Ugrás a tartalomhoz

„Bonyár Judit” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
25. sor: 25. sor:

[[Fájl:Neofolk együttes - a Bonyár Judit-Hűvösvölgyi Péter szerzőpáros.JPG|left|thumb|Egy Neofolkos fellépésen férjével és szerzőtársával, Hűvösvölgyi Péterrel]]
[[Fájl:Neofolk együttes - a Bonyár Judit-Hűvösvölgyi Péter szerzőpáros.JPG|left|thumb|Egy Neofolkos fellépésen férjével és szerzőtársával, Hűvösvölgyi Péterrel]]
Fiatal felnőtt korában határozta el, hogy letér a komolyzenei pályáról, és a népzene, illetve a könnyebb zenei műfajok határterületein próbál szerencsét. Először, még az [[1990-es évek]] elején a [[rock]]os etno-[[dzsessz]]t játszó Calliope együttes tagja lett, amely zenekar a rövid, s a zenéjük színvonalához mérten csekély visszhangú pályája alatt két lemezt jelentetett meg. Az együttes feloszlása után Bonyár Judit és a másik alaptag, [[Hűvösvölgyi Péter]] (akik akkor már az életben is párt alkottak) új együttes megalapítása mellett döntött, [[Neofolk (együttes)|Neofolk]] néven. A [[2004]] őszén létrejött formáció a következő év tavaszán Tóth Zoltán dobossal három, majd Gáspár József fafúvós csatlakozásával négy fősre bővült, a zenekar a legnagyobb sikereit ilyen felállásban érte el.
Fiatal felnőtt korában határozta el, hogy letér a komolyzenei pályáról, és a népzene, illetve a könnyebb zenei műfajok határterületein próbál szerencsét. Először, még az [[1990-es évek]] elején a [[rock]]os etno-[[dzsessz]]t játszó Calliope együttes tagja lett, amely zenekar a rövid, s a zenéjük színvonalához mérten csekély visszhangú pályája alatt két lemezt jelentetett meg. Az együttes feloszlása után Bonyár Judit és a másik alaptag, [[Hűvösvölgyi Péter]] (akik akkor már az életben is párt alkottak) új együttes megalapítása mellett döntött, NeoFolk néven. A [[2004]] őszén létrejött formáció a következő év tavaszán Tóth Zoltán dobossal három, majd Gáspár József fafúvós csatlakozásával négy fősre bővült, a zenekar a legnagyobb sikereit ilyen felállásban érte el.

[[2005]]-ben Bonyár Judit részt vett a [[Megasztár]] című tehetségkutató műsor harmadik évadában is, a ''Meséld el!'' című saját szerzeményével, amelyben az énekét csellójátékával kísérte. A győzelem nem adatott meg neki, de ő nyerte el az évad egyik különdíját. Saját maga így vallott a Megasztárban való indulásának motivációiról:<ref>{{cite web|url= http://www.hevesitukor.hu/Doktar/Ujsag/HVT2014/HVT1403D0.pdf|title= Bonyár Judit|author= Balláné Wágner Erzsébet| publisher=Heves Városi Tükör, 2014. március|archivedate=2015-07-21|accessdate=2018-04-21 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20150721233005/http://www.hevesitukor.hu/Doktar/Ujsag/HVT2014/HVT1403D0.pdf}}</ref> {{idézet|A Megasztárban azért indultam, hogy megmutassam, más dimenziói is vannak a hangszeres-énekes játékmódnak. A népzene, a népdalok szeretete, a különböző zenei stílusok fúziója hozta meg számomra azt a szabadságot a muzsikálásban, amit mindig is kerestem. E különleges zenei világra nyitott szíveket, s füleket találtunk külföldi szerepléseink során is. ([[Essen (Észak-Rajna-Vesztfália)|Essen]], [[Szarajevó|Sarajevo]], [[Stuttgart]], [[Róma]], [[Velence (Olaszország)|Velence]], [[Bécs]]...).}}

32. sor: 32. sor:

Jelenleg elsősorban zeneszerzőként tevékenykedik, férjével, Hűvösvölgyi Péterrel közösen: saját együttesük mellett színházi előadásokhoz, gyermekműsorokhoz, táncszínházi produkciókhoz szereznek zenét; [[2012]] óta a [[Soproni Petőfi Színház]] tagja. A [[2010-es évek|2010-es évtized]] elején elvállalta a [[Jászszentandrás]]i Kamarakórus vezetését is, amit karitatív feladatként, díjazás nélkül végez.

2011 rendszeresen szerepel ”Kis veréb” című önálló Piaf sanzonestjével is.  Az utóbbi években a hazai és szomszédos országok mellett Németországban, Olaszországban, Svédországban, Lengyelországban és Bosznia-Hercegovinában voltak fellépései.

Első önálló szólólemeze az Énekek Éneke, Ószövetségi szövegek alapján írt etnojazz elemekkel átszőtt világzenei anyag. A szerzeményeket meghatározó ének és többszólamú vokalitás mellet fontos szerepet kap a virtuóz hangszeres játék. A lemezen közreműködő zenészek több műfajban (népzene, dzsessz, komolyzene) járatos, sok zenekarban és színházban  is dolgozó előadók.   

==Magánélete==
==Magánélete==
41. sor: 45. sor:
* A [[Zene.hu]] szakmai különdíja – [[2007]] – a Neofolk együttessel, a ''Weöres és a népidzsessz'' c. produkcióért
* A [[Zene.hu]] szakmai különdíja – [[2007]] – a Neofolk együttessel, a ''Weöres és a népidzsessz'' c. produkcióért
* A [[Magyar Állami Népi Együttes]] és a [[Hagyományok Háza]] zeneszerzői verseny fődíja – [[2008]] – Hűvösvölgyi Péterrel megosztva
* A [[Magyar Állami Népi Együttes]] és a [[Hagyományok Háza]] zeneszerzői verseny fődíja – [[2008]] – Hűvösvölgyi Péterrel megosztva
*2017 Legjobb versmegzenésítés -  Magyar Írószövetség és a Magyar Napló Kiadó

==Diszkográfia==
==Diszkográfia==

A lap 2019. március 7., 10:56-kori változata

Bonyár Judit
Bonyár Judit 2006 nyarán
Bonyár Judit 2006 nyarán
Életrajzi adatok
Születési névBonyár Judit
Született1973 0. (51 éves)
Heves
HázastársaHűvösvölgyi Péter
Pályafutás
Műfajoknépzene, világzene, dzsessz
Aktív évek1990-es évek - napjainkig
EgyüttesCalliope, Neofolk
Hangszerének, cselló, tilinkó
Tevékenységénekes, csellista

Bonyár Judit weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Bonyár Judit témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Bonyár Judit (Heves, 1973 –) magyar énekes, zeneszerző és zenész, a népzenei és világzenei alapokra építkező Neofolk zenekar egyik alapító tagja és zeneszerzője. Országosan ismertté a Megasztár című tehetségkutató műsor harmadik szériájának fellépőjeként vált 2005-2006-ban, amikor a Meséld el!című szerzeményével a műsor egyik különdíját nyerte el. Ő volt az egyik megalkotója és szereplője a Piaf két arca című, Édith Piaf életpályáját feldolgozó színházi produkciónak.

Élete

1973-ban született Hevesen, iskolai tanulmányait az észak-alföldi város körzeti általános iskolájában kezdte. Nyolcévesen iratkozott be a település zeneiskolájába, gordonka szakra, ahol Kis József zenetanár tanítványa lett. Első zenei sikereit még általános iskolásként érte el, legjobb eredménye ebben az időszakban egy megyei versenyen elért második helyezés, illetve a szolnoki országos gordonkaversenyen való részvétel lehetősége volt. Már kisgyerekként elhatározta, hogy énekes akar lenni, és iskolás korában is kitartott azon szándéka mellett, hogy zenei téren kíván továbbtanulni – ebben erősítették a csellós sikerei mellett a népdaléneklő versenyeken elért jó eredményei is. Általános iskola után így a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola diákja lett; érettségi után pedig a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem ének–zene–karvezetés szakát végezte el.

Egy Neofolkos fellépésen férjével és szerzőtársával, Hűvösvölgyi Péterrel

Fiatal felnőtt korában határozta el, hogy letér a komolyzenei pályáról, és a népzene, illetve a könnyebb zenei műfajok határterületein próbál szerencsét. Először, még az 1990-es évek elején a rockos etno-dzsesszt játszó Calliope együttes tagja lett, amely zenekar a rövid, s a zenéjük színvonalához mérten csekély visszhangú pályája alatt két lemezt jelentetett meg. Az együttes feloszlása után Bonyár Judit és a másik alaptag, Hűvösvölgyi Péter (akik akkor már az életben is párt alkottak) új együttes megalapítása mellett döntött, NeoFolk néven. A 2004 őszén létrejött formáció a következő év tavaszán Tóth Zoltán dobossal három, majd Gáspár József fafúvós csatlakozásával négy fősre bővült, a zenekar a legnagyobb sikereit ilyen felállásban érte el.

2005-ben Bonyár Judit részt vett a Megasztár című tehetségkutató műsor harmadik évadában is, a Meséld el! című saját szerzeményével, amelyben az énekét csellójátékával kísérte. A győzelem nem adatott meg neki, de ő nyerte el az évad egyik különdíját. Saját maga így vallott a Megasztárban való indulásának motivációiról:[1]

„A Megasztárban azért indultam, hogy megmutassam, más dimenziói is vannak a hangszeres-énekes játékmódnak. A népzene, a népdalok szeretete, a különböző zenei stílusok fúziója hozta meg számomra azt a szabadságot a muzsikálásban, amit mindig is kerestem. E különleges zenei világra nyitott szíveket, s füleket találtunk külföldi szerepléseink során is. (Essen, Sarajevo, Stuttgart, Róma, Velence, Bécs...).”

2006-ban mutatta be a Piaf két arca című színpadi darabot, amelynek egyik alkotója és a két alakban megjelenő címszereplő egyik megformálója is volt, Bacskó Tünde színművész mellett. A színdarab Édith Piaf életét és pályáját, dalait és személyes küzdelmeit mutatta be, ebben Bonyár Judit számos Piaf-dalt adott elő, eredeti, francia szöveggel; a produkcióban a Neofolk zenészei mellett Borisz Jaksov zongorista működött még közre. Az énekesnőről szóló színdarabbal Magyarország számos színpadán, sőt a svédországi Göteborgban is fellépett; a műsor „melléktermékeként” önálló sanzonestet is összeállított Piaf dalaiból, Padam, padam címmel.

Jelenleg elsősorban zeneszerzőként tevékenykedik, férjével, Hűvösvölgyi Péterrel közösen: saját együttesük mellett színházi előadásokhoz, gyermekműsorokhoz, táncszínházi produkciókhoz szereznek zenét; 2012 óta a Soproni Petőfi Színház tagja. A 2010-es évtized elején elvállalta a Jászszentandrási Kamarakórus vezetését is, amit karitatív feladatként, díjazás nélkül végez.

2011 rendszeresen szerepel ”Kis veréb” című önálló Piaf sanzonestjével is.  Az utóbbi években a hazai és szomszédos országok mellett Németországban, Olaszországban, Svédországban, Lengyelországban és Bosznia-Hercegovinában voltak fellépései.

Első önálló szólólemeze az Énekek Éneke, Ószövetségi szövegek alapján írt etnojazz elemekkel átszőtt világzenei anyag. A szerzeményeket meghatározó ének és többszólamú vokalitás mellet fontos szerepet kap a virtuóz hangszeres játék. A lemezen közreműködő zenészek több műfajban (népzene, dzsessz, komolyzene) járatos, sok zenekarban és színházban  is dolgozó előadók.   

Magánélete

Két fiúgyermeket nevel, kikapcsolódást elsősorban a kirándulás, a kerékpározás, az úszás és a teniszezés jelenti a számukra.

Díjak

  • A Megasztár harmadik szériájának különdíja – 2006 – egyéni előadóként
  • A Kaleidoszkóp Versfesztivál díja – 2007 – a Neofolk együttessel, a Weöres és a népidzsessz c. produkcióért
  • A Zene.hu szakmai különdíja – 2007 – a Neofolk együttessel, a Weöres és a népidzsessz c. produkcióért
  • A Magyar Állami Népi Együttes és a Hagyományok Háza zeneszerzői verseny fődíja – 2008 – Hűvösvölgyi Péterrel megosztva
  • 2017 Legjobb versmegzenésítés -  Magyar Írószövetség és a Magyar Napló Kiadó

Diszkográfia

  • 1997: Calliope zenekar - Incognita, Mc (CrossRoads kiadó)
  • 2001: Calliope zenekar - Elvirágzik, Cd (szerzői kiadás)
  • 2006: NeoFolk zenekar - Kezdet, Cd (szerzői kiadás)
  • 2009: NeoFolk zenekar - Babás szerkövek, Cd (szerzői kiadás)
  • 2009 Örömtánc válogatás – Tavasz, tavasz Cd (Dr. Média)
  • 2013: Gárdonyi a költő - válogatás Cd (Gryllus kiadó)
  • 2015: NeoFolk zenekar - Kövecses Cd (szerzői kiadás)
  • 2017: Bonyár Judit – Énekek éneke Cd (szerzői kiadás)
  • 2018: Bonyár Judit - Egy helyben Cd (szerzői kiadás)

Jegyzetek

  1. Balláné Wágner Erzsébet: Bonyár Judit. Heves Városi Tükör, 2014. március. [2015. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 21.)

Források

Külső hivatkozások