Ugrás a tartalomhoz

Kongruencia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kongruens szócikkből átirányítva)

A kongruencia a számelméletben az oszthatósági kérdéseket, a maradékokkal való számolást radikálisan leegyszerűsítő jelölésmód.

A kongruencia egy reláció, amelyet az egész számok halmazán értelmezünk. Egy ilyen reláció kifejezi, hogy két szám adott számmal vett osztási maradéka egyenlő-e. Ezen relációkon és azok között végezhetünk műveleteket (összeadás, kivonás, szorzás, osztás, hatványozás – elvégzésükhöz különböző feltételeknek kell teljesülni, ezeket lásd lejjebb). Azonban ennél komolyabb dolgokra is használatos, amire példa a maradékosztályok vagy Chevalley tétele.

Ha két egész szám nem kongruens, akkor inkongruensnek nevezik őket.

Definíció

[szerkesztés]

Legyen tetszőleges egész szám, zérótól különböző természetes szám.

Azt mondjuk, hogy a kongruens b-vel modulo m, azaz hogy a és b egészek m-mel vett osztási maradéka egyenlő, ha

azaz

Jelölése: vagy .

Lehet találkozni a következő jelölésekkel is:

Ha a nem kongruens b-vel modulo m, azt mondjuk, inkongruens vele, és vagy alakban jelöljük.

Az itt szereplő a matematikai maradékképző függvény, ami a maradékos osztás maradékát rendeli a számhoz.

Példák

[szerkesztés]

Az 5 kongruens 11-gyel modulo 3, mert , és . A két maradék megegyezik, mivel .

Az 5 inkongruens 11-gyel modulo 4, mivel és ; a maradékok nem egyeznek.

A −8 kongruens 10-zel modulo 6, hiszen a 6-tal vett osztási maradék mindkét esetben 4. Valóban, .

Története

[szerkesztés]

A kongruenciák ma is használatos elméletét 1801-ben Carl Friedrich Gauss dolgozta ki Disquisitiones Arithmeticae című művében. Magát a fogalmat már Christian Goldbach 1730-ban Leonhard Euler-nek írt levelében is használta, azonban korántsem olyan mélységben, mint Gauss. Goldbach a szimbólum helyett a jelet használta.[1]

Sőt, már Ch'in Chiu-Shao kínai matematikus is ismerte a fogalmat, amivel kapcsolatos elméletét az 1247-ben írt Matematikai értekezés kilenc fejezetben című művében le is írt. Ebben szerepelt a kínai maradéktétel egy formája is.[2]

Elemi tulajdonságai

[szerkesztés]

A kongruencia ekvivalenciareláció, azaz reflexív, szimmetrikus és tranzitív: tetszőleges , valamint esetén

Az ekvivalenciaosztályokat maradékosztályoknak nevezzük. Az elnevezés arra utal, hogy megfeleltethetőek az m-mel való osztás lehetséges maradékainak.

A kongruenciára kimondható számos, az egyenlőségre érvényes azonosság megfelelője: kongruens számok összege és szorzata is kongruens. Legyen és . Ekkor

Az egyenlőség a kongruencia speciális esetének is tekinthető:

.

Ha polinom az egész számok fölött, akkor

Kongruencia osztása egész számmal

[szerkesztés]

Az osztásnál már nem olyan egyszerű a helyzet, mint az egyenleteknél, ugyanis ha a szám amivel osztani szeretnénk nem relatív prím a modulussal, akkor a modulust is osztani kell.
Legyen a c és m egészek legnagyobb közös osztója. Ekkor .
Megjegyzés: a tétel következménye, hogy .

Ez azt is jelenti, hogy, ha osztója -nek, akkor esetén .

Ennek az állításnak megnézzük a bizonyítását is, a többi állításé is hasonlóan történik.

Definíció alapján: , ami ekvivalens a oszthatósággal.
Mivel , ezért a fenti oszthatóság pontosan akkor teljesül, ha , ami a kongruencia definíciója alapján épp az állítás.

Fontos megemlítenünk a következő két tételt, ugyanis a kongruenciákkal kapcsolatban nagyon gyakran felmerülnek, és nagy segítséget nyújtanak bizonyos feladatok, tételek megoldásában.

Euler–Fermat-tétel

[szerkesztés]

A tétel a moduláris számelmélet egyik legfontosabb állítása, nagyon sok komolyabb tétel bizonyításánál felhasználható, és ami által azok bizonyítása is lényegesen leegyszerűsödik.
A tétel állítása:

A kis Fermat-tétel

[szerkesztés]

A tétel az Euler-Fermat-tétel egy speciális esete, mely időben korábban fogalmazódott meg, és a bizonyítása egy évszázaddal megelőzte az általános esetet. Itt a modulus prím, ekkor a miatt a következő állítást kapjuk:

Ha egész szám, olyan prím, ami nem osztja -t, akkor .

A tétel egy másik, gyakori alakja:

Ha egész szám, prím, akkor .

Kínai maradéktétel

[szerkesztés]

A kínai maradéktétel szerint: Ha nullától különböző egész számok, és a legkisebb közös többszörösük, akkor:

minden

Hatványozás

[szerkesztés]

Ha természetes szám, akkor

Relatív prím és esetén teljesül az Euler-tétel:

,

ahol az Euler-féle φ-függvény. Ebből következik , hogyha . Ennek speciális esete a kis Fermat-tétel.

Példák

[szerkesztés]
  • Ha , akkor .
  • Ha páratlan, akkor .
  • Minden egész számra teljesül a következők valamelyike:

vagy vagy .

  • Ha , akkor .
  • Minden egész számra teljesül a következők valamelyike:
vagy vagy .
  • Minden egész számra teljesül a következők valamelyike:
vagy .
  • Hogyha teljes hatodik hatvány, azaz négyzet- és köbszám is, akkor vagy vagy vagy .
  • Legyen prímszám úgy, hogy . Ekkor .
  • Legyen páratlan, pozitív egész szám. Ekkor .
  • Legyen , illetve és ikerprímek. Ekkor .

A kongruenciaosztályok gyűrűje

[szerkesztés]

A modulo n nullával kongruens számok az egész számok egy ideálját alkotják, az a más számokkal kongruensek pedig ennek mellékosztályait. Így definiálhatjuk a faktorcsoportot, amelynek elemei az maradékosztályok. (Néha az jelölést is használják.) A faktorcsoport a elemekből áll, műveletei egyszerűen visszavezethetőek az egész számok műveleteire:

ezekkel a műveletekkel egy kommutatív gyűrű; ha n prím, akkor (és csak akkor) test.

Algebra

[szerkesztés]

Azt mondjuk, hogy n szám teljes maradékrendszert alkot modulo m, ha páronként inkongruensek, és n=m. A teljes maradékrendszer teljes marad, ha minden eleméhez hozzáadjuk ugyanazt az egész számot, vagy minden elemét megszorozzuk egy, az m modulushoz relatív prím tényezővel.

Egy maradékosztály redukált maradékosztály, ha reprezentánsai relatív prímek a modulushoz. Ha minden redukált maradékosztályt egy szám reprezentál, akkor a reprezentánsok redukált maradékrendszert alkotnak. Számuk éppen az m modulusnál kisebb, m-hez relatív prímek száma (Euler-féle függvény).

Adott m modulus esetén a redukált maradékrendszer maradékosztályai csoportot alkotnak a szorzásra, de az összeadásra nem. Például, ha m kettőhatvány, akkor a redukált maradékrendszer éppen a páratlan maradékosztályokból fog állni. A modulo m összes maradékosztály csoportot alkot az összeadásra, de a szorzásra általában nem; a maradékosztályok gyűrűje nem nullosztómentes. Például modulo 6 a 2 és a 3 maradékosztályának szorzata a 6 maradékosztálya, ami éppen a 0 maradékosztály. Ez prím modulusra nem fordulhat elő; prím modulussal nincsenek nullosztók, és minden nem nulla maradékosztálynak van inverze. Ha a modulus prím, akkor a maradékosztályok testet alkotnak.

Legyen . A legkisebb olyan számot, melyre , az a (multiplikatív) rendjének nevezzük modulo m.
Jelölése: .

Megjegyzés: Az EulerFermat-tételből következik, hogy minden esetén létezik az a-nak rendje és . Ha , akkor a-nak nem létezik ilyen szám.

Primitív gyök

[szerkesztés]

Egy g számot primitív gyöknek nevezünk modulo m, ha , azaz ha a g rendje a nála kisebb, m-hez relatív prímek száma (Euler-féle függvény).

Primitív gyök létezik, ha a modulus prím, kettőhatvány, prímnégyzet, vagy egy prímszám kétszerese.

Index (diszkrét logaritmus)

[szerkesztés]

Legyen p prím, g primitív gyök modulo p és . Ekkor az a-nak a g alapú indexén azt a számot értjük, melyre .
Jelölés: (Ha a g primitív gyök vagy a p prím egyértelmű adott feladatnál, akkor a jelölésből elhagyható.)

Lineáris kongruenciák

[szerkesztés]

Ezen kongruenciák megoldásakor azokat az egészeket keressük, ami egy bizonyos számmal (modulus) osztva meghatározott maradékot ad. Ezek a diofantoszi egyenletek megfelelői, mindössze más alakban írjuk fel. A megoldásokat maradékosztályokként keressük, és a megoldásszámon a megoldó maradékosztályok számát értjük. Ez a lineáris kongruencia akkor oldható meg, ha a számnak is osztója. Ekkor -vel lehet egyszerűsíteni, és modulo megoldani a kongruenciát. Visszahelyettesítve a megoldást az eredeti kongruenciába, megoldást találunk.

A megoldást kibővített euklideszi algoritmussal megtalálhatjuk, ahonnan kapjuk az , egészeket úgy, hogy:

Innen egy megoldás kapható, mint:

,

a többi pedig ettől -szeresben különbözik.

Például megoldható, hiszen osztója a -nek is, és a megoldásszám . A kibővített euklideszi algoritmus eredménye , amiből adódik az megoldás. A megoldások egy maradékosztályt alkotnak modulo , így a megoldáshalmaz .

Magasabb fokú kongruenciák

[szerkesztés]

Legyen m>0 adott, egész együtthatós polinom. Ekkor tekinthetjük az egyismeretlenes kongruenciát, melynek megoldásait modulo m keressük, azaz azon maradékosztályokat, amelyek kielégítik a kongruenciát.

Ezen kongruenciákat hasonlíthatjuk a magasabb fokú egyenletekhez. Ezek megoldása bizonyos esetekben nagyon leegyszerűsíthető, de nincsenek megoldóképletek, csak algoritmusok, amelyek elvezetnek a kívánt eredményhez.

Szimultán kongruenciák

[szerkesztés]

Egy

alakú szimultán kongruencia megoldható, ha:

  • minden -re osztható -vel, azaz minden kongruencia egyenként megoldható,
  • és minden relatív prím.

A kínai maradéktétel bizonyítása megoldási módszert ad a szimultán kongruenciákra.

Kapcsolat a modulo függvénnyel

[szerkesztés]

Ha , , akkor:

Programozáskor ügyelni kell arra, hogy több programozási nyelv a matematikaitól eltérően definiálja a maradékot negatív számokra. A szimmetrikus maradékképzés helyett az

matematikai modulo függvényt kell alkalmazni, melynek előjele előjelétől függ. Ezzel a definícióval , és az azonos maradékosztályba tartozó számok ugyanazt a maradékot adják ugyanarra a modulusra.

Alkalmazások

[szerkesztés]

A következőkben a kongruenciák néhány alkalmazása következik.

Források

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Kongruenz (Zahlentheorie) című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Peter Bundschuh: Einführung in die Zahlentheorie. 5. Auflage. Springer, Berlin 2002, ISBN 3-540-43579-4
  2. Song Y. Yan: Number theory for computing. 2. Auflage. Springer, 2002, ISBN 3-540-43072-5, S. 111–117