthatók a növényen, Magyarországon júniustól egészen szeptemberig. Álcsontárjaiban a külső termésfal húsos, alatta ovális alakú, maghéjszerű, gyűrt felületű belső termésfal található, melyet a középső termésfal vékony héjként borít. A kemény belső termésfal mögött egyetlen lapos mag helyezkedik el.

Levelei ősszel még viszonylag sokáig zöldek maradnak, de végül liláspirosra színeződnek. Ugyancsak ősszel jelennek meg rajta a nagy, lapos, kerek, fedetlen – azaz rügypikkelyek nélküli, szabad – rügyek, amik áttelelnek.

Felhasználása

Hajlékony, karcsú vesszőjéből gúzst, kosarat, egyéb fonott árukat, abroncsot, hurkot, pipaszárat (török pipaszár), sétabotot és ostornyelet is készítenek. Ötzi, a gleccsermúmia tegezében talált nyílvesszők ostorménfa és húsos som (Cornus mas) ágaiból készültek.

Belső kérge csípős, hólyagot húz, régen gyógyításra is használták.

Gyakran díszcserjének ültetik száraz területekre, közepes vízigényű (mezofita) növények alkotta parkokba, fénynek kitett domboldalakra, akár homoktalajra is; városban főleg belterületi és ipartelepi környezetbe. Alkalmas szoliter, vagy bokorcsoportok szélén álló növénynek, de sövény is kialakítható belőle. Virágzatával, terméseivel és őszi, színes leveleivel díszít. Magról és dugványról is szaporítható: Magyarországon május közepétől június közepéig készíthető dugvány a növény hajtáscsúcsából. Csemetéinek telepítése ásóval végezhető földlabdás gyökérzetének köszönhetően.

Bogyója az ember számára kevéssé élvezhető, mivel erősen savanykás, édes-kesernyés ízű, összehúzó hatású; nagy mennyiségben fogyasztva enyhe mérgezést okozhat: hányás, hasmenés, szédülés, gyermekeknél véres vizelet is jelentkezhet. A madarak az ínségesebb téli időszakban fogyasztják.

Képek

• 
  Téli bokor
• 
  Idősebb és fiatalabb kérgek
• 
  Áttelelt rügy tavasszal
• 
  Piros futtatású virágbimbók
• 
  Virágbimbók és levélfonákok
• 
  Virágzó tavaszi bokor
• 
  Virágzatok és levelek
• 
  Éretlen, zöld termések
• 
  Éretlen, pirosodó termések
• 
  Piros és érett fekete termések
• 
  Színes őszi levelek, a hajtások végén áttelelő rügyek
• 
  Elszáradt levelek, termések és egy hajtásvégi áttelelő rügy
• 
  Botanikai illusztráció a Flora Batava 16. kötetében

Források

• Díszfák, díszcserjék termesztése és felhasználása: Kertészeti dendrológia. Szerkesztette: Nagy Béla. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1980. 179., 263., 280., 290., 319., 326., 360. o. ISBN 963-230-087-4  
• Ostorménfa (Viburnum lantana). In Tóth Imre: Lombhullató díszfák, díszcserjék a kertben. Illusztrálta: Szabó Ildikó. Lektorálta: Bauecker Alajos, Bercsek Péter. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1975. 141. o. ISBN 963-230-465-9  
• Ostorménfa (Viburnum lantana). In Debreczy Zsolt: Fák, bokrok. Huller Ágoston rajzaival. A címlapot Urai Erika tervezte. Első kiadás. Budapest: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó. 1973. 44. o. = Búvár zsebkönyvek, ISBN és ISSN nélkül  
• Ostorménfa (Viburnum lantana). In Oleg Polunin: Európa fái és bokrai. Barbara Everard rajzaival. Fordította és kiegészítette: Debreczy Zsolt. A fordítást az eredetivel egybevetette: Zombori Lajos. Szakmailag ellenőrizte: Priszter Szaniszló. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. 1981. 176. o. ISBN 963-280-947-5  
• Ostorménfa (V. lantana). In Marjorie Blamey – Philip Blamey: Termések: Erdőn, réten. Fordította és hazai viszonyokra alkalmazta: Debreczy Zsolt. A fordítást az eredetivel egybevetette: Fráter Erzsébet. A fedélterv Vida Győző munkája. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. 1988. 201. o. = Fürkész könyvek (ISSN 0237-4935), ISBN 963-282-146-7  
• Viburnum lantana (ostorménfa, bangita), in: Caprifoliaceae – Bodzafélék. In Növényrendszertan az ökonómbotanika alapjaival II. Szerkesztette: Terpó András. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1987. 666 (665–667). o.   (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963-232-279-5
• Ostorménfa (Viburnum lantana). In Markus Bolliger – Matthias Erben – Jürke Grau – Günther R. Heubl: Cserjék. Illusztrálta: Hans Held. A fotók szerzői: Johannes Apel et al. Fordította: B. Thúry Zsuzsanna. Szakmailag ellenőrizte és a magyarországi vonatkozásokkal kiegészítette Borhidi Attila. Budapest: M-érték Kiadó. 2005. 268. o. = Természetkalauz sorozat (ISSN 1219-3178), ISBN 963-7304-12-6 Alapkiadás: Magyar Könyvklub, 1998. A német szerzők keresztneveinek forrása: Buchbesprechungen. In: Berichte der Bayerischen Botanischen Gesellschaft (ISSN 0373-7640), Band 59 (1988), 186. o. (181-196. o.), (pdf). Hozzáférés: 2016. december 13  
• Viburnum lantana L., Ostorménfa, ostormén-bangita. In Jean-Denis Godet: Fák és cserjék. Fordította: Dr. Horánszky András. (hely nélkül): Officina Nova. 1993. 206. o. ISBN 963-8185-26-0  
• Ostormén bangita. Viburnum Lantana L. In Wagner János: Magyarország virágos növényei: A Hoffmann K(ároly) növényatlaszának képeivel. A Hoffmann Gy(ula) átdolgozta harmadik kiadás alapján írta. A magyar szöveget átnézte Mágocsy-Dietz Sándor. Budapest: K. M. Természettudományi Társulat. 1903. 63. o. Hozzáférés: 2016. december 4. A tankonyvtar.hu weboldalon is megtalálható html formátumban az Arcanum Adatbázis Kft. 2006-os digitalizálásának eredményeképpen  
• Bokor József (szerk.). Kányafa, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2016. november 27. 
• Priszter Szaniszló: Növényneveink: A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Budapest: Mezőgazda. 42., 194., 535. o. ISBN 963 9121 22 3 1998. [1999]