Ugrás a tartalomhoz

„Alvinc” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Nincs szerkesztési összefoglaló
Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés Haladó mobilszerkesztés
 
(21 közbenső módosítás, amit 11 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
5. sor: 5. sor:
|képméret = 250px
|képméret = 250px
|képaláírás = A Martinuzzi-kastély 1733-ban épült kapuja
|képaláírás = A Martinuzzi-kastély 1733-ban épült kapuja
|címer =
|címer = ROU AB Vintu de Jos CoA.jpg
|zászló =
|zászló =
|történelmi régió = Erdély
|történelmi régió = Erdély
12. sor: 12. sor:
|rang = községközpont
|rang = községközpont
|irányítószám = 517875
|irányítószám = 517875
|körzethívószám = 0x58<ref>"x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–[[Telekom (Románia)|Telekom]], 3–RDS</ref>
|körzethívószám = 0x58<ref>"x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–[[Telekom Romania|Telekom]], 3–RDS</ref>
|magyar lakosság = 61
|magyar lakosság = 41 (2011)<ref>[http://nepszamlalas.adatbank.ro/?pg=etnikai&id=4919]</ref>
|népsűrűség =
|népsűrűség =
|népsűrűség forrás =
|népsűrűség forrás =
27. sor: 27. sor:
|térkép_e =
|térkép_e =
|szöveg pozíciója =
|szöveg pozíciója =
|weboldal = www.sate-comune.ro/descriere_comuna.php?comuna=Vintu-de-Jos
|weboldal = vintudejos.ro
}}
}}
[[Fájl:Alvinc martinuzzi kastely2.jpg|bélyegkép|260px|jobbra|A Martinuzzi-kastély]]
[[Fájl:Alvinc martinuzzi kastely2.jpg|bélyegkép|260px|jobbra|A Martinuzzi-kastély]]
[[Fájl:Az alvinci kastély Dörre Tivadar rajza.jpg|bélyegkép|260px|jobbra|Dörre Tivadar rajza a kastélyról]]
[[Fájl:Az alvinci kastély Dörre Tivadar rajza.jpg|bélyegkép|260px|jobbra|[[Dörre Tivadar]] rajza a kastélyról]]
[[Fájl:Castelul Martinuzzi.jpg|bélyegkép|260px|A kastély egyik reneszánsz ablakkerete]]
[[Fájl:Castelul Martinuzzi.jpg|bélyegkép|260px|A kastély egyik reneszánsz ablakkerete]]
[[Fájl:Alvinc ferences templom.jpg|bélyegkép|260px|jobbra|A ferences templom]]
[[Fájl:Alvinc ferences templom.jpg|bélyegkép|260px|jobbra|A ferences templom]]
41. sor: 41. sor:


== Nevének eredete ==
== Nevének eredete ==
Neve a [[Német nyelv|német]] eredetű ''Winz'' [[személynév]]ből ered. Előtagja [[Felvinc]]re utal. Először egy [[1205]] és [[1235]] közötti oklevél [[1289]]-ből való másolatában említették, ''Wynch Inferiori'' alakban. Későbbi névalakjai: ''Wynch'' ([[1248]]), ''Olwynch'' ([[1342]]/[[1359]]), ''Alsowyncz'' ([[1393]]), ''Alwincz'' ([[1435]]).
Neve a [[Német nyelv|német]] eredetű ''Winz'' [[személynév]]ből ered.<ref>{{CitLib|aut=Kiss Lajos|tit=Földrajzi nevek etimológiai szótára|loc=Budapest|red=Akadémiai|ann=1983|isbn=963 05 3346 4|pag=52}}</ref> Előtagja [[Felvinc]]re utal. Először egy [[1205]] és [[1235]] közötti oklevél [[1289]]-ből való másolatában említették, ''Wynch Inferiori'' alakban. Későbbi névalakjai: ''Wynch'' ([[1248]]), ''Olwynch'' ([[1342]]/[[1359]]), ''Alsowyncz'' ([[1393]]), ''Alwincz'' ([[1435]]).


== Története ==
== Története ==
[[Erdélyi szászok|Szász]] [[hospes]]-ek alapították. A [[13. század]]tól a [[maros]]i sóút átkelőhelye, vámmal. [[1300]]-ban [[Ferences rend|ferencesek]] építettek benne templomot. [[1370]]-ben kapott vásártartási jogot, attól kezdve [[oppidum]]ként, [[1430]]-ban [[Borberek]]kel együtt [[Szabad királyi város|civitasként]] említették. [[1435]] és [[1526]] között kerületével („Alvincszék”) együtt a [[Királyföld]]höz tartozott. [[1488]]-ban 182 egésztelkes gazdát írtak össze. A [[15. század]] során az [[1438]]-as és [[1442]]-es [[Oszmán Birodalom|török]] betörések és a [[pestis]] miatt meggyérült szász lakossága mellé a török elől menekülő magyarok és [[Katolicizmus|katolikus]] [[délszlávok]] települtek be.
[[Erdélyi szászok|Szász]] [[hospes]]-ek alapították. A [[13. század]]tól a [[maros]]i sóút átkelőhelye, vámmal. [[1300]]-ban [[Ferences rend|ferencesek]] építettek benne templomot. [[1370]]-ben kapott vásártartási jogot, attól kezdve [[oppidum]]ként, [[1430]]-ban [[Borberek]]kel együtt [[Szabad királyi város|civitasként]] említették. [[1435]] és [[1526]] között kerületével („Alvincszék”) együtt a [[Királyföld]]höz tartozott. [[1488]]-ban 182 egésztelkes gazdát írtak össze. A [[15. század]] során az [[1438]]-as és [[1442]]-es [[Oszmán Birodalom|török]] betörések és a [[pestis]] miatt meggyérült szász lakossága mellé a török elől menekülő magyarok és [[Katolicizmus|katolikus]] [[délszlávok]] települtek be.


A [[16. század]] elején iskolája működött. [[1510]]-ben magyar és szláv lakói paritásos alapon váltásos bíróválasztást követeltek. 1526-tól [[Fehér vármegye|Fehér]], később [[Alsó-Fehér vármegye|Alsófehér vármegyéhez]] tartozott. 1526 és [[1529]] között [[V. Radu havasalföldi fejedelem|Radu de la Afumați]] [[havasalföld]]i fejedelem birtoka volt. A [[I. János magyar király|Szapolyai]] és [[I. Ferdinánd magyar király|Ferdinánd]] közti háborúk idején többször gazdát cserélt. [[1539]]-ben [[Majláth István]], Balassa Imre és társaik itt készítették elő korán leleplezett összeesküvésüket. [[1546]]-ban uradalmával együtt [[Fráter György]] szerezte meg. Őt [[1551]]. [[december 17.|december 17-én]] itt, kastélyában ölette meg [[Giovanni Battista Castaldo|Castaldo császári tábornok]] saját titkárával, Marco Aurelio Ferrarival. A század folyamán szász polgárai részben a Királyföld városaiba költöztek, részben [[Kálvinizmus|református]] hitre tértek. Ekkoriban már román polgárai is voltak. (Románok lakta városrészét egy [[1657]]-ből való irat ''Oláhvinc''-nek nevezi.<ref>Hajdú Mihály – Janitsek Jenő: ''Alsófehér megye. (Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése, 1.)'' Bp., 2001, 13. o.</ref>) [[1590]] körül utolsó szász papja is elhagyta, templomát a reformátusok kapták. [[1597]]-ben, kétévi raboskodás után itt ölték meg börtönében [[Áron moldvai fejedelem|Zsarnok Áron]] [[moldva]]i fejedelmet. [[1601]]-ben papját, Kecskeméti Búzás Balázst választották erdélyi püspökké és ezzel a következő évig, amikor [[Szászváros]]ra költözött, itt volt a püspökség székhelye is.<ref>Gudor Kund Botond: ''Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi közösségei.'' Kolozsvár – Barót, 2012, 33. o.</ref>
A [[16. század]] elején iskolája működött. [[1510]]-ben magyar és szláv lakói paritásos alapon váltásos bíróválasztást követeltek. 1526-tól [[Fehér vármegye|Fehér]], később [[Alsó-Fehér vármegye|Alsófehér vármegyéhez]] tartozott. 1526 és [[1529]] között [[V. Radu havasalföldi fejedelem|Radu de la Afumați]] [[havasalföld]]i fejedelem birtoka volt. A [[I. János magyar király|Szapolyai]] és [[I. Ferdinánd magyar király|Ferdinánd]] közti háborúk idején többször gazdát cserélt. [[1539]]-ben [[Majláth István]], Balassa Imre és társaik itt készítették elő korán leleplezett összeesküvésüket. [[1546]]-ban uradalmával együtt [[Fráter György]] szerezte meg. Őt [[1551]]. [[december 17.|december 17-én]] itt, kastélyában ölette meg [[Giovanni Battista Castaldo|Castaldo császári tábornok]] saját titkárának, Marco Aurelio Ferrarinak áruló közreműködésével. A század folyamán szász polgárai részben a Királyföld városaiba költöztek, részben [[Kálvinizmus|református]] hitre tértek. Ekkoriban már román polgárai is voltak. (Románok lakta városrészét egy [[1657]]-ből való irat ''Oláhvinc''-nek nevezi.<ref>Hajdú Mihály – Janitsek Jenő: ''Alsófehér megye. (Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése, 1.)'' Bp., 2001, 13. o.</ref>) [[1590]] körül utolsó szász papja is elhagyta, templomát a reformátusok kapták. [[1597]]-ben, kétévi raboskodás után itt ölték meg börtönében [[Áron moldvai fejedelem|Zsarnok Áron]] [[moldva (fejedelemség)|moldva]]i fejedelmet. [[1601]]-ben papját, Kecskeméti Búzás Balázst választották erdélyi püspökké és ezzel a következő évig, amikor [[Szászváros]]ra költözött, itt volt a püspökség székhelye is.<ref>Gudor Kund Botond: ''Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi közösségei.'' Kolozsvár – Barót, 2012, 33. o.</ref>


[[Bethlen Gábor]] [[1621]]–[[1623]]-ban [[Hutteriták|habán]] (hutterita) kézműveseket telepített le. Később, miután elveszítették adómentességüket és különböző adókkal terhelték őket, egyre többen elhagyták a települést. A század folyamán egyre több nemes, velük együtt pedig [[jobbágy]]ok és [[zsellér]]ek is beköltöztek. [[1638]]-ban három, egymástól független joghatósága működött: a [[Erdélyi fejedelmek listája|fejedelmi]] [[uradalom]] bírája, az alvinci és borbereki nemesek közösségéé és az alvinci polgárok magyar és román bírája. Később a bolgárok is saját ítélőszéket állítottak fel. [[1694]]-ben a két mezőváros, Alvinc és Borberek élén nemesi hadnagy állt. [[1658]]-ban a [[tatárok]] pusztították. [[I. Apafi Mihály|Apafi Mihálytól]] [[1664]]-ben nemességet kapott Ioan Zoba alvinci [[Ortodox kereszténység|ortodox]] [[esperes]].<ref>Gudor, ''i. m.,'' 243. o.</ref> [[1670]]-ben a [[gyulafehérvár]]i országgyűlés elrendelte az Alvinc és Borberek közti híd felépítését a [[Maros]]on. [[1690]]-ben [[Ciprovci]] környékéről menekült katolikus bolgárok érkeztek. [[1729]]-ig a románokkal közösen a [[román görögkatolikus egyház|görögkatolikus]] templomot használták, akkor a hozzájuk kötődő [[Ferences rend|ferences]] atyák külön templomot, [[1731]] körül rendházat építettek. [[1721]]-ben 42 nemest, 8 polgárt, 46 román és 6 magyar jobbágyot, 52 román zsellért, 18 bolgár és 15 habán családfőt írtak össze. A habánok („morvák” vagy „fekete németek”) fejlett munkamegosztású kézművességgel, zöldség- és virágkertészettel, a bolgárok kereskedelemmel foglalkoztak. Mind a habánok, mind a bolgárok külön városrészben éltek.
[[Bethlen Gábor]] [[1621]]–[[1623]]-ban [[Hutteriták|habán]] (hutterita) kézműveseket telepített le. Később, miután elveszítették adómentességüket és különböző adókkal terhelték őket, egyre többen elhagyták a települést. A század folyamán egyre több nemes, velük együtt pedig [[jobbágy]]ok és [[zsellér]]ek is beköltöztek. [[1638]]-ban három, egymástól független joghatósága működött: a [[Erdélyi fejedelmek listája|fejedelmi]] [[uradalom]] bírája, az alvinci és borbereki nemesek közösségéé és az alvinci polgárok magyar és román bírája. Később a bolgárok is saját ítélőszéket állítottak fel. [[1694]]-ben a két mezőváros, Alvinc és Borberek élén nemesi hadnagy állt. [[1658]]-ban a [[tatárok]] pusztították. [[I. Apafi Mihály|Apafi Mihálytól]] [[1664]]-ben nemességet kapott [[Ioan Zoba]]{{wd|Q18549395}} alvinci [[Ortodox kereszténység|ortodox]] [[esperes]].<ref>Gudor, ''i. m.,'' 243. o.</ref> [[1670]]-ben a [[gyulafehérvár]]i országgyűlés elrendelte az Alvinc és Borberek közti híd felépítését a [[Maros]]on. [[1690]]-ben [[Csiprovci]] környékéről menekült katolikus bolgárok érkeztek. [[1729]]-ig a románokkal közösen a [[román görögkatolikus egyház|görögkatolikus]] templomot használták, akkor a hozzájuk kötődő [[Ferences rend|ferences]] atyák külön templomot, [[1731]] körül rendházat építettek. [[1721]]-ben 42 nemest, 8 polgárt, 46 román és 6 magyar jobbágyot, 52 román zsellért, 18 bolgár és 15 habán családfőt írtak össze. A habánok („morvák” vagy „fekete németek”) fejlett munkamegosztású kézművességgel, zöldség- és virágkertészettel, a bolgárok kereskedelemmel foglalkoztak. Mind a habánok, mind a bolgárok külön városrészben éltek.


[[1690]]-től a császári kincstár volt az uradalom gazdája. Birtoklásáért [[Apor Péter (történetíró)|Apor Péter]] [[1696]]-ban fegyveres hajdúkkal támadt Kapi Erzsébetre. [[1697]]-ben [[I. Lipót magyar király|I. Lipóttól]] [[Illyés András]] erdélyi püspök kapta meg, de a [[Rákóczi-szabadságharc|kuruc háborúk]] megakadályozták a birtokbavételt. [[1715]]-től a [[Erdélyi Római Katolikus Státus|gyulafehérvári püspökség]], [[1754]]-től a [[káptalan]] uradalmi központja volt, amelyhez hozzátartozott [[Alsótatárlaka|Tartaria]], [[Maroskarna]], [[Rakató]] és [[Borsómező]]. [[1725]]-ben újraalakították római katolikus [[Plébánia|plébániáját]]. [[1760]]-ban [[Bajtay Antal]] püspök felszámolta a habán közösséget. 24 családot [[Delpini János Teofil]] [[Jézus Társasága|jezsuita]] szerzetes [[1766]] és [[1771]] között katolizált, a többiek szétszóródtak. Református egyházát 1766-ban 75 férfi és 106 nő alkotta. [[1786]]-ban 2146-ban lakták, 98%-uk mezőgazdaságból élt. A [[19. század]]ra mind a morvák, mind a bolgárok elmagyarosodtak.
[[1690]]-től a császári kincstár volt az uradalom gazdája. Birtoklásáért [[Apor Péter (történetíró)|Apor Péter]] [[1696]]-ban fegyveres hajdúkkal támadt Kapi Erzsébetre. [[1697]]-ben [[I. Lipót magyar király|I. Lipóttól]] [[Illyés András]] erdélyi püspök kapta meg, de a [[Rákóczi-szabadságharc|kuruc háborúk]] megakadályozták a birtokbavételt. [[1715]]-től a [[Erdélyi Római Katolikus Státus|gyulafehérvári püspökség]], [[1754]]-től a [[káptalan]] uradalmi központja volt, amelyhez hozzátartozott [[Alsótatárlaka|Tartaria]], [[Maroskarna]], [[Rakató]] és [[Borsómező]]. [[1725]]-ben újraalakították római katolikus [[Plébánia|plébániáját]]. [[1760]]-ban [[Bajtay Antal]] püspök felszámolta a habán közösséget. 24 családot [[Delpini János Teofil]] [[Jézus Társasága|jezsuita]] szerzetes [[1766]] és [[1771]] között katolizált, a többiek szétszóródtak. Református egyházát 1766-ban 75 férfi és 106 nő alkotta. [[1786]]-ban 2146-ban lakták, 98%-uk mezőgazdaságból élt. A [[19. század]]ra mind a morvák, mind a bolgárok elmagyarosodtak.


[[1784]]. [[november 6.|november 6]]–[[november 7.|7-én]] uradalmának parasztjai feldúlták [[majorság]]ait és nemesi udvarházait. [[Batthyány Ignác]] az [[1780-as évek]] második felében [[Papírmalom|papírmalmot]] alapított a sibisáni határban, a ''Sztrungár-patak''on, az „erdélyi tudós társaság” és saját kiadói tervei számára. A [[manufaktúra]] [[1811]] utánig működött.<ref>Jakó Zsigmond: ''Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata.'' 2. 1712–1848. Cluj, 1964, 12–13. o.</ref> [[1819]]–[[1820]]-tól járási székhely. [[1837]]-ben Kemény Sámuel és Károly kaszinót alapított. [[1842]] körül „…vásárai közt a [[November 25.|katalin-napi]] érdemli a megemlítést. Sok jó dohány, [[viza]], vizaikra, csiga árultatik el, s vitetik széllyel az egész országba.”<ref>Nagy Ferenc: Vásárlaistrom (1842). ''Ethnographia'' 1979, 510. o.</ref> [[1848]]-ban előbb Zeyk Antal vezetésével közös román–magyar [[nemzetőrség (1848)|nemzetőrsége]] alakult, de októberben a románok ostrom alá vették a megerősített Martinuzzi-kastélyba családostul behúzódott magyar nemzetőröket. A védők megtagadták a fegyverletételt és tárgyalásokat kezdeményeztek. [[Október 23.|Október 23]]-án a Muntean [[román ortodox egyház|ortodox]] és Cornea görögkatolikus pap vezette románok, a magyarok és a szászok kölcsönös védelmi szerződést írtak alá. A magyarok elismerték a [[közteherviselés]]t és kimondták a település általános lefegyverzését. Biztosítékul behívták a reguláris császári erőket. [[1849]]. [[február 10.|február 10]]–[[február 12.|12-én]] [[Bem József|Bem]] meglepte és csapást mért Stutterheim [[Szászváros]]ból [[Gyulafehérvár]] felé visszavonuló [[dandár]]jára.
[[1784]]. [[november 6.|november 6]]–[[november 7.|7-én]] uradalmának parasztjai feldúlták [[majorság]]ait és nemesi udvarházait. [[Batthyány Ignác]] az [[1780-as évek]] második felében [[Papírmalom|papírmalmot]] alapított a sibisáni határban, a ''Sztrungár-patak''on, az „erdélyi tudós társaság” és saját kiadói tervei számára. A [[manufaktúra]] [[1811]] utánig működött.<ref>Jakó Zsigmond: ''Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata.'' 2. 1712–1848. Cluj, 1964, 12–13. o.</ref> [[1819]]–[[1820]]-tól járási székhely. [[1837]]-ben Kemény Sámuel és Károly kaszinót alapított. [[1842]] körül „…vásárai közt a [[November 25.|katalin-napi]] érdemli a megemlítést. Sok jó dohány, [[viza (hal)|viza]], vizaikra, csiga árultatik el, s vitetik széllyel az egész országba.”<ref>Nagy Ferenc: Vásárlaistrom (1842). ''Ethnographia'' 1979, 510. o.</ref> A 19. századi Erdélyben [[Szemerja|Szemerján]] és [[Marosvásárhely]]en kívül itt termesztettek dohányt.<ref>Veszely Károly: ''Szünnapi kirándulás Erdély nyugoti hegyei közé.'' Kolozsvártt, Stein, 1865, 42. o.</ref> [[1848]]-ban előbb Zeyk Antal vezetésével közös román–magyar [[nemzetőrség (1848)|nemzetőrsége]] alakult, de októberben a románok ostrom alá vették a megerősített Martinuzzi-kastélyba családostul behúzódott magyar nemzetőröket. A védők megtagadták a fegyverletételt és tárgyalásokat kezdeményeztek. [[Október 23.|Október 23]]-án a Muntean [[román ortodox egyház|ortodox]] és Cornea görögkatolikus pap vezette románok, a magyarok és a szászok kölcsönös védelmi szerződést írtak alá. A magyarok elismerték a [[közteherviselés]]t és kimondták a település általános lefegyverzését. Biztosítékul behívták a reguláris császári erőket. [[1849]]. [[február 10.|február 10]]–[[február 12.|12-én]] [[Bem József|Bem]] meglepte és csapást mért Stutterheim [[Szászváros]]ból [[Gyulafehérvár]] felé visszavonuló [[dandár]]jára.


Az újvinci morvák [[Hutteriták|habánok]] hagyományos fazekassága a 18. század végére leáldozott. Ezután késeket készítettek a két világháború közöttig, az 1930-as években még hét késes dolgozott Alvincen. A késnek való acélt az [[Első világháború|I. világháború]]ig a helyi boltos közvetítésével [[Nagyszeben]]ből vagy [[Budapest]]ről szerezték be és [[hideg kovácsolás]]sal, majd köszörüléssel munkálták meg. A nyélhez a [[szaru]]t főként a [[szászsebes]]i fésűsöktől szerezték be.<ref>dr. Kós Károly: Az alvinci újkeresztyén késesekről. In K. K.: ''Néprajz és muzeológia.'' Kolozsvár, 2011, 191–194. o.</ref>
Az újvinci morvák [[Hutteriták|habánok]] hagyományos fazekassága a 18. század végére leáldozott. Ezután késeket készítettek a két világháború közöttig, az 1930-as években még hét késes dolgozott Alvincen. A késnek való acélt az [[Első világháború|I. világháború]]ig a helyi boltos közvetítésével [[Nagyszeben]]ből vagy [[Budapest]]ről szerezték be és [[hideg kovácsolás]]sal, majd köszörüléssel munkálták meg. A nyélhez a [[szaru]]t főként a [[szászsebes]]i fésűsöktől szerezték be.<ref>dr. Kós Károly: Az alvinci újkeresztyén késesekről. In K. K.: ''Néprajz és muzeológia.'' Kolozsvár, 2011, 191–194. o.</ref>


[[1870]]-ben elérte a vasút, [[1897]]-ben, az Alvinc–[[Nagyszeben]]–[[Vöröstorony]] vonal átadásával pedig vasúti csomóponttá vált. Az [[1880-as évek]]ben hozzácsatolták a kicsiny, [[1880]]-ban mindössze 539 román lakost számláló [[Sibisán]]t. Az egyesült település a 20. század elején hivatalosan „Alvinc – Újvinc – Borberek – Sibisana egyesült nagyközség”-nek hívta magát.<ref>Szentimrei Jenő: ''Városok, életek.'' 1. ''Útkeresés könyve.'' Bukarest, 1973, 301. o.</ref> A [[20. század]] kezdetén jelentős [[Alma (növénynemzetség)|boralma]]- és [[nemes szilva|szilva]]termőhely volt, évi két [[országos vásár]]ral, szesz- és konyakgyárral és három fogadóval. [[1906]]-ban a [[Román Nemzeti Párt]] első helyi jelöltjeként [[Iuliu Maniu]] nyerte kerületében a képviselőválasztást. Később, [[1936]]. [[június 30.|június 30-án]] Maniu a Nemzeti Parasztpárt vezetőjeként Alvincen húszezres tömeggyűlést tartott, amelyen megerősítette, hogy továbbra is kitartanak a [[Népszövetség]] és az [[Antant]] oldalán. [[1931]]-ben elvesztette járási székhelyi rangját. A [[Vasgárda]] felkelése alatt, [[1941]]. január 22–23-án a helyi gárdisták gépfegyvereket zsákmányoltak a [[kudzsir]]i fegyvergyárból és lefegyverezték a helyi csendőröket. Egy időre az ellenőrzésük alá vonták a települést, és állásokat foglaltak el a központban. Rövid összetűzésbe keveredtek a [[Gyulafehérvár]]ról érkező katonai alakulatokkal, majd az erősítés érkeztére megadták magukat.
[[1870]]-ben elérte a vasút, [[1897]]-ben, az Alvinc–[[Nagyszeben]]–[[Vöröstorony]] vonal átadásával pedig vasúti csomóponttá vált. Az [[1880-as évek]]ben hozzácsatolták a kicsiny, [[1880]]-ban mindössze 539 román lakost számláló [[Sibisán]]t. Az egyesült település a 20. század elején hivatalosan „Alvinc – Újvinc – Borberek – Sibisana egyesült nagyközség”-nek hívta magát.<ref>Szentimrei Jenő: ''Városok, emberek.'' 1. ''Útkeresés könyve.'' Bukarest, 1973, 301. o.</ref> A [[20. század]] kezdetén jelentős [[Alma (növénynemzetség)|boralma]]- és [[nemes szilva|szilva]]termőhely volt, évi két [[országos vásár]]ral, szesz- és konyakgyárral és három fogadóval. [[1906]]-ban a [[Román Nemzeti Párt]] első helyi jelöltjeként [[Iuliu Maniu]] nyerte kerületében a képviselőválasztást. Később, [[1936]]. [[június 30.|június 30-án]] Maniu a Nemzeti Parasztpárt vezetőjeként Alvincen húszezres tömeggyűlést tartott, amelyen megerősítette, hogy továbbra is kitartanak a [[Népszövetség]] és az [[Antant]] oldalán. [[1931]]-ben elvesztette járási székhelyi rangját. A [[Vasgárda]] felkelése alatt, [[1941]]. január 22–23-án a helyi gárdisták gépfegyvereket zsákmányoltak a [[kudzsir]]i fegyvergyárból és lefegyverezték a helyi csendőröket. Egy időre az ellenőrzésük alá vonták a települést, és állásokat foglaltak el a központban. Rövid összetűzésbe keveredtek a [[Gyulafehérvár]]ról érkező katonai alakulatokkal, majd az erősítés érkeztére megadták magukat.


A [[2016]]-os önkormányzati választásokon Romániában egyedül Alvinc választott [[Zöld Párt (Románia)|zöld párti]] polgármestert.<ref>[http://www.partidulverde.ro/2016/06/07/de-ziua-mediului-romanii-au-votat-un-primar-si-52-de-consilieri-locali-verzi/ www.partidulverde.ro]</ref>
A [[2016]]-os önkormányzati választásokon Romániában egyedül Alvinc választott [[Zöld Párt (Románia)|zöld párti]] polgármestert.<ref>{{Cite web |url=http://www.partidulverde.ro/2016/06/07/de-ziua-mediului-romanii-au-votat-un-primar-si-52-de-consilieri-locali-verzi/ |title=www.partidulverde.ro |accessdate=2016-06-13 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20160616151859/http://www.partidulverde.ro/2016/06/07/de-ziua-mediului-romanii-au-votat-un-primar-si-52-de-consilieri-locali-verzi/ |archivedate=2016-06-16 }}</ref>


== Népesség ==
== Népesség ==
66. sor: 66. sor:


== Látnivalók ==
== Látnivalók ==
* A leghíresebb építtetőjéről elnevezett [[Martinuzzi-kastély]] romjai a Maros hídja mellett, alacsony dombon láthatók. [[Fráter György]] [[1546]]-ban kezdte el a [[14. század]]i [[Domonkos-rend|domonkos]] kolostor [[reneszánsz]] várkastéllyá való átépítését. A szerzetesek már [[1530]] körül elhagyták, ezután az uradalom egymást követő birtokosai, Kosári (Kocsárdi) Miklós, [[Majláth István]] és [[VII. Radu havasalföldi fejedelem|Radu Paisie havasalföldi uralkodó]] kastélyukként használták. Az építkezés befejezésében Martinuzzit [[1551]]-es halála megakadályozta. [[1553]] nyarán a Georg Keisder királybíró vezette [[szászsebes]]i [[Erdélyi szászok|szászok]] erőszakkal elfoglalták. A kastély későbbi birtokosai sorában szerepelt [[Nádasdy Tamás]], [[Báthory András (szatmári kapitány)|Báthory András]], [[Majláth Margit]], [[Báthory Kristóf]], Jósika István, Barcsay András és a [[enyingi Török család|Török család]]. [[1573]]-ban [[Bekes Gáspár]] embereitől [[Báthory István]] fegyverrel foglalta el. [[1597]]-ben itt ölték meg [[Áron moldvai fejedelem|Zsarnok Áron moldvai vajdát]]. A déli szárny, amelyet az [[1930-as évek]]ben lebontottak, [[Bethlen Gábor]] fejedelemsége idején készült el, [[Giacomo Resti]] tervei alapján, [[Károlyi Zsuzsanna]] fejedelemasszony számára. A hatszögletű, mocsárral körülvett erődöt (a helyiek később „sziget”-nek nevezték) [[1658]]-ban a [[tatárok]] gyújtották fel. [[1696]]-ban romos állapotban volt. [[1708]]-ban [[Károlyi Sándor (hadvezér)|Károlyi Sándor]] [[kuruc]]ai foglalták el, akiktől a császáriak [[1709]] őszén vették vissza. [[Sorger Gergely]] erdélyi püspök [[1733]] körül felújította, ekkor készült a ma is látható [[barokk]] főkapu. Az erdélyi püspökök kedvelt tartózkodási helye volt. [[1792]]-ben leégett, déli szárnya lakhatatlanná vált. Az északi szárnyban született és ott élt kilencéves koráig [[Kemény Zsigmond]]. [[1848]]-ban több hétig az alvinci és borbereki nemesség menhelyéül szolgált. Egy részét [[1900]] körül [[Csendőrség|csendőrlaktanya]] céljára állították helyre. A kastély előtti téren tartották akkoriban az éves állatvásárokat.<ref>Szentimrei ''i. m.'' 323–324. o.</ref> A megmaradt épületeket a szocializmus idején a kollektív gazdaság használta.
* A leghíresebb építtetőjéről elnevezett [[Martinuzzi-kastély]] romjai a Maros hídja mellett, alacsony dombon láthatók. [[Fráter György]] [[1546]]-ban kezdte el a [[14. század]]i [[Domonkos-rend|domonkos]] kolostor [[reneszánsz]] várkastéllyá való átépítését. A szerzetesek már [[1530]] körül elhagyták, ezután az uradalom egymást követő birtokosai, Kosári (Kocsárdi) Miklós, [[Majláth István]] és [[VII. Radu havasalföldi fejedelem|Radu Paisie havasalföldi uralkodó]] kastélyukként használták. Az építkezés befejezésében Martinuzzit [[1551]]-es halála megakadályozta. [[1553]] nyarán a Georg Keisder királybíró vezette [[szászsebes]]i [[Erdélyi szászok|szászok]] erőszakkal elfoglalták. A kastély későbbi birtokosai sorában szerepelt [[Nádasdy Tamás]], [[Báthory András (szatmári kapitány)|Báthory András]], [[Majláth Margit]], [[Báthory Kristóf]], [[Jósika István]], [[Barcsay András]] és a [[enyingi Török család|Török család]]. [[1573]]-ban [[Bekes Gáspár]] embereitől [[Báthory István erdélyi fejedelem|Báthory István fejedelem]] fegyverrel foglalta el. [[1597]]-ben itt ölték meg [[Áron moldvai fejedelem|Zsarnok Áron moldvai vajdát]]. A déli szárny, amelyet az [[1930-as évek]]ben lebontottak, [[Bethlen Gábor]] fejedelemsége idején készült el, [[Giacomo Resti]] tervei alapján, [[Károlyi Zsuzsanna]] fejedelemasszony számára. A hatszögletű, mocsárral körülvett erődöt (a helyiek később „sziget”-nek nevezték) [[1658]]-ban a [[tatárok]] gyújtották fel. [[1696]]-ban romos állapotban volt. [[1708]]-ban [[Károlyi Sándor (hadvezér)|Károlyi Sándor]] [[kuruc]]ai foglalták el, akiktől a császáriak [[1709]] őszén vették vissza. [[Sorger Gergely]] erdélyi püspök [[1733]] körül felújította, ekkor készült a ma is látható [[barokk]] főkapu. Az erdélyi püspökök kedvelt tartózkodási helye volt. [[1792]]-ben leégett, déli szárnya lakhatatlanná vált. Az északi szárnyban született és ott élt kilencéves koráig [[Kemény Zsigmond]]. [[1848]]-ban több hétig az alvinci és borbereki nemesség menhelyéül szolgált. Egy részét [[1900]] körül [[Csendőrség|csendőrlaktanya]] céljára állították helyre. A kastély előtti téren tartották akkoriban az éves állatvásárokat.<ref>Szentimrei ''i. m.'' 323–324. o.</ref> A megmaradt épületeket a szocializmus idején a kollektív gazdaság használta.
* A kastélytól északkeletre, a Maros árterében áll a romos református templom. A [[14. század]]ban épült [[Gótika|gótikus]] templom eredetileg háromhajós [[bazilika]] volt, de [[mellékhajó]]it elbontották. Tornya a [[18. század]]ból való. A szocializmus alatt bútorraktárnak használták. Régi kőkerítés veszi körül.
* A kastélytól északkeletre, a Maros árterében áll a romos református templom. A [[14. század]]ban épült [[Gótika|gótikus]] templom eredetileg háromhajós [[bazilika]] volt, de [[mellékhajó]]it elbontották. Tornya a [[18. század]]ból való. A szocializmus alatt bútorraktárnak használták. Régi kőkerítés veszi körül.
* A Martinuzzi-kastéllyal átellenben álló Horváth–Inczédy-kastély. Az [[Eklektika|eklektikus]] kastély a [[19. század]] végén épült. Általános iskola működik benne, [[2011]] után felújították.<ref>Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: ''„Isten segedelmével udvaromat megépítettem...”'' Csíkszereda, 2012, 294–5. o.</ref>
* A Martinuzzi-kastéllyal átellenben álló Horváth–Inczédy-kastély. Az [[Eklektika|eklektikus]] kastély a [[19. század]] végén épült. Általános iskola működik benne, [[2011]] után felújították.<ref>Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: ''„Isten segedelmével udvaromat megépítettem...”'' Csíkszereda, 2012, 294–5. o.</ref>
86. sor: 86. sor:
* Itt született [[1833]]. [[április 6.|április 6-án]] [[Csató János]] botanikus, ornitológus.
* Itt született [[1833]]. [[április 6.|április 6-án]] [[Csató János]] botanikus, ornitológus.
* Itt született [[1877]]. [[március 21.|március 21-én]] [[Pakots József]] újságíró, író.
* Itt született [[1877]]. [[március 21.|március 21-én]] [[Pakots József]] újságíró, író.
* Itt született [[1880]]. [[január 29.|január 29-én]] [[Bodor Aladár]] újságíró, költő.
* Itt született [[1880]]. [[január 29.|január 29-én]] [[Bodor Aladár (író)|Bodor Aladár]] újságíró, költő.
* Itt töltötte fiatalkora egy részét [[Szentimrei Jenő]] író.
* Itt töltötte fiatalkora egy részét [[Szentimrei Jenő]] író.
* Itt élt és itt halt meg [[1912]]. [[március 4.|március 4-én]] [[Pataky László]] festő.
* Itt élt és itt halt meg [[1912]]. [[március 4.|március 4-én]] [[Pataky László (festő)|Pataky László]] festő.
* Itt született [[1946]]. [[március 31.|március 31-én]] Rodica Lascu-Pop irodalomtörténész.
* Itt született [[1946]]. [[március 31.|március 31-én]] Rodica Lascu-Pop irodalomtörténész.
* Itt töltötte gyermekkora egy részét [[Szőts István]] filmrendező.
* Itt töltötte gyermekkora egy részét [[Szőts István]] filmrendező.
100. sor: 100. sor:
* Egyed Ákos: Magyar–román békekötés 1848-ban Alvincen. In E. Á.: ''A korszerűsödő és hagyományőrző Erdély.'' 1. Csíkszereda, 1997
* Egyed Ákos: Magyar–román békekötés 1848-ban Alvincen. In E. Á.: ''A korszerűsödő és hagyományőrző Erdély.'' 1. Csíkszereda, 1997
* Cristian Florin Bota: ''Odinioară în Vințu de Jos.'' Blaj, 2010
* Cristian Florin Bota: ''Odinioară în Vințu de Jos.'' Blaj, 2010
* [http://jupiter.elte.hu/alvinc/alvinc.htm A Martinuzzi-kastély (jupiter.elte.hu)]
* [https://web.archive.org/web/20090819033008/http://jupiter.elte.hu/alvinc/alvinc.htm A Martinuzzi-kastély (jupiter.elte.hu)]
* [http://jupiter.elte.hu/alvincte/alvinc.htm Az alvinci református templom (jupiter.elte.hu)]
* [https://web.archive.org/web/20160305010419/http://jupiter.elte.hu/alvincte/alvinc.htm Az alvinci református templom (jupiter.elte.hu)]
* [http://www.colectionarul-roman.ro/stiri/141/cetati-castele-biserici-ruine-%E2%80%93-castelul-martinuzzi-de-la-vintu-de-jos.htm Balázs Áldor Csaba: Cetăți, castele, biserici, ruine – Castelul Martinuzzi de la Vințu de Jos. ''Colecționarul Român'' ser. II/1.]
* [https://web.archive.org/web/20090430091213/http://www.colectionarul-roman.ro/stiri/141/cetati-castele-biserici-ruine-%E2%80%93-castelul-martinuzzi-de-la-vintu-de-jos.htm Balázs Áldor Csaba: Cetăți, castele, biserici, ruine – Castelul Martinuzzi de la Vințu de Jos. ''Colecționarul Român'' ser. II/1.]
* [http://www.castrumbene.hu/erdelyivarak/var/alvinc.html Adrian Andrei Rusu összefoglalója az ''Erdélyi Várak'' webhelyen] {{hu}}
* [http://www.castrumbene.hu/erdelyivarak/var/alvinc.html Adrian Andrei Rusu összefoglalója az ''Erdélyi Várak'' webhelyen] {{hu}}


== További információk ==
== További információk ==
* [http://odinioarainvintudejos.ro/ ''Odinioară în Vințul de Jos'' (internetes változat)]
* [https://web.archive.org/web/20121004184845/http://odinioarainvintudejos.ro/ ''Odinioară în Vințul de Jos'' (internetes változat)]
* [http://www.hhrf.org/schola/dok_tar/magyar/tort/capist_m.html Elena Maria Șorban: ''Liturgikus énekek Kapisztrán Szent János tiszteletére'']
* [https://web.archive.org/web/20090202132351/http://www.hhrf.org/schola/dok_tar/magyar/tort/capist_m.html Elena Maria Șorban: ''Liturgikus énekek Kapisztrán Szent János tiszteletére'']


{{Fehér megye települései}}
{{Fehér megye települései}}
114. sor: 114. sor:


[[Kategória:Fehér megye települései]]
[[Kategória:Fehér megye települései]]
[[Kategória:Alsó-Fehér vármegye települései]]

A lap jelenlegi, 2024. március 16., 11:42-kori változata

Alvinc (Vințu de Jos)
A Martinuzzi-kastély 1733-ban épült kapuja
A Martinuzzi-kastély 1733-ban épült kapuja
Alvinc címere
Alvinc címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióKözép-romániai fejlesztési régió
MegyeFehér
KözségAlvinc
Rangközségközpont
Irányítószám517875
Körzethívószám0x58[1]
SIRUTA-kód8835
Népesség
Népesség3306 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság41 (2011)[2]
Népsűrűség38,77 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság227 m
Terület85,27 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 59′ 40″, k. h. 23° 29′ 09″45.994444°N 23.485833°EKoordináták: é. sz. 45° 59′ 40″, k. h. 23° 29′ 09″45.994444°N 23.485833°E
Alvinc weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Alvinc témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
A Martinuzzi-kastély
Dörre Tivadar rajza a kastélyról
A kastély egyik reneszánsz ablakkerete
A ferences templom
A romos református templom
Alvinc környéke 1769–1773 között

Alvinc (románul: Vințu de Jos, röviden Vinț, németül: Unterwinz vagy Winzendorf, szászul Wints vagy Wänts, latinul: Binstum) falu Romániában, Fehér megyében, az azonos nevű község központja.

Fekvése

[szerkesztés]

Gyulafehérvártól 14 km-re délnyugatra, a Maros bal partján fekszik.

Nevének eredete

[szerkesztés]

Neve a német eredetű Winz személynévből ered.[3] Előtagja Felvincre utal. Először egy 1205 és 1235 közötti oklevél 1289-ből való másolatában említették, Wynch Inferiori alakban. Későbbi névalakjai: Wynch (1248), Olwynch (1342/1359), Alsowyncz (1393), Alwincz (1435).

Története

[szerkesztés]

Szász hospes-ek alapították. A 13. századtól a marosi sóút átkelőhelye, vámmal. 1300-ban ferencesek építettek benne templomot. 1370-ben kapott vásártartási jogot, attól kezdve oppidumként, 1430-ban Borberekkel együtt civitasként említették. 1435 és 1526 között kerületével („Alvincszék”) együtt a Királyföldhöz tartozott. 1488-ban 182 egésztelkes gazdát írtak össze. A 15. század során az 1438-as és 1442-es török betörések és a pestis miatt meggyérült szász lakossága mellé a török elől menekülő magyarok és katolikus délszlávok települtek be.

A 16. század elején iskolája működött. 1510-ben magyar és szláv lakói paritásos alapon váltásos bíróválasztást követeltek. 1526-tól Fehér, később Alsófehér vármegyéhez tartozott. 1526 és 1529 között Radu de la Afumați havasalföldi fejedelem birtoka volt. A Szapolyai és Ferdinánd közti háborúk idején többször gazdát cserélt. 1539-ben Majláth István, Balassa Imre és társaik itt készítették elő korán leleplezett összeesküvésüket. 1546-ban uradalmával együtt Fráter György szerezte meg. Őt 1551. december 17-én itt, kastélyában ölette meg Castaldo császári tábornok saját titkárának, Marco Aurelio Ferrarinak áruló közreműködésével. A század folyamán szász polgárai részben a Királyföld városaiba költöztek, részben református hitre tértek. Ekkoriban már román polgárai is voltak. (Románok lakta városrészét egy 1657-ből való irat Oláhvinc-nek nevezi.[4]) 1590 körül utolsó szász papja is elhagyta, templomát a reformátusok kapták. 1597-ben, kétévi raboskodás után itt ölték meg börtönében Zsarnok Áron moldvai fejedelmet. 1601-ben papját, Kecskeméti Búzás Balázst választották erdélyi püspökké és ezzel a következő évig, amikor Szászvárosra költözött, itt volt a püspökség székhelye is.[5]

Bethlen Gábor 1621–1623-ban habán (hutterita) kézműveseket telepített le. Később, miután elveszítették adómentességüket és különböző adókkal terhelték őket, egyre többen elhagyták a települést. A század folyamán egyre több nemes, velük együtt pedig jobbágyok és zsellérek is beköltöztek. 1638-ban három, egymástól független joghatósága működött: a fejedelmi uradalom bírája, az alvinci és borbereki nemesek közösségéé és az alvinci polgárok magyar és román bírája. Később a bolgárok is saját ítélőszéket állítottak fel. 1694-ben a két mezőváros, Alvinc és Borberek élén nemesi hadnagy állt. 1658-ban a tatárok pusztították. Apafi Mihálytól 1664-ben nemességet kapott Ioan Zoba(wd) alvinci ortodox esperes.[6] 1670-ben a gyulafehérvári országgyűlés elrendelte az Alvinc és Borberek közti híd felépítését a Maroson. 1690-ben Csiprovci környékéről menekült katolikus bolgárok érkeztek. 1729-ig a románokkal közösen a görögkatolikus templomot használták, akkor a hozzájuk kötődő ferences atyák külön templomot, 1731 körül rendházat építettek. 1721-ben 42 nemest, 8 polgárt, 46 román és 6 magyar jobbágyot, 52 román zsellért, 18 bolgár és 15 habán családfőt írtak össze. A habánok („morvák” vagy „fekete németek”) fejlett munkamegosztású kézművességgel, zöldség- és virágkertészettel, a bolgárok kereskedelemmel foglalkoztak. Mind a habánok, mind a bolgárok külön városrészben éltek.

1690-től a császári kincstár volt az uradalom gazdája. Birtoklásáért Apor Péter 1696-ban fegyveres hajdúkkal támadt Kapi Erzsébetre. 1697-ben I. Lipóttól Illyés András erdélyi püspök kapta meg, de a kuruc háborúk megakadályozták a birtokbavételt. 1715-től a gyulafehérvári püspökség, 1754-től a káptalan uradalmi központja volt, amelyhez hozzátartozott Tartaria, Maroskarna, Rakató és Borsómező. 1725-ben újraalakították római katolikus plébániáját. 1760-ban Bajtay Antal püspök felszámolta a habán közösséget. 24 családot Delpini János Teofil jezsuita szerzetes 1766 és 1771 között katolizált, a többiek szétszóródtak. Református egyházát 1766-ban 75 férfi és 106 nő alkotta. 1786-ban 2146-ban lakták, 98%-uk mezőgazdaságból élt. A 19. századra mind a morvák, mind a bolgárok elmagyarosodtak.

1784. november 6–7-én uradalmának parasztjai feldúlták majorságait és nemesi udvarházait. Batthyány Ignác az 1780-as évek második felében papírmalmot alapított a sibisáni határban, a Sztrungár-patakon, az „erdélyi tudós társaság” és saját kiadói tervei számára. A manufaktúra 1811 utánig működött.[7] 1819–1820-tól járási székhely. 1837-ben Kemény Sámuel és Károly kaszinót alapított. 1842 körül „…vásárai közt a katalin-napi érdemli a megemlítést. Sok jó dohány, viza, vizaikra, csiga árultatik el, s vitetik széllyel az egész országba.”[8] A 19. századi Erdélyben Szemerján és Marosvásárhelyen kívül itt termesztettek dohányt.[9] 1848-ban előbb Zeyk Antal vezetésével közös román–magyar nemzetőrsége alakult, de októberben a románok ostrom alá vették a megerősített Martinuzzi-kastélyba családostul behúzódott magyar nemzetőröket. A védők megtagadták a fegyverletételt és tárgyalásokat kezdeményeztek. Október 23-án a Muntean ortodox és Cornea görögkatolikus pap vezette románok, a magyarok és a szászok kölcsönös védelmi szerződést írtak alá. A magyarok elismerték a közteherviselést és kimondták a település általános lefegyverzését. Biztosítékul behívták a reguláris császári erőket. 1849. február 10–12-én Bem meglepte és csapást mért Stutterheim Szászvárosból Gyulafehérvár felé visszavonuló dandárjára.

Az újvinci morvák habánok hagyományos fazekassága a 18. század végére leáldozott. Ezután késeket készítettek a két világháború közöttig, az 1930-as években még hét késes dolgozott Alvincen. A késnek való acélt az I. világháborúig a helyi boltos közvetítésével Nagyszebenből vagy Budapestről szerezték be és hideg kovácsolással, majd köszörüléssel munkálták meg. A nyélhez a szarut főként a szászsebesi fésűsöktől szerezték be.[10]

1870-ben elérte a vasút, 1897-ben, az Alvinc–Nagyszeben–Vöröstorony vonal átadásával pedig vasúti csomóponttá vált. Az 1880-as években hozzácsatolták a kicsiny, 1880-ban mindössze 539 román lakost számláló Sibisánt. Az egyesült település a 20. század elején hivatalosan „Alvinc – Újvinc – Borberek – Sibisana egyesült nagyközség”-nek hívta magát.[11] A 20. század kezdetén jelentős boralma- és szilvatermőhely volt, évi két országos vásárral, szesz- és konyakgyárral és három fogadóval. 1906-ban a Román Nemzeti Párt első helyi jelöltjeként Iuliu Maniu nyerte kerületében a képviselőválasztást. Később, 1936. június 30-án Maniu a Nemzeti Parasztpárt vezetőjeként Alvincen húszezres tömeggyűlést tartott, amelyen megerősítette, hogy továbbra is kitartanak a Népszövetség és az Antant oldalán. 1931-ben elvesztette járási székhelyi rangját. A Vasgárda felkelése alatt, 1941. január 22–23-án a helyi gárdisták gépfegyvereket zsákmányoltak a kudzsiri fegyvergyárból és lefegyverezték a helyi csendőröket. Egy időre az ellenőrzésük alá vonták a települést, és állásokat foglaltak el a központban. Rövid összetűzésbe keveredtek a Gyulafehérvárról érkező katonai alakulatokkal, majd az erősítés érkeztére megadták magukat.

A 2016-os önkormányzati választásokon Romániában egyedül Alvinc választott zöld párti polgármestert.[12]

Népesség

[szerkesztés]
  • 1850-ben 1540 lakosából 693 volt román, 523 magyar, 138 cigány, 99 zsidó és 85 német nemzetiségű; 696 ortodox, 352 római katolikus, 240 református, 134 görögkatolikus, 99 zsidó és 19 evangélikus vallású.
  • 1910-ben a hozzátartozó Borberek nélkül 3052 lakosa volt, közülük 2144 román és 639 magyar anyanyelvű; 2016 ortodox, 349 görögkatolikus, 297 római katolikus, 242 református, 134 görögkatolikus, 102 zsidó, 29 evangélikus és 17 unitárius vallású.
  • 2002-ben 3278 lakosából 3137 volt román, 62 cigány és 61 magyar nemzetiségű; 3029 ortodox, 98 pünkösdista, 63 római katolikus és 26 görögkatolikus vallású.

Látnivalók

[szerkesztés]

Gazdasága

[szerkesztés]

Alvincen cipő-, bútor- és bőrgyár működik.

Híres emberek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  2. ↑ [1]
  3. ↑ Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest: Akadémiai. 1983. 52. o. ISBN 963 05 3346 4  
  4. ↑ Hajdú Mihály – Janitsek Jenő: Alsófehér megye. (Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése, 1.) Bp., 2001, 13. o.
  5. ↑ Gudor Kund Botond: Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi közösségei. Kolozsvár – Barót, 2012, 33. o.
  6. ↑ Gudor, i. m., 243. o.
  7. ↑ Jakó Zsigmond: Az erdélyi papírmalmok feudalizmuskori történetének vázlata. 2. 1712–1848. Cluj, 1964, 12–13. o.
  8. ↑ Nagy Ferenc: Vásárlaistrom (1842). Ethnographia 1979, 510. o.
  9. ↑ Veszely Károly: Szünnapi kirándulás Erdély nyugoti hegyei közé. Kolozsvártt, Stein, 1865, 42. o.
  10. ↑ dr. Kós Károly: Az alvinci újkeresztyén késesekről. In K. K.: Néprajz és muzeológia. Kolozsvár, 2011, 191–194. o.
  11. ↑ Szentimrei Jenő: Városok, emberek. 1. Útkeresés könyve. Bukarest, 1973, 301. o.
  12. ↑ www.partidulverde.ro. [2016. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 13.)
  13. ↑ Szentimrei i. m. 323–324. o.
  14. ↑ Bicsok Zoltán – Orbán Zsolt: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem...” Csíkszereda, 2012, 294–5. o.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Alvinc&oldid=26975679”