„Őrgróf” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

Sorban

A lap 2020. március 10., 13:36-kori változata

Az őrgróf vagy francia változatban a márki Nyugat-Európában, illetve a volt gyarmatokon használt, örökletes nemesi cím. A címet használják egyes kínai és japán nemesi címek lefordítására is. Női megfelelője, a márki rangot viselő nő a márkinő vagy őrgrófnő, míg a márki feleségének megnevezése a márkiné vagy őrgrófné. A nemesi címek rangsorában a hercegi cím alatt, de a grófi cím felett helyezkedik el. Régies magyar formája a markoláb volt^[1]

A cím eredete

A márki cím eredeti megnevezése a Margrave, illetve annak német megfelelője a Markgraf, amely a német-római birodalom területén használt nyelvekben is elterjedt (Markgraaf hollandul, Margravio olaszul). A napjainkban használt angol elnevezés a középkori francia nyelvből került át (marquis, nőnemű változata marquise), amely viszont a latinból ered és eredetileg határt, határmenti területet jelölt (marca). Ez a latin szó a német megnevezésbe is átkerült (határ - mark), amely az angolban szintén határt, határvidéket jelöl.^[2] A márki cím francia formáját (marquis) 1300-tól használták Angliában és néha még napjainkban is használatos (főleg Skóciában), de manapság a marquess használata javasolt az angol nyelvben.

A megnevezés eredete is utal arra, hogy a márki cím viselői a határ védelmével megbízott nemesurak voltak (a németben Mark + graf = határ + gróf). A Frank Birodalomban, ahol először használták a címet, a birodalom határaihoz közeli birtokokat uraló grófokat a határ védelmével bízta meg a király és ennek megfelelően adományozta nekik a márki címet (amely a többi gróf fölé helyezte azokat). A magyarban elterjedt őrgróf elnevezés is arra utal, hogy a márki feladatai közé tartozott a határ őrizete.

Később a márki címet már nem kötötték szorosan a határőrizeti feladatokhoz, csak egyike lett a számos nemesi címnek. Velencében a márki cím használata annyira elterjedt a 16. szd-ra, hogy amikor V. Károly német-római császár bevonult a városba, az összegyűlt nemességnek csak annyit vetett oda, hogy "Vos omnes marchiones appello", azaz "Titeket csak márkinak hívunk". Hasonló esemény történt, amikor Genoa városa csatlakozott az Olasz Királysághoz 1861-ben: a genoai nemeseket mint "marchesi al cognome" vették nyilvántartásba, azaz mint "nevében márki".

Őrgrófság

A frankok által a meghódított végvidéken létrehozott, autonómiával nem rendelkező, a határok védelmét szolgáló territoriális szervezet, amelynek élén az uralkodó által kinevezett őrgróf állt. I. Károly frank császár birodalmában kétféle őrgrófság létezett: az újonnan meghódított, többnyire pogány népességű keleti határvidéken az őrgróf gyakorolt mindenfajta hatalmat; a birodalom déli és nyugati határsávjában az őrgrófságok a grófságokra épültek, és az őrgrófok csupán katonai vezetők voltak.

Magyarországon

Bővebben: Magyar őrgrófi családok listája

A magyar királyok őrgrófi címet csak kivételes esetben adományoztak, a címet többnyire Magyarországon letelepedett külföldi családok viselték. Manapság egyedül két magyar őrgrófi család él még: az őrgróf Pallavicini család és a körösszeghi és adorjáni őrgróf Csáky-Pallavicini család. A legjelentősebb magyar őrgrófi családok a következők voltak:

Erba-Odescalchi Sándor (1791–1872) milánói őrgróf, Monteleone hercege, Mondonico őrgrófja, magyar indigenátust nyert Ferenc magyar királytól, 1831. április 8-án;^[3] Felesége bajsai Vojnits Szidónia (1800–1836), akitől fia, Erba-Odescalchi Ince őrgróf született. Ince házasságot kötött tomcsányi Tomcsányi Etelkával (1821–1882), akitől született fia, Erba-Odescalchi Hugó őrgróf (1842–1919), akiben fiúágon kihalt a családja; Erba-Odescalchi Hugó őrgróf és felesége, alsólelóczi és jezerniczei Tarnóczy Ilona (1858–1924) leányaiban tovább élt a család egy nemzedéken: Erba-Odescalchi Ilona (1881–1897), Naményi-Koncz Viktorné őrgróf Erba-Odescalchi Virginia (1884–1974), valamint Cech Jószefné őrgróf Erba-Odescalchi Amália (1889–1969).^[4]

Az őrgrófi címeket – más rangokhoz és címekhez hasonlóan – az 1947. évi IV. törvény^[5] megszüntette és használatukat megtiltotta. Egyes körökben azonban a címek használata ennek ellenére újból terjed.

Márki címek és megfelelőik az európai nyelvekben

A következő lista nem teljes, az angol nyelvű Wikipedia hasonló cikkében közölt listán alapul. Az első megnevezés a férfi, utána a női megfelelője. A legtöbb nyelvben két forma maradt fenn, amik körül az egyik az eredeti germán címre utal, a másik a franciából átvett forma. Erre az egyik legjobb példa az olasz nyelv, ahol katonai rangot jelentő margravio helyett manapság már a marchese használatos nemesi címekben.

Márki címek Európán kívüli kultúrákban

Más nemesi címekhez hasonlóan a márkit is felhasználták az európán kívüli kultúrákban és nyelvekben található nemesi címek lefordítására. A pontos megfeleltetést általában megnehezíti, hogy a nemesi címek hierarchiája és használata igencsak eltérő lehet más kultúrákban. Ennek figyelembevételével:

az ókori Kínában a 侯 (hóu) a második volt a Zhou Wuwang király által létrehozott öt nemesi rang közül és emiatt általában a márkival azonosítják.
a Csin-dinasztia uralkodásától kezdve a kínai birodalomban a 侯 (hóu) általában, de nem minden esetben, közepesen jelentős, örökletes nemesi cím. A cím presztízse dinasztiánként és néha egy dinasztián belül is változott.
a japán Meidzsi-korban a Kōshaku (侯爵) örökletes nemesi cím (Kazoku) volt 1884-től. A cím birtokosa egyben örökletes tagja volt a birodalmi parlament felső házának, hasonlóan a brit nemesi címek birtokosaihoz (az 1999-es House of Lords Act elfogadásáig). Az 1884-ben bevezetett öt cím:

herceg (公爵; Hepburn: kōshaku^?, ’kósaku’)
őrgróf (侯爵; Hepburn: kōshaku^?, ’kósaku’)
gróf/Earl (伯爵; Hepburn: hakushaku^?, ’hakusaku’)
várgróf (子爵; Hepburn: shishaku^?, ’sisaku’)
báró (男爵; Hepburn: danshaku^?, ’dansaku’)^[6]

Koreában hét fő nemesi cím létezett, hasonlóan a Kínában bevezetett rendszerhez, és a címek értéke minden egyes generációval egyet csökkent (ti. a cím birtokosának utóda örökölte a címet, de az már lejjebb került a nemesi rangsorban). Kínához hasonlóan a Champan cím volt a márki megfelelője, amely harmadik volt a rangsorban (a Gun (trónörökös herceg) és a Kung (örökletes herceg) címek után, a Poguk (gróf), Pansoh (várgróf), Chamise (báró), illetve a Chusa (amelynek nincs európai megfelelője, esetleg a csak férfiágon öröklődő angol Baronet-nek, vagy például a magyar vitézi címnek lehet megfeleltetni) címek után).
Vietnámban a Hau magas rangú örökletes nemesi cím volt, nagyjából a márkinak megfelelő, amelyet a császári család férfi tagjai kaphattak. Ez a cím a Vuong (király), Quoc-Cong (nagyherceg), Quan-Cong (főherceg) and Cong (herceg) után következett, utána a Ba (gróf), Tu (várgróf), Nam (báró) és a Vinh phong (baronet v. vitéz) következett.

Ld. még

Nézd meg az őrgróf címszót a Wikiszótárban!

Jegyzetek

↑ Magyar katolikus lexikon (Hozzáférés: 2014. november 11.).
↑ MTA SZTAKI: English-Hungarian, Hungarian-English Online Dictionary
↑ OL.: LR. LXV-711.
↑ genealogy.eu Erba-Odescalchi őrgróf család
↑ 1947. évi IV. törvény egyes rangok és címek megszüntetéséről. [2011. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 8.)
↑ Az angolban ezek a címek: Duke v. Prince, Marquis, Count, Viscount, Baron

Források

Magyar Arisztokrácia

Ez a történelmi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!

[1] Magyar katolikus lexikon (Hozzáférés: 2014. november 11.).

[2] MTA SZTAKI: English-Hungarian, Hungarian-English Online Dictionary

[3] OL.: LR. LXV-711.

[Erba-Odescalchiőrgrófcsalád-4] genealogy.eu Erba-Odescalchi őrgróf család

[5] 1947. évi IV. törvény egyes rangok és címek megszüntetéséről. [2011. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 8.)

[6] Az angolban ezek a címek: Duke v. Prince, Marquis, Count, Viscount, Baron

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

@@ 20. sor: / 20. sor: @@
 {{Bővebben|Magyar őrgrófi családok listája}}
 A magyar királyok őrgrófi címet csak kivételes esetben adományoztak, a címet többnyire Magyarországon letelepedett külföldi családok viselték. Manapság egyedül két magyar őrgrófi család él még: az őrgróf [[Pallavicini család]] és a körösszeghi és adorjáni őrgróf [[Csáky-Pallavicini család]]. A legjelentősebb magyar őrgrófi családok a következők voltak:
+Erba-Odescalchi Sándor ([[1791]]–[[1872]]) milánói őrgróf, Monteleone hercege, Mondonico őrgrófja, magyar indigenátust nyert [[Ferenc magyar király]]tól, [[1831]]. [[április 8.|április 8]]-án;<ref>OL.: LR. LXV-711.</ref> Felesége bajsai Vojnits Szidónia ([[1800]]–[[1836]]), akitől fia, Erba-Odescalchi Ince őrgróf született. Ince házasságot kötött tomcsányi Tomcsányi Etelkával ([[1821]]–[[1882]]), akitől született fia, Erba-Odescalchi Hugó őrgróf ([[1842]]–[[1919]]), akiben fiúágon kihalt a családja; Erba-Odescalchi Hugó őrgróf és felesége, alsólelóczi és jezerniczei Tarnóczy Ilona ([[1858]]–[[1924]]) leányaiban tovább élt a család egy nemzedéken:
+Erba-Odescalchi Ilona ([[1881]]–[[1897]]), Naményi-Koncz Viktorné őrgróf Erba-Odescalchi Virginia ([[1884]]–[[1974]]), valamint Cech Jószefné őrgróf Erba-Odescalchi Amália ([[1889]]–[[1969]]).<ref name="Erba-Odescalchiőrgrófcsalád">{{Cite web|url=http://genealogy.euweb.cz/italy/odescalchi.html|title=genealogy.eu Erba-Odescalchi őrgróf család}}</ref>
 Az őrgrófi címeket – más rangokhoz és címekhez hasonlóan – az 1947. évi IV. törvény<ref>{{Cite web |url=http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=8251 |title=1947. évi IV. törvény egyes rangok és címek megszüntetéséről |accessdate=2011-01-08 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20110721104221/http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8251 |archivedate=2011-07-21 }}</ref> megszüntette és használatukat megtiltotta. Egyes körökben azonban a címek használata ennek ellenére újból terjed.