Baloldal
A baloldal, illetve baloldali politika jellemzője, hogy nagy hangsúlyt fektet a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, szemben a társadalmi hierarchiával, illetve egyenlőtlenséggel. A baloldali politika támogatja a kisebbségek és a hátrányosabb helyzetű csoportok jogait, illetve e jogok érvényre juttatását, támogatja a szabadságjogokat, és általában támogatja a kulturális sokszínűséget,[1] gazdaságilag pedig a nagyobb állami szerepvállalást. A baloldal meghatározása történelmileg és országonként is változó.
A baloldalinak tekintett ideológiák nagymértékben eltérnek attól függően, hogy egy adott időben és helyen milyen pozícióban helyezkednek el a politikai spektrumban. A 18. század végén, az első liberális demokráciák megalakulásakor a baloldal kifejezést a liberalizmus leírására használták az Egyesült Államokban. A modern politikában a baloldal kifejezés a politikai spektrumon középen elhelyezkedő klasszikus liberalizmustól balra elhelyezkedő ideológiákra és mozgalmakra vonatkozik, amelyek bizonyos fokú demokráciát támogatnak a gazdasági szférában.
Ma az olyan ideológiákat, mint a szociálliberalizmus és a szociáldemokrácia, balközépnek tekintik, míg a baloldal jelző jellemzően a kapitalizmussal szembeni kritikusabb mozgalmaknak van fenntartva,[2] beleértve a munkásmozgalmat, a szocializmust, az anarchizmust, a kommunizmust, a marxizmust és a szindikalizmust, amelyek a 19. és 20. században emelkedtek fel.[3] Ezeken kívül a baloldal kifejezést a kulturálisan liberális társadalmi mozgalmak széles körére is alkalmazták, [4] ideértve az afroamerikai polgárjogi mozgalmat, a feminista mozgalmat, az LMBT jogok mozgalmát, az abortuszjogi mozgalmakat, a multikulturalizmust, a háborúellenes mozgalmat és a környezetvédelmi mozgalmat.[5][6] valamint a politikai pártok széles körét. [7][8][9]
Történelme
szerkesztésAz elnevezés az 1789-es francia forradalomra vezethető vissza, ahol az alkotmányozó Nemzeti Konventben az elnöktől balra foglaltak helyet a monarchiát (és a status quót) ellenző és a radikális változásokat támogató képviselők, vagyis az ancien régime (régi rendszer) elvetői. Később a baloldal fogalma átalakult az új és régi rend képviselőinek a harcává, a munkásmozgalom osztályharcának megnevezésévé.
Az ipari forradalom kiszélesedésével a baloldali politika elsősorban a munkások életkörülményeivel és jogaival kezdett el foglalkozni, illetőleg általánosságban véve az összes szegényebb társadalmi réteg problémáinak megoldását tűzte ki céljául.
A 19. század közepén a nacionalizmus, a szocializmus, a demokrácia és az anti-klerikalizmus a francia baloldal kulcsfontosságú jellemzőivé váltak. III. Napóleon 1851-es puccsa és a második birodalom megalakulása után a marxizmus a baloldali politikán belüli erőként rivalizálni kezdett a radikális republikanizmussal és az utópisztikus szocializmussal. Karl Marx és Friedrich Engels nagy hatású Kommunista Kiáltványa, amelyet az 1848-as forradalmi hullám közepette adtak ki Európa-szerte, kijelentette, hogy az egész emberiség történelmét az osztályharc határozza meg. Azt jósolták, hogy egy proletárforradalom végül megdönti a burzsoá kapitalizmust, és egy osztály nélküli kommunista társadalmat hoz létre.
Az Első Internacionálé (1864–1876) számos különböző ország küldötteit tömörítette, akik sokféle nézetet képviseltek egy osztály- és hontalan társadalom eléréséről. A Marx és Mihail Bakunyin támogatói közötti szakadást követően az anarchisták megalakították a St. Imier Anarchista Internacionálét, majd később a Nemzetközi Munkásszövetséget (IWA–AIT).[10] A Második Internacionálé (1888–1916) megosztottá vált az első világháború kérdésében. A háborút ellenzők, köztük Vlagyimir Lenin és Rosa Luxemburg, baloldalibbnak látták magukat.
A 20. század első felében a kommunista pártok a szociáldemokrácia legradikálisabb szárnyából emelkedtek ki, és a „szélsőbaloldali” csoportba sorolhatók. A kommunisták, akik először 1917-ben Oroszországban, majd számos más országban hatalomra kerültek, a burzsoá demokrácia és a kapitalista társadalom ellenfelei voltak.[11]
Skandináviában. különösen Svédországban a szociáldemokraták kerültek hatalomra az 1920-as és 1930-as években, és az országok jóléti állami rendszereket hoztak létre: ez a szociáldemokrácia e „skandináv modellje” az egyenlőségre törekvő társadalom mintájává vált.[12]
A második világháború próbatétel volt az európai szocialisták számára, akik közül néhányan mindenekelőtt a pacifizmust védték, ami a német megszállás idején néha arra késztette őket, hogy beletörődjenek az együttműködésbe. Az európai kontinens náci megszállás alóli felszabadulása után a szocialisták visszanyerték helyüket a politikai színtéren, de több országban, főleg Franciaországban és Olaszországban számolniuk kellett a világháborútól megerősödött kommunista pártokkal.[13]
A kelet-európai, szovjet megszállás alá kerülő országokban kommunista rendszerek jöttek létre.
A nyugat-európai szocialista pártok a hidegháború idején eltökélten a kommunizmus ellenzékének táborába helyezték magukat. 1951-től a pártok egy új nemzetközi, a Szocialista Internacionálé keretein belül egyesülve reform megközelítést alkalmaztak a piacgazdaságban, és a többség változó mértékben felhagyott a marxizmussal, és a szabadságra és a demokráciára összpontosítottak.
Az USA-ban
szerkesztésAz Egyesült Államokban a baloldaliakat, például a szociálliberálisokat, a progresszíveket és a szakszervezetiseket (labor union) Thomas Paine munkái befolyásolták, aki bevezette az eszközalapú egalitarizmus fogalmát, amely azt feltételezi, hogy a társadalmi egyenlőség az erőforrások újraelosztásával lehetséges. Az amerikai polgárháborút követő újjáépítési korszak után a „baloldal” kifejezést használták azok leírására, akik támogatták a szakszervezeteket, az afroamerikai polgárjogi mozgalmat és a háborúellenes mozgalmat.[14][15]
A szociális progresszivizmus, az egyenlőség a modern baloldaliság közös jellemzője, különösen az Egyesült Államokban, ahol a szociális progresszívek fontos szerepet játszottak a rabszolgaság eltörlésében,[16] a nők választójogának az Egyesült Államok alkotmányában való rögzítésében,[17] és a polgári jogok, nevezetesen az LMBTQ jogok, a nők jogai és a multikulturalizmus védelmében.
Az USA-ban a közelmúltban a baloldali és a jobboldali szót gyakran a demokrata és a republikánus párt szinonimájaként, illetve a liberalizmus és a konzervativizmus szinonimájaként használták.[18][19][20][21]
Jellemzők
szerkesztésA baloldali politika spektruma a balközéptől a szélső- vagy ultrabaloldalig terjed.
A balközép kifejezés olyan pozíciót foglal magába a politikai főáramban, amely elfogadja a kapitalizmust és a piacgazdaságot. A balközéphez a szociáldemokraták, a szociálliberálisok, a progresszívek és a zöldek tartoznak.
A szélsőbal és az ultrabal kifejezéseket olyan álláspontokra használják, amelyek radikálisabbak, erőteljesebben elutasítják a kapitalizmust és a képviseleti demokrácia főáramát, ehelyett a gazdasági demokrácián és a közvetlen demokrácián alapuló, gazdasági, politikai és szociáldemokráciát képviselő szocialista társadalmat hirdetnek.
Mérsékelt formája
szerkesztésA politikában a baloldal általában a társadalmi változások szorgalmazója a társadalomkritikai szemlélet alapján. A mérsékelt baloldal uralkodó irányzata Nyugat-Európában a szociáldemokrácia, amely a parlamentáris demokrácia alkotmányos keretei között működik.
Szélsőséges formái
szerkesztésA baloldalnak több radikális irányzata van, így például a kommunizmus és az anarchizmus. A hatalomra jutott forradalmárok eszmei háttere általában zavarossá, ellentmondásossá vált, hiszen a radikális baloldali szemlélet egyik alapvető gondolata a mindenkori társadalmi renddel szembeni kritikai szemlélet.
A kommunizmus vezető és sokáig legsikeresebb irányzata sokáig a szovjet típusú, Vlagyimir Iljics Lenin nevéhez köthető, marxizmus–leninizmusnak nevezett nézetrendszer és gyakorlat volt, amelynek tézisei szerint az osztályharc során a dolgozó osztályok, a munkások és parasztok osztálya szükségszerű győzelmet arat a tőkés polgári, illetve a feudális arisztokrata osztályok felett. A nemzet csupán egy „vadhajtása” a történelemnek, jelentősége a szabadságjogokkal megszűnik, és az emberek végül mind egyenlőek lesznek.
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ http://www.hhrf.org Baloldali politika, civil társadalom és bevándorlás Olaszországba: Bologna esete Archiválva 2011. december 29-i dátummal a Wayback Machine-ben, tanulmány, fordítás hhrf.org Eredeti: Peró, Davide: Left-wing politics, civil society and immigration in Italy: The case of Bologna, In: Ethnic and Racial Studies, 28. vol., 2005. szeptember 5., 832–858. o.
- ↑ Maass, Alan. The Case for Socialism, Revised, Haymarket Books, 164. o. (2010). ISBN 978-1608460731 „The International Socialist Review is one of the best left-wing journals around...”
- ↑ Schmidt, Michael. Black Flame: The Revolutionary Class Politics of Anarchism and Syndicalism, Counter-Power. AK Press, 128. o. (2009). ISBN 978-1-904859-16-1 „[...] anarchism is a coherent intellectual and political current dating back to the 1860s and the First International, and part of the labour and left tradition.”
- ↑ Revel, Jean Francois. Last Exit to Utopia. Encounter Books, 24. o. (2009). ISBN 978-1594032646 „In the United States, the word liberal is often used to describe the left wing of the Democratic party.”
- ↑ (2004) „The environment, left-wing political orientation, and ecological economics”. Ecological Economics 51 (3–4), 167–175. o. DOI:10.1016/j.ecolecon.2004.06.006. (Hozzáférés: 2018. április 20.)
- ↑ Barry, John. International Encyclopedia of Environmental Politics. Taylor & Francis (2002). ISBN 978-0415202855 „All surveys confirm that environmental concern is associated with green voting...[I]n subsequent European elections, green voters have tended to be more left-leaning...the party is capable of motivating its core supporters as well as other environmentally minded voters of predominantly left-wing persuasion...”
- ↑ Democratic socialism. [2006. szeptember 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 3.)
- ↑ Fiona Harvey (2014. szeptember 5.). „Green party to position itself as the real left of UK politics”, Kiadó: The Guardian. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
- ↑ Arnold N. Scott. Imposing values: an essay on liberalism and regulation. Florence: Oxford University Press, 3. o. (2009). ISBN 978-0-495-50112-1 „Modern liberalism occupies the left-of-center in the traditional political spectrum and is represented by the Democratic Party in the United States, the Labor Party in the United Kingdom, and the mainstream Left (including some nominally socialist parties) in other advanced democratic societies.”
- ↑ Peter Marshall. Demanding the Impossible — A History of Anarchism. London: Fontana Press, 9. o. (1993). ISBN 978-0-00-686245-1
- ↑ Ленин В. И. О «демократии» и диктатуре (orosz nyelven). (Hozzáférés: 2010. július 5.)
- ↑ Michel Winock: Le Socialisme en France et en Europe : xixe – xxe siècle, Seuil, 1992, 426 o., ISBN 978-2-02-014658-6, (franciául)
- ↑ Gilles Candar: Le Socialisme, Milan, 1996, (Les essentiels) , ISBN 978-2-84113-462-5
- ↑ The Movements of the New Left, 1950–1975: A Brief History with Documents. Palgrave Macmillan (2005). ISBN 978-1-4039-6804-3
- ↑ JoAnne C. Reuss. American Folk Music and Left-Wing Politics. The Scarecrow Press (2000). ISBN 978-0-8108-3684-6
- ↑ James Brewer Stewrt: Abolitionist Politics and the Coming of the Civil War, University of Massachusetts Press, 2008, ISBN 978-1-55849-635-4, "[...] the progressive assumptions of 'uplift'." (page 40).
- ↑ Women's Suffrage in the Progressive Era. Library of Congress. (Hozzáférés: 2024. július 21.)
- ↑ (2009. március 3.) „Steel to gop fight for Coleman”. Time. [2011. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 4.)
- ↑ (2009. május 7.) „Is it Spain's place to investigate Gitmo?”. The Week. [2014. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 3.)
- ↑ Reported in Mother Jones, 29 April 2009.
- ↑ Gellene, Denise (2007. szeptember 10.). „Study finds left-wing brain, right-wing brain”. Los Angeles Times. (Hozzáférés: 2010. május 2.)
