Angmar

Angmar egy királyság J. R. R. Tolkien angol író és filológus Középfölde-témájú műveiben. Középfölde északi részén, Eriador északkeleti határainál helyezkedett el, a Megyétől jóval északra, a Ködhegység (Hith Aiglin) északi lábánál. Fővárosa Carn Dûm.

Angmar
Carn Dûm
Földrész	Középfölde
Tartomány	Arnor / Eriador
Úr	angmari boszorkánykirály
Idő	H.k. XIV. szd. - h.k. 1975.
Típus	királyság
Helyszín Tolkien történeteiben

Angmar a középföldei harmadkor 1300-as évei elején született, és 1975-ig állt fenn. A gonosz birodalmai közé tartozott, melyet a Gyűrűlidércek hódítottak el az északi dúnadánok területéből, Arnorból (amely mint egységes királyság ekkorra már több évszázada nem is létezett), és az utódbirodalmak elleni harc bázisaként használtak.

Elnevezése a sinda ang+mbar gyökökből (vas+ház/otthon) származik.

Története

Megalakulása

Angmart, mint az Eriador északi részén fekvő területek többségét is, egykor Arnor, az északi dúnadán királyság részének tekintették (a Nyugatvégi Piros Könyv szerint fénykorában Arnor magában foglalta egész Eriadort, a Kékhegységi törp-bányák és a keleti tünde-királyságok kivételével ). Azonban Arnorban h.k. 861.-ben a nyolcadik ember-király, Erendur halála után mérges testvérviszály tört ki, és a birodalom három részre szakadt: Arthedainra (ék.), Rhudaurra (ény.) és Cardolanra (d.).

H.k. 1300 első éveiben vagy évtizedeiben a mordori Szauron, látva, hogy a déli ember-birodalom, Gondor, hatalma tetőfokán áll, és ellene tenni nem tud, viszont az egykori Arnor tartományai közt nincs jó viszony, egy sereg élén északra küldte a gyűrűlidércek vezetőjét, a Boszorkányurat, hogy támadja meg a dúnadánokat. A lidérckirály a ködhegység északi lábától nyugatra fekvő területeket foglalta el, és itt rendezte be Angmar egyre növekvő királyságát, az elkövetkező évszázadokban pedig számos harcot vívott a dúnadánokkal, fokozatosan délnyugat felé szorítva őket.

Eredetileg gonosz északi emberek, valamint orkok és hasonló szörnyek szolgálták. A harcok során több kisebb, addig Arnor fennhatósága alá tartozó királyság és nép csatlakozott hozzá, így pl. Carn Dum. A Boszorkányúr sikereit segítette, hogy a három utódtartomány állandó határvitában állt – főképp a Szeles Dombok és a Brí felé eső területek, valamint egy, határvidékeiken elterülő domb, a Széltető látóköve miatt, amelyre mindhárom királyság igényt tartott, részben pedig az, hogy az északi dúnadán nép – talán a zordabb körülmények miatt – nem mutatkozott elég életrevalónak, a népesség a háborúk nélkül is folyamatosan csökkent, az elnéptelenedő területekre pedig az ellenséges, sokszor a lidércekhez is húzó domblakók települtek.

Támadások az északi ember-királyságok ellen

Angmar felemelkedése az arthedaini Malvegil király idejében történt. 1350-re Rhudaurban és Cardolanban is kihalt a királyi család, Rhudaur teljesen a domblakók uralma alá került, akiknek vezetője titokban a Boszorkányurat szolgálta. Malvegil fia Argeleb király igényt támasztott egész Arnor uralmára, de a rhudauri királyság fegyverrel állt neki ellent, és segítséget hívott Angmargból. A harcokban Argeleb meghalt. Fia, Arveleg a lindoni tündék és a cardolaniak segítségével visszaszorította Angmart és megerősítette a határvidékeket, amely mintegy 50 évnyi békésebb időszakot biztosított. A Boszorkányúr ezután délkeleten indított támadást, a völgyzugolyi tünde-település ellen, de bevenni nem tudta.

H.k. 1409-ben, Arveleg uralkodása idejében, Angmar megindította az első nagy támadását megalakulása óta. A Széltetőt bevették, és lerombolták a tetején álló erődöt, Amon Sûlt. Lerohanták Rhudaurt és Cardolant, az előbbit leigázták, az utóbbi népe a Tym Gorthad-i temetővárosba (a későbbi Sírbuckák) menekült. Csak a legnépesebb arnori tartomány, a királyság egykori magja, Arthedain maradt talpon, bár a király, I. Arveleg elesett a harcokban. A vezetőik segítséget kértek a tündéktől, Círdan hadaival visszaszorították a támadókat, a lórieni és völgyzugolyi tünde-államok csapatai pedig, hátbatámadva Angmart, nemsokára csatlakoztak hozzájuk. A boszorkányúr jelentős erővisszavonást hajtott végre, és egy időre felhagyott a támadásokkal.

Arnor levegője, főként keleten – nemcsak a háborús fenyegetés, hanem a lidérckirály növekvő befolyása miatt – megromlott, barátságtalanná vált. A hobbitok egy része ebben az időben vándorolt a Megye szélére.

1636-ban, II. Argeleb uralkodása idején újabb pusztítás söpört végig a dúnadánok királyságain – ezúttal egy betegség. A Fekete Vész, amely Osgiliathban tűnt fel, főleg Gondor embereit pusztította, de eljutott egészen Cardolan legdélibb területeiig is (még a hobbitokat is sújtotta, akik ekkorra már betelepültek a Megyébe). A Cardolani uralkodóház maradéka ekkor pusztult el a sírdombok között, a területre pedig gonosz szellemek érkeztek Angmarból és Rhudaurból, és bevették magukat a sírokba. A terület, a Sírbuckák világa, rettegett hellyé vált azon vándorok többsége között, akiket útjuk szerencsétlenül arra vezérelt.

Angmar és Arnor bukása

Az angmari boszorkányúr néhány száz év készülődés után, az 1970-es évekre ismét megerősödött, 1974-ben hadai hosszas harcok után betörtek Arthedainba, elfoglalták a fővárost, Fornostot, Araphant fia Arvedui király pedig menekülés közben a messzi, hóborította észak tengerein halt meg hajótörés miatt. De egy évvel azelőtt elindított segítségkérése eljutott a gondori testvérbirodalomba Earnilhoz, az ottani uralkodóhoz. Az uralkodó fiát, Earnurt küldte az északi rokonok megsegítésére egy nagy hajóhad és akkora sereg élén, amelyet Észak e korban még nem láthatott. A felmentő sereg, szerencsétlenségükre, elkésett, és Arnor végleg megdőlt, de a tündék és az arnoriak maradéka örömmel csatlakoztak hozzá. A Boszorkányúr pedig gőgjében és elbizakodottságában eléjük vonult Fornosti erődjéből. Seregét 1975-ben tönkreverték, sőt azt is megakadályozták, hogy visszameneküljön Angmarba vagy Carn Dumba. Dél felé, Mordorba szökött, Angmar uralmát pedig a völgyzugolyi Glorfindel és a gondori Earnur megdöntötte, akik azután visszamentek uradalmaikba.

Epilógus

Angmar – és Arnor – történelmi szerepe itt végleg véget ért, az Északi Királyság nem létezett többé. A Megyétől északra fekvő területek néptelen vadon- és kísértetfölddé változtak, ahová a trollokon kívül értelmes eleven lény nem szívesen merészkedett. Csak pár északi dúnadán család maradt az egykori hatalmas királyságból, akik többnyire Völgyzugolyban találtak menedéket, és a vezér (a király örököse) mindig ott is nevelkedett, kezdve Arvedui unokájával, Aranarth fia Arahaellel. A dúnadánok utódai, az ún. (északi) kószák a Gyűrűháborúban is részt vettek, ennek eredményeképp pedig Arathorn fia Aragorn, az arthedaini királyi család leszármazottja, Gondor trónjára került, miután segített visszaverni Szauronnak a főváros, Minas Tirith ellen indított óriási támadását. A Boszorkányúr, Angmar egykori uralkodója, aki Szauron seregét vezette, ebben az ostromban esett el.

Források

• A Gyűrűk Ura (Függelék, a Harmadkor c. fej.)
• K. W. Fonstad: Középfölde Atlasza. 52-59. o.