„Pontesei-tó” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
→As 1959-es földcsuszamlás: képek |
→Longarone, 1963: typo |
||
| 30. sor: | 30. sor: | ||
==Longarone, 1963== |
==Longarone, 1963== |
||
{{bővebben|Longaronei szökőár}} |
{{bővebben|Longaronei szökőár}} |
||
A Pontesei-tó gátjánál bekövetkezett baleset nyugtalanságot keltett [[Longarone]] város lakosságában, akik az 1957 óta épülő, 250 méter |
A Pontesei-tó gátjánál bekövetkezett baleset nyugtalanságot keltett [[Longarone]] város lakosságában, akik az 1957 óta épülő, 250 méter magas Vajont-gát alatt éltek. A körülmények szembeötlő hasonlósága (azonos geológiai környezet, a hegyoldalt megbolygató munkák) aggodalomra adtak okot. Vizsgálatokat végeztek, de az építést nem állították le. A mulasztás négy évvel később olyan méretű katasztrófát okozott, amelynek képest a Pontesei-tavi incidens eltörpült. A Vajont-gát [[1960]]-ra megépült, [[1961]]-ben megkezdték a Vajont-tó feltöltését. [[1963]]-ban észlelték a szomszédos Toc-hegy oldalának elmozdulását. Az ENEL mérnökei a tó szintjének mozgatásával megkísérelték szabályozni a csúszást, de [[1963]]. [[október 9.|október 9-én]] éjszaka a Toc-hegy oldala beleszakadt a Vajont-tóba. A földcsuszamlás által kiváltott szökőár elpusztította [[Longarone]] városát, [[Erto e Casso]] községeket, legalább 2000 ember halálát okozva.<ref>{{cite web | url = http://www.vajont.net/page.php?pageid=SEZIO005 | title= Disastro del Vajont. 9 ottobre 1963 | work = vajont.net | accessdate = 2011-11-06 | language= olasz }}</ref> |
||
==Jegyzetek== |
==Jegyzetek== |
||
A lap 2019. december 28., 10:48-kori változata
 |
Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión! |
A Pontesei-tó (olaszul: Lago di Pontesei) egy kis mesterséges duzzasztott tó az észak-olaszországi Dolomitok keleti peremén, a Zoldo-völgyben (Val Zoldana). Az itt folyó Maè patakra épített völgyzárógát 1955–1957 között épült. A völgy vízzel való feltöltése során, 1959. március 22-én földcsuszamlás következett be, mely részben feltöltötte a tó medrét, és emberéletet is követelt.
Fekvése
Zoldo-völgy középső északkelet-délnyugati lejtésű szakaszán, a Maè patak völgyében, (807 m tszf.) A völgy északi a szakaszát a Monte Pelmo csoportja, délen a Schiara-hegység határolja. A tóból kilépve a patak és völgye a Schiara-hegycsoportot megkerülve déli irányba fordul, jobb (keleti) partja fölött a Bosconero-hegység emelkedik.
Helyzeténél fogva két részre osztja a Zoldo-völgyet. A tó fölötti völgyszakaszt, a Maè patak felső folyását inkább a Maè forrásvölgyének tekintik és Canal del Maè-nek nevezik. A tó alatti völgyszakasz a szorosabb értelemben vett Zoldo-völgy (Val Zoldana). A tó neve a pontesièi vagy ponticelli helyi kifejezésből származik, amely azokra régi építésű átereszekre és hidakra utal, amelyek révén a meredek hegyfalak közé zárt Zoldo-völgy veszélyes gyalogösvényein és málhás útjain közlekedni lehetett, a szilárd burkolatú országút (SP251) megépítése előtt.[1] A tó partjai mentén pisztrángot lehet horgászni.
A völgyzárógát
A Maè patak völgyét 1955–57 között völgyzárógáttal rekesztették el, a kialakult tó felduzzasztásával vízerőművet működtettek. A létesítményt a nemzetközi hírű Carlo Semenza építőmérnök (1893–1961) tervezte, aki számos hasonló műtárgyat tervezett Olaszországban és külföldön is. (1926 és 1958 között ő dolgozta ki a Vajont patak 250 méter magas völgyzárógátjának tervének egymást követő változatait is. Ez utóbbi gát építését közvetlenül a Maè-gát befejezése után, 1957-ben kezdték el Longarone város fölött.)
A gátépítés befejezése után elkezdték a Maè fokozatos duzzasztását, az új mesterséges Pontesei-tó feltöltését. Az eredeti tervek szerint nagyobb területet árasztottak volna el, Pónt di Péez település területén a víz elérte volna a Maresón patak betorkollását.
As 1959-es földcsuszamlás
Az elárasztás során egyre több jele mutatkozott, hogy a tó melletti hegyoldal instabillá vált. Partszakaszok elmozdultak, emiatt repedések keletkeztek a víztározó partján haladó közúton. 1959. március 22-én reggel 7 órakor a Castellin-hegy és a Spiz-hegy lejtői leszakadtak. A hegyomlás következtében a tó bal partjára földcsuszamlás zúdult. 500 méter széles fronton, 2-3 perc alatt mintegy 3 millió köbméter kőzet és föld zuhant a tóba, részben feltöltve annak medrét. Bár a víztározó medencéje még nem volt teljesen feltöltve (13 méterrel volt a teljes feltöltés szintje alatt), a földcsuszamlás olyan magas hullámot indított el, mely átcsapott a gát koronáján, és elsodorta a gát védett oldalán dolgozó Arcangelo Tiziani ácsmestert. Holttestét sohasem találták meg.[2][3]
A szakértők megállapították, hogy a megcsúszott kőanyag forrása egy laza törmeléktakaró volt, amelynek vastagsága több helyen a 20 métert is meghaladta.[4] A tómeder egy részét kitöltötte a törmelék, összefüggő hegygerincet képezve a meder alján. Ennek ellenére az üzemeltető a tavat a tervezett legmagasabb szintre töltötte fel, és a vízerőművet több éven át maximális kapacitással működtette. 1966-ban a Maè patak és a tó kiáradása súlyos károkat okozott, az 1962-ben alakított nemzeti energiatársaság, az ENEL ezután korlátozta a duzzasztás megengedett szintjét.[1][5]. A 1959-es földcsuszamlás nyomai ma is jól láthatók a tóparti útról.
-
Az Il Gazzettino 1959. március 23-i száma
-
Az 1959-es földcsuszamlás képe a gátról nézve -
A gát az eredeti üzemi vízszintre kialakított túlfolyó tölcsérrel
Longarone, 1963
A Pontesei-tó gátjánál bekövetkezett baleset nyugtalanságot keltett Longarone város lakosságában, akik az 1957 óta épülő, 250 méter magas Vajont-gát alatt éltek. A körülmények szembeötlő hasonlósága (azonos geológiai környezet, a hegyoldalt megbolygató munkák) aggodalomra adtak okot. Vizsgálatokat végeztek, de az építést nem állították le. A mulasztás négy évvel később olyan méretű katasztrófát okozott, amelynek képest a Pontesei-tavi incidens eltörpült. A Vajont-gát 1960-ra megépült, 1961-ben megkezdték a Vajont-tó feltöltését. 1963-ban észlelték a szomszédos Toc-hegy oldalának elmozdulását. Az ENEL mérnökei a tó szintjének mozgatásával megkísérelték szabályozni a csúszást, de 1963. október 9-én éjszaka a Toc-hegy oldala beleszakadt a Vajont-tóba. A földcsuszamlás által kiváltott szökőár elpusztította Longarone városát, Erto e Casso községeket, legalább 2000 ember halálát okozva.[6]
Jegyzetek
- ↑ a b Paolo Bonetti, Paolo Lazzarin. La val di Zoldo. Itinerari escursionistici. Verona: Cierre Edizioni, 129. o. (1997)
- ↑ Edoardo Semenza, Michele Semenza, P. Semenza. 4., La storia del Vaiont raccontata dal geologo che ha scoperto la frana (A Vajont-történet, ahogy a földcsuszamlást felfedező geológus mesélte) (olasz nyelven). Ferrara: K-Flash/Michele Semenza, 36. o. (2005). ISBN 8889288019
- ↑ La galleria fotografica degli utenti di ProgettoDighe. Veneto, Pontesei (BL). Tiziani emléktáblája. (és további fotók. ProgettoDighe. Gallery. (progettodighe.it). (Hozzáférés: 2019. november 6.)
- ↑ La frana di Pontesei (A Pontesei-tavi földcsuszamlás) (olasz nyelven). vajont.net. (Hozzáférés: 2011. november 6.)
- ↑ Tina Merlin. Sulla pelle viva. Come si costruisce una catastrofe: il caso del Vajont (olasz nyelven). Caselle di Sommacampagna: Cierre Edizioni, 67-68. o. (2001). ISBN 88-8314-121-0
- ↑ Disastro del Vajont. 9 ottobre 1963 (olasz nyelven). vajont.net. (Hozzáférés: 2011. november 6.)