Pontesei-tó

A Pontesei-tó (olaszul: Lago di Pontesei) egy kis mesterséges duzzasztott tó az észak-olaszországi Dolomitok keleti peremén, a Zoldo-völgyben (Val Zoldana). Az itt folyó Maè patakra épített völgyzárógát 1955–1957 között épült. A völgy vízzel való feltöltése során, 1959. március 22-én földcsuszamlás következett be, mely részben feltöltötte a tó medrét, és emberéletet is követelt.

Fekvése

Zoldo-völgy középső északkelet-délnyugati lejtésű szakaszán, a Maè patak völgyében, (807 m tszf.) A völgy északi a szakaszát a Monte Pelmo csoportja, délen a Schiara-hegység határolja. A tóból kilépve a patak és völgye a Schiara-hegycsoportot megkerülve déli irányba fordul, jobb (keleti) partja fölött a Bosconero-hegység emelkedik.

Helyzeténél fogva két részre osztja a Zoldo-völgyet. A tó fölötti völgyszakaszt, a Maè patak felső folyását inkább a Maè forrásvölgyének tekintik és Canal del Maè-nek nevezik. A tó alatti völgyszakasz a szorosabb értelemben vett Zoldo-völgy (Val Zoldana). A tó neve a pontesièi vagy ponticelli helyi kifejezésből származik, amely azokra régi építésű átereszekre és hidakra utal, amelyek révén a meredek hegyfalak közé zárt Zoldo-völgy veszélyes gyalogösvényein és málhás útjain közlekedni lehetett, a szilárd burkolatú országút (SP251) megépítése előtt. A tó partjai mentén pisztrángot lehet horgászni.

A völgyzárógát

A Maè patak völgyét 1955–57 között völgyzárógáttal rekesztették el, a kialakult tó felduzzasztásával vízerőművet működtettek. A létesítményt a nemzetközi hírű Carlo Semenza építőmérnök (1893–1961) tervezte, aki számos hasonló műtárgyat tervezett Olaszországban és külföldön is. (1926 és 1958 között ő dolgozta ki a Vajont patak 250 méter magas völgyzárógátjának tervének egymást követő változatait is. Ez utóbbi gát építését közvetlenül a Maè-gát befejezése után, 1957-ben kezdték el Longarone város fölött.)

A gátépítés befejezése után elkezdték a Maè fokozatos duzzasztását, az új mesterséges Pontesei-tó feltöltését. Az eredeti tervek szerint nagyobb területet árasztottak volna el, Pónt di Péez település területén a víz elérte volna a Maresón patak betorkollását.

As 1959-es földcsuszamlás

Arcangelo Tiziani, a szökőár áldozata

Az elárasztás során egyre több jele mutatkozott, hogy a tó melletti hegyoldal instabillá vált. Partszakaszok elmozdultak, emiatt repedések keletkeztek a víztározó partján haladó közúton. 1959. március 22-én reggel 7 órakor a Castellin-hegy és a Spiz-hegy lejtői leszakadtak. A hegyomlás következtében a tó bal partjára földcsuszamlás zúdult. 500 méter széles fronton, 2-3 perc alatt mintegy 3 millió köbméter kőzet és föld zuhant a tóba, részben feltöltve annak medrét. Bár a víztározó medencéje még nem volt teljesen feltöltve (13 méterrel volt a teljes feltöltés szintje alatt), a földcsuszamlás olyan magas hullámot indított el, mely átcsapott a gát koronáján, és elsodorta a gát védett oldalán dolgozó Arcangelo Tiziani ácsmestert. Holttestét sohasem találták meg.

A szakértők megállapították, hogy a megcsúszott kőanyag forrása egy laza törmeléktakaró volt, amelynek vastagsága több helyen a 20 métert is meghaladta. A tómeder egy részét kitöltötte a törmelék, összefüggő hegygerincet képezve a meder alján. Ennek ellenére az üzemeltető a tavat a tervezett legmagasabb szintre töltötte fel, és a vízerőművet több éven át maximális kapacitással működtette. 1966-ban a Maè patak és a tó kiáradása súlyos károkat okozott, az 1962-ben alakított nemzeti energiatársaság, az ENEL ezután korlátozta a duzzasztás megengedett szintjét.. A 1959-es földcsuszamlás nyomai ma is jól láthatók a tóparti útról.