Ugrás a tartalomhoz

Tenere fája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Füleki Ádám (vitalap | szerkesztései) 2013. október 14., 15:55-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (források, bővítés)
Tenere fája 1961-ben

A Tenere fája (franciául L'Arbre du Ténéré) egy magányos akácia (ernyőakácia, Acacia tortilis[1] vagy palesztin akácia, Acacia raddiana[2]) volt a nigeri Tenere sivatagban, amelyet a Föld legmagányosabb fájának tartottak, mivel 400 kilométeres körzetén belül nem élt más fa.[3]

Eredete és élete

A legutóbbi olyan időszak, amelyben a Szahara éghajlata nedvesebb volt 7500-7000 évvel ezelőtt kezdődött és 3500-3000 évvel ezelőtt ért véget. Valószínűleg ez alatt az újkőkori pluviális[4] kor alatt alakult ki az a facsoport, amelynek utolsó maradványa a Tenere fája volt. A fa életkora nem ismert, de tudományos kutatások szerint az ernyőakácok akár 200-650 éves kort is megérhetnek, a Szahara egy másik régiójában, az egyiptomi Keleti-sivatagban élő nomád közösségek tanúsága szerint pedig még ennél idősebb példányaik is lehetnek.[5]

Nem tudni, mikor pusztult el a fa utolsó társa, de az biztos, hogy több évtizeden keresztül állt magányosan.[6] A Tenerét átszelő, főként sót szállító karavánok számára fontos tájékozódási pontként szolgált. A tuaregek szentnek tartották, ágait nem használták tüzelőnek és nem engedték, hogy tevéik megegyék a leveleit.[6][7]

1938-39 telén kutat ástak a közelében, és azt találták, hogy gyökerei lenyúlnak a felszín alatt 33-36 méter mélységben lévő víztartó rétegig.[6]

Pusztulása és emlékezete

1973-ban egy líbiai kamionsofőr – állítólag részegen – nekihajtott és kidöntötte. A fát a niameyi nemzeti múzeumba szállították, ugyanazon év november 8-án pedig egy fémből készült, fát formázó emlékművet állítottak a helyén.[6]

Tenere fája az egyetlen fa a világon, amelyet még egyes 1:4 000 000 léptékű térképeken is feltüntetnek.[forrás?]

Jegyzetek

  1. Robert Le Roy: Méhariste au Niger: souvenirs sahariens. (hely nélkül): Karthala Editions. 1998. 108. o. ISBN 2-86537-778-4 Hozzáférés: 2013. október 14.  
  2. Physiologie des arbres et arbustes en zones arides et semi-arides: séminaire, Paris-Nancy, 20 mars-6 avril 1990. 1993. 406. o. ISBN 2-7420-0019-4 Hozzáférés: 2013. október 14.  
  3. Eric Wagensonner: Eastern Mali to Niger to Timbuktu - 2-19 September 06. Border-Crossings (2007. január 15.) (Hozzáférés: 2013. október 14.)
  4. Esős korszak trópusi és szubtrópusi területeken.
  5. Gidske L. Andersen & Knut Krzywinski (2007. június). „Longevity and growth of Acacia tortilis; insights from 14C content and anatomy of wood”. BMC Ecology 7 (4). DOI:10.1186/1472-6785-7-4. (Hozzáférés: 2013. október 14.)  
  6. a b c d Ken Jennings: The Tragic Story of the World's Most Isolated Tree. Condé Nast Traveler (angolul) (Hozzáférés: 2013. október 14.)
  7. Last Tree of Ténéré. Atlas Obscura (angolul) (Hozzáférés: 2013. október 14.)

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az Arbre du Ténéré című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

é. sz. 17° 45′ 00″, k. h. 10° 04′ 00″17.750000°N 10.066667°E