Agricola cikk - Tabula
Ez a cikk eredetileg a Tabula Magazin 7. számában jelent meg.
A történet 2007 októberében kezdődött, az Essen-i játékvásárral. A vásár eseményeiről beszámoló cikkeket itthonról olvasva azt latolgattam, hogy melyik az az újonnan megjelent játék, amit meg kéne vásárolnom. A hírek alapján és főleg a Fairplay felmérés eredményei alapján (http://boardgamegeek.com/geeklist/25485) kialakult bennem az esélyes játékok listája.
(A Fairplay-ről (http://www.fairplay-online.de/) azt kell tudni, hogy egy társas- és kártyajátékokra szakosodott, német nyelvű magazin. Nos, ennek a magazinnak mindig van standja az Esseni kiállításon, aholis minden nap megszavaztatják az arra járókat, hogy az aznap általuk kipróbált játékok közül melyik tetszett nekik a legjobban. A nap végén pedig közzéteszik az eredményeket. Ez a felmérés természetesen nem reprezentatív, viszont mégiscsak támpontot ad annak, aki a vásár legjobb játékát keresi. :) )
Ezután végigvettem a listán található játékokat, és frissiben elolvastam a róluk szóló beszámolókat, amelyeket a vásáron résztvevők írtak. Így az Agricoláról hamar kiderült, hogy a játéknak egy kellemes földművelős-gazdálkodós témája van. Rögtön a gyerekeimre gondoltam (akkor 7 és 6 évesek voltak), talán ez lesz az a játék, mi nekik is tetszeni fog. Tovább olvasva viszont az is kiderült, hogy erősen nyelvfüggő a játék, és hogy csak németül jelent meg. Hát igen, így már mégsem ez az ideális játék.
Némi mérlegelés után végül a Cubát választottam - amivel teljes mértékben meg is voltam elégedve - és várakozó álláspontra helyezkedtem az Agricolával kapcsolatban, had próbálja ki először az angol közönség, és ha véletlenül mégis csak nagy sikere lesz, akkor már kockázat nélkül ruházhatok be egy példányra.
Erre mondhatnánk, hogy tapasztalt játékos is tévedhet... Mert hogy az Agricola óriási siker lett. Mindenki arról beszélt, hogy ez lesz az a játék, ami végre le tudja tolni a BoardGameGeek-es (BGG) rangsor első helyéről a Puerto Rico-t. Mint ahogy ezen a listán is látszik http://boardgamegeek.com/geeklist/25503 míg a Cuba az elején a legnépszerűbb táblás játék volt, a végére a - még mindig előkelő - 114. helyen végzett. Az Agricola viszont mélységből indulva novemberben már a 2007-es megjelenések közül a második helyen trappolt, majd a következő év augusztusában valóban át is vette a BGG örök-ranglista első helyét.
E helyen rövid kitérőt kell tennem a 2007-es Essen-i vásáron megjelent rengeted kitűnő játék méltatása miatt. Ebben az évben ugyanis három játékból is BGG Top10-es játék lett. A teljesség igénye nélkül álljon itt a lista a jelenlegi BGG helyezésükkel karöltve: Agricola 1, Race for the Galaxy 11, Brass 13, Galaxy Trucker 42 (magyarul Galaxis Roncsderbi néven jelent meg), In the Year of the Dragon 68, Cuba 114, Kingsburg 139.
A novemberi események tehát engem is cselekvésre késztettek, mégpedig újra meg kellett fontolnom az Agricola beszerzését. Addigra már azt is tudtam a játékról, hogy van családi szabályvariáció, amit a gyerekeimmel tudnék játszani. De sajnos az is egyértelmű volt, hogy az erős nyelvfüggőség miatt a felnőtt játékot csak nagyon korlátozott társaságban tudnám játszani. Vártam hát még egy kicsit, hátha valaki beszerzi itthon, és egy társasjáték összejövetelen ki tudom próbálni. De persze hiába vártam, az itthon kapható néhány német példány ugyanis alig fogyott. Az utolsó lökést David Norman adta, amikor elkészítette az Agricola lapgenerátort angol nyelven. Ez az ötlet ugyanis lehetővé teszi, hogy a kártyaszövegek fordítását tartalmazó matricák ragasztgatása nélkül lehessen a játékot az eredeti nyelv ismerete nélkül játszani. 308 szöveges kártya ide vagy oda, képesnek éreztem magamat arra, hogy ezt az ötletet megvalósítsam magyar nyelvre. Beszereztem tehát a játékot, és nekifogtam a kártyák szövegeinek fordításához.
Innen már egyenesen halad a történet. A lányaimmal kipróbáltuk a játékot, és nagyon tetszett nekik. Felnőtt ismerőseimmel kicsit döcögősen indult a dolog, sokaknak nem tetszett elsőre, de lassacskán, az angol verzió megjelenésével azért itthon is elkezdett terjedni társasjátékos (gamer) körökben. Közben elkészült az amúgy igen terjedelmes játékszabály magyar fordítása is, amely nem jött volna létre Bérczes Bernadett és Dudás Károly hathatós segítsége nélkül. Az igazi áttörést végül az jelentette, hogy Compaya kiadónál megjelent a magyar verzió. Így már nem lehet semmi kifogása annak, aki ki szeretné próbálni ezt a kitűnő játékot.
No de akkor nézzük csak milyen játék is ez az Agricola. A játék 14 körön keresztül zajlik. Mindenkinek van egy saját kis táblácskája, ahol a saját farmját építgetheti. Az asztal közepén található három részből álló tábla tulajdonképpen csak akciómezőket tartalmaz, ahova a játékosok az embereiket dolgozni küldik. A játék elején 16 akciómező van, és minden körben egy új akciókártya kerül a táblára. Ezzel a játék végére a választható akciók számát 30-ra emelkedik. A körök is nagyon egyszerűen zajlanak, mégpedig, hogy egyenként mindenki felrakja az embereit egy akciómezőre, és a felrakás pillanatában végrehajtja az akciómezőkhöz tartozó akciót. Mindenki csak olyan akciómezőt választhat, amelyen még nem található korong (azaz még senki nem választotta ebben a körben). A kör végén pedig emberkorongjaink hazatérnek a farmunkra, és kezdődhet az új kör. Az akciómezők egyik fajtáján nyersanyagot lehet szerezni. Az akciómezők másik fajtája pedig a nyersanyagok felhasználását illetve a különböző fejlesztések végrehajtását teszi lehetővé, mint szántás, vetés, házbővítés, házfelújítás, karám vagy istálló építés, kenyérsütés. Ilyen akció a családbővítés is, amikor egy ember-koronggal bővíthetjük készletünket és a hátralévő körökben egyel több akció végrehajtása válik lehetővé számunkra.
A játékban 3-4 körönként etetnünk kell embereinket, amikor is korongonként 2-2 ételt kell leadnunk. A játék legvégén a farmunkat egy táblázat alapján pontozzuk, és az nyer, akinek a táblázat szerint a legfejlettebb a gazdasága.
A játék folyamán tehát két feladat között kell megosztanunk energiáinkat: egyfelől fejlesztenünk kell a farmunkat, hogy nyerjünk, másrészről meg gondoskodnunk kell élelemről embereink számára. Az ételt, viszonylag kézenfekvő módon, kenyérsütéssel, állatok levágásával, és egyéb akciók segítéségével gyűjthetünk, mint például napszám vagy halászat.
Mint a fenti leírásból is kiderül, az Agricolában, amikor rád kerül a sor, nagyon sok lehetőség közül választhatsz. Más játékokban általában amikor ránk kerül a sor, csak 3-5 lehetőség közül választhatunk. Ez bőven elég szokott lenni ahhoz, hogy azt mondhassuk, van tér stratégiázni. A választható lehetőségek számának korlátozása viszont arra is kitűnő eszköz, hogy ellenőrizhetővé váljon a játék menetét. Ha ugyanis 3-5 lehetőséget kell végiggondolnunk egy lépés megtételéhez, akkor - extrém esetektől eltekintve - viszonylag hamar megvan a döntés, és jöhet a következő játékos. Az Agricolában ezzel szemben nagyon sok lehetőség közül lehet választani körönként, cserébe viszont az egyes lehetőségek viszonylag egyszerű mechanizmus alapján működnek. Ebből adódik, hogy az első partiknál az ember rendesen el van veszve a rengeteg választási lehetőség között.
És még nem is beszéltem a mesterség és eszköz kártyák adta lehetőségekről. (A játékban ez utóbbiaknak kis fejlesztés a nevük.) A játék elején ugyanis minden játékos kap 7-7 mesterség illetve eszköz kártyát, amelyeket a megfelelő akciók segítségével lejátszhat maga elé. Ezek a kártyák lehetővé teszik az alap akciók hatékonyabb használatát. Minden ilyen kártya másban segít, ráadásul mindenki csak a neki kiosztott kártyákból gazdálkodhat. A játék elején tehát ki kell gondolnom, hogy milyen sorrendben és egyáltalán melyik kártyát fogom lejátszani a kártyáim közül.
A játék családi és teljes verziója között annyi a különbség, hogy a családi verzióból kimaradnak a mesterség és eszköz kártyák. Ezért felnőtt játékosoknak is azt szoktam ajánlani, hogy játszanak először egy családi verziót, hogy megtanulják a lehetséges akciók működési mechanizmusát, és utána játszanak csak egy teljes verziót, ahol már a mesterség és eszköz kártyák előnyeit is tudatosabban tudják majd próbálgatni. Az a tapasztalatom hogy akik rögtön a teljes verzióval kezdtek, azoknak az első parti teljes káosz volt. Volt olyan játékostársam, aki az első ilyen parti után egy évig nem volt hajlandó Agricolát játszani. Néhány parti után viszont már kimondottan egyszerűnek tűnnek majd a családi változat szabályai.
Apropó egyszerűség. A játékmechanizmusban, mint ahogy talán a fenti leírásból is kiderül, semmi különös nincs. Sima munkás-elhelyezős (angolul worker placement) játék ez, és talán másnak is hiányzik a briliáns játékmechanizmus, ami más játékokat a magasba emelt. Csak pakolgatjuk az embereinket és időnként etetjük őket, meg ott van az a sok kártya, amelyeknek a felhasználását erősen meg kell gondolnunk.
És mégis. A lányaimnak a családi verzióval elsőre nagyon tetszett. Nagyon élvezték, hogy etetni kell az embereiket, és különösen tetszett nekik a családbővítés akciómező, ahol is az új korongot az akciómezőre lehelyezett korong tetejére kell tenni, mintha az anyukának pocakja lenne. Az új korong a kör végéig újszülöttnek számít, (és csak egy ételt kell leadni az esetleges etetés alkalmával,) a következő körre már megnő, és mehet dolgozni. A másik dolog, amin időnként elvitatkozgatok velük, hogy mi a fontosabb, a fejlesztés vagy az étel gyűjtés. Én előszeretettel fejlesztek a játék elejétől, de ők mindig mondogatják, hogy az első az étel. Aztán amikor nem jön ki a lépés, és koldulnom kell menni, hogy etethessek, mondogatják, hogy ők szóltak. (Igen, koldulás kártyát kapok, ha nem tudok etetni, amit a játék végéig nálam marad, és sok mínusz pontot ér.)
Nagyon tematikus tehát a játék. Már az első partinál volt egy olyan érzésem, mint ami a vidéki emberek mindennapjaihoz is valószínű hozzá tartozik, mégpedig, hogy sokkal több a munka, mint amit el tudunk végezni. Szántani is kéne, de karám is kell az állatoknak, nem beszélve arról, hogy házat kell bővíteni, mert szabad szoba nélkül a játékban nem lehet ám családot bővíteni.
A játékban összesen 308 különböző mesterség és eszköz kártya található. Ezek a kártyák három csoportba vannak osztva: van belépő szintű pakli, interaktív
pakli és komplex pakli. Így a sok kártya miatt nincs két egyforma parti, nagyon magas az újrajátszhatóság.
Jó szívvel tudom ajánlani tehát a játékot azoknak, akik a kedvelik a komplex stratégiai döntéseket, de azoknak is, akik a családdal játszanak. A nagyon magas újrajátszhatóság miatt még azt is meg merem kockáztatni, hogy egy társaságban akár ezzel az egy játékkal is változatos partikat lehet játszani akár éveken keresztül is. Igaz, nem feltétlenül ezt a játékot ajánlanám annak, aki kizárólag gyerekekkel játszaná az Agricolát, de ha évente 1-2 alkalommal az illetőnek van esélye felnőttekkel is játszani, akkor már szerintem megéri a befektetést.
Baráti társaságban felmerült, hogy a játékszerző mennyire tudta kiegyensúlyozni a játékot ennyi különböző kártya esetén. Hisz akármennyit is játszik vele, biztos, hogy nem tud letesztelni minden variációt. Arra jutottunk, hogy a sok kártya miatt egy erősebb vagy gyengébb kártya jelenléte talán nem is olyan zavaró, mint egy olyan játékban, ahol kevesebb kártya van és egy kiegyensúlyozatlan kártya el tudja rontani a leosztást.
Végül had térjek ki kicsit a játék szerzőjére. Uwe Rosenberg az Agricola előtt leginkább kisebb kártyás játékairól volt ismert, ezek közül is a Bohnanza volt az egyetlen igazán befutott játék. 2007-től kezdve viszont évente bebizonyítja, hogy van még megvalósításra érdemes játékötlete. A 2008-ban Le Havre néven megjelent táblás társasjátéka szintén felkerült a Top10 játékok közé. Az idén megjelenő At the Gates of Loyang is sikergyanús játék, ami ráadásul ismét új ötletre épül.
Monday, March 29, 2010
Monday, February 22, 2010
Káros-e a házi készítésű társas?
Egy kiadóval beszélgetve merült fel, hogy a MATE-nak ki kéne alakítania egy álláspontot a házi készítésű társasjátékok tekintetében.
Ezzel kapcsolatban kicsit elgondolkoztam, hogy mi is az én személyes véleményem a dologról.
Mi a jelenség?
Vannak olyan játékostársaink, akik a társasjátékaikat szeretik otthon, házilag elkészíteni, ahelyett, hogy megvennék a boltban. Nem sajnálnak időt, kartont, nyomtatópatront, laminálófóliát és egyebeket költeni arra, hogy saját készítésű játékuk legyen.
Kialakulásának okai?
- a közelmúltban még az volt a helyzet hogy a Németországban már felfutóban lévő modern társasjátékok egyáltalán nem voltak elérhetők itthon.
- szegény ember vízzel főz, azaz inkább megcsinálom házilag, gyengébb kivitelben, csak játszhassak vele.
Milyen fajtái léteznek?
- nyelvfüggő, de nem jelent meg magyarul
- a játék nem beszerezhető eredeti nyelven sem (Out of Print)
- nyelvfüggetlen vagy van magyar kiadás, de szeretné saját kreativitását belevíve átalakítani a dizájnt.
- egyszerűen nem akar fizetni érte
- kedvtelésből csinálja, hogy elmondhassa, hogy ezt a játékot saját kezűleg csinálta.
Kik az érintettek?
- játékszerzők
- játék kiadók
- játék forgalmazók
- játékosok
Káros-e?
(1) Nos, valószínű hosszasan lehetne vitázni arról, hogy ezen tevékenység által milyen szerzői és kiadói jogok sérülnek, de most nem a jogi értelemben vett érdekek, hanem a "természetes" érdekek sérülését tartanám inkább szem előtt.
(2) Az elsődlege ilyen természetes érdek az lehet, hogy a házilag elkészített játékért a vásárló nem fizet a játék szerzőjének/kiadójának/forgalmazójának.
(3) A játékkétszítő nyilvánosságra hozza a játékelemek elektronikus másolatát illetve ezek feldolgozott (értsd lefordított), nyomtatásra kész változatát.
(4) Erkölcsi kárt okoz, mert a házi készítésű játék nem olyan szép mint az eredeti, és akiknek a készítő megmutatja, az nem fogja megvásárolni az eredetit, mert a házikészítésű példány nem keltette fel az érdeklődését, sőt, inkább elvette a kedvét.
Előnyei:
(a) Olyan játékot is játszhatunk magyar nyelven, ami nyelvfüggő és/vagy nem beszerezhető.
(b) Kreativitás serkentő, hogy valaki saját design-t csináljon egy játékhoz, illetve megvalósíthatók a kiegészítők vagy akár saját szabálymódosítások is tesztelhetők.
(c) Játék tervezés egyik lépése a prototípus készítés, ami a bejáratott házi játékkészítési technikákkal sokkal gördülékenyebb.
(d) A scannelt angyagok nyilvánosságra hozásával a kevésbé ügyes/időhiányos/igényesebb átlag vásárló kedvet kap a játék megvásárlására.
Végül az én véleményem.
Egy játék elkészítése majdnem ugyanannyiba kerül, mint egy új játék megvásárlása. Ilyen módon a bekerülési költséget legfeljebb a felére lehet csökkenteni, viszont mindenképpen sok időt/munkát kell beleölni. A sok munka árán ráadásul csak egy példányt tudunk előállítani, és a képfájlok közzétételével is csak a munkának egy részét spórolja meg a második példány elkészítője.
Én, és a többség így van ezzel, sajnálom rá az időt/fáradtásog, és pláne, hogy csak kicsit több pénzért sokkal jobb minőségű játékelemekkel tudom megvenni ugyanazt a játékot, eszembe nem jutna házilag készíteni boltban kapható játékot.
Szerintem tehát a kiadók/szerzők/forgalmazók veszítenek ugyan 1-1 játéknyi pénzt, de szerintem sokkal többet nyernek a másik oldalon.
Azon is érdemes elgondolkozni, hogy vajon miért engedélyezi a legtöbb kiadó, hogy a BGG-n közzétegyék a szkennelt anyagokat a játékokról? Így veszítenek ugyan néhány vásárlót, aki elkészíti otthon magának a játékot, de nyernek sokkal több vásárlót, aki a BGG-s képeket nyálcsorgatva nézi, és alig várja, hogy megvehesse a saját példányát.
A fent felsorolt esetek többségében tehát kimondottan előnyös a barkácsolgatás (nyelvfüggő/out of print), más esetekben meg ugyan származik némi kára a készítőknek/forgalmazóknak, mégis szerintem számukra is pozitív az egyenleg ezekben az esetekben is.
A legzűrösebb esetnek a (3)-as tűnik, aminek képzeljük el a legszélsőségesebb fajtáját. Megjelenik Magyarországon egy játék, majd valaki beszkenneli az összes játékelemet és megosztja az interneten. Állítom, hogy még így is többen lesznek olyanok, akik a játékot ennek hatására veszik meg, mint azok, akik ezt az anyagot felhasználva házilag készítik el a játékot és a baráti társaságukban senki nem veszi meg emiatt az eredetit.
Kedves olvasó, szeretnék erről az utolsó mondatról vitát nyitni. Kérlek írjátok be kommentbe, hogy mi a véleményetek! Esetleg győzzetek meg arról, hogy tévedek, és a leírt tevékenységet társasjátékos világra gyakorolt hatása miatt helytelenítenünk kellene! (Társasjátékos világ alatt itt a készítőkre/forgalmazókra és a játékosokra együtt gondolok. Mert ha a kiadók, emiatt például kevesebb játékot tudnának megjelentetni, vagy esetleg drágulnának a játékok, azt természetesen mi játékosok is nagyon sajnálnánk.)
Ezzel kapcsolatban kicsit elgondolkoztam, hogy mi is az én személyes véleményem a dologról.
Mi a jelenség?
Vannak olyan játékostársaink, akik a társasjátékaikat szeretik otthon, házilag elkészíteni, ahelyett, hogy megvennék a boltban. Nem sajnálnak időt, kartont, nyomtatópatront, laminálófóliát és egyebeket költeni arra, hogy saját készítésű játékuk legyen.
Kialakulásának okai?
- a közelmúltban még az volt a helyzet hogy a Németországban már felfutóban lévő modern társasjátékok egyáltalán nem voltak elérhetők itthon.
- szegény ember vízzel főz, azaz inkább megcsinálom házilag, gyengébb kivitelben, csak játszhassak vele.
Milyen fajtái léteznek?
- nyelvfüggő, de nem jelent meg magyarul
- a játék nem beszerezhető eredeti nyelven sem (Out of Print)
- nyelvfüggetlen vagy van magyar kiadás, de szeretné saját kreativitását belevíve átalakítani a dizájnt.
- egyszerűen nem akar fizetni érte
- kedvtelésből csinálja, hogy elmondhassa, hogy ezt a játékot saját kezűleg csinálta.
Kik az érintettek?
- játékszerzők
- játék kiadók
- játék forgalmazók
- játékosok
Káros-e?
(1) Nos, valószínű hosszasan lehetne vitázni arról, hogy ezen tevékenység által milyen szerzői és kiadói jogok sérülnek, de most nem a jogi értelemben vett érdekek, hanem a "természetes" érdekek sérülését tartanám inkább szem előtt.
(2) Az elsődlege ilyen természetes érdek az lehet, hogy a házilag elkészített játékért a vásárló nem fizet a játék szerzőjének/kiadójának/forgalmazójának.
(3) A játékkétszítő nyilvánosságra hozza a játékelemek elektronikus másolatát illetve ezek feldolgozott (értsd lefordított), nyomtatásra kész változatát.
(4) Erkölcsi kárt okoz, mert a házi készítésű játék nem olyan szép mint az eredeti, és akiknek a készítő megmutatja, az nem fogja megvásárolni az eredetit, mert a házikészítésű példány nem keltette fel az érdeklődését, sőt, inkább elvette a kedvét.
Előnyei:
(a) Olyan játékot is játszhatunk magyar nyelven, ami nyelvfüggő és/vagy nem beszerezhető.
(b) Kreativitás serkentő, hogy valaki saját design-t csináljon egy játékhoz, illetve megvalósíthatók a kiegészítők vagy akár saját szabálymódosítások is tesztelhetők.
(c) Játék tervezés egyik lépése a prototípus készítés, ami a bejáratott házi játékkészítési technikákkal sokkal gördülékenyebb.
(d) A scannelt angyagok nyilvánosságra hozásával a kevésbé ügyes/időhiányos/igényesebb átlag vásárló kedvet kap a játék megvásárlására.
Végül az én véleményem.
Egy játék elkészítése majdnem ugyanannyiba kerül, mint egy új játék megvásárlása. Ilyen módon a bekerülési költséget legfeljebb a felére lehet csökkenteni, viszont mindenképpen sok időt/munkát kell beleölni. A sok munka árán ráadásul csak egy példányt tudunk előállítani, és a képfájlok közzétételével is csak a munkának egy részét spórolja meg a második példány elkészítője.
Én, és a többség így van ezzel, sajnálom rá az időt/fáradtásog, és pláne, hogy csak kicsit több pénzért sokkal jobb minőségű játékelemekkel tudom megvenni ugyanazt a játékot, eszembe nem jutna házilag készíteni boltban kapható játékot.
Szerintem tehát a kiadók/szerzők/forgalmazók veszítenek ugyan 1-1 játéknyi pénzt, de szerintem sokkal többet nyernek a másik oldalon.
Azon is érdemes elgondolkozni, hogy vajon miért engedélyezi a legtöbb kiadó, hogy a BGG-n közzétegyék a szkennelt anyagokat a játékokról? Így veszítenek ugyan néhány vásárlót, aki elkészíti otthon magának a játékot, de nyernek sokkal több vásárlót, aki a BGG-s képeket nyálcsorgatva nézi, és alig várja, hogy megvehesse a saját példányát.
A fent felsorolt esetek többségében tehát kimondottan előnyös a barkácsolgatás (nyelvfüggő/out of print), más esetekben meg ugyan származik némi kára a készítőknek/forgalmazóknak, mégis szerintem számukra is pozitív az egyenleg ezekben az esetekben is.
A legzűrösebb esetnek a (3)-as tűnik, aminek képzeljük el a legszélsőségesebb fajtáját. Megjelenik Magyarországon egy játék, majd valaki beszkenneli az összes játékelemet és megosztja az interneten. Állítom, hogy még így is többen lesznek olyanok, akik a játékot ennek hatására veszik meg, mint azok, akik ezt az anyagot felhasználva házilag készítik el a játékot és a baráti társaságukban senki nem veszi meg emiatt az eredetit.
Kedves olvasó, szeretnék erről az utolsó mondatról vitát nyitni. Kérlek írjátok be kommentbe, hogy mi a véleményetek! Esetleg győzzetek meg arról, hogy tévedek, és a leírt tevékenységet társasjátékos világra gyakorolt hatása miatt helytelenítenünk kellene! (Társasjátékos világ alatt itt a készítőkre/forgalmazókra és a játékosokra együtt gondolok. Mert ha a kiadók, emiatt például kevesebb játékot tudnának megjelentetni, vagy esetleg drágulnának a játékok, azt természetesen mi játékosok is nagyon sajnálnánk.)
Tuesday, October 20, 2009
Race for the Galaxy
Nos, kezdetben volt a Puerto Rico. Egy zseniális társasjáték, újszerű játékmechanizmussal és apró finomságokkal. Valahányszor leültem mellé játszani, valahogy mindig csak egyféle stratégiát tudtam játszani. Akárhogy eldöntöttem, hogy most termelni fogok, végül mégis az kereskedős-építős stratégiát játszottam. Mindig az volt az érzésem, hogy nem vagyok kimondottan jó benne, de ha eléggé odafigyelek, jó pontszámokat tudok elérni, és nyertem is néha.
Aztán jött a San Juan. A szerző újabb zseniális játéka, amiben nem csak egyszerűen kártyásította a Puerto Rico-t, de a többfunkciós kártyák tekintetében megint egy új játékmechanizmust alkotott. A Puerto Rico-hoz hasonlóan itt is pénzért termelő illetve fejlesztő épületeket építünk, a termelő épületeinkben erőforrásokat gyártunk, majd az erőforrásokat pénzre vagy győzelmi pontra cseréljük. Újdonság viszont, hogy a játékban található kártyák egyszerre reprezentálják az épületeket és a pénzt is. Tehát a kezembe került épületkártyákat megépíthetem mint épület, avagy felhasználhatom mint pénzt, figyelmen kívül hagyva a kártyára rajzolt épületet. Ugyanígy, kereskedésnél is, amikor pénzt kapok az áruért, kártyákat húzok, amelyeket utána akár épületként is megépíthetek.
A Puerto Rico-ban az összes épület ki van rakva, és bármelyiket megépítheted, amelyik még nem fogyott el. A San Juan-ban mindenki csak a saját kártyái közül építhet épületeket, tehát mozgástere korlátozottabb. Viszont mivel a pénz is kártya, mindig több épület van a kezünkben, mint amennyit meg fogunk építeni. Sőt, kereskedés és kártyahúzós akció választásával további kártyákat szerezhetsz, tovább növelve választási lehetőségeid számát. Tehát kicsit csökkent az interakció, mert nem kell az ellenfeleiddel versengened az egyes épületek megszerzéséhez, viszont cserébe költhetsz arra, hogy nagyobb legyen a választási lehetőségeid száma. Szerintem ez az igazán zseniális a többfunkciós kártya mechanizmusban.
San Juant eddig sajnos csak kétszer sikerült játszanom, és mindkétszer kikaptam. Ráadásul egyszer sógornőmtől kaptam ki, aki csak semi-gamer. Egy gond vele, hogy nyelvfüggőek a kártyák (mondanom sem kell, hogy nem jelent meg magyarul), bár azok szerint, akik többet játszottak vele mint én, hamar megtanulhatók a kártyák, és a fordítás is jól használható.
Végül jött a Race for the Galaxy (RftG). Tom Lehmann kivette a Puerto Rico-s akcióválasztást, és helyette szimultán választunk akciókat az akciókártyák segítségével. Az épületeknek megfelelő bolygókat itt már két módon lehet megszerezni: vagy pénzen, vagy katonai erővel. Ezen felül megpróbálták az épületek leírásait ikonok segítségével kifejezni. Lecserélték továbbá a kora újkori tematikát űrbirodalom építésre. Ja, és a legfontosabb, jól feldúsították a kártyákat: sokkal többféle kártya van mint a San Juan.
Az eredmény? Gyorsrepülés a BGG-s top10-be. Mindenki áradozik a játékról: fél órás játékidő és mély stratégia, mondják. Részemről meg nagy érdeklődés, hogy milyen lehet a feltupírozott San Juan.
Kezdjük akkor sorban: a Race for the Galaxy bonyolultabb mint a San Juan. Ez azért van, mert sokféle kártya van. Ráadásul az ikon-nyelv, amivel megpróbálták leírni a kártyák funkicóit, bizony nem magától értetődő, tanulni kell. A kártyákon szövegesen is ott van a leírás, így azok olvasgatásával tisztázhatók a félreértések, de ahhoz hogy valaki az ikonkoból ránézésre tudhassa már, hogy mit csinál a kártya, ahhoz tényleg kell 8-10 parti.
A játék rövidsége is csalóka. A játék tényleg pörgős, de a tanulási fázisban még elég lassú. A kézbe vett lapokat egyenként kell érdelmezni és mérlegelni, hogy melyik lap mennyire használható a számomra. A játék fázisain belül a játékosok egyszerre lépik le a lépéseiket, így gyakorlatilag nincs várakozás az ellenfélre. Ez természetesen előny, miután megtanultad a játékot, tanulási fázisba viszont kimondottan zavaró, hogy nem nagyon van időm olvasgatni, értelmezgetni a kártyák tartalmát, mert máris lépnem kell. Az elején nagyon nagy a döntéskényszer érzés.
Azt hiszem az a leginkább csalóka a játékban, hogy a San Juan/Puerto Rico rokonság miatt mindenki azt gondolná, hogy könnyen tanulható játékról van szó. Hisz az elődöket mindenki ismeri, és itt csak egy kicsit meg van spékelve illetve át vannak alakítva a dolgok. Meg amúgy is egy kártyajáték, tehát ez gyorsan fog menni..... És nem. A játékban legalább annyi összetett döntést kell meghozni, mint a Puerto Ricoban. Senki se számítson arra, hogy ez egy könnyített Puerto Rico, igen is úgy kell leülni hozzá, hogy ez egy komoly stratégiai játék.
Igazuk van tehát azoknak, akik szerint a rövid játékidő a stratégiai mélységgel párosul. Tényleg ez a játék erőssége, de ez a gyengéje is. Tanulság képpen levonható, hogy 5-10 partira szükség van, hogy valaki megtanulja a kártyákat és utána élvezhesse a játékot. Pláne, hogy a partik tényleg gyorsak tudnak lenni.
A Dominionnal való összehasonlításban mondta valaki, hogy a Race for the Galaxy-ban kell ismerni a pakliban lévő kártyákat ahhoz, hogy valaki stratégiát tudjon építeni. A Dominionban ugye ez nem probléma, mert a kártyák ki vannak téve az asztalra nyíltan, tehát mindenki láthatja, hogy milyen kártyák vannak.
No de akkor nézzük, hogy nekem hogy sikerültek az eddigi partijaim. Az első alkalommal, amikor a Gémklubban játszottam, teljesen el voltam veszve. Persze nem voltam az egyedüli a csapatból, és az elnyúló parti miatt előrehoztuk kicsit a játék vége feltételt.
A második próbálkozásom egy kölcsönkért példánnyal történt otthon. A gyerekeim hamar lepattantak a játékról, egy kört sem tudtunk lejátszani.
Ugyanezzel a kölcsön példánnyal játszottunk aztán egyet Gyömrőn, ahol - elsősorban a műértő közönség miatt - elsöprő sikere volt. A játék Gyömrő-i sikerét mutatja, hogy amikor a következő hónapban mentem játszani, már két embernek is megvolt, és nagyon profi szintű RftG partikat játszottak az egyik asztalnál.
Végül előkerült a céges klubban is, ahol is felemás volt a visszhang: volt akinek tetszett és volt akinek nem.
Később sikerült használtan beszereznem egyet, de sajnos azóta sem került elő a játék sehol, hiába hurcolásztam magammal ilyen-olyan klubokra.
Az idők folyamán rájöttem, hogy nagyon nem megy nekem ez a játék. Ott a sok kártya a kezemben, olvasgatom őket, és végnélkül csak mérlegelek. Van hogy végigmegyek rajtuk, és mohón rájövök, hogy mindegyik kártya jól használható, és mindet le szeretném játszani. Mivel ezt nem lehet, végigmegyek a kártyákon megint, hogy 2-3 jelöltet kiválasszak, de mire a végére jutok, már elfelejtem, hogy melyiket választottam ki. Aztán végigmegyek megint, mostmár azzal a céllal, hogy egyet kiválasszak. Rájöttem, hogy a kártyák szövegének értelmezése az, ami gondot okoz nekem. Olvasom a kártyát és a funkciók sokszínűsége és keveredése miatt csak lassan tudom érdelmezni és utána értékelni a kártyát. (Jamboban is van ilyen, de ott valahogy kevesebb fajta dolgot írnak le több szöveggel, és azt értem.) Bizony sok kártya úgy van felépítve, hogy két különböző fázisban is ad előnyt, amelyek egyáltalán nem köthetők egymáshoz. Ez a fajta összefüggés hiánya számomra nehezen felfoghatóvá teszi a tartalmat.
Ez a felismerés arra motivál hogy játszak ezzel a játékkal. Úgy érzem, hogy ezen a területen fejlődnöm kell még, ezért keresem a lehetőséget, hogy gyakorolhassak. (Persze a feleségem ezt mazochizmusnak hívja.)
A minap közzé lett téve a RftG számítógépes, gép ellen játszható változata: Race for the Galaxy AI. Azóta itt játszottam vagy 10 partit, ami az utolsó kivételével az én vereségemmel végződött. De az utolsót végre megnyertem. :)
Ehhez a történethez tartozik még, hogy a játék űrvilágos tematikája engem elég erősen taszít. Viszont játszottam a Glory to Rome (GtR) nevű játékkal, amelyik a számomra sokkal elfogadhatóbb római kori tematikával van felvértezve, és tulajdonképpen egy feltupírozott RftG. Annyit tettek még hozzá, hogy a RftG-ben használatos akció kártyákat itt belegyúrták az épület pakliba. Így a kártyák egy újabb alternatív felhasználási módot kaptak: a kártyákat nem csak építőanyagként (pénz megfelelője) és épületként, de akciókártya gyanánt is használhatod. Egy kicsit ugyan mások a játék alapját képező rész-mechanizmusok, de tulajdonképpen ez az legfontosabb játékmechanika szempontjából említésre méltó újítás.
Sajnos a GtR-t nem lehet kapni, így egyenlőre marad a készletemben a RftG, és megpróbálok ellenfeleket találni hozzá.
Aztán jött a San Juan. A szerző újabb zseniális játéka, amiben nem csak egyszerűen kártyásította a Puerto Rico-t, de a többfunkciós kártyák tekintetében megint egy új játékmechanizmust alkotott. A Puerto Rico-hoz hasonlóan itt is pénzért termelő illetve fejlesztő épületeket építünk, a termelő épületeinkben erőforrásokat gyártunk, majd az erőforrásokat pénzre vagy győzelmi pontra cseréljük. Újdonság viszont, hogy a játékban található kártyák egyszerre reprezentálják az épületeket és a pénzt is. Tehát a kezembe került épületkártyákat megépíthetem mint épület, avagy felhasználhatom mint pénzt, figyelmen kívül hagyva a kártyára rajzolt épületet. Ugyanígy, kereskedésnél is, amikor pénzt kapok az áruért, kártyákat húzok, amelyeket utána akár épületként is megépíthetek.
A Puerto Rico-ban az összes épület ki van rakva, és bármelyiket megépítheted, amelyik még nem fogyott el. A San Juan-ban mindenki csak a saját kártyái közül építhet épületeket, tehát mozgástere korlátozottabb. Viszont mivel a pénz is kártya, mindig több épület van a kezünkben, mint amennyit meg fogunk építeni. Sőt, kereskedés és kártyahúzós akció választásával további kártyákat szerezhetsz, tovább növelve választási lehetőségeid számát. Tehát kicsit csökkent az interakció, mert nem kell az ellenfeleiddel versengened az egyes épületek megszerzéséhez, viszont cserébe költhetsz arra, hogy nagyobb legyen a választási lehetőségeid száma. Szerintem ez az igazán zseniális a többfunkciós kártya mechanizmusban.
San Juant eddig sajnos csak kétszer sikerült játszanom, és mindkétszer kikaptam. Ráadásul egyszer sógornőmtől kaptam ki, aki csak semi-gamer. Egy gond vele, hogy nyelvfüggőek a kártyák (mondanom sem kell, hogy nem jelent meg magyarul), bár azok szerint, akik többet játszottak vele mint én, hamar megtanulhatók a kártyák, és a fordítás is jól használható.
Végül jött a Race for the Galaxy (RftG). Tom Lehmann kivette a Puerto Rico-s akcióválasztást, és helyette szimultán választunk akciókat az akciókártyák segítségével. Az épületeknek megfelelő bolygókat itt már két módon lehet megszerezni: vagy pénzen, vagy katonai erővel. Ezen felül megpróbálták az épületek leírásait ikonok segítségével kifejezni. Lecserélték továbbá a kora újkori tematikát űrbirodalom építésre. Ja, és a legfontosabb, jól feldúsították a kártyákat: sokkal többféle kártya van mint a San Juan.
Az eredmény? Gyorsrepülés a BGG-s top10-be. Mindenki áradozik a játékról: fél órás játékidő és mély stratégia, mondják. Részemről meg nagy érdeklődés, hogy milyen lehet a feltupírozott San Juan.
Kezdjük akkor sorban: a Race for the Galaxy bonyolultabb mint a San Juan. Ez azért van, mert sokféle kártya van. Ráadásul az ikon-nyelv, amivel megpróbálták leírni a kártyák funkicóit, bizony nem magától értetődő, tanulni kell. A kártyákon szövegesen is ott van a leírás, így azok olvasgatásával tisztázhatók a félreértések, de ahhoz hogy valaki az ikonkoból ránézésre tudhassa már, hogy mit csinál a kártya, ahhoz tényleg kell 8-10 parti.
A játék rövidsége is csalóka. A játék tényleg pörgős, de a tanulási fázisban még elég lassú. A kézbe vett lapokat egyenként kell érdelmezni és mérlegelni, hogy melyik lap mennyire használható a számomra. A játék fázisain belül a játékosok egyszerre lépik le a lépéseiket, így gyakorlatilag nincs várakozás az ellenfélre. Ez természetesen előny, miután megtanultad a játékot, tanulási fázisba viszont kimondottan zavaró, hogy nem nagyon van időm olvasgatni, értelmezgetni a kártyák tartalmát, mert máris lépnem kell. Az elején nagyon nagy a döntéskényszer érzés.
Azt hiszem az a leginkább csalóka a játékban, hogy a San Juan/Puerto Rico rokonság miatt mindenki azt gondolná, hogy könnyen tanulható játékról van szó. Hisz az elődöket mindenki ismeri, és itt csak egy kicsit meg van spékelve illetve át vannak alakítva a dolgok. Meg amúgy is egy kártyajáték, tehát ez gyorsan fog menni..... És nem. A játékban legalább annyi összetett döntést kell meghozni, mint a Puerto Ricoban. Senki se számítson arra, hogy ez egy könnyített Puerto Rico, igen is úgy kell leülni hozzá, hogy ez egy komoly stratégiai játék.
Igazuk van tehát azoknak, akik szerint a rövid játékidő a stratégiai mélységgel párosul. Tényleg ez a játék erőssége, de ez a gyengéje is. Tanulság képpen levonható, hogy 5-10 partira szükség van, hogy valaki megtanulja a kártyákat és utána élvezhesse a játékot. Pláne, hogy a partik tényleg gyorsak tudnak lenni.
A Dominionnal való összehasonlításban mondta valaki, hogy a Race for the Galaxy-ban kell ismerni a pakliban lévő kártyákat ahhoz, hogy valaki stratégiát tudjon építeni. A Dominionban ugye ez nem probléma, mert a kártyák ki vannak téve az asztalra nyíltan, tehát mindenki láthatja, hogy milyen kártyák vannak.
No de akkor nézzük, hogy nekem hogy sikerültek az eddigi partijaim. Az első alkalommal, amikor a Gémklubban játszottam, teljesen el voltam veszve. Persze nem voltam az egyedüli a csapatból, és az elnyúló parti miatt előrehoztuk kicsit a játék vége feltételt.
A második próbálkozásom egy kölcsönkért példánnyal történt otthon. A gyerekeim hamar lepattantak a játékról, egy kört sem tudtunk lejátszani.
Ugyanezzel a kölcsön példánnyal játszottunk aztán egyet Gyömrőn, ahol - elsősorban a műértő közönség miatt - elsöprő sikere volt. A játék Gyömrő-i sikerét mutatja, hogy amikor a következő hónapban mentem játszani, már két embernek is megvolt, és nagyon profi szintű RftG partikat játszottak az egyik asztalnál.
Végül előkerült a céges klubban is, ahol is felemás volt a visszhang: volt akinek tetszett és volt akinek nem.
Később sikerült használtan beszereznem egyet, de sajnos azóta sem került elő a játék sehol, hiába hurcolásztam magammal ilyen-olyan klubokra.
Az idők folyamán rájöttem, hogy nagyon nem megy nekem ez a játék. Ott a sok kártya a kezemben, olvasgatom őket, és végnélkül csak mérlegelek. Van hogy végigmegyek rajtuk, és mohón rájövök, hogy mindegyik kártya jól használható, és mindet le szeretném játszani. Mivel ezt nem lehet, végigmegyek a kártyákon megint, hogy 2-3 jelöltet kiválasszak, de mire a végére jutok, már elfelejtem, hogy melyiket választottam ki. Aztán végigmegyek megint, mostmár azzal a céllal, hogy egyet kiválasszak. Rájöttem, hogy a kártyák szövegének értelmezése az, ami gondot okoz nekem. Olvasom a kártyát és a funkciók sokszínűsége és keveredése miatt csak lassan tudom érdelmezni és utána értékelni a kártyát. (Jamboban is van ilyen, de ott valahogy kevesebb fajta dolgot írnak le több szöveggel, és azt értem.) Bizony sok kártya úgy van felépítve, hogy két különböző fázisban is ad előnyt, amelyek egyáltalán nem köthetők egymáshoz. Ez a fajta összefüggés hiánya számomra nehezen felfoghatóvá teszi a tartalmat.
Ez a felismerés arra motivál hogy játszak ezzel a játékkal. Úgy érzem, hogy ezen a területen fejlődnöm kell még, ezért keresem a lehetőséget, hogy gyakorolhassak. (Persze a feleségem ezt mazochizmusnak hívja.)
A minap közzé lett téve a RftG számítógépes, gép ellen játszható változata: Race for the Galaxy AI. Azóta itt játszottam vagy 10 partit, ami az utolsó kivételével az én vereségemmel végződött. De az utolsót végre megnyertem. :)
Ehhez a történethez tartozik még, hogy a játék űrvilágos tematikája engem elég erősen taszít. Viszont játszottam a Glory to Rome (GtR) nevű játékkal, amelyik a számomra sokkal elfogadhatóbb római kori tematikával van felvértezve, és tulajdonképpen egy feltupírozott RftG. Annyit tettek még hozzá, hogy a RftG-ben használatos akció kártyákat itt belegyúrták az épület pakliba. Így a kártyák egy újabb alternatív felhasználási módot kaptak: a kártyákat nem csak építőanyagként (pénz megfelelője) és épületként, de akciókártya gyanánt is használhatod. Egy kicsit ugyan mások a játék alapját képező rész-mechanizmusok, de tulajdonképpen ez az legfontosabb játékmechanika szempontjából említésre méltó újítás.
Sajnos a GtR-t nem lehet kapni, így egyenlőre marad a készletemben a RftG, és megpróbálok ellenfeleket találni hozzá.
Monday, September 14, 2009
Az online társasjáték és a franciák
A társasjátékok kipróbálására a társasjáték klubokon kívül kiváló lehetőséget nyújtanak az online társasjáték oldalak. Ezeken az oldalakon ugyanis néhány ismert társasjátékot interneten keresztül lehet játszani.
Különösen azokat az online társasjáték oldalakat kedvelem, amelyek úgynevezett "turn based" kategóriába tartoznak. Ezeknél a játék úgy megy, hogy ha valaki sorra kerül a játékban, értesítő emailt kap, belép a web-es felületre és meglépi a lépését. Ezután a következő játékos kap emailt. Ezek az oldalak általában azt is támogatják, hogy ha előre kigondoltál valamilyen lépés sorozatot, akkor azt fel tudd írni a programban, és a következő alkalommal nem kell újra átgondolnod. Meg persze van chat is, amivel az ellenfeleidnek üzengethetsz.
Így nem kell az összes résztvevőnek egyszerre ráérnie, és úgy is játszhatok az ismerőseimmel, hogy egy nap csak 5 percet szánok erre. Persze a partik így hetekig eltartanak, de mégiscsak ki tudjuk próbálni a játékot ingyen.
Ja, igen, a regisztráció ezeken az oldalakon általában ingyenes.
Nagyon jó tapasztalaim voltak a következő oldalakkal:
Yucata.de
Mabiweb
SpielByWeb
Michael Schacht játékainak oldala
A fenti kitűnő oldalakkal kapcsolatos jó tapasztalatok nyomán a MATE honlap jobb oldali paneljei közé is kigyűjtöttünk ilyen oldalakat.
A lehetőség a játékok ilyen fajta kipróbálására újabban már a BGG-n is megtalálható. (Ebből is látszik, hogy a BGG üzemeltetői mennyire magas szintű munkát végeznek. Bármilyen igény felmerül a társasjátékos világban, arra ők általában kitalálnak valamit.) Ennek nyomán megtudtam, hogy a Valdora játékot, amit már rég ki szerettem volna próbálni, lehet online játszani egy francia oldalon.
Persze egy kukkot sem tudok franciául. Ahhoz, hogy az oldalon eligazodjak, a Google Translate szolgáltatást használtam, ami kitűnően működött. Ugyan elég gépi fordítást adott, de legalább megértettem, hogy mit hol találok.
Az oldal címe: Jsp-Mag. Elindítottam a játékot, és jelentkeztek is rá emberkék. Első lépést még végre is tudtam hajtani, de a másodiknál már nem tudtam lépni. Nem volt ott a gomb, amivel lépni tudtam volna. Megírtam a hibát a fórumba, és egy admin készségesen segített is. Mivel nem hitte el, hogy nincs ott a gomb, elkérte a jelszavamat, és lépett helyettem. Mondta, hogy minden rendben van. A következő lépésnél megint nem volt ott a gomb, de ugyanazzal az adminnal végre kiderítettük, hogy nálam a gomb hiányzik, hisz addig azt sem tudtam, hogy ott lennie kéne egy gombnak.
A végeredmény az volt, hogy próbálkozzak otthonról, mert lehet, hogy bekavar a firewall. Persze otthonról sem ment. Még ránéztem néhányszor a fórumra, hogy válaszoltak-e az újabb kérdésemre, és később aztán feladtam.
Aztán Tamás barátom jött, hogy szívesen kipróbálná a Finstere Flure játékot a Boitea Jeuxoldalon. Nos, kis translate.google.com és egy rpg.hu-s fórumra küldött post után már ment is a játék.
Igen ám, de valaki véletlenül megnyomta az "Annuler" (visszavon) gombot az egyik lépés elküldése előtt, mert meg akarta változtatni a lépését. Innentől kezdve a játék behalt, és mint ahogy a fórumon Tamás kiderítette, nem is lehet megjavítani. Tehát van egy web-es társasjáték felület, amire tettek egy "visszavon" gombot, amit ha megnyomsz, befuccsol a játék. Ráadásul a hiba már több mint 1 éve ismert.
Hát igen. Miért van kint olyan gomb, ami nem működik. Vagy miért nem tudják kijavítani 1 év alatt. Vagy csak egyszerűen leszedni.
A következő partiban ráadásul előállt egy olyan szituáció, hogy valaki véletlenül egy olyan bábút "fogott meg" a web-es felületen, amivel nem lehetett szabályosan lépni. Egy gomb maradt csak, az "Annuler". A parti meg ismételten odalett.
Most úgy próbáljuk játszani a játékot, mindenki előre háromszor átgondolja, hogy lehet-e olyat lépni, amit ő akar, és csak utána kattint bármire is a felületen, nehogy véletlenül valaki megnyomja a rettegett "Annuler" gombot. Kíváncsi leszek, fog-e sikerültni...
Mondják, hogy sokkal rosszabb a jó után beleszokni a rosszba, mint fordítva. Meg azt is mondják, hogy a németek már nem olyan precízek, mint régen. Minden esetre nekem eddig a német online társasjáték oldalak szépen működtek, és valahányszor francia oldalt próbáltam meg használni, az nem ment.
Különösen azokat az online társasjáték oldalakat kedvelem, amelyek úgynevezett "turn based" kategóriába tartoznak. Ezeknél a játék úgy megy, hogy ha valaki sorra kerül a játékban, értesítő emailt kap, belép a web-es felületre és meglépi a lépését. Ezután a következő játékos kap emailt. Ezek az oldalak általában azt is támogatják, hogy ha előre kigondoltál valamilyen lépés sorozatot, akkor azt fel tudd írni a programban, és a következő alkalommal nem kell újra átgondolnod. Meg persze van chat is, amivel az ellenfeleidnek üzengethetsz.
Így nem kell az összes résztvevőnek egyszerre ráérnie, és úgy is játszhatok az ismerőseimmel, hogy egy nap csak 5 percet szánok erre. Persze a partik így hetekig eltartanak, de mégiscsak ki tudjuk próbálni a játékot ingyen.
Ja, igen, a regisztráció ezeken az oldalakon általában ingyenes.
Nagyon jó tapasztalaim voltak a következő oldalakkal:
Yucata.de
Mabiweb
SpielByWeb
Michael Schacht játékainak oldala
A fenti kitűnő oldalakkal kapcsolatos jó tapasztalatok nyomán a MATE honlap jobb oldali paneljei közé is kigyűjtöttünk ilyen oldalakat.
A lehetőség a játékok ilyen fajta kipróbálására újabban már a BGG-n is megtalálható. (Ebből is látszik, hogy a BGG üzemeltetői mennyire magas szintű munkát végeznek. Bármilyen igény felmerül a társasjátékos világban, arra ők általában kitalálnak valamit.) Ennek nyomán megtudtam, hogy a Valdora játékot, amit már rég ki szerettem volna próbálni, lehet online játszani egy francia oldalon.
Persze egy kukkot sem tudok franciául. Ahhoz, hogy az oldalon eligazodjak, a Google Translate szolgáltatást használtam, ami kitűnően működött. Ugyan elég gépi fordítást adott, de legalább megértettem, hogy mit hol találok.
Az oldal címe: Jsp-Mag. Elindítottam a játékot, és jelentkeztek is rá emberkék. Első lépést még végre is tudtam hajtani, de a másodiknál már nem tudtam lépni. Nem volt ott a gomb, amivel lépni tudtam volna. Megírtam a hibát a fórumba, és egy admin készségesen segített is. Mivel nem hitte el, hogy nincs ott a gomb, elkérte a jelszavamat, és lépett helyettem. Mondta, hogy minden rendben van. A következő lépésnél megint nem volt ott a gomb, de ugyanazzal az adminnal végre kiderítettük, hogy nálam a gomb hiányzik, hisz addig azt sem tudtam, hogy ott lennie kéne egy gombnak.
A végeredmény az volt, hogy próbálkozzak otthonról, mert lehet, hogy bekavar a firewall. Persze otthonról sem ment. Még ránéztem néhányszor a fórumra, hogy válaszoltak-e az újabb kérdésemre, és később aztán feladtam.
Aztán Tamás barátom jött, hogy szívesen kipróbálná a Finstere Flure játékot a Boitea Jeuxoldalon. Nos, kis translate.google.com és egy rpg.hu-s fórumra küldött post után már ment is a játék.
Igen ám, de valaki véletlenül megnyomta az "Annuler" (visszavon) gombot az egyik lépés elküldése előtt, mert meg akarta változtatni a lépését. Innentől kezdve a játék behalt, és mint ahogy a fórumon Tamás kiderítette, nem is lehet megjavítani. Tehát van egy web-es társasjáték felület, amire tettek egy "visszavon" gombot, amit ha megnyomsz, befuccsol a játék. Ráadásul a hiba már több mint 1 éve ismert.
Hát igen. Miért van kint olyan gomb, ami nem működik. Vagy miért nem tudják kijavítani 1 év alatt. Vagy csak egyszerűen leszedni.
A következő partiban ráadásul előállt egy olyan szituáció, hogy valaki véletlenül egy olyan bábút "fogott meg" a web-es felületen, amivel nem lehetett szabályosan lépni. Egy gomb maradt csak, az "Annuler". A parti meg ismételten odalett.
Most úgy próbáljuk játszani a játékot, mindenki előre háromszor átgondolja, hogy lehet-e olyat lépni, amit ő akar, és csak utána kattint bármire is a felületen, nehogy véletlenül valaki megnyomja a rettegett "Annuler" gombot. Kíváncsi leszek, fog-e sikerültni...
Mondják, hogy sokkal rosszabb a jó után beleszokni a rosszba, mint fordítva. Meg azt is mondják, hogy a németek már nem olyan precízek, mint régen. Minden esetre nekem eddig a német online társasjáték oldalak szépen működtek, és valahányszor francia oldalt próbáltam meg használni, az nem ment.
Thursday, September 03, 2009
Fizetős kontra nem fizetős társasjáték klub
A minap felmerült ismét a téma, hogy a társasjáték klubnak ingyenesnek kell-e lennie, vagy baj-e, ha a játékosoktól belépő díjat kérnek? Még pontosabban megfogalmazva az merült fel, hogy a társasjáték klubba járók hány százaléka menne el akkor is, ha pár száz forint belépő lenne?
Aztán miközben vitázgattunk erről a MATE levlistán, az Andurilosok bejelentették, hogy szeptember 15-től 250 Forint/fő/alkalom belépőt fognak kérni a játékosoktól. (Az Anduril Lángja Társas- és Kártyajáték Klub egy mostanság felfutott társasjátékos klub a Dózsa György úti metrónál, hetente kétszer, kedden és csütörtökön este lehet ott játszani.)
Hát igen. Megértem az Andurilosokat, mert a helyiség bérleti díja nem lehet elhanyagolható összeg. Ráadásul a klubon mostanság tényleg nagyon sokan vesznek részt, és élvezik annak a helyiségnek az előnyeit, amelyikre csak ők fizetik a bérleti díjat.
Meg van ugye a Gémklub, mint ingyenes heti rendszerességű klub. A Gémklub - kereskedelmi tevékenységének köszönhetően - megengedheti magának, hogy ingyenesen tartson klubot, pláne, hogy adott a helyiség, és a dolgozóknak fizetett túlórát minden bizonnyal fedezi a klub által generált forgalom növekedés. Andurilban természetesen (egyenlőre) nincs semmilyen bevétel.
De visszatérve az eredeti kérdésre, milyen módon befolyásolja a belépő díj egy társasjáték klub látogatottságát? Nos, ismerőseimtől hallottam ilyet is meg olyat is. Volt aki azt mondta, hogy a fizetőssé tétel mindenképpen a klub bezárásához fog vezetni. De volt olyan, aki azt mondta, hogy szerinte vannak olyan társasjátékos emberek, akiket nem riasztana el a kis összegű belépő. Olyannal egyenlőre még nem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy ő így is el fog járni (de a felmérésem persze nem reprezentatív).
Én személy szerint nem látogatok olyan helyeket, ahol akár jelképes összeget is, de fizetni kell. Azt a pénzt inkább játék vásárlásra költöm. Ez persze nem jelenti azt, hogy más is így gondolkozna, de magamból kiindulva inkább azon a véleményen vagyok, hogy egy társasjáték klub nem tud fizetősen működni, akármennyire alacsony is a belépő.
És akkor jöjjön rögtön a kivétel is. Szerintem az állatkerti klub igenis életképes a belépő díj ellenére is. Ott a társasjáték klubra ideális időpont és a helyszín elérhetősége döntő fontosságú. Az éjszakai társasjáték klubok között csak egy rivális van, mégpedig a Gyömrői ingyenes éjszakai társasjáték klub, ami a helyszín miatt inkább csak a környékieknek érdekes.
Mi lehet ennek az oka? Hát szerint a fő ok a játékok árának és a belépő mértékének a viszonya. Tegyük fel, hogy szeretnék venni otthonra egy olyan társasjátékot, ami minden tekintetben megfelel az elvárásaimnak. Ehhez szerintem legalább 4-5 klubalkalomra el kell mennem, hogy a kipróbált játékokba beleessen egy ilyen játék. (Itt most nem azokra a játékokra gondolok, amelyek tetszenek, hanem azokra, amelyeket otthon/baráti társaságban is szívesen elővenném.) Ettől a játék tulajdonképpen - 250 forintos belépővel számolva - 1000 forinttal drágább lett. Még rosszabb, ha a barátaimat is el szeretném vinni, hogy kipróbálják előre a játékot, ami ugye egy négy fős játéknál még egy 1000-es. Talán a kártyagyüjtögetős meg RPG klubok, ahol magától értetődik, hogy van belépő, azért megy jobban, mert a játékok ott drágábbak.
Az én személyes véleményem tehát, hogy amíg kis szervezéssel házi klubokat lehet szervezni ingyen, addig nem fogok fizetős helyekre eljárni.
Andurillal kapcsolatban esetleg az még segíthet, ha a hó végén a bérleti díj befizetés után fennmaradt összeget visszaforgatnák a klubba, mondjuk vennének rajta játékokat. Ezeknek a játékoknak a kiválasztásába a klub tagok bele is szólhatnának. Bár ez csak egy ötlet a részemről. Én valószínű így sem fizetnék.
Aztán miközben vitázgattunk erről a MATE levlistán, az Andurilosok bejelentették, hogy szeptember 15-től 250 Forint/fő/alkalom belépőt fognak kérni a játékosoktól. (Az Anduril Lángja Társas- és Kártyajáték Klub egy mostanság felfutott társasjátékos klub a Dózsa György úti metrónál, hetente kétszer, kedden és csütörtökön este lehet ott játszani.)
Hát igen. Megértem az Andurilosokat, mert a helyiség bérleti díja nem lehet elhanyagolható összeg. Ráadásul a klubon mostanság tényleg nagyon sokan vesznek részt, és élvezik annak a helyiségnek az előnyeit, amelyikre csak ők fizetik a bérleti díjat.
Meg van ugye a Gémklub, mint ingyenes heti rendszerességű klub. A Gémklub - kereskedelmi tevékenységének köszönhetően - megengedheti magának, hogy ingyenesen tartson klubot, pláne, hogy adott a helyiség, és a dolgozóknak fizetett túlórát minden bizonnyal fedezi a klub által generált forgalom növekedés. Andurilban természetesen (egyenlőre) nincs semmilyen bevétel.
De visszatérve az eredeti kérdésre, milyen módon befolyásolja a belépő díj egy társasjáték klub látogatottságát? Nos, ismerőseimtől hallottam ilyet is meg olyat is. Volt aki azt mondta, hogy a fizetőssé tétel mindenképpen a klub bezárásához fog vezetni. De volt olyan, aki azt mondta, hogy szerinte vannak olyan társasjátékos emberek, akiket nem riasztana el a kis összegű belépő. Olyannal egyenlőre még nem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy ő így is el fog járni (de a felmérésem persze nem reprezentatív).
Én személy szerint nem látogatok olyan helyeket, ahol akár jelképes összeget is, de fizetni kell. Azt a pénzt inkább játék vásárlásra költöm. Ez persze nem jelenti azt, hogy más is így gondolkozna, de magamból kiindulva inkább azon a véleményen vagyok, hogy egy társasjáték klub nem tud fizetősen működni, akármennyire alacsony is a belépő.
És akkor jöjjön rögtön a kivétel is. Szerintem az állatkerti klub igenis életképes a belépő díj ellenére is. Ott a társasjáték klubra ideális időpont és a helyszín elérhetősége döntő fontosságú. Az éjszakai társasjáték klubok között csak egy rivális van, mégpedig a Gyömrői ingyenes éjszakai társasjáték klub, ami a helyszín miatt inkább csak a környékieknek érdekes.
Mi lehet ennek az oka? Hát szerint a fő ok a játékok árának és a belépő mértékének a viszonya. Tegyük fel, hogy szeretnék venni otthonra egy olyan társasjátékot, ami minden tekintetben megfelel az elvárásaimnak. Ehhez szerintem legalább 4-5 klubalkalomra el kell mennem, hogy a kipróbált játékokba beleessen egy ilyen játék. (Itt most nem azokra a játékokra gondolok, amelyek tetszenek, hanem azokra, amelyeket otthon/baráti társaságban is szívesen elővenném.) Ettől a játék tulajdonképpen - 250 forintos belépővel számolva - 1000 forinttal drágább lett. Még rosszabb, ha a barátaimat is el szeretném vinni, hogy kipróbálják előre a játékot, ami ugye egy négy fős játéknál még egy 1000-es. Talán a kártyagyüjtögetős meg RPG klubok, ahol magától értetődik, hogy van belépő, azért megy jobban, mert a játékok ott drágábbak.
Az én személyes véleményem tehát, hogy amíg kis szervezéssel házi klubokat lehet szervezni ingyen, addig nem fogok fizetős helyekre eljárni.
Andurillal kapcsolatban esetleg az még segíthet, ha a hó végén a bérleti díj befizetés után fennmaradt összeget visszaforgatnák a klubba, mondjuk vennének rajta játékokat. Ezeknek a játékoknak a kiválasztásába a klub tagok bele is szólhatnának. Bár ez csak egy ötlet a részemről. Én valószínű így sem fizetnék.
Thursday, August 27, 2009
Manila
Akkor itt is az első játék, amiről írnék: Manila
A játék a MATE gyűjteményéből való, és néhány hete kipróbálás céljából magamhoz vettem. A játék a BGG-n az előkelő 227-ik helyet foglalja el. Könnyedebb családi játék lévén már korábban felkeltette az érdeklődésemet. A Niagara nagyon bejött a gyerekek között a klubban és otthon is, és a Manilának ugyanaz a kiadója, a doboz mérete, a grafika stílusa, így már régebb óta a kipróbálandó játékok listáján van nálam.
A családi játék hangulat miatt természetesen nem jött szóba, hogy egy klubban próbáljam ki (mert ha egyszer eljutok klubba, akkor inkább nevesebb játékokat próbálok ki), de mivel rátaláltam az egyesület készletében, nem volt más hátra, mint hogy elhozzam és kipróbáljam.
Az első dolog a játékszabály volt. A játékszabályhoz ugyanis adtak egy CD-t, amelyiken elmagyarázzák a szabályokat. Gondoltam - nagy lelkesen - hogy hurrá, ezzel fogom kezdeni. Nos, vagy az értetlenségem mértéke, vagy a videó magyarázat pongyolasága miatt ez a dolog nem jött be. A videó-szabály először is nehezen volt lapozható. Fel volt ugyan osztva fejezetekre, mint előkészítés, a játék menete, stb., de nagyon lassú volt, amíg lapozás után újra elindult (pedig vinyóra másoltam az anyagot, mint ahogy ajánlották). A játékot a videó inkább csak bemutatta, ahelyett, hogy a szabályt magyarázták volna el. Volt egy demó kör is, de a lényeg sajnos nem jött át. (A videó német nyelvű.)
Ezután elolvastam a szabályt. A szabály szépen meg van írva, a német játékoknak megfelelő precizitással. Az angol szabályt olvastam, de azzal is meg voltam elégedve. Olvasás közben kibontakozott egy végtelenül egyszerű bukméker (angolul bookmaker) játék. Kockadobással mennek előre a hajók, és te meg fogadsz rá, hogy hány fog beérkezni. Az odds-ok meg minden pozícióban mások: nagy kockázat nagy nyereség, kis kockázat kis nyereség. Persze a fogadási pozíciók elfogynak, és itt jön a másik játékmechanizmus, ami felfedezhető - és manapság már nagyon elterjedt - a "worker placement" azaz munkáselhelyezős mechanizmus. Az embereinket a táblán különböző pozíciókba rakjuk, majd a hajóutak kimenetelének megfelelően kapunk érte bevételt. Egy pozícióra legfeljebb egy bábú rakható.
No, ezen a játékon szépen lehet demonstrálni a különböző tényezők hatását a játék szubjektív megítélésére. Az első alkalommal ugyanis a sógornőmmel, az ő élettársával, az élettárs kisfiával és feleségemmel játszottunk. Sógornőm nagy Catan rajongó, de a csapat többi tagja nem nagy játékos (kivéve persze nejem, akit ugye én tartok edzésben ;) ). Nos, elkezdtünk velük játszani, és ahogy megláttam, hogy a különböző mechanizmusok hogyan működtek együtt, elkezdtem lelkesedni. A nagy szerencsefaktor miatt még mindig nem tartottam nagyra a játékot, de a szép kivitelezés és a megfelelő mennyiségűnek tűnő választási lehetőségek láttán arra a következtetésre jutottam, hogy ugyan a játékban nincs semmi különös, mégis jó össze van rakva. A családi játékok kategóriában kb. azt hozza, mint amit egy családi játéktól elvárnak. Szóval valamiféle megbecsülés érzés támadt bennem a játékkal kapcsolatban, és gondoltam, hogy most ráadásul az ideális közönséggel játszok, biztos siker lesz.
No de a dolog mégsem ment simán. Sógornőm dícsérgette a játékot, meg a kisfiú is belelkesedett időnként, de valahogy mégis az merült fel kb. a játék felénél, hogy félbe kéne hagyni... Némi fejcsóválás után, "a játékot illik végigjátszani a játékostársaid miatt" érveket hangoztatva persze kis idő múlva belementem a félidőben történő befejezésbe. Pláne, hogy mindenki egyetértett. Majd elővettük a magyar kártyát.
No, ily módon a játék jelentősen leszerepelt. Azt gondoltam, hogy laikus környezetben jó lesz a játék, és épp laikus környezetben nem jött be. Ráadásul feleségemnek is rossz volt a véleménye róla, annak ellenére, hogy rá nagyon szokott hatni a szép játék-design. Azt mondogatta, hogy nem volt elég sok jó hely, ahova az embereit rakhatta volna. Így aztán nekem is rossz lett a véleményem.
No de azért nem adtam fel, néhány nap múlva elvittem a játékot a céges klubba, ahol - Dominion-on és Pandemicen nevelkedett - játékos társasság fogadta. Mondtam nekik, hogy hát ha már itt van nálam, érdemes kipróbálni, könnyed játék. És mivel abban a klubban általában nyitottak a játékra, játszottak is egy partit. Itt aztán persze egészen más volt a fogadtatás. Gyorsan eljutottunk odáig, hogy a felmerülő különleges esetek miatt a szabálykönyvet teljesen kiveséztük. Szemmel láthatólag élvezték a játékot és szépen próbálgatták végig a különböző akciókban rejlő lehetőségeket. Végül BGG rendszerű értékelésben átlag 7-est kapott a játék, tehát mindenki jó játéknak tartotta.
Összefoglalás:
Ez a második játékélmény végül visszabillentette a véleményemet, és újra a "semmi különös nincs benne, csak jól össze van rakva" kategóriában, és annak is a könnyedebb, családi végén helyezkedik el.
A Manilát tehát könnyedebb játék gyanánt elő lehet venni játékos társaságban, de gyanítom, hogy 1-2 partinál többet senki nem akar majd játszani. Semmiképpen sem merném állítani, hogy nagy társasosok (gamerek) között nagy sikereket érne el, de minden esetre becsületesen összerakott játék. Szerintem ráadásul laikusok (értsd non-gamer) között is sikere lehet a játéknak, csak arra kell figyelni, hogy kicsit kedvetlen, vagy fáradt laikusok között ne vegyük elő.
Emellé társul a szép kivitel és szépen kidolgozott játék elemek, de a tematika is viszonylag jól illeszkedik. A szerencse faktor magas. A játékos interakció arra korlátozódik, hogy elfoglaljuk egymás elől az értékes pozíciókat és hogy túllicitáljuk ellenfelünket a kezdőjátékos jogának megszerzéséhez.
A kivitel és a bonyolultság tekintetében a Niagarához hasonlítanám: a kiadó és a grafikus ugyanaz, bár a játékélmény más. Méltó darabja a Zoch sorozatnak.
A játék a MATE gyűjteményéből való, és néhány hete kipróbálás céljából magamhoz vettem. A játék a BGG-n az előkelő 227-ik helyet foglalja el. Könnyedebb családi játék lévén már korábban felkeltette az érdeklődésemet. A Niagara nagyon bejött a gyerekek között a klubban és otthon is, és a Manilának ugyanaz a kiadója, a doboz mérete, a grafika stílusa, így már régebb óta a kipróbálandó játékok listáján van nálam.
A családi játék hangulat miatt természetesen nem jött szóba, hogy egy klubban próbáljam ki (mert ha egyszer eljutok klubba, akkor inkább nevesebb játékokat próbálok ki), de mivel rátaláltam az egyesület készletében, nem volt más hátra, mint hogy elhozzam és kipróbáljam.
Az első dolog a játékszabály volt. A játékszabályhoz ugyanis adtak egy CD-t, amelyiken elmagyarázzák a szabályokat. Gondoltam - nagy lelkesen - hogy hurrá, ezzel fogom kezdeni. Nos, vagy az értetlenségem mértéke, vagy a videó magyarázat pongyolasága miatt ez a dolog nem jött be. A videó-szabály először is nehezen volt lapozható. Fel volt ugyan osztva fejezetekre, mint előkészítés, a játék menete, stb., de nagyon lassú volt, amíg lapozás után újra elindult (pedig vinyóra másoltam az anyagot, mint ahogy ajánlották). A játékot a videó inkább csak bemutatta, ahelyett, hogy a szabályt magyarázták volna el. Volt egy demó kör is, de a lényeg sajnos nem jött át. (A videó német nyelvű.)
Ezután elolvastam a szabályt. A szabály szépen meg van írva, a német játékoknak megfelelő precizitással. Az angol szabályt olvastam, de azzal is meg voltam elégedve. Olvasás közben kibontakozott egy végtelenül egyszerű bukméker (angolul bookmaker) játék. Kockadobással mennek előre a hajók, és te meg fogadsz rá, hogy hány fog beérkezni. Az odds-ok meg minden pozícióban mások: nagy kockázat nagy nyereség, kis kockázat kis nyereség. Persze a fogadási pozíciók elfogynak, és itt jön a másik játékmechanizmus, ami felfedezhető - és manapság már nagyon elterjedt - a "worker placement" azaz munkáselhelyezős mechanizmus. Az embereinket a táblán különböző pozíciókba rakjuk, majd a hajóutak kimenetelének megfelelően kapunk érte bevételt. Egy pozícióra legfeljebb egy bábú rakható.
No, ezen a játékon szépen lehet demonstrálni a különböző tényezők hatását a játék szubjektív megítélésére. Az első alkalommal ugyanis a sógornőmmel, az ő élettársával, az élettárs kisfiával és feleségemmel játszottunk. Sógornőm nagy Catan rajongó, de a csapat többi tagja nem nagy játékos (kivéve persze nejem, akit ugye én tartok edzésben ;) ). Nos, elkezdtünk velük játszani, és ahogy megláttam, hogy a különböző mechanizmusok hogyan működtek együtt, elkezdtem lelkesedni. A nagy szerencsefaktor miatt még mindig nem tartottam nagyra a játékot, de a szép kivitelezés és a megfelelő mennyiségűnek tűnő választási lehetőségek láttán arra a következtetésre jutottam, hogy ugyan a játékban nincs semmi különös, mégis jó össze van rakva. A családi játékok kategóriában kb. azt hozza, mint amit egy családi játéktól elvárnak. Szóval valamiféle megbecsülés érzés támadt bennem a játékkal kapcsolatban, és gondoltam, hogy most ráadásul az ideális közönséggel játszok, biztos siker lesz.
No de a dolog mégsem ment simán. Sógornőm dícsérgette a játékot, meg a kisfiú is belelkesedett időnként, de valahogy mégis az merült fel kb. a játék felénél, hogy félbe kéne hagyni... Némi fejcsóválás után, "a játékot illik végigjátszani a játékostársaid miatt" érveket hangoztatva persze kis idő múlva belementem a félidőben történő befejezésbe. Pláne, hogy mindenki egyetértett. Majd elővettük a magyar kártyát.
No, ily módon a játék jelentősen leszerepelt. Azt gondoltam, hogy laikus környezetben jó lesz a játék, és épp laikus környezetben nem jött be. Ráadásul feleségemnek is rossz volt a véleménye róla, annak ellenére, hogy rá nagyon szokott hatni a szép játék-design. Azt mondogatta, hogy nem volt elég sok jó hely, ahova az embereit rakhatta volna. Így aztán nekem is rossz lett a véleményem.
No de azért nem adtam fel, néhány nap múlva elvittem a játékot a céges klubba, ahol - Dominion-on és Pandemicen nevelkedett - játékos társasság fogadta. Mondtam nekik, hogy hát ha már itt van nálam, érdemes kipróbálni, könnyed játék. És mivel abban a klubban általában nyitottak a játékra, játszottak is egy partit. Itt aztán persze egészen más volt a fogadtatás. Gyorsan eljutottunk odáig, hogy a felmerülő különleges esetek miatt a szabálykönyvet teljesen kiveséztük. Szemmel láthatólag élvezték a játékot és szépen próbálgatták végig a különböző akciókban rejlő lehetőségeket. Végül BGG rendszerű értékelésben átlag 7-est kapott a játék, tehát mindenki jó játéknak tartotta.
Összefoglalás:
Ez a második játékélmény végül visszabillentette a véleményemet, és újra a "semmi különös nincs benne, csak jól össze van rakva" kategóriában, és annak is a könnyedebb, családi végén helyezkedik el.
A Manilát tehát könnyedebb játék gyanánt elő lehet venni játékos társaságban, de gyanítom, hogy 1-2 partinál többet senki nem akar majd játszani. Semmiképpen sem merném állítani, hogy nagy társasosok (gamerek) között nagy sikereket érne el, de minden esetre becsületesen összerakott játék. Szerintem ráadásul laikusok (értsd non-gamer) között is sikere lehet a játéknak, csak arra kell figyelni, hogy kicsit kedvetlen, vagy fáradt laikusok között ne vegyük elő.
Emellé társul a szép kivitel és szépen kidolgozott játék elemek, de a tematika is viszonylag jól illeszkedik. A szerencse faktor magas. A játékos interakció arra korlátozódik, hogy elfoglaljuk egymás elől az értékes pozíciókat és hogy túllicitáljuk ellenfelünket a kezdőjátékos jogának megszerzéséhez.
A kivitel és a bonyolultság tekintetében a Niagarához hasonlítanám: a kiadó és a grafikus ugyanaz, bár a játékélmény más. Méltó darabja a Zoch sorozatnak.
Ars Poetica
Ha már blog, hát legyen blog!
Újra feltámadt bennem a vágy, hogy a társasjátékokkal kapcsolatos gondolataimat megosszam valakivel. Nos, igen. Közvetlen környezetemben nem nagyon van olyan ember, aki naphosszat szívesen hallgatná elmélkedéseimet a társasjátékokról, ezért megírom inkább Nektek.
Eddig több oknál fogva ótzkodtam a blog írástól. Ebből az egyik ok, hogy sajnos nem rendelkezem (újság)írói vénával. Így az aki ezt a blogot olvassa, ne számítson szellemet hasonlatokra, palléros fordulatokra, nagy műveltséget sugalló idézetekre. (A fenti Karinthy verset is csak a Google segítségével találtam meg az iskolai élményekből felsejlő részlet alapján.) Annyit tudok ígérni, hogy a gondolataimat, amit ide leírok, egy átlagos értelmiségitől elvárható módon fogom megfogalmazni.
A másik ok, hogy a társasjátékok megítélése nagyon szubjektív dolog. Az, hogy egy játék tetszik-e nekem, nagyon nagy részben függ attól, hogy milyen kedvem van aznap, amikor a játékot kipróbáltam. Függ attól is, hogy kikkel játszok, mennyi időm van játékra, mikor játszottam utoljára megelőzőleg, mennyire vagyok kipihent, milyen egyéb terveim voltak arra az estére, mennyire készültem fel a szabályból illetve mennyire ügyesen magyarázzák el nekem a játék szabályát, és így tovább... Ezen okoknál fogva mindezidáig erősen tartózkodtam attól, hogy első parti után véleményt mondjak a játékokról.Viszont sajnálatos módon a legtöbb játékkal csak egyszer nyílik alkalmam játszani, így kevéssé van alkalmam az első benyomásokat felülvizsgálni. Persze olykor egy parti után is időnként újra átgondolom a játékkal kapcsolatban kialakult véleményemet, és lehetséges, hogy másnap reggel homlokegyenest ellenkező lesz a megítélésem. Tehát első parti után mindig óvatosan szoktam nyilatkozni, hogy nehogy érdemtelenül elvegyem mások kedvét a játék kipróbálásától.
Persze nem ritka az olyan játék, ami elsőre nem tetszik, viszont az ismerősöktől és a BGG által érkező jó kritikák miatt úgymond szeretni akarom őket. Ilyenkor újra és újra megpróbálom játszani, hátha felfedezem benne azt, ami az ismerőseimnek annyira tetszik. Ezek a játékok szerencsésebb helyzetben vannak nálam, és egy részük többedjére játszva lassan tényleg belopja magát a szívembe.
Ezen okokból kiindulva tehát mindenképpen előre bocsájtanám, hogy a blogomban megfogalmazott vélemények teljese mértékben az én szubjektív megítélésemet tükrözik.
Ráadásul azt is mindenképpen leszögezném, hogy a sok befolyásoló tényező között a társaság, akivel játszok, csak az egyik. Így tehát ha egy játékot lehúzok, egyik játékostársamnak sem kell azt gondolnia, hogy ez ő miatta lenne.
Végül egy utolsó dolog: az idő. Eléggé változó, hogy mennyi időm van a blog írására, így lehetséges, hogy olykor nagyon rövidek lesznek a cikkek, máskor meg lehet, hogy terjengősebbek lesznek. Majd meglátom. Egyenlőre csak azt remélem, hogy ez a kis blogosdi hasznos lesz számomra és az ismerőseim számára.
Tehát hajrá!
Újra feltámadt bennem a vágy, hogy a társasjátékokkal kapcsolatos gondolataimat megosszam valakivel. Nos, igen. Közvetlen környezetemben nem nagyon van olyan ember, aki naphosszat szívesen hallgatná elmélkedéseimet a társasjátékokról, ezért megírom inkább Nektek.
Nem mondhatom el senkinek,(Karinthy Frigyes: Előszó - részlet)
Elmondom hát mindenkinek.
Eddig több oknál fogva ótzkodtam a blog írástól. Ebből az egyik ok, hogy sajnos nem rendelkezem (újság)írói vénával. Így az aki ezt a blogot olvassa, ne számítson szellemet hasonlatokra, palléros fordulatokra, nagy műveltséget sugalló idézetekre. (A fenti Karinthy verset is csak a Google segítségével találtam meg az iskolai élményekből felsejlő részlet alapján.) Annyit tudok ígérni, hogy a gondolataimat, amit ide leírok, egy átlagos értelmiségitől elvárható módon fogom megfogalmazni.
A másik ok, hogy a társasjátékok megítélése nagyon szubjektív dolog. Az, hogy egy játék tetszik-e nekem, nagyon nagy részben függ attól, hogy milyen kedvem van aznap, amikor a játékot kipróbáltam. Függ attól is, hogy kikkel játszok, mennyi időm van játékra, mikor játszottam utoljára megelőzőleg, mennyire vagyok kipihent, milyen egyéb terveim voltak arra az estére, mennyire készültem fel a szabályból illetve mennyire ügyesen magyarázzák el nekem a játék szabályát, és így tovább... Ezen okoknál fogva mindezidáig erősen tartózkodtam attól, hogy első parti után véleményt mondjak a játékokról.Viszont sajnálatos módon a legtöbb játékkal csak egyszer nyílik alkalmam játszani, így kevéssé van alkalmam az első benyomásokat felülvizsgálni. Persze olykor egy parti után is időnként újra átgondolom a játékkal kapcsolatban kialakult véleményemet, és lehetséges, hogy másnap reggel homlokegyenest ellenkező lesz a megítélésem. Tehát első parti után mindig óvatosan szoktam nyilatkozni, hogy nehogy érdemtelenül elvegyem mások kedvét a játék kipróbálásától.
Persze nem ritka az olyan játék, ami elsőre nem tetszik, viszont az ismerősöktől és a BGG által érkező jó kritikák miatt úgymond szeretni akarom őket. Ilyenkor újra és újra megpróbálom játszani, hátha felfedezem benne azt, ami az ismerőseimnek annyira tetszik. Ezek a játékok szerencsésebb helyzetben vannak nálam, és egy részük többedjére játszva lassan tényleg belopja magát a szívembe.
Ezen okokból kiindulva tehát mindenképpen előre bocsájtanám, hogy a blogomban megfogalmazott vélemények teljese mértékben az én szubjektív megítélésemet tükrözik.
Ráadásul azt is mindenképpen leszögezném, hogy a sok befolyásoló tényező között a társaság, akivel játszok, csak az egyik. Így tehát ha egy játékot lehúzok, egyik játékostársamnak sem kell azt gondolnia, hogy ez ő miatta lenne.
Végül egy utolsó dolog: az idő. Eléggé változó, hogy mennyi időm van a blog írására, így lehetséges, hogy olykor nagyon rövidek lesznek a cikkek, máskor meg lehet, hogy terjengősebbek lesznek. Majd meglátom. Egyenlőre csak azt remélem, hogy ez a kis blogosdi hasznos lesz számomra és az ismerőseim számára.
Tehát hajrá!
Subscribe to:
Comments (Atom)