Száraz György

Száraz György (Budapest, 1930. november 3. – Budapest, 1987. december 29.) Kossuth-díjas (1985) magyar író, esszé- és színműíró.

Száraz György
Csigó László felvétele
Élete
Született	1930. november 3. Budapest
Elhunyt	1987. december 29. (57 évesen) Budapest
Sírhely	Farkasréti temető
Nemzetiség	magyar
Házastársa	Marek Márta Margit
Gyermekei	Miklós György (1958), Eszter (1983)
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	drámák, esszék, tanulmányok
Első műve	Hajnali szép csillag (balladajáték, 1957)
Kitüntetései	Kossuth-díj (1985) József Attila-díj (1978)
A Wikimédia Commons tartalmaz Száraz György témájú médiaállományokat.

Élete

Száraz György a történelmi dráma egyik legjelesebb hazai művelője volt. A középiskolát Budapesten kezdte, majd a felvidéki Rozsnyón folytatta, befejezni azért nem tudta, mert éppen abban az évben érettségizett volna, amikor családját kitelepítették a Csehszlovákiához ismét elcsatolt Felvidékről. Kalandos évek következtek: az alig tizenkilenc éves fiatal férfi 1949-ben például a Sertéshízlaló Nemzeti Vállalatnál dolgozott, majd ugyanazon év őszén bevonult katonának. 1952 telén, katonaidejének leszolgálása után titóista szervezkedés, fegyver- és robbanóanyag-rejtegetés vádjával börtönbe került. Előbb életfogytiglant kapott, később csökkentették letöltendő idejét. Négy év rabság után végül 1956 szeptemberében szabadult.

Érettségi nélkül, börtönviselten a továbbtanulás, az egyetem elérhetetlenné vált, de a tudás autodidakta módon történő elsajátítása nem.

1960-ban segédmunkás az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál. 1961 és 1964 között a fővárosi XV. kerületi Csokonai Művelődési Házban művészeti vezető, majd igazgató: ekkortájt írja első színdarabjait, orosz és német szerzőket fordít, dolgozik a rádiónak és kiadóknak. Számos egyetemi és főiskolai szakdolgozat valódi szerzője.^[forrás?] 1964-től szabadfoglalkozású író, újságíró. 1977-ben az Élet és Irodalom publicisztikai rovatvezetője, 1979-ben pedig főmunkatársa lett, eközben 1978 és 1980 között a kecskeméti Katona József Színház dramaturgja. 1983-tól haláláig, 1987-ig a Kortárs című folyóirat főszerkesztője volt.

Írói munkássága

Történelmi drámáiban általában a nemzet nagy kudarcainak, elszalasztott lehetőségeinek elemző ábrázolására vállalkozott. Egyik nagy figyelmet és vitát kiváltó munkája az Egy előítélet nyomában (1976) című történelmi esszéje, amelyben Bibó István nyomán írt a hazai antiszemitizmusról, a magyar zsidóság integrálásának lehetőségeiről.

Száraz György a hatvanas évek végétől sorozatban írta történelmi tárgyú színműveit, amelyek különféle korszakokban játszódnak. Mégis, az az időszak, amelyet láthatóan a legjobban (a történész alaposságával) ismert, a 19. század magyar és európai történelme. Elvi oka is volt e korszak iránti vonzódásának: úgy vélte, hogy társadalmunk jelenlegi problémái jelentős részben 1848–49-re, illetve a szabadságharcot követő fejlődésre vezethetők vissza.

Életművében persze nemcsak ezt a kort választotta témájául. A Hajnali szép csillag (1957) című „balladás játék” a szerző szavával „rekviem és szerelmi vallomás” Budapestnek. Népballadai és biblikus elemektől kezdve katonanótákon keresztül slágerszövegekig sokféle szövegtípust (imitációt vagy tényleges idézetet) felhasználva építette fel ezt a színművet, amely a főváros pusztulását és újjászületését tárja elénk. A játékot a különféle hangnemek váltakozása tagolja. Itt nincs szükség a figurák egyénítésére: az alakok az adott történelmi időszak jellegzetes képviselői, vagy jelképes hősök. A szimbolika térben és időben távol eső népköltészeti motívumok alkalmazásával tágul egyetemessé.

További drámái a történelmet átélő, alakító ember erkölcsi problémáit jelenítik meg. Megítélése szerint a történelmi igazság felismerhető, s az egyénnek, ha felismerte, erkölcsi kötelessége kiállni, kitartani mellette. Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétlenül az erkölcsileg igazolható álláspont győzedelmeskedik.

A nagyszerű halál (1974) a példaadás drámája. A szerző az aradi vértanúk utolsó óráit viszi színre. A hősöknek ez a rendkívül rövid idő áll rendelkezésükre, hogy rájöjjenek: a közösség ügye és saját ügyük egyaránt elveszett. Életük igazolására nincs más esélyük, mint a halál vállalása. Száraz György ezúttal is gondosan érzékelteti, hogy az egyéni utaknak, meggyőződéseknek milyen sokféleségét kovácsolja egyetlen gesztussá a történelem. Egyesek a formális alkotmányosságban hisznek, mások a bécsi politika irányítóinak józan belátásában, ismét mások irreális kombinációkat gyártanak. Még a rezignáltan józan Damjanich sem mond le teljesen a reményről. Többé-kevésbé pedig mindannyian sejthetik azt, amit Wenckheim gróf úgy fogalmaz, hogy Ausztriának szüksége van Magyarországra nagyhatalmi státusa megőrzéséhez, ezért a kiegyezés csak idő kérdése. De ahogyan Kossuthék is halogatták a nemzetiségek jogainak elismerését, úgy Ferenc József sem siet önnön hatalmát korlátozni. A vértanúk valódi tragédiája, hogy a szükségszerűen bekövetkező politikai fordulat késlekedése pecsételi meg sorsukat. A dráma címe tehát keserűen ironikus értelmű.

Ítéletidő (1979) című drámája 1849 májusában játszódik Erdélyben. Középpontjában a román–magyar viszony áll. Bemutatja, miként hiúsul meg a két nép összefogása – némelyek tisztánlátása és jóakarata ellenére. Történelmi közhely, hogy a szabadságharc vezetői nem ismerték fel idejében a nemzetiségi kérdés jelentőségét, olyan lehetőségeket szalasztva el ezzel, amely az utódok számára több generáción át nem kínálkozott újra. Száraz György azonban nem csupán ezt a jól ismert összefüggést akarta demonstrálni, hanem felteszi a kérdést: történhetett volna-e másként? Hiszen a kétféle nacionalizmus malomköve között felőrlődött mindenféle közvetítő vállalkozás. „Félek, mégsem egyetlen az igazság. Akkor nem lehetünk mind egyszerre jó románok ...” Az egyik román hazafi mondja ezt; a tömegekben élő gyűlölködés, a másik fél elhibázott lépései szűkre szabják a vezérek mozgásterét is. Talán nem történhetett másként, sugallja a darab, de „csak egy a bizonyosság: hogy tulajdon népének árulója az, aki itt gyűlöletet szít a másik ellen”. A Bach-korszak végnapjainak vagyunk tanúi a Worafka tanácsos úr című tv-komédiában (1979). A rendőrállamiság csődjét a rendőrhivatalnok szemével, tehát belülről láttatja az író.

Száraz témaválasztásaiban „ami elsőül feltűnik – írja a Budapest-dekameron utószavában Alexa Károly –, az a témaválasztás merészsége és eredetisége”. Ez már a bemutatkozásnál is kiderül. A vezérkari főnök című dokumentumdrámája nem az első a megírt darabok közül, de az első, amely színpadra került: 1969-ben mutatta be a Nemzeti Színház. „Az ötvenedik évfordulón – írja Alexa – valószínűleg nem ezt a kommunizmusképet várták el a kommün vezérkarának egyenes ági leszármazottai.” Hiszen Stromfeld Aurél dilemmája a múlt század hőseinek döntéshelyzeteihez hasonló, illetve az elődök döntéseiből sarjadzott. „Egy nép csak az egészséges önzés alapján állhat meg a világban” – véli Stromfeld. Ezért csatlakozik a kommunistákhoz, akik lehetőséget adnak rá, hogy megvédje az országot.

Az író szívesen folyamodik a történelmi parabola eszközeihez is. Ilyen jellegű művei általában groteszk vagy tragikomikus hangvételűek. A Királycsel (1969) Zsigmondja fiatalságának fennkölt eszményeitől rövid úton jut el a hatalom gyakorlásának legcinikusabb formájáig. Az író azonban utal arra is, hogy ez a felfogás azért célravezető, mert tartalmaz egy nagy adag történelmi igazságot. „Az embereknek nem az örökkévalóságra és nem ezer és nem száz évre kell előre ígérni, hanem holnapra és holnaputánra.” A politikában az eredményesség a lényeges és ez gyakorta nem esik egybe a morális megfontolásokkal. A hosszú távon eredménytelen politika viszont nem nevezhető erkölcsösnek, s ugyanígy az elvtelen politizálás előbb-utóbb kudarchoz vezet. A darab nőalakjai példázzák, hogy a világ költőisége mégiscsak a hatalmi harcokon kívülmaradók kizárólagos tulajdona marad. Ezt láthatjuk Az élet vize című "komikotragédiában" is (1977), amely már teljesen fiktív környezetben, elképzelt királyi udvarban játszódik. A szerző a bevezetésben elmondja, hogy „az egzisztencializmus vitadrámáját”, „Sziszifusz igazi mítoszát” akarta megírni. A régi tétel: halál van, tehát az élet értelmetlen antitézisét: az élet értelmes, mert van halál. Az örök élet elixírjének feltalálása nyilvánvalóvá teszi, hogy a hatalom birtoklása csak a halandók számára érték. Ráadásul ebben a világban a természetes halál helyébe a gyilkosság lép. A darab szellemesen bonyolítja az alapötletből következő szálakat; a végkifejlet azonban nem felel meg tökéletesen az előzetes írói tervnek. Nem érezzük, hogy a szereplők élete „halandó” korszakukban lett volna igazán érték.

Száraz gyakran választja hőseiül azokat a nagy egyéniségeket, akiknek életét egyetlen nagy cél töltötte be. (Batsányi A Rókus-templom harangjaiban, 1975, illetve Tolsztoj A megoldásban, 1976.) Ugyanilyen fontos azonban számára, hogy a cél eléréséhez a személyiség megtalálja a hozzáillő eszközöket. Tolsztojjal mondatja: „csak az olyan cselekvést fogadom el, amely megfelel a lélek igényeinek”. „Összhangot” követel meg ez az út a külső és belső törekvések között. Ez az összhang vezérli Batsányi lépéseit és a III. Béla című dráma (1977) eszmeiségét is: a cél nem minden, a célt a célhoz méltó eszközökkel kell elérni. Száraz György írói egyéniségéhez azért illik annyira a dokumentumdráma, mert alapvető törekvése egy történelmileg jelentős élet fő erővonalainak bemutatása. Ha eltér ettől a modelltől, akkor sem a tulajdonképpeni belső konfliktusokra épülő drámatípust követ, hanem, mint láttuk, parabolisztikus általánosságra tör.

A Valóság folyóirat 1982 októberi számában jelent meg Egy különös könyvről című tanulmánya, melyben Száraz György élesen bírálta Ion Lăncrănjan román író-publicista Gondolatok Erdélyről című propagandakönyvének szemléletét és tartalmát. (Egy hónappal korábban, a szegedi Alföld folyóirat szeptemberi számában Köteles Pál Töprengés egy torzkép előtt c. esszéjében utasította vissza Lăncrănjan magyarellenes nézeteit.) Mindkét írás országos érdeklődést keltett, az események rávilágítottak a pártvezetésen belüli nézetkülönbségekre. Szeptemberben az MSZMP szegedi vezetői az Alföld főszerkesztőjének menesztését kívánták, az országos pártvezetés azonban kiállt mellette. Száraz György októberi írását sokan már a magyar párt- és állami vezetésnek a Lăncrănjan-könyvre adott félhivatalos válaszaként értelmezték.

Száraz György sírja Budapesten. Farkasréti temető: 2-1-29/30.

Korai halála számtalan írói tervének megvalósulását törte derékba.

Művei

• Hajnali szép csillag (balladajáték, 1957)
• A vezérkari főnök (dokumentumjáték, 1969)
• A nagyszerű halál (dráma, 1974)
• Egy előítélet nyomában (esszé, 1976)
• Az élet vize (komikum-tragédia, 1977)
• III. Béla (dráma, 1977)
• A Rókus-templom harangjai (dráma, 1979)
• Ítéletidő (dráma, 1979)
• Worafka tanácsos úr (tv-játék, 1979)
• Egy furcsa könyvről (esszé, 1983)
• Császárlátogatás (dráma, tv-játékok, 1984)
• Történelem jelenidőben (tanulmányok, 1984)
• A tábornok; Magvető, Bp., 1984
• A kém meg a vadkan (tanulmányok, 1985)
• Erdély múltjáról, jelenidőben (tanulmányok, 1988)
• Rozsnyó; Csemadok Rozsnyói Járási Bizottság Honismereti Szakbizottsága, Rožňava, 1990 (Rozsnyói füzetek)
• Válasz egy furcsa könyvre; Áramlat, Bp., 1990
• A Budai Várnegyed. Történelmi séta; Corvina, Bp., 2006
• Budapest-dekameron; utószó Alexa Károly; Kortárs, Bp., 2007
• Egy előítélet nyomában. A kortársak véleményével, leveleivel; Kelet, Bp., 2012
• Száraz György–Száraz Miklós György: Budapest; fotó Lettner Kriszta; Helikon, Bp., 2018

Díjai, kitüntetései

• A Művelődésügyi Minisztérium nívódíja – a Vezérkari főnök című színdarabért, melyet a budapesti Nemzeti Színházban mutattak be (1969)
• A Magyar Rádió és Televízió Elnökségének nívódíja – „Ez az én színpadom” (1972)
• Batsányi János Irodalmi Díj (1973)
• VI. Veszprémi Tévétalálkozó Tévékritikusok Díja – A Rókus-templom harangjai (1976)
• MSZBT irodalmi pályázat díja – Hajnali szép csillag (1977)
• A Népművelési Intézet bábjátékpályázata: I. díj (1977)
• Magvető Kiadó nívódíja – Egy előítélet nyomában (1977)
• József Attila-díj (1978)
• A VIII. Veszprémi Tévétalálkozó különdíja – legjobb forgatókönyv, "Császárlátogatás" (1978)
• Agria Játékszín drámapályázat I. díj – Gyilkosok (darab Semmelweis Ignácról) (1979)
• Lapkiadó Vállalat nívódíja – az Élet és Irodalomban a Naptár sorozatért (1979)
• Magvető Kiadó nívódíja – Rókus templom harangjai (drámakötet) (1980)
• Fővárosi Tanács nívódíja – Ítéletidő (József Attila Színház) (1980)
• Kiadói Főigazgatóság nívódíja – Budapest album (Corvina) (1983)
• Budapest Főváros Tanácsának Művészeti Díja – publicisztikai munkásságért (1984)
• Kossuth-díj (1985)
• Magvető Kiadó nívódíja – Történelem jelenidőben c. nagy gyűjteményes kötetért (1985)

Források

• Magyar irodalmi lexikon. A-Z-ig. Szerk.: Csiffáry Tamás. Bp. Könyvmíves Kiadó. 2006. 398. p.
• Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek ISBN 963-8607-10-6

További információk

• Magyar életrajzi lexikon
• A magyar irodalom története
• Kortárs magyar írók
• A leghosszabb híd – Zelei Miklós beszélget Száraz Györggyel – Életünk, 1980
• Száraz Miklós György: Apám darabokban; Scolar, Bp., 2016