Евровизија 2021
Евровизија 2021 е 65. издание на Евровизија. Се одржа во Ротердам, Холандија на 18 мај, 20 мај и 22 мај 2021 г. Победник беше Италија со песната “Zitti e buoni” од Måneskin.
A 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál volt a hatvanötödik Eurovíziós Dalfesztivál. Hollandiában rendezték meg, mivel a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivált a holland Duncan Laurence Arcade című dala nyerte. Ez volt az ötödik alkalom, hogy a dalfesztivált Hollandiában rendezték meg, viszont az első, hogy Rotterdamban.
A 2020-as Eurovíziós Dalfesztivál az Európában a verseny tervezett idejében tomboló Covid19-pandémia miatt elmaradt. A 2021-es verseny a 2020-ra kiválasztott helyszínen került megrendezésre.
Eredetileg 41 ország erősítette meg részvételét a dalfesztiválra, beleértve a 2020-ban, egy kihagyott év után visszatérni szándékozó Bulgáriát és Ukrajnát is. Nem vett részt azonban Montenegró és 2010 óta első alkalommal Magyarország, melyek már az előző évben is visszaléptek volna a versenytől. Így a mezőnyt a 2020-as verseny 41 országa alkotta volna, azonban 2021. március 5-én hivatalossá vált, hogy Örményország mégsem tud részt venni a 2020-as hegyi-karabahi háború és az azt követő belpolitikai válság miatt.[1] Március 26-án közölték, hogy Fehéroroszország sem vesz részt a versenyen, miután az ország műsorsugárzója az első dal kizárását követően egy szintén szabályokba ütköző dalt küldött be a versenybe, mely ugyancsak kizárásra került. Az ország a 2004-es debütálása óta első alkalommal nem vett részt a versenyen.[2] Így végül 39 ország alkotta a 2021-es verseny mezőnyét.
A verseny győztese az Olaszországot képviselő Måneskin együttes lett, akik 524 pontot összegyűjtve nyerték meg a döntőt, az ország harmadik győzelmét aratva. A Zitti e buoni című dal emellett négy ország szakmai zsűrijétől, és öt ország közönségszavazásából kapta meg a maximális 12 pontot.
A 2021-es dalfesztivál elődöntőit és döntőjét körülbelül 183 millió ember látta.[3]
Eurovision Song Contest Logo 2021.svg Лого на Евровизија 2021
1956 ·
1957 ·
1958 ·
1959 ·
1960 ·
1961 ·
1962 ·
1963 ·
1964 ·
1965 ·
1966 ·
1967 ·
1968 ·
1969 ·
1970 ·
1971 ·
1972 ·
1973 ·
1974 ·
1975 ·
1976 ·
1977 ·
1978 ·
1979 ·
1980 ·
1981 ·
1982 ·
1983 ·
1984 ·
1985 ·
1986 ·
1987 ·
1988 ·
1989 ·
1990 ·
1991 ·
1992 ·
1993 ·
1994 ·
1995 ·
1996 ·
1997 ·
1998 ·
1999 ·
2000 ·
2001 ·
2002 ·
2003 ·
2004 ·
2005 ·
2006 ·
2007 ·
2008 ·
2009 ·
2010 ·
2011 ·
2012 ·
2013 ·
2014 ·
2015 ·
2016 ·
2017 ·
2018 ·
2019 ·
2020 ·
2021
2022 · ·
2023