Budapest Wolves

magyar amerikaifutball-csapat
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. július 7.

A Budapest Wolves kilencszeres magyar bajnok budapesti amerikaifutball-csapat, 2004-es alapítása óta a magyarországi amerikaifutball meghatározó csapata. Az egyesület Magyar Amerikai Futball Szövetség alapító tagja (2005), azonban a Magyarországi Amerikai Futballcsapatok Ligájában 2006-ban[1] és 2007-ben[2] csak tartalékcsapatot indított. 2005 és 2007 között, valamint 2014 és 2017 között az osztrák bajnokságban is szerepelt, melynek negyedosztályát 2014-ben, harmadosztályát 2015-ben megnyerte.

Budapest Wolves
logó
logó
Csapatadatok
Teljes csapatnévBudapesti Farkasok KSE
BecenévFarkasok
SzékhelyBudapest, Magyarország
Alapítva2004
Csapatszínekpiros fekete és fehér               
KabalafiguraLupi

VezetőedzőSződy Ferenc
ElnökKovács István

StadionokAngyalföldi Sport- és Szabadidő Központ (Budapest)
Szereplés
MAFSZ (2004–)Divízió I (2005, 2008–2010)
HFL (2012–)
AFBÖ (2005–2007, 2014–2017)Divízió I (2006, 2007, 2016, 2017)
Divízió II (2005, 2015)
Divízió III (2014)
CEFL (2007–2014, 2022–)CEFL (2007–2014, 2022–)
Bajnoki címek
Hungarian Bowl8 (2005, 2008, 2009, 2010, 2012, 2018, 2021, 2023)
AFBÖ Divízió II1 (2015)
AFBÖ Divízió III1 (2014)
Blue Bowl2 (2006, 2022)
Fall Bowl1 (2011)
A(z) Budapest Wolves honlapja

Szervezeti háttér

szerkesztés

A hátteret adó sportegyesület 2004-ben alakult Budapesti American Football Club Egyesület néven. Alapító-elnöke Árpa Attila, aki 2009-ig játékosként is szerepelt a csapatban. 2009 óta az egyesület neve Budapesti Farkasok Amerikai Futball Közhasznú Egyesület (Budapesti Farkasok AFKE), székhelye 1204 Budapest, Tátra tér (Új Piaccsarnok) I/15-16. Az egyesületet 5 fős elnökség irányította, melynek elnöke Hubay Mátyás volt.

2015-ben a jogszabályi változások miatt a csapat ismét névváltozáson esett át: Budapesti Farkasok Közhasznú Egyesület (Budapesti Farkasok KSE). A csapat vezetése a 3 fős elnökségre szűkült, melynek tagjai Sára Márta, Roczkó Iván (alelnök) és Hubay Mátyás (elnök).

2015-ben megalakult az egyesületen belül a férfi kézilabda-szakosztály, illetve később a női kézilabda-szakosztály, a női röplabda szakosztály, a kosárlabda-szakosztály és 2019-ben a darts szakosztály is. 2020-ban új szakosztályként csatlakozott a klubhoz a 2013-ban alapított, ötszörös felnőtt bajnok Budapest Reds baseball és softball egyesület.[3]

A Wolves szurkolólány-csapata a Wolves Cheerleader.

Története

szerkesztés

Lee Hlavka-korszak

szerkesztés

A csapatot 2004. április 4-én alapították, ekkor egyetlen magyar amerikaifutball-csapatként funkcionált. Első hivatalos mérkőzésüket 2004. augusztus 15-én játszották, az osztrák negyedosztályú Fischamend Oilers ellen idegenben 35–0 arányban győztek.[4] 2004 novemberében a Farkasok felvételt nyertek az osztrák AFBÖ-be, és a 2005-ös szezont az osztrák harmadosztályban, a Divízió II-as bajnokságban kezdték. Első hivatalos bajnoki mérkőzésüket a Carinthia Cowboys ellen játszották (16–0 arányú vereség), hazai pályán, ekkor a Bozsik József Stadionban a Vienna Knights ellen mutatkoztak be (27–0 arányú győzelem 4000 néző előtt). A bajnokság alapszakaszát 3 győzelemmel és 1 vereséggel zárták, az elődöntőben a Blue Devils II csapatát verték meg.[5] A II. Challenge Bowl döntőben a Tyrolean Raiders II elleni 24–6-os vereséggel a bajnokságot a 2. helyen zárták, de 2006-ban a Divízió I-ben indulhattak. Közben 2005 októberében elkezdődött az első magyar bajnokság is, a Wolves Nagykanizsán a Nagykanizsa Demons ellen 79–0 arányú győzelemmel indult. A csapat mindhárom alapszakasz-meccsét megnyerte, majd a döntőben a Debrecen Gladiators ellen diadalmaskodott 46–0 arányban.

2006-ban és 2007-ben a csapat az osztrák Divízió I-es bajnokságban szerepelt, mely mellett a magyar bajnokságot a csapat nem vállalta, viszont 2006 óta a klub második számú csapattal is rendelkezik, akik indultak a bajnokságban. 2006 első felében 3-3-mal zárt a Wolves az osztrák bajnokságban, hazai színtéren az ősszel megrendezett I. Blue Bowl kupában mérettette meg magát, amit veretlenül meg is nyert. 2007-ben a Wolves az osztrák Divízió I-es alapszakaszt 7-1-es mérleggel a 2. helyen zárta, és hazai pályán fogadta a St. Pölten Invaders csapatát, 22-20-as vereséget szenvedett. Párhuzamosan a csapat benevezett a SELAF (későbbi CEFL) bajnokságba, ahol az alapszakaszt 6-1-es mérleggel megnyerte, az elődöntőben győzött a Novi Sad Dukes ellen, de a SELAF Bowl döntőben 28-27-re vereséget szenvedett a Vukovi Beograd csapatától.[6] Ebben az évben tovább bővült a Wolves-család, a Budapest Wolves Ladies révén az első magyarországi női együttes is megalakult a klub berkein belül.

2008-tól a Wolves az osztrák helyett a magyar bajnokságban indult, ahol 2010-ig mind a három Divízió I-es szezont veretlenül nyerte meg. Közben a Farkasok a CEFL ligában 2008-ban és 2010-ben elődöntőt, 2011-ben döntőt játszottak, de a sorozatot nem sikerült megnyerniük. 2011-ben a MAFSZ a bajnokság átszervezésébe fogott, a Hungarian Bowl kupáért a legerősebb magyar ill. nemzetközi vendégcsapatokkal kívántak kiemelt ligát indítani HFL néven, ám a bajnokság a kevés résztvevő miatt nem indult el. Ezáltal a három legerősebb csapat (Wolves, Sharks, Cowboys) nem indult ebben az évben hazai bajnokságban – ősszel a Divízió I győztes Nyíregyháza Tigers csapatával a négy csapat Fall Bowl néven kupát szervezett, melyet a Wolves veretlenül nyert meg.

2012-től elindult a HFL bajnokság. 2012-ben az alapszakaszban története első hazai bajnoki vereségét szenvedte el a klub a Budapest Hurricanes ellen, így a Farkasok az alapszakaszt a 2. helyen zárták, ám a döntőben visszavágtak, és ötödszörre is elhódították a Hungarian Bowl bajnoki serleget.[7] A CEFL-ben 2 győzelemmel és 4 vereséggel szerepeltek, ebben a sorozatban ekkor volt az utolsó Wolves-győzelem.

Kovács István-éra

szerkesztés

2013-ban újra kikaptak az alapszakaszban a Hurricans-től, és 2. helyen jutottak a döntőbe, ám ezúttal a Hurricans a döntőben is győzni tudott.[8]

2014-ben a Wolves ismét indult az osztrák bajnokságban, az AFL Divízió 3-at veretlenül zárták, és nyerték a IX. Challenge Bowl-t. A magyar bajnokságban 4 győzelemmel és 2 vereséggel hármas holtversenyt értek el a Hurricanes és a Rebels csapatával, legjobb pontkülönbsége révén a Wolves nyerte az alapszakaszt, és jutott a IX. Hungarian Bowl döntőbe, ahol újra ezüstérmet szerzett az Újbuda Rebels elleni 19-9-es vereséggel.[9] A Farkasok 2013-ban és 2014-ben egyaránt 0-6-os mérleggel zártak a CEFL küzdelmeiben, ahol azóta nem is indultak.

2015-ben ismét elindultak az osztrák pontvadászatban, a Divízió 2-ben az alapszakaszt 7-1-gyel zárták, és megnyerték az elődöntőt, valamint a VIII. Iron Bowl döntőt is. A magyar bajnokságban 2015-ben vendégindulóként a szlovák Bratislava Monarchs is elindult. A Wolves az alapszakaszt a Monarchs és a Cowbells mögött a 3. helyen zárta, ám az elődöntőben visszavágott a Cowbells-nek a 2014-es bajnoki döntőért és az alapszakasz-vereségért is, és a kiírásnak megfelelően az elődöntő megnyerésével megszerezte a klub 6. bajnoki címét.[10] Azonban újabb Hungarian Bowl ill. HFL-cím nem került a Wolves birtokába, ugyanis a Monarchs 55-34-re nyert a döntőben.[11]

A 2016-os szezonban újra három fronton indult az együttes: a magyar HFL és az osztrák Divízió 1 mellett az IFAF Európai Bajnokok Ligája küzdelmeiben is részt vettek. A BL-ben a csapat 0-2-es mérleggel zárt a csoport 3. helyén, a HFL-ben a Farkasok komoly meglepetésre 1-6-os mérleggel utolsóként végeztek. Az osztrák Divízió 1 keleti csoportjában 4 győzelemmel és 4 vereséggel a csoport 3. helyén zártak, így nem jutottak a rájátszásba.[12]

2017-ben a Wolves a magyar bajnokságban indította legjobb játékosait, a csapat nemzetközi bajnokságba nem nevezett, és az osztrák Divízió I-ben jobbára a második csapattal nevezett (így a Wolves 2 nem is indult a magyar pontvadászatban). A HFL-ben az alapszakaszt a 4. helyen zárták, az elődöntőben a veretlen címvédő Miskolc Steelers ellen kiestek. Az osztrák bajnokságban a csapat csupán 1 győzelmet szerzett, és kiesett a Divízió II-be.

2018-ban a Wolves fennállása során először nem indult nemzetközi porondon. A csapat csak a magyar bajnokságra koncentrált, melynek eredményeképp 6 győzelemmel és 1 vereséggel megnyerték a HFL alapszakaszát, majd az elődöntőben és a döntőben is győzedelmeskedni tudtak, így 6 év után újra Hungarian Bowl győztesek, 3 év után újra, immáron 7. alkalommal magyar bajnokok lettek.

2019-ben a címvédő csapat az 5 mérkőzéses alapszakaszt veretlenül zárta, ám az elődöntőben a Kyiv Capitals ellen vereséget szenvedett. A csapat a nemzetközi porondra is visszatért, ahol a Bolzano Giants ellen az első körben kiestek a CEFL-kupa küzdelmei során.

A 2020-as HFL-szezon a Covid19 járvány miatt elmaradt. A 2021-es évben a csapat az alapszakasz során 2 győzelmet és 2 vereséget szerezve jutott be a döntőbe, ahol a veretlen Fehérvár Enthroners otthonában győzni tudak, így a 7. Hungarian Bowl és 8. magyar bajnoki trófeát elhódították. 2022-ben szintén 2 győzelmet és 2 vereséget szereztek, amivel a HFL 3. helyén végeztek. Az elődöntőben a Cowbells otthonában győzni tudtak, de a döntőben a Fehérvár Enthroners revánst tudott venni. A 2022-es szezon végén Kovács István leköszönt a vezetőedzői posztról, melyet Sződy Ferenc, a csapat és a válogatott védő koordinátora vett át.

Budapest Wolves 2

szerkesztés

2006-ban az ARD7 Budapest Wolves 2 csapata a MAFL keleti csoport 2. helyén végzett, majd az elődöntőben a Győr Sharks ellen 29–21-es vereséget szenvedett. 2007-ben a Wolves 2 a MAFL Divízió I nyugati csoportjában zárt 2. helyen, az elődöntőben a Debrecen Gladiators győzte le a csapatot 28–27 arányban. 2008-ban a nagycsapat visszatérésével nem indult a Wolves 2; 2009-ben a csapat a Divízió III 4. helyén zárt, majd az elődöntőben 61–10-re kikapott az Újbuda Rebels csapatától.

2010-ben a Wolves 2 a Divízió II-es bajnokságban mind a 6 mérkőzését elveszítve sereghajtóként zárt. 2011-ben egy győzelemmel a Divízió II 8. helyét érte el, majd 2012-ben újra nyeretlenül zárta a Divízió II keleti csoportját. 2014-ben 4 győzelemmel és 2 vereséggel a Divízió II alapszakaszának 4. helyét érték el a Farkasok, ám a Wild Card körben hazai pályán kikaptak a Szekszárd Bad Bones ellen.

2014-ben, 2015-ben és 2017-ben nem indult B-csapat a bajnokságban (2017-ben lényegében a B-csapat játszott az osztrák Divízió I-ben); 2016-ban a Wolves 2 a Divízió I-ben indult, ám mind a hat mérkőzést elvesztette. 2018-ban a csapat a Divízió II-ben 2-4-es mérleggel 6. lett; 2019-ben újra a Divízió I-ben indultak. A 2020-as évben a járvány miatt a HFL keret egy része is a csapatba került,; a Wolves a keleti csoport veretlen megnyerése után a Covid19-járvány súlyosbodó 2. hullámjára hivatkozva a rájátszás előtt visszalépett a bajnokságtól. 2021-ben a Divízió II-ben indultak, amit veretlenül megnyertek.

Eredmények

szerkesztés

Magyar bajnokság

szerkesztés
Szezon Osztály Csoport Alapszakasz Rájátszás eredmények
Eredmény Győzelem Vereség
2005 Div I 1. 3 0 Győzelem Elődöntő (Nagykanizsa Demons) 72–2
Győzelem I. Hungarian Bowl (1) (Debrecen Gladiators) 46–0
2008[13] Div I A 1. 5 0 Győzelem Elődöntő (Budapest Titans) 55–0
Győzelem IV. Hungarian Bowl (2) (Budapest Cowboys) 20–14
2009[14] Div I 1. 4 0 Győzelem Elődöntő (Nyíregyháza Tigers) 26–7
Győzelem V. Hungarian Bowl (3) (Győr Sharks) 16–12
2010[15] Div I 1. 6 0 Győzelem Elődöntő (Újbuda Rebels) 17–7
Győzelem VI. Hungarian Bowl (4) (Nyíregyháza Tigers) 58–0
2012[16] HFL 2. 2 1 Győzelem VII. Hungarian Bowl (5) (Budapest Hurricanes) 65–21
2013[17] HFL 2. 3 1 Vereség VIII. Hungarian Bowl (Budapest Hurricanes) 28–24
2014[18] HFL 1. 4 2 Vereség IX. Hungarian Bowl (Újbuda Rebels) 19–9
2015[19] HFL 3. 4 2 Győzelem Elődöntő (Budapest Cowbells) 46–21
Vereség X. Hungarian Bowl (Bratislava Monarchs) 55–34
2016[20] HFL 6. 1 4
2017[21] HFL 4. 2 3 Vereség Elődöntő (Miskolc Steelers) 27–25
2018[22] HFL 1. 6 1 Győzelem Elődöntő (Nyíregyháza Tigers) 35–20
Győzelem XIII. Hungarian Bowl (6) (Miskolc Steelers) 34–30
2019[23] HFL 1. 5 0 Vereség Elődöntő (Kyiv Capitals) 27–35
2021 HFL 2. 2 2 Győzelem XV. Hungarian Bowl (7) (Fehérvár Enthroners) 18–7
2022 HFL 3. 2 2 Győzelem Elődöntő (Budapest Cowbells) 21–14
Vereség XVI. Hungarian Bowl (Fehérvár Enthroners) 24–31
2023 HFL 1. 6 0 Győzelem Elődöntő (Budapest Titans) 42–20
Győzelem XVII. Hungarian Bowl (8) (Újpest Bulldogs) 49–28
2024 HFL 4. 2 3 Vereség Elődöntő (Csepel TC Cowbells) 7–24

Osztrák bajnokság

szerkesztés
Szezon Osztály Csoport Alapszakasz Rájátszás eredmények
Eredmény Győzelem Vereség
2005 Div 2 1. 3 1 Győzelem Elődöntő (Cinneplexx Blue Devils II) 27–0
Vereség Challenge Bowl II (Tyrolean Raiders II) 24–6
2006 Div 1 H. 3 3
2007 Div I 2. 7 1 Vereség Elődöntő (St. Pölten Invaders) 22–20
2014[24] Div 3 A/B 2. 5 1 Győzelem Elődöntő (Telfs Patriots) 35–9
Győzelem Challenge Bowl XI (Fürstenfeld Raptors) 41–14
2015[25] Div 2 A 1. 7 1 Győzelem Elődöntő (Salzburg Bulls) 37–20
Győzelem Iron Bowl VIII (Amstetten Thunder) 24–21
2016[26] Div 1 Kelet 3. 4 4
2017[27] Div 1 B 5. 1 7

Nemzetközi sorozatok

szerkesztés
Szezon Sorozat Csoport Alapszakasz Rájátszás eredmények
Eredmény Győzelem Vereség
2007[28] SELAF Észak 1. 6 1 Győzelem Elődöntő (Novi Sad Dukes) 21–14
Vereség SELAF Bowl II (Vukovi Beograd) 28–27
2008[29] CEFL Észak 2. 5 5 Vereség Elődöntő (Vukovi Beograd) 21–7
2009[30] CEFL B 3. 4 4
2010[31] CEFL 3. 2 4 Vereség Elődöntő (Ljubljana Silverhawks) 31–14
2011[32] CEFL 2. 4 2 Vereség CEFL Bowl VI (Vukovi Beograd) 34–33
2012[33] CEFL 4. 2 4 Vereség Elődöntő (Vukovi Beograd) 35–14
2013[34] CEFL 4. 0 6
2014[35] CEFL 4. 0 6
2016[36] IFAF BL Central 3. 0 2
2019[37] CEFL Cup Vereség Negyeddöntő (Bolzano Giants) 36–19
2022[38] CEFL Győzelem Első kör (Moscow Spartans) 35–0 mérkőzés nélkül
Vereség Negyeddöntő (Calanda Broncos) 28–35[39]
2023[40] CEFL
CEFL Cup
Vereség CEFL nyolcaddöntő (Vukovi Beograd) 38–48
Győzelem CEFL Cup Elődöntő (Bucharest Rebels) 45–6
Vereség CEFL Cup Döntő (Kragujevac Wild Boars) 51–45
2024 CEFL Visszalépett a sorozat indulása előtt

Blue Bowl, Fall Bowl

szerkesztés
Szezon Bajnokság Alapszakasz Rájátszás eredmények
Eredmény Győzelem Vereség
2006 I. Blue Bowl 1. 2 0 Győzelem Elődöntő (Budapest Cowboys) 75–0
Győzelem I. Blue Bowl (Debrecen Gladiators) 63–20
2011 Fall Bowl 1. 3 0 Győzelem Fall Bowl (Nyíregyháza Tigers) 28–0
2022 III. Blue Bowl 1. 2 0 Elődöntő (Diósd Saints) elmaradt
Győzelem III. Blue Bowl (Budapest Cowbells) 21–14

Budapest Wolves 2

szerkesztés
Szezon Osztály Csoport Alapszakasz Rájátszás eredmények
Eredmény Győzelem Vereség
2006 Div I Kelet 2. 3 1 Vereség Elődöntő (Győr Sharks) 21–29
2007 Div I Nyugat 2. 2 2 Vereség Elődöntő (Debrecen Gladiators) 27–28
2010 Div II 7. 0 6
2011 Div II 8. 1 4
2012 Div II Kelet 6. 0 5
2013 Div II 4. 4 2 Vereség Negyeddöntő (Szekszárd Bad Bones) 8–16
2016 Div I 9. 0 6
2018 Div II 6. 2 4
2019 Div I Nyugat 4. 1 5
2020[41] Div I Kelet 1. 3 0 Elődöntő (NBA Crushers) előtt visszalépett
2021 Div II Nyugat 1. 5 0 Győzelem Elődöntő (Újpest Bulldogs) 26–3
Győzelem XII. Duna Bowl (Tatabánya Mustangs) 34–14
2022 Div II 1. 4 0 Győzelem Elődöntő (Levelek Spartans) 30–22
Vereség XIII. Duna Bowl (Újpest Bulldogs) 6–10
2023 Div I Nyugat 1. 5 0 Győzelem Elődöntő (Győr Sharks) 26–0
Vereség XVII. Pannon Bowl (Dabas Sparks) 14–17
2024 Div II 6. 0 5 Megj. visszalépett a bajnokság indulása előtt

Vezetőedzők

szerkesztés

A csapat vezetőedzője 2004-től 2012-ig az amerikai Lee Hlavka volt, 2013 és 2022 között Kovács István vezette a Wolves csapatát.[42] A 2023-as szezonban Sződy Ferenc veszi át a vezetőedzői pozíciót.

Hall of Fame

szerkesztés

A Budapest Wolves 2019-ben, a csapat alapításának 15. évfordulóján megalapította a saját hírességek csarnokát. Az alapításkor Demeter István futó, Száraz Kata linebacker, Lee Hlavka edző, Király Csanád elkapó, Terdik László center, Pethő Ferenc guard, Mihálovits Tamás defensive end és Oláh Zoltán center került a csapatba.[43]

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés
  1. 2006 Divízió I.. [2016. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
  2. 2007 Divízió I.
  3. Baseball csapattal bővül a Wolves család, 2020. február 18. [2021. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 26.)
  4. Győztek a Farkasok!
  5. Amerikai futball: döntőben a Wolves
  6. SBB Vukovi Beograd - Budapest Wolves
  7. A Wolves a döntőben óriási veréssel vett revánsot
  8. HFL: bajnok a címvédő Wolvest legyőző Budapest Hurricanes!
  9. HFL: „farkasverés” 6000 néző előtt, először bajnok a Rebels!
  10. HFL: bosszút állt a címvédőn, újra magyar bajnok a Wolves
  11. HFL: Garzával nem bírtak a Farkasok, a pozsonyiak a bajnokok!
  12. A Farkasok magabiztos győzelemmel zárták a 2016-os szezont. [2016. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 5.)
  13. 2008 Divízió I.
  14. 2009 Divízió I.
  15. 2010 Divízió I.
  16. HFL 2012. [2019. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 2.)
  17. 2013 HFL. [2017. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 27.)
  18. HFL 2014. [2017. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 27.)
  19. Cellect HFL 2015
  20. Cellect HFL 2016. [2016. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
  21. Ratio Media HFL 2017. [2017. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 27.)
  22. FEZEN HFL 2018
  23. Maker's Mark HFL 2019. [2019. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 2.)
  24. Division 3 2014. [2017. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 27.)
  25. Division 2 2015[halott link]
  26. Division 1 2016. [2017. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 27.)
  27. Division 1 2017. [2017. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 27.)
  28. CEFL Scores 2007. [2014. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 2.)
  29. CEFL Scores 2008. [2014. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 2.)
  30. CEFL Scores 2009. [2011. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 2.)
  31. CEFL Scores 2010. [2011. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 2.)
  32. CEFL Scores 2011. [2011. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 1.)
  33. CEFL Scores 2012. [2014. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
  34. CEFL Scores 2013. [2014. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
  35. CEFL Scores 2014. [2014. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
  36. IFAF Europe Champions League 2016. [2016. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 6.)
  37. Bolzano Giants vs Budapest Wolves. [2019. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 2.)
  38. Return to full swing, 2021. december 22.
  39. CEFL Championship Recap: Calanda Broncos – Budapest Wolves, 2022. május 16.
  40. CEFL 2023 Schedules & Standings, 2023. június 12.
  41. Absolute Live Divízió I 2020. (Hozzáférés: 2020. november 8.)
  42. Budapest Wolves (mafsz.org)
  43. Wolves Alpha Team - Hall of Fame Class of 2019. [2021. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 26.)

Külső hivatkozások

szerkesztés