Ugrás a tartalomhoz

1934-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az 1934-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőire 32 ország válogatottja adta be nevezését, a végső tornán azonban csak 16 csapat vehetett részt. Először fordult elő, hogy selejtezősorozat döntött a részt vevő nemzetek rangsoráról. A címvédő Uruguay automatikusan résztvevője lett volna a tornának, azonban visszaléptek. Mindezt azzal indokolták, amiért sok európai válogatott nem utazott el az 1930-as uruguayi vb-re. A házigazda Olaszországnak selejtezőt kellett játszania. Ez volt az első és egyetlen alkalom, amikor a rendező is elindult a selejtezőkben.

A FIFA a 32 országot 12 csoportba osztotta a következő területi elvek szerint:

  • 1-8. csoport: Európa; 21 ország 12 továbbjutó helyre.
  • 9-11, csoport: Amerika; 8 ország 3 továbbjutó helyre.
  • 13. csoport: Afrika és Ázsia; 3 ország 1 továbbjutó helyre.

Végül 28 ország válogatottja lépett pályára, összesen 27 mérkőzést rendeztek, ezeken 141 gól esett.

Csoportok

[szerkesztés]

A 12 csoportban különféle szabályok szerint választották ki a továbbjutókat:

  • 1. csoport: Ebben a csoportban 3 csapat volt. A csoporton belül egyszer játszottak a csapatok. A csoportgyőztes kvalifikálta magát a döntőre.
  • 2., 3., 5. csoport: Kétcsapatos csoportok, ahol oda-visszavágós mérkőzésen döntöttek a továbbjutóról.Itt négy csapat volt, mindenki egyszer játszott mindenkivel. A csoport első két helyezettje kvalifikálta magát a döntőre.
  • 4. csoport: Ebben a csoportban 3 csapat volt. A csoporton belül oda-visszavágós rendszerben játszottak a csapatok. A csoportgyőztes és a második helyezett kvalifikálta magát a döntőre.
  • 6., 7., 8. csoport: Ebben a csoportban 3 csapat volt. A csoporton belül oda-visszavágós rendszerben játszottak a csapatok. A csoportgyőztes és a második helyezett kvalifikálta magát a döntőre.
  • 9., 10. csoport: Ezekben a csoportokban 2 csapat volt. A csoportgyőztesek kvalifikálták magukat a döntőre.
  • 11. csoport: Négycsapatos csoport, három fordulóban rendezték meg a selejtezőket. A csoportgyőztes kvalifikálta magát a döntőre.
    • Első forduló: Haiti 3 mérkőzést játszott hazai pályán Kuba ellen. A győztes a második fordulóba jutott.
    • Második forduló: Mexikó 3 mérkőzést játszott hazai pályán az első forduló győztese ellen. A győztes a harmadik fordulóba jutott.
    • Harmadik forduló: Az USA 1 mérkőzést játszott a harmadik forduló győztese ellen. A győztes kvalifikálta magát a döntőre.
  • 12. csoport: Háromcsapatos csoport, de Törökország a sorozat megkezdése előtt visszalépett, így a maradék két csapat oda-visszavágós rendszerben játszott, a győztes kvalifikálta magát a döntőre.

1. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Svédország 4 2 2 0 0 8 2
2  Litvánia 0 1 0 0 1 0 2
3  Észtország 0 1 0 0 1 2 6
Időpont Helyszín Eredmény
1933. június 11. Stockholm  Svédország 6 – 2  Észtország
1933. június 29. Kaunas  Litvánia 0 – 2  Svédország

Az Észtország-Litvánia mérkőzést nem játszották le, mivel már egyik együttes sem tudott volna kijutni a világbajnokságra.

Svédország kvalifikálta magát a világbajnokságra.

2. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1 Spanyol Köztársaság Spanyolország 4 2 2 0 0 11 1
2  Portugália 0 2 0 0 2 1 11
Időpont Helyszín Eredmény
1934. március 11. Madrid Spanyol Köztársaság Spanyolország 9 – 0  Portugália
1934. március 18. Lisszabon  Portugália 1 – 2 Spanyol Köztársaság Spanyolország

Spanyolország kvalifikálta magát a világbajnokságra.

3. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1 Olaszország 1861 Olaszország 2 1 1 0 0 4 0
2 Görög 1828–1978 Görögország 0 1 0 0 1 0 4
Időpont Helyszín Eredmény
1934. március 25. Milánó Olaszország 1861 Olaszország 4 – 0 Görög 1828–1978 Görögország

Olaszország kvalifikálta magát a világbajnokságra, mivel Görögország az első mérkőzés után visszalépett.

4. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1 Magyar 1919–1946 Magyarország 4 2 2 0 0 8 2
2  Ausztria 2 1 0 0 1 6 1
3  Bulgária 0 3 0 0 3 3 14
Időpont Helyszín Eredmény
1934. március 25. Szófia  Bulgária 1 – 4 Magyar 1919–1946 Magyarország
1934. április 25. Bécs  Ausztria 6 – 1  Bulgária
1934. április 29. Budapest Magyar 1919–1946 Magyarország 4 – 1  Bulgária

Bulgária visszalépett, az Ausztria-Magyarország mérkőzéseket pedig nem játszották le, mivel mindkét együttes kijutott a világbajnokságra.

Magyarország és Ausztria kvalifikálta magát a világbajnokságra.

5. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Csehszlovákia 4 2 2 0 0 4 1
2  Lengyelország 0 2 0 0 2 1 4
Időpont Helyszín Eredmény
1933. október 15. Varsó  Lengyelország 1 – 2  Csehszlovákia
1934. március 15. Prága  Csehszlovákia 2 – 0  Lengyelország

Csehszlovákia kvalifikálta magát a világbajnokságra, mivel Lengyelország az első mérkőzés után visszalépett..

6. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Svájc 3 2 1 1 0 4 2
2  Románia 2 2 1 0 1 2 3
3 Jugoszláv Királyság Jugoszlávia 1 2 0 1 1 3 4
Időpont Helyszín Eredmény
1933. szeptember 24. Belgrád Jugoszláv Királyság Jugoszlávia 2 – 2  Svájc
1933. október 29. Bern  Svájc 2 – 0  Románia
1934. április 29. Bukarest  Románia 2 – 1 Jugoszláv Királyság Jugoszlávia

A Svájc–Románia találkozót eredményét 2–0 arányban Svájc javára ítélte a FIFA, mert a románoknál jogosulatlanul szerepelt egy játékos.

Svájc és Románia kvalifikálta magát a világbajnokságra.

7. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Hollandia 4 2 2 0 0 9 4
2  Belgium 1 2 0 1 1 6 8
3 Írország Ír Szabad Állam 1 2 0 1 1 6 9
Időpont Helyszín Eredmény
1934. február 25. Dublin Írország Ír Szabad Állam 4 – 4  Belgium
1934. április 8. Amszterdam  Hollandia 5 – 2 Írország Ír Szabad Állam
1934. április 29. Brüsszel  Belgium 2 – 4  Hollandia

Belgium és Hollandia kvalifikálta magát a világbajnokságra. Belgium jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg az Ír Szabad Államot.

8. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1 Náci Németország 2 1 1 0 0 4 2
2  Franciaország 2 1 1 0 0 6 1
3  Luxemburg 0 2 0 0 2 2 15
Időpont Helyszín Eredmény
1934. március 11. Luxemburg  Luxemburg 1 – 9 Náci Németország
1934. április 15. Luxemburg  Luxemburg 1 – 6  Franciaország

A Németország-Franciaország mérkőzést nem játszották le, mivel mindkét együttes kijutott a világbajnokságra.

Németország és Franciaország kvalifikálta magát a világbajnokságra.

9. csoport

[szerkesztés]

Peru visszalépett, így Brazília automatikusan kijutott a világbajnokságra.

10. csoport

[szerkesztés]

Chile visszalépett, így Argentína automatikusan kijutott a világbajnokságra.

11. csoport

[szerkesztés]

Első forduló

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Kuba 5 3 2 1 0 10 2
2  Haiti 1 3 0 1 2 2 10
Időpont Helyszín Eredmény
1934. január 28. Port-au-Prince  Haiti 1 – 3  Kuba
1934. február 1. Port-au-Prince  Haiti 1 – 1  Kuba
1934. február 4. Port-au-Prince  Haiti 0 – 6  Kuba

Második forduló

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Mexikó 6 3 3 0 0 12 3
2  Kuba 0 3 0 0 3 3 12
Időpont Helyszín Eredmény
1934. március 4. Mexikóváros  Mexikó 3 – 2  Kuba
1934. március 11. Mexikóváros  Mexikó 5 – 0  Kuba
1934. március 18. Mexikóváros  Mexikó 4 – 1  Kuba

Harmadik forduló

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1  Egyesült Államok 2 1 1 0 0 4 2
2  Mexikó 0 1 0 0 1 2 4
Időpont Helyszín Eredmény
1934. május 24. Róma  Egyesült Államok 4 – 2  Mexikó

Az USA kvalifikálta magát a világbajnokságra.

12. csoport

[szerkesztés]
Csapat Pont M Gy D V G+ G-
1 Egyiptomi Királyság Egyiptom 4 2 2 0 0 11 2
2 Palesztina/Izrael Földje 0 2 0 0 2 2 11
-  Törökország visszalépett
Időpont Helyszín Eredmény
1934. március 16. Kairó Egyiptom Egyiptomi Királyság 7 – 1 Palesztina/Izrael Földje
1934. április 6. Tel-Aviv Palesztina/Izrael Földje 1 – 4 Egyiptomi Királyság Egyiptom

Egyiptom kvalifikálta magát a világbajnokságra.

Továbbjutó országok

[szerkesztés]
Részt vevő országok
Válogatott Világbajnoki szereplések Egymás utáni világbajnoki szereplés Utolsó világbajnoki szereplés
Argentína2 Argentína 2. 2 1930
 Ausztria 1. 1
 Belgium 2. 2 1930
 Brazília 2. 2 1930
 Csehszlovákia 1. 1
Egyiptomi Királyság Egyiptom 1. 1 -
 Franciaország 2. 2 1930
Náci Németország 1. 1
Magyar 1919–1946 Magyarország 1. 1
 Olaszország (r) 1. 1
 Hollandia 1. 1
 Románia 2. 2 1930
Spanyol Köztársaság Spanyolország 1. 1 -
 Svédország 1. 1 -
 Svájc 1. 1 -
 Egyesült Államok 2. 2 1930

(r) - rendezőként automatikus résztvevő

Érdekességek

[szerkesztés]
  • Az USA-Mexikó mérkőzés mindössze 3 nappal a világbajnokság kezdetet előtt lett lejátszva Rómában, Olaszországban. Az USA túl későn nevezett a selejtezőkre, ezért kellett az utolsó pillanatokban eldönteni a továbbjutás sorsát. Ekkoriban hajóval utaztak a csapatok és az út Amerika és Európa között 15 napig tartott.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]