VÉDŐBESZÉD: M. Night Shyamalan A faluja egy meg nem értett szerelmes film
A rendező egyik legmegosztóbb alkotásának védelmében
Az írás SPOILEREKet tartalmaz a Falu cselekményére vonatkozóan.
2004-ben M. Night Shyamalan a világ egyik legsikeresebb rendezőjének számított. A már akkor is franchise-ok és feldolgozások uralta filmpiacon elérte, hogy nézők milliói rohanjanak a mozikba a neve hallatán - egészen addig, amíg be nem mutatta A falut, amely munkásságának fordulópontjává vált. A nézők és a kritika is csalódott a direktorban, bizalmukat pedig azóta sem volt képes visszanyerni teljesen. Ugyanakkor Shyamalan szigorúan véve nem alulmúlta az elvárásokat, hanem csupán egészen más művet készített, mint amire a közönség számított.
Azok a fránya elvárások...
A falu egy múlt századi közösségről szól, akik egy rejtélyes erdő által ölelt településen élik átlagos életüket: a fák között azonban titokzatos szörnyek rejtőznek, így a falut elhagyni szigorúan tilos.
A film a rendező három nagy sikerét követte - három olyan darabot (Hatodik érzék, A sebezhetetlen és a Jelek), amelyek elég határozott képet alakítottak ki Shyamalan stílusáról. A felszín alatt ezek a művek mind komoly lélektani drámák voltak traumáról, hitről, erkölcsről, halandóságról, de valószínűleg a többség emlékezetében inkább az maradt meg, hogy a direktor remekbe szabott, feszült és meglepő fordulatokkal fűszerezett thrillereket szállít futószalagon.
A nézők védelmében tegyük hozzá, hogy A falu marketingkampánya is éppen ebben az elvárásában erősített meg mindenkit: az előzetesek a filmben végül másodlagosnak bizonyuló horrorelemeket mutatták, és a poszterek is a lényekkel kapcsolatos szabályokra hívták fel a figyelmet. Csakhogy A falu legnagyobb csavarja, hogy Shyamalan ezúttal nem horrort, hanem egy romantikus filmet forgatott.
A félelem (majdnem) mindent átitat
A falu címadó helyszínét, Covingtont úgy ismerjük meg, mint ahol mindent a környező erdőben rejtőző lényektől való félelem határoz meg. De ez a rettegés nem veszi elejét annak, hogy a falubeliek normális, örömmel és szeretettel teli életet éljenek. A film valódi főszereplőjével, a vak Ivy Walkerrel (Bryce Dallas Howard) ugyan csak a játékidő 14. percében találkozunk, de rögtön összetört szívű testvérét, Kittyt (Judy Greer) vigasztalva mutatkozik be. Ivy fogyatékossága ellenére nem fájdalommal, hanem boldogan él, és annyira magabiztosan mozog ebben a környezetben, hogy fogyatékossága ellenére még futóversenyekre is vállalkozik barátaival.
Hatalmas empátiával bír mindenki felé, Lucius Hunt (Joaquin Phoenix) iránt érzett szerelme pedig hamar a cselekmény fő mozgatórugójává válik. Ugyanakkor míg Ivy jóindulata és jóhiszeműsége nagyban köszönhető Covington családközpontú, egyszerű életstílusának, a vének titkai, a falu mitológiája egyben vissza is fogják ő és társai érzelmi fejlődését.
A tettek, nem a szavak embere
Erre nem is kell jobb példa a film másik főhősénél, Lucius Huntnál, aki a játékidő első felét dominálja. Lucius sztoikus, megingathatatlan jelleme tökéletesen illeszkedik a 19. századi telepesekről szóló történetek hagyományába, amelyet A falu tudatosan imitál. Lucius az első, aki javaslatot tesz arra, hogy vágjanak át az erdőn orvosságot keresve, őrszolgálatra jelentkezik, azaz rendkívül bátor és önfeláldozó módon viselkedik.
Azonban még ha a szörnyektől való félelmén képes is felülemelkedni, korának férfiaihoz hasonlóan érzelmeivel és azok kifejezésével már sokkal nehezebben küzd meg. Ivy persze átlát ezen az álcán, fel is emlegeti, hogy fiatalabb korukban kézen fogva vezette őt, azonban Lucius egyszer csak felhagyott ezzel a szokással. Még akkor sem kapta el a lányt, amikor ő azt tettette, hogy elesik. "Néha nem tesszük meg azokat a dolgokat, amelyeket szeretnénk, hogy mások ne tudják meg, hogy mit szeretnénk" - fogalmazza meg a tanulságot Ivy. Lucius annyira magáévá tette ezt az életfilozófiát, hogy saját édesanyja (Sigourney Weaver) és Edward (William Hurt) románcáról is azt a következtetést vonja le, hogy a férfi valószínűleg azért érdeklődik anyja iránt, mert soha nem érinti meg, és még a kezét sem hajlandó megfogni. Lucius ezzel gyakorlatilag beismeri, hogy képtelen kifejezni a saját vágyait, hiszen ő nem a szavak, hanem a tettek embere - és éppen ezért egy tettel is vall szerelmet.
Vakhit
Ebből kifolyólag teljesen félreértelmezett a szörnyek támadásának szerepe. Shyamalan természetesen mesterien teremt feszültséget és félelmet, de a jelenetnek mégsem ez az elsődleges funkciója. A hangsúly ugyanis nem a néző, hanem a karakterek számára jelentkező rettegésen van. A "lényeket" mindig csak a távolban, életlenül látjuk: ez a megoldás a zsáner legtöbb filmjében olyan eszköz, ami arra szolgál, hogy a néző képzeletét segítségül hívva táplálják a rettegést, de itt a szörnyek jól kivehetők, és jól kivehető az is, mennyire mesterségesek. Shyamalan ugyanis nem velük, hanem a szereplők reakcióival foglalkozik, Lucius, Ivy rettegését, a pincében egymáshoz bújó gyerekeket látjuk az utánuk kutató rémségek helyett. Emiatt borzasztó hatásos a jelenet második nézésre is, amikor a teremtményektől nézőként már nem lenne okunk félni.
Ezért is fontos alaposabban is megvizsgálni a jelenet csúcspontját, amikor Ivy kitárt karokkal áll az ajtóban Lucius visszatérésére várva (hiába követeli testvére, hogy csukja be az ajtót). Vakon, védtelenül, sebezhetően veti meg a lábát, noha semmi oka nincs azt gondolni, hogy a szörnyek majd megkegyelmeznek neki. Megremeg, a sírás kerülgeti, de annyira erősen hisz szerelmében, hogy még a szörnyek közeledésének hallatán sem menekül el. Aztán Lucius megragadja, beviszi, és azután sem engedi el, hogy a veszély már elmúlt - ezzel pedig mindketten bizonyítják szerelmük erejét.
A szerelem mozgat minden ezen a világon
A félelem és szerelem szembenállása ismét kihangsúlyozódik abban a jelenetben, amikor Ivy és Lucius egymás mellett ülnek a tornácon. Egyetlen, vágatlan jelenetben láthatjuk őket a kép két oldalán, miközben a köztük lévő teret a háttérben úszó köd foglalja el. A jövő bizonytalansága és kapcsolatuk bizonyossága néz szembe: Ivy megint szembesíti Luciust azzal, hogy nem véletlenül az ő tornácán ül, amikor másokra is vigyázhatna. Majd kijelenti, hogy egy nap össze fognak házasodni, mire Lucius azzal felel, hogy mi értelme elmondania, hogy csak akkor érez félelmet, amikor a lányért aggódik? De végül mégis a szerelmet győz a rettegés felett.
Ez vezet a film első csavarjához: a féltékeny Noah Percy (Adrien Brody) megkéseli Luciust, akire orvosság híján a halál vár. Ennek hatására Edward elárulja lányának a nagy titkot, hogy a szörnyek nem igaziak, hanem azért találták ki őket, hogy a lakosok ne hagyhassák el a falut. Azonban a teljes igazságot nem mondja el, hogy a vének valójában a modern kor borzalmai elől menekülve hozták létre a települést, és hogy soha nem néztek szembe a fájdalommal, amit ők okoztak gyermekeiknek. Bár a világ szörnyűségei elől menekültek, ők maguk is egy szörnyű világot teremtettek.
Ilyen értelemben Edward sem szeretetből, hanem önös érdekből vall színt Ivynak: mivel a lány nem lát, az igazság akkor sem fog kiderülni számára, ha elhagyja a falut. De az út így sem könnyű számára, hiszen egy vak embernek ahhoz is hatalmas bátorság kell, hogy elhagyja az egyetlen helyet, amelyet egész életében ismert. Ivy azonban szembenéz saját félelmeivel, kiállja az összes próbát, és visszatér a gyógyszerrel választottjához. Lehet, hogy a vének egy borzasztó világot teremtettek Covingtonban, de Ivy és Lucius szerelmének hála kettejük világa már rendben lesz.
Korábbi Védőbeszédeink:
A cikk Carlos Morales, az amerikai IGN munkatársának írása alapján készült.
